A PP. JOGALKALMAZÓI TAPASZTALATAI – egy speciális perbeli résztvevő szemszögéből ALEKU MÓNIKA osztályvezető ügyész (Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség) 1. BEVEZETÉS Mindezek ellenére az uralkodó – és a jogalkotó által is kodifikált – jogirodalmi álláspont az, hogy közérdekű A 2018. január 1-jén hatályba lépett polgári perrend- per alatt a jogosultak széles körét érintő pereket értjük, tartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiak- amelyek nem kizárólag az ügyész által kezdeményez- ban: Pp.) a korábban hatályban volt polgári perrend- hetők. A hatályos Pp. által bevezetett közérdekből indí- tartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: tott per és az anyagi jogi szabályokban biztosított ügyé- rPp.) rendelkezéseihez képest részletesebb szabályo- szi közérdekű keresetek azonban a korábbinál is tá kat állapít meg a keresetlevél alaki és tartalmi kellékei volabb kerültek egymástól, annak ellenére, hogy az tekintetében. A célul kitűzött perkoncentráció a haté- ügyész, mint speciális perbeli jogalany nem a saját jogát kony és gyors eljárás lefolytathatósága érdekében fo- érvényesíti és hatáskörei mindig a közérdek védelmét kozottabb elvárást fogalmaz meg a keresetlevelet elő- szolgálják. A közösségi érdek érvényesítésének miként- terjesztő felperessel, tehát az ügyésszel szemben is. je, illetve ennek az egyéni érdekérvényesítéshez, így a Az ügyész perbeli részvételét illetően a Pp. megalko- fél rendelkezési jogához való viszonya, valamint az tásakor széles körű egyetértés alakult ki, csupán a sza- ügyész ebbéli szerepe régóta vitatott téma a magyar bályozás mikéntjét illetően voltak eltérő álláspontok. polgári eljárásjogban, amely vita végére – véleményem Így utalok például a fellépő ügyész terminológiai és tar- szerint – a Pp. megalkotása sem tett pontot. 1 talmi megújításáról szóló elgondolásra , vagy arra az elképzelésre, amely szerint nem kizárt a meglehetősen sokféle ügyészi keresetet a továbbiakban dogmatikai- 2. A CÉGBEJEGYZÉST, VÁLTOZÁSBEJEGYZÉST lag közérdekű keresetnek tekinteni, de akkor ennek ELRENDELŐ VÉGZÉS HATÁLYON KÍVÜL 2 egyértelmű szabályozása szükséges . A közérdek fogal- HELYEZÉSE IRÁNTI PERES TAPASZTALATOK mi tisztázatlansága miatt az ügyészi keresetek csopor- tosítása körében valóban felmerülhet egy olyan értel- Az ügyészi perek egyik jellemző fajtája a cégnyilvá- mezés, amely szerint minden ügyészi kereset közér- nosságról, a bírósági eljárásról és a végelszámolásról dekű kereset. Az ügyész által indítható összes per köz szóló 2006. évi V. törvény (a továbbiakban: Ctv.) 65– érdekű pernek minősítése az ún. általános – ténylege- 68. § -aiban szabályozott speciális pertípus: a cégbe- 4 sen egyetlen, a jogai védelmére nem képes személy ja- vára történő – ügyészi perindítással sincs ellentétben, mivel a jogvédelmi képtelenség védelme olyan közér- 4 65. § (1) A kérelemnek helyt adó cégbejegyzési (változásbejegyzési) 3 dek, amelyről az államnak gondoskodnia kell . A bűn- végzés ellen fellebbezésnek nincs helye; a végzés a meghozatala napján emelkedik jogerőre és a bíróság a határozatához ugyanezen naptól van cselekmény útján létrejött szerződések érvényteleníté- kötve. A végzés vagy az annak meghozatala alapjául szolgáló iratok jogsza- sét célzó perek is vitathatatlanul közérdekű perek. bályba ütközése miatt az ügyész, valamint az, akire a végzés rendelkezést Ugyan tömeges, kollektív igényérvényesítésről ebben tartalmaz – a rendelkezés őt érintő részére vonatkozóan – pert indíthat a az esetben sincs szó, mert mindössze a szerződést kötő cég ellen a végzés hatályon kívül helyezése iránt a cég székhelye szerint il- letékes törvényszék előtt. A cég kérelemre történő törlését elrendelő vég- felek érintettek a perrel, azonban kétségtelenül közér- zés ellen a pert a bíróság által kirendelt ügygondnok ellen kell megindítani. dekű cél a bűncselekmény útján létrejött szerződések (2) A per megindításának a végzés Cégközlönyben való közzétételétől polgári jogi orvoslása. számított harminc napon belül van helye. A határidő elmulasztása jog- vesztéssel jár. (3) A keresetlevélben, illetve az eljárás során csak olyan jogszabály- sértésre lehet hivatkozni, amelyet a cégbejegyzési (változásbejegyzési) eljárásban a cégbíróságnak észlelnie kellett volna. 66. § (1) Ha a cégbejegyzést (változásbejegyzést) elrendelő végzés 1 Aleku Mónika – Goldea Zsuzsanna: Az ügyész részvétele a perben. In: vagy a meghozatala alapjául szolgáló irat jogszabálysértő, a bíróság Varga István (szerk.): A polgári perrendtartás és a kapcsolódó jogszabá- megfelelő határidő tűzésével felhívja a céget a jogszabálysértő állapot lyok kommentárja I/III. Budapest, HVGORAC Lap és Könyvkiadó Kft., megszüntetéséhez szükséges intézkedések megtételére. 2018. 257.; Aleku Mónika – Goldea Zsuzsanna: Az ügyész. In: Varga Ist- (2) Ha az (1) bekezdésben foglalt intézkedések eredményre vezetnek, ván – Éless Tamás (szerk.): Szakértői Javaslat az új polgári perrendtartás a bíróság ítéletében a végzést hatályában fenntartja és felhívja a cégbí- kodifikációjára Budapest, HVGORAC Lap és Könyvkiadó Kft. és Magyar róságot, hogy törvényességi felügyeleti jogkörében hivatalból jegyezze Közlöny Lap és Könyvkiadó Kft., 2016. 131. be vagy törölje az érintett cégjegyzékadatot, illetve – indokolt esetben – 2 Tamáné Nagy Erzsébet: A Pp. tartalmának és terjedelmének egyes hívja fel a céget a bejegyzéshez szükséges további adatok bejelentésére, kérdései. Magyar Jog 2013/9. 550. illetve a törvényes állapot helyreállításához szükséges intézkedések 3 Alkotmánybíróság 1/1994. (I. 7.) számú határozata. megtételére. / ELJÁRÁSJOGI SZEMLE | 2018 3 1 EJSz2018_3_ belív.indd 1 2018.12.05. 9:57:27
