IGAZSÁGÜGYI SZAKÉRTŐ KIRENDELÉSE KÖZJEGYZŐI ELJÁRÁSBAN, VALAMINT ANNAK ÖSSZEFÜGGÉSEI A KÖZJEGYZŐ ELŐTTI EGYEZSÉGI ELJÁRÁSSAL ÉS A PERHATÉKONYSÁG ELŐSEGÍTÉSE KECSKEMÉTI ÁGNES közjegyzőjelölt (Miskolc 2. számú székhely) 1. A szerteágazó közjegyzői tevékenység az igazság- és az alperes védekezésének az előadása után kerülhet szolgáltatás részeként számos ponton kapcsolódik ösz- sor. A jogvita során azonban olyan váratlan vagy előre sze a bírósági eljárásokkal, adott esetben alternatívát nem látott körülmények is felmerülhetnek, amelyek szolgáltatva azok helyettesítésére, illetve a peres eljá- szükségessé tehetik a bizonyítás felvételének előbbre rások előkészítésére. Az egyre bővülő közjegyzői ha- hozatalát. Ilyen lehet például a tanú súlyos betegsége táskörök lehetőséget teremtenek a bírósági eljárások vagy egy fontos okirat megrongálódása, amikor is az elkerülésére, amelyek közül mind az előzetes bizonyí- érintett fél joggal tarthat attól, hogy bizonyítása későb- tás, mind az igazságügyi szakértő kirendelése iránti el- bi időpontban már nem lesz sikeres. Az előzetes bizo- járás, mind a közjegyző előtti egyezségi eljárás a gyor- nyítást indokolttá teheti a romlandó áru vagy a tárgyi saság, az észszerűség és a hatékonyság követelményei- bizonyítékok biztosítása is. 3 nek teljesülését szolgálja, összhangban a hatályos jogi Előzetes bizonyítás elrendelésére a jogszabály akkor szabályozás elveivel és a jogalkotással szemben tá- biztosít lehetőséget, ha a bizonyítás a per folyamán, il- masztott alapvető igényekkel. letve a per későbbi szakaszában már nem lenne sikere- Igazságügyi szakértő kirendelésére – nemperes eljá- sen lefolytatható vagy a bizonyítás lefolytatása jelentős rás keretében – a közjegyző is jogosult, méghozzá az nehézséggel járna, illetőleg, ha a bizonyítás előzetes le- előzetes bizonyítás lefolytatására irányuló eljárás folytatása a per elkerülését vagy a per észszerű időn egyik változataként, illetőleg önállóan, kifejezetten belül történő befejezését elősegíti, továbbá abban az igazságügyi szakértő kirendelésére irányuló eljárás- esetben is, ha a kérelmezőnek a bizonyíték beszerzésé- ban. Az előzetes bizonyítás és az igazságügyi szakértő hez – különösen jelentős tény vagy állapot megállapítá- kirendelése iránti eljárás célja megegyezik, hiszen sához – jogi érdeke fűződik, azonban ez utóbbi kritéri- mindkét eljárás alapvetően a bizonyítékok gyors és ha- um megítélésének szempontjait a jogszabály nem konk- tékony beszerzésére, a kérelmező számára az igényér- retizálja. Az előbbiek szerint előzetes bizonyítás elren- vényesítés szempontjából jelentős tények, egyéb körül- delhető a tanú magas életkorára, súlyos betegségére mények rögzítésére, reprodukálására irányul a perin- vagy hosszabb külföldi útjára tekintettel. Indokolttá te- dítást megelőzően, illetőleg adott esetben éppen a per- heti az a feltevés is, hogy hosszabb idő elteltével a tanú indítást elkerülendően. Amennyiben sor kerül a bíró- a bizonyítandó tényekre már nem fog tudni kellő rész- ság előtti peres eljárásra, hatályát tekintve nincs kü- letességgel visszaemlékezni. Szemle akkor rendelhető lönbség az előzetes bizonyítás keretében beszerzett el, ha tartani lehet attól, hogy a tárgyi bizonyíték el- bizonyítékok és a per folyamán beszerzett bizonyíté- pusztul, eltűnik, vagy azon időközben valamilyen vál- kok között. tozás állhat be, a szemle helye nehezen őrizhető, a hely- 1 Az előzetes bizonyítás elrendelésének okait a tör- színen a nyomok hamarosan eltűnnek. Ha az okirat ol- vény szűkebbre szabja, mint az igazságügyi szakértő vashatatlanná kezd válni, illetve megrongálódik, vagy 2 kirendelésének eseteit, hiszen az előzetes bizonyítás attól lehet tartani, hogy az okirat használhatatlan lesz, minden esetben valamely olyan különleges körülmény- ha az okirat birtokosa idős ember, súlyos beteg vagy hez köthető, amely a bizonyítás lehető leggyorsabb és hosszabb időre külföldre készül, az okirati bizonyítás 4 leghatékonyabb lefolytatását követeli meg vagy pedig előzetesen is lefolytatható. Igazságügyi szakértő ki- perhatékonysági, pergazdaságossági szempontokat rendelésére abban az esetben kerülhet sor, ha a kérel- szolgál. Előzetes bizonyításról akkor beszélünk, ha mező számára jelentős tény vagy egyéb körülmény olyan időben kell valamely polgári per lefolytatásához megállapításához különleges szakértelem szükséges, szükséges bizonyítási eljárást foganatosítani, amikor a az eljárás produktuma pedig maga az igazságügyi (ese- per rendes menete szerint arra még nem került volna ti) szakértői vélemény. A szakvélemény a peres eljárás sor. A polgári eljárás általános rendje szerint a bizonyí- során a szabad bírói mérlegelés elvének megfelelően tás lefolytatására legkorábban a felperes keresetének 1 A Polgári Perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 3 Nagykommentár a Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. tör- 334. §, az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról szóló 2008. évi XLV. vényhez (Szerkesztette: Kiss Daisy / Németh János). törvény (Kjnp.) 17. § (1) bekezdése. 4 Nagykommentár a Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. tör- 2 Kjnp. 21. § (1) bekezdése. vényhez (Szerkesztette: Kiss Daisy / Németh János). / / 18 | ELJÁRÁSJOGI SZEMLE 2018 4 2018 4 ELJÁRÁSJOGI SZEMLE | 19 EJSz2018_4_ belív.indd 18 2019.04.04. 15:26:10
5 vehető figyelembe a bizonyítékok értékelése során, peres eljárás megindulására, a szakvélemény rendelke- összhangban az igazságügyi szakértő kirendelésére zésre állása okán a bizonyítási költségek is lényegesen irányuló eljárás törvény által is deklarált céljával, csökkenhetnek. Az eljárás lefolytatásának eredménye- amely nem más, mint az egyszerű és gyors igényérvé- ként előálló bizonyíték, szakvélemény további hoza- nyesítés elősegítése. déka, hogy a felek között fennálló vitás kérdések rende- A két eljárás további hasonlósága, hogy a jogszabály zése tekintetében megegyezési alapot szolgáltathat, mind az előzetes bizonyítás, mind az igazságügyi szak- amely esetlegesen átvezetheti a feleket egy másik, új- értő kirendelésére irányuló eljárás lefolytatását korlá- szerű közjegyzői eljáráshoz, nevezetesen az egyezségi 6 tok közé szorítja: az előzetes bizonyítás akadályát ké- eljáráshoz. A továbbiakban az igazságügyi szakértő ki- pezi, ha az ügyben polgári per vagy büntetőeljárás van rendelése iránti eljárás menetére és jogi sajátosságaira folyamatban, illetve nincs helye igazságügyi szakértő fókuszálunk, majd azt követően bemutatásra kerülnek kirendelésének, ha abban a kérdésben, amelyre a szak- az igazságügyi szakértő kirendelésére irányuló eljárás értői véleményt a kérelmező be kívánja szerezni, a ké- és a közjegyző előtti egyezségi eljárás összefüggései. relmező által vagy ellene indított más bírósági eljárás vagy a kérelmező ellen indított büntetőeljárás van fo- 2. Az igazságügyi szakértő kirendelése iránti eljárás lyamatban, ezekben az esetekben a közjegyző a kérel- minden esetben kérelemre indul, amelyet írásban kell met visszautasítja. Az előzetes bizonyítás lefolytatása benyújtani vagy az illetékes közjegyzőnél jegyző- 10 és az igazságügyi szakértő kirendelése iránti eljárás könyvbe mondani . Az eljárás lefolytatására a kérel- szignifikáns különbsége abban áll, hogy az előzetes bi- mező lakóhelye, tartózkodási helye, illetőleg székhelye 11 zonyításban szükséges megjelölni az ismert ellenér- szerinti közjegyző , valamint az a közjegyző illetékes, 7 dekű felet , kivéve ha az előzetes bizonyítást arra hivat- akinek illetékességi területén a szakértői vizsgálat tár- 12 kozással kérik, hogy a kérelmezőnek jogi érdeke fűző- gyát képező ingatlan fekszik vagy dolog található , ki- dik a bizonyíték beszerzéséhez – ez esetben az ismert zárólag az előbbi illetékességi okok hiányában kezde- 13 ellenfél megjelölése nem kötelező, de nem is kizárt –, ményezhető az eljárás bármely közjegyzőnél . A hatá- míg az igazságügyi szakértő kirendelésére irányuló el- lyos szabályozás értelmében rendkívül fontos az illeté- járásban egyáltalán nem szükséges ellenérdekű felet kességi szabályok betartása, hiszen a közjegyző csak a 8 megjelölni . Az ellenfél eljárásbeli megnevezése a kérel- saját illetékességi területén elvégezhető eljárási cselek- mezett, akit a közjegyzőnek meg kell nyilatkoztatnia, ményeket foganatosíthatja közvetlenül, amely jogsza- kivéve ha az veszélyeztetné az eljárás eredményes le- bályi rendelkezés megsértése a közjegyző eljárási cse- 9 14 folytatását . A kérelmezett – a költségek előlegezése és lekményének érvénytelenségét vonja maga után . Az 15 viselése mellett – indítványozhat bizonyítást, nyilatko- eljárásban a jogi képviselet nem kötelező , így a kérel- zatot tehet, jelen lehet az eljárási cselekmények lefoly- mező személyesen vagy képviselője útján járhat el, tatásánál (a közjegyző a kérelmezettet idézi is az eljá- azonban az eljárásjogi képviselet szabályai szerint, ami rási cselekményekre) és kifogással élhet az eljárás eset- azt jelenti, hogy a kérelmezőt kizárólag a jogszabály ál- 16 leges szabálytalansága miatt, azonban szankcionálha- tal meghatározott személyi kör képviselheti , ideértve tó is, a közjegyző előtti eljárásban kizárólag pénzbír- természetesen a jogi képviselőt is. Kiemelendő, hogy sággal sújtható. Tekintettel arra, hogy igazságügyi – az elektronikus ügyintézésről szóló törvény szabá- szakértő kirendelése esetében az eljárás nem kontra- lyozási elveivel összhangban – az elektronikus ügyinté- diktórius – tehát ellenfél abban nem vesz részt –, az el- zésre kötelezett személyi kör esetében immáron kizárt járás lefolytatása a jogszabály által meghatározott kor- a papíralapú eljárás, e szabály megsértése esetén az el- látok között kizárólag a kérelmező jogi akaratától függ. járó közjegyző a kérelmet visszautasítja. A kérelemnek 17 Fontos hangsúlyozni, hogy az eljárást lefolytató köz- tartalmaznia kell az eljárás lefolytatására irányuló jegyző a felek között fennálló jogvitában érdemben kérelmet, a kérelem előterjesztésének indokait, a rövid nem dönt, azonban a kérelmező az előzetes bizonyítás tényállást, az illetékes közjegyző megjelölését és a köz- keretében nyert bizonyíték, illetőleg az igazságügyi jegyző illetékességének megállapításához szükséges szakértői vélemény birtokában prognosztizálhatja az adatokat, a kérelmező nevét, lakóhelyét (székhelyét), a esetlegesen megindítandó peres eljárás kimenetelét, szakértői vizsgálat tárgyát és annak helyét, azokat a továbbá mérlegelheti, hogy indokoltnak tartja-e egyál- kérdéseket, amelyekre vonatkozóan a szakértőnek vé- talán bíróság előtti peres eljárás megindítását. Noha leményt kell nyilvánítania, a kérelmező arra vonatkozó nem bizonyos, hogy az eljárás produktuma a felek kö- nyilatkozatát, hogy abban a kérdésben, amelyre a szak- zötti jogvita eldöntése során valóban felhasználásra értői véleményt be kívánja szerezni, nincs folyamatban kerül, az mégsem elhanyagolható jelentőségű, hiszen a a kérelmező által vagy ellene indított más bírósági el- beszerzett bizonyíték, illetőleg szakvélemény a per- járás, illetőleg a kérelmező ellen indított büntetőeljá - nyertességi esélyek latolgatása során döntő szempont lehet a kérelmező számára és amennyiben sor kerül a 10 Kjnp. 6. § (2) bekezdése. 11 Kjnp. 4. § (1) és (3) bekezdése. 12 Kjnp. 22. §. 5 Pp. 263. § (1) bekezdése, 279. § (1) bekezdése. 13 Kjnp. 4. § (2) bekezdése. 6 Kjnp. 17. § (2) bekezdése, 21. § (2) bekezdése. 14 Kjnp. 5. § (3) bekezdése. 7 Kjnp. 19. § (1) bekezdés d) pontja. 15 Kjnp. 12. § (2) bekezdése. 8 Kjnp. 23. § (2) bekezdése. 16 Pp. 65. §. 9 Kjnp. 19. § (4) bekezdése. 17 Kjnp. 6. § (1) bekezdése, 23. § (1) bekezdése. / / 18 | ELJÁRÁSJOGI SZEMLE 2018 4 2018 4 ELJÁRÁSJOGI SZEMLE | 19 EJSz2018_4_ belív.indd 19 2019.04.04. 15:26:10
rás, továbbá a szakterület, kompetencia megjelölését. vétele is szükséges, ha a megszabott határidőnek nem Rendkívül fontos, hogy amennyiben azon kizáró ok tud eleget tenni, ha a feltett kérdésben kizárólag jog- fennállta ellenére készül el a szakvélemény, amely sze- szabályban meghatározott szervezet jogosult szakvé- rint a kérelmező által vagy ellene indított bírósági eljá- leményt adni, valamint azt is, ha a szakértő díja a letét- rás vagy a kérelmező ellen indított büntetőeljárás van be helyezett összeget előreláthatólag meghaladja, ám folyamatban, a szakvélemény az eljárásban nem lesz ekkor a még letétbe helyezendő összeget is szükséges 18 felhasználható . A kérelemben a beszerezni kívánt megjelölnie. A szakértő a számlát a kérelmező nevére szakvélemény alapját képező kérdéseket világos és ért- állítja ki, amelyet szintén a közjegyző kézbesít a fél ré- hető ténykérdésekként kell megfogalmazni, hiszen a szére. Amennyiben peres eljárás indul, a megfizetett díj szakértő azokhoz kötve van és a szakvéleményben ki- perköltségként érvényesíthető, hiszen ezen költség a fejezetten azokat fogja megválaszolni, így a szakvéle- jog perbeli érvényesítésével okozati összefüggésben és 26 mény elkészítésének akadályát képezi, ha a feltett kér- szükségképpen felmerült költségnek minősül . Az dések nem egyértelműek vagy nem érthetőek. A szak- igazságügyi szakértő kirendelését eredményező jogvi- értő személyét tilos megjelölni a kérelemben és arra ja- ták döntően hibás teljesítésből és egyéb szerződéssze- vaslat sem tehető, mivel a szakértő személyéről – az ob- gő magatartásokból, károkozásból, szomszédjogi vi- jektivitás követelményének maradéktalan szem előtt tákból származnak, amely jogviták alapját jellemzően tartásával – a fél meghallgatása nélkül a közjegyző adásvételi, vállalkozási, biztosítási, építési-kivitelezési, dönt, méghozzá az Igazságügyi Szakértők Névjegyzé- szállítási szerződések képezik. Gazdasági társaságok 19 kéből történő kirendeléssel . A közjegyző – a kérelem és magánszemélyek esetében egyaránt előfordulhat beérkezésétől számított nyolc munkanapon belül – például, hogy a megrendelő által megrendelt és leszállí- megvizsgálja a kérelmet és felhívja a kérelmezőt, hogy tott termékek hibásan érkeznek, a kivitelezett épület- az eljárás lefolytatásának külön jogszabályban megha- tel, beruházással vagy a vállalkozó által elvégzett mun- tározott közjegyzői díját és a szakértő díjának fedezé- kával szemben minőségi kifogás merül fel, szavatossági séhez előre láthatólag szükséges összegét helyezze a igényt kívánnak érvényesíteni vagy a károsodott, ille- 20 közjegyzőnél bizalmi őrzésbe . A szakértő kirendelé- tőleg meghibásodott gépjármű vagy egyéb eszköz lehe- sének költségeit minden esetben a kérelmező viseli, tő leghamarabbi javítása, helyreállítása okán annak ideértve azt az esetet is, ha a szakértő a szakvélemény azonnali megvizsgálása válik szükségessé. Különös je- elkészítéséhez szükséges vizsgálatot nem tudta lefoly- lentőséggel bír a beszerzett szakvélemény olyan ese- 21 tatni . Az eljárásban költségmentességnek és költség- tekben, amikor a kérelmezőnek jogi érdeke fűződik az 22 feljegyzésnek nincs helye . A közjegyző által kirendelt időveszteség minimalizálásához – például, ha a károso- szakértő a szakvéleményt a szakértőt kirendelő végzés dott dolog a kérelmező munkaeszköze vagy az ingatlan kézhezvételétől számított harminc napon belül köteles a kérelmező lakhatását szolgálja –, így az nem őrizhető előterjeszteni, amely határidő egy alkalommal, legfel- meg kifogásolt állapotában az esetlegesen hosszabb 23 jebb harminc nappal meghosszabbítható . A közjegyző időt igénybe vevő bírósági eljárás keretei között zajló a szakértő díját a szakértő díjjegyzékének alapulvételé- bizonyítási eljárás lefolytatásának tartamára. Nincs vel a szakvélemény beérkezését követően végzéssel ál- azonban helye közjegyzői előzetes bizonyítás kereté- lapítja meg – amely ellen a kérelmező és a szakértő fel- ben szakértő kirendelésének, ha a csődeljárásban az in- 24 lebbezéssel élhetnek –, majd intézkedik a bizalmi őr- gatlan forgalmi értékének meghatározására irányuló 27 zésbe vett szakértői díj szakértő részére történő kifize- kifogás alapján eljárás van folyamatban. Noha a kérel- 25 tése iránt . A szakértő a szakvéleményt a közjegyző- mező számára nem feltétlenül hordoz magában pozitív höz nyújtja be, aki kézbesíti azt a kérelmező részére. eredményt a szakvélemény, mégis segíti őt annak mér- A szakértő – jogszabályban rögzített kivételektől el- legelésében – legalábbis támpont szintjén –, hogy a jog- tekintve – köteles eljárni a hatóság (így a közjegyző) ki- vita érdemi lezárásának valószínűsített kimenetele rendelése alapján, ezenkívül köteles a tudomására ju- alapján érdemes-e bírósági eljárást kezdeményeznie, tásától számított öt napon belül közölni a közjegyzővel, figyelemmel az igényérvényesítés anyagi és időbeli ha a személyére nézve a törvényben meghatározott ki- szempontjaira is. Mindazonáltal, ha a beszerzett szak- záró ok áll fenn, ha a feltett kérdések megválaszolása vélemény a kérelmező álláspontjának helyességét iga- egészben vagy részben nem tartozik azon szakismere- zolja is, a felek közötti jogvitának nem szükségszerű tei körébe, amelyekben jogosult eljárni, illetőleg, ha a következménye a bíróság előtti peres eljárás, hiszen tevékenységének ellátásában akadályoztatva van (pél- amennyiben a felek között fennáll a konszenzus kiala- dául amiatt, hogy más hatóság felkérésére kell eljár- kításának lehetősége, sor kerülhet a közjegyző előtt nia). Szintén közölnie kell a szakértőnek a közjegyző- egyezség megkötésére is, amely adott esetben, jellégét vel, ha a vizsgálat elvégzéséhez más szakértő igénybe- tekintve megfelelően kombinálható az igazságügyi szakértő kirendelése iránti eljárással. A továbbiakban bemutatásra kerül a közjegyző előtti egyezségi eljárás 18 Kjnp. 21. (2) bekezdése. jogi természete, amely akár a beszerzett igazságügyi 19 Kjnp. 25. § (1) és (2) bekezdése. szakértői vélemény nyomán is kibontakoztathatja a fe- 20 Kjnp. 7. § (1) bekezdése, 24. §. lek között fennálló jogvita érdemi rendezését. 21 Kjnp. 26. § (2) bekezdése. 22 Kjnp. 8. § (1) bekezdése. 23 Kjnp. 26. § (1) bekezdése. 24 Kjnp. 27. § (1) bekezdése. 26 Pp. 80. §. 25 Kjnp. 27. § (5) bekezdése. 27 BH 2015.74. / / 20 | ELJÁRÁSJOGI SZEMLE 2018 4 2018 4 ELJÁRÁSJOGI SZEMLE | 21 EJSz2018_4_ belív.indd 20 2019.04.04. 15:26:10
Gyakorlati megvalósulását tekintve a két eljárás ak- róság előtt kerülhet sor. A jogszabály a közjegyző előtti ként kapcsolódhat össze, hogy az igazságügyi szakértő egyezségi eljárás lefolytatása feltételeként rögzíti, hogy kirendelését kérelmező, a felek között fennálló jogvitá- legalább az egyik fél rendelkezzék belföldi lakóhellyel ban részes (egyik) fél – megismerve a szakvélemény tar- (székhellyel), valamint, hogy a felek az eljárás tárgyáról 33 talmát – egyfajta megerősítést nyer az általa képviselt szabadon rendelkezzenek . Az eljárásban a jogi képvise- jogi álláspont helyességét illetően vagy adott esetben a let nem kötelező. szakvélemény épphogy megcáfolja azt és a szakvéle- Az igazságügyi szakértő kirendelése iránti eljárás és mény a kérelmezőt jogi álláspontjának felülvizsgálatára a közjegyző előtti egyezségi eljárás összekapcsolódása indítja. Az eljárás során beszerzett szakvélemény kötele- egyfajta logikai kapcsolatot is feltételez, hiszen a cél- ző erővel nem bír, azonban a szakértő és az eljárást le- szerűségi szempontok azt indokolják, hogy e két eljárás folytató közjegyző függetlenségének köszönhetően lehetőség szerint egymást követően kerüljön lebonyolí- mégis hiteles forrásnak bizonyulhat a jogvita feloldásá- tásra. Példával illusztrálva, a szakvélemény beszerzé- hoz. Amennyiben a jogvitában érintett felek között a sét követően, a beszerzett szakvéleményt megegyezési szakvélemény megismerését követően lehetőség van alapként figyelembe véve a jogvitában részes felek konszenzus kialakítására, az eljárás lefolytatására és az egyike egyezségi eljárás lefolytatása iránti kérelmet annak eredményeként létrejövő egyezség írásba foglalá- terjeszt elő a közjegyzőnél, aki az illetékességi szabá- sára megfelelő keretet szolgáltat a közjegyzői közremű- lyok betartásának szem előtt tartásával akár ugyan- ködés, amely a közvetlen végrehajthatóság garanciáját azon közjegyző is lehet, aki előtt az igazságügyi szakér- hordozza a felek számára, figyelemmel a létrejött egyez- tő kirendelése eljárás volt folyamatban. A közjegyző a ség jogszerűségének vizsgálatára is. fél által előterjesztett kérelemre a kérelmezettet egyez- ségi kísérletre idézi, amely határnapot az idézést kérő 34 3. Fontos leszögezni, hogy kizárólag polgári peres útra félnek szóval is tudtára adhatja . Amennyiben az tartozó ügyben van lehetősége a közjegyzőnek egyezsé- egyezségi eljárás kezdeményezése iránt a jogvitában gi eljárás lefolytatására és kizárólag a keresetindítást érintett felek együttesen kívánnak fellépni, idézés nél- 28 megelőzően . A jogszabály további korlátozásokat is kül egyaránt megjelenhetnek a közjegyző előtt az megfogalmaz a közjegyző előtti egyezségi eljárás lefoly- egyezség megkötése céljából, ez esetben az eljáró köz- 35 tatásával szemben, amikor is kimondja, hogy nincs helye jegyző a felek idézését mellőzi . A közjegyző által jóvá- egyezségi eljárás lefolytatásának szerzői jogi, szomszé- hagyott egyezségek jellemzően a kártérítési jogviták, a dos jogi és iparjogvédelmi ügyekben, közhatalom gya- szerződésszegésekből eredő jogviták – különös tekin- korlásával kapcsolatos kártérítés, illetve sérelemdíj tettel a hibás teljesítésből és a késedelembe esésből megfizetése tárgyában, a közérdekből indított perekkel eredő jogvitákra –, a gazdasági társaságok és tagjai összefüggő ügyben, a jogi személyek alapításával és tör- egymás közötti, nem tagsági viszonyon alapuló jogvi- vényes működésével kapcsolatos ügyben, a jogi szemé- tái, valamint az öröklési jogviszonyból fakadó, a hagya- lyek és tagjaik, volt tagjaik közötti, illetve a tagok, volt téki eljárás keretein belül nem rendezett jogviták ítéle- tagok egymás közötti, a tagsági viszonyon alapuló ügy- ti hatályú rendezésére szolgálhatnak. ben, a személyi állapotot érintő és egyéb családjogi tár- A magyar történeti jogirodalomban általánosan elfo- gyú ügyben, a végrehajtási perre és a munkaügyi perre gadott nézet szerint az egyezség kettős jogi természetű tartozó ügyben, az állami vagyonnal kapcsolatos ügy- intézmény, alapvetően magánjogi megállapodás, amely a ben, valamint minden olyan ügyben, amelyben külföldi magánjogon túlmutatva, közjogi konzekvenciákat ered- 36 anyagi jogot – ide nem értve a külföldi nemzetközi ma- ményez. Amennyiben az eljárás során a felek között lét- 29 gánjogi szabályokat – kell alkalmazni . A közjegyző rejön – a jogszabályoknak megfelelő tartalmú – egyez- előtti egyezségi eljárásban szünetelésnek, az eljárás fel- ség, a közjegyző azt jegyzőkönyvbe foglalja és végzéssel 37 függesztésének, félbeszakadásának, beavatkozásnak, jóváhagyja . Az egyezség alapját minden esetben a felek valamint az egyezségi kísérletre kitűzött határnap el- egybehangzó akaratnyilatkozata képezi, a közjegyző a 30 mulasztása miatt igazolásnak helye nincs , amely sza- felek által előadottakon semmiképp sem terjeszkedhet bályok szintén a gyorsaság és a hatékonyság szempont- túl, tehát az egyezséget semmilyen formában nem egé- jait hivatottak érvényesíteni. Amennyiben az eljárás so- szítheti ki. A felek rendelkezési szabadsága ezen eljárás- rán a felek személyében változás következik be, a köz- ban rendkívül kiterjedt, hiszen a közjegyző az egyezség 31 jegyzőnek az eljárást meg kell szüntetnie , így az egyez- méltányosságát sem vizsgálja, az egyezség megkötése ségi eljárásban jogutódlás megállapításának szintén során nem feltétel, hogy a felek kölcsönös engedménye- nincs helye. Hasonlóan a közjegyzői ügyszakba tartozó ket tegyenek egymás irányába a vitás kérdések rendezé- egyéb nemperes eljárásokhoz, az egyezségi eljárásban se során, így a közjegyző nem is tagadhatja meg az egyez- 32 sem kerülhet sor bizonyítás felvételére , így amennyi- ség jóváhagyását azon az alapon, hogy az a felek méltá- ben az egyezség létrejöttének feltétele a bizonyítási eljá- nyos érdekeinek nem felel meg. Amennyiben a fennálló rás lefolytatása, az egyezség megkötésére kizárólag bí- 33 Kjnp. 27/H. § (2) bekezdése. 34 Kjnp. 27/H. § (1) bekezdése. 28 Kjnp. 27/H. § (1) bekezdése. 35 Kjnp. 27/L. §. 29 Kjnp. 27/H. § (3) bekezdése. 36 Nagykommentár a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. tör- 30 Kjnp. 27/J. § (2) és (3) bekezdése. vényhez. (Bíró Noémi / Gyekiczky Tamás / Kapa Mátyás / Nádas György 31 Kjnp. 27/J. § (4) bekezdése. / Rab Henriett / Zoltán Hunor / Zoltán Levente). 32 Kjnp. 27/J. § (5) bekezdése. 37 Kjnp. 27/K. § (2) bekezdése. / / 20 | ELJÁRÁSJOGI SZEMLE 2018 4 2018 4 ELJÁRÁSJOGI SZEMLE | 21 EJSz2018_4_ belív.indd 21 2019.04.04. 15:26:10
jogvitának kizárólag egy része tekintetében jutnak a fe- végrehajtható legyen. A végrehajtási lap kiállítására 41 lek konszenzusra, a jogszabály lehetőséget biztosít az bármely közjegyző illetékes . egyezség részben történő megkötésére is. Az egyezség A közjegyző előtti egyezségi eljárás jogi természete anyagi jogszabályoknak való megfelelőségét a közjegyző vegyes, hiszen a felek magánjogi jellegű ügyleti megálla- minden esetben vizsgálja amellett, hogy a feleket teljes- podása a közjegyző által ítéleti hatállyal kerül jóváha- körűen nyilatkoztatja ügyleti akaratukról és az egyez- gyásra. A jogorvoslatot tekintve a jogerős végzéssel jó- ség létrehozásának motívumairól, hiszen jogszabályok- váhagyott egyezséggel szemben kizárólag perújítás le- ba ütköző egyezség jóváhagyására a közjegyzőnek nincs hetséges, amelyet a hatáskörrel és illetékességgel ren- jogi lehetősége, ebben az esetben a közjegyző az egyez- delkező bíróságon kell előterjeszteni és az eljáró bíróság ség jóváhagyását megtagadja. A jóváhagyott egyezség a intézkedik a közjegyző előtt folyamatban volt eljárás ira- felek közötti jogvitát érdemben zárja le – betöltve perel- tainak beszerzése iránt. Mindazonáltal, az előbbiekben terelő funkcióját –, mivel az anyagi jogerővel rendelke- említett eljárási jogorvoslaton túl lehetőség van a jog- zik. A közjegyző által jóváhagyott egyezség a bíróság ál- ügylet érvénytelenségének megállapítása iránti igényér- 38 tal jóváhagyott egyezséggel azonos hatályú , amelynek vényesítésre, tehát a létrejött és jóváhagyott egyezség értelmében kizárt, hogy ugyanabból a tényalapból szár- utólagosan önálló keresettel is támadható. mazó ugyanazon jog iránt ugyanazok a felek – ideértve azok jogutódait is – egymás ellen új keresetet indíthas- 4. Összességében véve kijelenthető, hogy mind az sanak vagy az ítéletben már elbírált jogot egymással igazságügyi szakértő kirendelése iránti eljárás, mind az 39 szemben egyébként vitássá tehessék . Az együttműkö- egyezségi eljárás közjegyzői ügyszakba helyezését az désre hajlandó felek által a jóváhagyott egyezség szerint ezredfordulót követően fokozatosan növekvő bírósági vállalt kötelezettségek végrehajthatók és az ilyen módon ügyteher csökkentése iránti jogalkotói törekvés indu- lezárt jogvita tárgyában perindítás nem lehetséges. Te- kálta, amellyel a bírósági eljárások gyorsítását kívánták kintettel arra, hogy a felek által vállalt, az egyezség sze- elősegíteni. Az úgynevezett régi Polgári Perrendtartás a rinti kötelezettségek nemteljesítése esetén végrehajtás perek észszerű időn belül történő befejezésének alapel- kezdeményezhető, fontos, hogy maga az egyezség vilá- vi követelményével, az eljárás elhúzódása miatti kifogás gos és érthető módon kerüljön megfogalmazásra, ideért- előterjesztésének lehetőségével és a bíróság objektív fe- ve azt is, hogy a felek által vállalt kötelezettségek tekin- lelősségének deklarálásával kívánta előmozdítani a bí- tetében egyértelmű és közérthető legyen. A jóváhagyott rósági eljárások lehetőségekhez mérten történő gyorsí- egyezségnek tartalmaznia kell a végrehajtás elrendelé- tását, amelyet a jogalkotó azzal is támogatni kívánt, 40 séhez szükséges elemeket , így a felek által vállalt szol- hogy a jogvita érdemi elbírálását nem igénylő hatáskö- gáltatásra és ellenszolgáltatásra irányuló kötelezettség- röket a bíróságon kívüli fórumra – így a közjegyzőség- vállalást vagy pedig az ingyenességet, a felek adatait, a hez – telepítette át. Figyelembe véve az igazságügyi kötelezettség tárgyát, mennyiségét (összegszerűségét) szakértő kirendelése és a közjegyző előtti egyezségi el- és jogcímét, valamint a teljesítés módját és a teljesítés járás perelhárító funkcióit, valamint az igazságügyi határidejét. Mind magánszemély felek, mind gazdasági szakértő kirendelése és az előzetes bizonyítás perelőké- társaságok között fennálló jogviták esetén szempont a szítő funkcióit, megállapítható, hogy ezen közjegyzői közvetlen végrehajthatóság, hiszen az esetleges nemtel- ügyszakba helyezett eljárások egyöntetűen szolgálják jesítés esetén minden jogalany érdeke a vállalt kötele- az új Polgári Perrendtartással is érvényesíteni kívánt zettségek végrehajtásának bírósági eljárás lefolytatása jogalkotói célt a bírósági eljárások gyorsítása, egyszerű- nélkül történő elrendelése. Az egyezség megkötése a sítése és észszerűsítése, valamint az igényérvényesítés jogvitában érintett felek valamelyikére nézve jellemző- hatékonyabbá tétele iránt. A bírósági eljárást helyettesí- en pénz fizetésére irányuló kötelezettséggel jár, ezért tő vagy azt kiegészítő igényérvényesítési alternatívák- rendkívül fontos az egyezség tartalmának oly módon kal a jogalkotó egyre jelentősebb teret enged a jogszol- történő összefoglalása, hogy az adott esetben valóban gáltató hatósági tevékenységet végző közjegyzői kar számára is, amely közhatalmi tevékenységének végzése során bírósági szintű eljárási garanciákat érvényesít, hozzájárulva a jogkereső közönség igazságszolgáltatás- ba vetett bizalmának erősítéséhez. 38 Kjnp. 27/K. § (3) bekezdése. 39 Pp. 360. § (1) bekezdése. 40 A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (Vht.) 23/C. § (1) bekezdése. 41 Vht. 16. § a) pontja. / / 22 | ELJÁRÁSJOGI SZEMLE 2018 4 2018 4 ELJÁRÁSJOGI SZEMLE | 23 EJSz2018_4_ belív.indd 22 2019.04.04. 15:26:10
Search
Read the Text Version
- 1 - 5
Pages: