A BÍRÓSÁGI MEGHAGYÁS KIBOCSÁTHATÓSÁGA JOGSZABÁLYBA ÜTKÖZŐ KERESETI KÉRELEM ESETÉN KOVÁCS HELGA tanácselnök (Fővárosi Törvényszék) Kevesen vitatkoznának azzal a megállapítással, hogy való távolmaradása esetén mulasztási szankcióként egy kódexnek törvényhozástani szempontból nagy eré- alkalmazott meghagyás kibocsátásának – jogi környe- nye, ha szabályozása alkalmassá teszi, hogy hosszabb zete teljesen megváltozott. A bírósági meghagyásra időbeli távlatokban működőképes legyen. Az ehhez ha- ugyan a perindítást követően, azonban még a perfel sonló törvénykönyvek nem szabályoznak olyan kérdé- vételi szak előtt, nem pedig a per első tárgyalásán ke- seket, amelyek előfordulásával nem számolunk, így a rül sor. megoldásukat sincs értelme előre megfejteni, olyano- Az új Pp. 181. § (1) bekezdése arra az esetre írja elő a kat azonban annál inkább, amiknek felmerülésével a bírósági meghagyás kibocsátását, ha nincs helye az el- gyakorlat tapasztalatai szerint bizonyosan számolni le- járás megszüntetésének és az alperes elmulasztotta az het. Ha ehhez a jogalkotás által eleve feltételezett és írásbeli ellenkérelem előterjesztését, valamint beszá- egészséges mértékű bírói jogfejlesztés társul, a törvény mítást tartalmazó iratot sem terjeszt elő, vagy azt a bí- hosszú ideig képes a jogviták rendezésében neki szánt róság visszautasítja. szerepét betölteni. A törvény következetlensége esetén A meghagyás kibocsátására az ellenkérelem előter- azonban a jogalkalmazás kényszerül olyan szerepbe, jesztésére szabott határidő letelte után, hivatalból, tár- amelyet nem szerencsés eljátszania, mert a jogalkalma- gyaláson kívüli formában kerül sor. A törvény szövegé- zás és jogalkotás határainak átlépése nem egyeztethe- ből egyértelműen következik, hogy a mulasztás ténye tő össze a bíróság alkotmányos helyzetével és az ilyen önmagában megalapozza a bírósági meghagyás kibo- tevékenység sokáig nem is védhető. csátásának feltételét, a bíróság az ügy további körül- ményeire tekintettel nem mérlegelheti a bírósági meg- hagyás kibocsátását. 1. A JOGTÖRTÉNETI VÍVMÁNYOK Ez a feltételrendszer kiélezte az ítélkezési gyakorlat- FIGYELEMBEVÉTELE ban korábban is megvolt problémát: mi a teendő akkor, ha a kereseti kérelemből egyértelműen megállapítható, A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. tör- hogy az jogszabályba ütközik. 3 vény (a továbbiakban: új Pp.) már a preambulumában A bírósági meghagyást a III. Ppn. vezette be a régi világossá teszi, hogy olyan szabályozás megteremtése Pp.be. A meghagyás kibocsátásának hat feltétele volt; volt a cél, amely a jogtörténeti, jogfejlődési vívmányo- az alperes szabályszerű idézése, az alperes első tárgya- kat – értékük elismeréseként – kellő súllyal figyelembe lásról távolmaradása, az írásbeli védekezés előterjesz- veszi. Hasonlóan az Alaptörvény Nemzeti hitvallásá- tésének elmulasztása, a felperes bírósági meghagyás ban foglalt gondolathoz, amely a történeti alkotmány kibocsátási kérelme, a keresetlevél idézés kibocsátása 4 vívmányainak hajt fejet, az új Pp. preambuluma első- nélküli, 130. § (1) bekezdés i) pontja szerinti elutasítá- ként említi a törvény alapköveként megjelenített ma- sának és a per megszüntetésének alkalmazhatatlansá- gyar perjogi hagyományokat. Ez nem puszta díszítő ga, valamint az a körülmény, hogy a kereseti követelés elem, maga a teljes szabályozás bizonyítja, hogy a jogal- a keresetlevélből kitűnően nem látszott aggályosnak. A kotás a perszerkezetnél és több intézménynél vissza- joggyakorlat az első öt esetet közvetlenül a régi Pp. nyúlt az 1911. évi I. törvénycikkhez (a továbbiakban: 136. § (1) és (2) bekezdésének szövegéből vezette le, a 1911. évi Pp.). Ennélfogva az új Pp.ben visszaköszön az hatodikat pedig a miniszteri indokolás alapján megál- 5 osztott perszerkezet (az elsőfokú eljárás perindítást lapítható jogszabályértelmezésből származtatta . Az követő részének perfelvételi és érdemi tárgyalási szak- aggályos fogalomkörébe tartozónak tekintette az ítél- 1 2 ra bontása), a perbeli hazugság tilalma , a kiigazítás kezési gyakorlat a követelés teljesítésének jogszabály- újraszabályozása. ba ütköző voltát is. Ennélfogva mindazon esetekben, Az új Pp. tartalmazza az 1952. évi III. törvénybe (a amelyekre a bíróságok nem alkalmazták a keresetlevél továbbiakban: régi Pp.) iktatott bírósági meghagyás intézményét, azzal azonban, hogy a régi Pp.ből ismert 3 1972. évi 26. tvr. rendelkezés lényegének – az alperes első tárgyalásról 4 Pp. 130. § (1) bekezdés i) pont: a felperes követelése nyilvánvalóan alaptalan, vagy lehetetlen szolgáltatásra (megállapításra) irányul. 5 Varga Gyula: A tárgyalás. In. Szilbereky Jenő – Névai László: 1 Új Pp. 4. § (3) bekezdés. A polgári perrendtartás magyarázata – Első kötet. Budapest, Közgazda- 2 Új Pp. 354. §. sági és Jogi Könyvkiadó, 1976. 803. / ELJÁRÁSJOGI SZEMLE | 2017 4 3 EJSz2017_4 belív.indd 3 2018.01.29. 9:45:06
régi Pp. 130. § (1) bekezdés i) pontja alapján történő, keresetet érdemben utasította el. Ennek a megoldásnak idézés kibocsátása nélküli elutasításának szabályát, a jogtörténeti hagyománya van. A fizetési meghagyás kérelemnek egy további szűrőn is át kellett jutnia; a előképéül szolgáló, 1563. évi LXXX. törvénycikkben meghagyás kibocsátását továbbra is akadályozta a ke- szereplő „bírói parancs” (meghagyás) egyoldalú kére- reseti kérelem aggályossága. A III. Ppn. törvényjavasla- lem nyomán kiadott határozat volt, amely gyakran tör- tának 23. §ához fűzött miniszteri indokolás szerint, vénytelenséghez vezetett. Ha azonban a törvényesség amennyiben a bíróság a kereseti kérelmet (vagy annak kérdésében kétség támadt, csak kontradiktórius el- 10 egy részét) aggályosnak tartotta, nem bocsáthatta ki a járásban lehetett határozatot hozni . Az 1911. évi I. meghagyást a többi feltétel fennállása esetében sem, törvénycikk 443. § 4. pontja szerint a bíróságnak vég- hanem az ügyet tárgyalásra kellett kitűznie, hogy érde- zéssel kellett megtagadnia a mulasztás következmé- 6 mi bizonyítást folytathasson . A bíróságok nem folytat- nyének kimondását (t.i. az alperes perfelvételi tárgya- tak teljesen egységes gyakorlatot a kereseti kérelem lásról távolmaradása miatti makacssági ítélet hozata- jogszabályba ütköző jellege értékelését illetően. Előfor- lát), ha a kereseti kérelem a közölt kereset tartalma dult, hogy a 130. § szerinti jogkövetkezményt alkal- szerint nem volt megalapítva. A törvényjavaslat mi- mazták, vagyis nyilvánvalóan alaptalannak tartva a niszteri indokolása kiemelte, hogy bár a bíróság a per- keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasították, nek ebben a szakában nem vizsgálhatta, hogy a kereset míg más esetekben a keresetlevelet ez okból nem tar- az előadott tényekkel kellőképpen megalapozotte, eb- tották hiányosnak és a bírósági meghagyás kibocsátá- ből önmagában nem következett, hogy a keresetnek sának feltételei körében értékelték. Mindez nyilván helyt kell adnia. Példaként említi az indokolás a képte- összefüggött azzal a körülménnyel, hogy a „nyilvánva- lenség (lehetetlenség), törvénybe vagy közerkölcsbe ló” alaptalanság és az „aggályos” kérelem jelzői nem a ütközés, semmis jogügyletre alapítás eseteit, amelyek- perjogi terminológia részei, definíció hiányában tartal- nél ezek a jellemzők már a kereset tartalmából kitűn- 11 mi megítélésük szubjektív, a bíró értelmezésére ha- nek . Az eljárás egységes jellege, valamint az a körül- gyatkozó volt. E rendelkezések azonban együtt kétség- mény, hogy a bírósági meghagyásra kizárólag kérelem- telenül alkalmasak voltak arra, hogy megakadályozzák re, tárgyaláson kerülhetett sor, lehetővé tette, hogy a a törvénybe ütköző kérelmeknek megfelelő határozat- bíróság a meghagyás kibocsátásának elutasítását köve- hozatalt. tően rögtön áttérjen az ügy érdemi tárgyalására. Az új A III. Ppn. új rendelkezéseire tekintettel kiadott 400., Pp. azonban erre nem nyújt lehetőséget. majd későbbi elnevezése szerint PK 172. számú kollégiu- mi állásfoglalás a régi Pp. általános elveire és a törvényi célra hivatkozással adott olyan iránymutatást az ítélke- 2. A BÍRÓSÁGI MEGHAGYÁS AZ ÚJ PP. SZERINT zési gyakorlat számára, mely szerint a bíróság kifejezett törvényi felhatalmazás nélkül is mellőzheti a bírósági Az új Pp. 181. §a alapján a bírósági meghagyás hiva- meghagyás kibocsátását, ha a kereseti kérelmet vagy talból kibocsátása olyan időpontban történik, amikor az 7 annak meghatározott részét aggályosnak tartja . Az ál- alperes mulasztása folytán a jogvita keretei még nem lásfoglalás e részének indokolása a régi Pp. 1. §ának és a meghatározottak, kizárólag a perfelvételre alkalmasnak 3. § (1) bekezdésének értelmezésén alapult. tartott keresetlevél áll rendelkezésre. A keresetlevél 8 A VIII. Ppn. 2. §a azonban az 1. §t akkori szövegével perfelvételre alkalmassága pedig azt jelenti, hogy nem hatályon kívül helyezte, a 3. § (1) bekezdésének szöve- szenved olyan hiányosságban, amely miatt – akár hiány- gét pedig módosította. Az újként megfogalmazott eljá- pótlási felhívás nélkül, akár eredménytelen hiánypótlás rási célt és alapelveket is szem előtt tartva a 2/2009. miatti – visszautasításának volna helye. Az új Pp. 176. § PJE jogegységi döntés indokolásában foglaltak szerint szerinti döntés tehát mindenképpen megelőzi az alperes az 1952. évi III. tv. hatályos szövegéből nem volt leve- ellenkérelem benyújtására szóló felhívását. Figyelem- zethető az az értelmezés, amely szerint a bíróságot ki- mel kell lenni továbbá arra is, hogy a keresetlevél 176. § fejezett jogszabályi rendelkezés hiányában is megilleti (1) bekezdés j) pontja szerinti visszautasítása olyan ese- az a jog, hogy mellőzze a bírósági meghagyás kibocsá- tekre vonatkozik, amikor a keresetlevél egyáltalán nem 9 tását, ha annak törvényi feltételei fennállnak . A kere- tartalmazza a 170. § szerinti, vagy a törvényben előírt seti kérelem „aggályos” voltának fenntarthatatlansága egyéb kötelező tartalmi elemeket, illetve alaki kelléke- miatt tehát a 2017. december 31ig hatályban volt régi ket, vagy a felperes nem csatolta a kötelezően előírt mel- 12 Pp. szerint is előállhatott a jelenlegivel azonos helyzet, lékleteket . A törvény megfogalmazása szerint tehát a amikor a bíróságnak olyan kereseti kérelem alapján visszautasítás jogkövetkezményéhez a 176. § (1) bekez- kellett a meghagyásról döntenie, amely jogszabályba dés j) pontjában felsorolt elemek hiánya vezet. A vissza- ütközött. A helyzetre kialakított általános megoldás utasítás alapjául szolgáló hiányok ténye azonban nem szerint ilyenkor a bíróság a meghagyás kibocsátására azonos azzal a helyzettel, amikor a keresetlevél a kötele- irányuló kérelmet pervezető végzéssel elutasította vagy mellőzte, majd az ügyet tárgyaláson elbírálva a Harsági Viktória: A magyar fizetési meghagyásos eljárás fejlődéstör- 10 ténetének áttekintése 1893-tól napjainkig. Iustum Aequum Salutare, VIII. 2012/3–4. 224. 6 Erre példa a BH 1979.11.373. sz. és a BH 1982.4.147. sz. eseti döntés. 11 Térfy Gyula (szerk.): A Polgári Perrendtartás Törvénye és Gyakorla- 7 2/2009. PJE jogegységi határozat, indokolás III. rész. ta, 1911: I. t.-c., 1912: LIV. t.-c. És 1925: VIII. t.-c. I. kötet. Budapest, Magyar 8 1999. évi CX. törvény. Törvények Grillféle kiadása. Budapest 1927. 735. 9 2/2009. PJE jogegységi határozat 1.a) pontjához fűzött indokolás. 12 Új Pp. 176. §. / / 4 | ELJÁRÁSJOGI SZEMLE 2017 4 2017 4 ELJÁRÁSJOGI SZEMLE | 5 EJSz2017_4 belív.indd 4 2018.01.29. 9:45:06
ző elemeket tartalmazza ugyan, de a kereseti kérelem bocsáthat ki olyan bírósági meghagyást, amelynek tar- 16 érdemi vizsgálatát a tartalmi elemek hibája már előre talma jogszabályba ütközik . láthatóan akadályozza. A CKOT ezzel az állásfoglalással azt az érzékelhető A kereseti kérelem jogszabályba ütközése az új Pp. joghézagot kívánta kitölteni, amely a meghagyás kibo- 170. § (2) bekezdés a) pontja által megkövetelt, határo- csátásának megtagadására vonatkozó, direkt szabály 13 zott kereseti kérelemnek a (2) bekezdés b)–e) pontjai hiányából keletkezett. A kitöltés azonban nem az új Pp. szerinti elemeivel összefüggésében merülhet fel. A tör- törvényi céljának és alapelveinek mentén, hanem a más vény alapján viszont a keresetlevél érdemi részével törvényben (Bszi.) és az Alaptörvényben lévő alapelvi kapcsolatban hiánypótlásnak nincs helye. Amennyiben rendelkezésekkel történt, amely megoldás az eljárási például a b) pont szerint megjelölt jogalaphoz és a c) jog tartományában legalábbis kevéssé megszokott és pont szerinti tényelőadáshoz képest a d) pont alapján elbizonytalanítja a jogalkalmazás értelmezési határait. kifejtett jogi érvelés nyilvánvaló hibában szenved, mert Nem véletlen, hogy a testület ilyen megoldásra kény- az előadott tények még bizonyítottságuk esetén sem szerült. A jogszabályba ütköző kérelem teljesítése előli feleltethetőek meg az állított, alkalmazandó jognak, elzárkózás indoka annyira egyértelmű, hogy többnyire vagyis a kereset következetlen, a bíróságnak ezzel az fel sem merül ennek elvi helyessége. A szabály ugyanis eljárás későbbi szakában, a perfelvétel során kell szem- a római jogi reguláknál is általánosabb maximák köré- besítenie a felet. Ez érthető is, hiszen a kereset megala- be tartozik, a jogi gondolkodásban elfoglalt helye alap- pozottsága egyébként érdemi kérdés, és a perfelvétel ján jognak minősül, ezért természetszerűleg figyelem- idején a következetlenség kiküszöbölésére a bíróság be kell venni. Jellegéből következően – az esetkörök anyagi pervezetése körében kerülhet sor. szűkítése nélkül – egész jogterületeket áthat, érték- Az eljárás legkorábbi, perindítási szaka azonban az szempontot közvetít, de csak más normatív támpontok ellenkérelem előterjesztésekor fordul át perfelvétel- bevonásával lehet konkretizálni, közvetlenül nem 17 14 be , amiből az következik, hogy a bíróság az anyagi használható. Ennélfogva az ilyen és ehhez hasonló 18 pervezetésben megnyilvánuló pervezetési jogosítvá- maximák normaszövegbeni konkretizálása is kifeje- nyait azok tartalmától és formájától függetlenül csak zett ritkaságnak számít. akkor tudja gyakorolni, ha a jogvita – a kereseti kére- Ehhez képest a jogszabályok értelmezésre az Alap- lem és az érdemi ellenkérelem ismeretében – bizonyos törvény hatályba lépése után direkt szabályt ad a mértékben már körvonalazódott. 28. cikk. Ez alapján a jogszabályokat először saját értel- Mindennek következtében előfordulhat, hogy a befo- mezési tartományukban, annak összefüggéseiben kell gadott keresetlevél szerinti kérelem jogszabályba üt- áttekinteni, ha nincs közvetlenül alkalmazandó rész- közik annak ellenére is, hogy az új Pp. sokkal részlete- letszabály egy kérdéses helyzetre, akkor a törvény zettebb, cizelláltabb keresetlevél előterjesztését kíván- alapelvi rendelkezéseinek segítségével kell megkísérel- ja meg a régi Pp. követelményeihez képest. ni az értelmezést. Amennyiben pedig ez sem eredmé- nyes, a jog helyes alkalmazásához az Alaptörvény 28. cikkében szereplő, a közjónak és a józan észnek 3. MEGOLDÁSI KÍSÉRLETEK megfelelő jogszabályértelmezéssel kell eljutni. Ebben az esetben az új Pp. preambulumában foglalt törvényi Az új Pp. által felvetett jogértelmezési problémákat célhoz a jogalkotó már hozzárendelt egy értelmezési tárgyaló Civilisztikai Kollégiumvezetők Országos Ta- szempontot, a közjónak és a józan észnek megfelelést, nácskozása (a továbbiakban: CKOT) 2017. július 7i ülé- tehát az Alaptörvény 28. cikkére hivatkozás nélkül is sén – kiindulva abból, hogy az új Pp. 181. § (1) bekezdé- közvetlenül érvényesülő alapelvi szabályt állított az új sének nyelvtani értelmezése alapján abban az esetben Pp. szabályainak az Alaptörvénykonform alkalmazá- is ki kellene bocsátani a bírósági meghagyást, ha a ke- sához. A probléma az alapelv hézagkitöltő funkciójából reset teljesítését jogszabály tiltja – úgy foglalt állást, ered, mert a praetor ius facere non potest elvet eljárási hogy ilyen tartamú – ítélet hatályú – határozat a bírósá- jogban különösen szigorú korlátok közé kell szorítani. 15 gok alkotmányos szerepével ellentétes lenne. A Bszi. A kiindulópont tehát az, hogy kereseti kérelem jog- 1. §a alapján a bíróságok feladata az igazságszolgálta- szabályba ütközésének direkt jogkövetkezményét a Pp. tás, a 2. § (2) bekezdés alapján a bíróságok jogalkalma- nem szabályozza. Emellett figyelemmel kell lenni arra zási tevékenységük során a jogszabályok érvényesülé- is, hogy a bírósági meghagyás az új Pp. felfogásában az sét biztosítják. Az Alaptörvény 25. cikk (1) bekezdését érdemi ellenkérelem előterjesztésének elmulasztásá- és a 28. cikket is figyelembe véve ezért a bíróság nem hoz fűződő jogkövetkezmény, amelytől különbözik a kérelem jogszabályba ütköző volta, ami nem a mulasz- tás körében, hanem a felperes tartalmi szempontból fo- gyatékos rendelkező cselekményeként értékelendő. 13 A keresetlevél érdemi részében fel kell tüntetni az érvényesíteni kí- Amennyiben a bíróság arra a következtetésre jut, vánt jogot a jogalap megjelölése útján, az érvényesíteni kívánt jogot és a kereseti kérelmet megalapozó tényeket, az érvényesíteni kívánt jog, a tényállás és a kereseti kérelem közötti összefüggés levezetésére vonat- kozó jogi érvelést, valamint a releváns bizonyítékokat és bizonyítási in- 16 Jogértelmezési problémák a polgári perrendtartásról szóló 2016. dítványokat. évi CXXX. törvénnyel (Pp.) összefüggésben, 12. pont, CKOT 2017. július 7. Wopera Zsuzsa (szerk.): A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi 14 17 Pokol Béla: A jurisztokratikus állam. Budapest, Dialóg Campus Ki- CXXX. törvény magyarázata. Budapest, Wolters Kluwer, 2017. 281. adó, 2017. 103. 15 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. tör- 18 Pl. a „Non omne quod licet honestum est.” – „Nem minden tisztessé- vény. ges, amit szabad” maximája. / / 4 | ELJÁRÁSJOGI SZEMLE 2017 4 2017 4 ELJÁRÁSJOGI SZEMLE | 5 EJSz2017_4 belív.indd 5 2018.01.29. 9:45:07
hogy az előbbi okból nem állnak fenn a meghagyás ki- len, mert anyagi jogi rendelkezést eljárási jogszabály bocsátásának feltételei, a korábban kialakított megol- általános jelleggel, előre nem látható, mérlegelést nem dást sem alkalmazhatja. A régi Pp. szerint a meghagyás engedő módon (ebben az esetben egy mulasztáshoz csak kérelemre volt kibocsátható, az új Pp. alapján erre kapcsolódóan) nem írhat felül. Ebben az összefüggés- hivatalból kerül sor, így a korábban pervezető jellegű ben az anyagi jogi rendelkezések alatt természetszerű- 19 határozat meghozatalának lehetősége fel sem merül. leg a kógens, nem pedig a diszpozitív szabályok érten- Az eljárás további részére pedig az eljárási törvény dők. A jogalkotói parancs tehát nem lehet olyan, hogy a semmilyen rendelkezést nem tartalmaz. Az eljárás bíróság tudatosan, általa felismerten jogellenes (jog- megszüntetésének ilyen okból nincs helye, az az eljá- szabályba ütköző) döntést hozzon. rást megakasztó körülménynek sem tekinthető, mert A bíró helyzetét nehezíti, hogy az adott ügyben nincs hiánypótlásra nem kerülhet sor. Felmerülhet a 197. § lehetősége az eljárás felfüggesztése mellett az Alkot- olyan értelmezése, amely szerint a bíróság a jogvita ke- mánybírósághoz fordulni, mert az alaptörvényellenes- reteit meghatározottnak tekinti, mert a kereset érdemi ség nem a bírósági meghagyás kibocsátásáról rendel- vizsgálatát annak jogszabályba ütköző jellege eleve ki- kező 181. §ból, hanem abból fakad, hogy a jogalkotó zárttá teszi, amely nem függ az érdemi ellenkérelemtől. elmulasztotta a helyzet rendezését jelentő norma meg- Ha a bíróság úgy ítéli meg a kereseti kérelem teljesíthe- alkotását. A jogalkotási mulasztásban megnyilvánuló tőségét, a perfelvételi tárgyalást a felek egyidejű tájé- Alaptörvényellenesség megállapítására irányuló kére- koztatásával [197. § (1) bekezdés b)–c) pont] mellőzi, lem azonban az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi majd a perfelvételt végzéssel lezárja és kitűzi az érdemi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 25. § (1) bekezdés tárgyalást. A lezáró végzés pervezető jellegű, ahhoz a szerinti bírói kezdeményezésbe nem bújtatható, ebben 20 bíróság kötve van, ellene fellebbezésnek nincs helye. Az az Alkotmánybíróság gyakorlata egyértelmű . Az actio érdemi tárgyaláson a keresetet bizonyítási eljárás le- popularis megszüntetése után az utólagos normakont- folytatása nélkül kell elutasítani. Az alperes távollété- rollt kezdeményezők köre az Abtv. 24. § (1) bekezdésé- ben nem lesz alkalmazható a Pp. 223. § (3) bekezdése ben foglaltak szerint az Alaptörvény 24. cikk (2) bekez- 21 szerint elviekben irányadó 190. § (2) bekezdés a) pont- dés e) pontja alapján öt személyi körre korlátozódik, jában foglalt szabály sem, miszerint a tárgyalásról tá- amelyekben az ügyben eljáró bíró nem szerepel (a vol maradó fél mulasztását úgy kell tekinteni, hogy a Kúria elnöke viszont igen). megjelent fél tényállítását, jogállítását, bizonyítékát Az 1911. évi Pp. 464. §ból ismert, mulasztásos (ún. nem vitatja, kérelme teljesítését nem ellenzi, mert a makacssági) ítélethez visszanyúló Szakértői javaslat jogszabályba ütköző kereset teljesíthetősége nem az el- tartalmazott egy olyan jogi megoldást, amely alkalmas lenkérelemtől (így nem az el illetve beismerés vélelmé- lett volna a tárgyalt helyzet kezelésére. A javasolt nor- től) függ. A tárgyalásról távol maradó ítélet eléréséhez maszövegben a perfelvételi tárgyalást elmulasztó és ér- vezető út azonban korántsem problémamentes: ahhoz demi ellenkérelmet elő nem adó alperessel szemben a olyan kiterjesztő értelmezést kell adni a perfelvételi felperes kérelme alapján mulasztásos ítélet meghozata- tárgyalás mellőzéséről szóló 197. §nak, amely már a lára került volna sor, kivéve azt az esetet, ha a bíróság a leg enyhébb megítélés szerint is a jogalkotás határait fe- pert megszünteti, vagy a keresetet annak következet- 22 szegeti, s a bíró tevékenysége lényegében jogértelme- lensége miatt elutasítja . A javaslat tehát a kereset kö- zésbe bújtatott új eljárási szabály alkotása lenne. Ez pe- vetkezetlenségét a perfelvételi tárgyaláson rendelte dig olyan mértékű kiterjesztő jogértelmezés, ami alkot- tisztázni azzal, hogy az eredménytelen bírói közrehatás mányjogi panasszal kétségkívül támadható. után a bíróság – mulasztási ítélet helyett – a keresetet A jogszabályba ütköző tartalmú bírósági meghagyás elutasíthatja. E megoldás is annak értelmezését igényel- hivatalból történő kibocsátása azt feltételezi, hogy a te volna, hogy a jogszabályba ütköző kereseti kérelem a jogalkotó ilyen esetre kifejezetten előírta a kibocsá- következetlen kereset fogalmába beleérthetőe, de a ki- tást, márpedig ilyen értelmezés mellett a szabály alap- alakított konstrukció korántsem vezetett volna alkot- törvényellenes. mányos aggályokhoz és eljárási akadályt sem támasz- Sérti elsőként a 25. cikket, mert az eljáró bírót a hiva- tott a törvényes határozat meghozatalával szemben. tásának elveivel teljes mértékben ütköző helyzetbe A bemutatott helyzetre kétségkívül a jogalkotás jelen- kényszeríti. Sérti továbbá a 28. cikket is, mert a jogsza- tene megnyugtató megoldást. Az ilyen rendelkezésnek bályokról feltételezendő, a józan észnek megfelelőség lehetőség szerint az eljárás minél korábbi szakaszában értelmezési követelménye sem tud érvényesülni. Ez az kellene érvényesülnie, így értelemszerűen felvetődik a értelmezés ütközik az R) cikk (2) bekezdésébe is: a jog- keresetlevél visszautasítási okainak ezzel bővítése. szabályok mindenkire, így a bíróságra is kötelezőek. Megjegyzendő, hogy valamennyi jogirodalmi utalás Ebből eredően a bíró nem teheti meg, hogy nyilvánvaló, egyértelmű jogellenességre vezető határozatot hoz, mert ezzel tudatosan félretenné a jogszabályok egyéb, 20 Pl.: 3135/2013. (VII. 2.) AB határozat, Indokolás [19]–[20], 3238/ idevonatkozó rendelkezéseit. 2013. (XII. 21.) AB határozat, Indokolás [10] 21 24. cikk, e) pont: a Kormány, az országgyűlési képviselők egynegye- Az anyagi jog és eljárásjog különbségén alapuló elvá- de, a Kúria elnöke, a legfőbb ügyész vagy az alapvető jogok biztosa kez- lasztás alapján az ilyen helyzet azért is megengedhetet- deményezésére felülvizsgálja a jogszabályoknak az Alaptörvénnyel való összhangját. Varga István – Éles Tamás (szerk.): Szakértői javaslat az új polgári 22 perrendtartás kodifikációjára. Budapest, HVGORAC Kiadó, 2016. 330– 19 Varga: i. m. 807. 333. / / 6 | ELJÁRÁSJOGI SZEMLE 2017 4 2017 4 ELJÁRÁSJOGI SZEMLE | 7 EJSz2017_4 belív.indd 6 2018.01.29. 9:45:07
tényként kezeli, hogy az új Pp. 176. § (1) bekezdésébe szól az a körülmény is, hogy a vonatkozó AB határozat azért nem kerülhet a jogszabályba ütköző kereset telje nál közel húsz évvel később elfogadott Abtv. 55. §a kife sítése, mert a régi Pp. 130. § (1) bekezdés i) pontját (a kö jezetten tartalmaz hasonló rendelkezést, amely alapján vetelés teljesítésének nyilvánvaló alaptalansága miatti az indítvány érdemi vizsgálat nélküli visszautasításáról okot) az Alkotmánybíróság 59/1993. (XI. 29.) AB határo szóló döntésre sor kerülhet. Az 55. § (4) bekezdés e) zatával megsemmisítette. Az Alaptörvény hatályba lépé pontja szerint ilyennek minősül az az eset, ha az indít se után azonban ez a határozat – különös tekintettel vány nyilvánvalóan alaptalan. arra, hogy a negyedik módosítás alapján az Alaptörvény A bírósági meghagyás ismertetett új szabályozása il hatályba lépése előtt meghozott határozatok hatályukat leszkedik a perkoncentráció alapelvi követelményéhez, vesztették – a teljes egészében megváltozott jogi kör a tárgyaláson kívül, hivatalból kibocsátás kétségtele nyezet miatt nem tekinthető feltétel nélkül mérvadónak, nül eljárást gyorsító törvényi rendelkezés. A szabályok és az Alaptörvény egészét illető kontextuális egyezőség azonban akkor tudnának megfelelően érvényesülni, ha vagy a régi Alkotmány és az Alaptörvény adott szaka a keresetlevél befogadhatóságának feltételei olyan kö szainak tartalmi egyezősége, mint az ilyen esetekben a vetkezetességgel épülnének egymásra, hogy a bírósági korábbi döntésekre hivatkozáshoz rendszerint felhívott meghagyás csak a valóban teljesíthető, megfelelően szempont, fel sem merül. A hatályát vesztett döntésre hi megalapozott és törvénybe nem ütköző tartalmú kere vatkozás mindezek alapján valószínűtlen lenne. Emellett seti kérelmek esetében lenne kibocsátandó. A BÍRÓSÁGHOZ FORDULÁS JOGA A PANASZNAP TÜKRÉBEN – AZ ÚJ PP. MARGÓJÁRA 1 HIDEG MILÁN ISTVÁN PhD hallgató (KRE ÁJK) 1. BEVEZETÉS érvényesíteni kívánt jogot, valamint az anyagi jogi kifo 3 gást, hogy a jogalap beazonosítható legyen. E beadvá A Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. tör nyokat a félnek jogszabályban meghatározott, erre vényt kereken hatvanöt évi szolgálat után hatályon kí rendszeresített nyomtatványon kell előterjesztenie, vül helyezte a 2016. évi CXXX. törvény (továbbiakban: amelyre panasznapon is sor kerülhet, így ez esetben a Pp.), amely azonban jelentős hagyatékot örökölt jog panasznapi beadványoknak sem kell jogi indokolást 4 elődjétől. E hagyatékhoz tartozik a bírósági panasznap tartalmazniuk. A Pp. a panasznap során felvett felleb- intézménye is, amelyen csupán csekély változtatásokat bezésekre is külön kitér, amely során rögzíti, hogy a fel hajtott végre az új jogszabály. 1 lebbezés alapjául szolgáló jogszabálysértés feltünteté 5 A panasznap fő célkitűzése nem változott, ugyanis a se során mellőzhető a jogszabályhelyre hivatkozás. Pp. 111. §a kimondja, hogy a bíróság köteles a jogi kép Összességében a panasznap feladata változatlan: a viselő nélkül eljáró felet perbeli eljárási jogairól és kö bíróságok a nyilvános félfogadási napon lehetőséget telezettségeiről, indokolt esetben a támogató perben biztosítanak az ügyfeleknek kérelmük jegyzőkönyvbe történő részvételéről, valamint a pártfogó ügyvédi vételére egy a bíróság alkalmazásában álló ügyintéző képviselet engedélyezésének lehetőségéről a szükséges által. Ha az ügyfél által előadott kérelem nem bírósági tájékoztatással ellátni, amely szabály lényegében meg útra tartozik, a kérelmet az ügyintézői szerepet betöltő egyezik a Pp. hatálybalépése előtti szabályozással. 2 fogalmazó, titkár vagy bíró nem foglalhatja jegyző Az új törvény a tekintetben hoz változást, hogy a fél könyvbe; ebben az esetben az ügyfelet a szükséges tájé nek a keresetlevélben, viszontkereset-levélben, beszá- koztatással el kell látni, a megfelelő hatóság felé „útba mítást tartalmazó iratban, illetve az írásbeli ellenké- indítani”. Mindezek alapján elmondható, hogy a pa relmében nem kell feltüntetnie a jogalapot, a jogi érve- nasznap lehetőséget biztosít az ügyfeleknek kérelmük lést és a jogszabályhelyet, csupán úgy kell megjelölnie az jegyzőkönyvbe mondására, illetve általános útbaigazítá- si kötelezettséget ró a bíróságra. A panasznapot ért jogirodalmi kritikák elsősorban az 1 E tanulmánnyal szeretnék hálás szívvel gondolni Kengyel Miklós intézmény állampárti időkhöz kötődő jellegével, az Tanár Úrra, aki témavezetőként három éven át segített és készített fel a ügyintéző és az ügyvéd egymáshoz hasonló tevékeny tudományos munkára; e tanulmány megírása során is számtalan tanács ségével, valamint a fogadónapot tartó fogalmazók rö csal látott el. Emlékét mindvégig őrizni fogom. 2 A Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 7. § (2) bekez dése szerint a bíróság köteles a felet – ha nincs jogi képviselője – perbeli eljárási jogairól és kötelezettségeiről, a támogató perben való részvéte 3 Pp. 247. § (1) és (2) bek. léről, valamint a pártfogó ügyvédi képviselet engedélyezésének lehető 4 Pp. 246. § (1) és (2) bek. ségéről a szükséges tájékoztatással ellátni. 5 Pp. 388. §. / / 6 | ELJÁRÁSJOGI SZEMLE 2017 4 2017 4 ELJÁRÁSJOGI SZEMLE | 7 EJSz2017_4 belív.indd 7 2018.01.29. 9:45:07
Search
Read the Text Version
- 1 - 5
Pages: