Alapjogi Tanok II. - Második kiadás (részlet)

SOMODY BERNADETTE SZABÓ MÁTÉ DÁNIEL VISSY BEATRIX DOJCSÁK DALMA Alapjogi tanok II. Alapjogi esetek MÁSODIK KIADÁS



SOMODY BERNADETTE SZABÓ MÁTÉ DÁNIEL VISSY BEATRIX DOJCSÁK DALMA Alapjogi tanok II. Alapjogi esetek MÁSODIK KIADÁS Lap- és Könyvkiadó Kft.

© Somody Bernadette, 2021 © Szabó Máté Dániel, 2021 © Vissy Beatrix, 2021 © Dojcsák Dalma, 2021 © HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., 2021 Lektorálta: Kukorelli István Második kiadás A kézirat lezárásának dátuma: 2021. november 30. A kiadó számára minden jog fenntartva. Jelen könyvet, illetve annak részleteit tilos a kiadó engedélye nélkül közölni. ISBN 978 963 258 550 5 Budapest, 2021 A HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. kiadása Felelős kiadó: dr. Frank Ádám, a kft. ügyvezetője Internet: www.hvgorac.hu E-mail: [email protected] Felelős szerkesztő: dr. Bulyovszky Csilla Tipográfia és műszaki szerkesztés: Harkai Éva

TARTALOM Felhasználói útmutató..................................................................................................................... 7 I. AZ ALAPJOGOK FOGALMA, AZ ALAPJOGI KÖVETELMÉNYEK....................................... 9 I.1. Az alapjogok fogalmi összetevői...................................................................................... 9   1.  Az alapjogok rendszere............................................................................................................ 9 I.2. Alapjogi jogforrások........................................................................................................ 10   2.  Törvényi szabályozási szint.................................................................................................... 10 I.3. Alapjogi norma............................................................................................................... 11   3.  Alapjogi követelmény az érvelésben....................................................................................... 11 I.4. Alapjogi jogviszony: jogosultak és kötelezettek.............................................................. 12   4.  Alapjoggyakorlási képesség................................................................................................... 12   5.  A közhatalmi szervek alapjogi státusza.................................................................................. 16 I.5. Alanyi jogok és állami kötelezettségek............................................................................ 21   6.  Az alapjogi igény teljesítésének mérlegelhetősége................................................................ 21 I.6. Alapjogi tesztek.............................................................................................................. 24   7.  Az általános alapjogi teszt alkalmazása................................................................................. 24 II. ALAPJOGVÉDELEM: ALAPJOGI ÜGYEK, ALAPJOGVÉDELMI MECHANIZMUSOK..... 33 II.1. Az egyéni bírói alapjogvédelem.................................................................................... 33   8.  Alapjogi igény érvényesítésére irányuló ügyek....................................................................... 33   9.  Alapjogi relevanciájú szakjogági ügyek.................................................................................. 38 10.  A konkrét (egyedi) normakontroll indítványozásának feltételrendszere.................................. 43 11.  A konkrét (egyedi) normakontroll jogkövetkezményei............................................................. 45 12.  Az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának vizsgálata és feltételrendszere.................... 47 13.   Az Alaptörvényben biztosított jog sérelme mint az alkotmányjogi panasz befogadásának feltétele........................................................................................................ 50 14.  Az érintettség mint az alkotmányjogi panasz befogadásának feltétele.................................. 51 15.  A jogorvoslatok kimerítése mint az alkotmányjogi panasz befogadásának feltétele.............. 55 16.  Mérlegelést engedő befogadási feltételek.............................................................................. 57 17.  Az alkotmányjogi panasz rendesbírósági végrehajtása.......................................................... 59 II.2. Az alkotmánybíráskodás egyéni alapjogvédelmen túlmutató szerepe.......................... 63 18.  Az absztrakt normakontroll ombudsmani indítványozása....................................................... 63 II.3. A bírói alapjogvédelmet kiegészítő mechanizmusok..................................................... 65 19.  Hasonlóságok és különbségek a különböző típusú jogvédelmi eljárásokban........................ 65 II.4. Az európai alapjogvédelmi rezsim................................................................................. 73 20.  Az Emberi Jogok Európai Bírósága döntésének jogkövetkezményei, hatása........................ 73 III. ALAPJOG-SPECIFIKUS DOGMATIKA ÉS SZTENDERDEK............................................. 76 III.1. A személy méltósága................................................................................................... 76 21.  Az élet elvétele....................................................................................................................... 76 22.  A kínzás és az embertelen, megalázó bánásmód és büntetés tilalma................................... 78 23.  Fogva tartás............................................................................................................................ 81 24.  Titkos megfigyelés.................................................................................................................. 85 25. Adatvédelem........................................................................................................................... 89 5

26.  A személyiség integritása....................................................................................................... 95 27. Abortusz................................................................................................................................ 101 28.  Életvégi döntések................................................................................................................. 105 III.2. Egyenlőség.................................................................................................................111 29.  Közvetlen hátrányos megkülönböztetés................................................................................111 30.  Közvetett hátrányos megkülönböztetés................................................................................ 118 31. Zaklatás................................................................................................................................ 121 32.  Jogellenes elkülönítés.......................................................................................................... 124 III.3. Demokratikus részvétel.............................................................................................. 128 33.  A közügy fogalma................................................................................................................. 128 34.  A kifejezésmód és a stílus szabadsága................................................................................ 134 35.  Egyesületek nyilvántartásba vétele...................................................................................... 137 36.  Politikai gyűlés szervezése................................................................................................... 139 37.  Spontán és sürgős tüntetések.............................................................................................. 143 38.  Közérdekű adatigénylés....................................................................................................... 147 39.  Tényállítás és értékítélet a közszereplők bírálatában........................................................... 153 40.  Gyűlöletbeszéd..................................................................................................................... 160 41.  A holokauszt nyilvános tagadása.......................................................................................... 165 42.  A sajtó szerepe..................................................................................................................... 168 43.  Méltóságvédelem az elektronikus médiában........................................................................ 172 44. Közszolgálatiság................................................................................................................... 175 45.  Felelősség az internetes kommentekért............................................................................... 177 III.4. Tisztességes eljárás................................................................................................... 180 46.  Pártatlan bíráskodás............................................................................................................. 180 III.5. Szolidaritás................................................................................................................. 184 47.  Szociális jogok...................................................................................................................... 184 Index............................................................................................................................................ 187 6

FELHASZNÁLÓI ÚTMUTATÓ Az Alapjogi tanok II. – Alapjogi esetek több egyszerű szöveggyűjteménynél. Szerves egységet alkot az Alapjogi tanok első kötetével, a kettő együtt olvasva lesz teljes értékű tankönyv. E kötet bemutatja az első kötetben felvonultatott alapjogi fogalmak és tételek forrásait, illetve tipi- kus vagy éppen valamiért különleges esetekkel illusztrálja ezek alkalmazását. Tanulságos dön- téseket idézünk az Alkotmánybíróság, az Emberi Jogok Európai Bírósága, a rendesbíróságok és más alapjogvédő szervek esetjogából. A szemelvények a terjedelmi korlátok miatt sokszor csak az érvelés leglényegesebb bekezdéseit tartalmazzák. A kötet célja, hogy az alapjogi jogalkalmazás gyakorlati kihívásaira készítse fel az olvasóját. Meg- győződésünk, hogy a jogalkalmazáshoz szükséges készségek fejleszthetők. Ennek egyik, tan- könyvvel támogatható eszköze a jogvédő szervek által már eldöntött alapjogi ügyek, az ügyekben hozott döntések feldolgozása, amelynek révén a hallgatók elemezhetik a jogalkalmazók alapjogok- kal kapcsolatos gondolkodását. A szemelvények mellé rendelt kérdések és feladatok az alapjogi érvelések felfejtésében, értékelésében és továbbgondolásában vezetik a hallgatót. Az Alkotmányos tanok és az Alapjogi tanok tankönyvek egységesek abban, hogy a tananyagot két kötetbe szerkesztve ismertetik meg a hallgatókkal. Az Alapjogi tanok újdonsága, hogy a hall- gató oldaláról több rutint, nagyobb önállóságot feltételez. Jelen kötetben a normaszöveggel nem, hanem csak annak alkalmazásával találkozik az olvasó, a jogszabályszövegek fellelése már saját feladat. A hallgatót kommentár helyett kérdések és feladatok vezetik végig az egyes alapjogi prob- lémák feldolgozásán, amelyekre önállóan kell strukturált, érvekkel, jogszabályi és esetjogi hivatko- zásokkal megtámogatott választ adnia. Az index praktikusan is összekapcsolja a két kötetet. A feladatok megoldása sok esetben feltételezi az első kötet forgatását. Az egyes szemelvényekhez tartozó kérdések megválaszolásához akár az első kötet több fejezetét is használni kellhet, ha a kérdések általános alapjogi dogmatikát, az alapjogvédelemmel kapcsolatos ismereteket és az egyes alapjogokra vonatkozó specifikus tudást is érintenek. A mások oldalról pedig az első kötet egyes részeinek megértése a hozzájuk rendelt szemelvények és kérdések feldolgozásán keresztül teljesedhet csak ki. Hogyan kell használni ezt a kötetet? – Gyakorlati tanácsok hallgatóknak ● A kötet 47 témakört dolgoz fel. Az egyes témakörök felépítése egységes szerkezetet követ. &● Minden témakör elején jelöli azokat az első kötetbeli margószámokat, amelyekhez az adott feladat a leginkább kapcsolódik. Ezeknél a margószámoknál kell felütni az első kötetet a feladatmegoldást segítő információkért. ● A § mellett azokat a jogszabályokat neveztük meg, amelyeket a feladat megoldása során alkalmazni kell. Mivel a jogszabály szövegét nem tartalmazza a kötet, a hallgatóra hárul az a feladat, hogy azt a jogtárból előkeresse. ● A feladatok rövid bevezetővel kezdődnek. Ezek kontextusba helyezik a szemelvényeket, illetve ismertetik az ügyek tényállását, főbb körülményeit. �● Ezt követik a megválaszolandó kérdések, megoldandó feladatok, amelyeket jelöl. A kérdések feldolgozása során érdemes sorban haladni, hiszen a korábbi kérdések meg- válaszolása során szerzett ismeret gyakran szükséges a későbbi feladatok megoldásához. ● Gyakori, hogy egy témában több szemelvényt is tartalmaz a könyv. Előfordul, hogy ilyen- kor az összes szemelvényre vonatkozó általános kérdésekkel indulnak a feladatok, de jellemző az is, hogy ezeken túl az egyes szemelvényekre vonatkozó további kérdések is szerepelnek az adott szövegrész előtt. 7



