Fagyvédelem Az almatermesztés szempontjából a késő tavaszi visszatérő fagyok jelenthetnek problémát. A nyugalmi állapotban jelentkező téli fagyok a mi szélességi körünkön nem jelentik a termeszthetőség akadályát. A virágzás előtti/alatti kisugárzásos és szállított fagyok ellen bizonyos szintig és módszerekkel van lehetőségünk védekezni. A szállított fagyok ellen korlátozottak a lehetőségek, eredményesen a kisugárzásos fagyok ellen vehetjük fel a versenyt. Éjszaka a nappal betárolt energia hosszúhullámú sugárzás formájában hagyja el a talajfelszínt, erőteljes lehűlést eredményezve. A tavaszi időszakban, április végén, május elején a pirosbimbós időszaktól egészen a kötödésig előfordulhat, hogy ez a kisugárzás gyenge fagyokat eredményez. A jelenség különösen akkor jelentkezik fokozottan, ha egy több napos szeles periódus után az esti órákban hirtelen leáll a légmozgás és mindez derült égbolttal párosul. (A hirtelen megállt levegőt még melegnek is érezhetjük, de ha nincsenek felhők és sötétedés után „vakítanak” a csillgok, jobb, ha nem készülünk hosszú nyugodt alvásra.) A több napos hidegfrontok ugyanis jelentősen lehűtik a környezetet így a talajt is. A csökkent talaj és környezeti hőmérséklet mellett erőteljes a kisugárzás, mivel nincs felhőzet, ami a kisugárzást, üvegházhatás szerűen visszaverné. A hajnali órákban ilyen körülmények között erős és akár hosszan tartó fagyos órák is kialakulhatnak. A kisugárzásos fagyok ellen a legeredményesebb védekezés a fagyvédő öntözés, de ennek olyan technikai követelményei vannak, melyeket szinte lehetetlen üzemi felületen kivitelezni, e mellett pedig rendkívül drága és kockázatos. Léteznek megoldások a felső melegebb légrétegek lefelé történő mozgatására kardánhajtású rotorokkal, vagy helikopterek ültetvény felett történő alacsony magasságú járatásával. Ezek nem olcsó és nem is mindenki számára elérhető eszközök. Mobil és stabil gázégős megoldásokat is ismerünk, de legolcsóbban és hatékonyan, rövid ideig tartó kisugárzásos fagyok ellen füstöléssel védekezhetünk. De csak akkor ha erre előre alaposan felkészülünk. A kis vagy nagyméretű szalmabálákat előre szét kell hordanunk az ültetvényben figyelembe véve a leggyakoribb uralkodó légmozgás irányát is. (Vannak metszési nyesedék bálázó gépek is. Ezeket a kis méretű, kézzel mozgatható bálákat sokan éppen füstülés céljára teszik félre.) A bálák begyújtását nem a hirtelen lehűlés végén, hanem már közben el kell végezi, mikor a hőmérsékleti értékek meredeken esni kezdenek. Ekkor a kisugárzás már jelentős mértékű. Késő ilyenkor kezdeni a bálák széthordozását, felkészültnek kell lenni! A cél az, hogy minél tökéletlenebb égéssel minél több füstöt juttassunk az ültetvény feletti légtérbe. Akkor várhatjuk a legjobb eredményt, ha a füst szinte szétterül, elnyújtózik a védendő terület felett. A füst gyakorlatilag a vízpárához (felhőhöz) hasonlóan visszasugározza a földfelszín kisugárzását, így megakadályozza a további lehűlést. Akkor lehetünk igazán eredményesek, ha a kisugárzás csak mínusz 1-2 celsiusig hűti a levegőt és ez is csak rövid ideig tart. Az erősebb fagyok (mínusz 3-4 celsius fok) ellen való védekezésben kisebbek az esélyeink. Növeli esélyeinket a védekezésben, ha saját meteorológiai állomásunk van, vagy ha ilyen rendszerhez vagyunk csatlakozva és ettől riasztást kapunk. Zöld és pirosbimbóban kisebb a virágok fagyérzékenysége, a mínusz 1-2 fok ilyenkor még nem tesz jelentős kárt, de a kinyílt virágok már jóval érzékenyebbek. A reggeli fagy néhány órán belül a bibéken és a porzókon már megfigyelhető és biztosan megállapítható a károsodás mértéke is. A meglepetések elkerülése érdekében a Naturalma segíti termelőit meteorológiai állomások telepítésében és előrejelzési hálózat létrehozásában. 51
Öntözés M9-es almaültetvények létesítésének alapvető feltétele az öntözés (és tápoldatozás). Erős növekedési erélyű alanyok használata esetén az öntözés az első (első két) évben különös fontosságú, később nem feltétel, bár az MM106-os ültetvények is meghálálják az öntözés kiépítését. Az öntözés az almatermesztésben a leginkább gyorsan és biztonságosan megtérülő ráfordítás. Jelentős hatással van a termésbiztonságra, a termés mennyiségére és minőségére egyaránt. Az öntözést mindig az időegység alatt rendelkezésre álló vízhozam és a vízminőség ismeretében tervezzük. A kút vízhozama és az öntözni kívánt terület mérete dönti el, hogy tervezett rendszer veszteségeivel számolva hogyan kell szakaszolni az öntözendő terület rendszerét. A sokszor túlmisztifikált öntözési feladat kivitelezését gyakran bízzák külső vállalkozóra. Amennyiben célunk kizárólag a vízpótlás és nem automatikus tápoldatozási, vagy más speciális feladatokat kell megoldani; célszerű az egyszerű, olcsó házi kivitelezést választani. A legkisebb költséggel, legegyszerűbben kivitelezhető és egyben a legkisebb vízigényű, legtakarékosabb, legkisebb veszteséggel jellemezhető öntözési mód a csepegtető öntözés, mellyel a tápoldatozási feladatok is megoldhatók. A csepegtető rendszerek egyszerűen fejleszthetők és bővíthetők is a későbbiekben. Az öntözés tervezésekor mindig a gyökérzóna aktuális nedvességi állapotából és a vegetációs fázis pillanatnyi vízigényéből kell kiindulni az előző időszakban hullott természetes csapadék ismeretében. A hazai természetes csapadékmennyiség 450-650 mm/év között változik, ráadásul kedvezőtlen időszaki eloszlásban hullik. A régebben jó ellátottságú időszakokra sem lehet bizonyosan építeni, valamint időszakosan nagy intenzitású csapadékokra is kell számítani. A fagyvédelemnél említett meteorológiai állomások talajnedvesség mérő szenzorainak előrejelzésére biztosan alapozhatjuk az öntözés tervezését. Ezek telepítésében segítséget nyújtunk a Naturalma termelők részére. Éves szinten általában 150-400 mm csapadék kiegészítést kell eszközölni az M9-es ültetvényekben, különösen a virágzástól termésérésig tartó időszakban. 52
Vad és rágcsálóvédelem A nagy beruházási költségű ültetvénytelepítésekre a gombák és rovarkártevők mellett számos emlős is veszélyt jelent. A telepítők nem minden esetben mérik fel reálisan ennek veszélyét. A fák vadaktól való védelmére alapvetően két megoldást alkalmaznak. A telepítések megfelelő körbekerítését és/vagy egyedi törzsvédő hálóval történő védelmét. Az egyedi törzsvédők használata nagyobb telepítések esetében semmilyen garanciát nem nyújt a vadaktól való védelemre. A frissen kiültetett oltványokat a szarvasok és őzek egyetlen harapással képesek maradandóan károsítani, de a nyulak is helyrehozhatatlan károkat okozhatnak egyetlen éjszaka alatt. A legbiztonságosabb megoldást a kerítés és a rendszeres tulajdonosi jelenlét, felügyelet jelenti. A kerítés e nélkül, önmagában semmit sem ér. Az őzek, szarvasok az általában elterjedt 150- 175 cm magas kerítéseken akadály nélkül jutnak át, ha meg vannak zavarva. A nyugodt, sétáló vadak távoltartására megfelelőek ezek a kerítések. A kerítés alatt a borzok, rókák gyakran átásnak, s ezeket az átjárókat a nyulak is használják. Ezért fontos a vadkárok folyamatos figyelemmel kísérése és a kerítés épségének folyamatos felügyelete. A vadkár veszélye a hóval borított időszakban fokozottan jelentkezik, mikor a természetes táplálékhoz már nehezebben férnek hozzá. Szeles, havas időben - különösen a szélvédő erdősávok által határolt részeken - gyakorta előfordul, hogy a hófúvás természetes átjárókat képez a kerítés felett, amin a vadak akadálytalanul jutnak keresztül és később a kertben rekednek. Hóborította időszakban a vadak járását is egyszerűbb követni, ezért rendszeresen tartsunk kertszemlét. Néhány telepítő a kerítés mellett még egyedi törzsvédő hálót, facsemete védő rácsot is alkalmaz. A nyulak ellen ez többé-kevésbé kielégítő védelmet nyújt, de a rendszeres tulajdonosi szemlét nem helyettesítheti. Az ültetvény korosodásával a vadkár veszélye csökken. A fiatal fák törzsének körberágásával a vadak rövid idő alatt