Király Tibor emlékkötet 2022 (részlet)

KIRÁLY TIBOR EMLÉKKÖTET 2022



KIRÁLY TIBOR EMLÉKKÖTET 2022 SZERKESZTETTE: CZINE ÁGNES

© Bartkó Róbert, Bánáti János, Bárd Károly, Belovics Ervin, Békés Ádám, Czine Ágnes, Csák Zsolt, Domokos Andrea, Elek Balázs, Fantoly Zsanett, Fenyvesi Csaba, Herke Csongor, Kadlót Erzsébet, Lajtár István, Lukács Krisztina, Madai Sándor, Márki Zoltán, Mezey Barna, Polt Péter, Réti László, Róth Erika, Szabó Judit, Tóth Mihály, 2022 © ORAC Kiadó, 2022 A könyv megjelenését támogatták: a Miniszterelnökség, a Magyar Jogász Egylet és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. A kiadó számára minden jog fenntartva. Jelen könyvet, illetve annak részeit tilos reprodukálni, adatrendszerben tárolni, bármely formában vagy eszközzel – elektronikus, fényképészeti úton vagy módon – a kiadó engedélye nélkül közölni. ISBN 978 963 258 571 0 Budapest, 2022 Az ORAC Kiadó Kft. kiadása Internet: www.orac.hu E-mail: [email protected] Felelős kiadó: dr. Frank Ádám, a kft. ügyvezetője Tipográfia és műszaki szerkesztés: Harkai Éva 4

TARTALOM BARTKÓ RÓBERT 9 Konfliktusok a büntetőeljárásban BÁNÁTI JÁNOS Új kihívások a védői munkában 18 BÁRD KÁROLY 32 Éveim Király Tiborral – Töredékes tisztelgés barátom előtt BELOVICS ERVIN 43 Egy törvényjavaslat margójára BÉKÉS ÁDÁM 53 A mértékes indítvány és az egyezség gyakorlati tapasztalatai – az igazság nyomában – CZINE ÁGNES 70 A tisztességes büntetőeljárás alapvető követelményei CSÁK ZSOLT Alapelvek az egyszerűsítés oltárán, avagy ítélet vádlott nélkül 87 DOMOKOS ANDREA Király Tibor professzor a Károlin 104 ELEK BALÁZS A másodfellebbezés vitatott kérdései a büntetőeljárásban 115 FANTOLY ZSANETT „Csőlátás” a nyomozásban 131 FENYVESI CSABA A ténytudományos kriminalisztika segítő testvérei 142 HERKE CSONGOR A védő kizárása a terheltek közötti érdekellentét miatt 154 KADLÓT ERZSÉBET Az elvek szerepe a permanens büntetőeljárási kodifikációban 172 LAJTÁR ISTVÁN Büntetés-végrehajtás világjárvány idején 188 5

LUKÁCS KRISZTINA 200 213 A büntetőjog törvényi szintű szabályozásának alaptörvényi garanciájáról – Király Tibor nyomán MADAI SÁNDOR A polgári jogi igény egyes elméleti kérdéseiről MÁRKI ZOLTÁN Tapasztalat (ítélkezés, büntetőjog) 225 MEZEY BARNA 244 A jogfolytonosság és a büntetőper históriája – Király Tiborra emlékezve POLT PÉTER 254 A ne bis in idem elv alkalmazása az Európai Unió Bíróságának ítélkezési gyakorlata alapján RÉTI LÁSZLÓ 265 271 Nyolc szó. Király Tibor hatalma RÓTH ERIKA A hatékony védelemhez való jog SZABÓ JUDIT Makacssági eljárás a hazai büntetőperben 286 TÓTH MIHÁLY Impressziók és inspirációk – Király Tiborra emlékezve 295 Egy kiadatlan tanulmány margójára... 309 KIRÁLY TIBOR Büntetőjogi és büntetőeljárási jogi törvények 1994–1990 311 Király Tibor publikációinak jegyzéke 379 6

ELŐSZÓ Király Tibor professzor, akadémikus, a büntető eljárásjog mértékadó mű- velője egy évszádnál is hosszabb, tudományos és emberi értékekben bő- velkedő életútja után 2021 decemberében visszaadta lelkét a teremtőjének. A kötet több szerzőjének és még sok pályatársunknak volt az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karán a tanára, kollégája, barátja, aki nem- csak tanította nekünk a büntetőeljárást, de meg is kedveltette velünk a jognak ezt a fontos területét, és ezzel alapvetően befolyásolta hivatásunk kiválasztását. Nagy veszteség ezért az egész jogásztársadalom, a büntető eljárásjog-tudomány és az akadémiai szféra számára, hogy eltávozott kö- zülünk. Veszteség mindazoknak, akik tisztelték és szerették, és mindazok- nak, akik személyesen ugyan nem ismerték, de művein, ma is gyakran forgatott tankönyvein keresztül ismerték fel azokat az elveket és jutottak olyan megállapítások birtokába, amelyek az évtizedek során kiállták az idő próbáját és utat mutattak a jogalkotásban, a jogalkalmazásban vagy a jogtudományban egyaránt. A kötet azért készült, hogy emlékezzünk a közösségteremtő, magyar- ságmegtartó, református keresztyén szellemiségű tudósra, akitől oktatá- si, jogalkotói és tudományteremtő életútján keresztül értékrendet és pél- dát kaptunk. A kötet tanulmányaival a büntetőjog és a büntetőeljárásjog, jogtörténet és civilisztika 23 ismert és elismert szakembere tiszteleg Ki- rály Tibor előtt. A rendkívül színes témaválasztású és stílusú kötet a sze- mélyes hangú emlékezéstől, az esszéjellegű írásokon át a tudományos ér- tekezésekig sokféle megközelítést tartalmaz, de abban az egyben közös, hogy Király Tibort, a tudóst, a tanárt, az embert kívánja közelebb hozni minden olvasójához. Pályatársai, kollégái, tanítványai alkották meg azt a szellemi tőkét, amelyet ez a könyv képvisel, hiszen hogyan is lehetne mél- tóbban emlékezni a nagy jogtudósra, mint színvonalas, értékes tartalmú tanulmányokkal. A kötet tanúságot tesz arról, hogy Király Tibor tanítása tovább él a jogtudomány mai művelőinek munkáiban, tanításaiban és gondolkodásában. Azzal a céllal készült ez a gyűjtemény, hogy sokoldalú képet adjon Király Tibor professzor tudományos életéről, munkájáról, gondolat- és eszmevilágáról, személyiségéről, egyéniségéről, példamuta- tó szerénységéről és érző emberségéről. A szerzők így kívánnak emléket állítani neki, megidézve az általuk írt értekezésekben tudományos élet- művét és az embert. 7

A kötet különlegessége, hogy maga Király Tibor is megszólal lapjain, mert egy eddig kiadatlan, először sajtó alá rendezett értekezése is szere- pel a kötet második részében, amelyet családja jóváhagyásával teszünk közkinccsé. Az a tudós volt, aki nemcsak hosszú életpályát tudhat magáé- nak, de magas kora ellenére sokáig dolgozott elemző elmével és kreatív gondolatokkal. A most megjelenő tanulmányt is 93 évesen írta, mert mindvégig foglalkoztatták a jogtudomány kérdései és mindig meglepően naprakész tájékozottságról tett tanúbizonyságot, ha valakivel kedves té- maköréről, a büntetőeljárásról szót válthatott. Köszönet illeti a kötet szerzőit a megírt tanulmányokért, a Magyar Jo- gász Egyletet, és az ORAC Kiadót is, mindazokat, akik hozzájárultak a kötet megjelenéséhez. Egy ilyen kötet nem kőbe vésett és mozdulatlan emlék, nem egy pilla- natkép a hatalmas időben. A benne szerepelő írások időszerű, fontos jogi kérdésekhez, felvetésekhez kapcsolódnak, melyek szerepe az, hogy az ér- deklődő olvasót továbbgondolásra késztesse. A szerzők szándéka szerint minél több jogász kollégának kíván ismereteket és gondolatokat közvetí- teni. Ezáltal válik Király Tibor öröksége élő tudománnyá. Budapest, 2022. október 27. Prof. Dr. Trócsányi László Prof. Dr. Czine Ágnes Magyar Jogász Egylet Magyar Jogász Egylet elnöke elnökségi tagja 8

BARTKÓ RÓBERT1 KONFLIKTUSOK A BÜNTETŐELJÁRÁSBAN Bevezető gondolatok A konfliktus latin eredetű (latinul: confligo) kifejezés, ami általában egyé- nek vagy csoportok közötti olyan összeütközésre utal, melyet az egymás- sal szemben állókat legitimáló, eltérő érdekek, szándékok, vélemények jellemeznek. A büntetőeljárás, mint a büntetőhatalom gyakorlásának szín- tere2 szintén több, alapvetően jogi természetű konfliktusnak a terrénuma, a büntetőeljárási jog pedig azon jogszabályok halmaza, melyek egyfajta keretbe foglalják ezen konfliktusokat, és azok lehetséges meg-, illetve fel- oldásának irányait. Az interperszonális büntető eljárásjogi összecsapások, konfliktusok több szinten is megjelennek. Egyrészt, mivel a bűncselekmény önmagában is megbontja egy adott társadalmi állapot egyensúlyát, az ab- ban érintett személyek és természetesen a bűnelkövető között alakul ki elsődlegesen. Ugyanakkor jogi természetű konfliktus van a büntetőügyek- ben érintett hatósági és nem hatósági jogalanyok, a sértett és a terhelt, sőt számos esetben terhelt és védője3 között is. Ezeknek az összecsapásoknak, véleményeltéréseknek, perjogi küzdel- meknek számos oka lehet, azonban függetlenül ezen causáktól, alapvető- en egy központi tényező áll a hátterükben, tudniillik az egyes eljárási sze- replők igazságról, az eljárásban irányadó tényállás igazságtartalmáról al- kotott konkrét elképzelése, melyet csak fokozni képes az annak alakításá- ban való közreműködésüket meghatározó eljárásjogi normák köre. Az igazság tartalmának eljárásjogi megfogalmazása alapvetően eltérő lehet és az egyes processzuális alanyok esetében azok perjogi helyzetéből táp- lálkozik. Mást jelenthet az igazság a konkrét történeti tényállás szintjén a 1  Dr. habil. Bartkó Róbert, PhD LL.M. habilitált egyetemi docens, Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar Bűnügyi Tudományok Tanszék 2  Korinek László: Király Tibor és az eljárási igazságosság. A 100 éves Király Tibor köszön- tésére. Jogtudományi Közlöny 2020/7–8., 294. 3  Ennek a konfliktusnak – mely persze nem feltétlenül alakul ki – az alapja általában a vé- delemhez a Be. által fűzött hatékonysági követelmény sérelme. Ezen összetett elvárás alapve- tően három síkon értelmezhető, ahol jellemzően az első két sík esetében lehet realitás a konf- liktus kialakulása az említett perjogi szereplők között: (a) a hatékonyság egyrészt a védelmet ellátó jogvégzett személlyel szemben támasztott jogalkotói elvárás, mely feltételezi a jogszabály és az egyes jogintézmények működési mechanizmusának pontos ismeretét; (b) a terhelt elvá- rása a védővel szemben, hogy hatékonyan, eredményesen képviselje a büntetőeljárásban az érdekeit, jogait; (c) a jogalkotóval szemben támasztott elvárás a hatékonyság garanciáinak jog- szabályi szintű megfogalmazására. 9

sértettnek és a terheltnek, megint mást a vádlónak és a védőnek, és termé- szetesen a bizonyítási eszközök szintézisét megteremtő bírónak is. A ha- tósági alanyok esetében az igazság gondolati kialakulását nagymérték- ben a külső, a büntetőeljárás bizonyítási szakaszában beszerzett bizonyí- tási eszközök formálják, amit a belső meggyőződés mint szemléleti, meg- közelítési attitűd is alakít, finomít. Ugyanakkor a nem hatósági alanyok esetében, különösen a jogi szakképesítéssel nem rendelkező személyek- nél ez a tényálláshoz, az objektív körülményekhez történő tudati és érzel- mi viszonyulás által meghatározott tényező. A büntetőeljárás – és annak központi részét jelentő bizonyítás – szépsé- gét éppen az adja, ha az abban érintett szereplők eltérő álláspontokat üt- köztetnek, hiszen ezáltal a vizsgálat spektruma is kiszélesedik, és a jogal- kalmazó – és természetesen az eljárás egyéb szereplői is – egyre közelebb és közelebb kerülhetnek a megállapított tények szintjén a materiális igaz- sághoz. Ténykérdés, hogy az igazság megállapítására irányuló igény a büntetőeljárás örök érvényű axiómája,4 ugyanakkor annak legnagyobb paradoxonja is egyben, hiszen a fentebb jelzett jogi konfliktusok feloldá- sának érdekében begyűjtött újabb és újabb ismeretek akár az „ismeretlen tartományát”5 is növelhetik. Eltekintve tehát azoktól a perjogi szituációktól, amikor „mindenki min- denben egyetért”, a processzuális értelemben vett jogi konfliktusok alap- vető kiindulópontja az adott eljárási szereplők igazságról alkotott felfogá- sa, véleménye. Ezek ütköztetése, és ezen „ütközet” eredményeként a dön- tés meghozatala maga a konfliktus és annak – legalábbis – jogi értelem- ben vett feloldása. Az igazság nem azonos az igazságosság fogalmával, hiszen előbbi alap- vetően egy ismeretelméleti tényező, míg az utóbbi egyfajta erkölcsi köve- telmény a jogot alkalmazó hatósági alanyokkal szemben. Tanulmányunk ezen utóbbi erkölcsi szemponttal nem foglalkozik, a jogi konfliktusok alapját képező igazság kategóriáját, és annak hatályos eljárási törvé- nyünkben való megjelenését helyezi górcső alá, bemutatva azokat az ano- máliákat, melyek önmagukban is táptalaját képezhetik az említett konf- liktushelyzetek kialakulásának. Írásunk – amellett, hogy tisztelgés a ha- zai büntető eljárásjogi tudomány jelentős képviselője, Király Tibor Pro- fesszor Úr és munkássága előtt – alapvetően a problémafelvetés által ori- 4  Elek Balázs: A jogerő a büntetőeljárásban. Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Büntető Eljárásjogi Tanszék, Debrecen, 2012, 15. 5  Bócz Endre: A bíráskodás tekintélye és a jogpolitika. Magyar Jog 2011/8., 449–458. 10

entált, mely problémák (konfliktusok) kizárólag jogalkotói válaszokkal lennének feloldhatók. A kiindulópont A formális és a materiális igazságfogalmak küzdelmében a hazai jogalko- tó a 2017. évi XC. tv. (a továbbiakban: Be.) generális bizonyítási szabály- rendszerében az anyagi igazság ideáljából indul ki. A „mi történt valójá- ban?” kérdésre nem egyszerű jogi válaszokat adni, hiszen a büntetőeljá- rásban – függetlenül az adott eljárási rendszer jellemzőitől – egyfajta múlt- beli igazság megállapítását várjuk el.6 Ez az elvárás nemcsak a hatósági jogalanyokkal szemben támasztott kritérium – bár az alább említésre ke- rülő jogszabály őket emeli ki elsődlegesen –, hanem a nem hatósági jog- alanyokkal szemben támasztott elvárás is, hiszen ezen perjogi szereplők- nek úgy kell gyakorolniuk jogaikat és teljesíteniük kötelezettségeiket az eljárás során, hogy azzal elősegítsék ezen igazság „megtalálását” (ez kö- vetkezik ugyanis a Be. kodifikációs irányelveiből). Természetes azonban, hogy nem csak akkor lesz eredményes egy bün- tetőeljárás és érvényes egy jogalkalmazói döntés, ha az az anyagi igazsá- got tükrözi, ilyen elvárás a jogállami büntetőeljárással szemben nem tá- masztható. Maga Király Tibor is hangsúlyozta már 1972-ben is, hogy a büntetőeljárási megismerésnek természetesen vannak korlátjai, melyek részben az anyagi, de részben az eljárási jogból is fakadnak.7 Mint aho- gyan arra az Alkotmánybíróság hazánkban is rámutatott egy korábbi, 9/1992. (I. 30.) számú határozatában: a jogállami jogrendszernek „pusztán csak” az a feladata, hogy olyan intézmény- és garanciarendszert, eljárási kereteket dolgozzon ki, melyben ez az idea érvényesülhet, azaz megfelelő fegyverzettel bírjunk az eszmény elérésére irányuló törekvés során.8 Az anyagi igazság ideálját a jogalkotó a Be. 163. § (2) bekezdésében rög- zíti, amikor akként fogalmaz, hogy: „a büntetőeljárásban a bíróság, az ügyész- ség és a nyomozó hatóság a döntését valósághű tényállásra alapozza”. Az ideál természetesen nem új keletű a hazai büntetőeljárási jog történetében, hi- 6  Lásd erről bővebben: Erdei Árpád: Mi az igazság? In. Erdei Árpád (szerk.): A büntetőítélet igazságtartalma. Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2010, 9–22. 7 Az ezzel kapcsolatos részletes elemzéseket lásd bővebben: Király Tibor: Büntetőítélet a jog határán. Tanulmányok a perbeli igazságról és a valószínűségről. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1972. 8  Bár a szövegben említett határozat még az Alkotmány időszakában született, és az Alap- törvény Záró és Vegyes Rendelkezéseinek 5. pontja alapján az Alaptörvény hatálybalépésével hatályát vesztette, de az abban foglalt alkotmányos követelmény, elv – minthogy az alapjogi keretek e körben nem változtak – jelen alkotmányos környezetben is irányadónak tekintendők. 11

szen annak nagy alakjai már az előző évszázad első évtizedeiben is hang- súlyozták fontosságát. Vámbéry Rusztem 1916-os munkájában az anyagi igazságot a megállapított tények és a valóság egybevágásaként aposztro- fálta, egy olyan eszményként, melyet minden eljárási szabály megvalósí- tani törekszik.9 Hasonlóképpen, és talán a szerzők közül a legtalálóbban fogalmazott Finkey Ferenc egy tanulmányában, amikor az anyagi igaz- ság ideálját a következőképpen határozta meg: „az igazság, mint a büntető- jog legfőbb vezérelve, nekünk perjogászoknak sem jelent másat, mint azt, hogy a büntetőeljárásban is úgy a bíró, mint az eljárásra hivatott minden más tényező a logikai értelemben vett igazat köteles szem előtt tartani […] A büntető perjogban az igazság értelme és követelménye mindenekelőtt abban áll, hogy itt a bíróság és minden hatóság […] mindig a való tényekre köteles határozatát vagy intézkedését alapítani.”10 A kor szintén kiemelkedő jogtudósaként ismert Angyal Pál hasonlóképpen kiemelte, hogy a büntetőeljárásban az anyagi igazság, a történeti valóság elérése kell törekedni.11 Kérdésként merül fel azonban, hogy a jogalkotó a Be. részletszabályai- nak kidolgozása során ezen ideál elérésére irányuló törekvést következe- tesen érvényesíti-e? Megvizsgálva a téma szempontjából releváns szabá- lyokat – melyek elemzése nem jelent nehézséget, tekintve, hogy a Be. mint egy „használati útmutató”,12 illetve, mint egy „szakácskönyv”13 fogalmaz- za meg az egyes eljárási jogintézményeket –, kijelenthető, hogy a részlet- szabályokban a jogalkotó erősen eloldja ettől az ideáltól a konkrét bünte- tőeljárás igazságkoncepcióját. Az eloldás: az ún. „hibrid” igazságfogalom koncepciója Figyelemmel a szemléltetésként használt eljárásjogi rendelkezésekre, kije- lenthető, hogy a jogalkotó a kodifikációs irányelvek mentén – közöttük is a hatékonyság és az egyszerűsítés elveinek következetes érvényesítésével – felpuhította az anyagi igazság ideálját, melynek tényét maga a jogalkotó sem vitatja, amikor a következőképpen fogalmaz indokolásában: „a bizo- 9  Vámbéry Rusztem: A bűnvádi perrendtartás tankönyve. 3. kiadás. Grill Károly Könyvkiadó Vállalata, Budapest, 46–47. 10  Finkey Ferenc: Anyagi igazság és téves jelszavak a büntető eljárásban. Magyar Jogi Szemle 1927., Budapest, 14. 11  Angyal Pál: A magyar büntető eljárásjog tankönyve I. Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest, 1915., 266. 12  Tóth Mihály: Néhány megjegyzés az új büntetőeljárási törvényhez. Belügyi Szemle 2018/3., 63. 13  Bárd Károly: Az út az igazsághoz – büntetőeljárási törvényünk a jogállami elvek tükré- ben. Belügyi Szemle 2019/3., 7. 12

nyítás, mint szabályozott megismerési folyamat a törvény vegyes eljárási rendsze- rében továbbra is és szükségszerűen az anyagi igazságra irányul, azonban az anya- gi igazság megállapítása a jogállami büntetőeljárás garanciális szabályainak elvá- rásai miatt sem lehet a törvény bizonyítási rendszerének kizárólagos és egyedüli értéke.”14 Ezzel tehát tulajdonképpen nem történt más, mint az, hogy a jogalkotó az anyagi és eljárási igazságfogalom elegyítése révén megteremtette az ún. „hibrid” igazságfogalmat, vagy ahogyan azt a szakirodalomban je- gyezni szokták, az „eljárás igazságára, a perbeli igazságra” helyezi a hangsúlyt, mely azonban inkább közelebb áll az eljárási, mintsem a mate- riális igazságfogalomhoz, de igazán egyikkel sem azonosítható. Ha más- ként szeretnénk ezt kifejezni, a jogalkotó az egyes eljárási intézmények szabályozása során a „mi történt valójában?” kérdésre történő válasz meg- találásának igényét feladva a „mi az, ami bizonyított?” kérdés irányába mozdult el.15 Az egyes jogintézmények gyakorlati működése során pedig tapasztalható, hogy innentől kezdve ez a fogalom a domináns, és bár az anyagi igazság a kiindulási pont, az eloldás egyértelmű, és markánsan je- len van a Be. szabályrendszerében. Éppen ez az, ami a materiális igazság gondolatában hívő, gyakran „il- lúziókat is kergető”16 perjogi szereplők esetében konfliktushelyzetet tud előidézni azokkal szemben, akik „pusztán csak a szakácskönyv leírását követik”. A probléma már az egyes eljárási fázisok funkciójának jogalko- tói definiálása során is tetten érhető.17 Logikus, hogy az újra gondolt nyo- mozati szak felderítési fázisának a bizonyítási eszközök összegyűjtésében kell fontos szerepet játszania, azonban a felderítés elvárt szintjének pon- tatlan – vagy inkább félreértelmezhető – jogszabályi megfogalmazása a gyakorlatban egyre távolabb helyezheti az eljárás szereplőit a materiális igazságról – merjük feltételezni, hogy nem szándékoltan. A Be. 348. § (3) bekezdése ugyanis a következőképpen rögzíti a felderítés feladatát: „a fel- derítés során a megalapozott gyanú megállapításához szükséges mértékben fel kell deríteni a bűncselekményt és az elkövető személyét, valamint fel kell kutatni és 14 Részlet a Be. XIII. Fejezetéhez fűzött jogalkotói indokolásából. A15  főszövegben a „mi az, ami bizonyított?” kérdéssel kívánjuk kifejezésre juttatni, hogy a hibrid igazságfogalom kérdése valahol a „mi történt valójában?” és a „mi az, ami bizonyítha- tó?” kérdések között helyezhető el. 16  A kifejezést használja: Erdei 2014, 80. 17 Jelezzük, hogy a tanulmánnyal szemben támasztott formai kritériumok okán nem lehet- séges valamennyi jogintézménnyel foglalkozni, de kiemeljük, hogy példaként lett volna ki- emelhető a bizonyítás megváltozott szabályrendszere, az eljárást gyorsító rendelkezések köre, ideértve természetesen bizonyos külön eljárási formákat is, valamint a tárgyalás előkészítésé- nek teljesen újratöltött intézménye. 13

biztosítani kell a bizonyítási eszközöket”. Ez a megfogalmazás egy olyan atti- tűdöt tükröz,18 mintha a felderítést minden esetben megalapozott gyanú közlésének kellene lezárnia. Nyilvánvaló azonban, hogy a felderítésnek nem lehet funkciója a „min- denáron történő” gyanúsításközlés. Logikailag ugyanis az az értelmezés helyes, ha a felderítést úgy fogjuk meg, mint egy olyan eljárási fázist, ahol a bizonyítási eszközöket a lehető legteljesebb körben annak érdekében kell beszereznie törvényes keretek között a hatóságoknak, hogy egyálta- lán a megalapozott gyanú kérdésében megnyugtatóan lehessen állást foglalni. Ha didaktikusan csak a megalapozott gyanú eléréséhez szüksé- ges szintre fókuszálunk, bizonyosan egyre távolabb kerülhetünk az anya- gi igazság ideáljától, és egyre inkább a hibrid igazságfogalmat erősítjük függetlenül attól, hogy a materiális igazságra való törekvés nemcsak er- kölcsi, de jogszabályi kötelezettsége is lenne a hatóságoknak az általános szabályok alapján. A fentiek okán tehát komoly konfliktushelyzetet eredményezhet példá- ul a hatóságok és a terhelt, valamint a védő között, ha a tényállás felderí- tettségének szintje az objektív igazságra való törekvést száműzi és azt a gyanúsítás oltárán áldozza fel. Ez a konfliktushelyzet csak erősödik, ha a hatóságok következetesen ragaszkodva a nem elégséges felderítettség- hez, az így megformált tényállást más jogintézmények igénybevétele so- rán, például egy egyezségkötési eljárásban is alkalmazni kívánják.19 Ugyanis azt a körülményt, hogy egy tényállás felderítettsége még távol áll az objektív igazságra történő törekvés szintjétől is, kizárólag további bizonyítással lehet megvilágítani. Ha pedig a lefolytatott – egyébként hi- ányos, az „eljárás igazságára” törekvő – bizonyítás mindenben alátá- 18  Sajnos nem javít ezen a képen a nyomozás és az előkészítő eljárás részletes szabályairól szóló 100/2018. (VI. 8.) sz. Korm. rendelet 133. §-a sem, mely a felderítés funkcióját részben szintén az elkövető kézre kerítésében határozza meg, függetlenül attól, hogy a felderítésben begyűjtött bizonyítási eszközök értékelése révén olyan következtetésre is juthat a hatóság, hogy a cselekmény nem bűncselekmény. 19  Így például, ha az objektív igazságra még csak nem is törekvő, pusztán a megalapozott gyanú szintjén megrekedő tényállás az egyezségkötési folyamatban is irányadónak tekintett a hatóságok által, akkor szinte bizonyos, hogy az adott jogintézmény nem tudja majd érvénye- síteni a kodifikációs célkitűzésekben foglaltakat, hiszen bizonyos, hogy azt sem a védő, sem pedig a terhelt nem kívánja majd tudomásul venni – alakítani pedig az egyezségkötési folya- matban nincs joga, hiszen a tényállás az ún. „kényszeregyezség” része, az nem vitatható a védelem és a terhelt által sem. Az már egy más kérdés, hogy a terheltnek és a védőnek is van lehetősége további bizonyítási indítványokkal operálni, de könnyen belátható ezek sorsa a 9/2018. sz. LÜ utasítás 50. § (2) bekezdésének tükrében, ahol az utasítás egyértelműen leszöge- zi a következőket: „az ügyészség nem köthet egyezséget, ha […] a beismerés hiányában rendelkezésre álló bizonyítékok nem lennének elégségesek a vádemelésre”. 14

masztja a hatóságok által képviselt tényállási koncepciót, ismételten csak borítékolható az ellenoldal bizonyítási indítványainak perjogi sorsa.20 Továbbfolytatva a gondolatot, a konfliktus nemhogy nem szűnik, de erősödik is, ha a nyomozati koncepciót követő tényállás a vád részévé vá- lik, hiszen ez már önmagában is veszélyeztetheti egy előkészítő ülés ered- ményességét – legalábbis a hatékonyság és az időszerűség kodifikációs elveinek nézőpontjából szemlélve azt. A vádra első alkalommal reagálni jogosult terhelt ugyanis csak akkor tud a gyorsító rendelkezések alkalma- zásában bízni, ha ténybeli és jogi (azaz bűnösségére is kiterjedő) beismerő vallomása a vádirati tényállással megegyező tényállásra vonatkozik. Konfliktushelyzetet eredményez, hogy a vádlott nem tud élni a gyorsabb befejezés eljárásjogi lehetőségével, ha a vádtól eltérő tényállásban tesz be- ismerő vallomást. Minthogy az eltérő tényállás melletti beismerésre ala- pított vádmódosítás esélye az előkészítő ülésen igen csekély, illetve a bíró- ság is kizárólag az ügyiratok alapján foglal állást a vádbeli tényállás és a bizonyítási eszközök összhangjáról, amennyiben a bíró hagyja magát el- sodorni a hibrid igazság felé, egy olyan tényállás is részét képezheti akár a bírósági ítélet indokolásának, melynek megkonstruálása során az eljárt hatóságok nem is feltétlenül törekedtek az anyagi igazság ideáljának való megfelelésre. Ez pedig veszélyeket rejthet magában, hiszen adott jogal- kalmazói attitűd esetén látszólagossá is teheti a bizonyítási eljárást, egy olyan folyammá alakíthatja azt, melyben a nem hatósági jogalanyok csak sodródnak az eseményekkel, és majd akkor érnek partot, amikor a ható- ságok azt „megfelelőnek tartják”. A hibrid igazság koncepciója tehát nemcsak a kodifikációs elvek érvé- nyesülésének záloga, de veszélyforrás is egyben, amely a „nem megfelelő kezekben” úgy oldhatja el a bizonyítást az materiális igazság ideáljára való törekvés jogszabályi elvárásától, hogy az eljárás szabályosságának formális illúzióját is képes fenntartani. Király Tibor munkássága is arra figyelmeztethet bennünket – nemcsak a jogtudomány művelőit, hanem a jogalkalmazásban részt vevőket is –, hogy nem szabad ezt megenged- nünk, nem szabad illúziókat kergetnünk, hanem a büntetőeljárás valós értelmét és funkcióját alapul véve kell eljárnunk, az egyes jogszabályi rendelkezéseket ennek megfelelően kell értelmeznünk. Ha így teszünk, a 20  A fenti dilemma veszélyesen tovább erősödik a tárgyalás funkciójának jogalkotói meg- fogalmazásában. A Be. 425. § (1) bekezdése alapján: „a bíróság tárgyalást tart, ha a vádlott bünte- tőjogi felelősségének megállapítására bizonyítást vesznek fel”. Ismételten egyértelmű, hogy ahogyan a felderítés funkciója nem értelmezhető a kötelező gyanúsítással, úgy a tárgyaláson felvételre kerülő bizonyítás sem egyirányú, nemcsak a terhelt büntetőjogi felelősségének megállapításá- val zárulhat – mint ahogyan ezt a gyakorlatban is láthatjuk. 15

büntetőeljárásokban keletkező konfliktusok száma jelentősen csökkent- hető, a kodifikációs elvek pedig a jogállami büntetőeljárás garanciarend- szerében megkérdőjelezhetetlenül érvényesülni tudnak majd. Az ered- ményes és hatékony jogállami büntetőeljárás kulcsa ezért közép- és hos�- szú távon egyéb más szempont mellett az, hogy a hibrid igazságfogalmat törekedjünk közelíteni – nemcsak jogalkotói, hanem jogalkalmazói szin- ten is – a kiindulási ideál, a materiális igazságra való törekvés felé, mely hozzásegíthet minket ahhoz is, hogy a tanulmányban említett veszélyfor- rás a gyakorlatban is teret tudjon nyerni. Záró gondolatok helyett Finszter Géza írja Király Tibor Professzor Urat méltatva, hogy „minél ere- detibb a tudományos felismerés, annál nagyobb annak a veszélye, hogy fogadtatását a meg nem értés kíséri”.21 Király Tibor ezen nagy és eredeti felismerések embere volt, akinek életútja, munkássága a tudományt mű- velők valamennyi generációja előtt példát állít. Emlékkötetében publikál- ni nemcsak egy adott tudományos pálya elismerése, de – és főként – meg- tiszteltetés is egyben. Azon kevesek egyike volt a Professzor Úr, aki újító gondolataival nemcsak a tudományra, de a jogalkotásra is olykor ugyan kisebb, de jellemzően azért meghatározó hatást tudott gyakorolni. Hiánya sokáig betöltetlen űr lesz a hazai büntető eljárásjogi tudományban, ugyan- akkor látva e tudomány középgenerációhoz tartozó képviselőit, bízhatunk abban, hogy a „Király-i örökség” tovább él, és további tudományos mun- kák táptalaját adja majd. Büntető eljárásjogunk folyamatosan fejlődik, modernizálódik, ahol a külföldi mintáknak egyre erőteljesebb a hatása, befolyása a magyarorszá- gi jogfejlődésre, mint a hazai történeti hagyományoknak. Ebben a környe- zetben, ahol fokozatosan erősödnek a külső behatások, még inkább felér- tékelődnek Professzor Úr szavai, tanításai, nézetrendszerének komplexitá- sa, melynek képviseletét nekünk, „örököseinek” mindenképpen folytat- nunk kell. S bár a jogalkotás felelőssége a jogállami garanciák megtartása mellett a büntetőeljárás intézményrendszerének szabályozása, a tudo- mánynak mégis kiemelt feladata a jogalkotást a helyes irányba vezetni, és biztosítani az annak támaszát jelentő megalapozott elméleti hátteret. Király Tibor Professzor Úr ebben is példát mutatott munkásságával – maga két kódex kodifikálásában is közreműködött –, és csak bízhatunk 21  Finszter Géza: Nekrológ. Király Tibor (1920–2021). Belügyi Szemle 2022/2., 421. 16

benne, hogy a tudomány hatása, jelentősége a jövőben sem fog ezen a té- ren csökkenni. A tudomány ezért mindig is az „arany háromszög” része kell, hogy legyen, melynek egyik pólusán a tudomány, a másikon a jogal- kotás, a harmadikon pedig a jogalkalmazás foglal helyet. Király Tibor életútja jól példázza ezen háromszög létjogosultságát. Professzor Úr, kö- szönünk mindent! Törekszünk örökséged továbbvinni, és azt az utókor számára gazdagítani. Irodalomjegyzék Angyal Pál: A magyar büntető eljárásjog tankönyve I. Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest, 1915. Bárd Károly: Az út az igazsághoz – büntetőeljárási törvényünk a jogálla- mi elvek tükrében. Belügyi Szemle 2019/3., 5–17. Bócz Endre: A bíráskodás tekintélye és a jogpolitika. Magyar Jog 2011/8., 449–458. Elek Balázs: A jogerő a büntetőeljárásban. Debreceni Egyetem Állam- és Jog- tudományi Kar Büntető Eljárásjogi Tanszék, Debrecen, 2012. Erdei Árpád: Mi az igazság? In. Erdei Árpád (szerk.): A büntetőítélet igaz- ságtartalma. Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 9–22. Finkey Ferenc: Anyagi igazság és téves jelszavak a büntető eljárásban. Ma- gyar Jogi Szemle, Budapest, 1927. Finszter Géza: Nekrológ. Király Tibor (1920–2021). Belügyi Szemle 2022/2., 419–423. Király Tibor: Büntetőítélet a jog határán. Tanulmányok a perbeli igazságról és a valószínűségről. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1972. Korinek László: Király Tibor és az eljárási igazságosság. A 100 éves Király Tibor köszöntésére. Jogtudományi Közlöny 2020/7–8., 293–301. Tóth Mihály: Néhány megjegyzés az új büntetőeljárási törvényhez. Bel- ügyi Szemle 2018/3., 55–71. Vámbéry Rusztem: A bűnvádi perrendtartás tankönyve. 3. kiadás. Grill Károly Könyvkiadó Vállalata, Budapest. 17

BÁNÁTI JÁNOS1 ÚJ KIHÍVÁSOK A VÉDŐI MUNKÁBAN I. Bevezető gondolatok Felgyorsult korunk minden korábbinál gyorsabb jogalkotási folyamatot honosított meg. Az élet legkülönbözőbb területeit szabályozó jogi normák ugyan érzékelhetően fokozott tempóban születnek – majd módosulnak –, ezen lendület mégsem érhető ilyen mértékben tetten az írott jogszabály egységes gyakorlattá válása tekintetében. A tapasztalat azt mutatja, hogy éveknek kell eltelniük, mire egy hatályba lépő új jogszabály kikristályoso- dott jogalkalmazói gyakorlatot alakít ki. Kijegecesedett nyomozó hatósági, ügyészségi és bírósági rutinról ugyan még a 2017. évi XC. törvény, azaz az új büntetőeljárási törvény (a továbbiakban: Be.) vonatkozásában sem lehet szó, a 2018. július 1-je óta el- telt idő mégis elegendő volt arra, hogy áttekintsük az új eljárási törvény nyomozó és vádhatóság, valamint bíróságok általi gyakorlati alkalmazá- sa első időszakának tapasztalatait. Ez alapján pedig az a konzekvencia biztosan levonható, hogy az új Be. sok tekintetben újszerű felfogása és a korábbiakhoz képest új jogintézményei a védőkéhez hasonló próbatételek elé állították a büntető igazságszolgáltatás részeként működő más hivatá- sok gyakorlóit is. Minden törvényt több szempontból lehet elemezni. Alapvetően külön- bözhet egymástól a jogtudományi, elméleti vizsgálódás a jogalkalmazó szempontjaitól. A büntetőeljárási törvény ezen túlmenően abban is kü- lönbözik más törvényektől, hogy nyilvánvalóan más a megközelítésük a különböző jogalkalmazói hivatásrendeknek, amikor ezt a törvényt vizs- gálják, elemzik és arról véleményt nyilvánítanak. Vizsgálódásom néző- pontját a védői munka határozza meg, így ezáltal vállaltan „védői elfo- gultsággal” alkotok véleményt az új büntetőeljárási törvényről. A védői hivatás létének lényegét Király Tibor, a magyar büntetőeljárás tudományának kiemelkedő képviselője így fogalmazta meg: „Abban az el- járásban van több remény és lehetőség az igazság elérésére, amelyben a terheltet megilleti a védelem joga, amelyben a védelem működése biztosított.”2 1  Dr. Bánáti János ügyvéd, c. egyetemi tanár, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke, a Magyar Jogász Egylet alelnöke 2 Király Tibor: A védelem és a védő a büntető ügyekben. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1962, 120. 18

Az új Be. kapcsán mindenekelőtt fontos egy rövid visszatekintés rögzí- tése. 2015 januárjában került a kormány elé az új büntetőeljárási törvény szabályozási elveiről szóló előterjesztés, amelyben ismételten kiemelték, hogy az új kódex alapvetései közül kiemelt jelentőségű a hatékonyság, a gyorsaság, az egyszerűség, a korszerűség, a koherencia és a célszerűség, amellett azonban, hogy mindezek érvényre juttatása nem járhat az eljárá- si garanciák sérelmével. Rossz jelnek kellett azonban tekinteni, hogy az előterjesztés kiemelt súlyt fektetett a „joggal való visszaéléssel szembeni hatékony fellépésre”, meg- előzve a visszaélésszerű joggyakorlást, kiemelve az efféle eljárások indo- kolatlan veszélyeit. Természetesen egyet kell értenünk azzal a jogalkotói akarattal, amely egyensúlyt kíván teremteni a terhelti alkotmányos jogok védelme és a büntető igazságszolgáltatás hatékony működése iránti tár- sadalmi elvárások között, azonban nyilvánvalóan fennáll a veszélye an- nak, hogyha a jogalkotás elsősorban az eljárások indokolatlan elhúzása visszaszorításának igényét hangsúlyozza, akkor ezt elsősorban a védeke- zési jog csorbításával szándékozik elérni, noha tényadatokkal nem tá- maszthatók alá azon nézetek, amelyek a védői munkában látják a bünte- tőeljárások szükségtelen elhúzódásának fő okát. Nem vitatva, hogy ese- tenként lehet ilyen jellegű kifogásolható magatartással találkozni, a tárgybani felmérések azonban egyértelműen igazolták, hogy védői mu- lasztásra, szándékosan jogellenes magatartásra elenyésző számban vezet- hető vissza eljárás elhúzódása. Az Országgyűlés által végső formájában elfogadott büntetőeljárási tör- vény vizsgálatát védői elfogultsággal végzem el. II. Az eljárás gyorsításának igénye és az eljárási garanciák összefüggései A büntetőeljárások észszerű időn belül történő lezárása, a jogvita észszerű időn belül történő elbírálása a jogbiztonság egyik sarkköve, ezért a legtöbb jogállam igyekszik időkeretek közé szorítani a büntetőeljárást, noha első ránézésre nyilvánvaló, hogy ez adott esetben sérti a garanciákat. Gondol- junk csak a legszélsőségesebb példára, amikor a jogállam mintegy felfüg- gesztésre került a statáriális bíráskodás bevezetésével. Itt nyilván nagyon gyorsan, „észszerű időn belül” történtek döntések, születtek ítéletek, de nyilvánvaló, hogy ez csak úgy volt lehetséges, hogy a gyorsaság, az azon- naliság érdekében az állam félretett minden útjában álló garanciát. 19

Hatályos eljárási rendszerünkből természetesen sok példát hozhatunk, amelyek bizonyítják, hogy a tisztességes eljárás okán áldozni kell a gyor- saság rovására. Nyilvánvaló, ilyennek kell tekinteni a ragaszkodást ah- hoz, hogy szabályszerűen történjen az eljárás résztvevőinek idézése, amelynek hiányában az eljárási cselekmény nem tartható meg és azt – bármilyen időigényes is – el kell halasztani. Ilyennek kell tekinteni min- denekelőtt magát a kétfokú fellebbezési jogot, de a terhelt, vádlott felké- szülését biztosító időközöket is, legyen szó akár a vádirat kézbesítéséről, akár vádkiterjesztésről. Első ránézésre is egyértelmű tehát az összefüggés a büntetőeljárás idő- tartama és a garanciák rendszere között. Minél többet enged a jogállam „bíbelődni”, annál hosszabb az eljárás. A garanciákkal történő körbebás- tyázottság azonban jobban elősegítheti a tévedések megelőzését. Ezért csak az lehet a jogállami megközelítés, hogy noha a tisztességes eljárás időigényes, ennek elsőbbségét kell biztosítani. Példaként vizsgál- juk meg a bizonyítási indítvány előterjesztése időszerűségének kérdését. A védő egyoldalúságra kötelezett, azaz kizárólag a terhelt érdekében tevékenykedhet, azonban annak eldöntése, hogy egy bizonyítási indít- vány a terhelt érdekét szolgálja-e, nagyon gyakran csak a terhelttársak, egyes tanúk meghallgatása után derül ki. A védelem céljával, törvényi szerepével ellentétes tehát annak megkövetelése, hogy a védő már az elő- készítő ülésen minden ismert bizonyítási eszközt előre feltárjon. A jelzett dilemmával foglalkozik dr. Czine Ágnes alkotmánybíró is, aki úgy fogalmaz, hogy „[…] a két eltérő cél – az eljárás időszerű befejezése és a ter- helt érdekeinek, mind hatékonyabb védelme – együttesen vajon érvényesíthető-e. Elképzelhető olyan helyzet, amikor a védelem érdekeit elsődlegesen nem a büntető- eljárás időszerű lefolytatása szolgálja. A törvény nem oldja fel ezt az ellentmon- dást, és nem tesz engedményt az időszerűséggel kapcsolatos elvárást érintően a védelemhez való jog javára.”3 Határozott véleményem szerint a jelenleginél több helyen kellene a törvényeknek és a gyakorlatnak „engedményt” ten- niük a védelemhez való jog javára. Hiszen a büntetőeljárásban meggyőző- désem szerint a tisztességes eljárás részét képező időszerűség követelmé- nyét a védekezéshez való joghoz viszonyítva kell vizsgálni. Ennek hiá- nyában ugyanis jogosan tehető fel az a kérdés, hogy tisztességes-e az az eljárás, amely akár a védelem speciális helyzetéből fakadó jogainak a ká- rára abszolutizálja a gyorsítás igényét a tárgyalási szakban, miközben el- nézi a nyomozás nagyon sokszor indokolatlan, akár évekig történő elhú- zódását? 3 Czine Ágnes: A tisztességes bírósági eljárás. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2020, 211. 20

A problémakör felvetésénél visszautalok a védő munkáját szabályozó törvényhelyekre,4 amelyek a védőt egyoldalúságra kötelezik. Ennek kere- tében külön is utalok arra, hogy a védő a védekezési eszközöket kizárólag a terhelt érdekében használja fel. Ebből a felfogásból pedig a büntetőeljárások gyakorlatában nem követ- kezhet más, mint az, hogy egy potenciálisan meglévő bizonyítási indítvány tényleges előterjesztését a védő attól is függővé tegye, hogy a büntetőeljá- rásban a vád, illetve az eljárás többi szereplője által előterjesztett bizonyítá- si indítványok hatására milyen módon, irányban fejlődik az eljárás. El kellene tehát ismerni a védőnek azt a jogát, hogy a „terheltnek meg- felelő időben” terjessze elő bizonyítási indítványát, azaz helytelen felfo- gást tükröz annak törvényi előírása, hogy ezt általánosságban az előké- szítő ülésen kell megtennie. Téves iránynak tartom a törvény miniszteri indokolásának azon mon- datát, amely mintegy kivételt nem tűrő tézisként szögezi le, hogy „a védő jogainak az eljárás elhúzódását eredményező gyakorlása védői kötelezettségszegés- nek tekinthető.” Itt nemcsak elvi kérdésről van szó, hiszen az eljárásban ki- szabható bírság felső határát egymillió forintra emelte a jogalkotó, ami enyhén szólva is súlyos fenyegetés, különösen arra tekintettel, hogy a ki- rendelt védő díjazása méltatlanul alacsony összegű. Az eljárás gyorsítása kérdéskörének a leglényegesebb része az előkészí- tő ülés szabályozása, és ehhez kapcsolódóan a bizonyítási indítványok előterjesztésének sorsa. Alapjaiban természetesen elfogadható, hogy az előkészítő ülés a jelen- legitől merőben eltérő rendeltetést kapjon, és a szó valódi értelmében szolgálja a tárgyalás előkészítését. Helyeselhető, hogy kinyilvánítódik a tárgyalás koncentráltságára vonatkozó jogalkotói célzat, de legalábbis kritikával kell fogadni azt az egyértelműen vallott elképzelést, hogy a bi- zonyítási indítványok a tárgyalási szakaszban jogkövetkezmények nél- küli előterjesztésének lehetősége jelentősen szűküljön. E vonatkozásban mindenekelőtt azt tartom szükségesnek figyelembe venni, hogy a büntetőeljárás középpontjában a terhelt büntetőjogi felelős- ségének vizsgálata áll. Azt pedig felesleges hangsúlyozni, hogy a bünte- tőjogi felelősség fennállása vagy hiánya megállapításának következmé- nyei mélyrehatók és messzire vezetnek, ezért megfelelő módon szankcio- nálható ugyan az előterjesztő indokolatlan késedelme, de egyrészt itt a hangsúlynak az indokolatlan szón kell lennie, másrészt pedig a szankció soha nem idézheti elő az igazság feltárásának háttérbe szorulását. Azaz a 4  Be. 42. § (4) bekezdése b) és d) pontja, Üttv. 40. § (2) bekezdés. 21

gyorsítás oltárán semmilyen körülmények között nem áldozható fel az igazság megismerése, amennyiben erre megvannak a megfelelő eszkö- zök. Ilyen eszköz (bizonyítási lehetőség) fennállása esetén tehát a bizonyí- tási indítványnak minden körülmények között helyt kell adni. Lényegében ezt vallja az új Be. is, hiszen csak akkor teszi lehetővé a ja- vasolt szabályoknak meg nem felelő bizonyítási indítvány indokolás nél- küli elutasítását, ha arra a tényállás tisztázásához nincs szükség. A tény- állástisztázáshoz szükséges, az új törvény felfogása szerint azonban kése- delmesen előterjesztett indítványnak a bíróságnak helyt kell adnia ugyan, de az előterjesztő szankcionálhatóságát, egyes esetekben kötelező szank- cionálást írja elő. Ennek a kötelezettségnek egyébként az is gátat szab, hogy nem biztosít- ható teljeskörűen a védő felkészülése erre az időpontra. Az előkészítő ülést ugyanis legkésőbb a vádirat kézbesítésétől számított egy–három hó- napon belül meg kell tartani, másik oldalról a törvény mindössze azt ga- rantálja, hogy legalább a vádemelés előtt egy hónappal kézhez kapja a védő az ügy teljes iratát. Ebből tehát az következik, hogy – az egyedi ki- vételeket figyelmen kívül hagyva – a védőnek általában hatvan nap áll rendelkezésére ahhoz, hogy adott esetben egy többvádlottas, több ezer oldalas nyomozati irattal a bírósághoz érkező ügyben eljusson az ügyis- meretnek arra a szintjére, hogy kétséget kizáróan meg tudja állapítani, hogy az előterjeszthető bizonyítási indítvány szolgálja-e a terhelt érdekét. Meggyőződéssel állítom, hogy az ügyek jelentős részében ez képtelen el- várás. Világosan tettenérhetőnek látom a fegyveregyenlőség hiányát, így in- kább „fegyveregyenlőtlenségről” beszélhetünk, hiszen a vád képviseleté- ben eljáró ügyész oly módon érkezik az előkészítő ülésre, hogy az azt megelőző nyomozást, vádelőkészítő szakaszt teljes terjedelmében ismerte, „uralta”, azaz tőle – aki az ügy objektív, teljes körű feltárására köteles – va- lóban elvárható, hogy a bizonyítási indítvány előterjesztésével ne késle- kedjen. A védő részére azonban a nyomozás során biztosított, korlátozott terjedelmű adat- és iratmegismerési jog nem teszi lehetővé, hogy az ügyésszel egyenlő mértékű ügyismerete legyen az előkészítő ülésen. Téves tehát eleve az a kiindulópont, amely elvárhatónak tartja a védőtől is, hogy az előkészítő szakaszban minden lehetséges, ismert bizonyítási indítványt előterjesszen. 22