I. A Z ALAPJOGOK FOGALMA, AZ ALAPJOGI KÖVETELMÉNYEK I.1. Az alapjogok fogalmi összetevői 1. Az alapjogok rendszere & [10]–[15], [17]–[18], [83–91] Az Alaptörvény alapjogi katalógusa nem rendszerezi az alapjogokat. A magyar alkotmánybí- rósági gyakorlatnak ugyanakkor szerves része az alapjogok generációk szerinti osztályozása. Az alább idézett határozatában az Alkotmánybíróság a környezethez való jog alapjogi jellege meghatározásának megalapozásaként rendszerezte az akkor hatályos Alkotmány alapjogi ka- talógusában található jogokat. �KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNY ELEMZÉSÉHEZ 1. Milyen alapjogi kategórákba sorolhatók az alapjogok keletkezéstörténetük, illetve jogi kikényszeríthetőségük alapján? 2. Milyen alapjogi kategóriákba sorolta az alapjogokat az Alkotmánybíróság az idézett ha- tározatában? 3. Tekintse át az Alaptörvény alapjogi katalógusát, és osztályozza az alapjogokat keletke- zéstörténetük és jogi jellegük alapján! 4. Tekintse át az Alapjogi Chartát! Milyen alapjogi csoportokat tartalmaz az Alapjogi Char- ta? Milyen szempont szerint csoportosítja az alapjogokat e dokumentum? A környezethez való jog alapjogi minősége [28/1994. (V. 20.) AB határozat] 1. Az Alkotmány 18. §-a szerint a Magyar Köztársaság elismeri és érvényesíti mindenki jogát az egészsé- ges környezethez. A 70/D. § (2) bekezdése értelmében a „lehető legmagasabb szintű testi és lelki egész- séghez” való emberi jogot [70/D. § (1) bekezdés] a Magyar Köztársaság – többek közt – az épített és a természetes környezet védelmével valósítja meg. [...] 2. A környezethez való jogot az alanyi jogokhoz való sajátos viszonya, valamint sajátos tárgya különbözteti meg mind a többi alapjogtól, mind az alkotmányban kitűzött feladatoktól. a) A környezethez való jog jelenlegi formájában nem alanyi alapjog, de nem is pusztán alkotmá- nyos feladat vagy államcél, amelynek megvalósítási eszközeit az állam szabadon választhatja meg. A környezethez való jog köztudottan nem sorolható a klasszikus, védelmi jellegű alapjogok közé, ha- nem úgynevezett harmadik generációs alkotmányos jog, amelynek jellege még vitatott, s amelyet még csak kevés kortárs alkotmány tartalmaz. Ez a jog ugyanakkor nem is pusztán alkotmányban kitűzött feladat vagy államcél. A környezethez való jogot az Alkotmány „jog”-nak nevezi, s az állam e minősé- gében „ismeri el” és „érvényesíti”, éppen úgy, mint a 8. § (1) bekezdése szerint az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait; míg az államcélokat és feladatokat a Magyar Köztársaság – az Alkotmány szóhasználata szerint – „védi”, „elismeri”, „támogatja”, „tiszteletben tartja”, anélkül hogy jog- nak minősítené őket. Az ún. alkotmányi feladatok vagy államcélok elsősorban az Alkotmányban meg- határozott egyes alapjogok érvényesítése és állami védelme útján valósulnak meg. A környezethez való jog államcélkénti felfogása esetén nem lehetne azt más alapjogokkal ahhoz hasonlóan kitölteni, ahogy például a piacgazdaság mint államcél tartalmát számos alapjog alkotja. [...] b) A környezethez való jog nem hasonlítható a szociális jogokhoz sem. Noha ezekből elsősorban az állam kötelessége folyik a megfelelő – szociálpolitikai, munkahelyteremtő, kulturális és oktatási intéz- ményeket létrehozó stb. – intézkedésekre, eme állami kötelességek és az alanyi jogok között szoros és kiterjedt kapcsolat van. A szociális jogok megvalósítása a megfelelő intézmények létrehozása mellett az igénybevételükkel kapcsolatos alanyi jogok révén történik, amelyeket a törvényhozásnak kell meg- határoznia. Kivételesen maguknak az alkotmányba felvett egyes szociális jogoknak is van közvetlenül alanyi jogi oldala. 9

c) Mindebből következik, hogy bár a szociális jogok „mindenkit” vagy legalábbis minden állampolgárt megilletnek, megvalósításuk során az érvényesítésüket szolgáló alanyi jogok konkrét jogosultjai meg- határozhatók. Még az Alkotmányban meghatározott komplex intézmények (például „piacgazdaság”) megvalósítására kötelező államcélok esetében is így van ez. Itt az államcélt megvalósító alanyi alap- jogoknak vannak jogosultjai. Mind az alanyi alapjogok, mind pedig a másodlagosan megadott alanyi jogok az állam alkotmányos kötelezettsége alapján létrehozott szociális, kulturális stb. intézmények igénybevételére, az adott alkotmányi feladat, illetőleg szociális jog megvalósításának szükségszerű eszközei; az állami intézménygaranciák és az alanyi jogok egymás hasonló súlyú kiegészítői. I.2. Alapjogi jogforrások 2. Törvényi szabályozási szint & [29]–[30], [122] A magyar alkotmányos előírások megkövetelik, hogy az alapjogokra vonatkozó szabályokat tör- vény állapítsa meg. Az alábbi ügyben az Alkotmánybíróság – az alapvető jogok biztosának indít- ványára – a felsőoktatásban a hallgatói szerződés megkötésére kötelezettek körét, a szerződés tartalmát, a felek jogait és kötelezettségeit szabályozó kormányrendelet érvényességéről döntött. A testületnek arról kellett állást foglalnia, hogy ilyen tartalmú szabályozás alkotmányosan megen- gedhető-e törvénynél alacsonyabb jogforrási szinten. �KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNY ELEMZÉSÉHEZ 1. Hol található az Alaptörvényben az alapjogok törvényi szabályozási szintjének követel- ménye? 2. Mi az alkotmányos indoka a törvényi szabályozási szint megkövetelésének? 3. Milyen módon húzható határvonal a törvényi szintű szabályozást igénylő és a rendeleti szinten szabályozható alapjogi kérdések közé? Az alapjogokkal kapcsolatban milyen jel- legű kérdések szabályozhatók rendeleti szinten? Eleget tett ennek a jogalkotó a bemuta- tott ügyben? Az Alkotmánybíróság határozata a hallgatói szerződéseket szabályozó kormányrendeletről [32/2012. (VII. 4.) AB határozat] [58] [...] Az Alaptörvény T) cikke alapján a kormányrendelet jogszabály, amelyet az Alaptörvény 15. § (3) bekezdésének megfelelően a Kormány, feladatkörében eljárva, törvényben nem szabályozott tárgykörben, illetve törvényben kapott felhatalmazás alapján alkot meg. A Kormány – ez utóbbi körben – a törvények végrehajtását biztosítja, és ehhez – hatáskörében eljárva – rendeletet bocsáthat ki. Fontos azonban, hogy végrehajtási rendelet törvényhozási tárgyat nem szabályozhat, a törvények végrehajtására vonatkozó rendeletalkotási eljárás ugyanis nem helyettesítheti a törvényalkotást. A nyilvános parlamenti deliberációt és az alkotmányos előírásokat tiszteletben tartó törvényalkotási eljárás ugyanis olyan formalizált eljárás, amelyben a mindenkori parlamenti kisebbséget védő szabályoknak is érvényesülniük kell. Csak egy ilyen, többlépcsős és részletekbe menő nyilvános vita során dönthet a törvényhozó hatalom alapvető jogok al- kotmányos korlátozásáról. [...] Ezért követeli meg az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdése, hogy az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítsa meg. Ehhez képest speciális előírás az Alaptörvény XI. cikk (2) bekezdésének utolsó fordulata, amely az oktatásban részesülők anyagi támoga- tására vonatkozó szabályok számára is törvényi szintet követel. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy az oktatásban részesülők anyagi támogatására vonatkozó minden egyes részletszabályt törvényben kellene rögzíteni. Az Alaptörvény XI. cikk (2) bekezdése által az a kötelezettség hárul a törvényhozóra, hogy a felső- oktatás állami támogatásának alapelemeit, az alapvető, intézményes kereteket törvényben határozza meg. Ennek a kötelezettségnek a törvényhozó az Nftv. megalkotásakor nem tett eleget. Az Nftv. ugyanis csak a hallgatói szerződés megkötésére vonatkozó kötelezettségre [39. § (3) bekezdés], az állami költségviselés formáira (ösztöndíjas, részösztöndíjas, önköltséges képzés) [46. §], valamint az állam által támogatott tanul- mányok időtartamára utal [47. §]. Az Nftv. nem rendelkezik arról, hogy a legalább részösztöndíjban részesü- lő hallgató milyen – alapjoggyakorlást érintő – feltételekkel vehet részt az államilag támogatott képzésben. 10

A Korm. rendelet rögzíti a szerződés lényeges tartalmát: az Nftv.-ben nem, csak a Korm. rendeletben jelenik meg az a kötelezettség, hogy a (rész)ösztöndíjas hallgató az oklevél megszerzését követő húsz éven belül meghatározott időtartamban hazai munkaviszonyt köteles létesíteni. [59] A most vizsgált Korm. rendelet – tartalmát tekintve – tehát nem az Nftv. végrehajtási rendelete, mert nem az Nftv. által már szabályozott hallgatói szerződés részletszabályait sorolja fel, hanem a hallgatói szerződés lényeges elemeit (a hallgatói szerződés megkötésére kötelezettek tényleges körét, a szerződés tartalmát, a felek jogait és kötelezettségeit) valamint a nem teljesítés jogkövetkezményeit szabályozza. Ezek a tárgykörök viszont – az Alaptörvény Szabadság és Felelősség fejezetében foglalt alapjogokra, különösen a XI. cikk (2) bekezdésére és a XII. cikk (1) bekezdésére tekintettel, az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdésé- ben foglaltaknak megfelelően – kizárólag törvényben rendezhetők. Közvetlen módon és érdemben hatnak ugyanis az érintett hallgatók művelődéshez és a foglalkozás szabad megválasztásához fűződő alapjogának (ideértve a munkavállalók szabad mozgásához való jogának) gyakorolhatóságára, és mert a felsőoktatás állami támogatásának alapelemeit alkotják. Az Nftv. 110. § (1) bekezdés 23. pontja tehát Alaptörvénybe üt- köző módon törvényhozási tárgykörbe tartozó szabályozásra adott felhatalmazást a Kormánynak. I.3. Alapjogi norma 3. Alapjogi követelmény az érvelésben & [47]–[51], [71] Az alapjogi követelmény kifejezést olyan, sokszor nem kodifikált, jogszabályban nem szereplő szabályokra használjuk, amelyek az alapjogok fogalmából, mibenlétéből következnek. A bírósá- goknak alapjogokat is érintő ügyekben a konkrét jogi problémákat gyakran rendkívül absztrakt módon megfogalmazott alapjogi előírások alkalmazásával kell megoldaniuk. A helyes döntéshez eljutni általában több érvelési lépés megtételével lehet. E komplex érvelési folyamatban kapnak szerepet az alapjogi követelmények. Egy gazdasági társaság jó hírneve védelmében fordult a bírósághoz, mert egy miniszter az Európai Bizottság főigazgatójának és az Európai Bizottság elnöke kabinetfőnökének írt levelében a céget a szervezett bűnözéssel hozta összefüggésbe, majd a leveleket a Kormány honlapján nyilvánosságra is hozták. Az elsőfokú bíróság alapvetően helyt adott a felperes keresetének. Az alperesek (a Miniszterelnökség és az annak élén álló miniszter) a döntés ellen fellebbeztek. A fellebbezésben – egyebek mellett – arra hivatkoztak, hogy a közlésüket a véleménynyilvánítás szabadsága védi. �KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNY ELEMZÉSÉHEZ 1. Az alperesek a véleménynyilvánítás szabadságára hivatkoztak. Keresse meg a véle- ménynyilvánítás szabadságáról szóló azon kodifikált szabályokat, amelyeket az ügyben felhívtak! 2. Fogalmazza meg a konkrét jogi problémát, amellyel összefüggésben felmerült az emlí- tett, véleményszabadságról szóló szabályok alkalmazása! 3. Milyen egyéb, a jogalanyisággal kapcsolatos szabályt alkalmazott a bíróság az érvelési láncolatban, amellyel konkretizálta az absztrakt alaptörvényi szabályt az alapjog jogo- sultja tekintetében? Ez jogszabályban kodifikált szabály? Ha nem, akkor a bíróság ho- gyan alapozta meg, miből vezette le ezt a szabályt? A Fővárosi Ítélőtábla ítélete polgári perben (Fővárosi Ítélőtábla Pf. 20.300/2017/4.) Az elsőfokú bíróság a [m]egállapította, hogy az [...] alperes valótlanul híresztelte [...] az Európai Bizottság el- nökéhez [...] eljuttatott levelében, melyet a kormányzati honlapon is nyilvánosságra hozott [...], sajtóértesülé- sekre utalással, hogy a felperesi társaság, az [...] Zrt. több szálon is összekapcsolódott a magyar olajmaffia legsikeresebb és legveszedelmesebb szervezett bűnözői csoportjával, ezzel üzleti jóhírét megsértette.[...] 11

Állásfoglalása szerint egy felelős miniszter a Miniszterelnökség nevében, egy európai uniós tisztviselő előtt, nem ellenőrzött forrásokból származó sajtómegjelenések alapján, egy magyarországi cégnek nem keltheti rossz hírét, nem csorbíthatja üzleti hírét. [...] Az elsőfokú ítélet ellen az alperesek terjesztettek elő fellebbezést. [...] Álláspontjuk szerint, az elsőfokú bíróság ítéletében elmulasztotta annak vizsgálatát, hogy a felperes által kifogásolt közlést olyan közéleti vitában elhangzott kijelentésnek tekinti-e, amely megalapozza a Ptk. 2:44. § figyelembevételét, noha a felperes közszereplő, a levél pedig kiemelkedő közügyben készült, hiszen a fel- peres szerepe az uniós projektekkel kapcsolatosan élénk társadalmi vitát váltott ki. Ebbe a körbe illeszkedik a perbeli levél, melyben a Miniszterelnökség fejtette ki a véleményét a felperes legújabb, európai uniós for- rásból finanszírozott munkájával kapcsolatosan. Hivatkozott a 7/2014. (III. 7.) AB határozatban foglaltakra. [...] [A]rra a következtetésre jutottak, hogy a perbeli közlés legfeljebb értékítélettel terhelt tényállításnak te- kinthető, amely az EJEB gyakorlatában a véleményszabadság magasabb védelmét élvezi. [...] A II. rendű alperesnek az ügy érdemére vonatkozó fellebbezése nem alapos. A másodfokú bíróság az első- fokú bíróság döntésével, annak indokaival is egyetértett, ezért azokat nem ismétli meg. A másodfokú bíróság a fellebbezésben és az ellenkérelemben kifejtett érvekre tekintettel azt emeli ki, hogy a PK 12. számú állásfoglalásban is rögzített szempontok szerint értelmezve a perbeli levelet, szembetűnő, hogy annak tartalma lényegében megegyezik a másik, ugyancsak egy uniós tisztviselő részére küldött levél tartalmával. Mindenféle látható vagy következtethető ok nélkül szerepel azonban a Kabinetfőnök részére küldött változatban a felperes által sérelmezett közlés. Ez már önmagában ellentmond azon alperesi véde- kezésnek, hogy a felperes uniós megbízatásával kapcsolatos véleményét közölte volna mindkét levélben. Ez esetben ugyanis mindkettőben szerepelnie kellett volna a sérelmezett állításnak olyan konkrétumként, ami az alperesi véleményt alátámasztja. Egyetértett a másodfokú bíróság abban a kérdésben is az elsőfokú bírósággal, hogy a kereset tárgyává tett közlés tényállítás, melynek bizonyítása az alperest terhelte. Az a körülmény, hogy sajtómegjelenésekre hivatkozott az alperes, nem jelenti azt, hogy a bizonyítási teher csak arra vonatkozott, miszerint a sajtóban jelentek meg olyan közlések, amelyre utalt. A személyiségi jogi perekben is alkalmazandó PK 14. számú állásfoglalás szerint ugyanis az olyan közlemény valóságát is általában a sajtószerv köteles bizonyítani, amely híven közli más személy tényállítását, nyilatkozatát, vagy átveszi más szerv (sajtószerv) közleményét. Vonatkozik ez arra is, aki sajtóközleményből származó híreket vesz át és közöl másokkal. Ezen túlmenően helytállóan tett az elsőfokú bíróság olyan megállapítást, hogy egy állami szerv csak sajtóértesülésekre hi- vatkozva megalapozott állítást nem tehet, ha az állítás valóságtartalmára nézve kézzelfogható bizonyítékkal nem rendelkezik. A jelen ügyben vita tárgyát képező információk tekintetében a hivatkozott sajtóközlések sem sorakoztattak fel érdemi tényeket. Ebből pedig az is következik, hogy az alperes azt volt köteles bizonyítani, hogy a felperes több szálon is összekapcsolódott, egy bűnözői csoporttal. Ez a közlés egyértelműen bizonyítható, az semmilyen – sem nyelvtani, sem egyéb – értelmezés útján sem tekinthető véleménynek vagy következtetésnek. Hangsúlyoz- za a másodfokú bíróság, hogy az Alaptörvény IX. cikk (1) bekezdése által védett véleményszabadságnak ál- lami szerv alanya csak rendkívül kivetélés esetben lehet. Amikor a II. rendű alperes hivatalos magyarországi álláspontot közöl egy külföldi szervezettel, a véleménynyilvánítás Alaptörvénybe foglalt – az egyént vagy az állammal szemben az egyén szerveződéseit megillető – alapjogára nem hivatkozhat. Alapvető alkotmányos tétel, hogy az állami szervek nem nyernek alapjogi védelmet, mert az alapjogok az állammal szemben nyújtanak védelmet. A közhatalmi szerveknek nincsenek alapjogaik, mivel alapjogi jog- alanyiságuk nincsen [3307/2012. (XI. 12.) AB végzés]. Az alapjogi jogalanyiság nem esik egybe a polgári jogi jogalanyisággal [64/1991. (XII. 17.) AB határozat]. A II. rendű alperes nyilatkozata ennek alapján nem volt olyan módon értékelhető, mint amely a vélemény- nyilvánítás alapjogának alkotmányos oltalmát élvezte. [...] Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a felperes Ptk. 2:45. § (2) bekezdése szerinti jóhírnevének megsértését, és alkalmazta a Ptk. 2:51. § (1) bekezdése b), c) pontok szerinti jogkövetkezményeket. I.4. Alapjogi jogviszony: jogosultak és kötelezettek 4. Alapjoggyakorlási képesség & [61]–[62] Az alapjogok minden embert megkülönböztetés nélkül megilletnek, ettől ugyanakkor el kell hatá- rolni az alapjoggyakorlási képesség fogalmát. 12

�KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNY ELEMZÉSÉHEZ 1. Határolja el egymástól a jogképesség és a joggyakorlási képesség fogalmát az alapjo- gok terén! Miben nyilvánul meg az alapjoggyakorlási képesség, illetve annak hiánya az egyes ügyekben? Miben korlátozza az érintetteket az egyes ügyekben, ha hiányzik ez a képességük? 2. Miben tér el egymástól az alapjoggyakorlási képesség és a polgári jogi cselekvőképes- ség? Mi indokolja a két kategória elhatárolását? 3. Mi teszi alkotmányossági szempontból megengedhetővé az alapjoggyakorlási képesség korlátozását? 4. Mennyire differenciált az alapjoggyakorlási képesség, vannak-e fokozatai? Ha igen, mi szerint differenciálódik? 5. Ki és milyen formában korlátozhatja az alapjoggyakorlási képességet? Milyen szerepet kaphat e képesség korlátozásában a jogalkotó, a bíróság, illetve a szülő? A) Gyermekek tagsága egyesületben [21/1996. (V. 17.) AB határozat] 1994-ben a melegeket sújtó diszkrimináció elleni fellépésre jogvédő egyesület alakult Szivárvány Társulás néven. A Fővárosi Bíróság megtagadta az egyesület nyilvántartásba vételét, többek között azzal az indokkal, hogy alapszabálya nem kötötte korhatárhoz a csatlakozást. Az ügy a Legfelsőbb Bíróság elnökének alkotmányértelmezésre irányuló indítványa alapján az Alkotmány- bírósághoz került. A testületnek abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy hogyan érvénye- sül a gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való joga, illetve az egyesülési szabadsága, ha melegek jogainak védelmére létrejött egyesületben való tagság kérdése merül fel. 1. Az Alkotmány szerint az emberi jogok „mindenkit” megilletnek, az állampolgári jogok értelemszerűen a magyar állampolgárokat, egyes jogoknál az Alkotmány maga határozza meg a sajátos jogosulti kört (mene- dékjog, választójog). Az Alkotmány nem él következetesen az alapjogi jogképesség és az alapjog gyakor- lásához való jog megkülönböztetésével. (A választójog elvileg az utóbbi körbe tartozó korlátait [...] a válasz- tójogból való kizárásként, vagyis a jogképesség hiányaként határozza meg.) Az alapjoggyakorlás feltételeit azonban törvények egyes személyi körökre nézve megállapíthatják. A gyermeket megilletik az alapjogok. Az Alkotmány kifejezetten csak a választójogból zárja ki a gyerme- keket. A gyermek az alapjogokat – mint mindenki más is – azokkal a feltételekkel gyakorolhatja, amelyeket az egyes jogterületek számára előírnak. Az ilyen korlátozások viszont alkotmányossági vizsgálat tárgyai lehetnek. Ahol a törvények nem szabályozzák a kis- és fiatalkorúak joggyakorlását, az Alkotmány alapján esetről esetre kell meghatározni, hogy a gyermek mely alapjogot, milyen vonatkozásban gyakorolhat maga, illetve hogy ki gyakorolja nevében és érdekében, illetve hogy gyermek voltára és a [gyermekek jogaira] tekintettel az alapjog gyakorlásának egyes területeiről nem zárható-e ki teljesen. A gyermek alapjoggyakorlásának – s ezen belül a személyes joggyakorlásnak – lehetősége a joggyakorlás következményeit átfogó döntési ké- pesség kibontakozásával együtt, a növekvő korral egyre szélesebb lesz. Az Alkotmánybíróság eddig két vonatkozásan érintette ezt a kérdést. Egyrészt alkotmányellenesnek ítélte, hogy a gyermek vérségi származása kiderítéséhez való jogát a törvényes képviselő korlátlan perindítási jogosultsága révén végérvényesen el lehetett vonni [...]; másrészt kimondta, hogy a szülőknek az a joga, hogy gyermekük a lelkiismereti választásuk szerinti, de legalábbis a meggyőződésükkel nem ellentétes irá- nyultságú iskolába járhasson, „a szülői vezetés korlátain belül” a gyermeket is megilleti [...]. Ez is megerősíti, hogy a személyes, illetve a gyermek érdekében más által végzett joggyakorlás az érintett alapjogtól függ. Sőt, még ezen belül is további megkülönböztetésekre van szükség. Az egyesülési jog gyakorlása például általában megilleti a gyermeket is. Az azonban, hogy mikor dönthet róla a szülő, mikor a gyermek, s mikor le- het korlátozni vagy kizárni az egyesülési jogot, függ egyrészt az életkortól, másrészt az egyesület céljától és a részvétel hatásától a gyermek – az Alkotmány védelme alatt álló – testi, szellemi és erkölcsi fejlődésére. 2. A gyermek alapjoggyakorlása korlátozásának indokoltsága két tényező együttes mérlegelésétől függ: elég érett-e a gyermek általában az önálló döntésre; illetve a döntés tárgyától: az adott esetben mihez kell az érettség. A résztvevők „érettségét” általában az érintett társadalmi intézmények működőképességének védelme, azaz a közérdek követeli meg. A jogkorlátozáshoz azonban elégséges érv lehet a gyermek védel- me saját maga ellen – azaz döntése következményeitől – is. A közérdekű és a saját érdekből való jogkorlá- tozás legtöbbször átfedi egymást. 13

A polgári jogi cselekvőképtelenség és korlátozott cselekvőképesség például elsősorban az ügyleti forgalom biztonságát védi; de a kiskorút (vagyonát) is óvja a meggondolatlan veszteségektől és általában a kockázat- tól. Ez utóbbi szempontból a védelem preventív: a gyermek jövője érdekében korlátozza jogait a gyermekkor alatt. A választójog, párttagság, egyes hivatalok viselésének nagykorúsághoz vagy magasabb korhatárhoz kötése szintén az egyes intézmények optimális működése érdekében történik. A házasság korhoz (és az alatt engedélyhez) kötése az intézmény komolyságát és tartósságát védi, egyben a meggondolatlan stá- tusváltozás következményeitől is óvja a gyermeket. A felsorolt esetekben a korhatár alatti tilalom önmaguk- ban pozitív tevékenységekre vonatkozik. A gyermek joggyakorlásának korlátozása szempontjából azonban a tiltott tevékenységnek nem az ilyen minősítése a döntő. Az alapjoggyakorlás korlátozása nem hordoz értékítéletet arról, amiben a gyermeket akadályozza, illetőleg amitől visszatartja. A döntés súlya az, ami a gyermek joggyakorlásának korlátozását indokolja mindaddig, amíg felelős döntésre nem képes. A döntést azok a következmények, illetve kockázatok tehetik súlyossá, amelyeket a döntéssel a gyermek vállal. Az Alkotmány [gyermekek jogait biztosító] §-a, amely az állam kötelességévé teszi, hogy a gyermek szemé- lyiségfejlődéséhez szükséges védelmet és gondoskodást nyújtson, egyrészt vonatkozik az egyértelműen káros hatások távol tartására, másrészt magában foglalja azt is, hogy az állam a személyiségét, s így az egész jövendő életét meghatározó súlyos kockázatvállalást is elhárítsa a gyermektől. Önmagának mindenki árthat, s vállalhat kockázatot, ha képes a szabad, tájékozott és felelős döntésre. A nagykorúaknak a jog be nem avatkozása széles lehetőséget ad erre, s az általános személyiségi jogból folyó jog az önmeghatározásra és cselekvési szabadságra [...] garantálja ezt a lehetőséget. Az állam kor- látozó gyámkodása csak a határesetekben alkotmányossági viták tárgya (a kábítószer élvezésének bünte- tésétől az eutanáziáig). A gyermekek esetében azonban maga az Alkotmány és nemzetközi egyezmények teszik állami kötelességgé a gyermek fejlődési útjának megóvását a veszélyektől és kockázatoktól, éppen annak érdekében, hogy felkészülhessen a felelős és tájékozott döntésekre, mihelyt életkorával vélelmezett érettsége erre képessé teszi. 3. Az államnak az Alkotmány [gyermekek jogait biztosító] §-ából folyó kötelességei a gyermek fejlődésé- nek védelmére, de alkotmányos lehetőségei is, elsősorban a nyilvánosság szférájában jelenhetnek meg; egyrészt a gyermek nyilvánosság előtti tevékenységét szabályozhatják, másrészt általános szabályokkal nyújthatnak intézményes védelmet. A magánszférában a gondoskodás és védelem joga és kötelessége elsősorban a szülőket illeti. Így például jogszabály – általános megelőző céllal – tilthatja, hogy gyermeknek nyilvános vendéglátó helyen alkoholt szolgáljanak fel, hogy iskola közelében pornográf sajtótermékeket áruljanak, vagy szexboltot nyissanak. Törvény a gyermek belépését is megtilthatja ilyen helyekre. A szülő felelőssége viszont, hogy otthon a gyermek számára hozzáférhetővé teszi-e az alkoholt vagy a pornográfi- át. Az állam csak a gyermek fejlődésének súlyos és konkrét sérelme vagy veszélyeztetése esetén avatkozik be – például a szülői felügyelet megszüntetése révén. 4. Az államnak a gyermeket az olyan kockázatvállalásoktól is meg kell óvnia, amelyekkel kapcsolatban élet- koránál (az ettől függően feltételezett testi, szellemi, erkölcsi és társadalmi érettségénél) fogva nem képes megismerni és értékelni sem a választható lehetőségeket, sem pedig választása következményeit saját sze- mélyiségére, illetve későbbi életére és társadalmi beilleszkedésére nézve. E kockázatelhárítás részeként az állam köteles arra is, hogy legalább a nyilvánosság szférájában ne engedje meg, hogy a gyermek olyan tevékenységet folytasson, vagy olyan ügyekben állást foglaljon, amelyekben a felelős álláspont kialakításá- ra a fentiek szerint a gyermek nem érett, noha a nyilvános állásfoglalás a gyermek testi, szellemi és erkölcsi fejlődésére, s későbbi sorsára meghatározó hatással lehet. Különösen megnöveli a kockázatot, ha olyan kérdésekben való nyilvános elköteleződésről van szó, amelyek megítélése a társadalomban kifejezetten ellentmondásos abban az értelemben, hogy széles körben negatív megítélés alá esik. A gyermek joggyakorlásának az Alkotmány [gyermekek jogait biztosító] §-án alapuló korlátozásakor az alábbiakat figyelembe kell venni: Valamely szabadságjogot nem általában, hanem kizárólag gyakorlásának abban a vonatkozásában lehet csak korlátozni, amelyet a gyermek védelme, illetve mások jogainak védelme szükségessé tesz. A szabadságjog korlátozásához a gyermek védelme érdekében sem elég a testi, szellemi vagy erkölcsi fej- lődés elvont veszélyeztetése. Azt kell bizonyítani, hogy valamely tevékenységet azért korlátoz vagy tilt a jog, mert az az érintett korosztályra konkrét veszélyekkel jár; e konkrét veszély nagysága dönti el a jogkorlátozás arányosságát is. Ahol az állam a túlzott kockázatvállalást hárítja el beavatkozásával, a kockázat nagyságának minősítésénél mérlegelni kell azt a pozitív, nevelő hatást is, amelyet a vitában való részvétel a személyiségre gyakorolhat, hiszen a nézetek vállalása és ütköztetése a demokrácia része. A konkrét körülményektől függ tehát, hogy „vitás” kérdésekben mennyire korlátozható a gyermek tájékozódási szabadsága és a véleménynyilvánítása. Szembe kell néznie a gyermeknek is azzal, hogy vannak kellemetlen, provokatív, ellenkezést kiváltó, sőt po- tenciálisan károsan befolyásoló jelenségek, meg kell tanulnia ezekhez viszonyulni, saját véleményt formálni, vitázni, meggyőződését vállalni akár a többséggel szemben stb. A hozzáférhetőség függhet például attól, 14

hogy van-e lehetőség az ilyen hatásokat összefüggésekbe illeszteni, más véleménnyel is ütköztetni – mint például az iskolai oktatás keretében. Ugyanakkor egy-egy rizikó felbecsülése nem szorítkozhat pusztán valamely szaktudomány saját területére korlátozott értékelésére, hanem azt kell mérlegelni, hogy az az adott társadalmi körülmények között az érin- tett gyermekcsoport fejlődésére és jövőjére milyen hatással lehet. Művészetkritikus adhat a műalkotásról egyértelműen pozitív esztétikai ítéletet, ez még nem zárja ki a hozzáférés korlátozását, hiszen lehet, hogy a gyerek nem képes (kizárólag) esztétikai értékelésre, és a mű tényleges hatása veszélyes lehet. 5. Nem lehetne alkotmányosan indokolni a gyermek egyesülési jogának általános korlátozását. Meghatáro- zott fajta egyesület alapításának vagy abban való részvételnek további feltételekhez kötéséről vagy tiltásáról lehet csak szó. Ebben a határozatban nincs szükség annak vizsgálatára, hogy polgári jogi cselekvőképesség szabályai, különösen a szülő (törvényes képviselő) beleegyezése vagy utólagos jóváhagyása a gyermek tagságot keletkeztető jognyilatkozatának érvényességéhez, az egyesüléshez való alapjog gyakorlására is vonatkoz- nak-e. Ha ugyanis valamely egyesületben való tagság olyan súlyos kockázatot jelent a gyermek számára, hogy tagságát az Alkotmánybíróság e határozatban foglalt értelmezése alapján jogszabály vagy bíróság általában kizárhatja, akkor a beleegyezés tárgytalanná válik. Az arra vonatkozó alkotmányossági kérdés tehát, hogy a gyermek hány éves koráig gyakorolhatja az egye- süléshez való jogot a szülő az ő nevében, s mikor érett a gyermek arra, hogy maga döntsön eme alapjogá- nak gyakorlásáról; továbbá, hogy milyen esetekben írnak elő szülői beleegyezést az adott tagsággal járó kockázat nagysága miatt, s mikor ítéli ezt a kockázatot olyan nagynak a jog, hogy teljesen elvonja a döntést a gyermek és szülője rendelkezési köréből, csakis egyes kockázattípusokra külön-külön dönthető el. B) Családtervezési célú művi meddővé tételre való jogosultság [43/2005. (XI. 14.) AB határozat] A családtervezési célú művi meddővé tétel jogi szabályai szerint (az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény – a továbbiakban: Eütv. – 187. §) ilyen beavatkozás csak a 35. életévét betöl- tött, vagy három vér szerinti gyermekkel rendelkező személynél volt elvégezhető. E rendelkezés alkotmányossági vizsgálatát kezdeményezték, arra való hivatkozással, hogy az az életkor és a gyermekek száma szerinti indokolatlan korlátozást tartalmaz, ez pedig az emberi méltósághoz való jog sérelmét eredményezi. Az Alkotmánybíróság az említett feltételeket alkotmányellenes- nek találta és megsemmisítette; később azonban a jogalkotó – még magasabb életkori határ alkalmazásával – ismét beiktatta e korlátozásokat az egészségügyi törvénybe. 3.2. A magyar jog szabályai szerint a 18. életévet betöltött személyekről feltételezhető, hogy cselekedeteik jogi következményeit fel tudják fogni [a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 12. §]. Vannak azonban olyan személyek is, akik mentális állapotuk miatt annak ellenére nem képe- sek felfogni cselekedeteik jogi következményeit, hogy 18 évesnél idősebbek. Ők – hasonlóan a 18 évesnél fiatalabbakhoz – nem tehetnek meg önállóan minden jognyilatkozatot, hanem (attól függően, hogy milyen következményekől van szó) vagy egyáltalán nem, vagy csak korlátok körött végezhetnek jogcselekményt, tehetnek nyilatkozatot. Az egészségügyi ellátással összefüggő jogok gyakorlása tekintetében megvalósuló korlátozásokat a Ptk. és az Eütv. indítvánnyal nem érintett rendelkezései tartalmazzák, ezért azokat az Alkotmánybíróság nem vizsgálta. Az Eütv. támadott rendelkezése a magyar jog szerint egyébként cselekvőképesnek tekintett személyek egy csoportját is elzárja az önrendelkezési jog gyakorlásától. Ha nem népesedéspolitikai közcélok, hanem az állam intézményes alapjogvédelmi kötelezettsége szolgál az alapjog-korlátozás indokául, akkor egyfelől az lehet a kiinduló feltételezés, hogy a korlátozással érintett személyek nem rendelkeznek a művi meddővé té- telre vonatkozó döntéshozatali képességgel, mivel nem képesek felmérni döntésük rendkívüli következmé- nyeit. Másfelől szóba jöhet, hogy az állam egészségvédelmi és ifjúságvédelmi feladatai indokolják a tiltást. Az Alkotmánybíróság a 36/2000. (X. 27.) AB határozatban kifejtette, hogy a Ptk. szerinti cselekvőképes- ség és az egészségügyi ellátásokra vonatkozó döntésképesség fogalmai nem feltétlenül esnek egybe. „A nemzetközi tendenciák alapján megállapítható, hogy az egészségügyi ellátás során az önrendelkezési jog érvényesíthetősége kiemelt hangsúlyt kap, a »beleegyezési képesség« vagy a »döntéshozatali képes- ség« fogalmai önálló tartalommal bírnak. Az Eütv. vizsgált szabályai a Ptk. fogalmaihoz igazodnak, [...]. Nem hagyható azonban figyelmen kívül, hogy a Ptk.-ban szereplő cselekvőképesség fogalmát ’az ügyei viteléhez szükséges belátási képesség’ meghatározását eredendően és elsősorban a vagyonjogi nyilatkozatok ér- vényességi feltételeként alkották meg. E fogalomrendszer más jogágakba történő átvétele az adott terület sajátosságainak feltétlen figyelembevételével történhet.” [...] Tehát az egészségügy terén nem a vagyoni vonatkozású szerződéseknél megkövetelt, az ügyek viteléhez szükséges belátási képességről, hanem az egészséget, testi épséget, életet befolyásoló események megértéséről van szó. 15

Az egészségügyi beavatkozásokra vonatkozó döntésképesség magában foglalja, hogy az érintett képes megérteni a döntéshez szükséges információkat; képes megérteni döntése minden lehetséges következ- ményét; továbbá képes közölni döntését az orvossal. A Ptk. szerint nem teljesen cselekvőképes személy is lehet döntésképes egyes egészségügyi vizsgálatok, beavatkozások tekintetében. [Például a Ptk. 14. § (6) bekezdés 8. pontja alapján a cselekvőképesség korlátozottságáról döntő bíró kifejezett rendelkezése hiá- nyában az egészségügyi ellátással összefüggő jogok gyakorlása nem korlátozott.] Tekintettel ugyanakkor arra, hogy egyes egészségügyi beavatkozások különleges megfontolást igényelnek, speciális garanciákra van szükség ahhoz, hogy a cselekvőképes személyeket az adott egészségügyi beavatkozás tekintetében döntésképesnek lehessen tekinteni. Az önrendelkezés intézményes biztosítékait megkövetelő 54. § (1) be- kezdése, valamint az ifjúság védelméről rendelkező 16. § és 67. § (3) bekezdése szükségessé teszi, hogy a művi meddővé tételre vonatkozó szabályozás korlátokat, feltételeket tartalmazzon. Az Eütv. több olyan garanciális rendelkezést foglal magában, amelynek célja, hogy a kérelmező megfe- lelő információk birtokában, megfontoltan és szabadon dönthessen a művi meddővé tétellel kapcsolatos beavatkozásokról. Az Eütv. 187. § (5) bekezdése kimondja: „A beavatkozás megkezdését megelőzően a beavatkozást végző egészségügyi szolgáltató kijelölt orvosa a kérelmezőt – házasságban, illetve élettársi kapcsolatban élő kérelmező esetén a házastársat (élettársat) is – tájékoztatja a fogamzásgátlás egyéb le- hetőségeiről, valamint a beavatkozás jellegéről, lehetséges kockázatairól és következményeiről.” Az Eütv. 187. § (4) bekezdése szerint – különleges egészségügyi indok hiányában – a „művi meddővé tétel elvégzé- sére a kérelem benyújtását követő 3 hónap elteltével kerülhet sor”. A művi meddővé tétel engedélyezésének menetét az [erről szóló rendelet] határozza meg, s 2. § (2) bekezdése garanciális elemként rögzíti, hogy a „kérelem a műtét elvégzése előtt – szóban is – visszavonható”. Az Eütv.-nek a tájékoztatásra és bele- egyezésre vonatkozó általános rendelkezései, valamint a művi meddővé tételhez megkövetelt különleges biztosítékok: az engedélyezési eljárás, a bővített tájékoztatás, valamint a kötelező várakozási idő elősegítik a kérelmező megfelelő tájékoztatáson alapuló és megfontolt döntését. [...] 4.1. A döntésképesség biztosítása és az ifjúság védelme szükségessé teheti speciális korlátozó rendelkezé- sek megfogalmazását akár életkori határok formájában is. Elsősorban a törvényalkotónak kell mérlegelnie, hogy a művi meddővé tétel feltételeinek meghatározásakor indokolt-e eltérni a cselekvőképesség általános életkori határától, és ha igen, akkor milyen mértékben. A 35. év meghatározásával a törvényhozó egyfelől az ifjúság védelmét helyezte előtérbe. Másfelől azt a – korábbi évtizedekben uralkodó – felfogást juttatta kifejezésre, hogy a 35. év alatti szülés jár kevesebb kockázattal a magzat (újszülött) és az anya számára. Az Eütv. ugyanakkor nem zár ki minden 35. év alatti személyt a művi meddővé tételből: akinek három vér szerinti gyermeke van, az a 35. év felettiekkel azonos feltételek mellett jogosult a beavatkozásra. Ezért a családtervezési célú művi meddővé tétel jelenlegi szabályozási konstrukciójának alkotmányossága az élet- kori határhoz kapcsolódó alapjog-korlátozó feltétel alkotmányossági megítélésétől függ. 5. A közhatalmi szervek alapjogi státusza & [67]–[74] A jogviták kimenetelét alapvetően meghatározza az, hogy a bíróság hogyan ítéli meg az ügyben érintettek alapjogi jogalanyiságát, így például a Kormány alapjogi státuszát. �KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNYEK ELEMZÉSÉHEZ 1. Mely közhatalmi szerv volt érintett az egyes ügyekben? Milyen perbeli pozícióban (felpe- res, alperes, érdekelt) szerepelt az ügyben? 2. A közhatalmi szerv mely tevékenysége volt az egyes ügyek tárgya? Ez a tevékenység- fajta – eltekintve a tevékenység gyakorlójának kilététől – élvezhet alapjogi védelmet? Ha igen, akkor melyik alapjogét? 3. A döntések alapján élvez-e alapjogi védelmet az érintett közhatalmi szervek tevékenysé- ge? Hogyan indokolta döntését a bíróság? Ha nem élvez alapjogi védelmet, akkor mi a közhatalmi szerv tevékenységének jogalapja? 4. Hogyan alakulhatott volna a bíróság döntése az egyes ügyekben, ha ellentétesen foglalt volna állást arról, hogy az érintett közhatalmi szerv tevékenysége alapjogi védelmet él- vez-e? 5. Az alábbi határozatok eltérnek a tekintetben, hogy az érintett közhatalmi szerv tevékeny- sége élvez-e alapjogi védelmet. Miben áll ez az eltérés? Milyen indokok alapján jut a bíróság eltérő következtetésre? Ön szerint indokolt, illetve elfogadható az eltérés? 16

6.  Befolyásolja-e, és ha igen, akkor hogyan befolyásolja a fentiek megítélését az Alkot- mánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 2019-ben beiktatott 27. § (3) bekezdése? A) A Kormány nemzeti konzultációs kérdőívének tartalma (Fővárosi Ítélőtábla 32.Pkf.26.829/2017/4.) A Magyar Helsinki Bizottság jóhírnév megsértése miatt pert indított a Miniszterelnöki Kabinet- irodával szemben egy minden magyar háztartásba eljuttatott ún. nemzeti konzultációs kérdőív tartalma miatt, és a keresetben indítványozta, hogy a bíróság ideiglenes intézkedésként, a jogerős határozat meghozataláig tiltsa el az alperest a sérelmezett kiadvány terjesztésétől, elérhetővé tételétől. A bíróságnak az ideiglenes intézkedést elrendelő döntésében vizsgálnia kellett, hogy fennáll-e az ilyen intézkedést megalapozó különös méltánylást érdemlő jogvédel- mi helyzet. A felperes jóhírnév megsértése miatt előterjesztett keresetében kérte megállapítani, hogy az alperes valós tényeket hamis színben tüntetett fel, és ezáltal megsértette a felperes jóhírnévhez fűződő jogát azzal, hogy a Nemzeti konzultáció a Soros-tervről című kiadványában az alábbiakat szerepeltette: „Soros György azt is el akarja érni, hogy a migránsok enyhébb büntetést kapjanak az általuk elkövetett bűncselekményekért. Soros György jelentős összegekkel támogat olyan szervezeteket, amelyek segítik a bevándorlást, és védik a törvénytelenségeket elkövető bevándorlókat. Ilyen például a Helsinki Bizottság, amely a határzár tiltott átlépése kapcsán azzal érvelt, hogy aggályosnak tekinthető a jogellenes belépéssel kapcsolatos súlyos jogkövetkezmények alkalmazása.” [...] Vizsgálni kellett azokat a körülményeket is, amelyek a különös méltánylást érdemlő jogvédelmi helyzet körében is értékelhetőek voltak. Figyelembe kellett venni, hogy a kijelentés témája közügyekre vonatkozik, és a felperes mint közéleti szereplő szélesebb körű lehetőséggel bír az őt ért negatív tartalmú kijelenté- sek megválaszolására, cáfolatára, ezáltal a sérelmei részben orvosolhatóak. Az alperes mint a kiadvány kiadója, a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény alapján, miniszter által vezetett központi államigazgatási szerv, és mint ilyen, az államhatalom részeként járt el. Az Alaptörvény I. Cikk (1) bekezdése az alapvető jogok védelmét az ál- lam kötelezettségévé teszi. Az Alaptörvényben biztosított alapjogok, így a véleménynyilvánítás szabadsága gyakorlásának lehetősége a közhatalom számára nem biztosított. Éppen ellenkezőleg: a közhatalmat a személyiségi jogok tiszteletben tartása, a közérdekű adatok, információk terén pontos tájékoztatás terheli, és nem hivatkozhat szervei által tett nyilatkozatok esetén arra, hogy azok az Alkotmánybíróság határozata- iban [pl. 7/2014. (III. 7.) AB határozat] kidolgozott közügyekkel összefüggő véleménynyilvánítási szabadság, szólásszabadság tágabb védelme alatt állnak. Figyelembe kellett venni továbbá azt az elsőfokú bíróság által megalapozatlanul mellőzött, és a felperes által nyomatékosan hivatkozott körülményt, hogy a sérel- mezett nyilatkozat – a korábbi nemzeti konzultációkhoz hasonlóan – valamennyi háztartásba, az internet nyilvánosságához képest szélesebb körben, közvetlenebbül, hatékonyabban, postai úton eljut az internetes elérhetőség mellett. Ráadásul a közlés úgy jelenik meg, mint egy állami szervnek az államhatalom kiemel- kedően jelentős szervezeti képviselőjének, a miniszterelnöknek a kísérőlevelével megtámogatott közlése. Az államhatalommal szemben az Alaptörvény által is elismert alapvető jogok alanyai sérülékenyebbek, az Alaptörvény I. Cikk (4) bekezdése alapján a társadalmi szervezet részére is biztosított a jóhírnév, melynek fokozottabb alapjogi és jogági védelme is indokolt. A közlés ezen különleges, nagyobb sérülékenységet eredményező körülményei és módja, a közlés sérelmes tartalmának valószínűsítése és az ilyen széles körű terjesztés lehetősége a másodfokú bíróság megítélése szerint megalapozta az ilyen közlésben érintett fel- peres tekintetében a különös méltánylást érdemlő jogvédelmi helyzet fennállását. B) A választási kampány során folytatott kormányzati kommunikáció megengedhetősége (Kúria Kvk.III.37.421/2018/8.) A 2018. évi országgyűlési választási kampány idején – amelynek egyik központi kérdése a be- vándorlás volt – a Kormány egy STOP táblát és tömött sorokban menetelő, sötétebb bőrű em- bereket ábrázoló plakátokat jelentetett meg országszerte. A plakátok miatt kifogást nyújtottak be a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB), mert azok a kormánypártok választási kampányának legfőbb üzentét támogatták, és így sértették az esélyegyenlőséget. A kifogást elutasító döntését az NVB azzal indokolta, hogy a Kormánynak nemcsak joga, hanem kötelessége is a tevékeny- 17

ségéről szóló tájékoztatás, ami a szólás- és véleményszabadság keretében tud érvényesülni. Az NVB álláspontja szerint a kifogást tevő értelmezésének elfogadása olyan módon korlátozná a Kormánynak a szólás- és véleményszabadság keretei között megjelenő tájékoztatási tevékeny- ségét, ami nem állna arányban a választási versenybe való be nem avatkozási kötelezettségével. Az NVB határozatát a kifogástevő megtámadta a Kúrián. [16] A Kúria az ügy érdemében elsőként azt rögzíti, hogy – szemben az NVB határozatban és a Kormány nyilatkozatában megjelenő állásponttal – Magyarország Alaptörvényéből nem következik, hogy a Kormány mint az állam egyik közhatalmi szerve, rendelkezik a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságának Alap- törvény IX. cikke által garantált alapjogával. A véleménynyilvánítás szabadsága mint első generációs kom- munikációs alapjog az egyén számára biztosítja – elsősorban éppen az állami beavatkozással szemben –, hogy megalapozottan részt tudjon venni a társadalmi és politikai folyamatokban [30/1992. (V. 26.) AB ha- tározat, 50/2003. (XI. 5.) AB határozat, 29/2014. (IX. 30.) AB határozat]. A Kormány ezzel szemben az államhatalom egyik megtestesítője, ekként a kormányzati kommunikáció korlátozása kapcsán nem alkal- mazhatóak az alapjogok korlátozására kialakított alkotmányos elvek. A Kormányt ugyanakkor – az Alaptör- vényben meghatározott feladatköréből adódóan – megilleti a tájékoztatás joga és lehetősége. Választási kampányidőszakban azonban ezt a Ve. keretei között kell gyakorolnia. [17] Az NVB által is hivatkozott kúriai gyakorlat alapján a kampányidőszak alatt a jelöltek és a jelölő szer- vezetek a Ve. 2. § (1) bekezdés c) pontjába foglalt esélyegyenlőségének érvényesítése érdekében az ál- lami, illetve az önkormányzati szerveknek tartózkodniuk kell attól, hogy a pártok szabad versengésébe beavatkozzanak [...] A Ve. e szabálya lényegében a pártok esélyegyenlőségének a követelményét rögzíti a választási eljárás során. A parlamenti demokrácia alapja a politikai pártok választópolgári támogatottságért való versengése. A demokrácia egészséges működése nem képzelhető el politikai pluralizmus és a pártok politikai küzdelemben való esélyegyenlősége nélkül. Az azonos feltételeket tartalmazó jogi keret garantálja az állam semlegességét a politikai pártok küzdelmében [...]. [...] [19] A hivatkozott kúriai ügyekben a pártok esélyegyenlőségének sérelme abból a szempontból merült fel, hogy az állami vagy önkormányzati szervek által közzétett plakátok, illetve politikai reklámok hasonlósá- guk, összetéveszthetőségük okán felerősítő módon hatottak a jelölt, jelölőszervezet esélyeire, szemben más jelöltekkel, jelölőszervezetekkel [...] Jelen ügyben a kifogás tárgyává tett kormányzati kommunikáció annyiban eltérő a [...] ügyben vizsgált politikai reklámtól, hogy a vizsgálat tárgya nem érinti a kormányzati és kormánypárti kommunikáció grafikai, vizuális kivitelezésének az egyezőségét, mert azok egymástól jól elkülöníthetőek. Ugyanakkor az elvi kérdés mindkét ügyben azonos. A fent hivatkozott kúriai döntés az elvi kérdést már eldöntötte akként, hogy jelen ügyre irányadóan az vizsgálandó, a kormányzati plakátkampány üzenetén keresztül felerősíti-e a kormánypártok kampányában megjelenő üzenetet (kommunikációt), ekként megbontva a jelöltek és jelölőszervezetek közötti esélyegyenlőséget. [...] [21] A kifogásában és a bírósági felülvizsgálati kérelmében hivatkozott bizonyítékok alapján megállapítha- tó volt, hogy a kormánypártok kampányának lényegi eleme, központi kampányüzenete az illegális migrá- ció megfékezése, összekapcsolva azzal az állítással, hogy az ellenzéki pártok támogatják a bevándorlást. A Kúria hangsúlyozza, hogy önmagában az a körülmény, hogy a kormánypártok a kormányzati kommuniká- cióban is megjelenő üzeneteket használnak kampányuk során, nem jogsértő, sőt természetesnek tekinthető, hiszen a választási kampány során a kormánypárti jelölőszervezetek képviselik a kormányzat álláspontját, ösztönözve a szavazókat a kormányzó párt újraválasztására. A kampányidőszakban ekként elsődlegesen éppen a kormánypártok feladata a kormányzati kommunikáció közvetítése, hiszen ez biztosítja, hogy a jelö- lőszervezetek esélyegyenlősége mellett jelenik meg a kampányüzenet. [22] Hasonlóan – a korábbi kúriai gyakorlattal összhangban – a Kormány sincs elzárva attól, hogy a kam- pányidőszak alatt tájékoztató tevékenységet folytasson, az NVB helyesen mutatott rá arra, hogy ilyen ab- szolút tilalom a Ve.-ből nem vezethető le. A kampányidőszak alatt azonban alkalmas a jelölőszervezetek közötti esélyegyenlőség megbontására az a kormányzati kommunikációs tevékenység, amely formai és/ vagy tartalmi egyezősége okán felerősíti az egyik jelölőszervezet üzenetét, ilyen esetben ugyanis a támoga- tott jelölőszervezet kampányüzenete a kampányköltési limitet meghaladó költségráfordításokkal arányosan, több választóhoz képes eljutni. [23] A Kúria nem vitatja, hogy a kormányzati kommunikáció törekedett a korábbi kúriai eseti döntéseknek való megfelelésre, amennyiben megjelenésében (színeiben, jelmondatban, külső hasonlóságban) – ha nem is időzítésében és tartalmában – a kormánypártok általánosan jellemző választási plakátjaitól eltérő meg- jelenítést használt. [24] Ugyanakkor a kifogásolt kormányzati plakátkampány időzítése és tartalma alapján alkalmas volt arra, hogy ráerősítsen a kormánypártok központi kampányüzenetére azáltal, hogy vizuális megjelenítésében kor- mányzati tájékoztatást, illetve többletinformációt nem tartalmazott, noha képiségében összekapcsolódott a FIDESZ-MPSZ és KDNP jelölőszervezetek azon kampányüzenetével, hogy míg az ellenzéki pártok a bevándorlást támogatják, addig a kormánypárt a bevándorlás megfékezésére törekszik. 18

[25] A „STOP” plakát kizárólag képi üzenetet közvetít, a plakáton szereplő egyetlen feliratból mindössze az állapítható meg, hogy a plakát a Kormány információs kampányának része. Az a körülmény, hogy a „STOP” plakátkampány része-e a „Magyarország dönt, nem az ENSZ” kormányzati tájékoztató kampánynak e kör- ben nem releváns, mivel az ENSZ-kampány mint kormányzati tájékoztatás kormányzópártok üzenetét erő- sítő hatásának kérdése nem volt tárgya. Ugyanakkor a Kormány érveire reagálva szükséges megjegyezni, hogy a „STOP” plakátkampány, ha azonos tárgyköre folytán távoli összefüggésbe hozható is a korábbi kor- mányzati tájékoztató kampányokkal, az nem zárja ki, hogy egyben valamely jelölőszervezetet, kézenfekvő módon a kormányzópártok egyik fő választási üzenetét is népszerűsítse, vagy annak hatását erősítse. [26] A Kúria megítélése szerint a kormányzati tájékoztató tevékenységnek konkrét információtartalommal kell rendelkeznie, amelynek szükségszerű eleme az információ aktuális jellege. Ez tehát nem szabályozási kérdés, hanem a tájékoztatási tevékenység fogalmi eleme. Jól prezentálja ezt, hogy a Kormány jelen eljá- rásban benyújtott nyilatkozatában részletesen bemutatott 2015 óta folytatott migráció témája köré csoporto- suló tájékoztatási kampányaiban közölni kívánt információk is időről időre az aktuális helyzet szerint változ- tak. Csak egy eklatáns példaként utal arra a Kúria, hogy a kvótanépszavazással kapcsolatos tájékoztatási kampány a népszavazási kampány jogszerű része volt, és a népszavazási kampány adta az aktualitását. Ugyanígy az ENSZ kampány is a Kormány által nyilatkozatában kifejtett módon valamely aktuális kormány- zati tevékenységhez kapcsolódott. [27] Jelen esetben az ENSZ kampánnyal való összefüggésre semmilyen módon nem utaló, a korábbi kam- pányokhoz képest új információt nem tartalmazó „STOP” kampány választási kampánytól független, objek- tív, közérdekű és aktuális információközlés, tájékoztatás tényének megállapításához szükséges lett volna a Kormány részéről annak bemutatása, hogy mi volt az tény vagy körülmény, amely miatt elkerülhetetlenül szükségessé vált az évek óta ismert és folyamatosan végzett kormányzati tevékenységéről épp a választási kampány véghajrájában tájékoztatást adni, mégpedig konkrét információt nem tartalmazó – csak az alap- üzenetet közvetítő – plakátkampány formájában. [28] A Kúria álláspontja szerint bár a Kormány tájékoztatási tevékenységet folytathat a választási időszak- ban is, sőt adott esetben kötelessége is lehet, hiszen a kormányzati munka a választások alatt is folya- matos, azonban – ahogy azt az Alkotmánybíróság már idézett döntésében kifejtette – az erre vonatkozó szabályokat (törvényeket) úgy kell alkalmaznia, hogy az egyenlő bánásmódot biztosítsa a választási eljá- rásban. A „STOP plakátkampány” objektív szükségességét a Kormány nyilatkozata nem igazolta, és az a plakátkampányból nem tűnik ki nyilvánvalóan. A Kormány nyilatkozatában arra hivatkozott, hogy ez széles körű szakpolitikai elemzést igényelne, melyre nincs módja jelen eljárásban biztosított rövid határidők között. A Kúria ezt az érvet azért nem tudta elfogadni, mert amennyiben a fenti követelményeknek megfelelően, a semlegességre törekedve, mégis kénytelen volt e plakátkampányt a választási időszakban elindítani a Kormány, akkor az erre vezető tények és körülmények, indokok eleve rendelkezésre kellett hogy álljanak, hiszen csak ezek megállapításából következtethetett volna a Kormány a plakátkampány szükségességére. Összefoglalva ez azt jelenti, hogy a Kúria számára nem azt kellett bemutatni, hogy utólag milyen szakpoli- tikai indokokkal lehetne megalapozni az érintett tájékoztatási tevékenységet, hanem csak a plakátkampány melletti kormányzati döntést megalapozó iratok vagy azok tartalmának összefoglalására lett volna szükség. Ezek bemutatása nélkül a rendelkezésre álló iratok alapján csak azt lehetett megállapítani, hogy a plakát- kampánynak nem volt konkrét, szükséges és célszerű – a választási kampánytól független – tájékoztatási funkciója. [29] Mindezért a kérelmező helyesen hivatkozott arra, hogy a „STOP” plakátkampány a tájékoztatási elem – azaz a konkrét és újszerű információ – hiányára tekintettel nem volt egyértelműen elkülöníthető a kormány- pártok mint jelölőszervezetek fő üzenetétől, és ezen keresztül alkalmas volt a kormánypártok választási üzenetének felerősítésére, és ekként a jelölőszervezetek közötti esélyegyenlőség Ve. 2. § (1) bekezdés c) pontja szerinti alapelvének megsértésére. [30] Végül szükséges kiemelni az NVB határozatának indokolására is tekintettel, hogy a Kúria dönté- se nem jelenti azt, hogy a választási kampány időszakában a Kormány tájékoztatási tevékenysége ne érinthetne jelölő szervezetek által képviselt üzeneteket, amennyiben a tájékoztatásnak van a választási kampánytól független, attól eltérő, önálló (aktuális) és objektív indoka, és a kormányzati munka megfelelő ellátása, kormányzati feladat kielégítő elvégzése más – a választási versengést nem érintő – módon nem valósítható meg. C) A Kormány véleménynyilvánítási szabadsága a népszavazási kampányban (Kúria Knk.I.37.723/2016/3.) 2016-ban a Kormány kezdeményezése alapján, az „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Ország- gyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?” kérdésben országos népszavazást tartottak. Az ezt megelőző kampány- ban a Kormány „Tudta? Brüsszel egy városnyi illegális bevándorlót akar Magyarországra tele- 19

píteni.” szövegű plakátokat tett közzé országszerte, amellyel szemben kifogást nyújtottak be a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB). A kifogástevő szerint a kampányban a Kormány nem ve- hetne részt, vagy ha igen, akkor legfeljebb semleges pozíciót foglalhatna el, továbbá a Kormány a betelepítésről valótlanságokat állít, illetve nem egyértelmű megállapításokat tesz, lényeges fo- galmakat mos össze manipulatív szándékkal. A kifogást az NVB elutasította. A döntés indokolása szerint a népszavazási kampány alkalmával közzétett plakátok és azok közlései egyértelműen a véleménynyilvánítás szabadságának védelmét élvezik, a közügyek szabad vitatásának fogalmi körébe tartoznak. A kifogásolt közlés a Kormánynak az általa kezdeményezett népszavazás tár- gyával összefüggő politikai véleményét tartalmazza, amit a politikai véleménynyilvánítás szabad- sága véd. Az NVB határozatát a kifogástevő megtámadta a Kúrián. [28] Lényegesnek tekintette a Kúria azt is, hogy míg az 5/2015. (II.25.) AB és a 9/2015. (IV.23.) AB hatá- rozatok a közszereplők egymás közötti kontextusában rögzítették a véleménynyilvánítás szabadságának preferenciáját, a határozatokban irányadónak tekintett 7/2014. (III.7.) AB határozat a politikai véleménynyil- vánítás fokozott védelmét a közügyek egészére nézve mondta ki (indokolás [50] pontja). A Kúria ezen elv miatt is tekintette népszavazási ügyben irányadónak a véleménynyilvánítás szabadságának az AB által a Ve. kapcsán kidolgozott tartalmát. [29] A Kúria összegző értékelése szerint tehát az 53/2016. számú határozat meghozatala során az Nsztv. és a Ve. rendszerében helytállóan járt el a kérelmezett [Nemzeti Választási Bizottság] akkor, amikor a vé- leménynyilvánítás szabadsága, illetve annak korlátai vonatkozásában a korábbi, választási eljárások során kimunkált, egymással versengő jelöltekre nézve kidolgozott elvekből indult ki. [30] A kifogásolt tartalom kapcsán a véleménynyilvánítás/tényállítás elhatárolhatóságának kérdésében a fentiek alapján a Kúria sem tekinthet el az Alkotmánybíróság kérelmezett által is idézett határozataitól. Irány- adónak kell tekintenie, hogy az Alkotmánybíróság gyakorlatában fokozott alkotmányos védelmet élveznek az olyan értékítéletek, amelyek a közügyekre vonatkozó vélemények ütközésében kapnak hangot, és a véle- ménynyilvánítás szabadsága csak az öncélú, a közügyek vitatásának körén kívül eső megnyilvánulásokkal szemben nem nyújt védelmet {9/2015. (IV. 23.) AB határozat [37], [38]}. [31] Az Alkotmánybíróságnak az értékítélet, illetve tényállítás közötti különbségtétel alkotmányossági re- levanciáját megfogalmazó tételét a kérelmezett pontosan idézte: „A véleménynyilvánítás szabadsága az értékítéletet kifejező, az egyén személyes meggyőződését közlő megszólalásokra attól függetlenül kiterjed, hogy a vélemény értékes vagy értéktelen, helyes vagy helytelen, tiszteletre méltó vagy elvetendő. A tényál- lítást tartalmazó megnyilvánulások szintén részei a szólásszabadságnak. Egyrészt valamely tény közlése is kifejezhet személyes véleményt, másrészt tényközlések nélkül a véleményformálás is ellehetetlenülne.” {36/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 219, 230., 7/2014. (III. 7.) AB határozat [49] pont, 5/2015. (II. 25.) AB határozat [27] pont}. A véleménynyilvánítási szabadságnak a választási eljárásban az Alkotmánybíróság általi értelmezése azzal a következménnyel jár, hogy amennyiben a választási eljárás során az értékítélet a közügyek vitatásának körén belül marad, tartalmára nézve nem végezhető el a kérelmező által hivatkozott bizonyíthatósági teszt (az a közlés, amelynek valósága vagy valótlansága bizonyítható, az tény, amelynek valóságtartalma nem bizonyítható, az vélemény), nem kerülhet sor tényállítás helyes vagy helytelen voltá- nak vizsgálatára. [32] Az AB határozatok alapján a választási eljárások – ideértve a népszavazási eljárást is – offenzív véle- ményeivel/értékítéleteivel szemben a választókat kizárólag a választási ellenfelek defenzív véleményei véd- hetik meg. A választási eljárásokban megjelenő, a közügyek vitatásának körén belül maradó vélemények minősítése kapcsán az Alkotmánybíróság határozatai értelmében a Kúriának nincsenek az Nszt.-ből és a Ve.-ből származó eszközei. [33] Az általa kezdeményezett országos népszavazás kapcsán a Kormányt megillető véleménynyilvánítási szabadságról a kérelmezett a szabályoknak megfelelően, helytállóan fejtette ki álláspontját. Ezt követően azonban szükségtelenül és megtévesztően rögzítette határozatában, hogy „A Kormány a közzétett plaká- tokkal közvetlenül a választópolgárokat szólítja meg, hogy azok tartalmával informálja őket, hogy döntésü- ket elősegítse.” A népszavazási ügyben a véleményszabadság igazolása a kampányoló szervezet/egyén önkifejezésére, autonóm cselekvésének fontosságára alapoz, a közügyek megvitatásának lényegi része. Választási kampány nélkül a választópolgárok nem, vagy csak komoly nehézségek árán tudnának dönteni [5/2015. (II. 25.) AB határozat]. A jelen országos népszavazási ügyben a Kormány kampány kijelentései- nek direkt tartalmával szemben az AB határozatok nyomán támasztott alapjogi elvárások nem azonosak az objektív tényeken alapuló információkkal, ismeretekkel, adatokkal szemben támasztott köznapi köve- telményekkel. Ennek következtében a Kormány választási kampányának részeként elhangzó kijelentései legfeljebb orientálnak, de nem informálnak, így a „városnyi”, az „illegális”, a „menekült/migráns” kifejezések helyes vagy helytelen voltára vonatkozó elemzés sem lett volna elvégezhető. A Kormány politikai véleménye kapcsán az AB határozatok alapján a Kúria sem vizsgálhatta érdemben, hogy kifogásolt közlés egészében vagy részben tényállításnak minősül-e, amennyiben igen, megalapozott tényállítás-e. 20

I.5. Alanyi jogok és állami kötelezettségek 6. Az alapjogi igény teljesítésének mérlegelhetősége & [102]–[105] Az alapügyben az indítványozó egy önkormányzati tulajdonú cég átvilágításáról szóló vizsgálati jelentés kiadását igényelte az érintett cégtől, de az adatigénylését elutasították arra hivatkozva, hogy a vizsgálati jelentésben foglaltak ügyvédi és üzleti titkok. Az indítványozó ezt követően pert indított a közérdekű adat kiadása iránt, de a pert az elsőfokú, a másodfokú bíróság és a Kúria előtt is elvesztette azon az alapon, hogy a vizsgálati jelentés döntés-előkészítő iratnak minősül, illetve hogy a döntési eljárás még nem fejeződött be. Ezután az indítványozó valódi alkotmány- jogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz, és a Kúria közérdekű adat kiadása iránti perben hozott ítéletének megsemmisítését kezdeményezte. A határozat az alanyi jogok kikényszeríthe- tőségéről és a bírósági felülvizsgálat terjedelméről szól. �KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNY ELEMZÉSÉHEZ 1. Azonosítsa a döntésben érintett alapjogot! Jellemezze az alapjogot keletkezése (az alap- jogok generációi), illetve jogi kikényszeríthetősége szempontjából! 2. Ebben az ügyben egy azóta már hatályon kívül helyezett törvényt (a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvényt, a határozatban: Avtv.) kellett alkalmazni; jelenleg ezt a tárgykört az információs önrendel- kezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiak- ban: Infotv.) szabályozza. Azonosítsa az Infotv.-ben az ügy tárgyát képező adatigénylés hatályos jogalapját! Melyek az alapjog gyakorlásának az adatigénylés szempontjából releváns normatív feltételei és korlátai, amelyek között a jogosult érvényesítheti a jogát? 3. Ki volt az ügyben az alapjog kötelezettje? Miről kell a kötelezettnek adatigénylés alapján döntést hoznia? Milyen mozgástere van e döntés meghozatalakor: mit köteles a döntés- hozatal során mérlegelni, és miért kizárt a diszkrecionális döntéshozatal? 4. Az Alkotmánybíróság az idézett határozat rendelkező részében alkotmányos követel- ményként mondta ki, hogy a bíróságnak az alapjogi kötelezett döntését teljeskörűen felül kell vizsgálnia. Magyarázza el, hogy a bíróság felülvizsgálati jogkörének terjedelme ho- gyan függ össze a diszkrecionális döntéshozatal kizártságával! A döntéselőkészítő adat kiadása megtagadásának bírósági felülvizsgálata [5/2014. (II. 14.) AB határozat] 2. Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény VI. cikk (2) bekezdése és I. cikk (3) bekezdése alapján alkotmányos követelményként megállapítja, hogy a közérdekű adat kiadása iránt indított ügyben eljáró bíróságnak az adat döntés-előkészítő jellegére történő hivatkozáson alapuló nyilvánosságkorlátozását annak formai és tartalmi szempontú indokoltságára kiterjedően, a döntéshozatali folyamat lezárására tekintet nélkül, minden esetben felül kell vizsgálnia. [...] [24] 1. Az Alaptörvény indítvánnyal érintett VI. cikk (2) bekezdése szerint mindenkinek joga van a közérdekű adatok megismeréséhez és terjesztéséhez. [...] [32] Az Alkotmánybíróság [...] hangsúlyozta, hogy a közérdekű adatokra főszabály szerint a nyilvánosság- elv vonatkozik. Ennek érvényesüléséhez szükséges, hogy az adatkezelő a közérdekű adatok megismerését – proaktív módon, illetve adatigénylés alapján – biztosítsa. Az alapjog céljára figyelemmel általában az álla- mi vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint egyéb közfeladatot ellátó szervek és személyek tekinthetők az alapjog kötelezettjeinek. Figyelembe véve azonban azt, hogy az Alaptörvény 39. cikk (2) bekezdése sze- rint a nyilvánosság előtti elszámolásra a „közpénzekkel gazdálkodó minden szervezet” köteles, az általuk kezelt közérdekű adatokhoz való hozzáférést – különösen erre irányuló igény esetén – a közfeladatot ellátó szerveken kívüli szervezetnek is biztosítania kell. [...] [35] Az [AB] az Alaptörvény VI. cikk (2) bekezdése vonatkozásában azt is leszögezte, hogy a közérdekű adatok megismeréséhez és terjesztéséhez való jog alanya bárki lehet. Az Alaptörvény értelmében tehát az információszerzéshez kötődő érdekeltség igazolása nem szükséges. Ennélfogva a közérdekű adat kiadá- sára kötelezett szervnek vagy személynek kell indokolnia az igényelt információ esetleges megtagadását. A közérdekű adatok megismeréséhez és terjesztéséhez való jog korlátozását érintően tehát a korábbi gya- 21

korlat alapján levezethető, hogy az olyan szabályok, amelyek diszkrecionális jogkört adnak az adatkezelő szervnek a közérdekű adatokhoz való hozzáférés megtagadására, önmagukban alapjogsértők [...] [36] 3. Az Alkotmánybíróság az információszabadság korlátozhatóságának általános feltételeit követően a döntés-előkészítő adatok nyilvánosságkorlátozásának Alaptörvényből eredő kritériumait vizsgálta. [37] A közérdekű adatok nyilvánosságához való jog általános alapjog-korlátozási kritériumain túl az Al- kotmánybíróság további követelményeket támasztott. Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság a döntés megalapozását szolgáló adatok körében kimondta, hogy „garanciális intézménye a köztisztviselői munka színvonalának és hatékonyságának, hogy a köztisztviselők döntés-előkészítése szabadon, informálisan és a nyilvánosság nyomásától mentesen folyik. Ezért az aktanyilvánosság a közbülső munkaanyagokra nem, hanem csak a végeredményre vonatkozik.” [...] [38] Mivel a döntés-előkészítő adatok korlátozott hozzáférhetősége a közérdekű adatok nyilvánosságához fűződő alapjog korlátozását jelenti, így annak meg kell felelnie az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdésében fog- lalt alapjog-korlátozással szemben támasztott alkotmányos követelményrendszernek. [39] Kiemelendő, hogy ahogy önmagában az igényelt adat döntés-előkészítő jellege még nem vonja maga után kötelező erővel a közérdekű adat nyilvánosságtól való elzárását, úgy hasonlóan a szóban forgó döntés meghozatala sem jelenti kényszerítően a döntés-előkészítő jelleg megszűnését és az igényelt közérdekű adat kiadásának kötelezettségét. Az adatigénylés idején, valamint a jelenleg hatályos szabályozás alapján egyaránt az adatkezelő szerv vezetőjének mérlegelést igénylő döntésétől függ, hogy a döntés megalapo- zását szolgáló adat megismerésére irányuló igényt – a törvényben meghatározott tízéves időtartamon belül – elutasítja vagy sem. Amennyiben az adatkezelő szerv vezetője a közérdekű adat kiadásának megtaga- dása mellett dönt, azt az Alaptörvényből levezethető, valamint a törvényben meghatározott szempontoknak megfelelően indokolni köteles. [40] A közigazgatás hatékonyságának mint az információszabadság korlátozási alapjának konkrét eset- ben történő megítélésénél a korlátozással érvényesítendő alapjog vagy védeni kívánt érték fennállását is vizsgálni kell. Ezzel összhangban az Alkotmánybíróság eddig sem tekintette a közérdekű adatok megis- meréséhez és terjesztéséhez való jog korlátozása alkotmányos indokának a pusztán adminisztratív jellegű megfontolásokat, és kimondta, hogy „[a] közfeladatot ellátó szervek és személyek kényelmi szempontjai nem élvezhetnek elsőbbséget egy alapvető joggal szemben.” [...] [41] Az Alaptörvény hatálya alatt e tárgyban született döntésében az Alkotmánybíróság követte a korábbi gyakorlatot. Az [AB korábban] alkotmányos követelményként állapította meg, hogy „a közérdekű adat kiadá- sa iránt indított ügyben eljáró bíróságnak az adatszolgáltatás-megtagadás jogcímét és tartalmi indokoltsá- gát egyaránt vizsgálnia kell. A vizsgálatnak ki kell terjednie arra, hogy csak a feltétlenül szükséges mérték- ben került-e sor a közérdekű adatszolgáltatás megtagadására. E körben az eljáró bíróságnak vizsgálnia kell azt is, hogy az adatkezelő szerv nem korlátozta-e indokolatlanul a közérdekű adatokhoz való hozzáférést arra hivatkozva, hogy az igényelt adatokat az igénylő által meg nem ismerhető adatokkal együtt kezelik, mi- közben az utóbbiak felismerhetetlenné tételének nem lett volna akadálya.” [...] Az indokolásnak tehát ki kell terjednie arra, hogy pontosan milyen folyamatban lévő eljárásban meghozandó döntés megalapozását szol- gálja a kiadni kívánt közérdekű adat, másrészt arra is, hogy a közérdekű adat kiadása mennyiben befolyá- solja a szóban forgó döntés meghozatalát, vagyis hogy az meghiúsítaná-e a döntés hatékony végrehajtását vagy ellehetetlenítené-e az illetéktelen befolyástól mentes, független, hatékony köztisztviselői munkát [...]. [42] A döntés-előkészítő adatok nyilvánossága tehát korlátozható ugyan, de nem diszkrecionális jelleggel, hanem kizárólag a fenti szigorú követelmények figyelembevételével. Az [AB korábban] megállapította, hogy „a közérdekű adatok nyilvánossága különösképp hangsúlyosan jelenik meg a nyilvánosságkorlátozásnak abban az esetében, amikor az az adatkezelő szerv mérlegelésének függvénye. E mérlegelésnek figyelem- be kell vennie a fenti követelmények érvényesülését, s azt is, hogy e szempontokat adott esetben a bíró- sági eljárás során a bíróság felülvizsgálhatja. A közérdekű adatok megismeréséhez és terjesztéséhez való jog érvényesülése érdekében nem tekinthető az Alaptörvénnyel összhangban állónak az olyan korlátozás, amely egy adatot vagy egy egész dokumentumot végérvényesen elvon a nyilvánosság elől, illetve amely egy dokumentumot annak tartalmától függetlenül, teljes egészében nyilvánosságkorlátozás alá helyez. A fentiek alapján tehát a dokumentum egésze – a tartalmától függetlenül – nem minősíthető döntést meg- alapozó adatnak.” [...] [43] A közérdekű adatok megismeréséhez való jog súlyos sérelmét eredményezi tehát, ha az adatkezelő a nyilvánosság korlátozásakor pusztán arra hivatkozik, hogy az adat döntést megalapozó adat, de ennek igazolását mellőzi; ezzel ugyanis kiüresíthetővé válik a közérdekű adatok nyilvánosságához való jog. [44] 4. Az Alaptörvény VI. cikk (3) bekezdése alapján az információszabadság érvényesülését sarkalatos törvény, jelenleg az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) biztosítja. Az alkotmányjogi panasz tárgyát képező eljárás adatigénylés út- ján történő megindításakor az alapjog érvényesüléséhez szükséges alapvető törvényi szabályokat az Avtv. tartalmazta. [45] Az Avtv. 2. § 4. pontja szerint közérdekű adatnak minősült a közfeladatot ellátó szerv kezelésében lévő, a személyes adat fogalma alá nem eső, bármilyen módon vagy formában rögzített információ vagy ismeret, 22

függetlenül kezelésének módjától, önálló vagy gyűjteményes jellegétől. Ennek megfelelően az Avtv. rendel- kezései kötelezték a közfeladatot ellátó adatkezelő szervet, hogy biztosítsa a közérdekű adatok megismeré- sét, szükség szerint a nem megismerhető adatok anonimizálásával. Az alapügyben az indítványozó 2010. március 23-án fordult dr. Páva Zsolthoz, Pécs Megyei Jogú Város polgármesteréhez a Jelentés kiadása érdekében. A Jelentés közfeladatot ellátó szerv tevékenységére vonatkozó adatként közérdekű adatnak tekintendő, melyet a Kúria döntése is megerősített. [46] Az Avtv. 19. § (1) és (3) bekezdése alapján a közfeladatot ellátó szerv köteles biztosítani azt, hogy a kezelésében lévő közérdekű adatot bárki megismerhesse. Az Avtv. 19/A. § (1) bekezdése definiálja a döntés megalapozását szolgáló adat fogalmát, rendelkezik az adatkezelő szerv vezetőjének mérlegelést igénylő döntéséről, valamint rögzíti, hogy az a keletkezéstől számított tíz évig nem nyilvános. Emellett a 19/A. § (2) bekezdése a döntés meghozatalát követően rendezi az ilyen adatok megismerése iránti igényekről való döntésben mérlegelendő szempontokat. A mérlegelés során az Avtv. 19. § (1) bekezdésében szereplő „köz- vélemény pontos és gyors tájékoztatása” mellett a 19/A. § (2) bekezdésében említett, illetve a vonatkozó alkotmánybírósági gyakorlatban kifejtett, idézett szempontok is alkalmazandók. Eszerint a megismerésre vonatkozó igény akkor utasítható el, ha az a szerv törvényes működési rendjét vagy feladat- és hatáskö- rének illetéktelen és külső befolyástól mentes ellátását, így különösen az adatot kezelő álláspontjának a döntések előkészítése során történő szabad kifejtését veszélyeztetné. [47] Az Avtv. irányadó rendelkezései értelmében tehát döntés megalapozását szolgáló adat csak az adott szerv (feladat- és hatáskörébe tartozó) döntése meghozatalára irányuló eljárás során készített vagy rögzített adat lehetett. Az Avtv. 19/A. §-ának egészéből azonban nem következik kényszerítően az abban definiált döntés-előkészítő adat nyilvánosságtól való elzárása; épp ellenkezőleg, a 19. §-t és a 19/A. §-t együtt ol- vasva a tízéves időtartamon belül a közfeladatot ellátó szerv vezetőjének mérlegelését igényli, hogy a konk- rét esetben a közérdekű adat megismeréséhez és az információszabadsághoz, vagy a döntés hatékony végrehajtásához, valamint az illetéktelen befolyástól mentes, független, hatékony köztisztviselői munkához fűződik-e nagyobb érdek. [48] A Kúria támadott ítélete mindezek alapján azt állapította meg, hogy a kiadni kért Jelentés bár közérdekű adat, de az annak alapján megindult reprivatizációs eljárás és azzal összefüggő egyéb eljárások folyamat- ban léte miatt mégis döntés megalapozását szolgáló adatnak tekintendő, vagyis nem nyilvános. [49] A Kúria ítélete a nyilvánosságkorlátozás fenntartását a jövőben meghozandó döntések szükségessé- gén túl a döntés-előkészítő adatokkal kapcsolatos felülvizsgálat korlátolt lehetőségei miatt tartotta indokolt- nak. E körben a Kúria ítéletében kimondta, hogy „[a]z adott esetben azonban a reprivatizációs eljárásban a döntési folyamatot lezáró és a felek közötti jogviszonyrendszert felszámoló (végső) döntés meghozatalának hiányában az Avtv. 19/A. § (2) bekezdésének alkalmazására, az adatmegismerési igény elutasítása indo- koltságának vizsgálatára nem kerülhet sor. Az Avtv. 19/A. § (2) bekezdésének rendelkezéséből azonban az is következik, hogy a döntés meghozatalát megelőzően, az Avtv. 19/A. § (1) bekezdése alapján az adatot kezelő szerv vezetője által az adatmegismerési igény megtagadásáról hozott döntés indokoltságát és a szükségesség-arányosság követelményének érvényesülését – a jogszabályban meghatározott tartalmi fel- tételek hiányában – a bíróság nem vizsgálhatja felül. A döntés meghozatalát megelőzően az adatot kezelő szerv vezetőjének diszkrecionális jogkörébe tartozik az ún. automatikus nyilvánosságkorlátozás alá eső, döntés megalapozását szolgáló adat kiadásáról a döntés annak mérlegelésével, hogy az adatkiadási igén�- nyel érintett közérdekű adat tekintetében a nyilvánosság kizárása az Avtv. 19. § (1) bekezdésében foglaltak figyelembevételével indokolt-e.” A Kúria támadott ítéletében tehát arra tekintettel, hogy a „végső” döntés még nem született meg, nem tekinti alkalmazandónak a közérdekű adatok nyilvánosságához való alapjog korlátozására irányadó tesztet, és ezzel egyidejűleg a Jelentés kiadását az adatkezelő diszkrecionális jog- körébe utalja, amelyet a bíróság – tartalmi szempontok hiányában – nem vizsgálhat felül. [...] [53] A Kúria ítéletében formai szempontból igazolta a döntés-előkészítő adatként való minősítést, amikor az adatkezelő erre való hivatkozását a becsatolt iratok alapján megállapította és elfogadta. Nem került sor azonban az adatszolgáltatás-megtagadás tartalmi indokoltságának vizsgálatára azon az alapon, hogy a végső döntést megelőzően tartalmi szempontok híján az adatkezelő diszkrecionális döntési jogkörébe tar- tozik a döntés-előkészítő adatként történő minősítés és így a nyilvánosság korlátozása. [54] Az Alkotmánybíróság idézett határozatai éppen annak érdekében rendelkeztek a döntés-előkészítésre történő hivatkozás garanciáiról, hogy az ne váljon egy olyan, pusztán formális, bármikor felhívható korláto- zási alappá, amely a nyilvánosságkorlátozást automatikusan igazolttá teheti. Ezért a korlátozási alapként hivatkozott döntés-előkészítő jelleg esetén a döntés meghozatalát megelőzően is vizsgálandó, hogy az adatkezelő alkotmányosan igazolható indokok alapján és csak a feltétlenül szükséges mértékben tagadta-e meg a közérdekű adatszolgáltatást. E körben minden esetben tartalmi vizsgálati szempontot képez, hogy a közérdekű adat kiadása mennyiben befolyásolja a szóban forgó döntés meghozatalát, vagyis hogy az meghiúsítaná-e a döntés hatékony végrehajtását vagy ellehetetlenítené-e az illetéktelen befolyástól mentes, független, hatékony köztisztviselői munkát. A Kúria ítéletében azonban ennek vizsgálatát az Alaptörvény VI. cikk (2) bekezdésében foglaltakkal ellentétesen kizártnak tartotta, amely e vonatkozásban a közérdekű adatok nyilvánosságához való alapjog sérelmét eredményezte. 23