végzetes károkat okozhatnak, idősebb ültetvényekben a károk általában helyrehozhatóak. A vadak által károsított oltványokat célszerű kicserélni. A körberágott törzsű fák biztosan elpusztulnak, hiszen a háncs folytonosságának megszakadásával gátolt a szerves anyagok szállításának lehetősége. A féloldalasan sérült fák regenerálódása időt vesz igénybe, ezek a fák fejlődésben biztosan elmaradnak társaiktól, ezért rontják az egységes homogén ültetvényképet. A sérült fák esetleges sebkezelésével néhány estben még fokozhatjuk is a kárt, amennyiben a készítmény NES-t vagy NAD-t (Naftil-ecetsav, Alfa-naftil- ecetsav, Naftil-acet-amid) tartalmaz. Ezek a készítmények speciálisan az erős növekedésű alanyokon álló fák nagyobb méretű metszési sebeinek ellátására, a nagy intenzitású vízhajtásképződés megakadályozására lettek kifejlesztve. Ha NES/NAD tartalmú készítményt használunk, a növekedési erély globális csökkentésével csak fokozzuk a vadkár negatív hatását! Ha sebkezelőt alkalmazunk mindenképp vizsgáljuk meg az összetételét! A rágcsálóirtásban rendelkezésre álló hatóanyagok és készítmények számának csökkenésével a mezei pockok kártétele a gyümölcsösökben egyre jellemzőbb. A pockok kártételének is elsősorban a fiatal fák vannak kitéve, bár idősebb fáknál is komoly gondot okozhat a tömeges megjelenésük. A pockok nagy számú megjelenése országosan jellemző volt 2013-2014-ben. Az enyhe telek kedveznek a populáció áttelelésének, tehát továbbra is jelentős pocokinvázióval kell számolnunk. A pockok vegetációban általában a környező szántóföldi kultúrákban okoznak gondot kártételükkel, s a gyümölcsösben csak a gabonafélék betakarítása után a tarlóhántáskor jelennek meg nagyobb számban. Ekkor kell elkezdeni a védekezést is. A biológiai védekezés hatékony eszköze a 3-5 méter magas „T”-alakú ülőfák kihelyezése, amin a ragadozó madarak, - elsősorban ölyvek - megfelelő leshelyet találnak. Egy-egy ragadozó madár 0,5-1 hektár pocokmentesítését képes elvégezni. M9-es ültetvények támoszlopaira rendszerint be is települnek ezek a ragadozók. A vegyszeres védekezésben a véralvadásgátló készítmények használata terjedt el. A véralvadásgátlók 3-7 nap alatt okozzák a rágcsálók pusztulását. Melegvérűekre veszélyes készítményekről lévén szó, alkalmazásukkor figyelembe kell venni, hogy csak a célzott rágcsálók számára legyen hozzáférhető. 53
Soha ne kezeljük az egész ültetvényfelületet! A pockok jelenléte a járatok és lyukak számából egyértelműen és feltűnően látható. A kártétel is általában egy jól körülhatárolt területen jelentkezik. Csalétket mindig csak a lakott járatokba, illetve közvetlenül a járatok köré szabad kihelyezni. A pockok a csalétket raktározzák, járataikba hordják, miközben táplálkoznak is belőle. Az elhullott egyedekkel ritkán találkozunk a felszínen. Legtöbbször csak azt vesszük észre, hogy az újonnan kihelyezett csalétek már nem tűnik el. A korábban általánosan alkalmazott Redentin használata engedélyköteles. Kísérleteinkben nagyon jól bevált a (szintén véralvadás gátló kumarin hatóanyagú) Storm rágcsálóirtó blokk alkalmazása, mely a pocok irtására is kiválóan megfelelt. A barackmag méretű pasztillákat a járatokba, vagy közvetlen a járat nyílása mellé helyezzük el és figyeljük annak fogyását. Biztosak lehetünk benne, hogy amennyiben a járatok lakottak, reggelre már nem fogjuk megtalálni a kihelyezett pasztillákat. A nagy méretű pasztillák használata azért előnyös, mert a mezei pocok fizikálisan képes megbirkózni ezzel a mérettel, tehát képes egyetlen fordulóval nagy tömegű mérgező anyagot a járatba hurcolni, s ezzel az egész kolóniát lemérgezni. Az erősen fertőzött ültetvényrészeken javasolt a kémiai védekezés időben történő elvégzése. 54
Támberendezések Az M9-es alanyú ültevények alapvető kelléke a támberendezés, hiszen a gyökér és a törzs egy részét adó M9-es alany nem képes a koronát termőkorban megfelelően rögzíteni és a termés tömegét megtartani. A támrendszer tehát tartja a korona és a termés súlyát, valamint hordozza az ötözőrendszer egyes elemeit és speciális esetekben a jéghálót, valamint annak bizonyos szerelvényeit. Az M9-es ültetvények alapvető feltétele az öntözés, viszont a jégvédő háló használata nem feltétlenül elengedhetetlen. A támrendszerek alapelemei: oszlopok, feszítő és tartóhuzalok, törzsrögzítő kengyelek, oszloprögzítő ankerek és egyéb szerelvények. Az oszlopok lehetnek keményfából, valamint speciálisan vasalt betonból. Beton támrendszert általában ott alkalmaznak, ahol az ültetvény eleme a jégháló is. Az ilyen ültetvények előzetes terep és vízrendezését, valamint a támrendszer kivitelezést külön vállalkozással végeztetik. A faoszlopos támrendszerek általában saját kivitelezésben készülnek el, ennek méretezéséhez kívánunk segítséget adni. A faoszlopos támrendszerek legkézenfekvőbb és egyben megfelelő keményfája hazánkban az akác. Támrendszernek megfelelőek a minimum 12 cm (kérgezetlen) átmérőjő oszlopok, vagy a minimum 15 cm átmérőjű felezett akác oszlopok. Az oszlopokat minden estben elő kell készíteni. Az előkészítés a kéreg eltávolítását és az oszlop földbe kerülő végének kezelését jelenti. A kezelést legegyszerűbben égetéssel valósíthatjuk meg. Az eltávolított kérget meggyújtva a földbe kerülő részt 0,3-0,5 cm mélyen megégetjük, megpörköljük. Az ily módon konzervált fa a talajban 20-30 évet is elvisel jelentős károsodás nélkül elvisel. Az oszlopok hosszát minimum 350 cm-re méretezzük, a végálló oszlopoknál ez hosszabb is lehet. Végálló oszlopként mindig kör keresztmetszetű („gömbfa”) oszlopot használjunk, a közbensőknél a felezett oszlopok is megfelelnek. Az oszlopokat egymástól maximlisan 10 méter távolságban helyezzük el és minimálisan 80-90 cm mélyen helyezzük a földbe. Az oszlopok helyének kijelölése után gödörfúróval végezzük el azok helyének előkészítését. Az oszlopokat beállítás után döngölni szükésges. (A végleges állékonyságot így is több hónap tömörödés után érik el.) A végálló oszlopokat a függőlegestől mért 30 fokos szögállásban sorirányban kifelé helyezzük el és acélsodronnyal földbe tekert ankerhez rögzítjük. Az ankereket 100-120 cm mélyen a végálló oszlop tövétől 1,5-2 m távolságra hajtjuk be a földbe. Az ankerek lehetnek speciálisan erre a célra készült szerelvények, de házilag is elvégezhetjük legyártásukat, annak szem előtt tartásával, hogy akár egy tonna húzóerőnek is ellen kell álljanak. Az oltványok rögzítésére szolgáló huzaloknak minimálisan 1200 nm/mm2 szakítószilárdsággal kell rendelkezniük. Ebből általában 4 sort húzunk ki 70-140-210-270 cm magasságban. A horganyzott huzalokat horganyzott „u” szegekkel rögzítjük az oszlopokhoz. Egy speciális ólom/kerámia kombinációjú „gripple”-szem és „gripple” fogó segítségével a szakítószilárdság 60-70%-ig megfeszítjük. A feszítés ereje a „gripple” fogó szárán lévő nyomatékskálán előre beállítható. A huzalfeszítés előtt a végálló oszlopokat az ankerrel összekötjük és az összekötő sodronyt kézzel megfeszítve rögzítjük. Az oltványokat fémből, vagy műanyagból készült rögzítő hevederrel kapcsoljuk a megfeszített huzalokhoz. Ahogyan az oltványok nőnek, úgy történik meg a második, harmadik, negyedik huzalhoz történő kapcsolás. Szerencsésebb, ha a támrendszer már az oltványok elhelyezése előtt elkészül. Ez egyrészt ökológiai másrészt munkaszervezési oldalról is kedvezőbb. Léteznek egyéb alternatív megoldások is. A kéthuzalos támrendszernél csak az alul (70 cm- nél), illetve felül (240-270 cm-nél) feszítenek ki tartóhuzalt. A kettő között puhafából, (fenyőből, nyárból) készült segédkarót rögzítenek kötöző dróttal. Ehhez rögzítik több ponton a sudarat és a vezérvesszőt, így biztosítva annak töretlen fejlődését. Egy másik ötletes megoldás esetében 70-80 cm magasságban egymástól 40-50 cm távolságra egy síkban három huzal is fut. Ezek a segédhuzalok a későbbiekben a termőrefordítás gyorsítását célzó lekötözési munkálatoknál hatékony segítségünkre lehetnek. 55
Search
