SÓCSILLAG

Csillant a bokron Csillant a bokron eső őszi méze, És lenn az úton, lágy, korai fagyban A lábnyomokat magam mögött hagytam. „Megtérsz-e?” Hej, szél! Úgy lobbantál a fára, ágra, Hogy köpenyébe burkolt a vihar, De él a táj és virulni akar Virága. Itt máskor is rohantak vad habokban S halat bilincselő, sápadt, meredt Jégen az ismerős, nehéz szelek. Ám fiaidnál ki tudhatná jobban, Földünk, hogy veled rezzen a szívünk, S hozzád, e helyhez visszaérkezünk? 201

Patirka lagga Il' y a des serens de lautomne dans la brousaille, Et j'avais quitte mes dans la neige moulleuse, Á bas, á la layon, \"Veux tu retourner?\" Hé, holá! Tu, vent d' amont, Tu a emmentelez moi , Mais les fleurs du ma pays Respirent encore. Nous avons detenez des notres vents connues A la vagues: ont mettre le fers des gros poissons, Des ventres, qui sont pesants et humids. Mais - sont ou non quelqu' un persone en dehors de tes fils, o, notre campagne! le coeur de qui bat pour toi – nous retournerons! 202

Egy furcsa érzésemről szeretnék beszélni. Egy férfi, éjszaka egy nagyváros épü- letmonstrumában lévő dolgozószobájában tompított villanyfénynél íróasztala előtt sétálgat, dörmög, dudorászik, majd emelt hangon beszélni kezd, el-elhallgat, megint rákezdi. Ez az ember olyan nyelven beszél, amit itt és most rajta kívül nem ért senki. Népétől távol, a szinte még ma is természetközeli világból kiszakítva, nyelvtudósként lakik ebben a nyugati nagyvárosban, dolgozatokat ír (legutóbb pél- dául a csukcs-kamcsatkai nyelvekhez sorolt korjag nyelv három nyelvjárásáról kö- zölt nem túl terjedelmes opust az Études slaves, anglo-americains…évkönyvben, Párizsban), de egyébként ritkán publikál. Több mint tíz éve él francia állampolgárságú feleségével – Agathe d' Arsonge- zsal (származására nézve kelet-közép-európai, a neve felvett név), ő maga is fran- cia állampolgár. A férfinak iszonyú honvágya van. Szeretné anyanyelvét hallani, de senki nincs, akivel anyanyelvén, korjagul beszéljen. Szerető asszonya tudja, hogy férje időn- ként éjszakákon át sétálgat a szobájában és korjagul beszél. Magában. Magának. A beszédet a férj magnetofonra veszi, visszahallgatja. Gyakran egész éjszaka le sem fekszik. A szalagok fennmaradtak, sőt a róluk leírt szövegek s azok - nyelvileg erősen kifogásolható - francia fordításai is. Valószínű, hogy maga Soulagin próbálta franciára fordítani saját szövegeit. Ezek kezdetleges nyelvtudásról árulkodnak, a francia szövegben alapvető nyelvtani hibák vannak. 203

Ta retti, retti mendeg Ta retti, retti mendeg tokkalende kellen, Ev edde hurdobant li ségle kőg, Tok ett verzennligutti ás holők, Roh, dellen. Lak sí fedeb, fedeb, lan várdoi stakáll, Virent at akklát vegger mekli sór, Ved fordumah ved belle sikle ór, Her áll – Ted ven her áll, her áll o ton lakok le vorrit, Sezéln fukuttaloll, zek ajla hebne méhun, Tedd röjkön vizzanalt zertent a muha té bun. Egolki! 204

A messzi-messzi erdők A messzi-messzi erdők ködfelhőbe bújnak, És minden súlyosul és minden másra vált, És lassan átadja magát A búnak. Zizzen majd a fény, a fény a zöld stak* levelén, E fény, de mintha mégse élne már, Egy mozdulat, egy lélegzet se vár, És én sem. És én sem, látod, én sem, bár a te friss arcod Még visszahív a jégtáblák fölött, S engem nem lelsz a vadlúdak között. … Mint panasz-szót. * Stak: korjagföldi cserje, vadmadarak kedvelt tápláléka 205

Ta retti, retti mendeg Les forets de loin s'enforcent dans les fourres des brouillards, Et alles sont corpulents et se modifient Et se soumettons Á la chagrin. Il viendra - le soleil ! A la feuilles de la chtaque* vert Le soleil - il mourra: comment il fu ne vivre jammais Il'n y a pas des gest, pas des respiration, Pas moi. Pas moi. Tu sais, mais ton verrmeil visage Fait revenir moi, Et tu ne trouves pas moi au fond des oies savauges Moi - un chant du plaintes. * Chtaque= (Pinus Larix) il est un arboisseau, qui vive á la campagne des korjakhs, il a grosses verds feuilles, et son petits acines sont pour le manger des oiseaux sauvages 206

A rejtély Tschon Soulagin (1942–2002) korjag nyelvésztudós szövegeit felesége találta meg. Agathe d’Arsonge közzétette férje hagyatékát, s benne a gyenge francia for- dításokat is. A korjag nyelv – régiesen korják –, ez a csukcs-kamcsatkai nyelvekhez sorolt s napjainkban mindössze öt-hatezer korjag népesség által beszélt, halódó nyelv (a maga három nyelvjárásával önmagán belül is különbözik), sorsa elkerülhetetlenül a kipusztulás. (Korjag egyébként azt jelenti, hogy rénszarvas.) A korjagok mintegy húszezer orosz – főleg városi – lakosság és mintegy négyezer más keleti kis nép kö- rében élnek ősi földjükön, a Kamcsatkai-félszigeten. Mesterségük többnyire halá- szat vagy szakmunka halfeldolgozó kombinátokban. Korjagin sonettoun, Torino, 2001, Editor: A. d’ Arsonge – szerint Tschon Soulagin az egykori Palana településen – ma főváros – született, 1965-ben UNESCO-ösztöndíjjal került ki a Sorbonne-ra, ahol nyelvészeti tudományos pub- likációkon dolgozott. Nagyra értékelik They were… koriag címmel, majd Nous sommes… korjagins címmel közölt leírásait. Élete utolsó éveiben már alig publikált. Versei a táj, a szülőföld szeretetéről, a honvágyról beszélnek. A természet szép- ségéről. Külön érdekes az a szabadságérzés, amellyel a korjag nő fordul a férfihoz. (Egyik versben a korjag leány őszintén megvallja féltékenységét is, egy másikban, mint menyasszonya, dicséri a férfit.) 207

Lagon tavollad Lagon tavollad ekko fedbe rőnvitt, Kvir zal lafon sa vetten merkes éka, Bersi menendi kelfig erde véka, Le kett, le kutt, henekk, ve derve lőfid. Sza bónk, vilorbi tellem nessi verdann, Savan peredlent, keldibekke mésed, Dever, lebur hagon te medde éseg, Lagonna efd, dekenbeh erde dud. Ikó.Selen berevattin hon ellem, Apette regmen veliksó, de dő! Heresde fig levitdek ferre áta, Eff ko Lagon hamon vil belle emmen, Sédig lakotteh ánitolk rebő, Se vendelek lokanti mosra látka. 208

Lagon szerette Lagon szerette zölddel éledett mezőinket és lombossá fakadt, ám keserű ítéletűek balkeze alatt sorvadt-fonnyadt erdőinket, s nem tévedett. Ő – hitt. Sokszor nem mondta senkinek meg, hogy esőverte ágak bomlanak titkon. S amikor buggyanó tavak ideje jött - az arcát ő kivette …* Szegény. Hisz elmondhatta, itt volt otthon, hol idegen-szájú új énekek hírelnék most már: nincs ismert hazád, Lagon arcát az arcom fölött hordom, így szenvedek ma is mindenkinek madármezőt és tóval friss határt. * meghalt 209

Lagon tavollad Lagon se plais notres campagnes et les forets, qui repredent sa verdure, Et il N'y a été jammaise dans l'herreur. Il fies de la fair. Sans direr aucun autre personne, Que les branches d' arbres sont fleureuses en cachette, Et - quand les lacs ont gargoullées – Il dégage son face de la campagne. Il est pauvre.Il serait direr ici, chez nous, Lá oú les chants nouvelles détrangers Sont capables proclamer.: „Tu n'a pas ta patrie”. Je porte sa visage par-dessus mon face, Et je souffri de cette maniére á tout le monde Un champ des oiseaux, et campagne, qui est plen de lacs. 210

Agathe asszonynak - kezdettől gyanús volt valami. Egy nyelvész barátja a szö- vegeket látva zavartan közölte, hogy nem tud velük mit kezdeni. „Ezek nem korjag szövegek.” Agathe asszony azt írja, hogy ő maga sokszor meghallgatta a magnetofonon fennmaradt beszédeket. Ezt írja: „Mintha értené, vagy szinte érteni kezdené az em- ber a szövegeket. Mint nyelvész magam is érzem, hogy türk, mongol, korjag, de északi - talán svéd és dán - hangzatok, azonkívül zömmel finn ragozású szavak kö- vetkeznek egymás után, pallérozottan, rímekkel, s amikor ráismertem, hogy szo- nettek, igazán elcsodálkoztam. Hiszen Tschon, akitől egy igen kicsit korjagul megtanultam, néha, ha jó kedve volt, reggeli közben mondogatott olyan mondókákat, amelyeket hangzásuk után korjagnak véltem. Ám amikor kértem, hogy fordítsa le franciára, csak nevetett, megölelt, és bement a szobájába…” 211

Tahun ken baksin Tahun ken baksin lamadatt erongel, Da kelli og savoltu sinn zepart, Pent erreseddon vinoad fedard, La velle monnatuk lemen ve tonkel. Ve zell, te ledd mahol ved ett lu háka, Seventol falza velekol temott, He henne hen boruttink seg a dord, Le vellekin eloddel derdo máka. Sin-sinterel sul, kondagarr aj fogla, He lekononn fa sogg a virri mod, Ett oralanduld na tal verro ender, Se mentin ellek dezevard a tobba, Ledd ennen ott gatorna tesz lehott, Est enne merret, lamodah de ellel. 212

Amikor ősszel Amikor ősszel elszállnak a szárnyak* , a nádasok szélén friss jég feszül, én forrón érintő kezed elől nem bújhatok el. És – nem talállak. Mikor tört ágat raksz élő parázsra, tudod, hogy mintha szerelmemmel tennéd, én őhelyette veled álló** lennék, s ne lenne ő a vállad régi társa***. Ha jössz hozzánk, a szívem szinte döbben, szállnak madárszárnyak, a köd besző, lágy hurranások csapnak derekamhoz, Érezlek téged fában, kőben, rögben, a hóutakon lábam félredől****, hol szánom jár. A bundámat eloldozd*****. * ...a szárnyak = a madarak elszállnak (pars pro toto, rész egészként, gyakori a korjag lírában) ** ...veled álló = együtt vadászunk *** ...vállad régi társa = régi asszonyod **** ...a kép erotikus ***** ...erős erotikus felhívás 213

Tahun ken baksin Quand les ailes s'echeppent, Et les rebords des roseux se glacent, Je ne peux se cacher - je suis entre des tes mains ardemments, Mais je ne trouve toi. Quand tu jets un fagot au feu, Tu sais, - c' est, comme je m'enflamme, Et je veux me tenir á l'afflut avec toi Et je veux me poser sur-le-champ avec toi sans ta femme Si tu es venus chez nous: mon coer fait les grands coups. Les ailes s'echeppent et le brouillard couvre moi Courant melleuse d'air ondulent chez mes hanches. Et je resentie toi á la campagne, á l' arbres, á le pierre á la motte de terre. Je veux enlancer toi des mes jambes a la piste de traineaux. Ouvriez mon manteau. 214

Megoldatlanul Ugyanígy állok a rejtély előtt én is, a magyar fordító. A verseknek leginkább a hangzása érdekes. Amikor a francia fonetikus átírást magyaros írású szövegre vál- toztattam, csupán a könnyebb kezelhetőséget tartottam szem előtt, s amikor ezek- nek a „korjag-tündér” verseknek francia fordítását magyarra fordítottam magam- nak, egyelőre nyersfordításban, már akkor láttam, hogy…. …Nem tudom, hogy a korjag nyelvben az ősi, eredeti szavak hogyan és meny- nyiben vannak jelen. Olyan érzésem van, hogy ezek a szövegek afféle „tündér-beszédek”, azaz önmagukban értelmetlen nyelvi imitációk, hangzatok. Ilyesmit gyerekko- runkban gyakran játszottunk. 215

Bennet koriagin vog Hadomm katar es fetta Derklen attad, De lett emenge sirret lellbe fetted, Le konn, le kende virolempe etted, Damor vezaggent, ledemenne kat had. Tenet besek tanodla mesel ukka, Lemen lavod han attadek kemindal, Ker vente behaland ser zekla indall, Fakollat - borrtan teke lerr be dutta. Ezatt delag satt ellende he vekki, Hamorr: bekan sutt vidolo kamon, Va konn la bandak occod lelle zok, Samok la hojt er selende ku eddi, La hojt samon sa vezzul demt ledomm, Amirro koriagin kan bennet vog. 216

Korjag menyasszony dalolja Tárom ajtóm, bátor Derklén, előtted, A domb mögött, ha kutyaszánod úszik, Itt párolog már forró, ízes hús is. Döngesd öklöddel ablakom is – jöjj be! Puhán terítek prérifarkas bőrrel A tűznél, húzd le hankod * és tíz ujjal** Egyél. S aztán, ha kantill*** húrján új dalt Símogatsz, a karom felett**** dőlj el. Tudom, fonott sűrű hajú leányok Lestek terád a tar bokrok közül, Hol nem lapul most rezzenő coboly, De gyújtok néked faggyúgyertya-lángot, És halkan dúdolom köszönetül A hálás dalt – korjag menyasszonyod. * hank – harisnyaszerű csizma ** tíz ujjal = jó étvággyal *** kantill (kantele, finn) = húros hangszer **** erotikus póz 217

Bennet koriagin vog J' ouvrie ma porte devant toi, Derklen du courrage, Quand ton traineau á chien approche derriere de pieds de la collin. Et voilá, une bone ration de viandre á la brasier, Frappe-tu á la ma fenetre, et venez ici, chez moi! J'étendre une dépouille molle de la loup des prairies, Desabille- vous, desabille ton hanque, Bouffez de dix doigts, et couche-toi dessus mes mains. Quand tu mette de cordes á cantille. Je sais, les jeunes filles nattes dans les dos Se mettent a l'affut dans les brouissailes, Oú maintenant ne se fait pas petite une zibeline, Et je mets le feu á la chandelle Et je chante ma melodie de cour humble en silance, ta fiancée koriage. 218

Ez tehát Tschon Soulagin korjag nyelvtudós tréfája lenne? A tudós, honvágy és szomorúság uralta éjszakáin a gyermekkori játékokat játszotta magában? Vigasz- talásul? Nosztalgiából? Ám a játékokat összekötötte az egyik legrégibb európai vershagyománnyal, a szonettel. Ilyenformán két irányban építkezett. „Lefelé”, a tudattalanba, az ellenőrizet- lenül előtörő szavak világába, a tündérvilágba, a természeti öntörvényűségek kö- zé, és ugyanakkor mindezt „felfelé”, a szonett tudatos fegyelmébe integrálva. 219

Elem, elem, sin benta… Elem, elem, sin benta tugla gédi, Kolom, kolom keregla segte önd, Álem is hunda, borolg dalda énji, Fenett lemer vasuga bila hönt. Bodok la fün a gók det vilha súté, Ladok vakorte celinte fekér, Jek, amikortatl vin den etten pődé, Ha mon teledzi koriag mét li gér. La hák bodogla zentsze vis balóta Elenn de vert la kazma galavú, Szeken a dort sit lette marda holl, Savún hi likk ett menedik halóga, Vezon radád böl áridon hamú, Sikonna éla bett foded ma moll. 220

Megyek, megyek a tugla lábnyomában… Megyek, megyek a tugla* lábnyomában, nézem, nézem a vízöntéseket, körül a bokrok, mint a tollas árnyak, s a hűvös holdfény egyre élesebb. A férfiak most nagyhangon dalolnak, a tányérokon sült hal tátogat, hej, jókedvűen virrad rám a holnap, befogom én is szarvasszánomat. A férfiaktól szánom messzecsusszan, és megyek már a messzi dombon át, a távolság elé bátran futok, s ha tugla-szárnyakon az égig úsztam, jobbkézről látom, vergődő madár a nap, vérzik, a domb mögé bukott. *...tugla (Anser eryhropus) – tundrai vadlúd (Földjét elhagyó ifjú korjag éneke.) 221

Elem, elem sin benta… Je m'en vais, je m'en vais á l' oiseau tougla, Je vois, je vois des eaux, de lacs, Ce terrain brousaielleuse, comme les ombres portés, plumeuses, et la Lune est tré vive. (Itt megszakad Tschon Soulagin kézirata…) 222

MÁSODIK KÖNYV Apácák és lovagok

A mi apácáink szűzebbek Történelmi képek a Koppány-lázadás leverése utáni időből (Veszprém, 1002. Apácakolostor bejárata jobbra. Derékmagas kőfa- lába építve kifelé félkör alakú vízfogó kőtányér, közepén szökőkútsze- rű vízsugár, a vízben úszkáló vízililiomok. Balra Szent György szobra. Bernát és Johann, két harminc év körüli vörösbarna csuhás sarus ba- rát, tonzurások, jobbról bejönnek. Bernát a kőfalra telepedik és va- kargatja lábszárát. Johann hosszan bámulja a sárkányölő Szent György szobrát, aki vaslándzsáját szúrásra emeli. Megfogdossa a lándzsát, s rájön, hogy az a szent kezében le-fölcsúszkál, ki is húzza belőle és ját- szik vele, Aztán visszadugja és a szent kezén át megbökdösi vele a sár- kányt. Bernát fejcsóválva nézi.) Első jelenet JOHANN: Úgy ni! Ez jól megmurdelt. (Krétát kap elő és áthúzza a St. Gregorius felírást, s helyette felírja: VENCELIN. A sárkányra KOPPÁNY. Elégedett vele.) BERNÁT: S most irtó büszke vagy magadra, mi? Mintha nem harsogná ég és föld, hogy Szent Istvánunk vitéze, Vencelin miként ölte meg Koppányt. S hasíttatott négybe a pogány. JOHANN: Ja. Hogy példának szögezték Veszprém, Győr, Esztergom meg Fe- hérvár kapuján. S le is rohadt már azóta. BERNÁT: Melyiken, te? A gyulafejérvári kapun vagy ezen a másikon itt a székes- fejérvárin? JOHANN: (zavarban) Hát, talán mind a kettőn. BERNÁT: De az már öt, te golyhó. A négyfelé hasított Koppányt hogyan szö- gezték volna öt kapura? JOHANN: Hát, mondjuk egy picikét ide is, oda is... BERNÁT: Tisztára lökött vagy. A székesfejérvári kapura nem szögezték, hanem itt a veszprémi kapura, nem messze ettül a kolostortul. JOHANN: De a fehérvárira is. Nem? BERNÁT: Mondom, hogy nem. JOHANN: Pedig jobb volna az. Merthát Székesfejérvár mégiscsak királyi szék- hely, s ott nekünk is jobban jutna falat. BERNÁT: Hiszed.De ha mi itten a laikus mód apácák konyháján akarunk élni, hát idefele kell gondolkozni is. Meg aztán Veszprém előbben van, s a ki- 224

függesztés is azért jutott ide. Azon érveket kell sorakoztatni, amik az itteni völgyi apácák jogait mondják s nem pedig Székesfejérvárét, a királyi székhelyét. JOHANN: De ezeknek az apácáknak itten csak adományt elfogadó joguk van. Övék a somogyi részeken szedett tized, nos aztán? BERNÁT: Hát, nem, mert a király a somogyi tizedeket a mártonhegyieknek ad- ta, a pannonhalmiaknak. JOHANN: Hát még az se idehúz? Hát akkor menjünk mi Székesfejérvárra. BERNÁT: No és hogy ez a Veszprém mégiscsak a királyné koronázó városa,he? A veszprémi püspök meg egyben még a királyné kancellárja is, he? S penig Gizella királyné adószedő joga nemcsak Somogy, hanem Za- la,Veszprém és még fönn Pilis. JOHANN: Ja. BERNÁT: Hát akkor a királynéi jog mért kurtíttatik meg a somogyi tizednek el- vonásával, s a mártonhegyieknek átadása által? JOHANN: Kérdezz okosabbat. BERNÁT: Szóval, azért csak láthatod, hogy Veszprémnek joga nagy, s királyi Székesfehérvár sem korlátozhatja. JOHANN: De mégis korlátozza. A király. BERNÁT: Ha ugyan.Való csak az, hogy Vencelin, Hunt meg Pázmán már évek óta szedik a somogyi tizedet is, s nem jut az a király vagy a királyné ke- zébe, de a szentmártoniakéba sem. Maguknak szedik a tizedet. Mert ez a gyakorlat, sajnos. JOHANN: Hát akkor, majd pont a te apácakolostorod fog megállni vélök szemben? Igen-igen kétlem. BERNÁT: A mi veszprémi apácáink, tudjad, igen kívánatosak... (elhallgat, sa- ruját piszkálja, hosszasan, bosszankodva , közben Johann pajzán módon lereagálja a „kívánatosak” szót, s obszcén mozdulatokkal mutatja, mit tenne velük ),... hogy ugye igen kívánatosak a hatalomban lenni. (Most néz föl, és nem érti Johann dévajságának okát. Az be- sunyja nyakát és grimaszol. Majd fenekét kitolva körbeforog, az újra kihúzott lándzsával hadonászik, s kántál egy-egy csúfolósdit) JOHANN: Az úgy volt hogy, Koppány azért halt meg csupán, /mert vaskarddal csapták kupán, / s így is járt az rendszerint, /ki nem tisztelte Vencelint./ Szemét lekumta, /nem gondolt Huntra,/ s akkor jött a Pázmán/ ... hm-hm...vérben ázván (Közben elejtette a lándzsát, ezt Bernát fel- veszi, átdugja Johann lábai közt, aki ettől hasraesik.) BERNÁT: Így ni, most már jól van. (Elégedetten szemléli.) JOHANN: No, csak ezt tudtad kihozni belőle? (Feltápászkodik.) BERNÁT: Kihozni, kihozni? Bevinni, be-vinni ostoba fődbe, te (megkopogtat- ja Johann fejét) Hogy itt állunk a kapu előtt, te meg az apácák ellen 225

gondolkodsz. JOHANN: Hisz ezek nem is magyarok, hanem görögök. BERNÁT: Hüle fejed. Csak az alapító okiratjuk van görögül írva. Királyunk írat- ta. (A még nála lévő lándzsával megzörgeti a kaput, majd vissza- dugja, s ő is megszuszakolja a sárkányt.) JOHANN: Várhatod, hogy nyíljék. Mondom, menjünk Fejérvárba. Ott a vitézek közt bor is jobban adódik, ezek meg fehér képű angyalok itt. Mire mégy velök? Itt csak hordhatom majd a vizet, te meg vághatsz farönköket. Száraz kenyéren. Száraz. Száraz. (Bólogat, bizonykodik.) BERNÁT: Kuss! (karját emeli rá, Johann kussol. Bernát a kapunál ügyeske- dik, kukucskál, zörget, nézeget, közben Johann két csillogó ara- nyat vesz elő, rejti, dugdossa, nézegeti, foggal is próbálja.) BERNÁT: Én istenem, nyisd már meg ezt a kaput... (Kinyílik a kapu. Egy fiatal apáca nézegeti őket.): APÁCA: Mit kívántok gyermekeim? JOHANN: (felugrott, s rángatja Bernátot.) Megmondtam, menjünk innen Fe- jérvárba. (ordít) Ferstén? Mit akarsz te itten? BERNÁT: (ő is ordít): Azt, hogy a pénzek itt maradjanak. (Ujját parancsolóan felemeli. S erre a mozdulatra a víztányér lilomai hirtelenül fel- emelkednek, mintha figyelmeztetőleg utánoznák Bernát ujját.) APÁCA: (csengő hangon nevet.) Második jelenet (A rendház-főnökasszony szobája. Szemközt nagy boltív, félbalról jön a fénypászma, középütt a falon üvegmozaik, nagyméretű Jézus- pieta.Bernát nekünk háttal térdel, a Főnökasszony pedig le föl járkál, köröz körötte.Bernát forog utána. Túlzott áhítattal csüng a Főnökasz- szony minden mozdulatán, s mikor lelepleződnék, gyorsan visszacso- szog, fejét lehajtja, áhítatoskodik. A Főnökasszony rejtve figyeli, szá- ja sarkán mosoly. ) FŐNÖKASSZONY: Küldetésedet nem értem. Püspökünk adószedő jogot nem mível, nem dolga. Ami pedig a javadalmazásunkra valót illeti, hát Budáig szedetni kolostori szolgáló testvérek által, arra joga van. S ko- lostorunk részesedik abból, mit püspökünk juttat.Mit akarsz hát min- ket püspökünk javára fordítani? Nyitott kaput üttesz, amice! 226

BERNÁT: Valóság, hogy adószedő együtt szedi az egyházi és a királyi részeket. S Vencelin lovag igencsak jeleskedik benne, hogy a királyi adószedővel egyezkedjék. Tehát a püspök őszentsége aranyai irányotokban azért so- ványak, mivel nem az ő szolgálatosai szedik be, hanem Vencelin emberei. FŐNÖKASSZONY: S te a megbízottja volnál? S társad? BERNÁT: Az csak egy hóbortos. FŐNÖKASSZONY: (közben is sétálgat) S nem tudom, tisztünk-é nékünk itt ezt cselekedni. Kolostorunk részt kap a püspöki javakból, hát működünk, dolgozhatunk. A mi apácáink pedig dolgosak. Erdőn gombát s bogyót gyűjtenek, mézet is kannákban. Gyümölcsöt aszalnak, kertet mívelnek. Termelik az élnivalót. És léleknek is. BERNÁT: (a Főnökasszony szépségének kijáró csodálattal elbambulva fény- lő arccal hallgatja, kezeit összefonja a hasán.) FŐNÖKASSZONY: (elgondolkodva, szinte csak magának) Igaz, nem rejthe- tem, erdőn kóborolló lovasok meg-megszalasztják őket, s kiket iga- zán elér a nagy bűn, sokáig való imádkozásokkal tisztulnak.S pedig kolostorunknak kellenek lányok rajtok kívül is, mert kevesen vagyunk szólni az Úr kedves igéit. (Bernáthoz) S falak segítik védelmüket. Imád- kozó nővérek a hitet gyakorolják,s faluról jobbágyleányok is jőnek.Há- rom megyén át is felkutatjuk a jobbakat. Kin látom, hogy jóra való, nem adom vissza a vesszőző kénynek, hanem megtartom. (Dobbant a lábával.) BERNÁT: (nyakát behúzva hallgatja.) FŐNÖKASSZONY: S mért nem szólsz tehát? BERNÁT: Csak azért, Anyám, hogy vajjon akad-é itt domestica soror Mária? FŐNÖKASSZONY: S mi gondod vele? Vagyon Mária zalai, van a dunaszögi, s még ki Esztergomból jött. BERNÁT: S vonyarci? FŐNÖKASSZONY: Laikusokat mind nem tudom. S mióta volna itt nálunk? BERNÁT: Napok olta, Anyám. Vonyarci Mária énnekem húgom. FŐNÖKASSZONY: Ja, úgy. Húgod. S lehet, konyhán majd kérdezem. S te er- dőn fácánnak csapdát állítani tudsz-é? BERNÁT: Minden munkákat tudok. Még fát megfaragni oszlopnak vagy hasz- nos szerszámnyélnek, vagy széknek, asztalnak talán.Csak maradnék... FŐNÖKASSZONY: No és, társad? BERNÁT: Mosáshoz sok vizet hordana. FŐNÖKASSZONY: No, majd meglátom. Nálunk egyébként a munka vidám. Krisztusunknak tetsző élet lengi be a falakat. (megnyit balra egy ol- dalajtót, melyen női dalolgatás hallatszik be.) 227

DAL: Elmegyek, elmegyek, vissza se tekintek, ennek a falunak lakója nem leszek, ha elmégy, ha elmégy, csak hozzám igaz légy, igaz szereteted hamisra ne fordítsd. FŐNÖKASSZONY: (kicsit meghatódva) Így szolgáljuk itten az Urat. Mert van- nak a szívnek eredeti vonzalmai, s azok nem változnak vala. Legfönnebb megvilágosíthatóak, s van akinél soha is nem.De nálunk sok laikus nővérből lesz avatott soror, Jézusnak menyasszonya, fel- öltvén a szentséget.S Mária? Mondsza. BERNÁT: Igen, Anyám. Otthonrul eljöve, nem láttuk már hetek óta. Akarnám tudni, legalább jó-é néki itten. FŐNÖKASSZONY: S csábítanád vissza? Akkor nem hagyom. BERNÁT: Nem, dehogysem Anyám. FŐNÖKASSZONY: (megint háttal van Bernátnak) S esküszöl reá, hogy így van, miként mondtad? BERNÁT: (most is a Főnökasszony után csoszog térden,s nagyon buzgón es- küdözik, hadonászik kezével, a szívéhez kapkod ): Ó, én esküszöm, Anyám, a legszebbre, a leg is legszentebbre, a legis legkívánatosabb- ra, Anyám, ó, én nagyon nagyon, hogy a legnagyobban, a legszeb- ben... (s hogy a Főnökasszony váratlanul sarkon fordulva leleple- zi, nevetve) ......izé, a legszebb... izé... FŐNÖKASSZONY: (tréfás rosszallással méregeti): Te... dadogni szoktál? BERNÁT: Nem, nem , csak ha nagyon szép az izé, izé, ha a szép, a szép, Anyám, igen, a szépséges szép, izé ... egy kicsit... FŐNÖKASSZONY: (szigorúra vált):No, azért, ha ilyen szép is valami, azért még nem kell dadogni, fiam. (letérdel Bernát mellé, s mind a ketten han- gosan mondják a Miatyánkot a Krisztus-üvegkép előtt. Imádko- zásuk közben a mozaik lassan átrendeződik, eltérő színű részle- tekben fényes Szent György ikon lesz belőle, mellette Mihály ark- angyal, Illés próféta, sugárzó fény, de ők nem tudnak róla.) FŐNÖKASSZONY: (hangosan befejezi az imát.) S add meg, Uram, a sokféle- séget, melyben hűséggel tükröztetik földnek égi mása, miként égnek földi mása is... BERNÁT: (utána mondja) S add meg, Uram, a sokféleséget,melyben hűséggel tükröztetik földnek égi mása, miként égnek földi mása is... (Az előbbi énekszó újra, halkan, szépen. Közben a mozaik egyre erősebben fénylik.) 228

Harmadik jelenet (Erdei tisztás. Jön Mária, aki szakadt ruháját férfiszemnek tetszően hordja, s miközben a tüskés szederbokrot kerülgeti, szájába hajigálja a gyümölcsszemeket. Éhes.A bokros-ligetes tisztás balra öntéshomok- ba megy át, majd patakpartba, ahol fenn lila és bordó vízivirágok, lenn békák, halak. Mária a lábát áztatja. Jobbról jön a Püspök, felkötött bal- karját óvatosan emeli. Ruháját igazgatja, majd felénk fordulva kínosan nehezen felsodorja reverendája alját, vizelni készül, ám hirtelen Máriára eszmél, s ekkor nagyot fordul a színpadmély felé, mintha jobbkezével kocsirudat tartana. Figyel, majd megnyugodva hosszasan, nyögve, örömmel vizel. Csobogás hangja. Felénk fordul, ruháját rendezi. Las- san lefekszik a bokor alá, és elalszik. Horkol. Mária kerülgeti, majd meg- dühösödik. Ráordít.) MÁRIA: Te, ruglak seggedbe, hallod? (Hátrál, nekifut, fenéken rúgja.) PÜSPÖK: (felriad, motyog ) No és aztán? (tovább horkol.) MÁRIA: (elsírja magát, hüppög, arcát maszatolja.) Azt mondták, hogy iga- zamat adjam elő nyilván és őszintén, s tréfásan és kedvezőleg, akkor fogok hatni. De ez nem érti vagy mi? Hé! (Megrázza a vállát) PÜSPÖK: Mi van, mi van? (Ébredezik.) MÁRIA: Mért van bekötve a vállad? PÜSPÖK: Azért, mert beleszaladt az olló, amikor vágtam a rózsafát. Fájt az uj- jam, mondom, nem baj, aztán fájt a kezem, mondom,nem baj, most meg fáj az egész vállam,s mondhatom már nem nem baj, hanem baj. Ja, egyébként én vagyok a veszprémi püspök. De nem nyújtok kezet. Akarsz kezet csókolni? MÁRIA: Hát, ha illik (Megcsókolja a püspök épp kezét.) S mit csinálsz itt? PÜSPÖK: Gombászok, leányom. S közben jókat imádkozom is. MÁRIA: Meg alszol, mi? PÜSPÖK: Nem arra való vagyok én, lányom, hogy te megítélj. A leglényeg a lé- lek tisztaságáról szól, tehát végezzed a dolgodat. MÁRIA: Ja? A dolgomat? Végezzem? (Leguggol és felcsapja szoknyáját, majd surrogva vizel.) Ez csak kis dolog. PÜSPÖK: (szeretettel, a butus lánynak szóló apáskodással.) Hát nem ezt gon- doltam, de most már mindegy. Legközelebb menj majd a bokor mögé. MÁRIA: Imádkozhatok is. Akarod? PÜSPÖK: No, látod. (Visszafekszik, alszik) Hrrr..hrrr MÁRIA: (meglökdösi) PÜSPÖK: (ráförmed) Mi van? 229

MÁRIA: Csak az, hogy nem tudok. PÜSPÖK: De hisz az előbb tudtál... MÁRIA: Jaj, nem azt. PÜSPÖK: Hanem? Mit? MÁRIA: Imádkozni. Megtanítanál?.. PÜSPÖK: Miféle istentől elvadult egy erdőlánya vagy te, hogy még imádkozni sem tudsz? No, figyelj ide. Térdelj le. (Mária letérdel a Püspökkel szemben, nekünk féloldalt vannak. A Püspök keresztet vet, Mária utánozza, de tükörképként, tehát rosszul) Jaj, te, nem úgy kell. MÁRIA: De hiszen úgy csinálom... PÜSPÖK: Ez az, csakhogy én nem vagyok te. Vagyis te nem én vagy. Érted? MÁRIA: Igen. Nem. PÜSPÖK: No, térdelj ide mellém. (Így tanítgatja, s most már jól csinálja Mária is.) MÁRIA: És akkor, lehetek a kolostor lakója? PÜSPÖK: Jámbor életeddel. Istennek tetszően. MÁRIA: S mi tetszik neki? Én tetszem? PÜSPÖK: (nehezen uralkodik magán, a lány combját, vállait vizslatja, s po- fozgatni kezdi magát, hogy észre térjen.) MÁRIA: Csak nem a szúnyogokat csapkodod? (Jól nyakon csördíti.) Itt is volt egy. (Aztán pofon vágja) Itt is volt egy. PÜSPÖK: (hasra esik, s mikor feltápászkodik, nagy kék karika nőtt a szeme alá.)... hogy mi is tetszenék neki...? Hát, úgye, etcetera, etcetera. MÁRIA: Mi is szoktunk rá ecetet rakni borogatásnak. De az most nincs. (Mar- kába köp, azzal borogatja.) PÜSPÖK: Jámborságod folytán, bizonyára tetszenél az Úrnak. (Megint pofoz gatja magát) Lelked tisztasága folytán. MÁRIA: Szegény Atyám. Igaz, meg vagyok én erőszakolva méghozzá büdös, lószagú lovagok által, de azért én mégis ékes szűz vagyok, mert nem élveztem aztat. (Kis latolgatás után.) Nem annyira élveztem, nem olyan nagyon...izé, így hát a testi dolgokban vallhatom ártatlanságo- mat,ezért igen? PÜSPÖK: Nagyon igen.Ámbár tudható, hogy ártatlanság akkor szentséges iga- zán, ha a hátterében mégiscsak láttatik izgalmasság, s aztat nem míveli a kegyes személy.Mert az ördög mindig azzal igazolja bűnöket, hogy mondja, nem tudták és nem volt írva, tehát megtévedtek. De ha az írás mindig tudatná a nem helyeset, akkor éppen maga tanítana ki a rossz- ra. Igaz, tagadólag, mégis csak tudatna.Tehát kell tudni és nem kell gyakorolni. MÁRIA: De hogyan tudhatom meg? PÜSPÖK: Lelked által.Az mondja neked. Tehát tudjad, hogy neked kell azt tud- nod. Miként oszlopai és falai a városnak, s asszonycombközed mele- 230

ge igen különöznek, tudhatod. S vagyok én a város, a márványírású város én vagyok. S hogyan tudnád a várost szolgálni, aki hajlékony és dús vagy? MÁRIA: Én írni nem tudok, Atyám. PÜSPÖK: Lelkedben legyen az írás.Félek,túl meleg a lelked. MÁRIA: Engedd meg, hogy leboruljak a földre. PÜSPÖK: Boruljál rá leányom. (Mária a Püspök combjára hajol, s az símogatja a haját, de nincs a jelenetben semmi erotikus lehetőség. Ezt kell el- játszani! Nem lesz könnyű.) MÁRIA: És így jó? PÜSPÖK: (átszellemülten) Igen. S mielőbb mozdulsz a cselekvésre, annál előbb éled végig. Teendők mindig a hiányból adódnak, s van, ami már nem pótolható. Tehát meglévőkkel kell nem herdálólag bánni. Mert cselekvésekben gyakorta ördög munkál, szemlélésekben pedig az is- ten. MÁRIA: Megszomjaztam. PÜSPÖK: Idd tehát az egy istent. MÁRIA: Éhes vagyok. PÜSPÖK: Edd tehát az egy istent. MÁRIA: (tűnődő, lebegő játékkal) Énekelni szeretnék. PÜSPÖK: Énekeld tehát az egy istent. MÁRIA: Így van ez? PÜSPÖK: Igen. Ez a kimenetele. Ezt mondja neked a város, ezt mondja neked az egy isten. Ámen. 231

Második rész Első jelenet A Főnökasszony terme, mint előbb. Püspök kézen vezeti Máriát. A Fő- nökasszony jobbra áll, fogadja őket. PÜSPÖK: S mutasd magad a Fejedelemasszonynak. MÁRIA: (zavarában letérdel, makog.) FŐNÖKASSZONY: (hozzálép, és álla alá nyúl, majd vállánál erőteljesen fel- emeli.) Szép leányka vagy. Mi neved? MÁRIA: Mária vagyok. FŐNÖKASSZONY: S honnan jössz? MÁRIA: Csak innen, Vonyarcnak falvából. FŐNÖKASSZONY:Atyád? MÁRIA: Szikár Vén Gergely, másként alsóháti. FŐNÖKASSZONY: S mi jószága vagyon? MÁRIA: Három atyafiával fél telek, ökör kettő, pár bárány, lábasjószág. FŐNÖKASSZONY: S csibe. Liba? Kacsa? MÁRIA: Még tik is. S csibe. Három szakajtóval. (nevet.) Kicsi sárga pelyhesek még. FŐNÖKASSZONY: S bánni vélök tudsz-e? MÁRIA: Igen jól. Kotlófészken ültetni is szoktam.Csalánt szaggatok nékiek, miegymás... FŐNÖKASSZONY: (örül a válasznak) No, itten is majd ilyen dolgod lészen. MÁRIA: Szíves-örömest. FŐNÖKASSZONY: Mondd így, szíves-örömest, Anyám. S otthon kik maradtak? MÁRIA: (fejét lehajtja, szomorú) Két kicsi, fiúcskák. Én vagyok még, ki innen alig a húszon, s ők három-négy éve megvagynak. S van bátyám, sarus barát, ki vándorol. FŐNÖKASSZONY: (játssza) És... és a neve volna Bernát? MÁRIA: (meglepődik) Honnan tudja ezt .... Anyám! FŐNÖKASSZONY: (örül ) Mi itt, lányom, ugye (kis gőggel) mindent tudunk. S te mit is kívánnál itt miközöttenk? MÁRIA: Étket, italt. Mindig éhes vagyok. FŐNÖKASSZONY: (haragosan toppant ) PÜSPÖK: De bizonyította lelkének szomját is. FŐNÖKASSZONY: (tartózkodóan) No, majd meglátjuk. (nyeles csengővel csenget.Apáca lép be, nem hamar, s neki mondja:) Új domestica 232

soror jelölt (rámutat Máriára), Mária. ( az Apácához) Vidd Reginának, s majd véle is szólok,küldjed őt. (Elmennek Mária és Apá- ca.) FŐNÖKASSZONY: (le-föl sétálgat, s a Püspökhöz beszél:) S ha csupa semmi népét gyűjtenénk, jó abból mi lészen? PÜSPÖK: (tiltakozó mozdulatot tesz) FŐNÖKASSZONY: (nem hagyja szóhoz jutni:) Nem, nem ugyan. Gondosko- dásod ugyanis megcsappant az javakban, amice. Itt járt Bernát barát, éppen ezen Máriának bátyja, s mondja, te küldted volt, kitudnia, mi- ként ítélem Vencelin lovagot. Igazat beszélt? PÜSPÖK: Nővérem az Úrban... FŐNÖKASSZONY: (belevág) Azaz a bészedett füstpénz és Péter-fillér Vencelin kezén vagyon? Gyanítottam én. De gondolhatod, hogy egy sarus Bernát barátnak ezt nem mondom, sőt teszem, mintha igenis hozzád, s tőled mihozzánk rendben eljutnak a pénzek. Mondok, mi itt jól megva- gyunk. A titkolás oka szent volt, de most mondd meg az igazat! PÜSPÖK: Én tégedet ezért feloldozlak a teljes igaz eltitkolásának bűnéből, mert valóban szent volt az, hogy ne tudja bárki meg. FŐNÖKASSZONY: (bosszúsan legyint): S erre van nekem szükségem? PÜSPÖK: Ámbár azonban tudván, hogy Vencelin est... er ist ein ... sag mal mich... ist, szóval van egy nagy-nagy vir potentiae maior... FŐNÖKASSZONY: (gúnyosan nevet a Püspök kevert beszédén): S mondha- tom, hogy szép leckét kapok én tőled. Latinul ezt úgy kell mondani, hogy Vencelin est ...vir vi potentiae maior... nicht war? PÜSPÖK: S no, persze németül. FŐNÖKASSZONY: Igaz, mint mondtam, Vencelin igazán férfia a nagyobb ha- talomnak, nagyhatalmú férfiú. Hacsak nem (nevet) saját férfiúi po- tenciájára gondolsz, Kegyelmességem. Erdőkben bizonyítja erejét a gallyakat szedő leányaimat hajkurászván. (Haragosan toppant.) PÜSPÖK: Tudhatod, nővérem, hogy Vencelin lovag Ottó küldött lándzsájával érintette István királyunkat,ez tehát Ottónak egy hatalma Istvánon. S Vencelin vagyon itten Otto személyében. Így hát őt bírálnom nehéz volna. FŐNÖKASSZONY: Igen? Érintette, érintette, azt mondod. De hűbéri jobbággyá az érintés nem tette, s kivált nem tette Vencelinen által, ki csak egy jött- ment fegyveres. S hol vagyon a te jogod, ki királynét koronázó vagy? Hol van a te jogod, ki kancellár is vagy? S hol van a somogyi tized? Ki szedi azt? S ha Vencelin szedi, neked miért nem adja? Ha pannon- halmiaknak sem adja? Kinek adja? Magának adja? S hát hogyan van ez akkor, kegyelmes amice? PÜSPÖK: Ez így van , leányom. 233

Második jelenet (Az iménti erdei tisztás málnabokorral. Alma málnát szed, pontosan úgy mozog, mint előbb Mária. Feltűnően egyformán mozognak. Talán csak az különbözteti meg őket, hogy Mária szőke, Alma feketésvörös. Az előtérben Vencelin combtőig érő csizmában járkál, bőrvértjét ol- dozza, ledobja, egy vesszőkosárban turkál, ruhadarabok röpködnek, köztük női habos szoknyák, piros papucs is, a spanyol zsoldoscsizmá- hoz könnyű kék, ezüsttel kirakott gyapjúkabátkát, a vaskobak helyett széles kócsagtollal díszes nagy lila kalpagot választ. Illesztgeti rajta a tollat. Jól érzi magát, elégedetten köhécsel. Alma a háttérben igyekszik magát észrevétetni, de úgy, mintha nem is tudna Vencelinről. Ki kell ját- szani ezt a humort. Közben Johann jött, aki Vencelin körül ugrál, s a toll miatt nem tud közel férkőzni a füléhez. Végül maga elé suttog, de ez túl hangos, erre fordul meg Vencelin.) JOHANN: Láttam, láttam. A kolostorban. Ott, ott ni. Át tudta változtatni a szen- vedő Jézus képét Györgybe, Mihályba, bizánci szentekbe, azonkívül a leányt is bizánci keresztvetésre tanította. Ugyanis a homloka után a jobb kezével nem a balvállát, hanem a jobbvállát érintette meg követ- kezőleg, aztán a balt, s még a hasát. VENCELIN: A hasát? A hasára is vetett keresztet? JOHANN: Ja, mert római mód elébben a balvállat kelletik, aztán a jobbot, így ni, mutatja. Ez meg fordítva csinálta. VENCELIN: Hogy? Fordítva? Vagyis előbb a hasát érintette meg? JOHANN: Jaj, nem, hanem a homlokát. VENCELIN: Most aztán semmit nem értek. (Próbálgatja a keresztvetést, bi- zánci módra is,római módra is, látszik, nem az ő dolga ez, s fejét csóválja. Majd ráförmed Johannra:) S mi bajod neked, hogy mit érint meg előszörre? JOHANN: Azért, mert a bizánci módot élik, s nem a rómait. Ezzel be lehet őket vádolni a királynál. VENCELIN: (hókusz-pókuszol, keresztet vet, nevetgél) Azt mondd inkább, hogy hol őrzi aranyait a kolostorfőnökasszony! JOHANN: Azt most még nem tudom, de ez a vád is jó lesz, és akkor... VENCELIN: (felpöcköli Johann orrát)... s akkor? Mi van akkor? Ha nincsen ara- nyuk, minek vádolni? JOHANN: No, igen. De ha királyi vallató kérdezgetné a szép zárdaasszonyt...? Mondjuk, parázsló vas fölött? 234

VENCELIN: (nyugodtan, komótosan egy irtó nagy pofont kever le Johannak, hogy az felgurul. Ezután kényesen igazgatja csipkéit a kézelőjén, majd végre észreveszi, most akarja észrevenni ugyanis, a sürgölődő Almát, aki jó idomos farral fordul Vencelin felé. Játék: Vencelin ke- rülgeti, gusztálgatja, Alma játssza a nemtudót.) JOHANN: Meg még azt is akarom... VENCELIN: (nagyot dobbant rá, Johann összerezzen, s elszalad.) PARASZT:(bejön, ügyetlenkedik, megijed, hasraesik a lovag előtt, két tenye- rét a tarkójára kulcsolva várja, hogy megrúgja őt Vencelin) VENCELIN: (körüljárja, nem érti) Mi bajod, te szerencsétlen? PARASZT:(lefelé, fel sem kel) Tehenem elkódorgott. Hát nem rugdosol fejbe, széplovag? VENCELIN: Csak nem akarod tán? Mert megtehetem.De csak ha akarod. PARASZT: Dehogysem akarom, (Feláll, nadrágját, sapkáját porolja.) VENCELIN: Hát bántottalak én valaha ? PARASZT: Bántottak, uram, mások. (Alázatosan áll Vencelin előtt, majd haj- long, Vencelin enyhe undorral nézi, mint egy bogarat, aztán elfor- dul, Almához lépdel. Közben a Paraszt Vencelin háta mögött jóko- ra furkóval megfenyegeti Almát, aki behúzza a nyakát. Majd óvato- san kelleti magát, szoknyáját ringatja. Vencelin azonban jobbra ki- megy.) PÜSPÖK: (balról bejött, látja, hogy Alma mire készül, dühösen bot után kap, a Paraszt kezéből kiveszi, s Alma felé indul.) VENCELIN: No, püspököm (visszajön), pontosság a királyok erénye. PÜSPÖK: (kihúzza magát, sértődötten, éllel) S a kegyesség istené. VENCELIN: S gondolod, hogy rászorulok, Atyám? PÜSPÖK: A kegyre igen. De nem oldozlak fel. VENCELIN: Ugyan, püspök, de régi história ez. Hiszen Koppányt én vitézi pár- bajban öltem meg. S ha nem úgy lett volna, hol lennél most te magad is, Koppány széjjeldúlta volna a te hatalmadat. Ha acélos ruhámban meg nem védelek. Igaz, már alig öltöm magamra ezen acélruhámat. PÜSPÖK: Alig-alig? (Vitriolosan.) Pedig hírlik, hogy acélban lépsz be a job- bágyportára. Fejszével reád támadó jobbágy ellen bizony hogy felve- szed te azt a páncélt. Amikor kapuról kapura jársz legényeiddel, be- szedni a pénzeket.. (Nyomatékkal) Én a somogyi pénzekről beszé- lek! VENCELIN: A somogyiakat? Kérdeznéd talán a pannonhalmi apátot. (Kényel- mesen letelepszik a ruháskosárra. ) ALMA: (előmerészkedik.) PÜSPÖK: Az hozzád szólni sem mer. Mert fél tőled. VENCELIN: S neked mi bajod? Megvan az életed? Ugye. S hát köszönd. Amúgy 235

meg, jól tudod (magyaráz a Püspöknek ), hogy vannak, ugye, a har- cok. A harcok után meg vannak a pihenések, a gyűjtések, ugye, ér- ted. Ez a menete. Így forog. (Mutatja kezével) S persze a bokor mö- gött is mindig van valaki (nagyot nevet Almára, s folytatja a ma- lomkerékforgást a két kezével. Ennek Almára értve valami jelen- tése van, ezen nevet.) PÜSPÖK: Te a jogodat nem jól használod. VENCELIN: Miért? Én Ottó királyomnak személyét hordozom itt.Rajtam át ő szól, rajtam át ő cselekszik.Itt ő cselekszik. Ferstén? Püspök!? (A gyar- matosító arroganciájával ordít) Ferstén? PÜSPÖK: Te Istvánnak adószedő jogát el nem veheted. Én azonban, ki a király- né koronázója vagyok, királyi felhatalmazással a veszprémi nagy- templomhoz tartozó helyeken egyházi tizedet joggal szedethetek. VENCELIN: Kivéve a somogyi tizedet. Azt királyotok a pannonhalmiaknak adta. S hogy ezt az én legényeim, meg Hunt és Pázmán legényei gyűjtik ösz- sze? Mi baj az? Dolgozni kell. Nincs idő a lustaságra. PÜSPÖK: S nem vagy te Ottó császár. Csak egy közvetítője. S egy jövő-menő. VENCELIN: S hát te? Nem vagy te isten, csak egy földi közvetítője. S bízatásomnak vannak tanúi, de neked bízatásodnak, biza, nincsen, kisöreg. PÜSPÖK: (szörnyűlködik) Magadat mered összemérni vélem? VENCELIN: Úgy van. Magamat egy másik közvetítővel. (Rámutat a püspökre.) PÜSPÖK: (Ájuldozik) S hát a templomi képek hová lettek? Elvitted őket? Lá- dákba raktátok? VENCELIN: Ej, ej, tévedsz, te püspök Méghogy ládákba raktuk. A templom ké- peit. PÜSPÖK: (Megkönnyebbül) Hát akkor hová mentettétek el, fiam? Hogy őriz- zétek? VENCELIN: Ja! Elmentettük. Méghogy ládákba!!! Kosarakba, püspök, kosarak- ba, s jól is vannak azok ott. (Mutatja a kosarakat.) S majd innen is még tovább mentjük, tudhatod.. (Hirtelen megdühödik) Ejnye, hát mi az isten bajod van velem, te püspök, hagyj engem békén. Hát ki a bizto- síték itt? A szövetséged az égiekkel? Vagy a királynővel, a királlyal? Sokra mégy vele, mondhatom.S én? Én mit érek itten? Csak tán va- lamit? Ugye, hogy ugye, jó püspököm. PÜSPÖK: S magyar földjeinkre is ráteszitek kezeteket, tudom én. VENCELIN: Bőven juttatott neked a földekből a király. Úgy értve, hogy neked is. PÜSPÖK: Krisztus igéjét mondom. Az én országom nem ebből a világból való. De kell,hogy lelkeket segítsek az igaz hitre. S nehéz. VENCELIN: Ja. Apácáid lelkét. Hát annál inkább tiéd a krisztusi ország, minél in- kább enyém ez itt, ez a földi uraság. Mert nekem ebből jut több, neked meg abból, amiből én nem is kérek tőled semennyit. 236

PÜSPÖK: Mondottam, lelkeknek mentésére kellenek földi javak az egyház szá- mára. Mert a mi nővéreink, akik világi mocsokból kitisztulnak vala, az Úr imáit mondván szépet tesznek az égieknek, s itteni nép között hord- ják a szent igét, kiszolgáltatják a szentségeket, s magukat munkával megtartani nem hivatásuk. Aztat kell adniok a földieknek. VENCELIN: Hallom. Gajdolsz itten az apácákról. Bahh! PÜSPÖK: A mi apácáink szűzebbek, mert nem tehetnek az őket sujtó méltatlan- ságról. Menekülnek áhítatokba. VENCELIN: Könnyű már a lélekre esküdni, ha a test felől biztosítva van az élet. S mi örökké csak irtsuk az életet? Ha pogány, ha keresztény, élet az! Nem? Püspök! Koppányé is élet volt. PÜSPÖK: (hallgat) VENCELIN: Hát benne vagy a történetben. PÜSPÖK: (a kezét emeli, hogy búcsút intsen, de Vencelin erővel megragadja a kezét és kezet csókol neki.) PÜSPÖK: (meglepődve elmegy.) VENCELIN: (kicsit utána bámul, majd odébb lépve végre derékon ragadja a ka- pálózó Almát.) Harmadik jelenet (Mária a Püspök vállát, sebét kezeli a tisztáson.A szolgálók vöröses- barna ruhája van Márián. Egy rocskából mosogatja a sebet, majd isza- pot pakol rá, bekötözi. A kötés most már nem olyan vastag,mint eddig volt.A Püspök próbálgatja a kezét, könyökből hajlik, elégedett vele. Megsimogatja Mária fejét, az térdet hajt. A Püspök nézi, hogy egy be- teg kislányt hoz be egy férfi.Mária vizsgálgatja, dajkálgatja, becézi, a kis- lány elmosolyodik. Ápolja, végül arcát simítja, megpuszilja, kiviszik. Besündörög Alma. A Püspök rámorog, majd fenyegetőzve kimegy.) MÁRIA: S hát te? ALMA: Ezt én is csinálnám. MÁRIA: Menjél hát a Főnökasszonyhoz. ALMA: (nem megy el, nézeget.) Mindent úgy csináltam, mint te, hogy én is MÁRIA: így lehessek, mint te. És ezt a ruhát is akarom. Mit csináltál te ugyanúgy? 237

ALMA: Hát, ott a bokornál a málnaszedés, meg a lovag, meg a többi, hiszen tudod. MÁRIA: (visszaretten) Mit beszélsz, te boldogtalan? ALMA: Gondoltam, én is úgy teszek és akkor bekerülhetek, ahogyan te is be- kerültél. MÁRIA: Mit tettem én? Én nem akartam lenni a lovaggal. (Restelli a beszél- getést, elfordul.) ALMA: (nem érti) Dehát én mindent úgy, ahogyan te, hát akkor, mivel a lo- vag... (zavartan téblábol) MÁRIA: (iszonyattal nézi Almát) ALMA: Úgy gondolom, hogy a kolostor is arra való, hogy segítsen az így jár- takon. Hát nem ez történt? Ha nem ilyen volnék, talán nem is kellek? Ha meg ilyen vagyok, így sem kellek? Hát hogyan kellek? MÁRIA: (eréllyel, csendesen) Most már ebből elég legyen.Ki hiszi el, hogy os- toba voltál? Nézz lelkedbe, s mondjad, hogy nem úgy vala, miként mondod, mert akartad, te, ördög lánya! Ki hiszi el neked, hogy ártat- lan vagy? Menj a katonákhoz, azok valók neked, te céda. ALMA: S hát te mi vagy? Különben aki nem bűnözött, az mit bánjon meg, nem igaz? Ha bűnöztem, megbánom, fogadj be én egyházom. MÁRIA: (dühösen) Menj innen, te romlott életű! (Közben öregember érkezik bottal, Mária vele foglalkozik. Kis idő után Alma is segítene, de Mária elhajtja. Alma vállat von, elsompolyog balra. Jobbról Vencelin jön nagy zajjal, két-három katonájával. Mögöttük bújdos Johann, óvatosan kukucskál. Mögöttük jön Bartolomeus a kirá- lyi adóbérlő.Jellegtelen ruha, jellegtelen sovány ember.) VENCELIN: (hátrabeszél Bartolomeusnak) Úgy látom, hogy Hunt jobban dol- gozott. (A katonák pénzzel teli két közepes és egy nagyobb zsákot raknak le.) BARTOLOMEUS: (körüljárja,egyet kibont, pergeti a pénzeket, majd kezeit összecsapva „leporolja”, fintorog, nyafog néhányat )... Sok közte a réz. Ezüst alig, arany meg nincs is. És kevesebb az egész, mint a tava- szon volt. JOHANN: (ott botlog, sóvárog, nyúlkál, Bartolomeus a kezére csap, egyazon pillanatban Vencelin seggbe rúgja.) BARTOLOMEUS: Hát a gyűjtést nem hagyhatjátok abba. PÜSPÖK: (bejön balról Bernáttal együtt, Vencelin a Püspök elébe megy, hó- dolattal bevezeti. A többiek letérdelnek előtte. A Püspök kegye- sen int, álljanak fel, azok ógva-mógva cihelődnek.) BARTOLOMEUS: (mintegy zavarban, s külön is meghajol a Püspöknek.) VENCELIN: Úgy látom, Hunt jól dolgozott. De nézzük meg belül is jobban. (A na- gyobb zsákot, amit Bartolomeus vizsgált, most teljesen kibontja, le- 238

dob egy köpenyt, s arra önti az egészet. Csillogás, pénzcsörgés.) BARTOLOMEUS: Ccc-ccc (kevesli) BERNÁT: (undorral nézi Bartolomeust.) ALMA: (visszaóvakodik, Vencelin közelében forgolódik, átfogja Vencelin derekát, céda módra mutatja kapcsolatukat, s miközben Mária és a beteg öreg elvonul, gúnyosan utánuk néz, kezével orrán grima- szol.) No, ugye, ki maradt itt végül? Hát én ! (kacag, Vencelin pofon legyinti, s újra a zsákban turkál.) FŐNÖKASSZONY és BERNÁT: (megjelennek hátul és csendesen nézeget- nek. Elől játék Alma és Vencelin közt. Vencelin szórakozottan si- mogatja Alma fenekét, de szeme a pénzen van. Alma szenvedélyesen megöleli Vencelint, nyakát simogatja, mellét karmolássza, fejét Vencelin nyakába forgatja, derekát magához fogja, combjaival a férfira tapad. Kihívóan játszik, a Főnökasszonyt akarja megbot- ránkoztatni. Az a háttérben ördögűzést mutat, vagyis a jobb keze középső és gyűrűsujját befogva kézfejjel fölfelé Almára irányítja gyűrűs és kisujját, s „Apage satanas!” mondja) FŐNÖKASSZONY: Apage Satanas. Távozz tőlem sátáni lélek ! PÜSPÖK: (ájtatosan imádkozik égre forgatja szemét.) BERNÁT: (a Főnökasszonyhoz ) S láthatod, íme, Anyám, Vencelin lovagnak minéműségét. Jól leábrázolja ő sajátmagát. Vencelin lovag az igaz hit- ben és erényben. Mondhatom. Piha ! S még a Püspök előtt sem vá- doltad Vencelint. Hát most láthatod. Elveszi a kolostornak való pén- zeket, hát itt a baj gyökere. S még ezen riherongy nőszemélyt is köny- nyen magához csábojtgatta. FŐNÖKASSZONY: (beharapott szájszéllel fegyelmezi magát, s nem szól, kis idő után rásziszeg:) Elhallgasss!!! (Most érkezik HUNT és PÁZMÁN, akik VENCELINnel és BARTOLOMEUSsal egy igen gyors ritmu- sú és fényeffektusokkal is játszó jelenetben a koppanó rezeket, a sziporkázó tallérokat négy kalapba dobálják. A röpködő pénzek egyike másika mint kis csillagszóró vagy tüzijátéki röppentyű, fel- száll, majd kihúny, a többi csak világít, zöldes, kékes, vöröses fény- nyel. A forgatagban a nézőt el kell kápráztatni a játékkal.) BARTOLOMEUS: (A HUNT által feldobált pénzeket egy teniszütővel a négy kalap valamelyikébe lecsapja.) Egy a Huntnak, egy Pázmánynak, egy pediglen Vencelinnek, vásároljon selyeminget. Egy a Huntnak, egy Pázmánnak, egy peniglen Vencelinnek, most meg Bartolomeusnak, kettő, borra , húsra...egy a Huntnak, egy Pázmánnak, egy pediglen Vencelinnek. Néha-néha a királynak (nem talál neki kalapot, vállat von, zsebredugja) néha a püspöknek is (a teniszütővel egy rezet a Püspök felé hajít) 239

PÜSPÖK: (elfordul, keresztet vet, imádkozik. A játék egyre gyorsabb, a máso- dik zsákot egy katona önti a köpenyre, onnan szedi most már Pázmán is, Bartolomeusnak feldobálják, az meg egy teniszbajnok látványos ütéseivel osztja-osztja, az előbbiek szerint. Végül a lova- gok maguk is a pénzek után kapkodnak, a kavardulásban egymást tapossák, a többiek döbbenten nézik őket és hallgatnak, Barto- lomeus harsányankacag,aztánazavartkihasználvaaharmadikzsá- kocskát a hóna alá kapja, pénzes kalapját a fejébe csapja, pár tallér lepotyog, s látványosan nagy léptekkel kinyargal a színről jobbra. A lovagok lassan lecsihadnak, izzadt markukban szorongatott réz- petákjaikat nézegetik, a földre dobják, ez a királyé.) HUNT: Nesze, király! PÁZMÁN: Nesze, király. VENCELIN: Nesze, király HUNT, PÁZMÁN és VENCELIN: (egyszerre) Nesze,püspök (odadobnak neki pár pénzt.) VENCELIN: (A macskamód törleszkedő Almának is markába nyom egy garast.) ALMA: (megköpdösi a garast és a magasra felhúzott harisnyájába, a comb- töve alatt bedugja, játszhatja úgy is, mintha magába dugná, s na- gyot csuklik rá „bevételezi”). FŐNÖKASSZONY: (lesújtó tekintettel előjön a háttérből, BERNÁT kiséri. Szemrehányóan vizslatják a lovagokat és Almát, a püspök imád- kozik, égre néz. Majd a soványka zacskóját a Főnökasszony felé nyújtogatja, habog, zavarban van. A Főnökasszony meg sem látja, a zacskó a földre pottyan, lapos, ráncos. Főnökasszony Vencelint méregeti, az zavarában a bajuszát piszkálja, Almát ellökdösi, za- vartan köhent, közben.) FŐNÖKASSZONY: (nagyon lassan átrendezi a fejét fedő nagy fekete ken- dőt, beburkolózik, csak a szeme látszik ki, közben izzó haraggal szemléli Vencelint, aki topog előtte, a Fejedelemasszony már-már kiköp Vencelin előtt, de nem, fegyelmezi magát, aztán igazán ki- rálynői méltósággal elvonul balra.) PÜSPÖK: (a földön heverő zacskó után nyúl, de..) ALMA: (megelőzi a püspököt, meditál a zacskóval, majd a Főnökasszony után szalad vele. A színen BERNÁT, a három lovag, HUNT, PÁZMÁN és VENCELIN, lassan a többi szereplő is bejön, s egy- szerre hirtelen, nagy erővel felzengenek a veszprémi harangok. Némán állnak, majd a két-három perces harangszó közben meg- hajolnak, s...) FÜGGÖNY 240

Vág lovag énekei Szigligeti betyárkodás Mottó: Azt is mondják, hogy ez az egész nem volna egyéb kitalálásnál. Szalonnát meg akácbotot bárakárki vághat, kis Tapolca patak mentén vághat a világnak nádi síppal, zöld levéllel, ha a szobát unja, s hóvirággal van kidugva kabátzsebe bugyra. Vágott boton szalonna lóg, hagymaszirom pirkad, vannak-e itt kóborolók, akik tüzet írnak? Ha az ember kívül-belül jámboran bitangol, ki-be jár, hogy minél többet élvezzen a parkból. Öreg rönköt rakna lángra, merengne a lángon, betonteknőből a láng hol messzire világol, a legjobb a vidám versnek, szeme van meg szája, kézzel-lábbal terjeszkedhet, mint az élet fája. Utcasarkon krisztustábla áll, akár a lélek, kiszököm a szabadságba, magammal cserélek, Nosza, uram, vágjunk neki sáron, héthatáron, tűz melegén, víz peremén, könnyű madárszárnyon. (Szigliget, 1989) 241

Bévül szentélyt Egy restaurált régi ház Tájak lehunyt emlékeit kutatva a lélek mit kíván egy új lelettől? Hol bele van nőve a pannon földutakba, hol – mint a csont – törött szikla mered föl. S hogy beépült Istvánnak templomába az erő jele alatt éles érzék, sztyeppei gőg, makacs Koppány vad vádja, s fohászok hirdették az égi mércét. És tartották a nyersmésszel loccsantott kemény falat, s ha kormos kősziklákon ma hány meg hány halál, elégett csontok füstjét, a lelkek foncsorát ha látom, kövek, útszélen, patakba taposva milyen parancsoló tükröt ragyogtok, hogy sebeiteket tisztára mossa, ki bévül szentélyt áhít, kívül otthont. (1986) 242

Jókedvű és borongó A 26-os szoba Szigligeten Álmomban magamat halottnak láttam, álmodtam magamat feküdni ruhátlan, kórházi, hófehér tiszta vásznat láttam, karcsú kereveten feküdtem ruhátlan. Megmostam derekam, feküdtem ruhátlan, illatos krémtömbbel bekentem a vállam, mellem és lágyékom, csak úgy dudorásztam, combjaim, hímtagom körül motoszkáltam. Álmomban jókedvű és borongó voltam, szólt hozzám egy asszony, éreztem, hogy ott van, vele én magamat akkor kigondoltam, s feküdtem üdén és maszületett holtan. Álmom, hogy elmondom, csendesen elmondtam, valahogy én mégis Vajk testvére voltam, fűzéres fények közt derengtem, dúdoltam, dudorászva megébredtem, ablakot nyitottam. (1986) 243

Ület Groteszk az orvosi rendelőben Mint röntgenkép derengnek felhőfodrok fejjel irányba nyelt gombostűnek, s a rendelőben valaki beklopfol a széklábak közé, még védüveg sincs a szemén. Hümmögve, dudorászva teszi dolgát, mint bárki-valaki, s a folyosón is, amíg kitornássza magát lehámlott dresszek, alaki zakók, zekék közt, meg a szendék, szondák… Hol megmeztelenült lelkek topognak, s bár szenteltvízzel nem olthatta szomját, nem szentel alkoránt az alkoholnak. Majd célba jut. Térdei közt a szerszám, Rodini tett, hogy van ilyen ület. Padon? Klotyón? Fából karika deszkán? Bevasalhatatlan kövület. (1986) 244

Széljegyzet Vág lovag hirtelen gyalázni kezdi a hetérát, aki valójában csak egy elhasznált kurva Ez természetes, jobb lett volna néked, hogy héroszul támadván gyakjalak, lehunyt szemed mögött ha volt ígéret, én érintettem aranygyapjadat. S tán tudhatta a megalázás mélyét, ki faltörő kos, öklelést kíván, és befutva a szerelem vad éjét, csak kevereg a túl bő karikán. Ám vannak, akik vissza is ölelnek, jó földszagú esték és alkonyok, és lélegző utak, beszélő lelkek, akiket Vág még meg nem unhatott. Szánlak. Tudod, az kifejezhetetlen, bár igyekeztem jól megmondani, én mindig azt az egyetlent szerettem, ki lelkébe fogadta gondjaim. (1986) 245

Küsz „Betűmatematika”, azaz logikai kirakó játék a buta szűznek Azzal büntetlek, hogy nem beszélek rólad, te ártatlan kölyöklány, kis hazug, ki fanyarul vetted hódoló szómat, moccanó tulipánlila zug, hol ikrás korsóm csorgatta a mézét, a szélhajtó küsz hal-halála cúg, ám önbizalmaim bőven bemérték, csak szellő volnék, aki odasúg, s ki lári-fári-sári áriázott, csak megalázott, nem kell félteni félelmeidtől a Himfy-táncot, s lám, te is felragyogtál édeni éjben, hogy megtudd, mit vesztettél akkor, amikor gyengéd rádhatásaim nem termettek, csak megkövesült vackort ügyetlenséged csontos gátjain. (1987) 246

Hazudsz-e majd…? Vág lovag megudvarolja saját feleségét A kemencét is fűtsd föl. Hazatérek. Görbe ágakkal béleld belterét. Az elhalálozott parázs temérdek hővel hullámzik újraélni még mindazt, mi más szemében helytelen, hogy titkos módon van hozzád közöm, ki úgy jövök meg, mint egy idegen, bár arcom nyoma a törülközőn, kezem, tenyerem ismeri a vállad, de ne tudj még, a csípőd vonalát is elfelejtgetem, s ha megtalállak, régi szavakat ne mondjon a szád. Hisz semmi nem történt e tárt időben, vagy annyi csak, mi épp egy pillanatban mást is kívánt előtted és előttem. Ám hazudsz-e majd most is? Énmiattam. (1989) 247

Melyek mögött a némaság… Vág lovag a szabadságérzet szükséges voltáról beszél Ha megmondanám, mi hoz vissza hozzád, a semmi lenne mindkét birtokom, engedtél élni vonzalmaim hosszán, hát ezután ez: öröklött jogom. Magamra hagynod eztán is reménység, mert élek én az elhagyott idő hulláma közt, mint be nem telt élénkség, mint magát térítő hittérítő, ki nem a megtörténést kéri számon, de azt, hogy engem éltet még szavad ezen a mindenre érlelt világon, mely jó hitetés nélkül nem szabad, s teljen be minden képzelt önmagával, de fogadd be a férfi vádjait, mellyel fonákmód vonzalmára rávall, s melyek mögött a némaság lakik. (1989) 248

Vág lovag végrendelete Szerettem azt, hogy engedelmesen hajolsz kezemnek, szép a homlokod, s nem érdekelt a bölcsek csendje sem, mert újdonságod úgy felizgatott, hogy hűs határral mérted fel a játék esélyeit, ám éjjel kulcslyukon velem becsültetted, milyen ajándék lesz majd nekünk, ha kézbe foghatom az alakos dicsőség harci táját, hol aranykürt szól, legendás világ, a lovagkort játszottuk, most hát lásd át, hogy csontvázam is utánad kiált, te kopjamérő erotikus jóság, harsány öledbe jó volt hullanom, s majd nézz az útra ki, ha vastag por száll, sirasd el kopjám, édes asszonyom. (1989) 249

Vág a szérűskertben A lovag mélyértelmű következtetésre jut, s kalandos lénye visszatér mai alakjába Szüzek, kurvák és márványasszonyok közt szélszítta szó. Párolgó arc a csönd. Szemléli Vág a madármélynyi térközt, a lassan forgó fénysugárözönt. A tavaszon túl messzire kilátni, szakad a jég, torlódik mocskosan, tükörben arca: lelkesen világít, vagy sóvárog beszédes-titkosan. Még ujjongások hangzanak fülében, tölgyerdő méri izmos lépteit. Korhadt avarként süppedős a szégyen. S fölnéz a kívül nem lelt istenig. Gyönge gyerekfejen kézzel motozna, s őriz magában egy tekintetet, s érzi, öröktől készen állt a forma, betölteni mit elrendeltetett. (1989) Megjegyzés: Vág lovag talán Könyves Kálmán királyunk (1068-1116) hűbérese volt, s részt vett a szentföldi keresztes hadjáratban. Látva a krisztusi tanítástól idegen harcok szörnyűségeit, penitenciát rótt magára, s kilencszáz esztendős álom után 1989-ben ébredt föl, bár már előbb is ébredezett. 1999- ben kellett volna mai alakba öltöznie, hiszen akkor telt le a kilencszáz év, azonban ideje a török Hidzsra- naptár szerint számítódik, mivel a keresztény hadjáratot megtagadta, s emiatt török életrajzírói maguk szerint tartották számon. 250