álomadáskis minta

Kalla ÉvaAZ Álomadás Szentandrássy István karaktervázlataival L’Harmattan 2008

I.A karaván araszolva haladt a napok óta tartó hófúvásban. Az echós szekerek elé kötött lovak aligbírták magukat vonszolni, erejüket megfeszítve küzdöttek a jeges széllel. A förgeteg tépte, szaggattaa vásznat, hóval borította el a ponyva alatt didergőn összebújó, reszkető embereket. Tudták, megáll-niuk egy pillanatra sem szabad, mert akkor ott vesznek valahányan a kietlen pusztaságban. – Ne féljetek, tudom, hogy már csak néhány óra, s meglátjátok, biztonságban leszünk – biztattacsaládját Rafael, a kis kompánia vezetője. – Álmomban egy nemes lelkű király megszánt bennün-ket, meleg ételt s hajlékot ajándékozott nekünk. – Jaj, apám, én is azt álmodtam az éjjel – mondta lelkendezve a három leány közül a legkisebbik,Bubujka. – Hatalmas kastélyban szálltunk meg, a falakon selyemborítás volt, a márványoszlopostermekben a kandalló csak úgy ontotta a meleget, és ezernyi gyertyafény világított, miközben pom-pás ruhákban táncoltunk. Előtte forró fürdőt vettünk, és inasok serege hajbókolt előttünk, lestékminden kívánságunkat… – Bolondokat beszélsz kisleányom, nem álom volt az – intette le anyja, Perina. – Olyan vagy, mintapád, folyton csak álmodozol, s azt hiszed, olyan lesz a valóság is. Örülnünk kell, ha beengednekbennünket az istállóba! – Jaj leányom ne káromold az Istent, mintha nem tudnád, hogy Ő adta az álmot a cigányoknak!– avatkozott most már a beszélgetésbe Rafael anyja is, Phuri. – Nem álmodtak ők, csak képzelődtek! – mérgelődött Perina, amiért istenkáromlással vádolják.– Mintha te nem tudnád, hogy álmokat csak a halál torkában kapunk. – Most éppen ott vagyunk gyermekem – suttogta Phuri, nehogy megijessze unokáit. – Tudom én – perlekedett tovább Perina –, tőled örökölte a fiad is, meg a lányaim is az álmodozást,meg az óriási becsvágyat, pedig soha nem volt egyebed ezen a szekéren és a gyerekeiden kívül. – Jól van már, ne vitatkozzatok mindig! Úgy alakul a sorsunk, ahogy azt Isten elrendeli, csak bíz-zátok magatokat rá, és ne lázadozzatok ellene – csendesítette el őket Phuro, Rafael apja. A szél egyre erősödött, már attól kellett tartani, hogy letépi a ponyvát a szekérről, mielőtt valamimenedéket találnak maguknak. Ám hamarosan egy királyi város határába érkeztek. S mintha atermészet tudná, hogy a király olyan nagy hatalmasság, akit nem szabad csak úgy ok nélkül hábor-gatni, a vihar ereje elfogyott, a hóesés is alábbhagyott, lassan szétoszlottak a sötét fellegek. Mire akastélyhoz értek a nap már ragyogóan sütött, de a hideg még így is a csontjukig hatolt. A kastély kapujában egy marcona őr tartóztatta fel őket, ám amikor a gyerekek kidugták a fejüketa ponyva alól, megsajnálta a kis csapatot, s kérdezősködés nélkül továbbengedte a szekereket. Nem úgy az inasok. Amikor meglátták őket, úgy megijedtek, mintha felfegyverzett hadsereg tá-madta volna meg a palotát, fejvesztve rohantak a királyhoz, hogy jelentsék uruknak a félelmeteshírt:6

7

Vacsorára a hatalmas ebédlőasztalt roskadásig megpakolták: gőzölgött a leves, libasült, kacsasült,malacsült ínycsiklandó illata töltötte be a termet, sokféle torta és sütemény, meg különleges gyü-mölcsök sorakoztak a vendégek tiszteletére. A királyi család, a királyné és három leánya meg az ifjú herceg, Zoárd már ott ült az asztalnál,izgatott kíváncsisággal várta a találkozást a jövevényekkel. Különösen Zoárd örült, mert megtudta, hogy a kompániában mennyi hozzá hasonló korú fiúvan. Rafael bátyjának három, és kisebbik testvérének két fia. Izgatott volt a kamarás is, rágta a bajuszát mérgében, hogy ekkora felhajtást csinálnak a cigá-nyoknak. De azért, hogy eltitkolja indulatát, mert Jószívországban nem volt szokás haragudni, ellenséges-kedni, igyekezett mosolyogni, s előzékenyen serénykedett körülöttük. – Foglaljatok helyet a királyi asztalnál – mondta szélesre tárt karokkal, de még a széket is a leá-nyok alá tolta udvariasan, magában pedig azt gondolta, hogy még ezt is megkeserülik ezek a sehon-nai cigányok. – Fenséges királyom – emelkedett szólásra most Rafael. – Mielőtt a vacsorához fognánk, engeddmeg, hogy szokásaink szerint imádkozzunk Istenünkhöz, ahhoz, aki féltőn vigyázza a mi földi éle-tünket. – Szívesen hallgatjuk – mondta a király, s intett az asztalnál ülőknek, hogy csendesedjenek el. – Drága jó Atyám, köszönöm neked azt a szerető gondoskodást, amellyel körülveszed családomat,s nem hagyod elpusztulni a hidegtől és az éhezéstől. Köszönöm Uram, amiért utunkat ehhez a jókirályhoz vezetted, akinek jóságos szíve megesett rajtunk, s befogadott bennünket. Adj Uram nekiés családjának, és az országában mindenkinek egészséget, boldogságot, s mérhetetlen gazdagságot. A vacsora vidámságban telt, hát még, ami utána következett, az volt csak az igazi mulatság! Acigányok muzsikáltak, az asszonyok énekeltek, lányok meg a fiúk táncoltak, s velük együtt táncraperdültek valahányan. Csak a kamarás ült magába roskadva, miközben azon morfondírozott, mivel tudná kiűzni őketa palotából. Telt-múlt az idő, a király családja és Rafaelék igencsak megszerették egymást. Úgy éltek együtt,mintha édestestvérek lettek volna. A cigány lányok megtanították a királykisasszonyokat cigány-táncra, ők pedig az udvari táncokra meg az olyan foglalatosságokra, amelyeket minden királykis-asszonynak tudnia kell, hímeztek és csipkét vertek, társalogtak, kényeskedtek, ahogy az már lenniszokott. Lassan olyan kifinomult hölgyek lettek, hogy senki sem tudott különbséget tenni közöttükmeg a kisasszonyok között. A fiúknak pedig a kardforgatás, a lovagi torna, a vadászat rövidesen úgy ment, mint ha születésükóta gyakorolták volna, de a királyfi sem maradt el mögöttük egy-kettőre megtanult hegedülni, shamarosan mesterien szólt a kezében a hangszer. Mondta is Phuro, az öreg cigány a királynak:10

11

– Sok gyereket tanítottam már életemben, de a te fiad mindegyiknél jobb prímás lesz. Csak Rafael felesége nem érezte jól magát, rosszat érzett, nagyon rosszat. – Látom a kamaráson, hogy ferde szemmel néz ránk, meglátjátok még a vesztünkre tör – mondo-gatta Rafaelnek, meg az anyósának. – Ne félj már annyira leányom, inkább örülj a gyermekeid boldogságának, s ha egyszer véget isér, legalább megismertük a gondtalan életet, amiben soha nem volt részünk. Ezért már érdemes voltélnem, amiért hálás vagyok az Úrnak, nagyon hálás. – Igazad van anyám, de látom a kamarás szemében az irigy gyűlöletet, s te tudod anyám a legjob-ban, hogy a gyűlölet milyen hatalmas erő. Akiben tanyát ver, az nem szabadulhat tőle, fogva tartjaés irányítja, meglásd, elpusztítja azt, akit gyűlöl, de tudom önmaga is, belepusztul. – Csak képzelődsz – nyugtatta Rafael a feleségét –, hiszen itt vagyunk már negyedik éve, s ez idá-ig semmi baj sem ért bennünket és hidd el, nem is lesz semmi baj. Ne hívd be életünkbe gondolata-iddal a rosszat, jön az magától is, ha úgy akarja. – Dehogy hívom, én csak nyitott szemmel járok, nem úgy, mint te! A kamarás is észrevette az asszony bizalmatlanságát, ezért hogy elaltassa benne a gyanakvást, bó-kokkal kedveskedett neki, ajándékokkal halmozta el. Az asszony látszólag elfogadta a kedveskedést,de egy pillanatig sem kételkedett a kamarás rosszindulatában. De jól is tette, hogy nem bízott meg benne, mert a kamarás anyját boszorkányok nevelték, értettea varázslás minden csínját-bínját. Egy napon a kamarás nem bírta tovább, már majd felemésztetteőt a haragja, hát elpanaszolta anyjának nagy bánatát. – Na, majd kiebrudalom én őket, egyet se félj, te csak tedd, amit mondok – mondta a vén szipir-tyó. – Olyan csúffá teszem őket, hogy amíg élnek megemlegetik! – azzal magára zárta titkos kony-hájának kilencfalú vasajtaját. Fogott egy nagy üstöt, és azt teletöltötte hétéves, hétféle szilvából készült pálinkával. Nadragulyát,borbolyát, medvetalpat, katángot, patkányfejet, rókafarkat, kutyaszőrt, macskaszőrt, kígyóbőrtszórt bele, majd az üst alá gyújtott. Hét nap, hét éjjel rotyogtatta, kavargatta, miközben szüntelenülezt mormogta: „Tüzes vizem eressz mérget, pusztítsad el ezt a népet, tehén teje véres legyen, ahogy jöttek, úgy menjenek.” Mire letelt a hét nap, elfőtt a kotyvalék, csak egy üvegcsényi maradt belőle. Ezt adta oda a fiának,a kamarásnak, hogy fröccsentsen belőle minden tehén szemébe. Attól majd véres tejet adnak. – Lármázd fel a palotát, hogy a cigány asszonyok megbabonázták a teheneket – tanácsolta a vén12

13

A miniszterek hiába tiltakoztak, hiába magyaráztak, hogy olyan háború még nem volt a világon,ahol fegyverek helyett borral nyertek volna csatát, de a király meg sem hallotta. És lám, mégis bevált a haditerv, úgy történt minden, ahogyan azt a király kigondolta. Bakonátfoglyul ejtette, ezután Kőszívországot már könnyűszerrel elfoglalta, és a magáéhoz csatolta. Azonnaleltörölte a pokoli törvényeket, ott is nevethettek és sírhattak az emberek, ápolhatták a betegeket,gondoskodhattak az öregekről, ihattak bort, dalolhattak boldogan, muzsikálhattak és mulathattakannyit, amennyit csak akartak. A cigányzenét nagyon megkedvelték, addig muzsikált nekik Rafaelmeg a bandája, míg ki nem esett kezükből a hangszer. Amint sikerült Kőszívországban rendet te-remteni, visszatértek saját otthonukba, a királyi palotába. Bakonát is magukkal vitték, bezárták egytávoli toronyba, ahol éjjel-nappal két szolga őrizte.16

17

18

19

48

49

50