jegyzést, változásbejegyzést elrendelő végzés hatályon bálysértés kiküszöbölése figyelemmel, a forgalom biz- kívül helyezése iránti per. „A cégbejegyzés (változásbe- tonságára. A (változás)bejegyző végzés, illetőleg az ab- jegyzés) az állam közhatalmi aktusa, amelynek egyik ban foglalt jogsértő adat hatályon kívül helyezésére joghatásaként változás következik be a magánjogi vi- csak akkor kerülhet sor, ha a jogszabálysértés nem kü- szonyokban: új jogalany jön létre, illetve annak stá- szöbölhető ki, vagy a cég a bíróság felhívásának nem tuszát érintő változások következnek be. Ennek a köz- tesz eleget. „[A]z eljárás célja, hogy a jogszabálysér hatalmi aktusnak a megtörténte mélyrehatóan befo- tő állapot a végzés hatályon kívül helyezése nélkül lyásolja a bejegyzés alapjául szolgáló magánjogi jogvi- megszüntetésre kerüljön. Kétségtelen azonban, hogy 5 szonyokban érvényesíthető jogokat;” . amennyiben a hiba súlyos és más módon nem elhárít- A Ctv. hivatkozott szakaszai sajátos utólagos peres ható, úgy a hibát a cégbejegyző (változásbejegyző) vég- 7 jogorvoslatot biztosítanak a fellebbezéssel nem támad- zés hatályon kívül helyezése útján kell kiküszöbölni.” . ható, jogsértő végzésekkel szemben, szigorúan megha- A jogirodalom az ilyen típusú pert kontroll pernek tározva tehát a keresetindításra jogosultak körét, az hívja. Eszerint, „ha a cégbíróság kérelem alapján indult igényérvényesítés jogvesztő határidejét, a per tárgyát, eljárásban cégbejegyzést, változásbejegyzést vagy cé- és az eljárás lefolytatásának kötelező menetét. Az get törlő végzést hoz, és annak »tartalma« jogszabály- ügyész részére biztosított keresetindítási jog nyilván- sértő, vagy az annak meghozatala alapjául szolgáló ira- valóan a cégnyilvántartás közhitelességéhez fűződő tok jogszabálysértők, egy úgynevezett kontroll perben 8 6 közérdekből ered . Ezen per elsődleges célja a jogsza- kiküszöbölhető a jogsértés, egy »másik bíróság« által” . A per tárgya nem társasági jogvita, hanem a cégbíróság eljárása, illetve döntésének ’felülvizsgálata’. (3) Ha a változásbejegyzést elrendelő végzés hatályon kívül helyezése A Pp. hatálybalépését követő egyik sajnálatos ügyé- iránti perben a jogszabálysértés nem küszöbölhető ki, vagy a cég a bíró- szi jogalkalmazói tapasztalat, hogy a Ctv. 65. §ának (1) ság felhívásának nem tesz eleget, a bíróság a végzést, illetve a végzésben szereplő többi adattól elkülöníthető jogszabálysértő adatot hatályon kí- bekezdésén alapuló ügyészi keresetleveleket az elsőfo- 9 vül helyezi és a (2) bekezdés megfelelő alkalmazásával jár el azzal, hogy kú bíróságok visszautasították . A Ctv. 65–68. §ainak az utóbbi esetben a céggel szemben törvényességi felügyeleti intézkedés felhívását ugyanis keresethalmazatként értékelték, il- alkalmazását is kezdeményezheti. letve a keresetlevél visszautasítását elsődlegesen a bí- 67. § Ha a cégbejegyzést (változásbejegyzést) elrendelő végzés jogsza- bálysértő, azonban a jogszabálysértés csekély jelentőségű és cégjegy- rósági ítéleti rendelkezésére irányuló határozott kere- zékadatot nem érint, a bíróság a végzést a jogszabálysértés megállapítá- seti kérelem hiányára , valamint az érvényesíteni kí- 10 sa mellett – további intézkedés elrendelése nélkül – hatályában fenn- vánt jog, a tényállítás és a kereseti kérelem közötti ösz- tartja. szefüggés levezetésére vonatkozó jogi érvelés hiányára 68. § (1) Ha a perben a felperes a cégbejegyzési (változásbejegyzési) 11 végzés jogszabályba ütközését az alapjául szolgáló létesítő okiratnak, il- alapították . A visszautasító bírói álláspont lényege, letve módosításának a végzésben foglalt cégjegyzékadattal összefüggő hogy a Ctv. 65–68. §aira figyelemmel előterjesztett érvénytelenségére alapítja, a bíróság a per során megkísérli az érvényte- ügyészi keresetek látszólagos tárgyi keresethalmazat- lenségi ok kiküszöbölését. (2) Ha az érvénytelenség oka már nem áll fenn, a végzést hatályában nak (eshetőleges vagy vagylagos keresetnek) minősül- fenntartja és a 66. § (2) bekezdésében foglaltak szerint felhívja a cégbí- nek, valamint a keresetlevélben alkalmazott formai róságot a szükséges intézkedések megtételére. megoldások sem felelnek meg a Pp. rendelkezéseinek. (3) Ha az érvénytelenségi ok változatlanul fennáll, a bíróság a válto- zásbejegyzési végzést az ítéletében meghatározott időponttal hatályon kívül helyezi és a létesítő okirat módosítását az ítélethozatalt követő 2.1. A LÁTSZÓLAGOS TÁRGYI meghatározott időpontig hatályossá nyilvánítja. Ez az időpont nem lehet KERESETHALMAZAT későbbi, mint az ítélet jogerőre emelkedésétől számított kilencven nap. A bíróság ítéletében emellett felhívja a cégbíróságot a 66. § (2) bekezdé- sében foglalt intézkedések megtételére. Álláspontom szerint a keresethalmazati minősítés (4) A cég bejegyzésére vonatkozó végzés teljes hatályon kívül helye- téves jogi megítélésen alapul. „Ebben az esetben a tör- zésének, illetve a létesítő okirat érvénytelensége megállapításának csak téneti tényállás által felhívott több lehetséges törvényi a 69. § (2) bekezdésében foglalt érvénytelenségi ok fennállása esetén tényállásból adódó lehetséges jogkövetkezmények, igé- van helye. Ebben az esetben a bíróság a 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint jár el. Más érvénytelenségi ok fennállása esetében a bíróság ítéle- nyek egymással feloldhatatlan ellentétben állnak, egy- tében az érvénytelenség megállapítása mellett a végzést hatályában mást kizárják, így az egyik jogszabályi rendelkezés a fenntartja és a 66. § (2) bekezdésében foglaltak szerint felhívja a cégbí- másik rendelkezést kiszorítja, mivel csak egy jogkövet- róságot a szükséges intézkedések megtételére. Éless Tamás: A gazdasági társaságok törvényes alapításával és törvé- 5 nyes működésével kapcsolatos perek. In: Varga István (szerk.): A polgári nemperes eljárások joga. Budapest, ELTE Jogi Kari Tankönyvek, 2013. 489. sa a törvényeket. A jogszabályok megsértése esetén – törvényben meg- 6 Megjegyzendő, hogy a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról határozott esetekben és módon – fellép a törvényesség érdekében. Az és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló 2011. évi CLXXXI. tör- Ütv. 27. § (5) bekezdésének d) pontja szerint törvény perindításra jogo- vény 19. §ának (4) bekezdése már törvényi vélelemként kezeli azt, hogy síthatja az ügyészt különösen a közhiteles nyilvántartásba bejegyzett az állami nyilvántartás hibája a közérdek sérelmét jelenti, és így az adatokkal összefüggésben. Az Ütv. 27. § (6) bekezdése értelmében, ha ügyész eljárás kezdeményezési jogához kétség sem férhet. Álláspontom törvény az ügyészt perindításra jogosítja, az eljárás közérdekűségét vé- szerint a vélelem indirekt módon a cégnyilvántartás esetén is levezethe- lelmezni kell. Az ügyész a Ctv. 65. §a alapján benyújtott keresetével tehát tő az alábbiak szerint: Magyarország Alaptörvénye XXVIII. cikkének (1) alkotmányos és törvényes feladatának tesz eleget. bekezdése biztosítja a bírósághoz fordulás jogát. Az Alaptörvény 29. cik- 7 Éless i. m. 490. ke alapján a legfőbb ügyész és az ügyészség a fő vádemelési és vádképvi- 8 Gál Judit – Pálinkásné Mika Ágnes: Társasági jogi perek. Budapest, seleti funkció mellett a közérdek védelmezőjeként az Alaptörvény vagy HVGORAC Lap és Könyvkiadó Kft., 2007. 192. törvény által meghatározott további feladat- és hatásköröket gyakorol. 9 Például 30.G.40.140/2018/2. számú végzés, 33.G.40.232/2018/4. Az ügyészségről szóló 2011. évi CLXIII. törvény (a továbbiakban: Ütv.) számú végzés. 1. §ának (2) bekezdése értelmében az ügyészség a közérdek védelme 10 Pp. 170. § (2) bekezdés a) pont. érdekében közreműködik annak biztosításában, hogy mindenki betart- 11 Pp. 170. § (2) bekezdés d) pont. / / 2 | ELJÁRÁSJOGI SZEMLE 2018 3 2018 3 ELJÁRÁSJOGI SZEMLE | 3 EJSz2018_3_ belív.indd 2 2018.12.05. 9:57:27
kezmény alkalmazható. Ezért ezen esetet törvényi kon- 2.2. A PETÍTUM kurenciának szokás nevezni.[(…)]Utóbbi[ak] azonban nem képezhet[nek] halmazatot, mivel a törvényi egy- A Pp. 170. §-ának (4) bekezdése alapján keresethal- ségre figyelemmel nem igényérvényesítésről, hanem az mazat esetén a keresetlevél érdemi részében foglalta- irányadó jog helyes kiválasztásáról van szó, egyik jog- kat keresetenként kell teljesíteni, feltüntetve a kerese- szabály a másik alkalmazását szükségszerűen kizár- tek egymáshoz való viszonyát és – egymással eshetőle- 12 ja[(…)]” . ges viszonyban álló több kereset esetén – az elbírálás Örvendetes módon az eddig ismert másodfokú bírói kért sorrendjét is. Erre, valamint az előző pontban ír- joggyakorlat az ügyészi értelmezéssel egyező a tekin- takra figyelemmel az elsőfokú bírói joggyakorlat az tetben, hogy a Ctv. 66–68. §ai szerinti kérelmek nem ügyészi keresetleveleknek a bíróság ítéleti rendelkezé- minősülnek látszólagos tárgyi keresethalmazatnak. sére irányuló határozott kereseti kérelmének hiányára Így például „Tévedett az elsőfokú bíróság, amikor kere- alapozta visszautasításait. sethalmazatot állapított meg, a keresetlevél a perben A bevezetésben is már említésre került, hogy a rPp. alkalmazandó jogkövetkezményeket alperes intézke- rendelkezéseihez képest a Pp. részletesebb szabályo- déseitől vagy azok elmaradásától függően sorolta fel, a kat állapít meg a keresetlevél alaki és tartalmi kellékei- jogszabályi megfogalmazás figyelembevételével. A fel- re. A miniszteri indokolás értelmében a gyors és haté- peres az egyedi törvényi szabályozás alapján speciális kony eljárás érdekében az eljárásnak a lehető legkon- pert indított, mellyel kapcsolatban az elsőfokú bíróság centráltabbnak kell lenni ahhoz, hogy a jogvita tartal- tévesen utalt elsődleges és másodlagos kereseti kére- ma minél hamarabb tisztázódjon. Erre is tekintettel az lemre és arra, hogy az elbírálás kért sorrendjét is meg eljárást megindító keresetlevél alapvető kellékeit ille- 13 kellett volna határozni.” Egy másik ítélőtáblai döntés tően a rPp.hez képest pontosabb és fokozott az elvárás. értelmében „[a] vagylagos, illetőleg eshetőleges kereset A szabályozás a törvényszékre, mint általános hatáskö- fogalma a Ctv. 66. §ával összefüggésben azonban nem rű bíróságra és a fél jogi képviseletére építő, professzi- is értelmezhető, mivel a bíróságnak erre irányuló kere- onális pervitel követelményéhez igazodik. A Pp. a kere- seti kérelem nélkül is törvényi kötelezettsége a Ctv. setlevél tartalmi követelményeit úgy határozza meg, 66. §ában írt eljárás lefolytatása, feltéve, hogy a kere- hogy a bíróság és az alperes számára valamennyi anya- set megalapozott. A kereset pedig már abban az eset- gi- és eljárásjogi adat a kereset tárgyalhatóságához ben megalapozott, ha a változásbejegyző végzés vagy a azonnal rendelkezésre álljon, így szükségtelen legyen meghozatala alapjául szolgáló irat jogszabálysértő, és a minden – jelentős idő és költségvonzattal járó – hiány- bíróság megteszi a jogszabálysértő állapot megszünte- pótlási és egyéb tevékenység. „Összességében elmond- téséhez szükséges intézkedést. Ebből következően a bí- ható, hogy az új Pp. a keresetlevélre nem pusztán idéző- róság döntésének Ctv. 66. § (2) és (3) bekezdése szerin- levélként tekint, hanem azt érdemi előkészítő irat funk- ti tartalma már nem a kereset megalapozottságától, cióval látja el és a perkoncentráció szolgálatába állít- 16 hanem a bíróság felhívásának eredményétől függ. Már- ja.” A Kúriai Döntések 2018/7. számában közzétett, az pedig az eshetőleges kereset lényegi eleme, hogy a fel- új Pp. jogalkalmazási kérdéseivel foglalkozó konzultá- peres a sorrendben előbb előterjesztett kereseti kérel- ciós testület 2018. február 16án tartott ülésén elfoga- me alaptalansága esetére terjeszt elő másik keresetet dott 34. sorszámú állásfoglalás is rögzíti: „A keresetle- 14 vagy még további kereseteket.” További egy ügyben vél tagolása és kötelező tartalmi elemei tekintetében a pedig rögzítette az ítélőtábla, hogy „[m]ivel ezen kere- Pp. 170. §a szigorú követelményeket támaszt. [(…)]A seti kérelmek e pertípus szigorúan meghatározott eljá- miniszteri indokolás által hangsúlyozott professzioná- rási rendjéből következően, másként, mint az alperes lis pervitel, valamint a perkoncentráció és a felek eljá- teljesítésétől függően, nem terjeszthetőek elő, nem áll rástámogatási kötelezettségének alapelve [Pp. 3. §, 4. § fenn a keresetlevél visszautasításának az elsőfokú bí- (1) bek.] is alátámasztja azt az álláspontot, hogy a Pp. róság végzésében megjelölt indoka.” 15 alapján ebben a tekintetben is a korábbiaknál lényege- A másodfokú bírói jogértelmezés szerint a Ctv. 65– sen nagyobb odafigyelés és precizitás várható el a fe- 68. §ainak hatálya alá tartozó bejegyző (változásbe- lektől, illetve a jogi képviselőktől az eljárás során.” jegyző) végzés hatályon kívül helyezése iránti per ke- A fentiekben hivatkozott másodfokú döntések is ki- resetlevelében a Ctv. rendelkezéseire figyelemmel elő emelik, hogy a korábbi szabályozáshoz képest a Pp.ben adott kérelmek csupán a Ctv. ilyen perek eljárási rend- kétségkívül többletelem, hogy a bíróság ítéleti rendel- jét meghatározó szabályainak figyelmen kívül hagyása kezésére irányuló határozott kereseti kérelmet szük- mellett tűnhetnek vagylagosan, eshetőlegesen előter- séges előterjeszteni. E követelménynek – általánosság- jesztett kereseti kérelmeknek. ban – a felperes azzal tesz eleget, ha alapossága esetén a keresetével egyező tartalmú ítéleti rendelkező rész vagy bírósági meghagyás hozható. A kereseti kérelmet tehát olyan tartalommal kell a felperesnek megfogal- maznia, amilyen ítéleti rendelkezést elérni kíván. A konkrét ügyekben az ügyészi keresetek tekintetében a Pp. 170. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerinti vissza- 12 Ébner Vilmos: Keresetlevél. In: i. m. Varga (szerk.) (2018) 677., 685. 13 Fővárosi Ítélőtábla 16.Gpkf.43.291/2018/2. számú végzése. 14 Fővárosi Ítélőtábla 16.Gpkf.43.705/2018/3. számú végzése. 16 Pákozdi Zita: A perindítás és a keresetlevél szabályai az új Pp.-ben. 15 Fővárosi Ítélőtábla 16.Gpkf.43.799/2018/2. számú végzése. Jogtudományi Közlöny, 2017. 07–08., 350. / / 2 | ELJÁRÁSJOGI SZEMLE 2018 3 2018 3 ELJÁRÁSJOGI SZEMLE | 3 EJSz2018_3_ belív.indd 3 2018.12.05. 9:57:27
utasítást azonban – figyelemmel az előzőekre is – meg- zéseihez képest részletesebb – szabályainak és az an- alapozatlannak minősítették. Az egyik, már hivatko- nak nyomán kialakuló szigorú bírói gyakorlatnak igye- zott ügyben az ítélőtáblai érvelés szerint: „Az adott pe- kezett ebben az ügyben is megfelelni a keresetlevél ala- res eljárás azonban a Ctv. 65–68. §ainak hatálya alá ki és tartalmi kellékei körében, ezért csatolta is a szó- tartozó cégbejegyző végzés hatályon kívül helyezése ban forgó mellékleteket. Amint azt egy korábbi ítélő- 21 iránti per, így a jelen keresetlevélben előadott kérelmek táblai döntés is rögzíti: „Ezen szabályok sem értel- csupán a Ctv. ilyen perek eljárási rendjét meghatározó mezhetők, alkalmazhatóak azonban csupán önmaguk- szabályainak figyelmen kívül hagyása mellett tűnhet- ban akkor, ha a keresetlevél benyújtása egy olyan pe- 17 nek nem határozott kereseti kérelmeknek.” rindítást szolgál, amely per eljárási rendjét törvény A kialakulóban lévő másodfokú bírói gyakorlat már meghatározza. Ez esetben a Pp. szabályainak ugyanakkor kiemeli, hogy – a Ctv. 65. §ának (1) bekez- együttes értelmezése szükséges az adott perre vonat- dése szerinti perindítások tekintetében is – a határo- kozó sajátos eljárási szabályokkal, tekintet nélkül arra, zott kereseti kérelmet félreérthetetlen módon szüksé- hogy létezike kifejezett, a Pp. szabályai alkalmazásától ges előterjeszteni, valamint az alapul szolgáló jogsza- eltérést engedő szabály. Ebbe a körbe vonható a Pp. bí- bályi rendelkezések megjelölése nélkül kell megfogal- rósági eljárásra vonatkozó általános szabályainak és a mazni, mellőzve az olyan indítványokat, amelyek meg- Ctv. cégbejegyző (változásbejegyző) végzés hatályon tételére a bíróság a Ctv. alapján a törvény erejénél fogva kívül helyezése iránti perre vonatkozó speciális szabá- köteles. Amennyiben az ügyész „ezen indítványok meg- lyainak a viszonya is.” tételét mégis elengedhetetlennek tartja, úgy egyértel- Tekintettel arra, hogy a keresetlevél érdemi részében 18 művé kell tenni ezek eljárásjogi helyét, szerepét.” feltüntetett, kötelezően csatolandó bizonyítékok köre „Még egy ilyen sajátos, jogorvoslatot biztosító, konkrét és a Pp. 322. §-ának (1) bekezdése szerint beszerezni eljárási szabályokkal körülhatárolt perben [(…is)] a Ctv. indítványozott cégiratok tartalmilag megegyeznek, vé- szabályait a lehetőségekhez képest meg kell feleltetni a leményem szerint az ügy elintézését a melléklet esetle- 19 Pp. rendelkezéseinek” . ges tényleges hiánya sem akadályozta volna. Ebben a perben egyébként is kizárólag olyan jogszabálysértés- 2.3. A KÖTELEZŐEN CSATOLANDÓ re lehet hivatkozni, amelyet a cégbíróságnak az eljárá- BIZONYÍTÉKOK sa során észlelnie kellett volna. A részletesebb és szigo- rúbb szabályokat a jogalkotó éppen a célul kitűzött per- Egy másik céges peres ügyben az ügyész keresetleve- koncentráció, a hatékony és gyors eljárás lefolytatható- lének a Pp. 176. §-a (1) bekezdésének j) pontja szerinti sága érdekében alkotta. Így az elsőfokú bíróság feltét- visszautasításra az elsőfokú bíróság indokolása szerint len visszautasítása a Pp. 3. §-ában írt perkoncentráció azért került sor, mert felperes a Pp. 171. §a (1) bekez- elvének sérelmét is felveti, melynek értelmében a bíró- désének b) pontjában előírtak ellenére keresetlevelé- ságnak is – és nemcsak a feleknek – törekedniük kell hez nem csatolta az érdemi részben hivatkozott bizo- arra, hogy az ítélet meghozatalához szükséges vala- nyítékokat. Elvonatkoztatva a konkrét ügytől, amely- mennyi tény és bizonyíték olyan időpontban álljon ren- ben az ügyészi fellebbezés részletesen kifejtette, hogy a delkezésre, hogy a jogvita lehetőleg egy tárgyaláson el- vonatkozó törvényi előírások megtartásával járt el, és a bírálható legyen. keresetlevél mellékleteként a keresetlevél érdemi ré- Mindemellett „[a] keresetlevél funkciójáról vallott szében megjelölt bizonyítékokat elektronikus úton jogalkotói felfogás, és az anyagi pervezetés keresetle- megküldte a bíróságnak, így feltehetően adminisztra- vélre vonatkozó szabályából az következik [(…)], hogy 20 tív tévedésről van szó , az alábbiakra kívánok rámu- amennyiben a hiányosság gondos pervitel ellenére tatni. fennálló menthető figyelmetlenségből adódik [(…)], úgy A cégbejegyző végzés vagy az annak meghozatala hiánypótlás rendelendő el, visszautasításnak csak fel- 22 alapjául szolgáló iratok jogszabályba ütközése a cég- tételesen van helye.” Jelen ügyben a hiánypótlás el- nyilvántartás iratainak beszerzése és áttanulmányo- rendelésére a Pp. 176. § (2) bekezdésének e) pontjába zása útján állapítható meg, ezért ezen perekben a cég- ütköző módon nem került sor. Ezt az értelmezést tá- nyilvántartás iratai valójában magának a peres eljárás- masztja alá a Pp. 115. §-a szerinti hiánypótlás elrende- nak a felülvizsgálni kért tárgyát képezik. A felperes ke- lésének általános főszabálya is, mivel a Pp. 176. § (2) resetlevelének mind az érdemi, mind a Mellékletek el- bekezdésének e) pontjára figyelemmel a Pp. nem ren- nevezésű részéből nyilvánvaló volt az is, hogy a kereset delkezik eltérően ebben a körben. valamennyi melléklete részét képezi a cégnyilvántar- tás iratainak, amelyek beszerzésére az ügyész egyéb- 2.4. RÉSZÖSSZEGZÉS ként indítványt is tett, mivel a keresetben állított ok- irati hiányosság valójában csak a cégiratok beszerzésé- Álláspontom szerint az előzőekben bemutatott kere- vel igazolható. Ügyész felperes a Pp. – a rPp. rendelke- setlevél visszautasítások Magyarország Alaptörvényé- ben biztosított jogot és feladatot is sértenek. Így sértik a XXVIII. cikk (1) bekezdésében biztosított bírósághoz fordulás jogát, valamint az ügyészség – 29. cikke sze- 17 Fővárosi Ítélőtábla 16.Gpkf.43.799/2018/2. számú végzése. 18 Fővárosi Ítélőtábla 16.Gpkf.43.705/2018/3. számú végzése. 19 Uo. 20 Jelen cikk leadásakor a másodfokú döntés még nem áll a szerző ren- 21 Fővárosi Ítélőtábla 16.Gpkf.43.705/2018/3. számú végzése. delkezésére. 22 Ébner i. m. 744–745. / / 4 | ELJÁRÁSJOGI SZEMLE 2018 3 2018 3 ELJÁRÁSJOGI SZEMLE | 5 EJSz2018_3_ belív.indd 4 2018.12.05. 9:57:27
rinti – alkotmányos feladatellátását az alábbiak okán. hogy a tömegesen jelentkező igényeket egy eljárásban, Az Alaptörvény 29. cikke alapján a legfőbb ügyész és az a felek sokaságából adódó nehézségeket kezelő módon ügyészség a fő vádemelési és vádképviseleti funkció bírálják el a bíróságok. [(…)] Amit az anyagi jog megad, mellett a közérdek védelmezőjeként az Alaptörvény azt az eljárásjog el nem veheti: szükséges biztosítani a vagy törvény által meghatározott további feladat- és többes perlekedés lehetőségét, az alanyi keresethalma- 24 hatásköröket gyakorol. Az ügyészségről szóló 2011. évi zatot.” A kollektív igényérvényesítéssel kapcsolatos CLXIII. törvény (a továbbiakban: Ütv.) 1. §ának (2) be- perek XLII. fejezete a közérdekből indított per, amely a kezdése értelmében az ügyészség a közérdek védelme magyar jogban korábban ugyan létező, de a különféle érdekében közreműködik annak biztosításában, hogy jogszabályokban elszórtan, koordinálatlanul megtalál- mindenki betartsa a törvényeket. A jogszabályok meg- ható szabályaihoz rendel közös eljárásjogi szabályokat, 25 sértése esetén – törvényben meghatározott esetekben illetve gyűjti azokat egy helyre . „Ezek korábbi szabá- és módon – fellép a törvényesség érdekében. Az Ütv. lyainkban számos helyen, elszórva jelentkeztek, leg- 27. § (5) bekezdésének d) pontja szerint törvény perin- többször csak a perindító személye által meghatáro- dításra jogosíthatja az ügyészt különösen a közhiteles zott módon, lényeges eljárásjogi tartalom nélkül, vagy nyilvántartásba bejegyzett adatokkal összefüggésben. szétszórt tartalommal. Ezeket a törvény egységesítette Az Ütv. 27. § (6) bekezdése értelmében, ha törvény az és a legfontosabbnak tartott kérdéseket (perindítás, ügyészt perindításra jogosítja, az eljárás közérdekűsé- ítélet tartalma, anyagi jogerő, elévülés stb.) általános, gét vélelmezni kell. A Ctv. 65. § (1) bekezdése alapján be- közös szabályok alá vonta.” 26 nyújtott keresetével az ügyész azt a jogot érvényesíti, A szabályozás történelmi gyökerei római jogi alapok- amelyet számára a közérdek védelme érdekében ezen ra nyúlnak vissza, az actio popularisra. A jogalkalma- rendelkezés biztosít. Tehát alkotmányos és törvényes zók ma is ezt a terminus technikust használják írásban feladatának igyekszik eleget tenni, amelyet a visszauta- és szóban, a tárgyalótermekben egyaránt. A populus la- sító elsőfokú bírói gyakorlat meglehetősen megnehezít. tin kifejezés jelentése nép, ezért az actio popularis kife- „A bírósághoz fordulás és az érdemi elbírálás bizto- jezés arra is utal, hogy az a nép, mint legfőbb szuvereni- sítja mind az állam közjogi, mind az egyén magánjogi tás részére biztosított igényérvényesítési eszköz. Az érdekét. Alkotmánykonform értelmezés mellett a jog- actio popularis tehát – az ókori római gyökerekkel alanyok elsődleges alapjoga a bírósághoz fordulás és a egyezően – a közérdek érvényesülésének biztosítására jogvita érdemi elbírálásához fűződő jog, melyhez a tisz- hivatott azokban az esetekben, amikor az egyéni igény tességes eljáráshoz fűzött követelmény szorosan kap- érvényesítés lehetősége önmagában nem elégséges va- csolható, de az az észszerű időn belüli elbírálással lamely okból. A jelenkori értelemben használt actio po- együtt csupán másodlagos, avagy a jellegadó alapjogot pularis lényege, hogy a törvény által perindításra feljo- tovább részletező elvárás. Ezért a jogvédelmi igényt gosított a közérdek fokozott védelme érdekében jár el. korlátozó, kizáró perakadályok – így a formai és tartal- A jogalkotó a keresetindításra felhatalmazó anyagi jogi mi hiányosságok miattiak is – csak kivételesek és ará- szabályban meghatározza a perindításra feljogosított nyosak kell hogy legyenek, észszerű igazoló oknak kell által kérhető jogkövetkezményeket is (például: megál- fennállnia arra, hogy a bírósághoz való fordulás jogát lapítás, eltiltás, kártérítés), így az ilyen típusú kereset és az elbírálását kizárják, időlegesen megakasszák. A petituma, valamint az ilyen perben hozott ítélet hatálya perrend és az értelmezést igénylő rendelkezés tartal- az anyagi jog által meghatározott. Az ilyen perekben mának meghatározásakor ezért nem azt kell a bírósá- nem egyéni igényérvényesítés történik, hanem az ál- gok elé feladatul tűzni és nem abból kell kiindulni, hogy lam, a társadalom, a közösség érdekének védelme való- a felekkel, a felperessel szemben minél több olyan aka- sul meg. A perindításra felhatalmazott, így például az dályt állítsanak fel, melynek eredményeként a bírói út ügyész nem az egyes jogosultak nevében indít peres el- igénybevételétől elesnek, így a tisztességes elbírálás és járást, hanem a közérdek jegyében. Az érintett jogosul- időszerűség kérdése fel sem merülhet, avagy teljesíté- tak az eljárásban nem vesznek részt, sokszor nem is sük esetén az eljárás elhúzódik – ezáltal a per haté- tudnak a perindításról, a gyakorlatban az ügyész telje- konysága akként csökken – anélkül, hogy a feltétlen sen függetlenül jár el tőlük. Ezekben a perekben az visszautasításból bármiféle indokolható előny, avagy ügyész, mint speciális perbeli jogalany nem a saját jogát ezáltal kiküszöbölhető hátrány állna elő a bíróság, érvényesíti, hatáskörei a közérdek védelmét szolgálják. 23 avagy az alperes (ellenérdekű fél) terhére. ” Nem képviseleti formában, hanem önálló perbeli jogok- kal és kötelességekkel, és – eltérően más perindításra feljogosított jogalanyoktól – az igazságszolgáltatás 3. A KÖZÉRDEKBŐL INDÍTOTT PER közreműködőjeként jár el. Az ilyen típusú ügyekben ho- TAPASZTALATAI zott ítélet mindenkivel szemben hatályos. Ez azt jelenti, hogy minden érintettre kiterjed az ítélet, annak ellené- A Pp. egyik jelentős újdonsága a kollektív igényérvé- re, hogy ez a személy nem áll perben. nyesítés átfogó jellegű szabályozásának bevezetése. „A külföldi mintákból is építkező, európai és hazai szak- mai nyomásra alkotott eljárási rend lehetővé teszi, 24 Udvary Sándor: A közérdekű és társult perek a polgári perrendtar- tásban. Jogtudományi Közlöny, 2018. 5., 221. 25 Harsági Viktória: Kollektív igényérvényesítéssel kapcsolatos perek i. m. Varga (szerk.) (2018) 2004. 23 Ébner i. m. 734–735. 26 Udvary i. m. 222. / / 4 | ELJÁRÁSJOGI SZEMLE 2018 3 2018 3 ELJÁRÁSJOGI SZEMLE | 5 EJSz2018_3_ belív.indd 5 2018.12.05. 9:57:27
Az újonnan bevezetett közérdekből indított pernek anyagi jogosult indítja a pert, de nem tartoznak a köz 30 ügyészi jogalkalmazói tapasztalata egyelőre nincs, an- érdekből indított perek hatálya alá.” nak ellenére, hogy „a legmeghatározóbb közérdekű A jogalkotó, illetve a jogirodalom – egy kivétellel – 27 perlő az ügyész” . Ennek oka véleményem szerint az ennek magyarázatára nem tér ki. Mindössze a Varga-fé- alábbi, elsősorban jogalkotói anomáliákra vezethető le kommentárban olvasható az, hogy „[e]nnek oka vél- vissza. hetően abban keresendő, hogy ezeknél nem azonosít- hatóak az anyagi jogosultak, vagy nem (közvetlenül) az 3.1. KÖVETKEZETLENSÉGEK A FELHATALMAZÓ anyagi jogi jogosultak javára történik az igény érvénye- TÖRVÉNYBEN sítése, a Pp. XLII. fejezetét pedig inkább ezekre az ese- 31 tekre modellezték [vö. Pp. 577. §, 578. § (1) bek.]” . A miniszteri indokolás alapján a közérdekű perindí- Véleményem szerint az okok egy része a Pp. 574– 33 32 tás fogalmának sokrétűsége miatt nem lehet olyan ösz- 575. § aira vezethető vissza . Konkrétan tehát arra, szefoglaló perjogi tartalmi leírását adni, mely alapján hogy a keresetlevél alaki és tartalmi kellékeire nézve egyértelműen eldönthető lenne, hogy a definíció alá az előzőekben már bemutatott, a rPp. rendelkezéseihez esik az adott felhatalmazás vagy sem. Ezért a jogbiz- képest is részletesebb szabályokon túl (Pp. 170. §), a tonságot jobban szolgálja, ha a külön jogszabály – a per- közérdekből indított per keresetlevelének további kö- lési felhatalmazás megadásával egyidejűleg – rendeli telező elemeket kell tartalmaznia. Ezek az előírások, alkalmazni a Pp. e fejezetének rendelkezéseit. „A jogal- valamint az azokhoz kapcsolódó speciális eljárás meg- kalmazónak így egyszerű dolga lesz: csak akkor kell e szüntetési okok is elvi gátját képezhették annak, hogy fejezet szabályai szerint eljárniuk, ha a perlési felhatal- mazást adó külön jogszabály kifejezetten így rendelke- zik. Az ehhez szükséges módosításokat a Pp. hatályba- 30 Udvary i. m.222. lépése miatt szükséges jogszabályváltozásokat tartal- 31 Harsági i. m. 2007. 28 mazó törvény fogja elvégezni.” 32 574. § [Perindítás] A Pp. hatálybalépésével összefüggő egyes törvények (1) A keresetlevélnek – a 170. §ban meghatározottakon túl – tartal- maznia kell a közérdekű perrel érintett jogosultakat, és azt, hogy milyen módosításáról szóló 2017. évi CXXX. törvény azonban módon kell igazolniuk az egyedi jogosultaknak az érintett jogosulti cso- számos, hagyományosan az actio popularisok körébe porthoz való tartozásukat ahhoz, hogy az ítélet alapján javukra teljesí- sorolt per kapcsán végül nem rendelt utaló szabályt a tés történhessen, illetve az ítélet rájuk alkalmazható legyen. (2) Az érintett jogosultakat azoknak a tényeknek és körülményeknek Pp. közérdekből indított per szabályainak alkalmazá- az előadásával kell meghatározni, amelyek révén a jogosultak érintett 29 sára . „Maradtak tehát olyan perek, amelyek megindí- csoportja behatárolható, illetve a jogosultak azonos módon való érin- tásánál a közérdek védelme adja az okot, s nem a (vélt) tettsége megállapítható. (3) A perben megállapítás iránti kereset akkor is előterjeszthető, ha az egységes marasztalás nem lehetséges, mert az érintett jogosultak vo- natkozásában a marasztalás összege, illetve az ezt megalapozó tények nem azonosak, azonban a megállapítani kért jog tekintetében fennáll az azonosság. 27 Gelencsér Dániel: Közérdekű igényérvényesítés Magyarországon 575. § [Az eljárás megszüntetése] I.a gyakorlat tükrében. Eljárásjogi Szemle 2016/3. 37. Ha a jogosulti érintettség azonossága nem áll fenn, az eljárást hivatal- 28 Wallacher Lajos: A közérdekből indított per. In: Wopera Zsuzsa ból meg kell szüntetni. Az eljárást akkor is hivatalból meg kell szüntetni, (szerk.) A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény ma- ha az érintett jogosulti csoporthoz való tartozás igazolásának módja gyarázata, Budapest, Wolters Kluwer, 2017. 634. nem határozható meg egységesen, illetve nincs olyan egységes igazolási 29 „Nem található a Pp. közérdekű perekre vonatkozó szabályainak al- mód, amely a bíróság álláspontja szerint alkalmas az érintett jogosulti kalmazhatóságára vonatkozó utalás olyan klasszikus területein az actio csoporthoz való tartozás bizonyítására. popularisnak, mint pl. a természetvédelem, illetve az állatvédelem terü- 33 Az általános szabályokban meghatározottakon túl (Pp. 170. §) a letén ismert eltiltási, kártérítési perek (vö. a természet védelméről szóló köz érdekből indított per keresetlevelében meg kell jelölni a közérdekű 1996. évi LIII. törvény 60. §, az állatok védelméről és kíméletéről szóló perrel érintett jogosultakat, és azt, hogy milyen módon kell igazolniuk 1998. évi XXVIII. törvény 44. §). De hiányzik efféle utalás az egyenlő bá- az egyedi jogosultaknak az érintett jogosulti csoporthoz való tartozásu- násmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. kat. Az érintett jogosultakat azoknak a tényeknek és körülményeknek az törvény (Ebktv.) 14. § (1) bekezdésében szabályozott perekre vonatkozó előadásával kell meghatározni, amelyek révén a jogosultak érintett cso- szabályok közül is, melyet az Egyenlő Bánásmód Hatóság indíthat – a portja behatárolható, illetve a jogosultak azonos módon való érintettsé- köz érdekű igényérvényesítés joga alapján – a jogaikban sértett szemé- ge megállapítható. Amennyiben a jogosulti érintettség azonossága nem lyek és csoportok jogainak védelmében. Ugyanez mondható el a 20. § (1) áll fenn, az eljárást hivatalból meg kell szüntetni. Az eljárást akkor is hi- bekezdésében szabályozott perekről is, melyeket az ügyész, az Egyenlő vatalból meg kell szüntetni, ha az érintett jogosulti csoporthoz való tar- Bánásmód Hatóság vagy a civil és érdekképviseleti szervezet indíthat tozás igazolásának módja nem határozható meg egységesen, illetve (az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt személyiségi nincs olyan egységes igazolási mód, amely a bíróság álláspontja szerint jog érvényesítése iránt, munkaügyi perként), ha az egyenlő bánásmód alkalmas az érintett jogosulti csoporthoz való tartozás bizonyítására. követelmény megsértése vagy annak közvetlen veszélye olyan, a 2003. Érdekes következtetésekre juthatunk a miniszteri indokolás szövegéből évi CXXV. törvény 8. §ában meghatározott valamely okon alapult, amely is, melynek értelmében „[a] törvény két speciális eljárás megszüntetési az egyes ember személyiségének lényegi vonása, és a jogsértés vagy an- esetet teremt, melyekhez nem kapcsolódik keresetlevél visszautasítási nak közvetlen veszélye személyek pontosan meg nem határozható, na- szabály. Ennek oka az, hogy az azonos érintettség jellegét tekintve nem gyobb csoportját érinti.”; „A közérdekű perek anyagi jogban szabályo- perelőfeltétel (annál is inkább, mert előfordulhat olyan közérdekű per is, zott további eseteinél nem találunk ilyen felhatalmazásokat. Így pl. amely mögött nem is áll tényleges jogosulti csoport, akik marasztalási ugyan a Ptk. 6:105. §a által szabályozott – a fogyasztó és a vállalkozás igénnyel léphetnének fel), inkább érdemi vita tárgya, és bizonyítást kí- közötti szerződés részévé váló tisztességtelen általános szerződési fel- vánhat. Ugyanakkor ilyenkor az igények közérdekű keresetbe foglalása, tétel érvénytelenségének megállapítása iránti – pert és hagyományosan aggregálása a célszerűtlen és sikertelen, nem pedig maga az igény alap- az actio popularisok közé szokás sorolni, a törvény által is közérdekű talan, ebből következően az érdemi, ítélettel való elutasítás nem indo- keresetnek neveztetett, mégsem találunk a Ptk. 6:106. §ához hasonlóan kolt. Az eljárás megszüntetésnek értelemszerűen akkor van helye, ha az felhatalmazást a Pp. e fejezetének alkalmazására. A két szakasz egymás- általános szabályok által megengedett kereset-pontosítás vagy változta- mellettisége is arra utal, hogy ez a különbségtétel tudatos, ám ennek oka tás után sem teljesülnek az előírt feltételek. Az ilyen célú változtatás a 2017. évi CXXIX. törvényből nem derül ki.” Harsági i. m. 2006–2007. speciális esete a megállapítási keresetre való áttérés.” / / 6 | ELJÁRÁSJOGI SZEMLE 2018 3 2018 3 ELJÁRÁSJOGI SZEMLE | 7 EJSz2018_3_ belív.indd 6 2018.12.05. 9:57:27
számos, a jogosultak széles körét érintő közérdekű típus azonosság lehetséges. A törvény ennek ellenére az ügyészi keresettípus a közérdekből indított per hatálya „azonosság” szót használja, mert ennek valamilyen alá kerüljön. A keresetlevél ezen speciális tartalmi ele- gyengítő, mérséklő jelzővel (pl. alapvető azonosság) meinek, illetve az azokhoz kapcsolt eljárás megszünte- való kiegészítése téves értelmezésekhez vezethetne, tési szabályoknak esetleges formális vagy félre értel- ugyanis az azonosság követelménye csak azokra az mezése számos ügyészi kereset kiüresítéséhez vezet- egyedi körülményekre nézve nem áll fenn, melyek hetett volna. Az eddig ismert és az előzőekben bemuta- szükségképpen csak különbözőek lehetnek. tott keresetlevél befogadás elsőfokú bírói gyakorlata A csoporthoz tartozás igazolásának módja fontos megalapozni látszik a fenti aggályokat. Ez azonban ah- kérdés a közérdekű perekben. Ezen múlik ugyanis az, hoz az anomáliához vezetett, hogy a tipikusnak tekin- hogy az egyes jogosultak miként tudnak hozzájutni ah- tett ügyészi actio popularisok jelentős hányada – így hoz, amit a bíróság ítélete megítélt számukra. Ez főkép- például a tisztességtelen általalános szerződési felté- pen akkor releváns kérdés, ha a jogszabály az adott tellel kapcsolatos, a Ptk. által is közérdekű keresetnek köz érdekű perben marasztalási kereset előterjesztését aposztrofált ügyészi perindítás – a Pp. relációjában is megengedi, de megállapítási keresetek esetében is kér- nem minősül közérdekű pernek. déses lehet, hogy kire terjed ki az ítélet (ami pl. attól füg- Ebből következően pedig az igazságszolgáltatás erő- ghet, hogy a vállalkozás melyik ÁSZF-je alapján szerző- forrásainak jogalkotó által meghirdetett kímélete és dött a fogyasztó).” hatékonnyá tétele a gyakorlatban, például az anyagi Egy szakirodalmi álláspont szerint „[t]ehát ha a jogi jogerőhatás (Pp. 578. §) érvényesülése révén, az ügyek minősítés szempontjából például annak van jelentősé- túlnyomó többségében eleve kizárt. Ebben a körben te- ge, hogy egy vállalkozás melyik blanketta szerződési tí- hát minden maradt a régiben, nem alkalmazhatóak a pusának alkalmazásával szerződtek a fogyasztók, és a közérdekből indított per speciális szabályai. A változás kérdéses blankettát a vállalkozás egy éven át alkalmaz- csupán annyiban ragadható meg, hogy az ügyész, aki- ta, akkor a szerződéskötési időpontoknak ezen az éven nek a korábbi perindításaiban is jelentős energiákat belülinek kell lenniük az azonos érintettség megállapí- kellett arra fordítania, hogy a közérdek érvényesítője- tásához, de nem kell ténylegesen ugyanazon napra es- ként egyáltalán elfogadtassa magát a polgári perben, niük. [(…)] Így például ha a felperes egy blanketta szer- most egyfajta skizofrén állapotba került. Az ügyész ződés valamely kikötése semmisségének megállapí- ugyanis olyan közérdekű igényérvényesítő – a fogyasz- tás[á]t kéri, akkor a keresetlevelében kell előadnia azt, 34 tóvédelmi törvény alapján indított perei kivételével –, hogy mi ennek a kikötésnek a szövege (tartalma), mely akinek peres eljárására a Pp. közérdekből indított per szerződésekben, mikor alkalmazta azokat az alperes, (XLII. Fejezet) szabályai nem vonatkoztathatók. illetve melyek azok az egyéb tények, melyeket a sem- misség megállapítása körében a felperes figyelembe 3.2. KÖVETKEZETLENSÉGEK veendőnek tart.(…) ” . 35 AZ ÉRTELMEZÉSBEN Egy másik tanulmány azt rögzíti, hogy a „közérdek- ből indított perek mögöttes szabályozási anyaga ket- A jogalkalmazást általában jelentős mértékben ori- tős: egyrészt a Pp. általános szabályai alkalmazandók, entáló és segítő olyan értelmezések, mint például a jog- ha a XLII. fejezet különös szabályt nem ad. De nem lehet alkotói indokolás vagy a kommentárokba foglalt jogiro- megfeledkezni az anyagi jogi felhatalmazást adó sza- dalmi álláspontok a fenti anomália feloldásában, illetve bályról sem, ami pl. erga omnes hatályt adhat a bíróság a közérdekből indított per keresetlevelének megfelelő ítéletének. Ilyen pl. a Ptk. 6:105. § (2) bekezdése, ami megszerkesztésében nem nyújtanak megfelelő tám- alapján a tisztességtelen szerződési feltétel érvényte- pontot a jogalkalmazónak. A felhozott példák többsége lensége valamennyi szerződő félre ki fog terjedni, te- 36 ugyanis éppen a Ptk. 6:105. §a szerinti közérdekű ke- kintet nélkül a perben állásukra [(…)]”. resetről szól, holott az a fentiek értelmében nem tarto- Véleményem szerint a fenti anomália jogalkotói felol- zik közérdekből indított per hatálya alá. dása, valamint a gyakorlatban létező actio popularisok A miniszteri indokolás szerint például „[a] közérdekű közérdekből indított per hatálya alá vonása lenne szük- per kulcsfogalma a jogosultak érintettségének azonos- séges és indokolt, amely tehát a szabályozás megfelelő sága. Az azonos érintettség azonos jellegű érvényesí- módosításával érhető el. Maradéktalanul egyetértek a tett jogot feltételez, továbbá a jogot megalapozó tények közérdekből indított perre is egyértelműen vonatkoz- lényegi azonosságát. Teljes tényazonosság azért nem tatható, rendkívül széles körben folytatott kutatások- szükséges, mert pl. valószínűleg nem azonos a szerző- kal is igazolt azon jogirodalmi állásponttal, mely sze- déskötés napja, ugyanakkor a szerződés tartalma egy- rint „[(…)] az új törvénnyel jelenleg szűk területre sza- beesik. Ugyanígy a teljes jogazonosság sem állhat fenn, bott kollektív jogérvényesítési rendszer kereteit tágí- de a közérdekű perben érvényesítendő jogi igénynek tani kellene és a szabályozást – [(…)] joggazdaságtani azonos jellegűnek, lényegét, forrását tekintve egyfor- szempontokra is figyelemmel – újragondolni. Ez lehető- mának kell lennie (pl. mindegyiknek hasonló tényeken vé tenné, hogy a hatályos magyar szabályozás alapján alapuló fogyasztói jogsértésből kell erednie). Az egye- megfelelő eljárásjogi eszköz hiányában nehezen tár- diség szintjén az azonosság fogalmilag kizárt, viszont a gyalható ügyek, vagy sokszor emiatt meg sem induló 34 A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 39. §ának (5) 35 Wallacher i. m. 635–636. bekezdés. 36 Udrvary i. m. 223. / / 6 | ELJÁRÁSJOGI SZEMLE 2018 3 2018 3 ELJÁRÁSJOGI SZEMLE | 7 EJSz2018_3_ belív.indd 7 2018.12.05. 9:57:28
perek tekintetében az elengedhetetlenül szükséges el- „[(…A)]z ügyész polgári eljárásbeli szerepe általában járásjogi mechanizmusok megszülessenek.” 37 összefügg azzal a fő feladattal, melyet az állam jellegé- 41 nek megfelelően az ügyészségre ruháznak.” Az ügyész polgári eljárásjogi részvételének célja az ügyészség fel- 4. ZÁRSZÓ adatából és az adott eljárástípus céljából tevődik össze. Ma is helytállónak tartom azt a szakirodalmi álláspon- A közérdekű, illetve az egyéb kollektív igényérvénye- tot, hogy a törvényesség érvényesítése a polgári ítélke- sítési mechanizmusok szabályozása jól megfér egy- zésben is elengedhetetlen, amelynek nem lehet kizáró- mással, „kollektíven”, egymást kiegészítve segíthet vá- lagos garanciája a bírói függetlenség, ebben az ügyész- laszt adni a XXI. század új igényeinek érvényesítésére. nek is fontos szerepet kell betöltenie. Az ügyész polgári „[(…A)] magánérdek és közérdek kettőssége vagy a eljárásbeli részvételének alapja az alkotmányosság vé- »magánügy«et képező jogvitába való be nem avatko- delme, más szerv által nem védett állami érdek érvé- zást, vagy a »közérdek”ből való beleszólást teszi szük- nyesítése, a törvényesség biztosításának elősegítése, 38 42 ségessé.” „Már korábbi magánjogunk is ismerte az összességében a közérdek lehet. anyagi jogosulttól elváló perindítót, amire Magyary ek- Fentiekből következik, hogy a jogállamiság kiépítése ként utal: »A polgári per útján a felperes rendszerint sa- során a jogalkotó az ügyészi közreműködést illetően ját magánjogi érdekét érvényesíti az alperes ellen. De afelé tendált, hogy az szolgálja és kiegészíti a törvényes- ez, mint már kiemeltük, nem áll kivétel nélkül. Különö- ség biztosítását és a közérdek védelmét az igazságszol- sen akkor fordul elő ez a kivétel, midőn az állami érde- gáltatás rendszerében. Az ügyész különféle eljárás kez- kek képviseletében valamely hivatalos közeg lép fel fel- deményezési jogosultságaival közreműködik a törvé- 39 peres gyanánt.« A más jogán való perindítás a szocia- nyességi garanciarendszer egyes részeinek összekap- lista perjog idején szélesedett, majd a jogállami köve- csolásában, valamint pótolja annak hiányosságait. Eb- telményeknek megfelelően az Alkotmánybíróság szű- ben a rendszerben véleményem szerint – annak ellené- kítette. Ugyanakkor a modern állam számos ponton re, hogy az eljárásban, illetve a perben az ügyészt is avatkozik be a magánjogi viszonyokba a közérdek vé- mindössze azok a jogok illetik meg, mint a perben fél- delme érdekében, így az utóbbi években ismét emel- ként eljárókat, többletjogosultságai tehát nincsenek – kedni látszik azoknak a személyeknek a köre, akik az mégiscsak együttműködésre kellene törekedni egy- anyagi jogosult helyett, de rájuk kihatóan érvényesít- mással, és elősegíteni a perfelvételt. A Pp. első részében 43 hetnek speciális igényeket. Nem is feltétlenül a nemzeti rögzített perkoncentráció (Pp. 3. § ), az eljárástámoga- 44 állam beavatkozási éhsége teremti ezeket a perindítási tási kötelezettség [Pp. 4. § (1) ] és a bíróság közrehatá- 45 lehetőségeket, hanem szupranacionális nyomás is lehet si tevékenysége (6. § ) „alapelvek” is ezt támasztják alá. az alapja.” 40 Napjainkra leszögezhető, hogy a perbeli ügyészi rész- vételnek, illetve az azt megalapozó külön törvényeknek alkotmányos alapja a közérdek védelme, amelyet az ál- lamnak biztosítania kell. A szabályozásból az is követ- 41 Szilbereky i. m. 5. kezik, hogy az ügyészség valamennyi – büntetőjogi és 42 Sallós István: Az ügyész szerepe a polgári eljárásban, Magyar Jog közérdekvédelmi – feladatköre a jog, és a közérdek vé- 1991/1. 36–37. delmét szolgálja. 43 3. § [A perkoncentráció elve] A bíróságnak és a feleknek törekedniük kell arra, hogy az ítélet meg- hozatalához szükséges valamennyi tény és bizonyíték olyan időpontban álljon rendelkezésre, hogy a jogvita lehetőleg egy tárgyaláson elbírálha- Harsági Viktória: Európai válaszok a kollektív igényérvényesítés 37 tó legyen. szükségességének kérdésére – Főbb európai modellek és a hazai szabályo- 44 4. § [A felek eljárástámogatási és igazmondási kötelezettsége] zás kialakítása. Budapest, Pázmány Press, 2018. 141. (1) A felek kötelesek előmozdítani az eljárás koncentrált lefolytatását 38 Szilbereky Jenő: Az ügyész részvétele a polgári eljárásban, Buda- és befejezését. pest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1961.6. 45 6. § [A bíróság közrehatási tevékenysége] 39 Magyary Géza – Nizsalovszky Endre: Magyar polgári perjog, Buda- A bíróság a perkoncentráció érvényesülése érdekében az e törvény- pest, Franklin Társulat, Budapest, 1939, 163. ben meghatározott módon és eszközökkel hozzájárul ahhoz, hogy a felek 40 Udrvary i. m. 223. eljárási kötelezettségeiket teljesíthessék. / / 8 | ELJÁRÁSJOGI SZEMLE 2018 3 2018 3 ELJÁRÁSJOGI SZEMLE | 9 EJSz2018_3_ belív.indd 8 2018.12.05. 9:57:28
Search
Read the Text Version
- 1 - 8
Pages: