ményezné a közvetlen és a közvetett közigazgatás, il- eljárási vetületeivel, amely lex generálisként állhat az letve a közvetett közigazgatást alkotó tagállami ható- eddig, a különböző szektorspecifikus különös eljárási ságok közötti együttműködés egységes alapvető sza- szabályok tömege mögé, és az eljárásjogi fragmentált- bályok lefektetésével, valamint eljárási jogok és kötele- ságot megszüntetné, valamint bizonyos kérdésekben a zettségek, és nem utolsósorban az együttműködéssel szabályozási hiányokat pedig kipótolhatna. Nem jelent szorosan kapcsolódó adatvédelemi kérdések egyetlen azonban teljes körű szabályozási hátteret, hiszen talán általánosan kötelező, közvetlenül hatályos jogi aktus- a legnagyobb kihívást jelentő, a közvetett közigazgatás ban való szabályozásával. A modell szabályok elsősor- szintjén zajló együttműködések kapcsán – a jogsegélyt ban a közvetlen közigazgatás általános eljárási rendjét kivéve – nem tartalmaz számottevő iránymutatást, de rögzítik, viszont foglalkoznak a nemzeti és európai ettől eltekintve is az európai közigazgatás szempont-já- szintű közigazgatás hálózatos összekapcsolódásának ból mérföldkő jelentőségű munkáról van szó. AZ ÜGYÉSZ SZEREPE A FIATALKORÚAK ELLENI BÜNTETŐELJÁRÁSBAN HORVÁTH KATALIN megbízott oktató (PPKE-JÁK, ELTE-ÁJK) 1. BEVEZETÉS járási cselekmények elvégzésével összefüggésben fel- merülő, a jogalkotó által konkrétan nem szabályozott A fiatalkorúakra vonatkozó büntetőjogi normák tör- részkérdések tekintetében is szem előtt kell tartani. ténetével, a hatályos szabályok elemzésével foglalkozó Az eljárásjogi törvény hivatkozott szabálya mögött tudományos munkák csak elvétve, szűkszavúan térnek hosszabb időszakra visszanyúló tudományos kutatá- ki az e korosztállyal szemben folytatott büntetőeljárá- sok mai napig meg nem cáfolható eredményei állnak. A sokban betöltött, illetve ideálisan elvárható ügyészi még éretlen személyiséggel, értékrenddel bíró, a szoci- szerepre, jóllehet a nyomozás felügyeletéért, irányítá- alizáció folyamatában lévő fiatalkorú személy eltéve- sáért felelős, a vádemelés vagy az egyes diverziós lehe- lyedésének okai – legalábbis részben – valamely neve- tőségek alkalmazása felől dönteni jogosult, illetve a bí- lésére, védelemére hivatott rendszer diszfunkcionális rósági eljárás során vádképviseleti feladatokat ellátó működésében keresendők: a család, az iskola, az állami közvádló szerepe, jelentősége vitathatatlan. gyermekvédelmi rendszer nem volt képes felismerni, Dolgozatomban az e témával összefüggésben kifej- és kezelni egy kialakulóban lévő negatív folyamatot, tésre kerülő gondolatok egyik kiindulópontja az, a ha- adott esetben éppen azt indukálta, erősítette. A fiatal- 1 tályos büntetőeljárási törvényben is megfogalmazott korban elkövetett bűncselekmények az esetek többsé- alapvetés, amely szerint „a fiatalkorúval szemben az el- gében nem előzmény nélküliek, az intő jeleknek és a be- járást az életkori sajátosságainak figyelembevételével, avatkozás szükségességének – legalábbis szakember és úgy kell lefolytatni, hogy az elősegítse a fiatalkorú- számára – mindenképpen szembetűnőeknek kell lenni- 2 nak a törvények iránti tiszteletét” . Ez az alapelv jellegű ük. Annak is jelentősége lehet ugyanakkor, ha az elkö- előírás egyértelművé teszi: a jogalkotó a fiatalkorú el- vetett büntetendő cselekménynek ilyen értelemben követők esetében nem csupán a büntetőeljárás befeje- nem voltak előzményei: a büntető igazságszolgáltatás- 3 zésekor alkalmazandó joghátránytól reméli a speciális ban részt vevő hatóságoknak – értelemszerűen a jog- prevenciós célok megvalósulását, hanem elvárja a jog- szabályok által biztosított keretek között – minél pon- alkalmazóktól, hogy már önmagában az eljárás lefoly- tosabban meg kell tudniuk húzni azt a határvonalat, tatása is – függetlenül annak eredményétől – idomuljon amelyet átlépve a büntetőjogi beavatkozás már nem a terhelt életkori sajátosságaihoz az eljárásjogi normák nevelő, hanem romboló hatású, kontraproduktív lesz. A biztosította kereteken belül, valamint nevelő hatású le- fiatalkorú személyek elleni büntetőeljárások jelentősé- gyen. Az idézett rendelkezés alapelvi jellegére figye- ge és különlegessége éppen ebben áll: a hatóságok lemmel e két szempontot egyrészt minden esetben fi- olyan folyamatba kapcsolódnak be, amelynek az alaku- gyelembe kell venni az egyes eljárásjogi normák értel- lását csak részben tudják „hatalmi szóval” irányítani. mezése, gyakorlati alkalmazása során, másrészt az el- Ideális esetben már önmagában a büntetőeljárás meg- 1 A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (Be.). 3 Értve ez alatt a nyomozó hatóságot, ügyészséget, bíróságot és a vég- 2 Be. 447. § (1) bekezdés. rehajtásért felelős szervet. / / 22 | ELJÁRÁSJOGI SZEMLE 2016 2 2016 2 ELJÁRÁSJOGI SZEMLE | 23
indulása alkalmas lehet a negatív tendencia megakasz- golható – kiegészítéssel, hogy mindez a fiatalkorúak el- tására, és arra, hogy a terhelt fejlődése – még ha lassan leni büntetőeljárás sajátos alapelvének tekintendő. is – előjelet váltva pozitív irányt vegyen, majd később Remélhető ugyanakkor, hogy a hatályos magyar bün- az eljárás során és azt követően mindez felerősödve tetőeljárási kódex megalkotói nem csupán a nyelvtani folytatódjon. Erre azonban – megfelelő jogszabályi kör- értelmezés szerinti jelentést tulajdonították az elem- nyezetben is – csak abban az esetben lehet reális esély, zett rendelkezésnek. Feltételezve, hogy a jogpolitika ha az eljáró hatóságok tagjainak megvan a szándékuk, irányítói és döntéshozói mindenkor törekednek a bün- illetve képességeik szerint alkalmasak arra, hogy a fo- tető anyagi és eljárásjogi normák közötti összhang lyamat korábbi részeinek egyes szegmenseit elemez- megteremtésére, fenntartására, érdemes figyelemmel 5 zék, értékeljék, és a büntetőeljárás menetét, a megho- lenni arra is, hogy a Btk. miként határozza meg fiatal- zandó döntéseket, az egyes cselekmények elvégzésé- korú elkövetők esetében a joghátrány alkalmazásának 6 nek módját ennek ismeretében és figyelembevételével célját . Álláspontom szerint nehezen cáfolható az a tervezzék és valósítsák meg. megállapítás, hogy a büntető anyagi jogban meghatá- A kifejtettekből következően a fiatalkorúak elleni eljá- rozott célok (a fiatalkorú nevelése, fejlődésének, társa- rások sikeres lefolytatásához két feltételnek mindenkép- dalmi beilleszkedésének elősegítése) csak abban az pen teljesülnie kell: szükség van kellően átgondolt, ön- esetben valósíthatók meg hatékonyan, ha a folyamat magában és más jogterületekkel is koherens eljárásjogi nemcsak a jogerős ügydöntő határozat meghozatalát szabályozásra, illetve olyan jogalkalmazókra, akik e jogi követően kezdődik, hanem a büntetőeljárás során vé- normák ismeretén túl rendelkeznek olyan alapvető pe- gig érvényesül. Erre figyelemmel indokolt lenne a Be. dagógiai, pszichológiai, szociológiai tudással, amelyek 447. §-ának (1) bekezdését ekként értelmezni, avagy birtokában képesek a fiatalkorú fejlődésének folyamatát sokkal inkább ezt az alapelvet oly módon megfogal- pozitív irányba befolyásolni a büntetőeljárás során is. mazni, hogy a norma szövege is a fenti céloknak megfe- Jelen tanulmányban a fiatalkorúak ellen folytatott lelő elemeket tartalmazzon. büntetőeljárásokban betöltött ügyészi szereppel a fen- Annak ellenére, hogy a fenti gondolatokat tudományos tiekben írt szempontok alapján kívánok foglalkozni: szinten feltehetően kevés kritika érné, az ítélkezési gya- egyrészt vizsgálva, hogy a normatív környezet megfe- korlatban fellelhető olyan eset is, amelyben a bíróság a lelő-e, illetve elemezve azt is, hogy a nevelési cél meg- jogerős ügydöntő határozatában akként foglalt állást, valósítása milyen ügyészi magatartást kíván. hogy eredményeket nem a büntetőeljárásnak, hanem A Be. fentiekben idézett rendelkezésének alapelvi jel- csupán az alkalmazott joghátránynak kell keletkeztet- legére figyelemmel, már ezen a helyen érdemes kitérni nie. A minősített emberölés miatt folyamatban volt bün- arra a kérdésre, hogy annak megfogalmazása kellően tetőügyben az első fokon eljárt bíróság az ítélet indoko- 7 alkalmas lehet-e az ideális cél megvalósítására. lásában a büntetés kiszabása körében értékelte azt a Az életkori sajátosságok figyelembevétele kötelezett- körülményt, hogy a terhelt változatlanul nem szembe- ségének a hatályos Be.-ben található megfogalmazása sült az általa elkövetett cselekmény valóságos következ- nem kifogásolható: értelemszerűen ennek megvalósu- ményeivel, megbánást nem tanúsított, érzelmi megnyil- lása attól függ, hogy részben a jogalkotó, részben a jog- vánulásai ezzel összefüggésben nem voltak, ilyen érte- alkalmazók mindezt a részletszabályok megalkotása- lemben tehát a büntetőeljárás nem érte el a célját. A má- 8 kor, illetve a konkrét büntetőügyekkel összefüggésben sodfokon eljárt Fővárosi Ítélőtábla e gondolatokat nem elvégzett eljárási cselekmények végrehajtása során mi- tartotta elfogadhatónak és az elsőfokú ítéletben hivat- ként töltik meg tartalommal. E kérdésekre a tanulmány kozott körülmények figyelembevételét mellőzte. következő részeiben térek ki. Álláspontom szerint a másodfokú bíróság döntése A fentiekhez képest egész más a helyzet a Be. 447. §- nem helytálló, még akkor sem, ha az elsőfokú ítéletben ának (1) bekezdésében található rendelkezés második található megfogalmazás talán félreértésekre adhatott 4 felével , ennek kapcsán ugyanis komoly kritikai észre- okot. A Be. 447. §-ának (1) bekezdésében írt rendelke- vételek tehetők. Ha e jogi normát kizárólag a nyelvtani zés előzőekben kifejtett értelmezése szerint a későbbi- értelmezés módszerének segítségével szeretnénk ele- ek során alkalmazandó joghátránnyal elérendő célok mezni, akkor azt a következtetést lehetne levonni, hogy megvalósításának már a büntetőeljárás során el kell a büntetőeljárás lefolytatása során figyelemmel kell kezdődnie, ebben minden, az eljárásban közreműködő lenni a fiatalkorú terheltnek a törvényi (és kizárólag a hatóságnak tevékenyen részt kell vennie. Érdemes törvényi) szintű jogi normákhoz való viszonyára, és le- utalni továbbá ennek kapcsán az alábbiakra is. hetőség szerint azok tiszteletére kell sarkallni. Mindez A fiatalkorúak ügyeiben ítélkező bíróságoknak meg- azt jelentené, hogy a büntetőeljárás során közreműkö- lehetősen nagy mérlegelési szabadságuk van a joghát- dő hatóságoknak nem kellene foglalkozniuk a terhelt rány nemének és mértékének megválasztása terén. törvényeknél alacsonyabb szintű jogi, illetve a jog terü- letén kívül eső erkölcsi normákhoz való hozzáállásával. A jogalkotói célt illetően a Be. hivatalos indokolása nem 5 A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény. 6 Btk. 106. § (1) bekezdés: „A fiatalkorúval szemben kiszabott bünte- szolgál többletinformációkkal, ott a normaszöveg meg- tés vagy alkalmazott intézkedés célja elsősorban az, hogy a fiatalkorú ismétlése található azzal – az egyébként el nem hanya- helyes irányba fejlődjön, és a társadalom hasznos tagjává váljon, erre te- kintettel az intézkedés vagy büntetés megválasztásakor a fiatalkorú ne- velését és védelmét kell szem előtt tartani.” 4 „A fiatalkorúval szemben az eljárást […] úgy kell lefolytatni, hogy az 7 Fővárosi Bíróság Fk. 385/2001/60. számú ítélete. elősegítse a fiatalkorúnak a törvények iránti tiszteletét.” 8 Fővárosi Ítélőtábla 3. Fkf. 517/2003/16. számú ítélete. / / 24 | ELJÁRÁSJOGI SZEMLE 2016 2 2016 2 ELJÁRÁSJOGI SZEMLE | 25
Amikor e kérdésben döntést hoznak – ügyészi oldalról A fenti szabályozás alkalmankénti visszásságára töb- 11 megközelítve: amikor egy bizonyos joghátrány alkal- bek között Herke Csongor is felhívta a figyelmet , ki- mazását indítványozzák –, éppen a Btk. 106. §-ának (1) emelve: az el nem évülő bűncselekmények esetében bekezdésére figyelemmel először meg kell állapítaniuk például előfordulhat, hogy idős korú személyt vonnak a fiatalkorú személy aktuális állapotát ahhoz, hogy mi- felelősségre egy tizennégy és tizennyolc éves kora kö- nél pontosabban választhassák ki a nevelési cél szem- zött elkövetett cselekményért, ebben az esetben pedig pontjából leghatékonyabb joghátrányt. E tevékenység- vonatkozásában is a fiatalkorúakra vonatkozó speciá- nek része az is, hogy a bíróság értékeli a vádlott bünte- lis szabályokat kell alkalmazni az aktuális életkora el- tőeljárás során tanúsított magatartását is, viszonyulá- lenére. A felvetés – annak ellenére, hogy a konkrét pél- sát az általa elkövetett cselekményhez. Az intézkedés, da (nyolcvanéves terhelt) szélsőséges, a gyakorlatban büntetés meghatározása során komoly jelentősége le- feltehetően eddig még fel nem merült és a jövőben is kis het annak, hogy a fiatalkorú terhelt szembesült-e tetté- valószínűséggel előforduló esetet tartalmaz – több vel, és őszintén elfogadta-e azt, hogy az nem csupán szempontból is továbbgondolásra érdemes. büntetőjogi, de társadalmi megítélését tekintve sem to- Abból kiindulva, hogy a fiatalkorú terheltek esetében a lerálható. Az e kérdésre adandó válaszoknak alapvető- büntetőeljárás lefolytatása során is szem előtt kell tarta- en kell befolyásolniuk a bíróság döntését. ni az érintett személy társadalomba való beilleszkedésé- A fiatalkorúak ügyeiben eljáró ügyészek tevékenysé- nek elősegítését, illetve a lefolytatott bizonyítás eredmé- gét normatív utasítás szintjén szabályozó, a gyermek- nyeképpen nem csupán a történeti tényállást szükséges és fiatalkorúak által elkövetett bűncselekményekkel megállapítani, hanem fel kell mérni azt is, hogy a fiatal- összefüggő ügyészi szakfeladatok ellátásáról szóló korúak esetében a joghátránnyal elérni kívánt nevelési 21/2013. (X. 31.) LÜ utasítás (továbbiakban: Fk. Utasí- cél melyik típusú szankció megválasztása esetén érhető tás) a Be. fentiekben elemzett rendelkezéséhez képest el a leginkább, felvetődik a kérdés, hogy a jelenlegi sza- álláspontom szerint körültekintőbb megfogalmazást bályozás minden esetben kellően hatékony-e. tartalmaz, amikor előírja, hogy az eljáró ügyésznek a Álláspontom szerint nehezen vitatható, hogy az em- fiatalkorúak jövőbeni helyes fejlődését szem előtt tart- ber pszichológiai, szocializációs, érzelmi fejlődésében 9 va kell eljárnia . Megfontolandó – különösen a büntető- önmagában a tizennyolcadik életév betöltése különö- eljárási törvény készülő kodifikációjára figyelemmel – sebb mérföldkövet nem jelent: a folyamat az adott élet- hasonló megfogalmazás rögzítése a Be.-ben. kor betöltésének másnapján éppen úgy és azon a pon- ton folytatódik (akár pozitív, akár negatív irányba), ahol annak előtte állt; e fejlődés csak évekkel később 2. AZ ÜGYÉSZ ÉS AZ ELJÁRÁS EGYES fejeződik be. Erre tekintettel megfontolást érdemelne, SZEREPLŐINEK VISZONYA hogy a fiatalkorúakra vonatkozó speciális eljárási sza- A FIATALKORÚAKKAL SZEMBEN FOLYTATOTT bályok alkalmazásának, alkalmazhatóságának határait BÜNTETŐELJÁRÁSBAN a jogalkotó kevésbé sztrikt, inkább a jogalkalmazó szá- mára mérlegelést engedő módon húzza meg. Az újra- 2.1. A FIATALKORÚ TERHELT szabályozás során – figyelembe véve az előzőekben ki- fejtetteket – az eljáró hatóságok számára érdemes len- 10 A Be. egyértelműen meghatározza , hogy a XXI. Feje- ne előírni, hogy az eljárás tárgyát képező cselekmény zetben található speciális eljárási szabályokat a Btk. megvalósításának időpontjában – vagy annak időtarta- 105. §-ának (1) bekezdésében meghatározott fiatalko- ma alatt – a tizennyolcadik életévét betöltött, de még rúak elleni eljárásokban kell alkalmazni. E szabály ér- ezen életkorhoz közel álló személy esetében is vizsgál- telmezése és alkalmazása tekintetében a jogirodalom ják, egyes, a fiatalkorúakra vonatkozó speciális eljárási és az ítélkezési gyakorlat egységesnek és következetes- szabályokat indokolt-e alkalmazni. Ugyanakkor szük- nek tekinthető. Az eljárási szabályok megválasztása so- séges lenne megteremteni jogszabály által a lehetősé- rán annak van jelentősége, hogy a büntetőügy terheltje get arra is, hogy a cselekményt fiatalkorúként megva- az eljárás tárgyát képező cselekmény időpontjában mi- lósító, ám az elbíráláskor már fiatal felnőttnek sem te- lyen életkorú volt; a fiatalkorúakra vonatkozó speciális kinthető terheltek esetében a speciális szabályok alkal- szabályok akkor alkalmazhatóak esetében, ha az emlí- mazása mellőzhető legyen. tett időpontban a tizennyolcadik életévét még nem töl- tötte be, és a büntethetősége a gyermekkorra tekintet- tel nem kizárt. Abban az esetben, ha a gyanú, illetve vád 2.2. A FIATALKORÚAK ÜGYÉSZE tárgyát képező cselekmények feltételezett megvalósí- tásának időtartama alatt a terhelt a tizennyolcadik A hatályos büntetőeljárási törvény rendelkezései ér- életévét betöltötte, a speciális rendelkezések alkalma- telmében – fenntartva e tekintetben a korábbi hagyo- zására nincs lehetőség. mányokat – a fiatalkorúak elleni büntetőeljárásokban 9 Fk. Utasítás 2. § (1) bekezdése: „A büntetőügyben eljáró fiatalkorú- ak ügyésze a szakfeladatok ellátása során a fiatalkorúak jövőbeni he- 11 Herke Csongor: A fiatalkorúak elleni büntetőeljárással kapcsola- lyes fejlődését szem előtt tartva ellátja törvényben meghatározott fel- tos jogértelmezési kérdések. In: Nochta Tibor – Monori Gábor: Ius est adatait a fiatalkorúak által elkövetett bűncselekmények miatt indult el- ars – Ünnepi tanulmányok Visegrády Antal professzor 65. születésnapja járásokban.” tiszteletére. Pécs, Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, 10 Be. 446. §. 2015. 204. / / 24 | ELJÁRÁSJOGI SZEMLE 2016 2 2016 2 ELJÁRÁSJOGI SZEMLE | 25
13 12 mind ügyészként , mind bíróként kizárólag az erre az jelenleg nincs normatív – a képzettséget, vagy az addigi ügytípusra kijelölt személy járhat el. Eredendően e ren- ügyészi munka minősítését érintő – feltétele a fiatalko- delkezések mögött feltételezhetően az a – fentiekben rúak ügyészévé történő kijelölésnek. Az Fk. Utasítás már részben kifejtett – megfontolás állt, hogy a fiatal- 2. §-ának (4) bekezdése értelmében a felettes ügyész ál- korúak elleni büntetőeljárásban az ügyészség, illetve a tali kijelölésnek az egyetlen feltétele, hogy ahhoz a Leg- bíróság tagjaként részt vevő személyek rendelkezzenek főbb Ügyészség Gyermek- és Fiatalkorúak Bűnügyeinek olyan többlet képességekkel, képesítéssel, amely alap- Önálló Osztályának vezetője hozzájáruljon. E hozzájá- ján alkalmasak lehetnek a nevelési célt mind az eljárás rulás megkövetelése elméletileg biztosíthatná azt, során, mind annak kimenetele tekintetében hatéko- hogy a kijelölést megelőzze az adott ügyész fiatalkorú- nyan megvalósítani. A fiatalkorúak ügyésze, fiatalko- ak ügyszakára vonatkozó alkalmasságának vizsgálata, rúak bírája tehát ideális esetben nem abban különbözik azonban ezt normatív utasítás nem írja elő, illetve a (különbözne) a kijelöléssel nem rendelkező jogalkal- hozzájárulás megadását a gyakorlatban sem előzi meg mazóktól, hogy képes értelmezni és formálisan alkal- semmilyen vizsgálat. A kifejtettekből következően mazni a fiatalkorúakra vonatkozó anyagi és eljárási megállapítható, hogy a fiatalkorúak ügyeiben eljáró jogszabályokat, mivel erre a jogvégzett ember alkal- ügyészek kijelölése csupán formális aktus; ennek szük- mas. Éppen a fentiekre tekintettel nehezen értelmezhe- ségessége ilyen formában megkérdőjelezhető. tő a fiatalkorúakra vonatkozó különleges szabályok A fiatalkorúak ügyeiben eljáró bírák kijelölése kap- szükségességét vitatók azon érve, amely szerint a spe- csán is a fentiekhez hasonló megállapítások tehetők, ciális anyagi és eljárásjogi rendelkezések értelmezése jóllehet, időről időre felmerül az igény, hogy a kijelölés nem igényel különleges jogászi szaktudást. Álláspon- feltétele továbbképzés, esetleg szakjogászképzés telje- tom szerint nem a különleges szabályok értelmezése, sítése legyen. Ez a törekvés – többek között éppen a je- hanem az azokkal elérendő célok megvalósítása igényli len dolgozatban kifejtett szempontokra is figyelem- – a nem tisztán jogászi – speciális szakértelmet. mel – mindenképpen támogatandó lenne, még akkor is, A dolgozat tárgyára figyelemmel a kijelölés mecha- ha ez a bírósági, illetve az ügyészi szervezet részéről nizmusát elsősorban az ügyészek vonatkozásában többletkiadásokat, és a jelenlegihez képest összetet- vizsgálom, alkalmanként azonban ki kell térni néhány tebb szervezési, koordinációs feladatokat jelentene. gondolat erejéig a fiatalkorúak ügyeiben eljáró bírák ki- A normatív feltételek, illetve a kialakult gyakorlat azt választásának mikéntjére is. mutatja, hogy az ügyészi (és a bírósági) szervezetben a Az ügyészi szervezettel, illetve az ügyészekkel kap- fiatalkorúak ügyeiben történő eljárásra kijelölés során 14 csolatos törvényi szintű alapvető jogi normák csak a rövid távú szervezeti, illetve egyéni érdekek és a fia- igen szűkszavú rendelkezést tartalmaznak a fiatalko- talkorúak ellen folytatott büntetőeljárással, illetve az e rúakra vonatkozó eljárásokkal összefüggésben, így a korosztállyal szemben alkalmazandó joghátrányokkal jogforrási hierarchiának ezen a szintjén nincs szabá- elérendő célok alkalmankénti küzdelméből az előbbiek lyozva az sem, milyen feltételekkel, milyen eljárás kere- kerülnek ki győztesen. Ilyen esetekben figyelmen kívül tében lehet kijelölni az ügyészt a fiatalkorúak elleni el- marad az a szempont, hogy a bíróságnak mint az igaz- járásokra. Az ügyészségről szóló törvény rögzíti, hogy ságszolgáltatásra hivatott szervezetnek, illetve az az ügyészeknek kiemelt figyelmet kell fordítaniuk a fia- ügyészségnek mint e folyamat állami közreműködőjé- talkorúak ellen indult büntetőeljárások különös szabá- nek – hosszú távon feltétlenül – a társadalom érdekeit 15 lyainak betartására , ezt az általános rendelkezést, il- kell érvényre juttatnia. Ez az érdek pedig nem lehet letve a végrehajtás módját azonban törvény tartalom- más, mint az, hogy a jogrenddel szembe került fiatalok mal nem tölti meg. későbbi deviáns megnyilvánulásai megelőzhetőek le- A törvényekhez képest alacsonyabb szintű jogi nor- gyenek, és a társadalomba való beilleszkedésük, a kü- mák között sem találunk olyat, amely a kijelölés módjá- lönböző normáknak megfelelő viselkedésük kialakítá- ra vonatkozóan részletes szabályokat tartalmazna, így sa eredményes legyen. Ez – ritka kivételektől eltekint- megállapítható, hogy a magyar ügyészi szervezetben ve – csak akkor valósulhat meg, ha a folyamatot irányí- tó hivatalos személyek kellő felkészültséggel, szaktu- dással és elhivatottsággal rendelkeznek. 12 Be. 449. § (1) bekezdés: „Az ügyész jogkörében a felettes ügyész által kijelölt ügyész (a fiatalkorúak ügyésze) jár el.” 13 Be. 448. § (2) bekezdés: „Fiatalkorúak elleni bírósági eljárásban első 2.3. A NYOMOZÓ HATÓSÁG fokon a tanács elnöke (egyesbíró), másodfokon és – a Kúriát kivéve – har- madfokon a tanács egyik tagja az Országos Bírósági Hivatal elnöke által kijelölt bíró.” A büntetőeljárás során a terheltek – így a fiatalkorúak 14 Az ügyészi szervezetre, illetve az ügyészekre vonatkozó törvényi szin- is – az esetek jelentős részében elsőként a nyomozó ha- tű alapvető jogi normák alatt az ügyészségről szóló 2011. évi CLXIII. tör- tóság tagjaival kerülnek személyes kapcsolatba, az vényt, valamint a legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalma- ügyészség képviselőjével általában csak a bírósági tár- zottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról szóló 2011. évi CLXIV. tör- vényt értem. gyaláson, esetleg (vádemelés elhalasztása, közvetítői el- 15 Ügyészségről szóló 2011. évi CLXIII. törvény 2. §-a (1) bekezdésének járásra utalás estén) az eljárás ügyészi szakaszában ta- h) pontja: (Az ügyészség) „kiemelt figyelmet fordít a kiskorúak által és lálkoznak. A fiatalkorúak ügyésze a nyomozás során te- sérelmükre elkövetett bűncselekmények üldözésére, a fiatalkorúak el- len indult szabálysértési és büntetőeljárás különös szabályainak betar- hát csupán közvetett információk – a részére felterjesz- tására; törvényben meghatározott esetekben közreműködik a kiskorú- tett iratok tartalma – alapján alakíthatja ki az álláspont- ak jogainak érvényre juttatásában és eljárást kezdeményez a szükséges ját az eljárás ténybeli, valamint jogi megítélését illetően. gyermekvédelmi intézkedések megtétele érdekében”. / / 26 | ELJÁRÁSJOGI SZEMLE 2016 2 2016 2 ELJÁRÁSJOGI SZEMLE | 27
Általában mindez a történeti tényállás, illetve a jogi mi- megítélésű ügyekben sem mellőzhetőek automatiku- nősítés vonatkozásában különösebb nehézséget nem san, a büntetőeljárás vádemelést megelőző szakasza okoz, azonban korántsem ilyen egyszerű a fenti módon sem szorítkozhat egyetlen esetben sem csupán a törté- feltérképezni a fiatalkorú terhelt személyiségét, menta- neti tényállás felderítésére. Értelemszerűen ugyanak- litását, az eljárás tárgyát képező cselekményhez fűződő kor az eljáró ügyész a körülmények ismeretében, azok személyes viszonyát; mindez pedig a nevelési cél meg- elemzését követően juthat arra a következtetésre, hogy valósítása szempontjából alapvető jelentőséggel bírhat. valamelyik imént említett elem elvégzése az adott ügy- A büntetőügyben eljáró hatóságokkal való első talál- ben szükségtelen. Hangsúlyozandó ugyanakkor ismé- kozásnak a terhelt szempontjából is komoly jelentősége telten, hogy az ügyészi feladatok ellátása során – így an- van, különösen azon fiatalkorúak esetében, akik koráb- nak megítélésekor is, hogy a történeti tényállás felderí- ban még semmilyen formában nem kerültek össze- tésén túl milyen feladatok elvégzése szükséges – a neve- tűzésbe a jogrenddel. A terhelt elfogása, előállítása, lési célt nem lehet figyelmen kívül hagyni. gyanúsítottként történő kihallgatása törést jelent az adott személy és közvetlen környezete (elsősorban csa- ládja) életében; a büntetőeljárással, illetve az alkalma- 2.4. A VÉDŐ zott joghátránnyal elérni kívánt célok megvalósítható- sága szempontjából pedig jelentőséggel bír, hogy mind- A jelenleg hatályos Be. a korábbihoz hasonlóan a védő 16 ez az addigi életvezetést pozitív vagy még negatívabb részvételét kötelezővé teszi a fiatalkorúak elleni eljá- 17 irányban befolyásolja. rás egésze alatt . A jogszabály szövegéből, és annak Az előzőekben kifejtettekre figyelemmel nehezen ma- rendeltetéséből is logikusan következik, hogy a hivat- gyarázható, hogy a nyomozó hatóságok számára a jog- kozott Be. rendelkezés alapján attól az időponttól kezd- szabályok miért nem írnak elő speciális feltételeket a fi- ve kell a védő részvételét biztosítani, amikortól az eljá- atalkorúak ügyeiben eljáró személyek kiválasztása te- rás folytatása olyan konkrét személy ellen irányul, aki kintetében. A fiatalkorúak ügyészével és bírájával szem- életkoránál fogva büntethető, azonban a feltételezett ben támasztandó képesség és képesítésbeli követelmé- elkövetés időpontjában a tizennyolcadik életévét még nyeknek a nyomozó hatóság tagjaira ideális esetben nem töltötte be. A jogirodalom és az ítélkezési gyakor- hatványozottan kellene vonatkozniuk, hogy a büntető- lat következetes abban, hogy amennyiben az érintett eljárás gépezetébe bekerülő fiatalokkal a kezdetektől személlyel szemben közlik a megalapozott gyanút, az szakemberek foglalkozzanak. Megjegyzendő, a megyei eljárás már kétséget kizáróan vele szemben (is) folyik, rendőr-főkapitányságok többségén működik olyan ön- így – amennyiben a fiatalkorú terheltnek nincs védője álló szervezeti egység, amely a fiatalkorúak által elkö- – ezzel az eljárási cselekménnyel egyidejűleg védőt kell vetett kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmények eseté- kirendelni. Nem lehet ugyanakkor egyértelműen kije- ben folytatja a terhelt beazonosítását követően a nyo- lenteni, hogy ennek a feltételnek a megállapíthatósága mozást. Ez a jelenség annyiban pozitívnak tekinthető, a megalapozott gyanú közlését megelőzően kizárt len- hogy, ha nem is szervezett képzés keretében, de a gya- ne. Nyilvánvaló, hogy amikor a nyomozó hatóság – korlati tapasztalatok alapján az ennél az egységnél szol- ügyészségi nyomozás estén az ügyészség – tervezi a fi- gálatot teljesítő rendőrök bizonyos idő elteltével elsajá- atalkorú gyanúsítottkénti kihallgatását, ennek érdeké- títják a szükséges tudásnak legalább egy részét. ben terheltként idézi, adott esetben előállítása iránt in- A büntetőeljárás a fiatalkorúakkal szemben akkor tézkedik, akkor az eljárást már az adott személlyel folytatható eredményesen, ha egyrészt az abban részt szemben („ellene”) folytatja. Véleményem szerint nem vevő hatóságok, személyek (a nyomozó hatóság, az tekinthető a jogszabállyal ellentétes gyakorlatnak, ha ügyészség, a bíróság, a védő, a törvényes képviselő), például a nyomozó hatóság a bűncselekmény elköveté- másrészt a gyermekvédelemmel foglalkozó szervek ha- sével megalapozottan gyanúsítható személy előállítá- tékonyan együtt tudnak működni. A felsorolt szereplők sának realizálását megelőzően nem rendel ki a részére között felmerülő koherenciazavar a pozitív eredmény védőt, elkerülve ezáltal a tervezett nyomozati cselek- elérésének esélyeit jelentősen rontja. A fiatalkorúak mény (például az előállításkor foganatosítandó házku- ügyeiben eljáró ügyészeknek a hatékony együttműkö- tatás) sikeres lefolytatásának veszélyeztetését, azon- dés megteremtésében kiemelkedő szerepe van. A nyo- ban csak abban az esetben, ha az érintett személy ter- mozó hatóság munkája felett törvényességi felügyeletet heltkénti kihallgatását a hatóság – amint annak a tény- gyakorolnak, részükre utasításokat adhatnak, a vád- beli feltételei fennállnak – megkísérli foganatosítani. A emelést megelőzően figyelemmel kísérik, hogy a terhelt hatályos eljárásjogi szabályok céljaival alapvetően len- védője, törvényes képviselője – a jogszabályok által biz- ne ellentétes olyan gyakorlat folytatása, amely szerint a tosított jogosultságaik gyakorlásának korlátozása nél- nyomozás során eljáró hatóságok a védő (és egyébként kül – valóban a fiatalkorú érdekében jár-e el, az eljárás a gyanúsított) eljárásba való bekapcsolódásával együtt bírósági szakaszában esetleges jogszabálysértés esetén járó, általuk negatívként értékelt következményeket indítványokat, észrevételeket tesznek, a határozatok- úgy kívánnák redukálni, hogy a megalapozott gyanú kal szemben jogorvoslati nyilatkozatot tesznek, illetve a közlését megelőzően igyekeznek a legtöbb nyomozati gyermekvédelmi intézmények, hatóságok felé kellő idő- ben és terjedelemben jelzéssel élnek. Álláspontom sze- rint ennek az összetett munkafolyamatnak az egyes 16 Be. 540. §. 17 Belovics Ervin – Tóth Mihály: Büntető eljárásjog. Budapest, HVG- szegmensei még a legcsekélyebb tárgyi súlyú, egyszerű ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., 2013. 561. / / 26 | ELJÁRÁSJOGI SZEMLE 2016 2 2016 2 ELJÁRÁSJOGI SZEMLE | 27
cselekményt elvégezni, annak ellenére, hogy a rendel- megkövetelése. Ilyen értelemben véleményem szerint kezésre álló adatok alapján a gyanúsításra már jóval kialakulhat együttműködés a védelem és a nyomozó korábban sor kerülhetett volna, és ezáltal a terhelt, il- hatóság, illetve az ügyészség között, függetlenül attól, letve a védő gyakorolhatta volna az e pozíciókkal hogy az eljárás kimenetelét illetően az érdekek külön- együtt járó eljárásjogi jogosultságokat. A jogirodalom bözőek. Mindennek azonban feltétele, hogy a védő szerint azokban az esetekben, amikor a nyomozó ható- tényleges, aktív szereplőjévé váljék az eljárásnak. ság, illetve az ügyészség nem tartja szükségesnek a A védő büntetőeljárásban való kötelező részvétele gyanúsítottként kihallgatni tervezett személy előállí- nem jelenti automatikusan azt, hogy minden eljárási tását, csupán írásbeli idézése iránt intézkedik, már az cselekménynél kötelezően jelen is kell lennie. Általá- idézés kibocsátásával egyidejűleg lehetőség van a védő nosságban elmondható, hogy a fiatalkorúak elleni eljá- 18 kirendelésére . Álláspontom szerint a fiatalkorúak el- rás nyomozati szakaszában az egyes nyomozati cselek- leni eljárás céljait figyelembe véve mindezt nem lehető- ményeken a védő jelenléte nem kötelező, így a hatóság- ségként, hanem kötelezettségként indokolt értékelni. nak csak értesítési és nem idézési kötelezettsége van. Az Fk. Utasítás a kötelező védelemmel összefüggés- Ezzel kapcsolatban a gyakorlat során két olyan problé- ben előírja, hogy a fiatalkorúak ügyészének vizsgálnia ma tapasztalható, amelyek esetlegesen jogalkotói meg- kell, a nyomozó hatóság a megalapozott gyanú közlésé- oldásra várnak. vel egyidejűleg rendelt-e ki védőt, ha a fiatalkorú ter- Különösen az első gyanúsítotti kihallgatást megelő- 19 heltnek nincs meghatalmazott védője . E rendelkezés- zően – de nemritkán más nyomozati cselekmények vég- sel kapcsolatban azonban érdemes utalni az alábbiak- rehajtása kapcsán is – tapasztalható, hogy a nyomozó ra. Az esetek többségében az ügyész csak utólag, az ira- hatóság az értesítést olyan időben küldi el (a legtöbb tok részére történő felterjesztésekor kerül abba a hely- esetben telefax útján) a kirendelt védő részére, hogy a zetbe, hogy ellenőrizze a védő kirendelésére vonatkozó védő megjelenésének nincs realitása. Formális érte- szabály betartását, annak esetleges elmulasztása pedig lemben ilyen esetekben nem lehet eljárásjogi szabály- utólag nem, csak a jövőre nézve orvosolható. Ezzel ösz- sértést megállapítani, a kötelező védelem intézménye szefüggésben megjegyzendő az is, hogy a fiatalkorúak által elérendő cél azonban nyilvánvalóan nem valósul- ügyészének e kötelezettsége csak részben a terhelt ér- hat meg. dekeit, sokkal inkább az eljárás eredményességét hiva- A jelenlegi ítélkezési gyakorlat szerint a bíróságok ál- tott szolgálni, tekintve, hogy az e vonatkozásban egysé- talában e szempontokat nem vizsgálják, így azon az ala- gesnek mondható ítélkezési gyakorlat szerint, ameny- pon nem rekesztik ki a bizonyítékok közül a fiatalkorú nyiben a terheltnek a kihallgatás kezdetekor nincs vé- terhelt vallomását, hogy bár a védő értesítése a kihall- dője, az ilyen módon felvett vallomás később bizonyí- gatást megelőzően megtörtént, de az értesítés kézbesí- tékként nem vehető figyelembe. tése és a kihallgatás kezdete között nem telt el kellő idő. Az előző bekezdésben felvetett esetleges mulasztá- Megfontolandó, hogy fiatalkorú terheltek esetében leg- sokhoz képest álláspontom szerint legalább ekkora je- alább az első gyanúsítotti kihallgatáson kötelezővé kel- lentősége lehet a fiatalkorúak ellen folytatott büntető- lene tenni a védő részvételét, avagy előírni az ügyész- eljárásokkal összefüggésben annak, hogy a védő tény- ség, valamint a bíróság számára annak mérlegelését, legesen gyakorolhatja-e, és törekszik-e magas színvo- hogy az értesítés és az eljárási cselekmény kezdete kö- nalon gyakorolni a védői jogokat, illetve – és jelen írás zött elegendő idő telt-e el, azzal, hogy nemleges megál- szempontjából igazán ez bír jelentőséggel – a vádeme- lapítás esetén az adott cselekmény során beszerzett bi- lést megelőzően az ügy „urának” tekinthető ügyésznek zonyítékot nem lehetne figyelembe venni. lehet-e, van-e intézkedési kötelezettsége a védelemhez Álláspontom szerint a kifejtettekkel szemben nem el- való jog sérülése esetén. fogadható érv az, hogy a terhelt a védő távollétében (is) A fiatalkorúak ellen folytatott büntetőeljárás sajátos megtagadhatja a vallomástételt. A büntetőeljárás so- céljaira figyelemmel, a védő kötelező részvétele nem rán a védő az egyetlen olyan jogi szaktudással rendel- redukálódhat egy szabály formális betartására. Ideális kező személy, akivel a terhelt következmények nélkül, esetben a védő még akkor is részese lehet a nevelési cél őszintén konzultálhat. Közreműködése egyebek mel- elérésének, ha a választott védekezési taktikának meg- lett éppen annak eldöntésében lehet a gyanúsított se- felelően arra törekszik, hogy az eljárás megszüntetés- gítségére, hogy tegyen-e vallomást, és milyen terjede- sel, felmentéssel végződjön, és az ügyészség vagy a bí- lemben, illetve többletgaranciát jelenthet a tekintetben róság azt állapítsa meg, hogy a terhelt az eljárás alapjá- is, hogy a nyomozó hatóság eljáró tagja a fiatalkorú ul szolgáló cselekményt nem követte el. A nevelési cél megnyilvánulásait ne befolyásolja az illegalitás határa- érvényesítésének része lehet a védő részéről a terhelt it súroló módon, a jegyzőkönyvben pedig a ténylegesen eljárási cselekményeken való megjelenési fegyelemé- megtörténteket, elhangzottakat rögzítse. Megjegyzen- nek erősítése, az egyes eljárási szabályok védence által dő ugyanakkor, hogy a fentiekben javasolt változtatá- történő betartásának, illetve a különböző hatóságok sok nélkül is alappal várható el a fiatalkorúak ügyészé- előtti kulturált megjelenésnek, megnyilvánulásnak a től a védői jelenlét tényleges biztosításának ellenőrzé- se, megkövetelése; mindezt az Fk. Utasításban is szük- séges lenne rögzíteni. Bogár Péter – Margitán Éva – Vaskuti András: Kiskorúak a büntető A fentiekben írtakhoz hasonlóan formálissá válik a 18 igazságszolgáltatásban. Budapest, KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó kötelező védelem, amennyiben a védő az eljárás során Kft., 2005. 140. passzív marad, nem kötelező jelenlét esetén az eljárási 19 Fk. Utasítás 4. § (3) bekezdés a) pont. / / 28 | ELJÁRÁSJOGI SZEMLE 2016 2 2016 2 ELJÁRÁSJOGI SZEMLE | 29
cselekményeken nem vesz részt, a fiatalkorú terhelttel, a fiatalkorú addigi életvezetésével, szokásaival, pszichés annak törvényes képviselőjével érdemben nem kom- és szocializációs fejlődésével kapcsolatban ő rendelke- munikál. A hatályos eljárásjogi rendelkezések, illetve a zik a legtöbb és leghitelesebb információval, még akkor kialakult gyakorlat alapján mindezt hivatalból érdem- is, ha mindezt nem rendszerezve, szakszerűen fogal- ben egyik hatóság sem vizsgálja, esetlegesen csak ak- mazza meg. A büntetőügyben eljáró hatóságok feladata kor, ha a terhelt vagy a törvényes képviselő ilyen jellegű lenne, hogy ezeket az információkat a büntetőeljárás ha- jelzéssel él. Panasz e körben mindazonáltal az érintett tékony lefolytatása, és a büntetőjogi felelősség megálla- személyektől ritkán érkezik; a legtöbb esetben feltehe- pítása esetén a megfelelő joghátrány kiválasztása érde- tően maguk sincsenek tisztában egyrészt azzal, hogy a kében megszerezze, jóllehet erre vonatkozó közvetlen védelem „működhet” másként is, másrészt nem bíznak előírásokat a hatályos jogi normák nem tartalmaznak. abban sem, hogy az észrevételüknek számukra pozitív A fiatalkorúak ügyészének elsődleges feladata annak következménye lesz. meghatározása – avagy a nyomozó hatóság erre való A fiatalkorúak ügyészének – különösen a vádemelést felhívása –, hogy a fiatalkorú terhelt tekintetében tör- megelőzően – hivatalból lenne célszerű vizsgálnia, vényes képviselőként ki jogosult eljárni. Ennek során hogy a védő ténylegesen részt vesz-e az eljárásban, és egyrészt tisztázni kell, hogy aktuálisan ki tekinthető a képviseli-e a terhelt érdekeit. E felvetés megvalósítása fiatalkorú törvényes képviselőjének, másrészt fel kell álláspontom szerint nem jelentené azt, hogy az ügyész- mérni, hogy ez a személy a Be. 452. §-ának (1) bekezdé- nek az eljárás eredményes lefolytatásához fűződő ér- se alapján a büntetőeljárás során ilyen minőségben el- dekkel ellentétes magatartást kellene tanúsítania, kü- járhat-e. Ellenkező esetben az eljárásjogi törvény alap- lönös tekintettel arra, hogy az ügyészség feladata az ján eseti gyám kirendelése iránt kell intézkedni, aki a anyagi igazság kiderítése, és nem annak feltétlen bizo- továbbiakban az eljárás során a törvényes képviselő jo- nyítása, hogy az eljárásban aktuálisan gyanúsítottként gait gyakorolja. szereplő személy bűncselekményt követett el (adott A törvényes képviselőt a büntetőeljárás során lénye- esetben a nyomozás éppen akkor lesz eredményes, ha gében a védővel azonos jogok illetik meg, jóllehet a tény- bebizonyosodik, hogy az eljárás tárgyát képező cselek- leges szerepe a védőétől – legalábbis részben – eltérő. ményt nem a gyanúsított, hanem valaki más követte el, Ritka kivételtől eltekintve a törvényes képviselők nem ad absurdum nem is történt bűncselekmény). rendelkeznek jogi végzettséggel, így jogi értelemben a Megjegyzendő ugyanakkor, hogy az ügyész – és álta- védőhöz képest kevésbé hatékonyan tudnak eljárni a fi- lában a büntetőügyben eljáró hatóságok – számára je- atalkorú terhelt érdekében. Ugyanakkor – amint erre a lenleg kevés jogi eszköz áll rendelkezésre a felvetett fentiekben már utaltam – sok esetben a fiatalkorú sze- probléma megoldására. A terhelt indokolt esetben kér- mélyiségének fejlődését, társadalomba való beilleszke- 20 heti más védő kirendelését , azonban az eljárásjogi tör- dését érintően ők segíthetik leginkább az eljárást. Meg- vény rendelkezéséből az következik, hogy az ügyészség jegyzendő, a fiatalkorúval szemben lefolytatott bünte- a védő kizárását a bíróság felé hivatalból csak a törvény- tőeljárás – különösen azokban az esetekben, amikor a 21 ben nevesített esetekben indítványozhatja. Kérdés- törvényes képviselő a terhelt valamelyik szülője – jó al- ként merül fel, hogy a védő teljes és indokolatlan passzi- kalom lehet arra is, hogy maga a törvényes képviselő is vitását lehet-e a terhelt érdekével ellentétes magatartás átértékelje a fiatalkorú irányában kifejtett addigi neve- 22 tanúsításának tekinteni , és erre hivatkozással indít- lési tevékenységét, és adott esetben a saját hibáit belát- ványozni a védő kizárását. Álláspontom szerint bizo- va új alapokra helyezze azt. Mindez azonban csak akkor nyos esetekben az erre a körülményre alapított indít- lehetséges, ha a törvényes képviselőt a hatóságok is vány törvényesnek tekinthető, a gyakorlatban azonban partnerként kezelik, legalábbis kezdetben, függetlenül tudomásom szerint ilyenre nem szokott sor kerülni. az esetleges ellenséges hozzáállásától. Figyelemmel mindezen körülményekre, a büntetőel- A hatályos jogszabályok értelmében a törvényes kép- járási törvényben szükséges lenne a bíróság számára viselő nem kötelezhető arra, hogy a büntetőügyben el- lehetővé tenni az indokolatlanul passzivitást tanúsító járó hatóságokkal bármilyen formában is – legalább a védő (különösen a kirendelt védő) eljárásból történő gondozásában lévő fiatalkorú személyiségével, nevelé- kizárását ügyészi indítványra, ennek vizsgálatát pedig sével összefüggésben – kommunikáljon. A Be. 2006. jú- – elsősorban az Fk. Utasításban – célszerű lenne a fia- lius 1. napját megelőzően hatályban volt 453. §-ának (1) talkorúak ügyésze kötelezettségévé tenni. bekezdése akként rendelkezett, hogy a fiatalkorú egyé- niségét, értelmi fejlettségét és életviszonyait jellemző körülmények felderítése érdekében a fiatalkorú gondo- 2.5. A TÖRVÉNYES KÉPVISELŐ zóját tanúként kell az eljárás során kihallgatni. E tekin- tetben a gondozót – aki a legtöbb esetben maga a törvé- A törvényes képviselő szerepe a fiatalkorúak ellen in- nyes képviselő volt – a Be. 82. §-ának (1) bekezdésében dult büntetőeljárásokban legalább olyan fontos lehet, meghatározott mentesség nem illette meg, értelemsze- mint a védőé. Ideális esetben a terhelt valamelyik, vele rűen azzal a megkötéssel, hogy a fiatalkorúval hozzá- együtt élő szülője egyben a törvényes képviselője is, így tartozói viszonyban lévő gondozó az eljárás tárgyát ké- pező cselekménnyel összefüggésben a vallomástételt megtagadhatta. A jogalkotó e szabály hatályon kívül 20 Be. 48. § (5) bekezdés. helyezését azzal indokolta, hogy – bár klasszikus és a 21 Be. 45. § (1)–(2) bekezdések. magyar büntető perjogban bevett jogintézményről van 22 Be. 45. § (1) bekezdés c) pont. / / 28 | ELJÁRÁSJOGI SZEMLE 2016 2 2016 2 ELJÁRÁSJOGI SZEMLE | 29
szó – emberi jogi szempontokra figyelemmel nem vár- 2.6. SZIGNALIZÁCIÓ ható el a gondozótól, hogy a fiatalkorú egyéniségét, ér- telmi fejlettségét és életviszonyait tanúvallomás for- Törvényi szintű jogi normák írják elő, hogy a bünte- májában maga tárja a büntetőügyben eljáró hatóságok tőügyben eljáró hatóságoknak az egyéb hivatalos szer- elé. A fenti érveléssel nem értek egyet, álláspontom sze- vek felé jelzéssel kell élniük, amennyiben úgy ítélik rint az alapvető jogok érvényesülését ez a korábbi eljá- meg, hogy erre további bűncselekmények megakadá- rásjogi rendelkezés nem sértette, ugyanakkor az így lyozása, illetve a fiatalkorú terhelt védelme érdekében beszerzett információk jelentősen segítették az eljárás szükség van. A Be. 63/A. §-a általánosságban szabá- hatékonyságát, illetve a megfelelő joghátrány kiválasz- lyozza, hogy az ügyészség – a nyomozó hatóság és a bí- tását. Megjegyzendő, a gondozóval szemben joghát- róság mellett – milyen módon tehet intézkedéseket a rányként rendbírságot ebben az esetben is csak akkor bűnözés megelőzése és más eljárás kezdeményezése lehetett alkalmazni, ha a vallomástételt jogosulatlanul érdekében. Ezen túl a vonatkozó jogszabály értelmében teljesen megtagadta, azt a hatóságok azonban nem tud- a nyomozó hatóság, az ügyészség és a bíróság a gyer- ták befolyásolni, hogy ténylegesen szolgáltat-e érdemi mekvédelmi rendszerhez kapcsolódó feladatokat lát- információt, és milyen terjedelemben. nak el, amelynek keretében kötelesek jelzéssel élni a A jelenleg hatályos jogi normák értelmében a bünte- gyermek – így értelemszerűen a fiatalkorú terhelt – ve- tőeljárás során kötelezően beszerzendő környezetta- szélyeztetettsége esetén a gyermekjóléti szolgáltatást nulmányt készítő pártfogó felügyelőnek kell meghall- nyújtó szolgáltatónál, illetve adott körülmények között 25 gatnia a fiatalkorú terhelttel együtt élő szülőt, vagy hatósági eljárást kezdeményezni . E rendelkezésnek 23 gyámot, ennek hiányában gondozót . Elméletileg tehát felel meg lényegében a Be. 447. §-ának (2) bekezdése, az ügyész és a bíró a környezettanulmány részeként alapelvi jelleggel előírva, hogy a büntetőeljárás során megismerheti a terheltet nevelő személy fiatalkorúval – szükség esetén, illetőleg külön jogszabály rendelke- kapcsolatos álláspontját. Ez azonban egyrészt csupán zése alapján – kezdeményezni kell a fiatalkorú érdeké- egy közvetett, a pártfogó felügyelő által közvetített in- ben gyámhatósági intézkedés elrendelését, valamint a formációhalmaz lesz, másrészt az ügyészség, illetve a fiatalkorú nevelését, gondozását vagy felügyeletét el- bíróság – amely szervek jogosultak és kötelesek a bün- mulasztó személlyel szembeni intézkedést. tetőeljárás során a terhelttel kapcsolatban a legfonto- Az Fk. Utasítás 14. §-a részletesen tartalmazza, hogy a sabb döntéseket meghozni – nem lesz abban a helyzet- fiatalkorúak ügyészének a fenti törvényi előírások be- ben, hogy az általa fontosnak tartott kérdéseket (is) fel- tartása során miként kell eljárnia. Úgy vélem, nem kifo- 26 tegye e személynek. Megjegyzendő továbbá, hogy a jog- gásolható az a rendelkezés , amelynek értelmében a szabályok nem fűznek semmilyen jogkövetkezményt büntetőügyben eljáró ügyész a kötelezettségét oly mó- ahhoz, ha a szülő, a gyám vagy a gondozó nem működik don teljesíti, hogy a közérdekvédelmi szakág ügyésze együtt a környezettanulmány elkészítőjével, és így a felé – aki feltehetően e területen nagyobb tapasztala- meghallgatása egyáltalán nem lehetséges; ebben az tokkal rendelkezik – intézkedésre irányuló megkere- 24 esetben csupán ennek a tényét kell rögzíteni az elké- séssel él. Nyilvánvaló, hogy a jól felépített jogszabályi szített környezettanulmányban. környezet csak a rendelkezések gyakorlati érvényesí- A fentiek alapján megfontolandó lenne a régi szabá- tése esetén hozhat pozitív eredményeket. Az ügyészi lyozás legalább oly módon történő visszaállítása, hogy szervezetnek arra kell törekednie, hogy a fiatalkorúak a fiatalkorúak ügyében eljáró ügyész, valamint bíró hi- ügyei ben eljáró ügyészek kiemelt figyelmet fordítsanak vatalból dönthessen úgy: a terhelt személyi körülmé- a szükséges jelzések megtételére, és aktívan hozzájárul- nyeivel összefüggésben meghallgatja (meghallgattatja) janak a gyermekvédelem komplex rendszerének minél a törvényes képviselőt, gondozót. E tekintetben e sze- hatékonyabb működéséhez. Ennek megvalósíthatósága mély számára – a korábbi rendelkezésekhez hasonlóan szempontjából jelentősége van a munkaszervezésnek: – célszerű lenne kötelezővé tenni a vallomástételt, érte- az ügyészekre nehezedő túlzott munkateher eredmé- lemszerűen azzal a megkötéssel, hogy sem saját magát, nyezheti azt, hogy a büntető ügyszak szempontjából sem hozzátartozóját nem köteles bűncselekmény elkö- – álláspontom szerint tévesen – járulékosnak tekintett vetésével vádolni. Az eljárásjogi törvény módosítása gyermekvédelmi feladatok ellátása szenved csorbát, jól- nélkül is rögzíthető lenne mindazonáltal az Fk. Utasí- lehet az esetek nagy részében e tevékenységnek az tásban, hogy a fiatalkorúak ügyésze felhívhatja – adott eredmények elérését tekintve legalább akkora hatása esetben a nyomozó hatóságon keresztül – a környezet- lehet, mint a büntetőjogi intézkedéseknek. A gyermek- tanulmányt készítő pártfogó felügyelő figyelmét az el- védelmi intézkedések elmaradása ráadásul gyengítheti járás tárgyát képező cselekmény sajátosságaira, illetve (adott esetben negligálhatja is) a büntetőeljárással, il- azokra, az adott ügyre jellemző speciális szempontok- letve az alkalmazott joghátránnyal elért eredményeket. ra, amelyeket a környezettanulmány elkészítése, illet- Jelen tanulmány kereteit meghaladná annak részletes ve szülő, a gyám vagy a gondozó meghallatása során elemzése, hogy a fiatalkorúak ügyeiben eljáró ügyészek feltétlenül szükséges figyelembe venni. munkaterhét miként lehetne csökkenteni, arra azonban érdemes utalni, hogy mindez nem kizárólag az ügyészi 23 A Pártfogó Felügyelői Szolgálat tevékenységéről szóló 8/2013. (VI. 29.) KIM rendelet 19. § (1) bekezdés. 25 A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi 24 A Pártfogó Felügyelői Szolgálat tevékenységéről szóló 8/2013. (VI. XXXI. törvény 17. § (1)–(2) bekezdés. 29.) KIM rendelet 4. §. 26 Fk. Utasítás 14. § (1) bekezdés. / / 30 | ELJÁRÁSJOGI SZEMLE 2016 2 2016 2 ELJÁRÁSJOGI SZEMLE | 31
létszám emelésével érhető el. Az igazságszolgáltatás dig keletkezett iratokat teljes terjedelmükben megvizs- különböző szegmenseiben általában szükséges lenne az gálja, majd egyebek mellett meghatározza a nyomozás adminisztratív terheket (a jelenleginél is jobban) csök- kereteit, határidő tűzésével utasítást ad az elmulasz- kenteni, kiemelten a bírák és az ügyészek esetében, le- tott nyomozati cselekmények elvégzésére, megjelöli a hetővé téve ezáltal azt, hogy a munkájuk során a tényle- beszerzendő bizonyítási eszközöket, lefolytatandó bi- gesen nekik rendelt, és kizárólag általuk elvégezhető zonyítási eljárásokat, illetve eldönti, hogy a nyomozás 29 feladatokkal foglalkozhassanak. mikor fejezhető be . A nyomozó hatóság és az ügyész- ség között így kialakított szorosabb kapcsolat elméleti- leg lehetőséget teremthet arra, hogy a speciális ismere- 3. A FIATALKORÚAK ÜGYÉSZÉNEK SZEREPE tekkel és képességekkel rendelkező fiatalkorúak ügyé- AZ ELJÁRÁS EGYES SZAKASZAIBAN sze lépésről lépésre megkövetelje a nyomozó hatóság tagjaitól is az eljárás terhelt életkorának megfelelő le- 3.1. AZ ÜGYÉSZSÉG ÉS A NYOMOZÓ HATÓSÁG folytatását, és a nevelési cél az eljárás ezen szakaszá- KAPCSOLATA ban is megvalósuljon. Az Fk. Utasítás a fiatalkorúak ellen folytatott bünte- A hatályos magyar eljárásjogi törvény alapján a vád- tőeljárásban – az általánosságban előírt kötelező esete- 30 emelést megelőzően – függetlenül attól, hogy ténylege- ken felül – csak akkor rendeli el fokozott ügyészi fel- sen ki végzi a nyomozást – az ügy ura az ügyész, aki ügyelet gyakorlását, ha a fiatalkorú gyanúsított előze- rendelkezik a nyomozásról, és a nyomozó hatóságot tes letartóztatásának vagy ideiglenes kényszergyógy- 27 utasítja . A nyomozó hatóság eljáró tagjának az utasí- kezelésének elrendelésére kerül sor, illetve amennyi- tás végrehajtása során nincs mérlegelési lehetősége, ben az eljárás 14. életévét még be nem töltött személlyel abban az esetben is az ügyész rendelkezése szerint kell szemben folyik. Úgy vélem, a fokozott ügyészi felügye- 28 eljárnia, amennyiben azzal egyébként nem ért egyet . let kötelező eseteinek bővítése nem feltétlenül lenne in- A nyomozó hatóság vezetőjének mindazonáltal lehető- dokolt, ugyanakkor külön elemzést igényelne, hogy az sége van arra, hogy az ügyészi utasítás ellen a felettes ügyészek a legfőbb ügyész által kiadott normatív utasí- szerve útján a felettes ügyészhez előterjesztést tegyen, tásban rögzített lehetőséggel, amely szerint minden azonban ennek az utasítás végrehajtására nincs ha- olyan esetben bejelenthetik a fokozott ügyészi felügye- lasztó hatálya. let gyakorlását, amikor ezt valamilyen okból szüksé- A gyakorlatban leginkább az okoz nehézséget, ha e gesnek ítélik, milyen gyakran, mely esetekben élnek, és jogi normák ellenében a nyomozó hatóság eljáró tagja e nyilatkozat megtételének vizsgálata során kiemelt nem teljesíti – adott esetben tudatosan – az ügyészi szempontot képez-e a nevelési cél megvalósulására utasítást, és e tekintetben az elöljáró sem teszi meg a való törekvés. Ezzel kapcsolatban érdemes utalni az szükséges intézkedéseket. Az ügyészség rendelkezésre alábbiakra is: a gyakorlati tapasztalatok szerint a fia- álló eszközei ilyen esetekben meglehetősen szűkösek, talkorúak ritkán követnek el összetett, bonyolult tény- tekintve, hogy a nyomozó hatóság tagjai fölött csak a beli vagy jogi megítélésű (például pénzügyi, gazdasági büntetőügyek tekintetében gyakorolnak utasítási jogo- jellegű) bűncselekményeket, így a fokozott felügyelet sítványokat, szolgálati jogviszonyukkal összefüggés- bejelentése, gyakorlása erre tekintettel ritkán indokolt. ben, a fegyelmi jogkört illetően csak az adott szerv elöl- Éppen ebből a megállapításból következik, hogy az járói, illetve végső soron a belügyminiszter rendelkezik ügyészeknek elsősorban a terhelt életkori sajátosságai- jogosítványokkal. nak nyomozó hatóság általi megfelelő figyelembevéte- A fiatalkorúak ellen folytatott eljárásokban mindez lét, pontosabban annak hiányát kell értékelnie akkor, az átlagosnál is hátrányosabb következményekkel jár- amikor a fokozott felügyelet felől határoz. hat, ha a nyomozó hatóság eljáró tagjai az ügyésznek azokat az utasításait nem – vagy nem megfelelő módon – teljesíti, amelyek éppen a nevelési célt szolgálnák, il- 3.2. A KÉNYSZERINTÉZKEDÉSEK letve a fiatalkorú társadalomba való beilleszkedését segítenék elő. Erre tekintettel is indokolt lenne a nyo- Azokban az esetekben, amelyekben kényszerintézke- mozó hatóságok fiatalkorúakkal szemben eljáró tagjai- dés elrendelésére (időtartamának meghosszabbításá- tól (is) speciális felkészültséget megkövetelni, illetve ra) a vádirat benyújtását megelőzően is a bíróság – a szorgalmazni, hogy ezekkel az ügyekkel speciális egy- nyomozási bíró – ülés tartása mellett jogosult, az eljá- ségek foglalkozzanak. rásjogi törvény tartalmaz néhány, az eljárás lefolytatá- A nyomozás nyomozó hatóság általi teljesítése során sára vonatkozó olyan speciális szabályt, amely az ügyé- lehetőség van fokozott ügyészi felügyelet gyakorlására. szi tevékenységgel is összefügg. Ilyen esetekben az ügyész meghatározott időközön- A nyomozási bíró ülése fiatalkorú terhelt esetében a 31 ként – legalább havonta egyszer – a nyomozás során ad- védő távollétében nem tartható meg ; ebben az esetben 27 Be. 165. § (1) bekezdés. 29 A vádelőkészítéssel, a nyomozás törvényessége feletti felügyelettel 28 A belügyminiszter irányítása alá tartozó nyomozó hatóságok nyo- és a vádemeléssel kapcsolatos ügyészi feladatokról szóló 11/2003. (ÜK mozásának részletes szabályairól és a nyomozási cselekmények jegyző- 7.) LÜ utasítás 38. §. könyv helyett más módon való rögzítésének szabályairól szóló 23/2003. 30 11/2003. (ÜK 7.) LÜ utasítás 37. §. (VI. 24.) BM–IM együttes rendelet 92. § (4) bekezdés. 31 Be. 456. § (1) bekezdés. / / 30 | ELJÁRÁSJOGI SZEMLE 2016 2 2016 2 ELJÁRÁSJOGI SZEMLE | 31
tehát védőnek nemcsak általában kell részt vennie a részleges feloldása felől határoz, ugyanakkor nem lehet büntetőeljárásban, de ezen az eljárási cselekményen cél az iskolai tanulmányok szüneteltetése, a munkahely ténylegesen jelen is kell lennie. Figyelemmel arra, hogy elveszítése. Ilyen esetekben sokkal inkább indokolt le- az eljárás nyomozati szakaszában rendelkezési jogkört het – a terhelt életkörülményeit figyelembe véve – lak- az ügyész gyakorolhat, neki kell – adott esetben a nyo- helyelhagyási tilalmat elrendelni azzal, hogy a fiatalko- mozó hatóság útján – gondoskodnia a védő nyomozási rúnak meghatározott időközönként jelentkeznie kell az bírói ülésre történő idézéséről, e kötelezettségét az Fk. illetékes rendőrkapitányságon. Megjegyzendő, az Fk. 32 34 Utasítás külön is nevesíti . Ezzel kapcsolatban kieme- Utasítás is előírja az említett szempontok figyelembe- lendő, hogy a védő meg nem jelenésének kockázatát az vételét a házi őrizet indítványozása alkalmával. ügyész (bizonyos értelemben a nyomozó hatóság) viseli. Az eljárásjogi törvény akként rendelkezik, hogy fiatal- Amennyiben ugyanis a nyomozási bíró által tartott ülés korú terhelt előzetes letartóztatásának csak akkor van tárgya az őrizetben lévő fiatalkorú terhelt előzetes letar- helye, ha a törvényben meghatározott általános és külö- tóztatásának elrendelése, akkor az őrizet a kezdetétől nös okok fennállása mellett a bűncselekmény különös 35 számított hetvenkét óra elteltével megszűnik, ebben az tárgyi súlya folytán ez szükséges . Jogszabály nem hatá- időpontban tehát a terheltet – függetlenül attól, hogy a rozza meg, hogy e rendelkezés alkalmazása során mi- bíróság hozott-e döntést – szabadon kell bocsátani. lyen szempontokat kell figyelembe venni annak megíté- Szintén speciális eljárási szabály, hogy a nyomozási lése kapcsán, hogy az eljárás tárgyát képező bűncselek- bíró üléséről a fiatalkorú törvényes képviselőjét és gon- mény különös tárgyi súlyúnak tekinthető-e, a jogiroda- dozóját értesíteni kell, illetve e személyek az ülésen fel is lom és az ítélkezési gyakorlat azonban igyekezett e hiá- 33 szólalhatnak . Az értesítési kötelezettség ebben az eset- nyosságot pótolni. A különös tárgyi súly vizsgálata so- ben is az ügyészt terheli, a legtöbb esetben ennek végre- rán figyelemmel kell lenni a Btk. Különös Részében meg- hajtása is a nyomozó hatóságon keresztül történik. határozott büntetési tételkeret felső határára, a halma- Kérdésként merül fel, hogy az említett személyek zat, illetve a folytatólagosság egységének megállapítha- nyomozási bírói ülésen történő szóbeli megnyilvánulá- tóságára, az elkövetési módra, valamint arra a körül- sa csupán lehetőség, vagy adott esetben kötelezettség ményre is, hogy a terhelt a cselekményt bűnszervezet 36 is, értve ezalatt azt, hogy a bíró, az ügyész vagy a védő tagjaként vagy bűnszövetségben követte-e el . tehet-e fel az irányukba kérdést akkor is, ha ők eredeti- Álláspontom szerint a különös tárgyi súly meghatá- leg nem kívántak felszólalni. Álláspontom szerint e kér- rozásához képest nagyobb nehézséget okoz a jogalkal- dés megítélése kapcsán is abból kell kiindulni, hogy fia- mazó számára e szabály tényleges betartása az alább talkorú terhelttel szemben kényszerintézkedést csak kifejtettekre figyelemmel. Mi alapján indítványozza az végső esetben indokolt alkalmazni; annak megítélése ügyész az olyan fiatalkorú terhelt előzetes letartózta- szempontjából pedig, hogy ez fennáll-e, bizonyos ese- tásának elrendelését, fenntartását, akivel szemben cse- tekben elkerülhetetlen a törvényes képviselő és a gon- kélyebb (vagy legalábbis nem különös) tárgyi súlyú dozó meghallgatása. Értelemszerűen a kérdések ebben bűncselekmény miatt van folyamatban eljárás, azon- az esetben sem vonatkozhatnak az eljárás tárgyát ké- ban tudatosan, huzamosabb ideig és eredményesen ki- pező cselekményre, hanem kizárólag a fiatalkorú élet- vonja magát a büntetőeljárás alól? Ez különösen az eljá- körülményeire, illetve arra, hogy e személyek mennyi- rás bírósági szakaszában okozhat nehézségeket, figye- ben képesek garantálni a kényszerintézkedéseket meg- lemmel arra, hogy – egyébként helytállóan – a hatályos alapozó különös okok megvalósulásának elkerülését. eljárásjogi szabályok alapján a tárgyalást a fiatalkorú 37 A hatályos jogszabályok a kényszerintézkedések al- személy távollétében nem lehet megtartani . Alappal kalmazásával összefüggésben csak az előzetes letar- vetődik fel kérdésként, hogy például egy lopás vétségé- tóztatás tekintetében tartalmaznak speciális rendelke- vel vádolt fiatalkorú esetében miként lehet megtartani zéseket a fiatalkorúakra vonatkozóan. Néhány gondo- a bírósági tárgyalást, ha azon a terhelt szabályszerű lat erejéig érdemes ugyanakkor kitérni az egyéb kény- idézés ellenére rendszeresen nem jelenik meg, a rend- szerintézkedésekre is abból a szempontból, hogy azo- őri elővezetések nem járnak eredménnyel, avagy a vád- kat mennyiben célszerű alkalmazni fiatalkorú terhelt- lott az eljárás során folyamatosan törekszik a tanúk tel szemben. megfélemlítésére, befolyásolására. Úgy vélem, olyan A nevelési, illetve a társadalomba való beilleszkedési irányú jogpolitika nem képviselhető, amely szerint a célt szem előtt tartva lehetőség szerint biztosítani kell, terhelt büntető felelősségre vonásáról le kell mondani hogy a fiatalkorú terhelt az iskolai tanulmányait a bün- csupán azon az alapon, hogy egy nem különös tárgyi tetőeljárás alatt is folytathassa, illetve azok befejezése súlyú bűncselekmény elkövetésével gyanúsított, meg- esetén munkát végezhessen. Az iskolarendszerű kép- vádolt fiatalkorúval szemben kényszerintézkedés al- zésben részt vevő, illetve munkahellyel rendelkező ter- kalmazására ne kerüljön sor. A gyakorlati tapasztala- helttel szemben – amennyiben egyébként az előzetes tok azt mutatják, hogy ilyen esetekben ügyészi indít- letartóztatás feltételei nem állnak fenn – éppen erre fi- ványra – bírósági szakaszban akár hivatalból is – a bí- gyelemmel nem célszerű házi őrizetet elrendelni; e róság az esetek nagyobb részében elrendeli a terhelt kényszerintézkedés nyilvánvalóan jelentősen veszít hatékonyságából, ha a bíróság rendszeresen annak 34 Fk. Utasítás 8. § (3) bekezdés. 35 Be. 454. § (1) bekezdés. 32 Fk. Utasítás 6. § (4) bekezdés. 36 Herke i. m. 209. 33 Be. 456. § (2) bekezdés, 457. §. 37 Be. 461. § (1) bekezdés. / / 32 | ELJÁRÁSJOGI SZEMLE 2016 2 2016 2 ELJÁRÁSJOGI SZEMLE | 33
előzetes letartóztatását, az erről rendelkező határozat- hogy az ügyésznek fiatalkorú terhelt esetében az előze- ban pedig az eljáró bírák nem térnek ki az eljárás tár- tes letartóztatás elrendelésére, meghosszabbítására, gyát képező bűncselekmény különös tárgyi súlyára, illetve fenntartására vonatkozó indítványban ki kell vagy e feltétel fennállására olyan indokokat próbálnak térnie arra is, hogy a fiatalkorú előzetes letartóztatását felsorakoztatni, amelyek legalábbis könnyen támadha- javítóintézetben vagy büntetés-végrehajtási intézet- 42 tóak. Megjegyzendő, ugyanez megállapítható az ügyé- ben indokolt-e végrehajtani . A hatályos jogi normák szi indítványok tartalmával kapcsolatban is, jóllehet az részletesen nem szabályozzák, hogy az ügyészség mi- Fk. Utasítás egyértelműen előírja, hogy az előzetes le- lyen szempontok figyelembevételével indítványozza, il- tartóztatás elrendelésére, meghosszabbítására, illetve letve a bíróság mi alapján határozza meg az előzetes le- fenntartására vonatkozó indítványnak tartalmaznia tartóztatás végrehajtásának helyét, a Be. csupán annyit kell a különös tárgyi súly megállapíthatóságát megala- tartalmaz, hogy a fiatalkorú személyiségét vagy a ter- 38 43 pozó tényeket is . hére rótt bűncselekmény jellegét vizsgálni kell . A gya- E témát érintően érdemes utalni a Legfelsőbb Bíróság korlati tapasztalatok hosszú ideje azt mutatják, hogy a 39 által közzétett egyik eseti döntésre , amely – annak el- javítóintézeti tartózkodás – legyen annak a jogcíme lenére, hogy egy lényegesen korábbi döntésről van szó akár előzetes letartóztatás, akár jogerősen alkalma- – jól szemlélteti az előzőekben felvázolt problémát. Az zott intézkedés – alapvetően pozitív, nevelő hatással ügyben eljáró Győri Megyei Bíróság megállapította, van a fiatalkorúakra, míg a büntetés-végrehajtási inté- hogy a fiatalkorú terhelt elrejtőzésével az eljárás alól zetből szabaduló fiatalkorú terheltek esetében többsé- igyekezett kivonni magát, és e törekvése hosszú időn át gében már az is eredménynek számít, ha a társadalmi eredményes is volt; a kibocsátott elfogatóparancs csak normák betartására vonatkozó hajlandóságuk a koráb- több mint másfél év elteltével vezetett eredményre. A biakhoz képest nem csökkent nagyobb mértékben. bíróság álláspontja szerint bár az eljárás csak kisebb A fentiekből következően vagy a fiatalkorúak előze- értékre elkövetett lopás vétsége miatt volt folyamat- tes letartóztatásának büntetés-végrehajtási intézetben ban, „a vádirati tényállás szerinti elkövetési tevékeny- történő végrehajtásának rendjét lenne indokolt alapjai- ség és elkövetési mód azonban a cselekmény jelentő- ban megváltoztatni (erre álláspontom szerint csak sebb tárgyi súlyára utal”. Az eseti döntés indokolása hosszú távon van lehetőség), vagy az eljárásjogi szabá- ennél többet e tekintetben nem tartalmaz, a bíróság lyokat kell úgy módosítani, hogy a legsúlyosabb kény- érezhetően igyekezett elkerülni azoknak a konkrét té- szerintézkedés végrehajtásának helyszíne főszabály- nyeknek a felsorakoztatását, amelyek e megállapítást ként a javítóintézet legyen, a Be.-ben pedig ehhez ké- megalapozták. A konkrét – és az ehhez hasonló – dönté- pest rögzíteni lenne szükséges azokat a kivételeket, sek véleményem szerint mégsem kifogásolhatóak; tipi- amelyek megvalósulása esetén lehetőség lenne az elő- kusan olyan helyzetről van szó, amikor kisebb tárgyi zetes letartóztatás végrehajtását büntetés-végrehajtá- súlyú bűncselekménnyel megvádolt fiatalkorú terhelt si intézetben foganatosítani. Ilyen kivétel lehetne a ter- esetében is indokolt lehet a legsúlyosabb kényszerin- helt aktuális életkora, a javítóintézetben tanúsított de- tézkedés alkalmazása. viáns magatartása vagy például a bűnügyi előélete. En- A fent kifejtettek alapján úgy gondolom, a jelenleg ha- nek megvalósulása esetén – feltételezve, hogy a terhelt tályos szabályozás nem megfelelő, az ítélkezési gyakor- a javítóintézetben az előzetes letartóztatásának ideje lat nem idomult, nem is tudott idomulni ahhoz, és bün- alatt is részt vesz iskolarendszerű képzésben, illetve tetőpolitikai szempontból nem is lenne helyes, ha meg- végez valamilyen munkához hasonló tevékenységet – történne. Érdemes lenne megfontolni annak törvényi kevésbé lenne jelentősége annak, hogy a fiatalkorúak szinten történő lehetővé tételét, hogy bizonyos – konk- előzetes letartóztatásának elrendelésére valóban csak rétan meghatározott – körülmények fennállása esetén akkor kerül-e sor, amikor különös tárgyi súlyú bűncse- a fiatalkorú terhelttel szemben különösnek nem tekint- lekmény elkövetése miatt van folyamatban büntetőel- hető tárgyi súlyú bűncselekmények esetén is el lehes- járás. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a fiatalkorúak sen rendelni előzetes letartóztatást. Véleményem sze- egy jelentős része pozitívan – vagy legalábbis nem ne- rint a jogi normák és a gyakorlat között fennálló ellen- gatívan – élte meg a javítóintézetben kényszerintézke- tét ilyen módon kiküszöbölhető lenne. dés hatálya alatt töltött időt, és maguk is úgy értékel- 44 A fentiekben felvázolt problémához szorosan kapcso- ték, hogy az életük jó irányba változott . lódik a fiatalkorú terheltekkel szemben alkalmazott előzetes letartóztatás végrehajtásának kérdése. Az el- járásjogi törvény rendelkezése értelmében a tizenne- 3.3. A BÜNTETŐELJÁRÁS ÜGYÉSZI SZAKASZA gyedik életévét betöltött fiatalkorú előzetes letartózta- tását javítóintézetben vagy büntetés-végrehajtási inté- Az eljárásjogi törvény rendelkezései értelmében a 40 zetben kell végrehajtani , míg a tizennegyedik életévét nyomozás befejezését követően – amely lényegében az be nem töltött fiatalkorú esetében a végrehajtás helye 41 kizárólag javítóintézet lehet . Az Fk. Utasítás előírja, 42 Fk. Utasítás 6. § (3) bekezdés b) pont. 43 Be. 454. § (3) bekezdés. 44 Ezzel kapcsolatban érdemes utalni arra, hogy voltak olyan fiatalko- 38 Fk. Utasítás 6. § (3) bekezdés a) pont. rú terheltek, akik az előzetes letartóztatás megszüntetését követően 39 BH 1982.40. sem akarták elhagyni a kényszerintézkedés végrehajtásának helyéül 40 Be. 454. § (2) bekezdés. szolgáló javítóintézetet, arra hivatkozva, hogy az életüket csak így tud- 41 Be. 454. § (5a) bekezdés. nák rendezni. / / 32 | ELJÁRÁSJOGI SZEMLE 2016 2 2016 2 ELJÁRÁSJOGI SZEMLE | 33
49 45 iratismertetéssel zárul – az ügyész a részére felter- deti ki , ebből a célból a terheltet a megadott időpontra jesztett iratok megvizsgálása után jogosult további idézni, míg a védőt és a törvényes képviselőt értesíteni 50 nyomozati cselekmények elvégzéséről rendelkezni, a kell . A legfőbb ügyészi normatív utasítás lehetőséget ad nyomozást felfüggeszteni, megszüntetni, az ügyet köz- arra, hogy a megrovás kihirdetése során a terhelt lakó-, vetítő eljárásra utalni, a vádemelés elhalasztásáról ha- illetve tartózkodási helye szerint illetékes ügyészség jár- 51 tározni, vádat emelni, valamint a vádemelés részbeni jon el megkeresés alapján , illetve arra is, hogy az idézés 46 mellőzése mellett dönteni . A jogszabályok a fiatalko- ellenére meg nem jelent fiatalkorú terhelttel szemben az rúakkal szemben indult büntetőeljárásokkal kapcso- ügyész a megrovást a határozat kézbesítése útján foga- 52 latban az eljárás e szakaszát illetően kevés speciális natosítsa . Úgy vélem, ez utóbbi rendelkezés kevésbé cél- rendelkezést tartalmaznak, mindazonáltal indokolt- ravezető, a büntetőeljárás során ugyanis törekedni kell nak tűnik kitérni néhány általános, nem kifejezetten a arra, hogy a hatóságok is hozzájáruljanak a fiatalkorú fiatalkorúakra vonatkozó szabályra is. terhelt neveléséhez, ösztönözzék őt a normák betartásá- A nyomozás befejezését követően az ügyész legfonto- ra. Amennyiben az ügyész az Fk. Utasítás hivatkozott sabb feladata annak megítélése, hogy a rendelkezésre rendelkezése alapján jár el, lényegében következmények álló bizonyítékok értékelése és mérlegelése alapján nélkül tudomásul veszi azt, hogy a fiatalkorú terhelt a kétséget kizáróan megállapítható lenne-e a (fiatalko- tartózkodási helye, idézhetőségi címe megváltozásának 53 rú) terhelt büntetőjogi felelőssége. Mindez lényegében bejelentésére vonatkozó kötelezettségét megszegte (és megegyezik azzal, amikor a bíró az ügydöntő határozat ezért nem lehet őt idézni), illetve azt, hogy szabályszerű meghozatala során megállapítja a tényállást, a különb- idézés ellenére nem jelenik meg, távolmaradását nem ség csupán abban nyilvánul meg, hogy a bírósági eljá- menti ki. További lényeges szempont, hogy a nem szóban, rás során későbbiekben esetlegesen beszerzésre kerü- hivatalos személy által, a hatóság hivatalos helyiségében lő bizonyítékok még nem állnak az ügyész rendelkezé- kihirdetett megrovás veszíthet a „súlyából”, adott eset- sére. A két tevékenység ugyanakkor teljes mértékben ben az intézkedés alkalmazásáról szóló határozatot a ter- megegyezik abban, hogy az eljárás az ügyészi szakasz- helt ténylegesen el sem olvassa. A fentiek alapján állás- ban is csak akkor irányulhat annak megállapítására, pontom szerint a megrovás kihirdetése vonatkozásában hogy a terhelt elkövette a terhére rótt bűncselekményt, a szóbeli forma kizárólagossága lenne indokolt. ha a bizonyítékok alapján ehhez nem fér kétség. Ellen- Az eljárásjogi törvény értelmében fiatalkorú terheltek kező esetben az ügyész dönthet további nyomozati cse- esetében az ügyész a vádemelést az ötévi szabadság- lekmények elvégzése, elvégeztetése mellett – abban az vesztésnél nem súlyosabb büntetéssel büntetendő bűn- esetben, ha reális esélyt lát arra, hogy ennek eredmé- cselekmény miatt halaszthatja el, a fiatalkorú helyes irá- 54 nyeképpen az eljárás iránya megváltozzon –, illetve nyú fejlődése érdekében . Ilyen esetekben a pártfogó végső soron a nyomozás megszüntetése felől kell hatá- felügyelői vélemény beszerzése kötelező, az ügyész pe- roznia bűncselekmény, vagy bizonyítottság hiányára dig a vádemelés elhalasztásáról szóló határozatban a fi- 47 tekintettel . atalkorút magatartási szabályok megtartására vagy Az ügy közvetítői eljárásra utalására, a vádemelés el- más kötelezettségek teljesítésére kötelezheti. Az Fk. halasztására, vagy esetleg megrovás alkalmazására Utasítás annak eldöntéséhez, hogy a konkrét esetben he- csak abban az esetben kerülhet sor, ha egyébként a ren- lye lehet-e vádhalasztásnak, annyi támpontot nyújt, delkezésre álló adatok alapján a terhelt büntetőjogi fe- hogy vizsgálni kell: a fiatalkorú helyes irányú fejlődése a lelőssége megállapítható lenne. Az imént felsorolt in- személyi körülményekre és a bűncselekmény jellegére tézkedések alkalmazására olyan alapon nem kerülhet figyelemmel bírósági eljárás mellőzésével is elérhető-e. sor, hogy bár a terhelt felelősségének megállapíthatósá- Álláspontom szerint az utasítás megfogalmazása nem ga kétséges, mindezek azonban úgysem járnak rá néz- teljesen pontos. Általában a terheltek, de különösen a fi- ve komolyabb következményekkel. Megjegyzendő, a atalkorúak esetében megállapítható, hogy a személyi rendelkezésre álló bizonyítékokat még abban az eset- körülményeik egy részére nincs, vagy csak csekély mér- ben is gondosan mérlegelni kell, ha egyébként a terhelt tékben van ráhatásuk. Önmagában azon az alapon nem beismerő vallomást tett. méltányos elvetni a vádhalasztás lehetőségét, hogy a fi- Az általános szabályokkal egyezően a fiatalkorúak atalkorú terhelt családi körülményei rendezetlenek, ő ügyészének is lehetősége van arra, hogy a nyomozás maga kriminogén környezetben él. Sokkal inkább figye- megszüntetése mellett a fiatalkorú terhelttel szemben lembe kell venni a büntetőeljárás során tanúsított ma- megrovást alkalmazzon, ha a gyanúsított cselekménye gatartását, fejlődését, illetve a jövőre vonatkozó szán- már nem veszélyes, vagy oly csekély fokban veszélyes a dékait. A nem megfelelő családi háttérrel összefüggés- társadalomra, hogy a törvény szerint alkalmazható leg- ben felmerülő nehézségek egy része a vádhalasztás ese- enyhébb büntetés kiszabása vagy más intézkedés alkal- tén kötelezően alkalmazandó pártfogó felügyelet által 48 mazása is szükségtelen . Az Fk. Utasítás főszabályként kiküszöbölhető. Azokban az esetekben, amikor a terhelt azt írja elő, hogy a megrovást a fiatalkorúak ügyésze hir- magatartásában pozitív irányú fejlődés nem következik 49 Fk. Utasítás 11. § (1) bekezdés. 50 Fk. Utasítás 11. § (3) bekezdés. 45 Be. 193. §. 51 Fk. Utasítás 11. § (2) bekezdés. 46 Be. 216. § (1) bekezdés. 52 Fk. Utasítás 11. § (4) bekezdés. 47 A Be. 190. § (1) bekezdésének a), b) vagy c) pontja alapján. 53 Be. 43. § (5) bekezdés. 48 Be. 190. § (1) bekezdés j) pont. 54 Be. 459. § (1) bekezdés. / / 34 | ELJÁRÁSJOGI SZEMLE 2016 2 2016 2 ELJÁRÁSJOGI SZEMLE | 35
be, illetve a korábbi negatív tendencia erősödik, állás- a járásbíróság (kerületi bíróság) hatáskörébe tartozó pontom szerint a bírósági eljárás lefolytatása és joghát- ügyekben nem az az ügyészség látja el a vádképviseleti rány alkalmazása nem mellőzhető. feladatokat, amely a nyomozást felügyelte és vádat A fiatalkorúakkal szemben folyamatban lévő bünte- emelt. Az Fk. Utasítás értelmében a nyomozás felügye- tőügyek közvetítői eljárásra utalásának szabályai je- letére, valamint a vádemelésre általában a főügyészség lentős eltéréseket nem mutatnak a felnőtt korúakra vo- székhelye szerinti járási ügyészség rendelkezik illeté- 56 natkozó rendelkezésekhez képest. A fiatalkorú törvé- kességgel , míg a vádképviseletre az eljáró járásbíró- 57 nyes képviselőjének kötelező részvétele helyeselhető, ság mellett működő járási ügyészség . Ez a megoldás mivel komoly segítséget jelenthet a terhelt számára an- az alábbiakra figyelemmel nem helyeselhető. A nyo- nak eldöntésében, hogy a bűncselekmény következmé- mozásfelügyeleti tevékenység ellátása során az eljáró nyeinek jóvátétele érdekében milyen vállalásokat te- ügyész olyan – nem feltétlenül tényszerű – ismeretek het. A közvetítői eljárásra utalás – a jogszabályi feltéte- birtokába juthat, amelyek átadására írásbeli formában lek betartása mellett – szorgalmazandó, ez az eljárási csak igen csekély lehetőség van. Emellett az Fk. Utasí- mód lehet ugyanis a leginkább alkalmas arra, hogy a fi- tás akként rendelkezik, hogy a vádképviseletet ellátó atalkorú terhelt szembesüljön tettének a sértettre gya- ügyész a vádiratban foglalt állásponttól akkor térhet el, korolt hatásával, és ösztönözze a jövőben a társadalmi ha utóbb merülnek fel korábban nem ismert, a tényál- és a jogi normák betartására. lást, a jogi minősítést, valamint az indítványozott jog- Amennyiben a fenti intézkedések megtételének, illet- hátrányt lényegesen befolyásoló körülmények, azon- ve az eljárás felfüggesztésének vagy megszüntetésének ban főszabályként ilyen esetben is kérni kell a vádiratot 58 nincs helye, az ügyész vádat emel a fiatalkorú terhelttel kiadmányozó ügyész engedélyét . Mindez jelentősen szemben. A vádemelésre vonatkozó általános szabá- megnehezíti a tárgyaláson jelen lévő ügyész helyzetét, lyok betartása mellett, álláspontom szerint a fiatalko- különös tekintettel arra, hogy éppen az Fk. Utasítás írja rúak ügyészének azt kell a legkörültekintőbben mérle- elő a tárgyaló ügyész számára: a tárgyalás adatai alap- gelnie, hogy a konkrét ügyben alkalmazható eljárási ján mérlegelje, a fiatalkorú jövőbeni helyes fejlődése ér- formák közül melyiket a legcélszerűbb választani. dekében milyen intézkedés vagy büntetés felel meg leg- 59 55 Az Fk. Utasítás szerint a tárgyalás mellőzését a fia- inkább a törvény céljainak . Hatékonyabb, a fiatalko- talkorúak ügyésze – az általános feltételek fennállása rúak ellen folytatott büntetőeljárás céljait jobban szem esetén – akkor indítványozza, ha a bűncselekmény jel- előtt tartó megoldásnak tűnhet, ha a nyomozás felügye- legére és a fiatalkorú személyi körülményeire figyelem- letére, a vádelőkészítésre, vádemelésre és vádképvise- mel az eljárás nevelő hatása tárgyalás tartása nélkül is letre ugyanaz a járási ügyészség illetékes. elérhető. Ez véleményem szerint akkor állapítható meg, A vádemelést követően az ügyész szerepe a büntető- ha a büntetőeljárás során a fiatalkorú olyan mértékű eljárásban megváltozik, az ügy urából ügyfél lesz, a je- pozitív fejlődése figyelhető meg, amely a vád emelés el- lentősége azonban nem csökken. Az eljárásjogi törvény halasztását, a joghátrány alkalmazásának mel lőzését alapelvére figyelemmel a vád tárgyát képező cselek- ugyan nem teszi lehetővé, azonban a tárgyalás nevelő mény bizonyításának kötelezettsége őt terheli, illetve hatása már szükségtelen. Ezen eljárási forma megvá- amennyiben a bíróság vagy az eljárás más szereplője lasztása során a pergazdaságossági szempontok nem részéről jogszabálysértést észlel, a törvény által bizto- lehetnek döntő jelentőségűek. sított lehetőségekkel élve – észrevételek, indítványok, A bíróság elé állítás előnye, hogy a cselekmény elköve- jogorvoslati nyilatkozatok megtétele útján – töreked- tését rövid időn belül követi az azzal összefüggésben al- nie kell azok kiküszöbölésére. Ennek során a fiatalko- kalmazott joghátrány, ami a fiatalkorúak esetében a rúak ellen folytatott büntetőeljárásokban figyelemmel büntetések speciális célját tekintve nem elhanyagolha- kell kísérnie azt is, hogy a nevelési cél a lehetőségekhez tó szempont. Kérdés ugyanakkor, hogy ennek az eljárási képest a bírósági tárgyalások során is megvalósuljon. formának az alkalmazása során – éppen annak gyors le- A fentiekben írtakhoz szorosan kapcsolódik a terhelt folyására figyelemmel – a hatóságok milyen mértékben tárgyaláson való jelenlétének, illetve a tárgyalás nyil- képesek feltárni azokat a személyi körülményeket, vánosságának a kérdése. Az eljárásjogi törvény rendel- amelyek ismerete elengedhetetlenül szükséges az eljá- kezése értelmében az ismeretlen helyen tartózkodó fi- rás befejezési módja, illetve a megfelelő joghátrány atalkorú terhelt távollétében az eljárás bírósági szaka- megválasztása során. Véleményem szerint, amennyiben sza nem folytatható le, illetve maga a fiatalkorú terhelt a fiatalkorúak ügyésze úgy ítéli meg, hogy kellő meny- sem dönthet úgy, hogy a tárgyalásokon nem kíván részt 60 nyiségű információ nem áll még rendelkezésre, akkor a venni . Ez a szabályozás helytálló: egyrészt amennyi- terhelt bíróság elé állítására nincs lehetőség még akkor ben az ügyész úgy dönt, hogy az eljárás nevelő hatása sem, ha egyébként a jogszabályi feltételek fennállnak. tárgyalás mellőzésével nem érhető el, akkor ugyanez igaz arra az esetre is, amikor a tárgyalást a terhelt tá- vollétében tartják meg, másrészt alapvető jogi kérdése- 3.4. AZ ELJÁRÁS BÍRÓSÁGI SZAKASZA Az ügyészi szervezet átalakítását követően az a sajá- 56 Fk. Utasítás 3. § (2) bekezdés a) pont. tos helyzet alakult ki, hogy az esetek jelentős részében 57 Fk. Utasítás 17. § (1) bekezdés. 58 Fk. Utasítás 18. § (3) bekezdés. 59 Fk. Utasítás 18. § (2) bekezdés. 55 Fk. Utasítás 13. § (3) bekezdés. 60 Be. 461. § (1)–(2) bekezdés. / / 34 | ELJÁRÁSJOGI SZEMLE 2016 2 2016 2 ELJÁRÁSJOGI SZEMLE | 35
ket is felvethet az a megoldás, ha a fiatalkorú terheltet a hat a fiatalkorú terhelt fejlődésére, zárt tárgyalást kell távollétében ítélik el. elrendelni, függetlenül attól, hogy egyébként mindez Előfordulhat ugyanakkor olyan helyzet, amikor a tár- mennyiben sértheti a bírósági eljárás társadalmi kont- gyalási jelenlét éppen károsan hat a fiatalkorú terhelt- rolljának lehetőségét, mint a tárgyalás nyilvánosságá- re. Ilyen helyzet áll fenn, amikor a bíróság azokat a ne- nak egyik legjelentősebb célját. gatív személyi körülményeket (családi hátteret, szülői magatartást) vizsgálja, amelyek a terhelttől függetle- nül alakultak ki. Ilyen esetekben a Be. lehetővé teszi, 4. ZÁRÓ GONDOLATOK hogy a tárgyalásnak bizonyos részét a fiatalkorú távol- 61 létében tartsák meg . A fentiekben azoknak a legjelentősebb feladatoknak a Az eljárásjogi törvény rendelkezése értelmében a fia- bemutatására törekedtem, amelyeket álláspontom sze- talkorúak ellen folytatott eljárás tárgyalásáról – az ál- rint a fiatalkorúak ügyeiben eljáró ügyészeknek el kell talános okokon kívül – a nyilvánosságot abban az eset- látniuk. Mind a hatályos jogi normákat, mind a kiala- ben is ki kell zárni, ha ez a fiatalkorú érdekében szüksé- kult gyakorlatot elsősorban azon szempontok felvázo- 62 ges . Ilyen esetekben álláspontom szerint nem lehet lása céljából vizsgáltam, amelyek esetlegesen még ha- ütköztetni a fiatalkorú helyes irányú fejlődéséhez, va- tékonyabbá tehetik a büntetőeljárás e speciális, komp- lamint a tárgyalás nyilvánosságának garanciális jel- lex és a különböző tudományágak szükségszerű együtt- legéhez fűződő érdekeket; a nyilvánosság kizárására működésén alapuló formáját. Úgy vélem, a közeli és tá- nem csak abban az esetben van lehetőség, ha az esik na- voli jövő büntetőpolitikája csak abban az esetben lehet gyobb súllyal latba. Amennyiben felmerül annak a lehe- eredményes, ha a jogalkotók és a jogalkalmazók külö- tősége, hogy a tárgyalás nyilvánossága negatívan hat- nös figyelmet fordítanak a bűncselekményt fiatalkorú- ként elkövetők társadalomba való beillesztésére, neve- lésére, mindez pedig kizárólag kellő tudással, képessé- 61 gekkel rendelkező szakemberek segítségével valósítha- Be. 460. § (2) bekezdés. 62 Be. 460. § (1) bekezdés. tó meg. A TERHELT NYILATKOZATÁNAK BIZONYÍTÓ EREJE A HATÉKONY VÉDEKEZÉS SZEMPONTJÁBÓL Szalai András ügyvéd, adjunktus (NKE Közjogi Intézet) 1. BEVEZETŐ járás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CLX. törvény (a továbbiakban: Ket.) és a polgári per- Jelen dolgozatban arra kívánok kísérletet tenni, hogy rendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiak- bemutassam a terhelt nyilatkozatának bizonyításban ban: Pp.) szabályaihoz hasonlóan a szabad bizonyítás játszott szerepét a büntetőeljárásban. Szándékosan elvéből indul ki. Ennek értelmében a bizonyítékoknak használom a nyilatkozat gyűjtőfogalmat, mert ez job- nincs törvényben előre meghatározott bizonyító ereje, 2 ban kifejezi, hogy a terhelt „megszólalása” nem csak a illetve az eljáró bíróság és az ügyész a bizonyítékokat klasszikusnak tekinthető vallomás formájában lehet- egyenként és összességükben szabadon értékeli, és a séges, bár kétségtelenül ez a nyilatkozati mód a leggya- bizonyítás eredményét az így kialakult meggyőződése koribb a büntetőeljárásban. szerint állapítja meg. A nyomozó hatóság és bizonyíté- A vizsgálatom módszere komparatív jellegű, mert a kok relációjáról viszont hallgat a Be. A nyomozási szak- terhelti nyilatkozatnak bizonyításban betöltött szere- ban és a tárgyalási szakban a bizonyítási kérdések elté- pét a másik két nagy eljárásjoghoz képest elemzem. Így rően alakulnak, mert az előbbi esetében a bizonyítékok 1 a polgári peres és a közigazgatási hatósági eljárást hí- felkutatása történik, az utóbbiak által végzett perrend- 3 vom segítségül annak bemutatására, hogy milyen jel- szerű bizonyítás során pedig az igazságszolgáltatás. lemvonásai vannak az ügyféli nyilatkozatoknak. A (magyar) büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. tör- vény (a továbbiakban: Be.) a közigazgatási hatósági el- 2 Érdekes, hogy bíróságról és ügyészről szól a Be. Szerintem követke- zetesebb lenne ennél a bíró és ügyész, de inkább helyesebben bíróság és ügyészség kifejezéseket kellene inkább használnia a törvénynek. Az ügyész személye változik a tárgyalásokon, a bíró személyének változása 1 Álláspontom szerint az 1957. évi IV. törvényt (Áe.) felváltó Ket. vitat- esetén a tárgyalást elölről kell kezdeni. hatatlanul a polgári peres és a büntető eljárásjoghoz nőtt fel. 3 Finszter Géza: A büntetőeljárás segédtudományai. In: Tóth Éva – / / 36 | ELJÁRÁSJOGI SZEMLE 2016 2 2016 2 ELJÁRÁSJOGI SZEMLE | 37
Search
Read the Text Version
- 1 - 14
Pages: