A+tájjal+maradtam

5. Tél elé révedő - Csillagharasztról, juharlevélről, a lobogó sörényű nyári hónapokról van veled beszédem. Mozdonyok tolakodnak a hóval érintett mezőkre. Kimozdulnak a távolság üvegcsarnok alá rejtett öklei, ezek a mozdonyok. Első dohogás ideje. Kezem vörösre mart szára alatt elolvad az ablakpárkány, amint a falnak derékkal dőlve az események sorakozását figyelem. 6. Ilyenkor csillaggondolatra friss a dér. A pályaudvar füsttel borzong. Durva esőkabátom gallérja ropog, amint a nyakamra gyűröm. Üszkös ház előtt is áll amott egy, a tükörkép változatául tűnődő. Kezében bot, derekán drót szorítja össze a vásznat. Derékba nyes az emlék. Szelet kenyérre cukornak hó hullt, ugráltunk a novemberi ég alatt, vágtuk sarokkal a vakjeget... 121









































VARJAKKÁ TÉVŐ A déli háborúk után I. AI. virággyökereket óvó rét a fű zöld pelyhével újulni kezd februárban, amikor fészkelnek a varjak, és pazarló fénydárdák nyüzsögnek reggel. S az ázott kérgű, csupasz törzsű fák fölött mint csapkodó kereszt, s mint szárnyakból összeállt morajló malomkerék, mely mindent elnyel, őrli a levegőt ez a madárcsapat, a varjaké. Rajzolva a széjjelhulló levegőre szétporló arcot és akaratot, szárnyvillanások és fordulatok nyomán megtelik a tér törvénnyel, az acsarkodó és marakodó hangzavar helyén hangok söprik tisztára az ég üvegharangját, szállva mindenek fölé, ami zajlik, aminek a képei eltakarnák őket is, akikkel magát kijelenti az ég, A varjak, e szennyes bolygó reménységei elélnek a tél táplálékain, s az egymásra halmozott csendeket felsérteni bátorak, s addig köröznek, amíg tántorogva csárogó kórusaikkal a varjakká tévő időt majd kezessé teszik, sötét felhőként válaszolnak a négy évszakos viharoknak, zsivajos, újszemű látvány, de van benne valami váteszi. II. Festményeken, olykor a háborgó kavargás és a szilánkos törmelékek csatamezőin lecsihadt hullahalmokon (amilyen csendéletet sóvárog már kezdettől a halálunk) 145