Költségvetési tájékoztató 2022-03-04 A 2021-2022. évi költségvetést Balla Beáta és Kovács Sarolta együtt készítették el. A költségvetést a gazdasági csoport 3 alkalommal tárgyalta, majd ismertette a fenntartóval és a pedagógiai konferenciával. A költségvetés úgy került megtervezésre, hogy az óvodai férőhelyek száma teljesen meg lesz töltve és az iskola létszáma nem változik, mert a nyolcadikos és a várható első osztályos létszámok ezt a kalkulációt tették lehetővé. Muszáj volt hinnünk és építenünk az óvoda növekedésére, mert az iskoláé szóba sem jöhetett. Ha az óvodai létszám teljes feltöltésével nem kalkuláltunk volna, el sem kellett volna indítani a tanévet. Minden lehetséges felmerülő költség betervezésre került. Így lett a költségvetésünk éves szinten néhány millió forint mínuszban. Mindenki tudott a költségvetési hiányról. (Jegyzőkönyvben van rögzítve) Közben a 2020. évi beszámoló főkönyvi kivonatán a közös konferencián (pedagógusok és fenntartó) főkönyvi soronként ismertetve részleteiben átnéztük közösen. A normatíva igénylését 2021. januárjában úgy nyújtotta be Bea, hogy abban szeptembertől 44 óvodás jelenlétével számoltunk. 2021. májusától úgy kaptuk a Kincstártól a normatívát, hogy szeptembertől 44 óvodás gyerekkel számolva, a szeptembertől-decemberig terjedő időszakra előirányzott normatíva többletet szétosztották az év összes hónapjára és májusban megkaptuk a különbözetet januártól visszamenőleg. Májustól novemberig a 22 óvodásra jutó normatív támogatás formájában ingyen kölcsönhöz jutottunk. 2021. májustól kezdve kaptak a tanárok időben fizetést. A 2020-21-es évi záró konferencián nyomatékosan hívtuk fel a jelenlévők figyelmét arra, hogy a gyermeklétszám gyarapodása nélkül nem tudjuk magunkat fenntartani, mert nincs lehetőségünk alternatív források bevonására. Kiapadtak azok a források, amik a családok egyéni hozzájárulásából származtak. Ha szeptembertől nem teljesül a betervezett létszámnövekedés, akkor a hiány - nem csak a betervezett, hanem az elmaradt létszámnak megfelelően, annál jelentősen több lehet. Ez a „vállalkozás” a gyerekeknek nyújtott oktató szolgáltatásra épül.
A bevétel növelésének egyetlen módja a gyermeklétszám növelése. (Az utolsó konferencia jegyzőkönyvében szerepel.) Szeptemberben kiderült, hogy 22 gyerekkel tud indulni az óvoda. Nyáron a jelentkezések hiányának láttán kénytelenek voltunk valamit tenni. Arra kényszerültünk, hogy a hiányt a szülői támogatások megemelésével pótoljuk. Azért került sor augusztusban az emelésre, mert addig vártunk az óvodai jelentkezésekre. Hátralékban voltunk bérleti díjakkal, járulékokkal, az óvodás felújításban dolgozó mestereknek is tartoztunk még. A gyereklétszám az iskolában 3 éve nem növekedett számottevő mértékben, sőt a 12 fő 8. osztályos elballagó gyerek számának pótlására bizonytalannak tartjuk az elsősök ugyanekkora létszámát. Ebben a helyzetben fordultunk a Csillagbölcső Waldorf Iskolához, azzal a szándékkal, hogy minden más lehetséges utat kipróbálva ez jelenti az egyetlen megoldást arra, hogy szülők és gyerekek, akik a Waldorf oktatás mellett elkötelezték magukat, tényleg ezen az úton haladhassanak tovább. Mindezt megelőzte Christoph Johannsen német szakértővel történt közös fenntartói megbeszélés Balla Beáta intézményvezető jelenlétében, ahova Dr. Takács Vilmos iskolaorvos és Gréczi Zella fejlesztő pedagógus mellett meghívtuk a Csillagbölcső fenntartóját is iskolánkba. A szakmai egyeztetésen Christoph elmondta nekünk, hogy csoda, hogy az iskola eddig fenn tudott maradni ilyen alacsony gyermeklétszám mellett. Ismeri waldorf közösségünk régmúlt történéseit, hiszen - mint elmondásából kiderült ittlétekor - a nemzetközi waldorf szövetségnél az Ő asztalára kerültek azok a dokumentumok, melyek tartalmazták az előző szakadások körülményeinek leírását, dokumentumait. Az első szakadás előtt az intézménybe járó gyermekek száma elérte a 120 fő iskolás diák és 60 fő óvodás létszámot. Ez a létszám most is meg van, de már több, kisebb közösségre tagolódva. Felvetődött az a kérdés, hogy lehetséges lenne-e - egy közös gondolkodás annak érdekében, - hogy elinduljon egy együttműködés a két szervezet között. Megnyugvással konstatáltuk akkor, hogy Balla Bea egyértelműen igent mondott az elképzelésre, a jelenlévők előtt Ő is támogatta ezt a kezdeményezést.
Mindez alátámasztotta azon véleményeket, hogy stabil, fejlődni is képes waldorf iskolát csak megfelelő nagyságú - a kívánt létszám eléréséig dinamikus növekedést mutató - gyermeklétszám mellett lehet fenntartani. Ezzel párhuzamosan elindítottuk azon törekvésünket, hogy a PK-val történő párbeszéd és a folyamatos fejlődést biztosító közös munka hatékonyan, rugalmasabban tudjon működni. Azon igyekezetünk, hogy a múltbeli minták, az előző szakadásokat generáló metódusok - melyek átformálása szakember közreműködésével tud csak megtörténni - ismétlődését elkerüljük, nem járt sikerrel. Ezen kezdeményezésünket a PK elutasította, így nem tudta kezdetét venni a jövőbeni szervezetfejlesztést elősegítendő közös terápiás, mentálhigiénés munka. A régmúltban történő események tanúságai és immár a fenntartó többségi részének saját tapasztalatai is azt mutatják, hogy amíg a PK részéről a régi minták ismétlődésének támogatása erősebb, mint a valóságra történő objektív rálátás és nem mellesleg az önreflexió, addig ugyanazon konfliktusok más- más okra hivatkozva, de lényegében azonos lefolyással újra megtörténnek. Kelt: Kecskemét, 2022. 03. 04. Szilvási-Hazag Imre Angyalszív Alapítvány, kuratórium elnöke
Search
Read the Text Version
- 1 - 4
Pages: