Évkönyv 2016

2016. ÉVI TANULMÁNYI ÚTJAINK DR. SÜPEK ZOLTÁNNÉ NÓGRÁD MEGYEI ÚTUNKRÓL A 2016-os év első kirándulása egynapos volt. Április 23-án reggel 41 fővel keltünk útra. A program szervezője egyesületünk elnöke, Fábri Miska bácsi és lánya, Veszelyné Fábri Zsuzsanna voltak. Az autóbuszt Tóth Tibor vezette. Nagyon szépen köszönjük fáradozásukat! A kényelmes buszban helyet foglalva a köszöntés után megismertük a napi programot, ami jónak, tartalmasnak ígérkezett. Fél kilenc körül már első megállóhelyünkön, a Nógrád megyei Mátraverebély-Szentkúton szálltunk le a buszról. Előtte még meghallgattuk útitársunk, dr. Lencsés György érdekes előadását a zarándoklatokról, a búcsúkról, a Mária-kultuszról, a Mária kegyhelyekről. (Nagy- Magyarországon 120 volt, jelenlegi hazánkban 62 van.) Ilyen nemzeti kegyhely Szentkút is 2006 óta. Még soha nem jártam itt, pedig gyerekkoromban nagymamámtól sokat hallottam róla. Története Szent László idejére nyúlik vissza. Ő harcolt itt a kunok ellen, és amikor egy szakadékot átugratott, lova patája nyomán víz szivárgott a földből, majd előtört egy forrás. 1714- ben történt itt az első csoda. Egy néma pásztorfiú ivott a forrásból, és utána beszélni kezdett. A forrás ma is megvan. Engem, de gondolom valamennyiünket, megragadott a csend, a völgyet körülölelő hegyek, a fakadó természet szépsége, a tisztaság, a gyönyörűen felújított templom, a ferencesek háza, a szabadtéri oltár és a megannyi ülőhely. Szóval, jó volt itt sétálni a tavaszi napsütésben. A kegyhelyet nemrégen 2,5 milliárd forintból újították fel. A kirándulásunk után néhány nappal olvastam az újságban, hogy a zarándokközpont köztérépítészete építészeti első díjat nyert. Másfél órát töltöttünk itt, ezalatt megnéztük a Bazilika Minor rangot viselő 49

neogótikus templomot belülről is, ahol az embert valami lelki béke szállja meg. Sokan felmentek a remetebarlangokhoz is. Szentkút után a következő látnivalónk a salgótarjáni Bányamúzeum volt. A sok tablón olvashattunk a Nógrád megyei szénbányászat történetéről, a bányászok életéről. Az udvaron csilléket, gépeket láttunk. Ezután egy nyugdíjas bányász vezetésével bementünk a József lejtaknába, amelyet az 1800-as években nyitottak meg, és 1952-ben zártak be. Barnaszenet bányásztak ezen a helyen. Működése idején a bánya számos bányász életét követelte. Az ő emléküket őrzik a bejárat előtti emlékoszlopok, rajtuk a nevekkel. A bányában – bár bukósisakot viseltünk- be-bevertük a fejünket az alacsony, keskeny járatokban, volt, ahol csak lehajolva lépkedtünk. Nyirkosság, sár, csöpögő víz, még egy vízgyűjtőt is láttunk, ami két méter mély, ma is szivattyúzzák belőle a vizet. Vezetőnk elmesélte, hogy kezdetben kézi erővel, (volt, ahol fekve), majd gépekkel fejtették a szenet; a támfalakat akácfából csinálták. A kifejtett szenet csillékbe rakták, ezeket a gépek bevezetés előtt lovak húzták. Alacsony lovakat használtak, de nem pónikat. Három-négy-öt csillét kapcsoltak össze, egy csillében kb. 250 kg szén volt. Szegény pacik a bányába kerülésük után nem látták többet a napvilágot. Az éjjelt is a mélyben kialakított istállóban töltötték. Két-három év alatt elhasználódtak, a sötétben megvakultak. Jó volt újra a felszínen lenni! Befejezésül még meghallgattuk a bányászok himnuszát: Szerencse fel, szerencse le, ilyen a bányász élete. Váratlan vész rohanja meg… - így kezdődik. Bizony, a bányászok munkája nehéz és veszélyes; minden tiszteletünk az övék! Borongós időben indultunk tovább Somoskő várához. Somoskő és Somoskőújfalu Trianon után Csehszlovákiához került. Dr. Krepuska Géza, a budapesti Szent Rókus Kórház 50

híres fül-orr-gégész professzora közbenjárására, 1924-ben visszakerült Magyarországhoz. Krepuska professzor 1905-ben Somoskő határában 2100 holdas birtokot vásárolt, amelyen bazaltbányászat folyt, és kőzet- és ásványgyűjtő hobbijának is élhetett. Nem tudott belenyugodni, hogy birtoka Csehszlovákiához került. Ekkor szól közbe a véletlen: a határrendező bizottság egyik angol tisztjét sikeresen megoperálta és meggyógyította gyógyíthatatlannak hitt betegségéből, és nála eszközölte ki, hogy a két település hovatartozását újratárgyalják. A Népszövetség a magyar fél javára döntött. A két község 15 km területtel, 2500 2 lakossal (97 százalékuk magyar) visszatért Magyarországhoz! A vár azonban, mely Somoskő községbe szinte benyúlik, a mai napig nem került vissza. 65 A várhoz közel épült egy kirándulóközpont, ahol a vezető, Sera Tamás Attila fogadott bennünket. Kulturált körülmények között fogyasztottuk el az otthonról hozott ebédünket, Tamás munkatársa, Bodnárné Sarkadi Anikó még kávét is főzött nekünk. Bár szemerkélt az eső, Fábri Zsuzsi vezetésével sokan elindultunk a várhoz. Útközben ugyancsak figyelnünk kellett a lábunk elé, nehogy eltenyereljünk a kiálló bazaltkövekben. Közben kisütött a nap, gyönyörűvé varázsolva a tájat. Először a 9 méter magas, enyhén ívelt bazaltoszlopokat néztük meg, amelyeket a népnyelv bazaltorgonának hív. Azt is olvastam róla, hogy „kővé vált vízesés”. Tényleg lenyűgöző látvány! Lépcsőkön jutottunk fel a várba, amely romjaiban is szép. Tudni kell, hogy itt évmilliókkal ezelőtt vulkánok működtek. A tatárjárás után pedig a lecsendesedett tűzhányókra várak épültek az itt található bazaltkövekből, pl. Ajnácskő, Salgó, Fülek. 65 Bővebben a témáról: http://multkor.hu/20140216_magyar_orvos_mutete_valtoztatta_meg_trianont ?print=1 51

Somoskő várát egy időben a Losonczy család birtokolta. A család híres alakja Losonczy István, aki 1552-ben, a törökök elleni harcban, Temesvár hős védője volt. Élete egy részét ebben a várban töltötte lánya, Losonczy Anna, Balassi Bálint nagy szerelme. A várból gyönyörű a kilátás. A távolban feltűntek Salgó várának romjai is. (Petőfi Sándor írt róla szép elbeszélő költeményt.) Somoskő vára és a bazaltorgona 1954 óta a Somoskői Nemzeti Természeti Rezervátum része, amelyen 1,5 km-nél hosszabb tanösvény vezet keresztül. Kellemes órákat töltöttünk Somoskőn. Köszönjük Tamás és munkatársa kedvességét! A magyar lakosságú Füleket Trianon elszakította hazánktól. (Füleken működött a régi Magyarország legnagyobb zománcedény-gyára.) A település Csehszlovákiához került. Rövid ideig (1938-1945) visszatért az anyaországhoz. Jelenleg Szlovákia része. Napi programunk befejezéseként Fülek várát néztük meg. A várat az okmányok 1246-ban említik először. Egy bazaltdomb tetején épült. 1551-ben építettek hozzá egy alsó várat és egy hatalmas ágyútornyot. Ez a torony ma is áll, ez teszi messziről is jellegzetessé a várat. Fontos magyar végvárként tartották számon. A törökök 1554-ben elfoglalták, és 1593-ig egy bég parancsnoksága alatti szandzsák (járás) központja lett. A 17. században olyan kapitányai voltak, mint Bosnyák Tamás, Rhédey Ferenc, Wesselényi Ferenc (Zsófia, sztrecsnói várúrnő férje), gróf Koháry István. 1682-ben Thököly Imre kurucai felrobbantották a várat, azóta romokban áll. A toronyban öt emeleten a gazdag régészeti és történeti kiállításról kaptunk részletes és érdekes tájékoztatást idegenvezetőnktől. Esteledett, hazaindultunk. Új ismeretekkel gyarapodva, nyolc óra körül szerencsésen megérkeztünk Gödöllőre. 52

DR. SÜPEK ZOLTÁNNÉ ÉLMÉNYEINK LENGYELORSZÁGBAN ÉS SZLOVÁKIÁBAN Az elmúlt években egyesületünk kirándulói Gödöllő több testvérvárosát is felkeresték. 2016 négy napos útja a lengyelországi testvérvárosunkba, Zywiecbe vezetett. Az utat Szabó László, a gödöllői Lengyel Önkormányzat vezetője javasolta, és kedves feleségével, Erzsikével, valamint egyesületünk elnökével, Fábri Miska bácsival együtt állították össze a programot, és szervezték meg a kirándulást. Május 26-án ötvenegyen indultunk el a Tóth Tibor vezette autóbusszal a nagy útra. Miska bácsi és Szabó László köszöntője után hamarosan feltűntek Drégely várának romjai. Török seregek vonultak itt 1552-ben, majd ostromolták meg a várat, és Szondi György hősies helytállása ellenére foglalták el azt. Rövid pihenő után Parassapusztánál léptük át a határt, majd Hont vármegye székhelyén, Ipolyságon áthaladva Garamszegre (Hronsek) érkeztünk, amely kb. 600 lelkes kis falu. Régebben a Géczy család birtokolta a környéket, volt két kastélyuk, és övék volt a ma már nem létező vár. Viszont van a faluban egy csodálatos artikuláris fatemplom. Az evangélikus lelkésznő kedvesen fogadott bennünket, és magyarul mutatta be templomukat, amely 2008. július 7-e óta az UNESCO világörökségének része, Szlovákia egyetlen skandináv típusú fatemploma. A Garam folyó egyik szigetén épült, az építész neve nem ismert. 1725. október 23-án kezdték a munkát, és 1726. október 31-én, a reformáció napján szentelték fel. A templom dongaboltozatos, kereszthajós, ülőhelyeit úgy helyezték el, hogy mind az ezeregyszáz hívő jól láthatta az oltárt. Ez akkor újdonság volt. Értékes az 1763-ban készült orgonája és a fából faragott, aranyozással díszített, 1847-ből származó csillár. Az egész templom összhatása lenyűgöző. Érdekes, hogy a templomnak eredetileg nem volt alapja. A harangtornyát kissé 53

távolabb, 1764-ben készítették fából. A templom előtt két hatalmas hársfa adja az árnyékot, egyidősek az épülettel. Miért artikuláris templom? 1681-ben Thököly Imre harcolta ki I. Lipót császárnál, hogy járuljon hozzá az evangélikus vallás szabad gyakorlásához. Sopronban írták alá az egyezményt, amelynek 25. és 26. cikkelye (artikulus = cikkely) előírta két evangélikus templom építését kerületenként a következő feltételekkel: lakott területen kívül épülhetett, fából és fém nélkül, tornya nem lehetett. Egy év alatt el kellett készülnie, és bejárata nem nyílhatott az utcára. Mindezen feltételeknek a garamszegi templom megfelelt. Rövid nézelődés után indultunk tovább Besztercebányára. – Szlovákia gyöngye – így kezdte a város bemutatását a magyar idegenvezetőnk. Nyolcvanezer lakosú, de tanítási időszakban jóval több, mert iskolaváros. Gyönyörű környezetben fekszik, az Alacsony-Tátra és a Körmöci-hegység lábainál, a Garam folyónál. A város neve is jelzi, hogy a bányászatnak köszönheti gazdag múltját. Szász bányászok telepedtek itt le, és IV. Béla királyunktól kaptak jogot a nemesfémek kitermelésére, és tőle kapták a városi rangot is. Találtak itt aranyat és ezüstöt, de a réz bányászata tette híressé. Ebben pedig a szepességi származású Thurzó családnak és a német Fugger bankárcsaládnak volt jelentős szerepe. Mátyás király is többször járt a városban, és itt választották az ország rendjei Magyarország királyává 1620-ban Bethlen Gábort. Később a város püspöki székhely lett, majd Zólyom vármegye központjává vált. Három nagy tűzvész pusztította, a legnagyobb a 18. század derekán. Ma nem csak iskolaváros, hanem a régióba irányuló turizmus központja is. Megnéztük a város hatalmas, négyzet alakú főterét, melyet szép, két-háromemeletes polgárházak fognak közre. 1552-ben épült az óratorony. Ránézve az az érzésünk támadt, hogy eldőlni készül. 54

– Nem dől el, de felső része 68 cm-rel balra dől – mondta idegenvezetőnk. A közelben van a püspöki székesegyház, amely 1695 és 1715 között épült, eredetileg a jezsuitáknak. Nagyon szép a sgrafitto díszítésű Thurzó-ház, ez volt a vállalkozás központja. Átsétáltunk a várnegyedbe, ahol gyönyörködhettünk a régi városháza patinás épületében, a 14. században épült Mária templomban (német templom), aztán a Szent Kereszt templomban (szlovák templom), amely egybeépült az ötemeletes Mátyás-házzal. Szóval sok szépet láttunk Besztercebányán! Gyönyörű úton haladtunk tovább Zywiec felé. Még megálltunk rövid sétára Podbjelben, ahol különféle népi építészeti faházakat tanulmányozhattunk a skanzenben. Ezután megérkeztünk szálláshelyünkre, ami Miedzybrodzie Bialskie nevű helységben, a Hotel Silesia-ban volt. Szép környezet, tisztaság, kényelmes szobák, szívélyes fogadtatás – ezekben volt részünk. Itt kaptunk bőséges, svédasztalos reggelit és finom meleg vacsorát. Másnap reggel 9 órakor már az Elektrownia Porabka-Zar nevű vízi erőműnél szálltunk le a buszról. Magas, vas tartóoszlopok sorakoztak a közelben – ezekkel vezetik el a megtermelt áramot. Szigorú ellenőrzés után, sisakkal a fejünkön begyalogoltunk a föld gyomrába. Hosszú betonalagút, hatalmas csapódó vasajtók, jövő-menő kisautók az ott dolgozó emberekkel, nagy tágas termek, gépek jutnak eszembe. Először egy filmet néztünk meg a víz fontosságáról, felhasználásáról. Leginkább a vezérlőterem maradt meg az emlékezetemben. Számítógépek sokasága, előttük figyelő emberek. Ide érkeznek be Varsóból a parancsok, mikor van szükség az itt termelt áramra. Látogatásunk idején álltak a gépek. Bevallom őszintén, teljesen laikus vagyok az áramtermelés témájában. Szerintem a legtöbb ember ma már természetesnek tartja, hogy ég a villany, 55

melegít a vasaló, működik az internet, stb. Nem gondolunk arra, hogyan állítják elő az áramot. Érdekes volt ilyen erőművet látni! Dél körül Zywiec polgármestere fogadott bennünket a Városháza üléstermében. Kedves köszöntője után Kis Antal önkormányzati képviselőnk tolmácsolta Gödöllő polgármesterének üdvözletét. Ezután valamennyien kaptunk ajándékba egy mézeskalács szívet, majd városnézésre vittek bennünket. Zywiec 2002 óta testvérvárosa Gödöllőnek. Lengyelország déli részén, a Sziléziai vajdaságban, a szlovák- lengyel határtól 26 km-re, a Kárpátok hegyei (a Beszkidek) közötti völgyben fekszik a Sola és a Koszarawa folyók és részben a zywieci mesterséges tó partján. 750 éve város, ma 32 ezer lakosa van. Környékét gorálok (hegyi emberek) lakják, híres népművészettel, amelyről nagyon szép kiállítás látható a városi múzeumban. Érdemes lenne legalább egy részét Gödöllőn is bemutatni! A város története több lengyel családéval fonódott össze, 1838-tól 1945-ig pedig az egyik Habsburg főhercegi családéval, akik nagy birtokokat vásároltak a város környékén. A városi parkban egy palotát is építettek (Újvár), az ott lévő reneszánsz várat (Óvár) pedig megújították. Ők alapították 1856-ban a Zywieci Főhercegi Sörgyárat, amelyet a 2. világháború alatt a németek működtettek, a háború után államosították. Ma kb. ötmillió hektoliter az évi gyártási kapacitása. Zywiec ismert iskolaváros, újabban főiskolai karral is büszkélkedhet, és kiváló turisztikai lehetőségekkel rendelkezik. Évszázados parkon átsétálva megálltunk egy cukrászdánál, ahol vendéglátóink sörrel és süteménnyel leptek meg bennünket. Kedves gesztus volt tőlük! A városi séta után megebédeltünk a szabadban, majd siklóval felmentünk a Zar nevű hegyre. Sok kiránduló sétált vagy pihent a füves domboldalon. Mi is ezt tettük. Hegyek koszorúzta táj 56

előttünk, mögöttünk egy hatalmas víztározón csillogott a napfény. Jólesett egy kicsit ellazulni! Szálláshelyünkre este hat órakor indultunk vissza, ahol ismét finom vacsora és megérdemelt pihenés várt ránk. A harmadik napon Wadowice-be látogattunk. Ez a húszezer lakosú város a Kis-Beszkidek lábánál, a Skawa folyó partján fekszik. Itt született és élt 18 éves koráig Karol Woytila, azaz Szent II. János Pál pápa. Szülővárosa méltóképpen emlékezik rá. 2005-ben 13 objektumból álló emlékutat hoztak létre, ezek a pápa gyermek- és ifjúkorával kapcsolatos helyeket mutatják be. Ezek közül mi megnéztük azt a szép bazilikát, ahol megkeresztelték és ahová imádkozni járt, majd a Szülőház Múzeum következett. 1984-ben nyitottak meg itt egy pápai kiállítást, 2013-ban pedig az egész épület múzeum lett. A négy szinten lévő, 1200 m2 kiállítási terület 16 zónából áll, így végig nyomon követhettük a pápa gazdag életútját. Egy modern, multimédiás, narrációs kiállítás! A múzeum szíve az a lakás, ahol Karol Woytila 1920-ban megszületett és élt családjával. A kiállítás nem csak tárgyi emlékekben gazdag, hanem az elrendezés, a színek, a hangok, a fények érzelmileg is magukkal ragadtak bennünket. Maradandó élménnyel gazdagodtunk! Átsétáltunk a piactéren is. Ezen haladt át minden nap az iskolába, és később pápaként, szülőföldjén tett zarándokútján itt találkozott a helybeliekkel. Egy gránit felületen 167 táblát helyeztek el annak emlékére, hogy az „utazó pápa” több mint száz látogatást tett különböző országokban, köztük a mi hazánkban. Még egy kedves meglepetés várt ránk. Működött a piactéren 1945-ig egy cukrászda, ahová Karol Woytila és társai jártak krémest enni. Ma már bank ez az épület, de a templom háta mögötti cukrászdában ma is készítik ezt a krémest (kremowka). Szervezőink megleptek bennünket egy-egy krémessel! 57

Ezután egy alkalmas helyen megálltunk ebédelni. Kis Anti és felesége, Erzsike, gondoskodtak róla, hogy jóízűen falatozhassunk. Két kis asztalunkra a kiránduló társak is varázsoltak finomságokat. Köszönjük szépen! Ebéd után a Warta folyó partján épült Czestochowa városát kerestük fel. Fejlődését a kohászatnak köszönheti, ugyanakkor nemzetközi jelentőségű búcsújáróhely. Évente több millió zarándok keresi fel, különösen Mária ünnepeken. Mi éppen egy nagy zápor közepette érkeztünk meg. A város közepén emelkedik a Jasna Gora (Fényes-hegy), melynek tetejét a pálosok hatalmas épületegyüttese koronázza. Tudjuk, hogy a pálos rend az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend. A 13. században Boldog Özséb esztergomi kanonok alapította. Példaképük a 3. században élő Remete Szent Pál. 1382-ben Opolei Ulászló (sziléziai fejedelem, Nagy Lajos királyunk unokaöccse) kért 16 pálos szerzetest a királytól, és rájuk bízta a Segítő Szűz kis fakápolna és a csodatevő Fekete Madonna kép őrzését. A kápolna helyére épült a pálosok kolostora, amely ma is élő, működő kolostor. Történetének legfontosabb eseményeit falfestményeken, gobelineken láttuk a Lovagteremben. A terem végében látható egy Fekete Madonna képmásolat, az eredetit pedig a Szűzanya Kápolnában tekinthettük meg. A kápolna fala tele van fogadalmi ajándékokkal, hiszen a képnek a középkor óta csodatévő erőt tulajdonítanak. A kolostor levéltárában 1400 csoda emlékét őrzik. A kápolnában szinte folyamatosan miséznek a megannyi imádkozó hívő előtt. Még soha nem jártam itt. Első látásra a kápolna, a hatalmas (hét emeletnyi), barokk stílusú katedrális hangulata, szépsége valami misztikus hatást váltott ki bennem, s gondolom, sokunkban. Na, és a Kincstár! Micsoda értékek gyűltek itt össze évszázadok során, pedig küzdelmes évszázadok voltak. Arany, ezüst dísztárgyak, miseruhák, ékszerek, festmények, órák, porcelántárgyak, stb: nem győztünk csodálkozni! 58

A negyedik napon elköszöntünk szállásadóinktól, akik nagyon meg voltak elégedve velünk. Kirándulásunk során többször éreztük a lengyelek szeretetét. Zywiecben, szabadfoglalkozás keretében próbáltuk maradék pénzünket elkölteni. Vasárnap lévén egyetlen üzletet találtunk nyitva, ahol „capcarázhattunk”. Főleg a város híres sörgyárának a Táncosnő-címkés sörösdobozai kerültek a kosarainkba. Elhagytuk Lengyelországot, és hazafelé vettük az irányt. Szlovákiában még szerettünk volna Sztrecsnó várához felmenni, de az esős idő miatt nem vállaltuk. Ez a vár a Vág völgyében épült. Wesselényi Ferenc (a későbbi nádor) és Bosnyák Zsófia itt kötött házasságot. Zsófia nagyon szeretett itt élni. Csatóné Margó útitársunk mesélt erről sok érdekeset a buszban. Időnkbe még belefért Körmöcbánya megtekintése. A német bányászok alapította város festői környezetben fekszik. Már a 11. században aranyat bányásztak. Károly Róbert alapította a pénzverdét, ahol a középkor egyik legkedveltebb fizetőeszközei készültek (aranyforint, aranydukát). A napsütéses időben a középkori hangulatú főtéren át felsétáltunk a gótikus, 15. században épült Szent Katalin vártemplomhoz. Mellette magasodik az Óratorony, száznál több lépcsőjét megmászva gyönyörű a kilátás a városra, a hegyekre. A főtér valamikor piac volt, ma szépen parkosított, rendezett polgárházakkal körülvett terület. Itt van a ferences templom és rendház, itt üzemel ma is a több száz éves pénzverde. Szemet gyönyörködtető az 1710-es pestisjárvány emlékére emelt, 20 méter magas Szentháromság szobor. Nézelődésünkbe még egy fagylaltozás is belefért. További utunkon láttuk a pártázatos díszítésű Zólyom várát, ahol Balassi Bálint született. Egy szép erdős részen pedig megálltunk, és elfogyasztottuk az egész úton kedvünkre működő büfénk maradékát, és utána jót énekeltünk. Parassapusztánál átlépve a határt már hazai földön folytattuk a 59

nótázást. Szerencsésen haza is értünk. De szép, élményekkel és szeretettel teli négy nap volt! Szívből köszönjük mindenkinek, aki ezért valamit tett, külön a szervezőknek, a buszvezetőnknek. Önkormányzatunknak pedig az anyagi támogatást! Nagyon szépen köszönöm Szabó Lászlónak, a Gödöllői Lengyel Kisebbségi Önkormányzat elnökének a Zywiecről írottakhoz nyújtott segítségét. Csoportunk vezetői, Kis Antal és Szabó László köszöntik testvérvárosunk polgármesterét, Antoni Szlagort 60

LESTYÁN PÉTERNÉ ISMÉT ERDÉLYBEN JÁRTUNK! Avagy, hogy kerül az ikeás zabkeksz Irénke néni hagymapajtájába Kibéden 2016. augusztus 18-23-ig ismét Erdélyben járt a Teleki Pál Egyesület 45 fős csapata. Szokás szerint, reggel 6 órakor indultunk a „Premi” elől. Az M3-as autópálya Igrici pihenőjében csatlakoztak hozzánk kedves tagtársaink, a Sajószögeden lakó Vanyó házaspár. Már itt beleringatóztunk (ki így, ki úgy!) a kirándulás hangulatába, megismerkedtünk útitársainkkal és kirándulásunk programjával. Magunk mögött hagytuk gondjainkat, intéznivalóinkat, és átadtuk magunkat a boldog semmittevésnek, élményvárásnak. Igen komoly és gazdag program előtt álltunk. Az első napon mintegy 500 kilométeres utat terveztek a szervezők: Mészáros János, Jacek és felesége Piroska. Nagykároly, Zilah, Torda érintésével, Torockón várt minket első szálláshelyünk. 10.30-kor léptük át a határt Vállajnál, majd Nagykároly felé haladva, dr. Süpek Zoltánné Klárika „mesélt” a város híres szülötteiről (Kaffka Margit, Károlyi Gáspár) és Petőfi Sándor találkozásáról Szendrey Júliával a megyebálon, házasság- kötésükről, és Teleki Sándor gróf koltói kastélyában töltött boldog hetekről. Beszélt Szendrey Júlia későbbi életéről és halála körülményeiről is. Közben a „hepehupás vén Szilágyba” értünk, elhagytuk Érmindszentet Ady szülőhelyét és Jacektól, majd dr. Jeney László tanár úrtól felváltva, hallottunk az egyes települések: Gencs, Tasnád, Sarmaság stb., nevezetességeiről, illetve a táj földrajzáról, nagyon szakszerűen, de közérthetően. Jeney tanár úr beszélt a Partiumról, az Érmellékről, mint tökéletes síkságról, valamint az egész Kárpát-medence kialakulásáról. Alattunk magas hegyek vannak lesüllyedve, melyek a földtörténet őskorában (Jurában) Afrikáról szakadtak le. Nyugtalan vidék ez, hévizek, gyógyvizek, tűzhányók vidéke – magyarázta. 61

Szilágyballa után Zilahon mentünk keresztül. Itt Jacek mesélt Szilágyi István Kossuth-díjas íróról, aki gyermekkorát Zilahon töltötte, és a mai napig szoros szálak kötik a Szilágysághoz. Természetesen szólt Wesselényiről és Adyról, akik itt jártak gimnáziumba. Zilah egyébként Szilágy megye székhelye, a Zilah-patak két partján fekszik, 86 kilométerre Kolozsvártól. A Meszesen ebédeltünk, itt nyitott ki az egyesület nevezetes, önerőből szerveződött „büféje”. Jólesett egy kis mozgás, és természetesen a jó falatok és egy kis itóka is. A Meszes-hegység Zilahtól északkeletre fekszik a Szilágyságban. Tetejéről belátni a Zilahi- medencét, a Berettyó és a Kraszna völgyét. Továbbhaladva Jeney tanár úrtól megtudtuk, hogy hogyan lehetnek Kelet felé a Nyugati-Kárpátok, majd a földrajzi és az újabb román elnevezéseket próbálta megismertetni velünk. Magyarvista mellett haladtunk el, melyet visszautunk során szándékoztunk megtekinteni, és máris a Szamos-völgyében jártunk, Torda felé haladva. Jacektól Gyalu kastélyáról, Klárikától a tordai Szent László legendáról, Jeney Lászlótól pedig a karsztjelenségekről és a Tordai- hasadék geológiai, földrajzi kialakulásáról hallottunk. Fábri tanár úr, Miska bácsi, időnként hozzáfűzött néhány gondolatot az ismertetésekhez, és amikor a kirándulók figyelmét lankadni látta, vagy úgy érezte, hogy a hangulat kissé „megült”, mindig előhozott valami jó történetet, anekdotát, ami illeszkedett a helyhez, vagy a társaság hangulatához. Itt mondom el, Kedves Olvasó, hogy a kirándulás vezetése fantasztikus volt! Leginkább egy jól összeszokott vonósnégyes hasonlata jut eszembe Jacek, Jeney László, Miska bácsi és Klárika munkájáról. Az első hegedű, azaz Jacek, játékos, néhol cifrázó, vagy éppen profán „dallamívét”, Jeney tanár úr (másodhegedű) korrekt, a „fődallamot” szépen követő biztos hangja kísérte. Az egész ritmusát és lekerekítését a brácsa, azaz Miska bácsi szép, karakteres „muzsikája” biztosította. 62

Összhangját, lírai aláfestését a cselló, azaz Klárika meleg hangja adta. Mindezt olyan jól megkomponálva kaptuk, mintha előre begyakorolták volna. Könnyed, természetes, mindig érdekes és aktuális volt. Olyan jól összedolgoztak az út során, hogy nem is tudtam mindenütt megjegyezni, melyik információt kitől kaptuk. Amit azonban a kirándulásról leírtam, legnagyobb részt Ők mondták el. Hipp-hopp Tordán voltunk! Reggel 6 órához képest nem is olyan hipp-hopp, mert fél hat körül értünk a hasadékhoz. Úgy döntöttünk, hogy biztos, ami biztos, most nézzük meg, mert nem esik az eső. Nekiindultunk gyalog a tetőről a hasadék felé. Sajnos fájt a lábam, így csak a bejáratáig tudtam leereszkedni. Akik azonban végigmentek a 3,5 kilométeres hasadék jó részén, megilletődve nézhették a hatalmas 250-300 méter magas sziklafalakat, és Szent László lovának patkónyomát is látták. Én előttem „csak” a Hesdát patak és a jura-kori karsztosodás csodás eredménye volt látható, amiről Jókai így ír Egy az Isten című regényében: „A Tordai-hasadék a vulkáni alkotás egyik legbámulatosabb remeke, itt egy hegylánc a tetejétől a talpáig kettérepedve.” Majdnem este 7 óra volt – román idő szerint – mikor szállásunk, Torockó felé vettük az irányt. Családoknál voltunk elszállásolva a Fő utcában és Mihácsa János – már ismert – családias vendéglátóhelyén vacsoráztunk. Természetesen a másnap reggeli jó falatokat és az elmaradhatatlan pálinkát is itt fogyasztottuk. A Székelykő árnyékában aludtunk, a gyönyörű fekvésű Torockón. 63

Augusztus 19. péntek. Második nap. Láttuk a napfelkeltét (sajnos csak egyszer!), ahogyan a Székelykő mögül kibújik. Különös hangulatú ez az unitárius vallású szász eredetű, tiszta magyar település. Nem lehet elfelejteni az itt töltött estéket és reggeleket, és persze a hófehér, magas szász házakat sem. A település fölé emelkedő Székelykő hatalmas sziklafala a különös hangulat oka. Egyébként a 9 órai indulás után Jacektól és Jeney Lászlótól részletes előadást hallottunk a karsztokról, Székelykő és a Torockó-hegység kialakulásáról, valamint magáról Torockóról. Nem először vagyunk itt, így most erről nem számolok be részletesen. Mindenesetre mire Jacek a Mezőségről, az Aranyos folyóról, az aranymosásról és a Nyárádmentéről szóló ismertetését befejezte, azon kaptuk magunkat, hogy Radnót után, Marosvásárhelyt is elhagyva, Ákosfalva környékén járunk. 11.45-kor álltunk meg, és ebédeltünk, egy kellemes zöld helyen, egy kitérőnél. Előkerültek az otthonról hozott szendvicsek és persze a kirándulótársaknak hozott finomságok. Az egyesület kirándulói már régen úgy készülnek egy-egy kirándulásra, hogy különböző finom ételeket készítenek a közös büfé-asztalra. Süteményeket, kolbászokat, szalonnát, saját termésű zöldségeket, gyümölcsöt és itókát is. Egy ilyen közös ebéd minden tekintetben élmény. 12.45-kor indultunk tovább, és rövid út után Segesvárra érkeztünk. 13.30-kor álltunk meg a vár alatt, és indultunk a festői fekvésű vár megtekintésére. A Nagy-Küküllő partjain fekvő várost a XII. században alapították a II. Géza által idetelepített szászok. A XIV. században már jelentős kézműiparral és kereskedelemmel rendelkezett. A vár és a jelentősebb épületek a XIV-XV. században épültek ki. Erdély legfestőibb középkori várnegyedét találjuk itt, mely a Világörökség része. A vár tizennégy tornyából kilenc még ma is épen áll. Ezeket majd egy kilométeres várfal köti össze. A 64

tornyokat a céhek tartották fenn a középkorban, és nevüket is a fenntartó céhről kapták. Fölsétálva, a főtéren kicsit körülnéztünk, vásároltunk, fagyit ettünk, söröztünk (ki ezt, ki azt), és utána az 1642-ben fából épült, fedett „Diáklépcsőn” felmentünk a várhegy tetejére. Mikor a 172 lépcsőn felértünk, előttünk állt a vár második evangélikus temploma, a Szent Miklós templom és a híres Evangélikus Gimnázium. Az itt tanuló diákok ma is mindennap ezen a lépcsőn mennek az iskolába. A templom, az erdélyi gótikus építészet remeke (ahogy az ismertetők írják), gyönyörű méltósággal uralja a dombot. A brassói Fekete templomhoz hasonlítják. Elődje a XIII. században épült, amit a XV. században építettek át gótikus stílusban. Különlegesek az oltárai, melyek a Segesvár környéki erődtemplomokból kerültek ide, valamint gyönyörű a gótikus boltozata és faragott szentségtartója. Kijőve a templomból nagyot sétáltunk a mögötte lévő ódon hangulatú evangélikus temetőben, olvasgattuk a régi szász neveket és sírfeliratokat. Furcsa, hogy ebben a nagy szász hagyományú városban, ma a hozzávetőlegesen 32 ezer lakosból csak mintegy 600 német él. 16.30-kor indultunk tovább a Segesvár határához közeli Ispán kúthoz. Ez az a Petőfi emlékhely, amit azon a helyen – vagy ahhoz közel – emeltek, ahol a költőt utoljára látták a segesvári csata alatt. (1849. július 31.) Az emlékmű Héjjasfalva és Fehéregyháza között, közvetlenül a műút mellett, az egykori csata színhelyén van. Ezen a mezőn, kissé nyugatra volt egy híd, azon látta utoljára, futva az ezredorvos. A kozákok után tisztogató osztrák Heydte jelentése szerint, itt láttak egy elölről leszúrt, levetkőztetett felkelőt és mellette véres papírokat – írja Illyés Gyula Petőfi című könyvében. Úgy gondolom, hogy ez minden magyarnak szent hely! Megilletődve álltunk a Gyarmathy János által készített emlékmű előtt, és emlékeztünk. Klárika elmondta az „Egy gondolat bánt engemet” és a „Pacsirtaszót hallok megint” című Petőfi verseket, mi pedig népdallá lett verseit énekeltük: „Kis lak áll…”, „Befordultam a 65

konyhára…”, stb. Megfogott ez a hely, és az emlékezés pillanata. Arra a lánglelkű (elcsépelt jelző, de nincs jobb!) költőre emlékeztünk, kinek neve Farkas Árpád szerint egyet jelent „az akácvirágzással, vizek folyásával, harccal, poézissel” – egyszóval a magyarsággal. Legendák születtek eltűnése után arról, hogy itt látták, ott látták, nem akarták elhinni, hogy meghalt.” Mondhatjátok az édesanyának, hogy legkedvesebb fia valahol messze meghalt. Nem hiszi el” – írja Illyés Gyula. Héjjasfalva felé indultunk tovább. Következő megállónk egy másik Petőfi emlékhely volt Székelykeresztúron. 1849. július 30-án ide érkezett Petőfi, és a Gyárfás kúriában töltötte a segesvári csata előtti éjszakát Varga Domokos vendégeként (itt volt a szállása Bem tábornoknak is). A legenda szerint a kertben lévő körtefa alatt írta utolsó versét a „Szörnyű idők”-et. Más források szerint ezt a versét Mezőberényben írta Orlay Petrics Soma unokatestvére birtokán, mielőtt Bem seregéhez indult volna. Mindenesetre a körtefa, „Petőfi körtefája” (illetve annak maradéka!), ma is ott áll a Gyárfás kúria udvarán, és a rajta elhelyezett emléktáblán Kányádi Sándor sorai: „Haldoklik az öreg tanú, Petőfi vén körtefája, azt beszélik ő látta volt verset írni utoljára”. Hát igen, Petőfit mindenki magáénak vallja, Ő az egész nemzeté. Nagygalambfalva, Kányádi szülőhelye mellett, vitt az utunk, aztán Székelyudvarhely és Fenyéd után, a gyönyörű székelykapuiról híres Maréfalván át megérkeztünk Szentegyházára. Itt három éjszakát töltöttünk, vacsoráztunk és reggeliztünk. A fogadtatásról, a vendéglátásról és egyáltalán arról a csodáról, amit ott láttunk, muszáj részletesen írni. Haáz Sándor zenetanár 1982-83-ban szentegyházi és környéki általános iskolai (nem zeneiskolás!) tanulókból létrehozta a 140 fős Gyermek Filharmóniát. Százfős a kórus, amelyet egy 40 fős vonós és fúvós zenekar kísér. Ez a „Fili”, ahogyan mindenki nevezi, bejárta a világot! Énekeltek 66

Brüsszelben, Törökországban és számtalan helyen. Az anyaországban minden évben turnéznak, természetesen a Parlamentben is énekeltek már. A székely ruhás kórus és zenekar célja a hagyományőrzés, a komoly és népzenei kultúra népszerűsítése, de leginkább a magyar kultúra őrzése itt a Hargita lábánál. Két alapítvány segítségével működnek. Székházuk egyszerre múzeum, vendéglátóhely, kultúrház és a zene és énektanulás helye is. A vendéglátást maguk a filisek csinálják: gyermekek és szülők. Ottlétünk alatt, a kórus távollétében, (Lengyelországban vendégszerepeltek.) Pál Tamás és Molnár Zsombor szolgálták fel a vacsorákat, reggeliket – egyenruhában, szakszerűen és udvariasan. Erika, a könyvtáros irányította őket. A két fiú, komoly „házigazdás” kézfogással köszöntött bennünket érkezésünkkor kint a ház előtt, és utána bekalauzoltak az ebédlőbe. Szívmelengető élmény volt ez, de maga a ház is. A nyári művészeti táborok képeivel díszített folyosón, régi népi használati eszközök, viseletek, szőnyegek, gyönyörű szuszékok, festett bútorok, stb. vannak. A szálláshelyek, vagyis a szobák berendezései is hasonlóan, a régi paraszti életet, házakat idézik. A tanár úr, a tanítványai és azok szülei gyűjtötték ezeket a kincseket hosszú évek során. Itt Szentegyházán a semmiből teremtett csodát Haáz Sándor. A Fili óta Szentegyháza kulturális és idegenforgalmi központtá, a környék és a romániai magyarok összetartozásának tartóoszlopává, szimbólumává vált. Augusztus 20. szombat. Harmadik nap Jóízű reggeli után 9 órakor indultunk Csíkszeredán, Sepsiszentgyörgyön át Brassóba. Ez volt a 3. napi útiterv, kb. 270 km. A Tolvajos-tetőn át ereszkedtünk a Csíki-medencébe, az Olt folyón át. „Csíkországban, hol az erdők zöldebbek talán, mint máshol” írja Kányádi Sándor. Valóban, a Csíkszereda - Székelyudvarhely műút a Hargita hegységen vezet át, és még 67

ilyen augusztus végi, borongós napon is gyönyörű zöld. Jacek különösen beszélő kedvében volt, hiszen hazáján, régebbi szűkebb pátriáján: Csíkszeredán át vitt utunk. Oda-vissza nagyon sokat mesélt róla. Tusnádon, Tusnádfürdőn keresztül jutottunk Sepsiszentgyörgyre. Csak áthaladtunk a közel 60 ezer lelkes, ma is több mint 70 százalékban magyarlakta városon. Ma Kovászna megye székhelye, az Olt két partján fekvő város. Délfelé érkeztünk meg Brassóba, az erdélyi szászok egykori, egyik nagy központjába, Brassó megye székhelyére. Erdély délkeleti részén, a Kárpát-kanyarban, a Barcasági-medencében fekszik ez a nagyváros a Cenk hegy lábánál. Románia második legnagyobb városa, fontos közlekedési, kereskedelmi és kulturális csomópont mintegy 350 ezer lakossal – ebből 23 ezer magyarral. Egy repülőtere és négy vasúti pályaudvara van. A Nagy Cenk lábánál állt meg a buszunk, közel a felvonóhoz. Tizenöt fős csoportokban az ún. Telekabinnal mentünk fel a 995 méter magas hegyre. Szép volt, ahogyan ott a mélység felett lebegtünk! Fent elsétáltunk az óriás Brasov felirat mögötti teraszra, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a városra. Világosan lehetett látni a különböző városrészeket, az újat és a patinás óvárost, ahová menendők voltunk. Akinek bírta a lába, felment a Cenk csúcsán lévő, milleniumi Árpád szobor maradványához. Jankovics Gyula faragta, az akkor 20 méter magasan álló szobrot (a románok felrobbantották). Itt már csak a talpazat darabjai vannak, a szobor egyes részei a Történeti Múzeumban, a feje pedig az evangélikus egyházi központban látható. Leérkezvén a Cenkről, közös ebédünket megzavarta a szemerkélő eső. A buszban és mellette ettük meg szendvicseinket, majd egy kis „szíverősítő” után elindultunk az óvárosba, a Fekete templom megtekintésére (kb. 14.30 lehetett). A Fekete templom Románia legnagyobb temploma, az európai gótika legkeletibb gyöngyszeme. Nevét az 1689-es tűzvész után kapta, mert teljesen bekormozódott. A korábban Szent Katalin, később Szűz Mária tiszteletére szentelt templom 68

1542-től, a város reformációja idejétől, evangélikus templom lett, melynek Johannes Honterus prédikátor, a „szászok reformátora” lett a lelkésze. Szobra a templom déli oldalán, a róla elnevezett iskola előtt áll. Gyönyörű, háromhajós épület, melynek hossza: 89 méter, magassága: 42 méter, toronymagassága pedig: 65 méter. Neves mesterek által készült oltárképei, berendezései sérültek az 1689-es tűzvészben. Szószékét, padjait 1700-ban készítették, azonban freskói: Angyali üdvözlet, Királyok imádása, stb., valamint a Mátyás címer 1477-ből valók. Mátyás király ugyanis hathatósan támogatta az építkezést. 1914-ig hét harangja volt, akkor azonban hármat beolvasztottak ágyúnak. Az egyik – Románia legnagyobb harangja – 1514-ből származik. Törökország után, Európában a legnagyobb anatóliai szőnyeggyűjtemény díszíti a templombelsőt. Mintegy 120 szőnyegből áll a gyűjtemény. 1969-1999 között helyreállították a templomot, és a koromréteget is eltávolították. Kijövet még egy kicsit körbenéztünk az ún. „Honterus udvarban”, megnéztük Honterus szobrát és az előtte álló Evangélikus Gimnáziumot, melynek elődjét Ő alapította. Brassó kultúrájában egyébként gyönyörűen összefonódik a szász, a magyar és a román kultúra. Különösen a reformáció segítette a három nyelv irodalmi érvényesülését. (Honterus, Szebeni Nyírő János és Coresi munkássága.) 16.15-kor indultunk vissza Csíkszereda felé. Tusnádon finom, friss borvizet töltöttünk üvegeinkbe, és legközelebb a Tolvajos-tetőn álltunk meg. A három keresztnél tartottuk meg augusztus 20-i ünnepségünket. A 950 méter magas nyeregben, ezen a helyen három kereszt van, 896., 1896. és 1567-es évszámokkal. A honfoglalás, Márton Áron születése és az ezen a helyen megütköző csíki székelyek és János Zsigmond seregei csatájának évszámai ezek. Ez utóbbiban a székelyek, katolikus hitüket védték meg, János Zsigmond erőszakosan unitárius hitre téríteni akaró serege ellen. A legenda szerint míg a férfiak 69

harcoltak, addig a szülők és a gyermekek a csíksomlyói kegytemplomban imádkoztak a Szűzanyához. A győzelem óta tartják meg minden évben a csíksomlyói búcsút. Tehát méltó helyen ünnepeltünk. Némedyné Mártika felolvasta a Magyar Alkotmány preambulumának azt a részét, mely Szent István királyra és kereszténységünkre hivatkozva fogalmazza meg identitásunkat. Utána egy szép XIII. századi István király himnuszt énekeltünk, befejezésül pedig a magyar és székely himnuszt. Fogtuk esernyőinket a szitáló esőben, de mindez nem zavarta az ünnep áhítatát. Szerencsésen visszaérkeztünk Szentegyházára, és 19 óra után jóízűen vacsoráztunk. Tamás és Zsombor fáradhatatlanul hozták a finomságokat, udvariasan, kedvesen. Mindenki a szállására vonult, mi is. Négyen Gál Ildikóék vendégei voltunk a Sport utcában. A kedves fiatal családnál kellemes vendéglátásban volt részünk. Augusztus 21. Vasárnap. Negyedik nap. Reggeli után, 9.30-kor szentmisén vettünk részt a katolikus templomban, majd kicsit beszélgettünk egy asszonnyal, aki a parókián segítkezik. Szentegyháza mindennapi életéről és az ott élő emberekről kérdezgettük. 11.30-kor indultunk. Erre a napra csak mintegy 100 kilométert terveztünk: Székelyudvarhely, Székelyderzs és Agyagfalva megtekintését. Rövidesen Agyagfalván voltunk, ebben a nagy múltú székely faluban (pontosabban a határában), mely a székelység ősi gyülekezőhelye. 12 kilométerre van Székelyudvarhelytől. 1506- ban került sor az első agyagfalvi gyűlésre, ahogyan Jacek mesélte. Jelen voltak a hét főszék elöljárói, lófői és megannyi ember. Ez az első Agyagfalvi Székely Közgyűlés és határozata a székely önkormányzat történetének legfontosabb eseménye volt. „Mü, Székelyország földjének lakói, … az 1506. esztendőben, Udvarhelyszéknek Agyagfalva majorjában gyűlést 70

hirdettünk, hogy az egyenlőtlenségeket eltörölnénk …” áll az emléktáblán. Ugyanide hívták össze 1848 októberében a Székely Nemzetgyűlést, melyen 5 székből mintegy 60 ezer székely gyűlt össze, elhatározván, hogy csatlakoznak az 1848-as szabadságharchoz. Fontos volt ez az összejövetel a tekintetben is, hogy meghatározta a székelység helyét a magyar polgári nemzetben. Jacek tartalmas és lelkes beszámolója után elénekeltük a Gábor Áron kezdetű 48-as dalt, majd még egyszer körbejárva az emlékhelyet, 13.20-kor továbbindultunk Székelyderzs felé. Jacektól már korábban is sokat hallottunk az erdélyi erődtemplomokról, s most ezt az ún. „szalonnás” templomot mutatta meg nekünk Székelyderzsen. 14 óra körül értünk a templomba, ahol ha szalonnát nem is, de egy tartalmas, magyar nyelvű ismertetést kaptunk a templom belső berendezéseiről, feltárt freskóiról, erődtemplomi jelentőségéről. A templomot egy XIII. századi kápolna bővítésével, a XIV. században építették. Erődfalait és a maihoz hasonló formáját, a XVII. században kapta, Basta seregeinek a pusztítása és a török dúlás után. Hármas szintű védelmi rendszert építettek köré, és 1720- tól az élelmet: a gabonát és szalonnát is idemenekítették, és tárolják a mai napig. Az unitárius közösség – egyébként színtiszta magyarság, 800-900 fő – védelmezője és máig megtartója ez a templom. A szalonna és a gabona ki- és bevételének szigorú szabályai vannak. Csak a hét egy bizonyos napján történhet a templomszolga vagy a harangozó jelenlétében. A tárolás helye családonként meghatározott, jelzéssel ellátott és elkülönített. 5 bástyájából négyben tárolnak szalonnát. Egy bástyában 8 kamra van, 1 kamrába 20 család szalonnája van elhelyezve úgy, hogy minden családnak 4 kampója, azaz szöge van. A bástyatornyok mikroklímája nagyon kedvező a szalonna tárolására, hűvös és szellős. A többrétegű falfestés alól 1419-ből származó freskótöredékek kerültek elő. A Szent László legenda 71

mozzanatait láthattuk éppen feltárás alatt. Közép-Európa legrégibb rovásírásos emléke is itt található. Egyedülálló az unitárius erődtemplom hagyományőrzésben is megmutatkozó közösségmegtartó ereje. (Természetvédelmi, szélsőséges időjárás elleni népszokásai.) A Világörökség része – jelenleg Európai Uniós pályázatból történő felújítása folyik. Megéheztünk a sok szalonna emlegetése és illata miatt is, így Székelyderzs határában, a Lok patak mellett piknikeztünk 15 óra körül. Hihetetlen, hogy Piroska fűre terített kékfestő abroszára – az asztalunkra – még a negyedik napon is mennyi otthonról hozott finomság került. 16.15-kor már Székelyudvarhelyen voltunk. Egy órás sétára volt időnk ebben a gyönyörű, megyei jogú városban, amely Székelyföld történelmi, társadalmi és kulturális központja, évszázados hagyományokkal rendelkező székhelye. Minden épülete és szobra, maga a történelem. Végigsétáltunk a Fő- téren, majd folytatásában, a Márton Áron téren, föl a Szent Miklós templomig és a Tamási Áron Líceumig. Közben megnéztük a legnevezetesebb épületeket: a Megyeházát, a Református Kollégiumot, a református templomot, – mely megosztja a teret – majd a Márton Áron téren a püspök szobrát és a város emblematikus „Vasszékely”-ét. Népszerű ez a szobor, melyet eredetileg 1917-ben, az első világháború áldozatainak emlékére emelt két katona, de a románok 1919- ben lerombolták. Az újjáépített emlékművet – Szabó János alkotását – 2000-ben avatták fel, mindkét háború áldozatainak emlékére. Az eredeti tábla ott van a közismert felirattal „Gyopárt a Hargitáról hozzatok, a székely hősök halhatatlanok”. 17 órakor indultunk vissza Udvarhelyről, és 18.45-kor már a Fili-ház ebédlőjében vacsoráztunk. A csoport, közös énekkel köszönte meg az emlékezetes vendéglátást, és a Teleki Pál Egyesület vezetősége pedig átadta ajándékait Erikának, a 72

szakács néniknek, közvetve Haáz tanár úrnak, és természetesen a két „pincér” fiú is kapott egy-egy édességcsomagot. Mindannyian ott maradtunk, mert a hagyományos búcsúest következett, Erika, a szakácsnénik, a fiúk és a mi részvételünkkel. Nagyon jól éreztük magunkat, sokat énekeltünk egy jó tangóharmonikás és egy kis borocska kíséretében. Ezt a hagyományt is Haáz tanár úr honosította meg. Kár, hogy nem voltak itthon! Fél tíz után mentünk haza utoljára Szentegyházán, hiszen másnap már hazafelé vettük az irányt Torockón megpihenve. Nagyon szép este volt! Augusztus 22. hétfő. Ötödik nap Reggel elbúcsúztunk kedves vendéglátóinktól, ajándékot cseréltünk, mert mi is kaptunk: finom házi áfonya lekvárt. 8 órakor reggeliztünk, utoljára elbúcsúztunk a „Haáz-tól”, a gyerekektől, Erikától, és nagyon szép emlékekkel elindultunk Csíkszeredán, majd a Sóvidéken keresztül Torockóra. 230 kilométeres út várt ránk. 9.35-kor érkeztünk Csíkszeredára. Testvérvárosunkat most közelebbről is megtekintettük. A városi park mellett állt meg a buszunk. Kis Antal kirándulótársunk, képviselői minőségében, Gödöllő testvérvárosi kötelezettségének eleget téve, látogatást tett a Polgármesteri Hivatalban. Találkozott az alpolgármesterrel, és vitte Gödöllő város baráti üdvözletét és ajándékát. Csoportunk addig egy kicsit sétált a parkban, majd a csíkszeredai alpolgármester hívására elment egy közös fényképeszkedésre. Utána Jacek vezetésével sétára indultunk a közel 37 ezer lakosú, majdnem 90 százalékban magyar városban. Már korábban elmondta nekünk, hogy a város 5 település összeolvadásával nyerte el mai formáját, nagyságát. Szereda, Zsögöd, Taploca, Csíksomlyó és Csobotfalva nőttek össze, és adják a mai különböző városrészeket. Világszerte ismert a 73

csíksomlyói kegytemplom, és a csíksomlyói búcsú miatt ez a „katolikus fellegvár”. Orbán Balázs, Székelyföld leírása című munkájában még azt írja: „Szereda egy oly gyarló, kicsiny helység, melynél nagyobb … falu Csíkban akárhány akad”. Ma ez már régen nem igaz a nagyvárossá növekedett, jelentős idegenforgalommal is rendelkező megyeszékhelyre. Hargita megye központja, kulturális központtá is nőtte ki magát. Megnéztük a hatalmas főteret, a magyar nyelvű Sapientia Egyetem épületét, továbbhaladva pedig a tér kissé szocreál épületeit: a megyeházát, a művészeti szakközépiskolát, stb. Persze Jacek tudta mindenik pártállami elnevezését és funkcióját, sőt nagyon érdekes és sokszor humoros történeteket mesélt az általa ott megélt szocialista évekről. Megnéztük a tavaly Pünkösdkor felavatott Márton Áron szoborcsoportot a bérmálkozó kislánnyal. Sárpátki Zoltán szép szobra a város katolikus identitásának védjegye is lehetne! Elmentünk a színház épülete előtt, mely szintén szocreál építmény, majd a Hargita Népe című újság és a csendőrség épülete következtek. Ezekkel szemben van a Mikó vár, a város egyik nevezetessége. Nevét építőjéről és első kapitányáról, Hidvégi Mikó Ferencről kapta – miként Jacek mesélte. Mikó Ferenc a XVII. század elejének kimagasló politikai egyénisége és egyben Bethlen Gábor fejedelem bizalmasa volt. Az eredetileg késő-reneszánsz kori, olaszbástyás vár sok vihart megélt a századok során. Alakja és funkciója sokat változott. A XVIII. századig a székely határőrség, majd a császári seregek, 1848-49-ben Bem és Gál Sándor hadiszállása, utána meg börtön, sok 48-as kivégzőhelye volt. 1970-ben történt felújítása óta a Csíki Székely Múzeum helye, udvara és épületei számos, jelentős kulturális és zenei esemény színterei. 11 órakor szálltunk vissza a buszra, és élvezettel hallgattuk Jeney tanár úr előadását a csíksomlyói búcsúról és az ezer székely lány ünnepéről. Közben megint elhaladtunk Máréfalva szép székelykapui között, és az úton tovább Jacekot hallgattuk, 74

ahogy minden településről mondott valamit, amin áthaladtunk. Így aztán Énlakáról hallhattunk az utolsó római őrhelyről, Farkaslaka mellett, Tamási Áronról stb. Közben Korond, Parajd, Szováta felé kanyarodván máris az ún. Sóvidéken jártunk. Jeney tanár úr elmondta a vidék geológiai kialakulását. Nagyon érdekes volt, ahogyan a sókarszt jelenségeket leírta és a földalatti üregek és tavak kapcsán, a Medve-tóról beszélt. Sokan ismertük a tó sós vizének fantasztikus fenntartó hatását, de hogy a felső hideg vízréteg alatt miért meleg a vize, csak most értettük meg. Szovátát elhagyva, már az ebédelő helyet kezdtük keresni, de valahogy nem sikerült a természetben megfelelőt találni. Így aztán, egy ötlet, meg egy telefon után, Kibéden, a hagyma hazájában álltunk meg, Jacekék régi ismerőse, Irénke néni portájánál. Éppen jókor! - ahogyan a székely ember mondaná, mert Miska bácsi már korábban ráhangolt minket az evésre, amikor elmesélte, hogy a székely ember a szalonnafélét „lapítón” eszi így és úgy milyen jóízűen! Tehát igen jólesett a falatozás az egyesületi lapítókon, Irénke néni hagymapajtájában! Kis Antiék és Jacekék szalonnáját ettük, hagymával, paprikával, paradicsommal, ahogy illik. Persze kerültek elő még más finomságok, rágcsálni valók, pl. ikeás zab-keksz is. Jó hangulatú piknik volt, Irénke néni jóvoltából! Lemértük az elviendő, megvásárolt hagymafűzéreket, elbúcsúztunk, és 15 órakor ismét buszra szálltunk. Miközben elhagytuk Erdőszentgyörgyöt, Klárika mesélt arról, hogy miként került magyar vér az angol királyi családba. Viktória Mária, V. György angol király felesége, Rhédey leszármazott. Így II. Erzsébet királynő üknagyanyja magyar volt. Itt Erdőszentgyörgyön van a Rhédey kastély, melynek felújítását Károly herceg hathatósan segítette. Közben Csatóné Margó mesélt Áprily Lajosról, aki Parajdon nevelkedett, és sokszor tért vissza ide. Jacek is hozzátoldotta a magáét, amikor Áprily eredeti nevéről, a Jékelius-ról valamint fiáról, Jékely 75

Zoltánról, annak unokáiról, dédunokáiról mesélt. (Péterffy László épületszobrászról, lányáról, Péterffy Boriról stb.) Azután még a Parajd és Szováta között lévő Rapsonné váráról és legendájáról is szó volt. Kis megállást – technikai szünetet – követően Radnót, Kutyfalva, Aranyosgerend, Torda után megérkeztünk Torockóra, úgy 18 óra körül. Rögtön a szálláshelyekre siettünk, lepakoltunk, szusszantunk egyet, és 20 órakor ettük búcsúvacsoránkat Mihácsa János Székelykőre néző vendéglőjében. Szállásunkra menet, még vettünk egy jó kerek kenyeret a másnapi szalonna-piknikhez, azután lepihentünk. Augusztus 23. kedd. Hatodik nap. Reggel elbúcsúztunk házigazdáinktól és bepakoltuk a bőröndöket a buszba. Tibor már várta hűségesen a csapatot, aztán 8 órakor mentünk reggelizni. Sorfallal és kedvenc énekével vártuk Miska bácsit! Hogyha nékem sok pénzem lesz… – énekeltük köszönetként az útért. Hát nem repülővel, hanem megszokott buszunkkal és sofőrünkkel indultunk utolsó, hazavezető utunkra, 9 órakor. Hosszú út előtt álltunk, úgy, mint az első napon: mintegy 500 kilométert kellett megtennünk. Első megállónk Magyarvista volt. Jacek már odaérkezésünk előtt beszélt erről a kalotaszegi községről, „Cifra Vistáról”, ahogyan legdíszesebb kalotaszegi viselete miatt nevezik. Jelentős a kőbányászata és híresek kőfaragó mesterei. A magyar Parlament eredeti faragott kövei részben innen valók. Sajnos javarészt már le kellett cserélni ezeket, mert „érzékeny” kövek ezek, ahogyan Jeney tanár úr mondta. Nagyon érdekes előadást tartott a mészkő természetéről és tulajdonságairól. Megtanította, hogy miként lesz a mészkőből márvány, és hogy mi az igazi márvány! Az, amiben nincsen zárvány – adta át a szót Miska bácsinak, egykori tanárának. Tehát, csak az a márvány, amelyik hófehér, mert a zárványok megszínesítik a 76

követ. Amit mi laikusok márványnak nevezünk, pl. a süttői, az legtöbbször csak faragható, ún. forrásvízi mészkő. Legalább olyan jól megtanultuk a márványt, mint a korábban magyarázott karsztjelenségeknél azt, hogy mi a „súvadás”. Ilyen „kitanult” állapotban érkeztünk meg a mintegy 600 fős, színmagyar, Kolozs megyei településre, annak is nevezetes református templomához. Felházi Zoltán református lelkész fogadott minket, aki nagyon lelkesen és részletesen – egy kis sumerológiával tűzdelve – beszélt a templomról és a településről. A mintegy ezer éves múltra visszatekintő Isten- háza eredetileg román stílusban épült, melynek maradványai ma is fellelhetők: úgy, mint a négyszögletes szentély, rozettás ablak stb. Freskói a XIII. században készültek, és többszöri lemeszelés után ma is részben feltáratlanok. A falu, Kolozsvár közelsége miatt, a reformáció után rövid időn belül áttért Kálvin hitére és a temploma is református lett. Fa berendezései, a harangláb és a harangok különböző korszakokban készültek. A kétüléses papi szék vagy stallum a legrégebbi, legalább 500 éves. A nyugati karzat mellvédjét és alsó kazettáit Gyalui Asztalos János készítette 1695-ben. A déli bejárati ajtót és a gyönyörű 120 kazettából álló mennyezetet Umling Lőrinc és fia készítették 1763-ban. Ugyancsak az Umling műhelyből valók a festett padok, a szószék és a zsoltártartó tábla is. Ekkortájt épült a harangláb és került bele a harang. Az orgona 1825-ben készült. A mészkőből faragott Bocskai-fej 2012-ben került vissza az Országházból, származási helyére. Elénekeltük a Mint a szép híves patakra című gyönyörű zsoltárt, megköszöntük a tiszteletes úr kalauzolását, és átmentünk a néhány házzal odébb található, kalotaszegi „tisztaszoba” megtekintésére. Egy kis gyöngyfűzéses „capcara” után buszra szálltunk, és egy óra múlva a Meszesen voltunk. Itt tartottuk utolsó piknik ebédünket. Még mindig volt a hazaiból: Harmati-féle vastagkolbászt és mindenféle „madárlátta” maradékot ettünk. 14 óráig ettünk-ittunk, „intézkedtünk”, azután 14.25-kor már 77

Zilahon mentünk keresztül. Nagykároly felé haladva Miska bácsi a trianoni határ itteni kialakításáról beszélt. A tárgyalásokon – mondta – semmilyen etnikai vagy nyelvi érvet nem vettek figyelembe, csak kizárólag azt a román stratégiai érvet, hogy fontos számukra a Szatmárnémeti, Nagykároly, Nagyvárad vasútvonal. (Bratianu és az angol, francia támogatás!) Nem számított, hogy ezzel ötmillió ember, 31 százalék magyar került Romániában kisebbségi létbe, nem beszélve a maradék Bihar gazdasági ellehetetlenedéséről. 16 órától 17 óráig megtekintettük a gyönyörű Károlyi kastélyt. Az eredetileg 1482-ben épült végvárat – a kastély elődjét – Károlyi József lebontatta, és új barokk kastélyt épített 1794-ben. Ezt azután Károlyi István gróf, 1894-ben, Ybl Miklós tervei alapján, neogótikus-neobarokk héttornyos lovagvárrá alakíttatta. Ezt láthatjuk ma. Miután több kiránduláson látogattuk már, beszámolókban is szóltak róla, most nem ismertetem bővebben. Mindenesetre mindig gyönyörködöm a vár fa bútorzatában, lépcsőkorlátaiban, melyeket egy helyi asztalosmester készített angol mintára. Kisétálva a még ma is szép kastélykertből buszra szálltunk, és 16.50-kor, kisebb várakozási tortúra után, átléptük a határt. Elhagytuk Szatmárt, és 18 órakor utolsó szusszanásunkat és piknikünket tartottuk az Igrici-pihenőben. Énekkel, verssel, csasztuskával (mi írtuk) köszöntük meg a szervezőknek, Jaceknak, Piroskának, Fábri és Jeney tanár uraknak, Tóth Tibor, sofőrünknek és Klárikának ezt a fantasztikus kirándulást. Nagyon bensőséges kis ünnepség kerekedett a köszönetnyilvánításokból. Azt éreztem és láttam, hogy mindenki boldog és elégedett. Egyébként már „égtek” a hazai telefonvonalak, kezdtük visszakeresgélni az elhagyott itthoni „fonalat”: család, munka stb. 21.20-ra érkeztünk meg Gödöllőre. Hosszú, de gyönyörű utunk volt, köszönet mindenkinek, aki segítette azt, hogy ez a hat nap ilyen tartalmasan, hangulatosan, színekkel, ízekkel gazdagon teljék. 78

Végig motoszkált bennem egy gondolat, most idefogalmazom: Régebben úgy gondoltam, hogy Fábri tanár úr, Miska bácsi miatt szeretek kirándulni a gödöllőiekkel. Ez most is így van, de jó ideje érzem, hogy a társak, a Teleki Pál Egyesület közössége miatt is. Öröm és boldogság egy ilyen érdeklődő, egymásra szeretettel figyelő, erős identitású közösségben lenni. Olyan felemelő, nemes pillanatokat élünk meg együtt, amelyek felejthetetlenek! Reményik Sándor így fogalmazza ezt Lélekhangolójában: „A világ Isten-szőtte szőnyeg, Mi csak a visszáját látjuk itt, És néha legszebb perceinkben A színéből is valamit” Köszönöm ezeket a perceket! Források: Wikipédia, Jókai Mór, Illyés Gyula: Petőfi című könyve, Czine Mihály: Nép és irodalom, Nemeskürthy István: Kik érted haltak… 79

66 KIS ANTAL A FELÚJÍTOTT FESZÜLET ÚJRASZENTELÉSE 67 A GRÓF TELEKI PÁL TÉREN Tisztelettel köszöntöm én is a megemlékezés résztvevőit! Teleki Pál tiszteletét, egy a Teleki Pál második miniszter- elnöksége idején alkotott, napjainkban felújított feszület újraszentelésével szeretnénk még ünnepélyesebbé, emlékezetesebbé tenni. A keresztekről röviden: A keresztek a hétköznapi vallásgyakorlásban fontos szerepet kaptak. A köztéren, vagy utak mentén álló keresztek fohászima elmondására ösztönözték az embereket. A nők keresztet vetve, a férfiak kalapjukat levéve mondták el a fohászt, miközben elhaladtak a kereszt mellett. A búcsújárások idején megszokott dolog volt, hogy a zarándokhelyre igyekvők az útjukba eső út menti keresztek előtt megálltak és ájtatosságot végeztek, majd egy rövid pihenőt tartva haladtak tovább a búcsújáró helyre. A keresztek egy része a templomot is helyettesítette. Az út menti, a kápolna előtti kereszteket magánszemélyek állíttatták. A Királytelepi kereszt a mai Gr. Teleki Pál téren, annak hátsó szegletében, egy magánház kerítése mellett áll. Közadakozásból állíttatta Bögözy Vilmos kapucinus plébános 1939-ben abból a célból, hogy az elkövetkezőkben kápolna épüljön mellette. Bögözy Vilmos székely származású volt. Ő készíttette el a máriabesnyői templomnál lévő székelykaput is. A kápolna azonban ekkor nem készült el, de a 2000-es években Tamás atya 66 Kis Antal: ny. magánvállalkozó, önkormányzati képviselő, az Egyesületünk által, a Gróf Teleki Pál térrel és szoborral kapcsolatos feladatok koordinálására felkért kurátor. 67 Elhangzott: 2016. október 28-án, Teleki Pál születésének 137. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen. 80

terveket készíttetett az ott álló épület átalakítására. Sajnos a korai halála miatt ez a terv sem valósult meg. A ma is látható kereszt lépcsőzetesen kialakított műkőből készült. Az alap felső része egy hosszú hasáb, melyen a következő felirat található: „Isten dicsőségére Lelkek üdvösségére emelte az áldozatos hívek közadakozása az Úr 1939. évében” A talapzaton egy műkőből készült kereszt van, egy szintén műkőből készített korpusszal. A korpusz fölötti táblán INRI felirat olvasható. Az évtizedek alatt megkopott, kissé elhanyagolt feszület, a jó szándékú emberek önzetlen munkájának köszönhetően felújított állapotban látható. Itt szeretném megköszönni: Varga Zoltán Zsolt szobrászművész restaurálási munkáját, Szabari Szaniszló technikai segítségét, a VÜSZI munkatársainak és a Teleki Pál Egyesület tagjainak a kereszt környezetének rendbetételét. Mindazokra, akik a Teleki emlékhelyeken lelkesen önkéntes munkát végeznek, jellemzőek Teleki Pál örök érvényű szavai: „Mindig azt tapasztaltam, hogy ahol az emberek között szeretet van, ahol az emberek szeretettel kapcsolódnak egymáshoz, onnan alkotó lendület, vállalkozási szellem indul ki.” Tisztelettel felkérem Imre atyát a feszület újraszentelésére. Kérem, sétáljunk át a kereszthez! 81

WASS ALBERT: KERESZT A FALUVÉGEN Krisztusát leverték vad szelek, csak a kereszt maradt meg sírva-fájva: belecsikordult mégis az éjszakába. Csak a kereszt maradt meg, a Falu keresztje, a Mi keresztünk: a régi kereszt… fekete felhők bomlottak felette. És a kereszt állt. Hördült. Kiabált. Rája, mint ódon templom régi muzsikája, a Falu szíve vissza-orgonált. Emlékszem még a szörnyű látomásra… viharok jártak a Falu felett… a Falu nyögve megindult az úton… görnyedt háttal… és vállán a kereszt. Lukács Gábor Imre O.Praem. atya megáldja a felújított keresztet 82

TELEKI PÁL EMLÉKÉREMMEL KITÜNTETETTEK NÉVSORA Teleki Pál halála 60. évfordulójának évében, 2001-ben az Egyesület „Teleki Pál Emlékérem” kitüntetést alapított. A mártírsorsú miniszterelnökünk emlékének ápolásáért és az Egyesületnek nyújtott sokoldalú segítségért adományozható a kitüntetés. Kitüntetésben részesültek: † Dr. Mészáros István, Kossuth-díjas egyetemi tanár, az Egyesület alapító elnöke, tiszteletbeli elnök (2001.) Bálványosiné Dr. Gelencsér Katalin, egyetemi docens, az Egyesület alapító titkára (2002.) † Gergely Péter, nyugalmazott tanár, Pest megyei vezető szakfelügyelő, az Egyesület alapító alelnöke (2002.) † Dr. Süpek Zoltán, a Pest megyei Földhivatal nyugalmazott elnöke, az Egyesület alapító tagja, az Ellenőrző Bizottság elnöke (2002.) Dobrányi Zoltánné, a Pest megyei Tanács VB. Adócsoportjának nyugalmazott vezetője, az Egyesület alapító tagja és gazdasági vezetője, (2002.) † Kiss Éva, gimnáziumi igazgatóhelyettes, alapító elnökségi tag (2002.) Kecskés József, a Művelődési Központ igazgatója, alapító tag (2003.) Dr. Mészáros István, művelődéstörténész, a Teleki Pál nemzetnevelési programja c. egyesületi kiadvány szerzője (2003.) 83

Varga Zoltán Zsolt, szobrászművész, a gödöllői Teleki Pál szobor alkotója (2004.) A Montágh Imre Általános Iskola tanulói és tanári közössége (2004.) † Dr. Keszi-Kovács László, nyugalmazott néprajztudós (2006.) VÜSZI Gödöllői Városüzemeltető és Szolgáltató Kft. † Jeney László, műszaki igazgatóhelyettes Kisák Péter, parkfenntartási részlegvezető (2008.) Dr. Fábri Mihály alapító tag, nyugalmazott gimnáziumi tanár, az Egyesület elnöke (2010.) † Halászné Várady Ildikó alapító tag, nyugalmazott gimnáziumi tanár, cserkészvezető, az Ellenőrző Bizottság volt tagja (2010.) Varga Árpád alapító tag, műkőkészítő mester, városi önkormányzati képviselő (2010.)
Bárdy Péter egyesületi titkár, a Premontrei Szent Norbert Gimnázium igazgatója (2012.) Dr. Kubassek János geográfus, tudományos kutató, az érdi Magyar Földrajzi Múzeum igazgatója (2012.) Bálványosi Kálmán ny. villamosmérnök, alapító tag, elnökségi tagunk, egyesületi honlapunk szerkesztője (2013.) Pintér Istvánné gazdasági ügyintéző (2014.) Vámos Sándor asztalosmester (2015.) A Történelmi Vitézi Rend Közép-Magyarország Keleti Törzsszéke (2015.) Dr. Gémesi György Gödöllő város polgármestere (2016.)
Dr. Czettler Antal premontrei öregdiák, író (2016.) 84

AZ EMLÉKEZŐK KÖNYVE 68 Pribeli László tagtársunk kezdeményezésére és kivitelezésében az Emlékezők Könyvét helyeztük el a síremlék hátoldalán lévő ládába. Azok számára, aki érzéseiket, gondolataikat a sírnál tett látogatásuk alkalmával kívánják megosztani látogatótársaikkal és egyesületünkkel. Az alábbiakban néhány fontosabb eddigi tény számokban:
A könyvbe történt bejegyzések száma 100 fölötti, a bejegyzők száma 400 fő.
Halottak napja környékén a síron 50 mécsest gyújtottak, és többen helyeztek el virágot, koszorút.
Az emlékezők a történelmi Magyarország minden területéről és városaiból érkeztek. Az a tervünk, hogy pár év elteltével önálló hasonmás kiadásban megjelentetjük ezt az Emlékezők Könyvét Most ízelítőül néhány bejegyzés gépelt formáját közöljük.
„Véletlenül bukkantam erre a helyre. Kiváló kezdeményezés az emlékezők könyve. Mondják: csak az hal meg, akit elfelejtenek. Teleki Pált nem fogják.” – P. V., Putnok
Szeretettel és imával emlékezünk meg gróf Teleki Pálról a cserkészetért és a földrajztudományért sokat tett miniszter- elnökünkről.” – Varga Ildikó Klára
„Nem tudtam, hogy Teleki itt van eltemetve, csodálkoztam. Példátlan erkölcsi tartással bíró politikus volt, aki egy borzalmas korban gerincét megőrizte. Minden tiszteletem az övé, nagyon hiányzik egy ilyen ember a mai politikai életből.” – Tenebra 68 Pribeli László agrármérnök, ny. vállalati igazgató, Egyesületünk Teleki síremlékkel kapcsolatos feladatainak kurátora. 85


„Csodálatos példa élete minden magyarnak.” – Gyárfás család, Aszód
„Véletlenül bukkantunk Teleki sírjára, habár véletlenek nincsenek, emléke legyen örök és áldott!” – Bodnár Ibolya, Budapest
„Itt jártunk, megcsodáltuk a csodaszép, rendben tartott nyugvóhelyet.” – Máriabesnyői lelkigyakorlatozók: Szabó Zsuzsanna, Gál Bernadett, Németh Ildikó, Varga Zsolt
Kegyelettel és alázattal emlékezünk gróf Teleki Pál halálának 75. évfordulóján” – Bú József és Bú Józsefné, Szatmárnémeti
„Nyugodjanak békében! Jöttünk, emlékeztünk! Köszönjük a városnak!” – Csomós Pálné, Mezőkovácsháza
„Ismételten itt jártunk, és meghatott a hely hangulata.” – Botka Jenő és Botkáné Matolcsi Ilona
„Őrizzük emlékét, adjuk át szellemét gyermekeinknek.” – Keve Tibor, Kevéné Andrea, Szabadka Péterné, Farkas Andrea, Hodász Ferencné
„Tisztelettel róttuk le kegyeletünket ezen a helyen. Köszönjük, hogy rendben tartják, látogatják.” – Sütő András és Teréz, Budapest
Szeretettel állunk meg gróf Teleki Pál miniszterelnök úr sírjánál, aki életét adta a magyar nép szabadságáért. – Az Újhatvani Római Katolikus Általános Iskola tantestülete (7 aláírás)
Örömmel tapasztaltuk, hogy egyre szebb a sír és környéke. Mindig nagy tisztelettel és szeretettel állunk meg e sír előtt, és emlékezünk az itt nyugvó Teleki Pálra. Hatalmas hazafi volt. A Teremtő adjon neki békességes nyugodalmat, nekünk pedig erőt, hogy minél több emberhez vihessük el nyugvóhelyének hírét” – A BKV Előre túristái
„Apa és Fia itt járt volt miniszterelnökünk sírjánál. Köszönjük mindazoknak, aki vállalták eltemetését és a mai napig gondviselik sírját.” Laki Károly, Laki Bálint 86


Itt imádkoztunk sírodnál, imádkozz te is értünk! Ámen A Máriabesnyőn gyakorlatozó esztergomi kispapok: Sas Norbert, Umhauser Ádám, Huszti Zoltán
Örömmel tapasztaljuk, hogy Magyarország kétszeres miniszterelnökének sírját ilyen odafigyeléssel, lelkiismeretesen gondozzák és ápolják. T. Mária, P. János Az Emlékezők Könyvének helye a sír mögött 87

HEATHER McGIFFIN TELEKI LEVELE Évkönyvünk szerkesztésének lezárása után érkezett Dr. Teleki Géza özvegyének levele, melyet meghatottan közlünk: Január 16, 2017. Dr. Fábri Mihály Teleki Pál Egyesület 2100 Gödöllő Kedves Dr. Fábri Mihály Géza nevében szeretném, hogy tudja, milyen sokat jelentett számára a Teleki Pál Egyesület munkája. Ápolták nagyapja, Teleki Pál miniszterelnök emlékét és munkásságát egy olyan korszakban is, amikor mindent megtettek, hogy törekvéseit és eredményeit kétségbe vonják. Szerettem volna, ha a sors kegyesebb Gézához, több időt adva neki Magyarországon. Annyira szeretett volna hasznára lenni ennek az országnak. Géza, hasonlóan Apjához a tudományos munkának, és nem családja kutatásának szentelte életét. De Anyja egész életén át tartó ragaszkodása Magyarországhoz és a családhoz mégis nagy hatással volt reá. Mikor Géza érezte, hogy nincs már sok ideje, vissza akart térni szülőhazájába. Géza különleges egyéniség volt, emberség és harciasság, diplomáciai érzék és kompromisszumot nem ismerő őszinteség jellemezte. Meg vagyok győződve, hogy a Miniszterelnök büszke lenne unokájára és örömmel tölt el, hogy egymás mellett pihennek. Köszönöm, hogy támogatták Gézát. Mindig hálás leszek a lehetőségért, hogy ott nyugodhat Nagyapja, Nagyanyja és Dédnagyanyja mellett. Nagyobb megbecsülés nem érhette a családot. Őszinte tisztelettel és köszönettel Heather McGiffin Teleki 88

EGYESÜLETÜNK ESEMÉNYEI KÉPEKBEN (az egyesületi krónika időrendjében) 25 éves Egyesületünk jubileumi közgyűlésének fényét emelte a Lengyel Kisebbségi Önkormányzat Teleki Pál Magyarországa és a lengyel kapcsolat c. tablókiállítása (fenn és lenn) 89

Az ünnepi műsort a Premontrei Gimnázium tanulói, volt tanulói és tanárai adták (fentről lefelé és balról jobbra: Balogh Péter Piusz O.Praem.; Scherzinger Gábor és Rafael; Kája Sándor; Földváryné Nényey Sára; Törpényi Sándor; Földváry Sára, Balogh Péter Piusz O.Praem.; Péter Fruzsina és Pápai Gergely) 90

Karasz Gyöngyi tanárnő laudációja 2016. évi kitüntetettünknek: Dr. Gémesi György, polgármesternek (fent). Vendégeink között köszönthettük Antall József miniszterelnökünk özvegyét, Klára asszonyt (középső kép) és Dr. Teleki Géza családját (alsó kép) 91

Teleki Pál halálának 75. évfordulójára társadalmi munkában elkészült a sírhoz felvezető járda és korlátsor (jobb alsó kép). Az erdészet munkatársai (felső képek) készítik a korlátot, Egyesületünk tagjai pedig a festést végzik (bal alsó kép) 92

Koszorúzó megemlékezés Teleki Pál halálának 75. évfordulója alkalmából. Az ünnepi beszédet dr. Krassay László tartotta, áldást Lukács Gábor Imre O.Praem. atya mondott. Középen és lent a megemlékezők 93

A Nógrád megyei tanulmányi kirándulás első állomásán, a Mátraverebély-Szentkút zarándokhelyen 94

Somoskő vára – kiránduló központ – bazaltorgona 95

Fülek várában 96

Útban testvérvárosunkba, Zywiecbe, megtekintettük a garamszegi templomot, Besztercebányát és … 97

és Podbjelt, a népművészeti falut Szlovákiában Testvérvárosunk polgármestere kedves üdvözlő ajándékkal lepett meg bennünket a városházán, majd egy közös képre is vállalkozott (lent) 98