Legyen emlék a múltból, legyen emlék a jövőnek

Legyen emlék a múltból – legyen emlék a jövőnek

Legyen emlék a múltból – legyen emlék a jövőnek

Legyen emlék a múltból – legyen emlék a jövőnek Nagy György (Udvard 1907 – Érsekújvár 1992)

Legyen emlék a múltból – legyen emlék a jövőnek Legyen emlék a múltból – legyen emlék a jövőnek Írta : Nagy György Borító: Tóth Ferenc Első lapján: öreg iskola, római katolikus templom, hősök szobra Hátlapon: olvasókör, római katolikus templom, kitelepítettek és meghurcoltak emlékműve Szerkesztette, bevezetéssel és jegyzetekkel ellátta: Maczkó Ferenc Lektor: Hóka Kecskés Rozália Nyomda: DMC, s.r.o.

Legyen emlék a múltból – legyen emlék a jövőnek Tartalom Előszó....................................................................................................................................... 1 Gyurka bácsi írása ...................................................................................................................2 Gyurka bácsi kézirataiból, amit más művekből gyűjtött............................................................3 Az udvardi kálvária történetéről................................................................................................3 Az Úrangyala hatszázéves jubileumáról ................................................................................10 Dr. Galla Ferenc: Udvard történelmi arca...............................................................................12 Udvard hajdan kora ................................................................................................................15 Vende Aladár: Udvard ............................................................................................................20 Udvardról (1896) ....................................................................................................................21 Akik tanították, szolgálták a falu népét ...................................................................................23 Az udvardi rómaikatolikus iskola tantestületi tagjai 1920–1930 .............................................24 A kilencéves magyar alapiskola tantestülete, 1979–1980......................................................26 Szabó János (1872–1928) .....................................................................................................26 Dr. Czuczor János (1889-1948) .............................................................................................34 Siposs Antal Félix (1870–1941) .............................................................................................34 Dinnyés Károly (1886–1955)..................................................................................................36 Tury Lajos (1914–1990) .........................................................................................................37 Dr. Markwarth Gábor (1892–1950) ........................................................................................38 Petressél János (1896–1980) ................................................................................................39 Dr. Galla Ferenc (1888–1977)................................................................................................40 Gyurka bácsi saját jegyzeteiből..............................................................................................43 A régi idők emlékezete Udvardon ..........................................................................................43 Udvard régi szokásairól..........................................................................................................45 Az önsegélyző Szt. Anna temetkezési társulat ......................................................................54 A Népházról, amelyet 1910. évi udvardi újság sürgetett ........................................................54 Az udvardi Önkéntes Tűzoltó Egyesület ................................................................................56 Veronika napi szentségimádás ..............................................................................................58 Dr. Galla Ferenc: Udvard lakott területe 1918-ban.................................................................59 Udvard község határának elnevezései ..................................................................................66 Udvard határa 1918-ban – Dr. Galla Ferenc gyűjtéséből.......................................................67 2022. évi gyűjtés Maczkó Lászlótól és Rácz József mérnöktől..............................................71 Az 1919. év június – július havi eseményekről.......................................................................74 Hősök emlékszobra................................................................................................................81 Udvard templomairól ..............................................................................................................95

Legyen emlék a múltból – legyen emlék a jövőnek Udvard lelkiatyái: ..................................................................................................................105 1991 évi viharkárokról ..........................................................................................................106 A református templomról ......................................................................................................107 A zsinagógáról......................................................................................................................107 A kálváriáról..........................................................................................................................107 A temetőkről .........................................................................................................................108 Régi feliratok a temetőben ...................................................................................................109 Udvard községben felállított szobrokra írt feliratok ..............................................................111 Feliratok a harangokon.........................................................................................................112 Udvard község őskori leleteiről: ...........................................................................................113 Visszaemlékezés az 1945 évi márc. 27–28–29 napjaira .....................................................114 Búcsúzás a szülőföldtől........................................................................................................119 Az oláhcigányokról ...............................................................................................................123 Udvard községről – rövid áttekintés az 1950-60-as évekről.................................................124 Szabó János emlékünnepe ..................................................................................................129 Az 1971. évi képviselő választások előtt ..............................................................................130 Az 1971. évi gyümölcs- és zöldségkiállításról ......................................................................133 A második (1972. évi) gyümölcs- és zöldség-kiállítás Udvardon .........................................133 1974. évi gyümölcs- és zöldségkiállításról ...........................................................................134 Száj- és körömfájásról..........................................................................................................134 Udvard község felszabadulásának 30. évfordulója ..............................................................135 1975. évi január havi helyzetkép Udvardról .........................................................................136 Udvard történetéről – időrendbeli beosztás..........................................................................150 Az 1945. március 28-án átvonuló front polgári áldozatai .....................................................158 Szerkesztői gyűjtések, megjegyzések..................................................................................174 Az udvardi zsinat ..................................................................................................................174 UDVARD 1828 .....................................................................................................................182 Mi köze van Udvardnak a világbékéhez?.............................................................................201 Novota József: A helyi fogyasztási szövetkezet székháza...................................................202 Képmelléklet ......................................................................................................................... 210 Utószó ..................................................................................................................................238 Zárszó helyett.......................................................................................................................239 Források: ..............................................................................................................................240

Legyen emlék a múltból – legyen emlék a jövőnek „Mi nem hallgathatunk arról, amit láttunk és hallottunk.” Apostolok Cselekedetei 4. fejezet 20 Előszó Az ember akarva-akaratlanul felhalmoz adósságokat, amelyeket törleszteni illik. Gimnazista koromban Nagy György, udvardiaknak Gyurka bácsi, rám bízta hagyatékát, mivel ő már idős és tudta, hogy engem érdekel a helytörténet, nálam jó helyen lesz. Az embernek idő kell míg felnő a feladathoz. Úgy érzem, ez az idő most jött el. Miért kell a régi dolgokkal foglalkozni? - teszik fel sokan a kérdést. Szerintem azért, mert ami már egyszer megtörtént, abból levonhatjuk a tanulságot, tudhatjuk, elődjeink hogyan cselekedtek, elgondolkodhatunk rajta, hogy helyesek vagy helytelenek voltak-e a múlt történései – helyes jövőképpel ruházhatnak fel minket. Gyurka bácsi hagyatékának közreadásával nem tartottam fontosnak az időrendbeli sorrendet betartani, de igyekeztem a történetek történelmi hitelességét megőrizni, így egyfajta kézikönyv kerekedett, amely bárhol felnyitható és olvasható. A könyvben nem jelenítek meg minden információt, hiszen a kéziratok digitalizálásával Gyurka bácsi 8 kézzel írott könyve elérhető. Ezek a kéziratok feldolgozásra kerültek Angyel Miklós: Udvard múltja és jelene, Udvard nevezetességei1, valamint az Udvardi mindenes gyűjtemény I. és II. kötetében2. Szalai István jóvoltából Gyurka bácsi képgyűjteménye is hozzám került, melyek egy részét illusztrációként használtam. A képmellékletben az általam érdekesnek tartottakat közlöm3. Fontosnak tartottam az eredeti források megőrzését a tényekre és adatokra szorítkozva, úgy, hogy ne csak számok, hanem emberek, nevek, képek is legyenek az események mögött. Arra törekedtem, hogy az eredeti szövegen csak ott változtassak, ahol a helyesírási hibák kijavítása, a helyes szórend, esetleg egy-egy kimaradt szó miatt a szöveg értelmezése megkívánta. Sajnos a kéziratok nem folyamatosak, több helyen foglalkozik azonos témával, de más szemszögből megvilágítva, ezért közöltem más-más helyen azonos címmel írásokat. Ahol szükségesnek láttam, megjegyzéseket fűztem Gyurka bácsi megállapításaihoz. Ezek a megjegyzések a lábjegyzetekben olvashatók, kivéve a levéltári lábjegyzeteket „Az udvardi zsinat“ c. fejezetben. Ahol meg tudtam állapítani főleg a közbeszédben elterjedt szlovák rövidítések jelentését, azok fordításait is lábjegyzetben közlöm. Gyurka bácsi hagyatékából, kézirataiból sajnos nem mindig egyértelmű, hogy saját megfigyeléseit fektette írásba vagy már megjelent publikációkból, krónikákról másolta-e ki a szövegeket. Van, ahol ez egyértelműen megállapítható, ilyen esetekben, természetesen, a szövegeket (pl. verseket, Dr. Galla Ferenc írásait) a szerző nevével közlöm úgy, ahogyan azt Gyurka bácsi is feltüntette. Mivel Udvardról mindmáig nem jelent meg egy átfogó történelmi monográfia, bár egy-egy történelmi korszaknak vagy a faluhoz kapcsolódó jeles eseménynek bő leírásával találkozunk már a korábbi századokban is, úgy gondolom, hogy a falunkról szóló minden ismeretanyagot hasznos közreadni. Végezetül a források jegyzékét is feltüntettem, ahol lehetőség van, internetes eléréssel, hogy az érdeklődő olvasó az eredeti forrásanyagot is olvashassa. 1 Angyel Miklós: Udvard múltja és jelene, Madách 1993 Udvard nevezetességei, Madách-Posonium 1994. 2 Udvardi mindenes gyűjtemény I–II. KT Könyv és Lapkiadó KFT. 2006-2007 3 Teljes képanyag a következő oldalon elérhető: https://www.dvory.sk/obec/fotogaleria/foto-historia/ 1

Legyen emlék a múltból – legyen emlék a jövőnek Az adatok hitelességét igyekeztem alátámasztani saját kutatással, igy újabb információkhoz jutottam, melyeket a Gyurka bácsi szövegei közé a témának megfelelő helye illesztve közlök a kedves olvasóval. Ajánlom ezt a könyvet falum lakóinak azzal a reménnyel is, hogy talán majd lesz valaki, aki ezeknek az írásoknak a hatására végez majd egy alapos, minden területre kiterjedő kutatást, amelyek összefoglalása fontos olvasmány lesz az utókor számára. Gyurka bácsi írása Udvardnak nagy történelme van. A környékünkön talán egy községnek se nincs olyan nagy történelmi jelentősége, mint Udvardnak. Hisz ezeréves emlékek és történetek teszik gazdaggá régi történetét. Sajnos, hogy magának a községnek nincs írásbeli dokumentuma, sem irattárában sehol megörökítve.4 Állítólag, ami volt, az is elkallódott, megsemmisült az átvonuló front alkalmával. Úgy a községházáról és a plébániahivatalból is csak kis töredék maradt meg a múltból. Így magának a községnek se nincs írásbeli hagyománya, amiből a lakosság biztos tájékoztatást tudna adni a jövő nemzedéknek. Sajnos én is kicsit későn ébredtem rá erre a kutatómunkára. Hamarabb kellett volna kezdenem, amikor még éltek az idősebb nagyapák, nagymamák, azoktól is, ha nem is írásbeli, de sok szájhagyomány nyomán jutott volna több hagyomány, de azon időben engem se érdekeltek a regék, amikor meséltek az 1948. évi szabadságharcokról, Udvardon kitört kolerajárványról, az országos hírű 1307. évi zsinatról, a kálvária 600 éves jubileumi ünnepségéről, a nagy tűzvészről és még sok ilyen hasonlókról. Amint beszélték, akik még részt vettek az 1948-as szabadságharcokban, de akkor azok engem nem érdekeltek úgy, mint most ilyen elbeszélések, sajnos azok közül az idősek közül már most nem él senki, és akkor nem jegyeztük fel, és nincsen nyoma. Ami pedig a községházán krónikai feljegyzés, amelyet azon időben a tanítók és jegyzők írtak és folytatták a bejegyzést a történetekről, 1933. évi 175. számú határozatával Salgó Istvánt, azon időbeli iskolaszéki gondnokot bízta meg a krónika további folytatásával a községi képviselők tanácsa. De halála után a vastag nagyméretű könyv jegyzeteivel nyomtalanul eltűnt, és ezidáig nyoma veszett. Próbálkoztam és megkérdeztem a hátramaradott családtagjaitól kaució letét ellenében, hogyha rövid időre is átadnák és átnézném, de ezidáig minden hiábavalónak bizonyult, azt mondják, hogy nem tudják, hogy hová lett. És így az értékes bejegyzések kárba vesztek. Amibe sok érdekes, értékes feljegyzések voltak a Ragonyáról, Kopánykútról, Halomról, Ácserét, Robok helyéről és sok másról, ami Udvardot érintette. Sajnos minden igyekezetemmel megismételtem és garanciával nagy összegű pénz letételével sem tudtam célomat elérni, mind azt mondják, hogy nem tudnak felőle. Pedig visszaszármazna birtokukba. Azért, ha van egy kis időm, mindig gyűjtöm az adatokat, hogy Udvard történelme, hagyománya minél gazdagabb legyen a jövő nemzedék számára. Ha egy kis áldozatok árán is, fáradságot nem kímélve még a mai napig is kutatom az Udvardról szóló történeteket, és az úgynevezett bajmóci vár irattárában megőrzött és komáromi irattárából, a pozsonyi műemlékhivatalból kaptam és gyűjtöttem a krónika bővítési anyagát. Kaptam Udvard szülöttjétől Dr. Galla Ferenc pápai prelátus úrtól is elég bő tartalmi anyagot, aki egész életében nagy híve volt a levéltári kutatómunkának, amit még a magas kora ellenére is a mai napig folytat. Kutatómunkájának 4 Levéltári adatok vannak, de Nagy György (Gyurka bácsi) valószínűleg nem végzett ilyen kutatásokat. Itt, mint a továbbiakból kiderül, a falu írásos történelmét hiányolja. 2

Legyen emlék a múltból – legyen emlék a jövőnek bő anyaga asztalán pihen, és még bízik, 87 éves kora ellenére, azt földolgozni, ebből adott és küldött néhányat Udvardról, amelynek a címe Udvard történelmi arca című munkája gazdagítja a krónikát. E jelszóval zárom le a sorokat: Legyen emlék a múltból – legyen emlék a jövőnek! 2. Gyurka bácsi aláírása és pecsétje Gyurka bácsi kézirataiból, amit más művekből gyűjtött Az udvardi kálvária történetéről Az 1860. évben szeptember 16-án történt fölszentelésére és ünnepélyére szerkesztette Majer István kürthi plébános. Nyomtattatott Pesten 1860-ik évben Engel és Mandellónál. Szó szerint ezeket írta a fent nevezett időben. Udvard és kálváriájának rövid története: Azon történetileg kegyeletes emlékű helyek között, melyek a magyar egyház és a haza minden egyes hű fiát oly kedves édeskötelékkel bilincselik a drága szülőföldhöz, s melyek a romlatlan szívet az Isteni gondviselés buzgóbb imádására, Krisztus Urunk szentkeresztjének hőbb szeretetére, és Nagyasszonyunk, a Boldogságos Szűz Mária lángolóbb szeretetére és tiszteletére hathatósan lelkesíthetik, bizonyára nem utolsó polcot foglal el Udvard, hajdan szinte 1731 évig nagy mezőváros, ma egyszerű falu. Udvard Komárom 3. UDVARDI KÁLVÁRIA-KÖNYV 1860-ból vármegye északnyugati részén, ott hol három megye határai, Komárom, Bars és Nyitra úgyszólván egy ponton találkoznak, nem messze Érsekújvártól fekszik, egyike honunk jelentékenyebb és régibb községeinek. Mintegy negyedfél ezerre rúgó, jobbadán római katolikus, tisztán magyar ajkú lakói gabonatermeléssel és marhatenyésztéssel foglalkoznak, mihez csaknem 16 ezer holdnyi, ma már tagosított 3

Legyen emlék a múltból – legyen emlék a jövőnek rónahatár és a határt keresztülszelő Zsitva folyam nem kis előnyt nyújtanak. Udvard keletkezésének úgy, mint legtöbb helységé, a régi múlt idők homályaiban enyészik el. Hiteles adatok szerint már I. Géza király idejében itt királyi kúria és egy szent Mártonról elnevezett és tiszteletére épült kápolna volt, ki azokat az ugyan általa 1075 évben alapított Garamszentbenedeki apátságnak adományozván. Udvard előbb királyi udvarnokoké vala, mitől nevét is kölcsönözte. IV. Béla király alatt, a fönt érintett oklevél szerint Udvard őslakói a tatárok által elpusztíttatván, újra benépesíttetett, s királyi adományozás útján Resul német lovag úri birtokává lőn, még adóját ugyanazon fejedelem Sebret de Medlek szinte német lovagnak adományozta. Ressul lovag Udvardot csak 15 évig bírta, ki elköltözvén, Udvard a királyné által megvétetett, majd azt Fülöp esztergomi érsek 1000 arany márka lefizetésével Sebret lovagtól pedig adóját, Őrs és Vert földekkel együtt, 1000 ezüst márka árán az Érsekség számára örök időkre megvette, s e birtokában IV. Béla király által 1268 évben megerősíttetett. Ezen királyi adományozás s illetőleg helyben hagyás 1382 évben Lajos király által is megerősíttetett, s illetőleg megújíttatott. Az időtől fogva Udvard folytonosan az esztergomi érsekség urasága alá tartozott, miként ez a számtalan okmányokból kiderül, és számos földesúri kedvezményben részesült. Mi Udvardot történelmileg nevezetessé tette, az ama mindenesetre nevezetes az egész Magyarországra a magyarhon katolikus érdekeire kiható egyháztartományi zsinat vala, mely 1309-ben (1307) Róbert Károly idejében II. Tamás esztergomi érsek alatt itt tartatott, és amelyen a Boldogságos Szűz tiszteletére, kihez hitbuzgó őseink minden időben fiúi kegyelettel ragaszkodtak, az angyali üdvözletre figyelmeztető esti harangozás elhatároztatott, mely is azóta országos szent szokássá lőn, s a mindennapi hajnali, déli és esti Úrangyalára intő harangszóban máig is ájtatosan gyakoroltatik. Az egykori jeles hely, mely eme nemcsak egyházi, de amennyiben a vallásosság honunkban különösen a Boldogságos Szűz tiszteleténél a nemzet vérével forrott össze – egyszersmind nemzeti események színhelye vala, utóbb csak jelentéktelen rom maradványaiban tanúskodik egykori létéről, a máig is Szent Márton halmának nevezett magaslaton, mindjárt a helység mellett. Ki ne tudná, mint lelkesíti a katolikus embert az atyák szent hagyománya? Mi köti a magyart régi emlékeihez? És hogy mennyire van oka azokat híven megőrizni, vagy romjaikból föltámasztani? Eme eszmék komoly megfontolása és védasszonyunk, Szűz Mária pártfogásának kiáltó szüksége, kihez jó és balsorsban egyaránt bizalommal fordult e nemzet esdő szava, az utóbbi időkben egy kiolthatatlan vágyat ébresztének főtisztelendő és tudós Kesselőkeői Majthényi Adolf egyházi jogtudor, Udvard-kerületi alesperes és ugyan udvardi plébános úrban eme helyet, hol egykor, éspedig válságos időben Szűz Mária tiszteletére az országos harang megszólalt, megkondult, az enyészet moháitól megőrizni, egy újabb és vallásos emlékekkel megörökíteni, így azt az Egyháznak és az édes honnak visszaadni, egyszersmind a hitélet fölélesztésével a közboldogságra is jelentékenyen hatni. A jó Isten megáldotta szándékát, mert községe rendezése, az iskolának fölvirágzása, a vasárnapi iskolának létrehozása, a községi faiskolának kitűnő rendbehozása, a takarékmagtárnak áldásos fölállítása, helységében az általános biztosításnak keresztülvitele, és így Udvard boldogulásának keresztülvitele., Udvard boldogulásának és megalapításának ritka tapintattal, eréllyel, ernyedetlen fáradsággal, kitartással és nagy áldozatokkal létrehozott intézményei mellett, alig 5 év lefolyása alatt, a kereszten történt megváltás és a Megváltót szülő Szűz Anya tiszteletére, kiválólag Fő-magasságú bíbornok Nagykéri Scitovszki Ker. János úrnak Magyarország hercegprímásának és esztergomi érsek Ő Eminenciájának legkegyelmesb áldozatai és főpásztor részvéte, nem különben egyes nagylelkű alapítók és Udvard híveinek minden várakozást meghaladó buzgalma által támogattatván, szent Márton halmán ama nagyszerű kálváriát készítette, mely nemcsak Udvardnak, hanem az egész hazának egyik díszpontja, és a 19. század magyar katolikusai 4

Legyen emlék a múltból – legyen emlék a jövőnek vallásosan kegyeletes érzelmeinek, úgy műízlésük és áldozatkészségüknek századokra szóló jeles emléke. Hogy a kálváriáról helyesebb fogalmunk legyen, tudni kell, hogy Szent Márton halma a helység nyugati végében Érsekújvárra nézőleg emelkedik, melynek összes területe a hozzátartozó réttel együtt 32 magyarholdat képez, mely is Ő Eminenciája az esztergomi egyházat jelenleg és atyailag kormányzó főpásztor úri ajándékából a kálváriának tulajdonképpeni alaptőkéjét képezi, melynek a legmagasabb pontja 8 ölnyi. Minthogy a hajdankori ékes épületeitől megfosztott halom, külső jelekről ítélve, a harcos időkben kétségkívül sánc – vagyis földvárul használtatott, egész területében rendetlen, feldúlt alakot nyert vala: csak férfiakkal oly átalakulás s tulajdonképp terv iránt értekezni, mely fönséges eszméjét megközelítse. A legalkalmasabb terv így megállapítván, ezt Dobák János és Weller Móric komárommegyei mérnök urak által rajzba foglaltatott, és a földmunkálatokat kivált az ő ernyedetlen vezetésük alatt eszközöltettek, kik az ügyet magukévá tevén, azt ritka önzetlen becsületből létrejönni segítették, és maguknak a nemes áldozatokat becsülni tudó jobb érzésűek hű tisztelettel kivívtak. Hogy a halom átalakítása mennyi munkaerővel, az alkotó esperes úrnak mennyi gondja, utánlátása, és serkentésével eszközölhetett, kitűnik a következő adatokból: Miután a terv meglőn állapítva, a nagyszerű munka Isten nevében és dicsősségére 1855. évi május 3. napján, mint a szentkereszt feltalálásának napján megkezdett, amikor az alkotó esperes úr által készíttetett és felszenteltetett ideiglenes feszület, a nagyszámú, a vidékről is egybegyűlt, s a napot szentmise alapítványokból is megörökített hívők jelenlétében, s vagy 30 áldozár segédlete mellett ájtatosan a halom csúcsára feltűzetett. Dombunk a helységtől posványos vétség által volt elválasztva, tehát egy 150 öl hosszú, 1 öl magas és 4 öl széles töltés utat kellett eszközölni, az út mellékét körülárkolni, a víznek rendes lefolyásul csatornát ásatni, s az út mellékét topolyfákkal kiültetni, s a lejáráshoz nagyhídat építeni. Ez szerencsésen elkészült, sőt az út derekában Nepumoki szt. János kőszobrával is feldíszíttetett, mely körül levő vasoszlopi lámpáknak alapítói Schnausz György cimz. alesperes és kurtakeszii plébános és Finka János jászfalusi plébános. A halomnak – miként említve volt – rendetlen alakja lévén, azt tervszerűleg oly tojásdad-alakúvá kellett átváltoztatni, hogy az első stáció-kápolnától, melynek színvonala egyenlő a töltéssel, észrevétlenül közkörben emelkedjék úgy, hogy a 14. stáció 6 öllel álljon magasabban az elsőnél, a stációk előtt közel 7 öl széles út terüljön szét fasorokkal körülszegélyezve, a halom közepe ismét elég hatalmas tért nyújtson a feszületnek. Szűz Mária szobrának, a kálváriatemplomnak, az alapító sírjának, fasoroknak, majd ismét a főhalom melletti magaslathoz összhangzatosan idomíttatván, a szent hajdanra emlékeztető szt. Márton kápolnájának nyújtson kies helyet. Mindez roppant munkaerőt igényelt, mert hellyel 3 öl magas 10 öl széles és 5 ölnyi hosszú területet le kellett hordatni s pedig pénzerő nélkül... Ám a nehézségektől visszarettenni nem tudott esperes úr az ég malasztjában bízva erősen, kiadá a szent akaratot, attól remélve a foganatot is, s emellett minden segédforrása egyedül népének hite volt, erre épített ő, és nem csalatkozott. Hatalmában álló szónoki tehetségével, buzdításaival, tettre serkentő példájával mindezen munkálatokat szerencsésen végre is hajtotta, pedig 12000 kocsi és 50000 gyalogmunkás fordíttatott rá, s mindez Isten nevében ingyen történt. E munka három egész évig folyt – kivéve a legsürgősebb mezei munkák idejét és a zordabb téli évszakot. Ez alatt úgyszólván nem volt nap, melyen az udvardi és néhányszor a vidéki hívek közül 30-40 szekér, 50-60 gyalogos ott ne dolgozott volna csupán önszántából, 5

Legyen emlék a múltból – legyen emlék a jövőnek jó kedvvel, mondhatni vallásos vetéllyel. Ím katolikus híveink mai nap is úgy szeretik a jó Istent és Szentséges Fiát Jézus Krisztust, úgy kegyelik az ősök hagyományait, oly buzgón tisztelik Nagy Asszonyunkat és Boldogságos Szűz Máriát, oly hőn ragaszkodnak az Anyaszentegyházhoz, mint az igazság rendületlen oszlopához és üdvösségünk biztos révéhez, oly szívesen hallgatják és készséggel követik üdvösségüket szívükön viselő lelkipásztorukat, hogy míg a XIX. század önzőbb, világhoz hajlóbb és tömérdek tévelyekkel küzdő korszakában is ily bámulandó vallás egyházi áldozatokra készek, s melyekért jutalmul bizonnyal Isten áldását, a jobbak becsülését és az utókor magasztaló háláját elnyerendik. Míg egyrészt a földi munkálatokat folytatták – hőn tisztelt lelkes esperesplébános úr hozzálátott a költséges stáció-kápolnák, egy-egy 600 forintba kerülvén, számára nagylelkű alapítók szerzéséhez, s az ég fáradozásait nagyhamar a siker áldásával jutalmazta. E nagy alapítók közt első helyen áll honunk nagynevű hercegprímása Scitovszky János bíbornok Ő Eminenciája, ki 1856. évi november 16-án Udvardot és a már építésbe levő kálváriát, mit azóta kegyesen ismételni méltóztatott, szemügyre vevén, azonkívül, hogy ennek területét 32 holdat, 1200 ölivel örök időkre a kálváriának adományozta, 50000 égetett téglát becsáron alul átengedett, még egy stáció-kápolna és a nagy kőkereszt felállítására ezerkétszáz ezüst forintot biztosítani kegyeskedett. Áldás a jó Atyának, kinek főöröme fiait az égiek keresésében vezetni és hathatósan gyámolítani. Hajnald erdélyi püspök ő nagy méltósága, úgy méltóságos Liptai czímzetes püspök és esztergomi kanonok, mint egykori udvardi plébános: a m. Esztergomi főkáptalan, özvegy gróf Forrainé szül Brunszvík Júlia ő excellenciája korán elhunyt fiának, gróf Forrai Istvánnak emlékére. N.m. gróf Nádasdy Leopold és neje Forrai Julia, nagyságos Majthényi Pálné született Benicky, úgyszinte az udvardi kerületi plébánosok Adamovics János perbetei, Cagány András ógyallai, Cserép Ignác kürti, Finka János jászfalusi, Filsev Flórián szentpéteri, Majer István kürti, Mészáros Sándor ógyallai, Miklossovich Alajos csúzi, Simonfalvy Ede koltai, Schnausz György kurtakeszi, Zaklukal Iván szemerei, továbbá Udvardnak jelenlegi és néhány volt káplánjai: Lovák Móric jelenleg héregi plébános, Mátyus Lajos jelenlegi sárói plébános, Róth Ignác jelenleg párkányi plébános, gróf Nyáry Rudolf jelenleg hercegprímási titkár, Schrimf Ferenc és Veszely János. És még tekintetes balázsfalvi Oroszlán László úr. Udvardról szűz Mária különös tisztelői, az úgynevezett élő rózsafűzér társulata, és két udvardi közgazda: Kálazi András bíró és Nemes Istenes Ferenc törvénybíró végre maga a ft. Alesperes Úr egy-egy stáció-kápolnának nagylelkű alapítói lettek, miszerint ekképp képviselve lévén honunk fő és alap-papságának minden osztálya, továbbá az országnagyok főnemesek, nemesek, közgazdák, végre sz. Mária társulatában az ájtatos nőnem, az egész remekmű hűképét adja a magyar hyerarchiának, a kereszt egyenlőségének és egészében a szentek egységének. Így a főköltségek biztosítva lévén, mindjárt a kereszt föltűzése után a munkállatok megkezdődtek, maga a szt. Márton halma a fent írt módon átalakíttatott, és 5 év alatt ismételve 7000 fácskával szabályosan beültettetett. Majd a 14 stáció-kápolna is fölépült, gót ízlésbe fent tisztelt mérnök urak terve szerint, téglából fölemeltettek, a tető kőrózsa keresztje, a kőpárkányzat s minden egyéb kőfaragványok Rumpelmayer Alajos derék kőfaragónk jónevű műhelyéből készült és került ki. A stáció-kápolnának magassága két és fél öl, szélessége 1 öl hat hüvelyk, mélysége 1 öl, az ékes vasrácsajtók herceg Salm vasgyárából valók, melyek felső kerületében az alapítók címere és névjegyük van. A tetőzet festett pléh. Minden stáció-kápolnát egy az alapító nevével ellátott oltárlap és Szálé István Pozsonyban lakó hazánk fia jeles ecsetje által pléhre olajban festett 1 öl magas 3 láb széles és aranyozott rámában foglalt stációkép ékesíti. 6

Legyen emlék a múltból – legyen emlék a jövőnek Ezen állomás-kápolnák előtt 7 öl széles út vezet közkörben két oldalról már eddig lombosodni kezdő árnyékos fákkal kiültetve, úgy azonban, hogy minden stáció előtt üres hely van elhagyva egy-egy vasoszlopra helyezendő lámpának. Mint a vándor a 14. stáció kápolnához ér, ott áll a legfőbb magaslaton, éppen a helységre nézőleg a nagy és remek kőkereszt, a szenthegyünk ékessége, s Ő Eminenciája kegyes érsekatyánk által papságának 50-ik évében 1859. év november 6. napján a legfényesebben ünnepelt aranymiséje emlékére szentelve. Nevezetes benne, hogy a Megváltó szent testalakja, bár óriási, 7 láb magasságú, mégis egyetlen kőtömegből van jelesen faragva, s mesterének a fentnevezett Rumpelmayer honi kőfaragónak dicséretére válik, annyiból is, mert a világ Megváltójának kínszenvedését hűn ábrázoló feszület valóban képes a híveket Jézus Krisztus iránt való hálás hódolatra és töredelmes bűnbánatra buzdítani. E jeles keresztnek rajzát kegyeletébresztésül emlékkönyvünk homlokára tűztük, melynek talapzata homlok lapjára a fölszentelési ünnepélyt rendező Bizottság a magas alapító Ő Eminenciája címerét vésette, a hátlapra pedig a feliratot: Az örök Atyának Fölfeszített szent Fiának imádásul papságának ötvenedik évének MDCCCLIX. November VI tartatott aranymise áldozata ünnepének emlékül Nagykéri Scitovszky János, a római szentegyház Áldozár – Bíbornoka Magyarország Herceg-Prímása és esztergomi Érsek állítá és szentelé e keresztet. Nem nekünk Uram! Nem nekünk, hanem szent Nevednek. A jobb oldalt e fölirat ékesíti: „Óh ti mindnyájan, kik által mentek az úton, figyeljetek és lássátok, ha van e fájdalom, mint az én fájdalmam (Jeremiás próféta) A bal oldalon e fölirat olvasható: Itt Hol Atyáink szent zsinatja Nagyasszonyunk tiszteletére az Angyali Üdvözletre harangozást Országos szertartássá szentelte, Térdre omolva Szívből hangoztassuk Üdvözlégy Mária!!! A feszület melletti vasoszlopú lámpákat Halassy Ede és neje Jankovich Cicellának úgy Czeller Ferenc és Istenes Máriának áhítattal emelte. A létre hozandó kálváriatemplom hátterén a szeplőtelenül fogantatott bold. Szűz kőszobra emelkedik, alkalmas arra, hogy a hívőket Nagy Asszonyunk hő tiszteletére lelkesítse. Ennek főlapján ezen monumentális felirat díszeleg: Üdvözlégy Mária!!! Hátlapján a következők: Nemes Borbély István 1844. készíttette: özvegye Nagy Katalin 1859. évben megújítva áttettette. E szobor melletti vasoszlopú lámpák kegyes alapítói: özv. Istenes Józsefné, Harcsa Örzsébet és gyermekei, boldogult férje s illetőleg atyjuk emlékére: Nemes Borbély Katalin és Borbála egyetlen fivérük nemes Borbély Menyhért emlékére. A főkereszt jobbján ideiglenes haranglábon 3 új harang függ: az egyik 325 fontos, melyen szt. József és szt. Zsófia alakjai mutatkoznak, ily felirattal: Czeller József boldogult neje Grósz Zsófia üdvére 1860 öntötte Valser Ferenc Pesten. A második 175 fontos öntette az udvardi sz. Mária társulata által ily fölirattal: Üdvözlégy Mária!!! Udvard 1860 7

Legyen emlék a múltból – legyen emlék a jövőnek Sajnos, hogy itt kell megemlíteni, hogy ezen fönt említett harangok közül 2 darabot az 1914 évben kitört világháborúkor hadicélokra felhasználva elrekviráltak, egyet azonban felmentettek, de mivel a templomunk tornyából is elvitték az összes harangokat, azt az egyet, amit a kálváriának meghagytak, a templom tornyába lett fölszerelve, az volt használva misék jelzésére az elhunytak jeladására stb. 1915. évben. De a kitört második világháború sorsa ezt is utolérte, és 1944. évi május havában, szintén a háború céljára a toronyból ledobva, ezt is elrekvirálták. Szent hegyünkre egyenesen a töltés-útról homlokban egy nagyszerű kőlépcsőzet vezet föl 42 háromölnyi széles és 3 nyugszakaszra beosztott lépcsővel: melynek oldalán azok a szenteknek öles nagyságú és illő csínnal kőből faragott szobraik emelkednek, kik a Megváltás pillanatában Krisztus keresztjénél állottak, mint a Fájdalmas Szűz, szt. János, Mária Magdolna és Mária Kleofe, legfelül a feszületen függő Megváltót térden imádó két angyallal s közben remek ízléssel alkalmazott 7 láb magasságú vasoszlopú lámpákkal. E költséges szobrok alapítói: ifjabb Lévai Antal és neje Berényi Júlia, boldogult idsb. Lévai Antal és neje Hübner Karolina, Divald Leó érsekségi tiszt és neje Schrimp Filomena, Jankovich István és neje Sághy Paulina, Porubszki Károly udvardi főtanító és neje Czeller Margit és Weiszvasser Ferenc és neje Galster Lujza. Az oszlopos lámpák alapítói pedig: Csikós Ferenc és Kokas Erzsébet, Repka József esküdt és neje Boldizsár Katalin, Lebó József és neje Salgó Örzse, Káplócky István gazda és neje Kokas Kata, Vadkerti András esküdt és neje Lehocky Katalin, ifj. Szerencsés János juhász és neje Porubszki Julia. Ezen a maga nemében kitűnő mű kell, hogy ájtatos zarándok lelkét megragadja, és a szentkereszt tövéhez, s ezen függő megváltó imádásához vezesse. E főlépcsőzettől jobbra esik egy szinte nagy fáradsággal és összhangzatosan szabályzott mellékdomb külön menetelesen körbe felvezető úttal, melynek tetejében, honnan egy mellék kőlépcsőzet éppen a főkereszthez vezet az ősök vallásos buzgalma által egykoron állíttatott kápolnának mintegy föltámasztása és megörökítése, és így az apák és unokák hite és szeretete egybeforrasztásául nemzeti és vallási életünk halhatatlanítására, a folyó 1860 évében épült Pannonia egyik és nagy védszentjének, az irgalmasság és nemesszívűség kitűnő példájának szent Mártonnak igen csinos bízanti stílbeni s toronnyal ékeskedő kápolnája, mely egyelőre kálváriatemplomot is pótolhatja, és szentmise szolgálására is alkalmas. Ki kell emelnünk a feliratokat, miszerint az alapító magyar úrnő nemeslelkűsége és vallásos kegyelete épülésünkre váljék. Homlokban: „Isten dicső hitvallója Szent Márton! Könyörögj érettünk.” Túloldalon: „Néhai Király József nagynevű pécsi püspök egykori udvardi alesperesplébános áldott emlékére emelé előbb Király György utóbb Konkolyi Thege László özvegye: Benkovics Zsuzsanna 1860.“ Kápolnánk fődísze, a remek oltárkép Molnár József pesti elsőrendű akadémikus festőnk műve, ki e nemzeti emléket áldozattal is emelni óhajtván, műbecsű festménye díjából 200 forintot a kálvária javára elengedni, így korunk vallásos kegyeletére fényt árasztani elég nemes vala. Az oltár szinte ízléses faalkotmány, Staudinger pozsonyi asztalosmester műve. Ugyanezen a dombról délnyugatnak külön lépcső vezet le a kálváriahegy északi oldalánál csinosan és célszerűen épült őrház, hol – minthogy e szenthely búcsújáró-helyül szolgál és kitűzve van nagyobb ájtatosságok alkalmára, a lelkiek fölött őrködő papság részére egy szálló szoba és külön csőszlak, s a búcsújárók szükségeihez nélkülözhetetlen menedékhelyek és kút találtatnak, s valamint itt, úgy az egész hegy árnyas ligeteiben a lankadozók pihentetésére számtalan pad és ülőke van gondosan elhelyezve. 8

Legyen emlék a múltból – legyen emlék a jövőnek Ezen őrháztól a szenthegy délnyugati végoldalára kell még egyet szépen viruló fasorok közt kerülnünk, miután közelében a hegyről levezető melléklépcsőn le nem ballagtunk, hogy áhítatunk új élményben részesüljön. Ott jámbor keresztény, dús falombok közepett szent Anna jól faragott kőszobrára fogsz akadni, melyet szentmiklósi és óvári gróf Pongrácz Adolf úr buzgó fiatal áldozár s jelenlegi udvardi káplán a folyó 1860 év folytán szép áldozattal emeltetett, mely is Kesseleőkeői Majthényi Adolf alesperes úr által ugyan folyó évi július 29-én ünnepélyesen fölszenteltetett, éspedig a keresztény szülők épülésére és vigasztalására, miszerint életfáradalmaik közt e szenthelyre búcsút járván, többi közt e szobornál és megállapodva, ama szent igazságok felkarolására lelkesüljenek hogy: Jó asszonynak boldog a férje. Oktasd gyermekedet, és megvigasztal téged. A bölcsesség kezdete az úr félelme. Ki gyermekét istenesen neveli, Az szent Anna példáját követi. S miként az ég üdvözíté Máriát Úgy megáldja Anna minden pártoltját. Mielőtt hazánk történeti becsű egyházi műremekét elhagynók, elvégre kerüljünk még egyet föl a szent halmunk keleti oldalára azon magaslaton, mely az egész helység szeme előtt fekszik, s melyről nagyszerű kálváriánk minden egyes pontja látható, itt tekintsünk körül: midőn a roppant áldozatok és eléggé nem jutalmazható gond és fáradalmakkal előállíttatott, s méltán korunk egyik jelesb alkotmánya, mondhatni műemléke fölött áhítatos gyönyörrel elmerengünk, szenteljünk egy-egy áldó fohászt mindazokra, kik tettel, szóval, pénzzel, fáradsággal, munkával e szenthely előállításával hozzájárultak. Itt már a felsoroltak között meg kell említenünk n.t. Shcrimpf Ferenc udvardi lelkes káplán urat, úgy Czifra István világi templomatyát, s egyáltalán az udvardi községi elöljárókat, úgy a szentpéteri és fűri híveket, kik semmi fáradságot sem kíméltek, hogy e szenthely, kivált Udvard díszére és épülésére tervszerűleg létre jöjjön. Minden jótevő méltó rá, hogy emléke áldásában maradjon. S mint éppenhogy e pont ez, melyen e dicső kálváriát tervező és alkotó esperes plébános úr magának nyughelyet választott, illő, hogy itt a hitélet fölélesztésére s a magyar ős emlékek iránti kegyelet dicső feltüntetése körül való nevezetes fáradalmait és nagy áldozatait hálásan elismerve és áldva, őt az utókor ájtatos emlékezetébe ajánljuk, miszerint még akkor is, midőn tetemei az általa itt választott és megáldott sírban már porladni fognak, és érdemei a hervadatlan égi koszorúval jutalmazhassanak. Most pedig még egyszer térjünk szenthegyünk főpontjához a szentkereszthez, s leborulva kérjük a kegyelmek Urát, Istenét, s kit váltságunkra küldött, egyetlen szent Fiát, Jézus Krisztust, kérjük nemzetünk védasszonyát, Szűz Máriát, pártfogónkat, hogy a magyar egyház fejét minden jónak és nagynak hathatós előmozdítóját minden törekvésünk főistápját és minden igaz hívek atyját és örömét, nemzetünk büszkeségét, Főmagasságú Scitovszky János, országunk hercegprímását, Érsek atyánkat, és Istennek több mint félszázados apostoli fölkentjét, és mint e nagyszerű kálvária főalapítóját, ki e szentély számára Isten anyaszentegyházát dicsően kormányzó IX. Pius szentséges római pápánktól a hívek üdvére teljes búcsút eszközölni méltóztatott: s ki e kálváriának ünnepélyes fölszentelését folyó 1860. évi szeptember 16-án személyesen végrehajtani kegyeskedett, s ki e nevezetes helyet a felszentelés alkalmával áldott elődei példájáva szűz Mária tiszteletére a déli harangot felszentelt kezével megszólaltatta. Ő a legnagyobb Főpásztort Isten szent jobbja a dicsőültek sorába karolja fel, miszerint a hálás utókor és áldja dicső szívét és nevét mindörökre. És áldottak legyenek mindazon apostoli lelkű főpapok, kik kálváriánk fölszentelési ünnepélyét személyes megjelenésükkel, magasztos példájukkal emelni kegyeskedtek. Áldott legyen ezek között kivált Erdély nagynevű püspöke Haynald Lajos Ő Exelenciája ki anyaszentegyházához hű fiúi ragaszkodását most legdicsőbben tanusítá, midőn ily messze földre fáradni méltóztatott és kenetteljes hitszónoklatával lelkünket az Égiekhez emelni nagylelkű vala, mi azért a magyarok Nagyasszonyát, kit oly dicsőn magasztalt, szívből kérjük, 9

Legyen emlék a múltból – legyen emlék a jövőnek hogy őt és főpásztori szárnyai alatt levő fiait anyai pártfogásával védje és boldogítsa, s egykoron szentországába dicsőítse. Áldottak legyetek végre mindnyájan minden rendű keresztény hívek ezrei, kik e szenthelyen az Isten dicsőségére áldozni, a drága Megváltót imádni, szent anyját Máriát dicsőíteni, és a keresztény igaz életre ébredvén, nemzetünkre, hazánkra az Ég áldását kiérdemelni és lekönyörögni buzgólkodtak. És azon áldott Atyánk lelkei, kik e szenthelyen Szűz Mária hőbb tiszteletét hazánkban megörökítvén, nekünk szent törekvésekre példát adtak. Isten irgalmasságából békességben nyugodjanak. Adj Uram örök nyugodalmat nekik, és az örök világosság fényeskedjék nekik. Imádás és dicsőség Atyának és Fiunak és Szentlélek Istennek, miképpen kezdetben vala most és mindörökkön örökké Amen. Tisztelet és dicsőség a Magyarok Nagyasszonyának Boldogságos Szűz Máriának, tiszta szívből áldunk most és mindörökké, Üdvözlégy Mária!!! Így zárta le az udvardi kálváriakönyv, amely a kálvária felszentelésekor és annak alkalmával írt rövid történetét, amely 1860. évbe szeptember 16-án lett felszentelve. Az Úrangyala hatszázéves jubileumáról Amely ünnepség 1909. október 9-10-én vette kezdetét. Udvardi ujságban megjelenő cikk alapján. Amikor esténként megkondul elcsendesült falunk fölött a kisharang imádságos hangja és beszól minden hajlékba, és ott imára kulcsolódnak össze a kezek, az égi édes Anyához szárnyalnak a fohászok, a köszöntések. „Üdvözlégy Mária” ... E nevezetes vallási eseményt az udvardi kálváriaharangok fölött levő chronostikon így örökíti meg. ITT ZENGETT A HARANG ELSŐ ÜDVÖZLETE NÉKED ÓH SZŰZANYA NYILT HÁLÁT HUNIA BÉRCEI KÖZT.5 4. A felújított táblák 1971-ből és 2010-ből 5 Mivel az eredeti tábla elveszett a másolat chronostikonja az 1309-es évszámot jelőli az első üdvözlet ként. 10

Legyen emlék a múltból – legyen emlék a jövőnek Sajnos, hogy 1945. évi március havában az átvonuló front lövéseitől nagyon megrongálódott ezen értékes fémlemezekből kivágott betűk és belőle és a rá feltüntetett római számmokkal jelzett szalagszerű emlék a haranglábról leesett és nyoma veszett. A jubileum lefolyásával így írja az Udvardi újság 1909. évi október 17. száma: Fönséges és lélekemelő volt az Úrangyala” 600 éves jubileumának minden mozzanata. Kicsiny körben, a község kebelében folyt le, de minden egyszerűsége mellett az ájtatos, jámbor család ünneplésének benyomását tette ránk. Régóta epedtek már az udvardi hívek ezen napért, amely meghozta vágyaik teljesülését. Megérhették, megünnepelhették az Úrangyala harangozásának 600 éves évfordulóját. Az ünnepély október 9-én szombaton este vette kezdetét, 7 órakor az udvardi templom és a kálvária harangjai megkondultak, és egy óra hosszat szakadatlanul szóltak, zúgtak. A harangok megszólalásakor – kit e pillanat hol talált – a fövegek lekerültek a fejekről, a hangos beszéd elmúlt, elnémult, és minden ajak a kedves Úrangyalát rebegte. Leírni lehetetlen a meghatottságot, mely a harangok megkondulásakor a lelkeket elfogta. Szent borzongás futott át az embereken, örömkönnyek tódultak a szemekbe, és az emlékezet szárnyain a lelkek visszaszálltak a 600 éves múltba, az események színhelyére és mindenki elmerült abban a szent, boldogító áhítatban, melyet egyedül a vallás, az imádság ad meg a híveknek. A harangok zúgására minden ablakban kigyúlt a gyertyafény a Szűz Anya tiszteletére. Nem maradt egyetlen kivilágítatlan ablak sem. Míg gazdagok tehetségesebb ablaka fényárba úszott, addig a szegény viskóknak ablakaiban ott pislogott néhány gyertyácska. Az ünnepély elbűvölő volt, hatása alól még a zsidók sem tudták kivonni magukat. Ablakaikat szintén kivilágították. Dicséret illeti őket cselekedeteikért. Vasárnap, Magyarok Nagyasszonyának ünnepén volt a jubileum tulajdonképpeni főpontja. Délelőtt az élővirágokkal remekül fölékesített főoltárnál Dusek János esperesplébános mondott ünnepi nagymisét, Nagy Péter és Fekete Mihály káplánok segédlete mellett. Szentmise előtt Fekete Mihály káplán tartott szentbeszédet. Vázolta az Úrangyala történetét, lelkes, hazafias beszédével – melyben őseink buzgóságára, hazafiasságára mutatott rá, s követésükre buzdított – nagyszámú hallgatóságát magával ragadta. Déli 12 órakor szintén az összes harangok megszólaltak. Este ½ 7 órakor a helybeli és ünnepünkről értesült vidéki hívek mintegy háromezren a templomban gyülekeztek. Hazajöttek ez alkalomra a Budapesten dolgozó kerületi szociális munkások is. Minden hívő kezében égő gyertya volt, és a hatalmas menet megindult a kálváriára. Itt említjük meg, hogy egy jólelkű, ismeretlenül maradni akaró nő Pozsonypüspökiből remek szép Szeplőtelen Szűz szobrot ajándékozott az Úrangyala jubileum emlékére. Ez ékes szobrot fehérruhás tisztlányok vállukon vitték a menetben. Körülöttük pedig az elöljárók haladtak lámpáikkal. A katolikus Olvasó kör zászlója alatt pedig a kerületi szocialista egylet hatalmas jubileumi lobogója alatt jelent meg. Az ünneplő sokaság ajkáról fölhangzott a Máriát dicsőítő hazafias ének. A kicsinyek, a nagyok áhítatos hangja összevegyülve szállt föl a magasba a Magyarok Nagyasszonyához. Ezen idő alatt is ki volt világítva minden ablak. Nagyszerű látványosság volt az est sötétjében a kálváriához zarándokló tömeg. A körmenetet Nagy Péter káplán vezette, ki a történelmi nevezetességű helyen könnyekig megható, lelkes beszédét intézte a néphez. Elérkezett az esti Úrangyala harangozásának ideje, megkondították mind a három harangot. A harangszó elhangzása után a meghatott nép térdre hullva énekelte el az Úrangyalát, melynek zenéjét ez alkalomra Szabó János kántor főtanító szerezte. Majd a Szűz Mária, hazánk reménye“ elzengése után a körmenet visszatért a község templomába, ahol „Tedeummal“ köszönte meg a jó Istennek, hogy e felejthetetlen, sokáig emlékezetes napot megérni engedte. A jubileumot a Himnusz hangjai zárták be. A hálaadás után mindenki hazavonult, lélekben még egyszer megújulva 11

Legyen emlék a múltból – legyen emlék a jövőnek átélte a nagy nap jelentőségét, emlékezetét, mely soha el nem múló nyomot hagyott az ünneplő szívekben. Dr. Galla Ferenc: Udvard történelmi arca Udvard nagyközség – hajdan mezőváros: oppidum, majd jobbágyfalu: possessio – a Zsitva folyó kanyargó holt ágának uralkodó balpartján fekszik messziről gyönyörű temploma körül az északról szelíden hullámzó domborulatok egyik végső hajlásán, amellyel az elenyésző Kárpátok beolvadnak a Kisalföld kitáruló rónaságába. Az 1900 évben kiadott hivatalos Helységnévtár adatai szerint 11095 katasztrális holdnyi határ veszi körül: az északi perem elsimuló dombjaitól és a vasútállomáson innen elterülő akácos futóhomokjától eltekintve termékeny róna, amelyen hatalmas dülők rajzolódnak le fasorokkal szegélyezett tágas útak közt. Megterem a buza az acélos buza és a szemesgabona minden más neme, továbbá különösen a cukorrépa, a dohány és a híres nemes udvardi paprika. Az északkeletről néző szelíd Szőlőhegy pincéivel és a rájuk épített présházaival – hajlokokkal – az udvardiak kedvelt kiránduló helye volt ünnepi délutánokon, míg a szőlővész el nem pusztította a tőkéket. A községtől hozzávetőlegesen egy kilométernyire a gazdalegelőn – Paskolomon – túl az észak déli irányban nyílegyenesen haladó ifjúkori csatorna, a Kanális vezeti le a Zsitva vizét, de a lakosság is a holtágat nevezi Zsitvának és a rajta átvezető hidat egyszerűen Kanális hídnak hívja. A határ nyugati szakasza időnként sokat szenved a gyakran zabolátlan folyó áradásaitól, amelyek hatalmas kaszálókat és televényes termőföldeket borítanak el szennyes vadvizekkel, mert az idő és a csordajárás behordja a parti homokot a csatorna ismételten kiásott medrébe. Eme határszakasz északnyugati peremén három történeti vármegye találkozik: Komárom, Nyitra és Bars. Udvard eredete visszanyúlik a történelem előtt borongó kor homályaira. A Zsitva – Nyitra-köz egykor bővizű erektől átszelt mocsaras területeinek ingoványos fűzesei biztonságot nyújtottak az ősembernek a nyugat felől előretörő veszélyekket szemben. Őskori leletek, mint finoman csiszolt feketekő balták tanúskodnak arról, hogy községünk a kőkorszakban lakott hely volt. A történelem hajnalán kelta és a római korban, majd a népvándorlás idején barbár népek tanyáztak egymás után a mai Kisalföld eme felső területén, amelyek nyomtalanul eltűntek a történelmi erők vad hullámzásában. A honfoglaló magyarok morva-szlávokat találtak a Duna és Garam közében, egy részük azonban az anyaország nyomására elárasztotta a mai Dunántúlt, amely a Nyugatrómai vagy Frank Császárság végső keleti pereme volt. Dunamenti német hitterjesztők, majd a keletrómai vagy bizánci, konstantinápolyi császártól küldött szent Ciril és Metód testvérek hirdették közöttük a keresztény vallást. A pogány magyarok megjelenése a IX. század végén válságba sodorta ugyan a zsendülő Morva Birodalom kereszténységét, de nem pusztította el, a morva keresztények a Duna mind a két oldalán könnyen beolvadtak a magyarságba, és előkészítették a keresztény hit befogadására. A nyitrai püspökség és a Zoborhegyi apátság egyelőre megszűnt ugyan, de a magyarok megtérésével új életre kelt romjaiból, az utóbbi még Szent István király uralkodásának idején, a másik pedig a század végén Könyves Kálmán idején. A Dunán fekvő térséget a Huba vagy Lél, Lehel törzse szállta meg, a törzset kitevő nevei rendszerint egy-egy alapító vagy köztudatban hagyományosan élő nemzetségfők 12

Legyen emlék a múltból – legyen emlék a jövőnek eredeti nevei fennmaradtak a vidék számos helységének neveiben: Szemere – de genere Huba – Für, Kürt, Keszi, Csúz, Lél, Megyer, Guta... A Keszi név három környékbeli községben él éber tanuként évszázadról évszázadra: Bánkeszi, Kurtakeszi és Bátorkeszi községek ősi nevében. Udvard a legősibb magyar szálláshelyek egyike a Kis-Alföldön, úgy szerepelt már a XI. században, mint a királyi udvar közvetlen birtoka, amely felett az udvari ispáncomes palatinus – a királyi hatóság, lakói pedig a királyi udvar szolgái. Községünk nevében a végső „d“ hang a régi magyar nyelvben kisebbítést, becézést jelentett, és országszerte előfordul ma is a középkori származású helységnevekben, mint Udvard Körül: Farkasd, Naszvad, Negyed, Kéménd, Ölved, Szemeréd községek nevében. Amikor I. Géza király 1075-ben megalapította a garamszentbenedeki apátságot, bencéseket, az új intézményeknek adta az udvardi királyi udvarházat és a Szent Márton tiszteletére emelt kápolnát, végül negyven ekényi földet húsz jobbágy családdal. Még ha nem is fogadjuk el minden részben hitelesnek az alapítólevelet, a királyi adomány tényét nem vonhatjuk kétségbe, mivel királyaink később ismételten megerősítették a kolostort eme jogaiban: 1121-ben II. István, Sőt 1209-ben III. Ince pápa a középkori pápák legragyogóbb alakja az apátság egyéb javaival együtt az udvardiakat kifejezetten Szent Péter apostol, azaz a római Szentszék oltalma alá vette. Ennek ellenére 1228-ban elvonták az apátságtól jobbágyait, a király a felmutatott bizonyítékok alapján hajuk lenyírásával büntette a szolgákat és visszaadta őket uruknak. Udvard besenyőtelep néptöredéket vett föl, a Fekete-tenger felett tanyáztak, őseink félelmetes ellensége volt a kegyetlenségéről hírhedt nép. Amely váratlan megrohanásával arra kényszerítette a hadjáratban elfoglalt fegyveres férfiaktól megfosztott magyar szálláshelyeket, hogy vad menekülésben a Kárpátok medencéjében keressenek menedéket, ahol már több ízben megfordultak nyugati kalandozásuk idején. A népvándorlás örvénylése felőrölte a harcias népet, egyes csoportjait királyaink letelepítették az ország különböző területein. Így jutottak el a besenyők Udvard királyi birtokra, egy részük a helységben, a többi az északi határszélen a mai Zsitvabesenyőn kapott állandó otthont, azért udvardi besenyőknek nevezik őket okleveleink. Fosztogató, gyújtogató kunok telepedtek le Udvardtól északnyugatra Nyárhídon, ahol a bővizű Tormás-patak a Nyitrába ömlik, itt is híd és vám volt a folyón. A kunok garázdálkodásának királyi intézkedés vetett véget, elűzte őket a vidékről. Nyárhíd is összes jogaival együtt az esztergomi érsekség birtoka lett idővel. A tatárok Udvardot is felperzselték, lakosságát elpusztították, szétszórták. IV. Béla király, a haza második alapítója Reussel német lovagnak adományozta a lakatlan helységet, aki a világ minden részéből toborzott népekkel benépesítette. Udvard adóját pedig Sebret de Medek szintén német lovagnak adományozta, illetve adta. Reussel egy nagyszombati lakos megölésének váltsága címén átengedte Udvardot az özvegynek, aki 100 márka pénzért eladta azt Mária királynénak, ez pedig ugyancsak 100 márkáért eladta Fülöp érseknek. Az érsek 100 márkát fizetett Sebretnek is a helység adójáért. Udvard teljesen az érsekségé lett, amely újból benépesítette. I. Géza adományai állandó veszélyben forogtak, az érsekek 1268-ban és 1382-ben királyi megerősítéssel biztosították szerzett jogaikat, végül lassanként kiszorították Udvardról az apátságot. Udvard szerencsés természeti fekvésénél fogva a középkori Magyarország egyik fontos kereskedelmi és forgalmi átmenő állomása lett. Már láttuk, hogy a XIV. század elején a cseh királyfi községünkön keresztül jött az ország belsejébe, hogy megszerezze Szent István koronáját. 13

Legyen emlék a múltból – legyen emlék a jövőnek Ellenfele, Róbert Károly és fia Nagy Lajos, midőn a cseh királlyal kötött kereskedelmi szerződésükben kijelölték a Prága és Buda között közlekedő útvonalat, a Morva-határon fekvő Szenic, majd Nagyszombat, Nyárhíd után Udvardot jelölték meg. Községünk tehát cseh, morva, sziléziai és németországi érintkezések láncszeme volt. A török megjelenése Esztergomban döntő jelentőségű volt Udvard életében is. A pogány fokozatosan elérte Udvardot is, előbb portyázásaival, majd véglegesen el is foglalta betöréseinek, támadásainak támaszpontjává tette. Udvard híres vásárai megszűntek, vámja a törököknek hajtott nagy hasznot. Nemcsak a török, hanem az állam kezére jutott érseki uradalom tisztjei és a török ellen emelt Érsekújvári vár vitézei is garázdálkodtak lakóival és addig ismeretlen szolgáltatásokat, munkákat követeltek tőlük. Ízelítőül idézünk részleteket Vratkovics Pál újvári kapitány 1577. április 12-én kelt leveléből, amelyben az udvardi bíró panasza alapján jellemzi Horváth Mátyás uradalmi gazdatiszt viselkedését... semmi tisztességben nem tartja őket, a kereskedő embereket háborgatja és garázdálkodik rajtuk: háborgó... bolond, garázdálkodó, mindenkivel veszekedik, nem érdemli meg a tisztességet. Majd leszögezi, hogy itt a várban mindennyi vitézlő urammal és lovaggal és gyaloggal nincs annyi veszedelem és gondom, mint Horváth Mátyással. Török és kóbor végvári vitézek, hajdúk fosztogatták a védtelen lakosságot, hadjáratok idején különösen súlyos napok nehezedtek a lakosságra. Az úgynevezett hosszú háború idején, vagyis a XV. század fordulóján a Győr ostromától visszavonuló török-tatár csapatok szétszóródva a Kisalföld mind a két szakaszán egészen Udvardig hatoltak, és megrohanták a békés lakosságot, az udvardiak a templomuk körül emelt várszerű falak mögül védték magukat halálra menő elszántsággal, este a vad csorda elvonult, de több mint 400 barmot hajtottak el a községből. Ilyen volt őseink sorsa a török hódoltság idején. Ma már csak a Vég Udvard kifejezés maradt meg a sok szenvedésből a népi virágénekekben. A XVII. század végén a felszabadító háborúk, melyek lelke és kifogyhatatlan támogatója, elődeink nyomán Boldog Ince pápa volt, sok vér és pusztítás árán megdöntötték a pogány török másfél évszázados uralmát, a két évtizeddel előbb török kézre jutott Érsekújvár visszaszerzése után községünk is felszabadult. Erősen megcsappant lakossága feltöltődött a következő század első felében a szlovák lakossággal, amely elsősorban a zsellérségbe helyezkedett el, részben felemelkedett a telkes gazdák sorába. A XVIII. század húszas éveiben, elsősorban gazdatársadalomban megtaláljuk a legújabb időkig gazdálkodó családokat. A prímások öt nemescsaládnak adtak ki birtokot a község határában, amely az érsekség földesúri tulajdona volt: köztük volt Boncz és Istenes család, amely csak kevéssel előbb, 1716-ban kapott nemességet és telepedett le községünkben. Galla István és fiai nyitották meg az egészhelyes telkes gazdák sorát. A gazdatársadalomból kiemelhetjük a Bajkaikat, Maczkókat, Németeket, Tóthokat, Czifrákat, Boldizsárokat, Vadkertieket, Kálaziakat, Dékányokat, Salgókat, Repkákat, Fótyikokat, Csikósokat, Ráczokat, Bakákat és Szundikat és még más családok említését folytatnám, de Isten segítségével máskorra hagyom. Udvard lakóinak szorgalma, hatalmas és termékeny határainak erőforrása folytán új életre támadt, a török kiűzése után a vármegye egyik nagyobb helysége lett, amely nevet adott a körülötte elterülő járásnak, a járás középpontjából kieső kedvezőtlen földrajzi helyzeténél fogva alkalmatlan volt az újkori közigazgatás lebonyolítására, azért a múlt században előbb Perbete majd véglegesen Ógyalla lett a járási közigazgatás és bíráskodás székhelye. Udvardnak csak a képviselő-választások megejtésének a joga maradt meg e legújabb időkig. Fejlődését lassította az újkori forgalmi vonalak elhajlása más irányba, budapesti műút 14

Legyen emlék a múltból – legyen emlék a jövőnek Perbetén és Bajcson keresztül közelíti meg a rohamosan fejlődő Érsekújvárt a Kisalföld északi területének természetes gócpontját, határunkban csak az Esztergomi út, nyílegyenes tágas dűlőút őrzi a régi országos útvonal elmosódott emlékét. A jelenkor kereskedelmi és személyszállító forgalmainak hálózata a vasút két-három kilométernyi távolságba hasítja át községünk határát. Kezdetben a pesti vendégek is Érsekújvárban szálltak ki a vonatból, legfeljebb Perbetéhez tartozó Szentmiklóspuszta-i állomáson szállhattak volna ki. Kezdetben Udvardnak nem volt vasútállomása, 1860-ban azért a kálváriaszentelési ünnepségekre is Újvárban szálltak le. Mégis községünk belső életképessége és a mögötte levő községek, mint Zsitvabesenyő, Baromlak, Nagylót, Szemere személy- és főképpen a teherforgalom arra kényszerítette a vasútat, hogy kiépítse Udvard külön állomását. A Komárom–Érsekújvár között közlekedő összekötő vasút megépítése előtt a bajcsi prímási uradalom is Udvardon kapcsolódott bele az ország gazdasági élet hálózatába. Udvard hajdan kora A millennium alkalmából felolvasásra szánva az 1896. évben írta Boncz Ferenc miniszteri tanácsos közalapítványi ügyigazgató. Szó szerint ezeket írja a már elsárgult lapokon, amelyek már oly sok viszontagságon mentek keresztül, hogy elolvasása kissé több figyelmet kívánt. Volt Udvardon Gejza királynak birtoka, húsz házhely és 40 ekényi föld (körülbelül 5200 hold) azonkívül saját kúriája és Szent Mártonról nevezett kápolnája. Mindezeket a garambenedeki monostornak adományozta. (Codex dipl. I pag. 431)6 E birtok neve Szent Márton volt, amely birtokot az apátság még 1330-ban is békésen bírta. (Kunc apátság története I. 215.l.)7 Itt szállhattak meg a híres udvardi zsinatra összegyűlt főpapok. Az emberi természet sajátságai közé tartozik az, hogy bizonyos kegyelettel szeret elmerengni a múltak emlékein. Az agg gyermekkorára – a család őseire, a nemzet hajdankori történelmére gondol mindenkor szeretettel és kegyelettel vissza. Oly tündéri fényben ragyog fel képzeletünkben az elmúlt kor, oly dúsak az ősök tettei. Minden szál fű, 5. Boncz Ferenc 1827-1901 minden hant csodás dolgokat elevenít fel, és csak ragaszkodásunkat fokozza azon földhöz, amelyben a költő szavai szerint „élnünk halnunk kell“. 6 Fejér, Georgius: Codex diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civilis. Tomus. I., Budae, 1829., 431. old. Internetes elérés: https://library.hungaricana.hu/hu/view/KozMagyOkmanytarak_Codex_Diplomaticus_Tom_1/?pg=430&layout= s (2022. 09. 01.) 7 Sajnos nem sikerült azonosítani az irodalmi hivatkozást. Csak sejteni lehet a hiányos bejegyzésből, hogy a garamszentbenedeki apátság történetének leírására hivatkozik. 15

Legyen emlék a múltból – legyen emlék a jövőnek Ez a kis darab föld, melyet Udvardnak nevezünk, nem szegény történelemben, történelmi emlékekben, hiszen már maga azon tény, hogy községünk történelme annyi éves, ahány nemzetünké azon a földön, amelyet Magyarországnak nevezünk, eléggé hirdeti azt, hogy Udvard népe együtt örvendett, együtt szenvedett egy ezredév óta a magyar nép zömével. Hosszú idő ez, még a nemzetek életében is. Hány nagy nép és ország pusztult el ennyi idő alatt, még elnevezésüket is elveszítve. Minket magyarokat megőrzött a Gondviselés az elenyészéstől, és mint hazánk koszorús költője mondá: „Annyi balszerencse közt Oly sok viszály után Megfogyva bár, de törve nem Él nemzet e hazán.“ Igen, ezer éve annak, hogy őseink „magyarok“ elnevezése alatt az Ural hegység déli részéről ezen országba bevándoroltak. Útközben más népek is csatlakoztak hozzájuk részint önkéntesen, részint legyőzve, kényszerűségből. Ezen csatlakozott népek közt voltak a harci vitézségükről ismert besenyők is. Szokás volt őseinknél, hogy a legyőzött vagy önként csatlakozott népeket a harcban mindenkor előre küldték azon óvatosságból, nehogy a csatarend hátulsó soraiban vagy visszavonuljanak, vagy éppen hátulról ellenük forduljanak. Mikor itt e hazában letelepedtek, ezen népeknek megszállásul szinte azon vidékeket jelölték ki, amelyek a szomszéd ellenséges tartományok határait képezték, és így ezen népeket mintegy határőrökül állították. Ekképp történt, hogy amidőn a Duna völgyét megszállották, a hatalmas Morva birodalom határán Nyitra felé a besenyőket telepítették le. A besenyőktől kapta elnevezését a szomszédunk Besenyő község is, besenyőtelep volt, sőt tartotta nevét. Udvard is besenyőtelep volt, sőt úgy látszik, a besenyőtelepítvény fő helye, mert a Szent Benedeki apátság alapítólevelében Besenyő „az Udvardi besenyők falujának“ neveztetik8. Habár pedig az eredeti telepítések elpusztultak is, de az újabb benépesítés is, ami valószínűleg már kunokkal történt, mert V. István király 1272. március 21-től a Chuti apátság részére kiadatott alapító levele szerint Nyárhíd és vidéke IV. Béla által a tatárjárás után kunokkal telepíttetett be, rendeltetésének öntudatára emelkedett. Őse lett és mintegy erős határvonala a magyarságnak a nyugaton az országhatár széléig és azon túl máig és messze elterjedő szláv népek ellen, és örök dicsősége marad Udvardnak is úgy körülöttünk levő, mint Bars vármegyébe is benyúló néhány magyar községnek, hogy évszázadokon át ellent állani tudott a szlávság elterjedésének. Udvard község telepítése tehát egyidejű a honalapítással. Egyik jeles történelembúvárunk Knausz Nándor szerint is ősrégi helység, melyet eleinte királyi udvarnokok laktak, és innen származott a neve is. Eddig feltalált történelmi okmányokban Udvardra vonatkozólag a következők említtetnek: „I. Gejcsa király 1075-ik évében a Szent Benedekről elnevezett Garam melletti apátságot alapítván ezen alapító levélben szószerint ezeket mondja: Azon fölül adtam megművelésre egy más falut a hudvordi (udvardi) besenyőket a Sitou (Zsitva) víz mellett 72 ekényi földdel – a hudvordiaknak egy másik földjét 40 ekényinyive és 20 házat a szolgáknak, akik azt szolgálják, amit az apát kívánni fog és az én ........., valamint a Szent Mártonról nevezett kápolnát adtam.“ 8 Fejér Georgius i.m.: „villam Hudvordiensium Byssenorum“ 16

Legyen emlék a múltból – legyen emlék a jövőnek Latinul: in in super vevo dedi aliam villam huvordien s inum bisseuorum ad arandum super za dam augam Situa rumiterra 72 aratrorum... hudvordiensum aliam terram an 40 aratva ét XX. Domas sesvorum super mercetum quovumservitus pont placuent abbati sit, ubi et curiam meam nee non et capeltam gue in honove meamsanoti mastini est dedi.“ III. Ince pápa 1209. május 15-ről a Garam melletti Szent Benedekieket birtokaikban megerősítvén, és ezen birtokokat egyenként elsorolván, ezek közt foglaltatik Udvard is „postionem villae de Ondanort et capellom szt. Martini de odost“ a kezdetben királyi birtok tehát már a II. század vége felé egyházi kezekbe került. Az udvardi udvarnokok kedves emberei lehettek a királynak, királyainknak, mert őket többféle kiváltságokkal halmozták el – de az udvarnokok, udvardiak is úgy tettek, mint más kegyencek szoktak tenni: elbizakodván kegyuruk jóságában, azzal visszaéltek. Már II. Endre király alatt a Szent Benedeki apátságnak a szolgálatokat megtagadták, birtokát elfoglalták. Azért a király Dénes nádorral együtt 1228-ban felettök törvényt látván, azon ítéletet hozta fejük félig megnyiratván, a birtokok az egyháznak visszaadassanak. Hogy pedig a hűtlen szolgák neve feledékenységbe ne menjenek, azokat az ítéletlevélben névszerint is megnevezé jelesül: Tener 3 fiával, Csinta 3 fiával, Prodit egy fiával, Monchu egy fiával, Chuda egy fiával, Boscog 3 fiával, Pál egy fiával, Sica egy fiával, Pál fiú nélkül, Maraz két fiával, Tamás egy fiával, Marsuth, Sumba, Chece, Mog, Peth, Sibolt fiuk nélkül, Nánás 2 fiával, Pethas 2 fiával, Olcsod egy fiával, Bodon, Pathó, Couse, Selden, Zezeo, Zousa, Petrus, Maurucius, fiak nélkül. A leborotválás vagy megnyírás volt azon időben a szégyen büntetések egyik legsúlyosabbika. Azonban csakhamar visszanyerhették a király kegyét, mert II. Endre már 1229-ik évben az udvardiakat minden vámfizetés terhe alól felmenti úgy, hogy más helyeken is fél vámot fizessenek. IV. Béla király 1256. november 18-ról kelt levelével az udvardi vámot Sigfrid grófnak adományozza, hogy a királynak tisztességesebben szolgálhasson „ut commodius et honestius nobás passit dezervire“. 1264-ben ezen vámokat Sibrid német lovag (valószínűleg az előbb említett Sigfrid) eladja Fülöp esztergomi érseknek, mert a lovag egy némely királyi megbízásokban járván elfogattatott, és csak váltságdíj mellett bocsájtatott szabadon: ezen váltságpénz megszerzése végett adta el a vámokat királyi jóváhagyással 70 márka ezüstért. Az ezüst márka törvényes értéke pedig 4 forint volt, és így Udvard 280 forintért vásároltatott meg az esztergomi érsekség által. IV. Béla az általa 1268. október 14-ről keltezett adománylevélben felemlíti, hogy a tatárjárás alkalmával Udvard is teljesen elpusztult, régi lakói pedig elszéledtek, s azért, hogy ismét benépesíthessék az udvardi területet, Ressel vagy Reusel nevű bevándorolt német lovagnak adományozta, a vámot pedig a fentebb említett Sibrid vitéznek, Ressel mintegy 15 évig bírta, de megölvén egy nagyszombati, Tyrna polgárt s ez mint perbe keveredvén, miután a megölt özvegyének a reá büntetésül kirótt 100 márkát be nem fizette, sőt utóbb ki is vándorolt. A király a megölt özvegyének adta Udvardot a megítélt 100 márka fejében, az özvegy azonban ugyanezen összegért átengedte a királynénak, aki Udvardot bírni óhajtotta. Megemlítésre méltó, hogy a királyné a 100 márkát nem volt képes kifizetni, hanem csak 50 márka megfizetésére halasztást kapott a királytól. Nemsokára a királyné is túladott Udvardon, átengedvén azt Fülöp esztergomi érseknek, kinek akkor már Udvarddal határos birtokai voltak, aki azután a 100 márkát le is fizette. Így került Udvard az esztergomi érsekség birtokába. A IV. Béla által eszközölt benépesítések alkalmával az elpusztult Udvard is valószínűleg kunokkal telepíttetett be, legalább ezen király azon alapító levelében, melyet premotrei churi apátság részére kibocsájtott, s amelyet fia V. István 1272. március 11-ről kelt levelével megerősített fölsorolván ezen monostor birtokai között Narhyd, a mostani Nyárhíd 17

Legyen emlék a múltból – legyen emlék a jövőnek községet is és az ahhoz tartozott Suran, Gyurok, Turmas, Kuz és Hydhelen községekkel és területekkel, azt mondja, hogy atyja IV. Béla Nyárhídra kunokat telepíttetett, mely községet azonban a török azoknak számos és iszonyú kihágásai miatt elvett, a monostornak adományozta. Minthogy Udvard szomszédos volt Nyárhíddal, valószínű, hogy itt is kunok telepedtek le. A Szent Benedeki apátság nem volt hajlandó IV. Béla adományozásait s illetőleg az esztergomi érsekségnek birtoklását elismerni, mert okmányaink léteznek 1268–1272-ből, hogy Márton apát a Sághi, majd a Zobori konvent előtt is tiltakozik az ellen, hogy Fülöp esztergomi érsek az apátság több birtokait, köztük Udvardot is, azon időben így volt írva: Wdwarth: 40 eke földdel és saját kúriájának elfoglalta. Úgy látszik azonban, hogy e tiltakozás eredményre nem vezetett, mert Udvard továbbra is az érsekség birtokában maradt. Bizonnyal érdekes tudni azt is, hogy miféle királyi szolgálat volt az udvarnoki állás. Udvarnokoknak neveztetnek azok, kik lóháton tartoztak szolgálatot tenni: a királyt vagy főurakat utazásaik alkalmával kikísérni, a határokat védeni, a hadiszereket őrizni stb. egyszóval lovas katonák voltak. Nevüket, mint mai napig is szokás mondani, az udvardot: királyi udvar, grófi udvar stb. vették, amely szó ismért a „dvor“ szláv szótól származik, és így valószínű, hogy ezen tisztesség is a magyaroknak e hazájába beköltözésekor itt talált Morva királyság udvartartásából kölcsönöztetett át, mint a gróf szó is a „Grava“ germán szóból. Ismerkedjünk meg most már községünk hajdani neveivel is, mert a régi okiratokban különböző írásmóddal fordul elő: neveztetik pedig s illetőleg iratik eképpen: Vduosz, Odort, Wdvvard, Wdword, Vdvvord, Oduvord, Odvard, Wdword, Odworth, Odvard, Wdwarth. Ily változó névírások azonban a régi okiratokban más nevekre nézve is előfordulnak, aminek oka abban találtatik, hogy akkoron még kevés írástudó levén a magyarok között, többnyire külföldi szerzetesek és papok alkalmaztattak írnokul, akik a magyar neveket helyesen kiejteni, annál kevésbé azokat leírni képesek nem voltak, se még latin betűkkel akkoron még nem minden magyar hang volt visszaadható nem lévén meg latin nyelvnek minden magyar hangra saját betűje, így a cz, cs, gy, ly, ny, ty, sz, zs, továbbá a hosszú hangjuk s, az, ő és ű ismeretlenek a latin nyelvben, tehát csakis ezeket megközelítő betű összetételeket allkalmazták. Megkísérlem most a határnak régi térképét rajzolni az általam eddig ismert régi okmányok alapján. A mostani udvardi határ nagyobb kiterjedésű, mint volt egykoron. Okirati nyomai van annak, hogy a mostani kálvária helyén a Szent Márton hegyen Szent Márton l: Zem Márton, Szent Martun, Zenth Marthon: l. föld s ugyan e hegyen Szent Márton tiszteletére egy kápolna állott l.: 1075-ki alapítólevél: l. e körül ezután egy kisebb község képződött, mely azonban már 1512-ik évben a kápolnával együtt elpusztultnak mondtatik. Ugyancsak Udvard mellett volt Szárszó l: Zarzou : l. puszta is, melyet a XVI. Század elején az esztergomi érsek elfoglalt. Szintén Udvard község szomszédságában Udvard és Nyárhíd között – mely szinte község volt – a besenyei határban volt egy darab föld, melyet „Aaz“-nak írnak régi okmányaink, ez a káptalan tulajdonát képezte még 1236-ban is, de Miklós esztergomi érsek 1354-ben a nánai tizedet adta érte cserébe a káptalannak. E földnek emléke máig fenntartotta magát az ácsirét elnevezésben. Valószínűleg történelmi eseményt örökít meg a „Koppán“- hegy elnevezés is, nevét Koppán pogány magyar vezértől nyerve, midőn ez a bényi sáncokban táborozott Szent István serege ellen felvonult. Mindeneknél nevezetesebb Udvard arról, hogy itt I. Gejcsa és Szent László királyainkról, hogy azoknak is volt itt birtoka, mely 40 ekényi földből és 20 házhelyből állott, azonkívül volt saját kúriája is és Szent Mártonnal nevezett kápolnája, mindezt I. Gejcsa 18

Legyen emlék a múltból – legyen emlék a jövőnek király – mint fentebb említem a Garam melletti Szent Benedeki monostornak adományozta. Nem tudhatni egész bizonyossággal, hogy a királyi Kúria a mostani kálváriahegyen vagy pedig ennek szomszédságában létezett-e? Vagy pedig egyház nemesi beltelkeknek kiosztott területen. Valószínűbb az első, mert a királyi lakban és nem a kis kápolnában, de minden esetre ennek közelében kellett megtartatni 1307-ben Tamás esztergomi érsek elnöklete alatt a híres udvardi tartományi zsinatnak, amely zsinaton, mint tudjuk az estéli harangozáskor háromszori elimádkozása rendeltetett el az angyali üdvözletnek. Csodálni lehet, hogy midőn a kálvária építésekor nagyobbszerű ásatások történtek, a királyi palota és a hajdani Szent Márton kápolna romja fel nem találtattak, és így azt kell véleményeznünk, hogy úgy a királyi palotalak, mint a kápolna is faalkotmány lehetett. Egyébiránt Udvardnak ős telepítvény voltát igazolja az, hogy számos pogánykori urnák ásatnak ki két-három lábnyi mélységből, az én kertembe is, mely az szerint hajdanta pogány temető lehetett. Érdekes egy 1260 évből fennlétező okmány, amely tatárjárásról szól, amelyben Nyárhíd község határait írja le: ebben már felemlíttetnek Udvardnak Besenyő felőli határvonalai a Tormás – Turmas – patak, továbbá a Besenyőtől Udvardra és a Nyitra vizétől Udvardra vezető nagy utak, amelyeken a fentebb emlitetten vámok szedettek. A Nyitra vize mellett, az udvardi határ felé terjedt „Gorok“ földje, amelytől származik a mostani „Györök“ homok elnevezés, bár györök – Gyürük – Ring – a régi szólásmód szerint árkot, sáncot is jelent, tehát elkülönítő vonalat. Baromlak felől a mostani határ állott fenn, mert egy 1400-ki év elejéről kelt okmány szerint Baromlak már létezett, és a Szennyei család bírta. Perbete, Kürt községek szintén léteztek már a XIII. században és így Udvard község határterülete kisebb határszéli foglalásokat leszámítva – jelenleg is a hajdankori. Hogy mikor alapíttatott Udvard mint anyaegyház? Ezt e korig kinyomozni nem lehetett, az eddig ismeretes legrégibb plébánosa Péter nevű volt, aki 1332-ik évben élt. Nem érdektelen tudni, hogy mennyit tett ki az egy eke alá való föld, s hogy ez szerint mennyi birtoka volt I. Gejcsa királynak Udvardon? Az egy eke alá való föld alatt régi törvényeink 150 hold területet értettek: ennél fogva I. Gejcsa királynak Udvard község határában 10 800 hold földje volt, s így mindenesetre szép ajándékot adott csupán Udvardból is a Garam melletti Szent Benedeki monostornak. Elértem immár kitűzött célomhoz: ismertettem községünk eredetét és hajdankori viszonyait főbb vonalakban. Hat évszázad gördült el azóta, és mi, kiknek ősei tanúi voltak a dicső napoknak, melyeket itt királyok és egyházi főurak ünnepeltek – sóhajtva kérdezhetjük hazánk nagy költőjével: „Régi dicsőségünk hol késel az éji homályban “. De azért községünk felett sem állott meg a történelem örökké forgó kereke. Van Udvardnak újabbkori történelme is, habár nem olyan fényes, mint hajdani. De ennek elmondását fiatalabb erőkre kell bíznom. Én, életkoromnak megfelelőleg, a régmúlt idők emlékeit idéztem fel, hogy fölmelegedjék szívünk a régi dicsőség fényénél, s tegyen ragaszkodóvá azon földhöz, mely Isten rendeléséből bölcsőnk volt és sírunk is leend. 19

Legyen emlék a múltból – legyen emlék a jövőnek Vende Aladár: Udvard9 Udvard, zsitvamenti magyar nagyközség, 680 házzal és 4198 lakossal, akik vallásra nézve, kevés kivétellel, róm. katholikusok. Van postája, távírója és vasúti állomása. Ősrégi, nevezetes község, hajdan bessenyő telep, kir. udvarnokok földje, kiktől a falu is nevét kapta. Itt magának I. Gejza királynak is 40 ekényi földje, 20 házhelye, saját kúriája volt, amely még Szent László király idejében épült, és Szent Mártonról nevezett kápolnája. Ezeket 1075-ben az általa alapított garamszentbenedeki apátságnak adományozta. Ez a kúria és kápolna a falun kívül feküdt, s körülötte idővel kisebb település is keletkezett. Ez utóbbit egy 1512-iki oklevél Szent Márton falunak nevezi. Az apátságnak ezt a birtokát, II. Endre király idejében, az apátság szolgái maguk részére foglalták el, de a király ezt és a szolgákat az apátnak ítélte vissza, és a hűtlen szolgák fejeit büntetésből félig leborotváltatta. Ez a Szent Márton kápolna utóbb, az érsekséggel folytatott viszályok alatt, elpusztult, és 1512-ben már romjaiban állott. Csakhamar azonban a király ismét kegyeibe fogadja az udvardiakat, és 1229-ben minden vám fizetése alól felmenti őket. A tatárjárás alatt az udvarnokok kipusztultak, földjüket pedig IV. Béla király Ressel német lovagnak adományozta. Ez azonban nem sokáig bírta, mert egy nagyszombati polgár megölése miatt perbe keveredett, utóbb ki is vándorolt, és a király udvarai birtokát a nevezett polgár özvegyének adta. Ez a királynénak, emez pedig Fülöp esztergomi érseknek engedte át. Az itteni vámot IV. Béla 1256-ban Sefrid lovagnak adományozta, ki azt 1264-ben szintén Fülöp esztergomi érseknek adta el. 1274-ben az udvari királyi halászok is említve vannak, és ugyanakkor az udvardi szolgákat szabadokká teszik. A garamszentbenedeki apátság nem szívesen látta az esztergomi érsekség birtokszerzéseit, tiltakozott az adományozások és a birtokbavétel ellen, aminek azonban nem sok foganatja lehetett, mert az érsekség mégis belehelyezkedett a birtokba. Hogy azt nem élvezhette nyugodtan, arról egy 1312-iki oklevél tesz tanúságot, mely szerint az esztergomi érsekség és káptalan Odvarth birtokát ebben az évben erőszakkal elfoglalta az apátságtól, amiből nyilvánvaló, hogy közben mégis az apátság került fölül, és visszajutott birtokainak tulajdonába, de mint láttuk, csak 1312-ig. 1307-ben Tamás esztergomi érsek itt tartotta azt a nevezetes tartományi zsinatot, melyen, az Úr megtestesülésének emlékére az estéli harangozást rendelték el. 1382-ben Nagy Lajos átírja és megerősíti az esztergomi érsek számára IV. Béla adománylevelét. 1421- ben Zsigmond király itt tartózkodott. 1429-ben a községet possessio Nagvdvard alakban találjuk említve. 1441-ben Simonyi Istvánt találjuk itt, kinek Ulászló király pallosjogot adományozott. A török dúlások alatt Udvardnak csak egy része pusztult el, mert az 1552-iki összeírásban még 50 lakható házat találtak itt az összeírók. Ennek az a magyarázata, hogy Érsekújvárhoz közel esvén, gyakran volt ugyan kitéve a kirohanó és portyázó csapatok sanyargattatásainak, de másrészt ez volt a szerencséje is, mert a törököknek szükségük volt erre a várhoz közel eső tanyára, ahol szükség esetén közel találtak élelmiszereket és egyebeket. Később, mikor már az országból kitakarodni voltak kénytelenek, Udvardot sem kímélték meg, hanem teljesen feldúlták és felégették, amit az is bizonyít, hogy az 1669-iki összeírásban a község már az elpusztult helységek között szerepel. Nem sokáig lehetett azonban néptelen, mert 1695-ben már rendezettebb viszonyok között találjuk, és ekkor Márky János és Mária itteni nemes udvartelküket elzálogosítják Molnár 9 In: Borovszky Samu szerk.: Magyarország vármegyéi és városai, Komárom vármegye községei. Internetes elérés: https://mek.oszk.hu/09500/09536/html/0012/7.html (2022. 09. 1.) Gyurka bácsi ezt a részt így jegyezte fel: „A bajmóci irattárban megőrzött krónika Udvardról“ 20

Legyen emlék a múltból – legyen emlék a jövőnek Györgynek. 1699-ben, a Tánczos család magvaszakadtával visszaháramlott nemesi udvartelket Boncz András kapja adományba hadiszolgálataiért, nevezetesen azért, hogy Érsekújvár ostroma idején a törököktől szorongatott és életveszedelemben forgott garamszentbenedeki apátot megvédte és kiszabadította. 1729-ben Jankovich Miklós és fiúrökösei kapnak egy nemesi udvartelekre nádori adományt. A török világban megtörtént az is, hogy 1572-ben az esztergomi bég az összes itteni érseki jobbágyokat egyszerűen elfogatta, Esztergomba hajtatta, és csak akkor bocsátotta őket szabadon, mikor 4000 aranyforint váltságdíjat kapott. Ennek az időnek az emlékét tartja fenn a lévai strázsa nevű dűlője is, mely a török világban őrhelyül szolgált. Némelyek török őrhelynek tartják, holott tulajdonképpen az udvardiak őrhelye volt, ahonnan veszedelem esetén a kirendelt őr a törökök közeledését jelezte. A Zsitva partján emelkedő Szent Márton halmán még a mult század elején valami nagyobb épületnek a maradványai voltak láthatók. Noha erre okleveles adat nincsen, nem valószínűtlen annak a hagyománynak a hihetősége, hogy hajdan itt állott az a monostor, ahol Tamás érsek azt a nevezetes zsinatot tartotta. Hogy itt emelkedett a már a legrégibb iratokban is említett és Szt. Márton tiszteletére épült kápolna, azt e hely elnevezése is mutatja. Az említett épületromok pedig nem kápolna, hanem inkább kolostorszerű épület maradványai lehettek. Az esztergomi érsekségen kívül később még a Fogarassy, Jankovich, Boncz és Timanótzy családok voltak a nagyobb nemesi közbirtokosai. Most az érsekségnek van itt kiterjedt uradalma, továbbá Boncz Ödön miniszteri tanácsosnak, valamint Steiger Aladár londoni cs. és kir. alkonzulnak nagyobb birtoka. E régi szabadalmas községet egy régi oklevél Végudvardnak is nevezi. Udvardnál lép a Zsitva Komárom vármegyébe. 1869-ben óriási tűzvész volt a községben, mely tűznek 169 lakóház esett áldozatul. Az itteni két templom közül a katholikus a XVIII. század első felében épült, a református pedig 1880-ban. A katholikus templomban több érdekes, régi szent-edényt őriznek. A lakosok önsegélyző egyesületet, Szent Anna temetkezési egyesületet és katholikus olvasókört tartanak fenn. Ide tartoznak Bachl, Faiskola, Istenes, Paxy, Polifka, Steiger, Vadkerti puszta és Lebotag major. Udvard határában említi egy XVI. századbeli oklevél Szárszó (Zarzou) pusztát is, melyet az esztergomi érsek elfoglalt. Ugyancsak Udvard határában feküdt hajdan terra Aaz, melynek nevét ma az ácsi rét tartja fenn. 1354-ben van említve, az esztergomi érsek és a káptalan között történt birtokcsere kapcsán. A Koppánkút- hegy elnevezés az e vidéken a mai Ágostyán község környékén egykor birtokos Koppán (Katapán) nemzetségre emlékeztet. Udvardról (1896)10 Udvard nagyközség Komárom vármegye hasonnevű járásában fekszik. A járás központja. Az anyaegyház lélek száma 4500. – rk., 3000. – ev.ref., 1200. – izr., 300. – anyanyelve magyarok. Tank. sz. 680., Mn. 500, ism. 180. Posta, vasút és távíróállomás helyben. Udvard régi nagyközség, melynek legnagyobb nevezetessége az 1860. évben felépült pompás kálvária, melyet ama helyen emeltek, hol 1307. évben ősatyáink szentzsinatja Szűz- Mária tiszteletére a háromszori harangozást országos szertartássá tette. Negyvenkét lépcső vezet a dombtetőre, a kőlépcsők oldalfalai ügyesen készített szobrokkal vannak ellátva, ékesítve. A 14 kínszenvedési stáció is kifogástalan munka. A domb tetején impozáns kőkereszt díszlik, jobbra pedig Szent Márton tiszteletére csinos kápolna van emelve. 10 Komlóssy Ferencz: Az Esztergom fő egyházmegyei római katholikus iskolák története. Esztergom, 1896. 21

Legyen emlék a múltból – legyen emlék a jövőnek 1852. évben Udvardon két rk. iskola volt. Az egyik ősidőktől fogva, a másik pedig a század elején épült. Az egyik tágas, egészséges tanterem volt, a másik azonban egészségtelen és alacsony. Ez időtájt az iskolamester lakása csak egy szobából állott, megtoldva egy konyhával és kamrával. De 1855. évben Majthényi Adolf, plébános, az egyik rossz tantermet átalakíttatta két szobává, s helyette a község által tanteremnek az istállókat alakíttatta át. 1857. évben felépült a harmadik tanterem is. 1878. évben el lett rendelve még két tanterem felállítása és a régiek jókarba hozása, hogy ezt a község nagyobb megerőltetése nélkül keresztül vihette, becses emlékű Majthényi Adolf esperesplébános azon bölcs előrelátó intézkedésének volt köszönhető, hogy jó régen községi magtárt alapított, melyből ezen időben már 7000 forintot lehetett számítani. Így 1879– 80-ik évben felépíttetett a roskadozó tanterem területén 2 tanterem és 2 tanítói szoba. Az 1882–83-ik tanév elején készen állt a másik két tanterem is a tanító szobákkal együtt az előbb építetthez csatolva. Ezen építkezéshez hozzájárultak: becses emlékű Simor János bíboros 2000 forinttal, Paxy Lajos hagyatéka 500 forinttal, Ordódi Pál 100 forinttal, községi kamattöblet 500 forint. A baromlaki utcában volt istállóépület eladásából 500 forint és Kürty Lajos koltai földbirtokos 1000 téglával. Az iskolaépület áll 5 tanteremből, 4 tanítói szobából, és végre az iskolamesteri lakásból, melyben van 1 nagy és 2 kisebb szoba, 1 éléskamra és tágas konyha. Az építkezés belekerült 11 ezer forintba. Az épület falai az ablak magasságáig tégla, innen tovább vályog, tetőzete fazsindely. Az iskolának van tornaterme és eszközei. Könyvtára van. A tantermek fölszerelése rendes. Az iskola fenttartó a rk. hitközség. Jótevői a fent megnevezett adományozók és Majthényi Adolf volt esperesplébános. Ezen állomáson működtek és működik: Porubszky Károly 1852–1896-ig, született Kuralon, Esztergom megye. Képesíttetett Érsekújvárott. 1851. évben végzett VI gimnáziumot. Ez időtől fogva Szabó János, született Abdán, Győr megye. 1872. aug. 12. képesíttetett Győrött 1891. meghalt Budapesten 1928. ápr. 18. Porubszky Károly nyugalomba vonulása után Szabó János őt követte, mint Imelyi kántortanítót 1891. évtől. Osztálytanítók: Nikolényi Károly, szül. Érsekújvárott, Nyitra megyében. 1866. január 8-án képesíttetett Esztergomban 1886-ban. Meghalt Udvardon 1950. évi március 22-én. Fajkos Ödön, szül. Karván, Esztergom megye, 1869. aug. 20-án képesíttetett Esztergomban 1894. évben. Pataký János szül. Érsekújvárott, Nyitra megye. 1873. júl. 26. képesíttetett Léván 1892. évben. Kántortanítói fizetés 1109 forint 04 krajcár. Tanító fizetés 325 forint. Iskolaszék elnöke: Brühl Antal E község területén van még 1 ev. református iskola és 1 izr. elemi népiskola 50-50 tanulóval. 22

Legyen emlék a múltból – legyen emlék a jövőnek 6. Az udvardi elemi iskola, 1960-as felvétel Akik tanították, szolgálták a falu népét Gyurka bácsi kézirataiból 7. Veszely István, Nikolényi Károly, Kocsán János, Paxy Pál, Szecsányi Géza, Mossoczy Péter, Miholics Ilonka, Paxy Etelka, Szabó János ig., Siposs Antal esp., Szecsányiné,Tóth Apolka 23

Legyen emlék a múltból – legyen emlék a jövőnek Az udvardi rómaikatolikus iskola tantestületi tagjai 1920–1930 Szabó János isk. igazgató és kántor 1891. évben Ímelyről került Udvardra, 1891. aug. 12-én szül. a Győrmegyei Abdán, meghalt 1928. április 18-án Budapesten. Siposs Antal Félix esp. pléb., született Szegeden 1871. márc. 26., meghalt 1944. szept. 21-én, eltemetve Udvardon a Szt. József temetőbe, de rokonsága földi maradványait 1967. június elején exhumáltatta és az Érsekújvári temetőbe helyezték. Kocsán János tanító, szül. 1896, Udvardra került 1912, tanított az 1945 évi államfordulatig, meghalt 1984. okt. 31-én Budapesten 98 éves korában, a farkasréti temetőben nyugszik. Nikolényi Károly Udvardra került, aki igen hosszú 9. Emléklap Nikolényi Károly halálára éveken tanított. 1914. évben aug. 28-án berukkolták Szabó János igazg. és kántortanítót Nikolényi helyettesítette még fogságából haza nem került 1920. évben. Meghalt Udvardon 1950. március 22. Szecsányi Géza tanító, szül. 1891. szept. 16. Ipolyságon. Udvardra került 1913. március 5. Itt tanított államfordulatig, vagyis 1945. évig, majd a lakosságcsere útján áttelepítették Magyarországra, ott is halt meg 1977. február hó 4-én Kerepestárcsán, Kistarcsa. Szecsányi Gézáné Haszman Zsófia Udvardra került férjével 1913. március 5-én, mint tanítónő Udvardon tanított az államfordulatig, majd ő is áttelepült Magyarországra férjével. Dinnyés Károly iskolaigazgató és kántortanító szül. 1886. október 16. Kőhídgyarmaton. 1928. évben került Udvardra, és 37 évig, vagyis haláláig végezte szolgálatát mint kántor, de az államfordulat őt is elvonta az igazgatói teendőktől. Istenesné Paxy Etelka tanítónő udvardi lakos, 1945-ig 8. Kocsán János budapesti lakásában tanított, vagyis az államfordulatig. Meghalt 1968, Szent Anna temető. Tóth Apolka tanítónő udvardi lakos, tanított 1945-ig. Meghalt 1966. november 7. Udvardon. Paxy Pál tanító udvardi lakos, tanított 1945-ig, majd a lakosságcsere útján áttelepült Magyarországra, ott halt meg. Mikolics Ilonka tanítónő, udvardi lakos, tanított 1945-ig. Meghalt 1959. december 15. 24

Legyen emlék a múltból – legyen emlék a jövőnek Mossóczy Péter tanító, Udvardon lakott az iskolában. 1945-ig tanított, majd Árva megyébe költözött, és most is ott lakik Zázsiva 027 05 irányítószám alatt. Petressél János esperesplébános, 1886. október hó 15. született Ipolynyéken. 1943. évben került Udvardra. 28 évig volt Udvardon esp. plébános. 1980. év január 21-én halt meg Érsekújvárott, temetése 1980. január 25-én Ipolynyéken volt. Gecík Štefan professzor, szül. 1913. év aug. 13-án Sebastován. Udvardra került 1956. április 23-án. 29 évig megszakítás nélkül volt az udvardi plébánián, kórházba került 1984. január 4- én. Meghalt 1986. évi március 26-án, temetése 1986. április 1-jén volt a szülővárosában Sebastován. Délelőtt 10 órakor 1 autóbusszal mentek Udvardról temetésére, 1 autóbusszal Baromlakról. Mikolics Zoltán tanító udvardi lakos. Udvardon tanított 1945-ig, majd Komáromszentpéterre költözött, ott halt meg. Mikolicsné Fekete Anna tanítónő Udvardon lakott, ott is tanított 1945-ig, szintén Szt. Péterre költözött, özvegyen élt. Dobay József tanító Udvardon lakott, ott is tanított 1945-ig, majd szomorú sorsra jutva életével fizetett. Feslik Gyula tanító Udvardon lakott, ott is tanított 1945-ig. Nemsokára ismeretlen helyre költözött. Reichel Imre káplán az udvardi plébánián lakott, iskolában hittant tanított, az udvardi plébániáról elhelyezték, Nyitraegerszegen volt plébános öreg koráig, aztán nyugdíjban meghalt. Simonyi László tanító Udvardon lakott, ott is tanított 1945-ig, majd lakossági csere útján Magyarországra telepítették. Vesely István tanító besenyei lakos, Udvardon tanított, de a világháború szele őt is elkapta, bevonult, meghalt. Túry Lajos hittanár az udvardi plébánián lakott, mint hittanár működött, innen pedig Lévára került. További sorsa ismeretlen. Udvardon a Kalot legény és a Kalász leány énekcsoportnak volt a karnagya, vezetője. Simonyi Lajos tanító Udvardon lakott, ott is tanított 1945-ig, ő is a lakossági cserébe esett, áttelepítették Magyarországra. Lelkesné Nagy Julianna tanítónő Udvardon 10. Az iskola pecsétje 1933-ból lakott 1945-ig, majd őt is áttelepítették Magyarországba, Szarvason élt. Latika N. tanító Udvardon tartózkodott és tanított 1945-ig, de innen ismeretlen helyre költözött. 25

Legyen emlék a múltból – legyen emlék a jövőnek A kilencéves magyar alapiskola tantestülete, 1979–1980 11. Palúch János, Takács Lajos, Izsák József, Sáfi Árpád ig., Vida Kálmán igh., Matuska Imre, Balogh Kálmán, Sumina Mária, Pintér Mária, Palúch Katalin, Paksi Valéria, Mikulka Apollónia, Szmatana Gizella, Sáfi Mária, Galla Márta, Kovács Mária, Horváth Hedviga, Péter Margit, Kis Júlia, Nagy Julianna, Krpelán Júlia, Szűcs Ágnes, Czuczor Terézia, Rédey Sarolta, Porubsky Gabriella, Ertinger Éva, Szlávik Margit, Soóky Rózsa Szlovák iskola igazgatói voltak: Babis František, Teplanová Margita, Mátrai Albert, Bitterová Magdolna, Bašťovansky Matej Tanítók – tanítónők: Kisné igazgatóhelyettes, Kodhajné, Pluhárné, Ácsné, Goldshmidné, Barmosné, Mészárosné, Rabconé, Vadkertiné, Majorné, Istenesné, Petrovičné, Takácsné, Vesseginé, Kosťálová, Kosťál, Szlammáné, Keboné, Kuťvala, Vessegi István Szabó János (1872–1928) A Győrmegyei Abdán született 1872-ben. Édesapja váltókezelő volt, 6 gyermek édesapja. A tanítóképző elvégzése után tanított Zámolyon, Kürtön, Ímelyen. Udvardra 1891- ben került, de már 1896-ban, mint iskolaigazgató-tanító működött az 1928. április 18-i haláláig. Már az első világháború előtt élénk társadalmi és kultúrmunkát fejtett ki a munkásság között, szervezte a nincstelen zselléreket, olcsó földbérletet szerzett a részükre. Az aratómunkásoknak is tanácsadójuk volt. Megszervezte a szociális magtárt, megalakította a legényegyletet, gyűjtést rendezett, és a falu népének bevonásával fölépítette a régi kultúrházat, vagyis a Népházat. Megalakította a tűzoltóegyesületet. A kisemberek sorsa érdekelte őt elsősorban, és vezetőjük, tanácsadójuk lett. Ez az akkori vezetőség nemtetszését váltotta ki. Hatásaképpen már 1914. évi világháború elején berukkoltatták őt katonának. 26

Legyen emlék a múltból – legyen emlék a jövőnek Premisliben fogságba került, azzal a 10 000 magyar hadifogollyal került ő is hosszantartó hadifogságba Oroszországba. A fogságból 1920. évben tért haza Udvardra. Szociális felfogásában megerősödve látott újra munkához, írt, szervezett, tanított. Kedves szokása volt elvegyülni az emberek között. Elbeszélgetett velük, kitudni bajaikat. 1927-ben kóros betegség támadta meg szervezetét és 1928. április 18-án halt meg Budapesten. A kerepesi temetőben temették el: 51. parcella, 20. sor, 21. sírfa. Miután a kerepesi temetőnek azt a részét, amelyben udvardi Szabó János igazgató, kántortanító volt eltemetve likvidálták, ennek következtében a megmaradt hamvait és sírkeresztjét szükségessé vált a másik temetőbe, vagyis a rákosi újköztemetőbe áthelyezni. 1965. májusától a 151. parcella, 14. sor, 13. sírhelyen nyugszik. Neje Báthy Ilona volt, Komáromban hunyt el, ott is van eltemetve. Udvardon 33 gyermeknek volt a keresztanyja. A budapesti kórházban írta meg saját búcsúztatóját: Szabó János igazgató és kántortanító búcsúztatója. Uram még éltem lábaidhoz borulva szerettelek Tégedet Bőséges adományoddal minden nap áldottam szent nevedet Itt a földön két kézzel szórtam a Tőled szórt kincseket Addig adtam míg magadhoz nem szólítottad lelkemet Könyörögtem, hogy nyisd meg a mennyet és fogadd be lelkemet Én most színed elé kerülök Uram, várom az ítéledet Arcodba nézek Fölséges Teremtőm, tiszta alázatos lélekkel Földi sáfárkodásomról adok számot nyugodt lelkiismerettel Jó harcot harcoltam Uram, fogadj be kegyelmedbe Búcsúzó 12. Szabó János Emléksorokat versbe szedte: Maczko Sándor Bússan szólnak a harangok A templomunk tornyán 1. Elmult a tél, itt a tavasz 5. Sírva bugnak a harangok A vénülő kikelet Igy siratnak téged Minden kicsi dalos madár Akikkel az Egek Urát Dicséri az Egeket. Oly sokszor dicséred 6. A szomorú harangszónál 2. Eljött már a kicsi fecske Sir a szívünk halkan Gyászruhába öltözve Elvesztettünk egy jó lelket Nem jó hírt hozott nekünk Ezt gyászoljuk mostan Egyre azt énekelte. 7. Elment már, a mi dalnokunk Mitőlünk örökre 3. Néma csend van a faluban Nem halljuk már éneklését Többé ez életben Senki nincsen itt vigan Egész falu gyászba öltöz S temetői csend van 4. Gyászlobogó van kitűzve Az iskolánk ormán 27

Legyen emlék a múltból – legyen emlék a jövőnek 8. Fáj a szívünk teutánnad fölszállott a Mennyekbe. Hogy itt hagytál minket 22. Fönn ragyogsz már a csillagos A te áldott szived lelked Mindig jóra intett. Mennyországba‘ Elnémult a mi dalnokunk, 9. Kicsinyeink várnak téged ékes szavú szája. Vissza az iskolába 23. Fölment a jó Istenhez, Mert te voltál gyemekeink értünk könyörögni Édes atyja tanítója Onnét fogsz majd hű népedhez, vigasztalást küldeni. 10.Megtanítád kicsinyeink 24. Szeretettel gondol reád, Szépen énekelni minden igaz lélek. A jó Istent tiszta szívből Nincsen, aki megbántaná Igazán szeretni. a te emléked. 25. Tanító kortársaid óh, 11. Örültek a kis gyermekek mind sajnálnak téged Akik hozzád elmentek Ha te azt mostan meglátnád, Szomorúan néztek vissza Hogyha tőled elmentek. meghasadna a szived. 26. De ha most fölébrednél, 12. Könnyes szemmel gondol reád Minden tanítványod olyan öröm volna. Községünkbe minden ember, S megfogadja minden ember lábaidhoz borulna. A te jó tanácsod. 27. Az a sok tanítványod mind hozzád futna 13. Az iskola padjaiban Örömében, ahol érve kincset szórtak köztünk mind össze csókolna. Hogy a mennyek országába, 28. Elképzelni nem lehet Könnyebben mehessünk a te megjelenésed Ah de mennyi szív és lélek 14. A te szived szeretetét, örvedendezne veled. oltottad szivünkbe 29. Életpárja s testvéreid, Hogy életünk könnyebb legyen egymást átölelve amint most siratnak Ha meglátnának, örömtől 15. Nagy hálánkat kifejezni szólni sem tudnának. szóval nem is lehet Ajkaimról oly szó, 30. Pedig annyi elmondani amely téged éltet. valónk is akadna Talán egy szó ennyi kevés 16. Kár volt tenéked itt hagyni, s nem jönne ajkunkra. e viruló életet Szíveinket nem bántaná 31. Udvarodban vén körtefád, a te temetésed. hullatja virágát Az sem hitte, hogy korán 17. Im mindnyájunk Fekete, elveszíti gazdáját. gyászruhába öltözve Eljött hozzád a te néped, 32. Elgondolkodva e helyen, búcsút venni örökre. oly sokszor itt ültél, Talán a sötét jövönek 18. Isten veled ezermester, titkába merültél. búcsut mondunk hozzád Nem szóllaltatod meg többé, 33. Tanítónők s tanítókar A mi szép orgonánk körül fogtak szépen S szebb jövőről jobb életről 19. Te voltál a mi falunknak ábrándoztak véled. énekes madara, 34. Gyász borítja sziveinket, Templomunknak lelkeinknek hogy nem látunk téged vidámító dala. Életednek hű párjával 20. Tömjén füstel szállt az Égbe, Imádkozunk érted a te énekszavad Örömkönny hult szemeinkbő, 35. Bocsássa meg a jó Isten a szent misék alatt. neked minden vétked 21. Bússabban szóll az orgona, itt hagyta a mestere Áldott lelke Istenéhez, 28

Legyen emlék a múltból – legyen emlék a jövőnek Amennyit te könyörögtél párja borul a koporsóra Számba veszi néked. Átöleli a keresztet 35. Bocsássa meg, hogy így szóltam szíve sajog és kesereg. neked nem volt vétked 45. Fájdalmában nem bír szólni, A te lelked oly jó volt arcáról a könnyeit törli nem követett vétket. Marok földet dobott rája 37. A jó Isten számba veszi legyen békés nyugodalma földi erényeid S mebocsájtja azért neked 46. Felsohajt a magas netán vett vétkeid. Égre Szűz Mária vezérelje 38. Könytől ázva bússan Vezese őt be fényességbe állunk itt melletted a jó Isten kegyelmébe. Te, ki nem rég énekeddel sok könnyet ejtett. 47. Az ítéletnek napjára 39. Fájós szívvel, keseregve szóllítsd őt jobb odalra megyünk temetőbe Hűlt testednek számára Hogy neked ott udvaroljon van sír ásva mélyre s irgalomról szóljon. 40. Sírhalmodnak keresztjénél 48. Eddig is neki szolgáltál meghatottan állunk míg közöttünk jártál Térde esve mondunk érted Hajnaltól naplementig buzgó imádságot dicsérted az Isten nevét 41. Tested sírba tesszük s átveszi az enyészet 49. Ha majd feljutsz az Egekbe De lelkünk veled marad megkapod a babért érte s minket tovább éltet A jó Isten megjutalmaz 42. Élni fog kedves emléded trónusánál udvarolhatsz. míg a földön élünk Majd egykor fönt az Isten előtt 50. Uram miért vetted el, ezt veled énekelünk. az igaz jó tanítót 43. Szívszaggató fájós szívvel Aki a te néped között sóhajtunk az Égre, mennyi kincset szórt Óh nagy Isten irgalmas légy vezesd őt a menybe. 51. A menyország kapui 44. Drága halott élete nyíljanak meg neked Ezt kívánja itten maradt s árván hagyott néped. 52. A jó Isten közelébe lesz a földi élted vége Ezt a sok jót megérdemled Isten hozzád, Isten veled. A tanítóárva – írta Szabó János udvardi igazgató kántortanító. A kerületi tanítók napján elszavalta Kovács Etelka iskolásleány, aki ma Nagy Györgyné. Érsekújvárott szavalta a Szokol nagy termében. Szabó János: A tanítóárva Mint mikor a felhő elfedi a napot, Árva vagyok, Apám tanító volt még élt S könnyektől nem látnak a kicsi csillagok, Hajnaltól estélig fáradt gyermekeiért Úgy beborul az ég sötétre felettünk, Áldott édes anyánk hív segítő társa Olyan elhagyottak, olyan árvák lettünk, S a kicsi családnak nagy volt boldogsága, Bús könnyekre fekszünk bánatra kell kelnünk, Vidám a napja, édes az álma. Aztán a kis család elvesztette fejét Nem lakunk már a tanítói lakban... A tanító apát mély sírba temették. Az a kedves fészek elhagyott lakatlan, Zokogott mindenki, sírt a falu népe Egy kis sötét szoba most, ami lakásunk, Hiszen ő nevelte őket harminc éve S a balsors irántunk. Minden jóra, szépre. 29

Legyen emlék a múltból – legyen emlék a jövőnek Olyan szegények lettünk... Ünnepnapon bővebb, izesebb az étel Oly kicsi a kenyér, Megrakva az asztal cukros süteménnyel... Amelyet kapunk a nyugdíj fillérekért Friss kalács, haboscsók, torta diós szelet.. Pedig más is kéne…rongyos a cipőcske... Minden, minden ott van mit a gyermek szeret Hogy járjak ki a bánat temetőbe Csak nekem nem lehet! Porladó apámhoz, zokogni fölötte? Ami még megmaradt a szép boldog multból Utolsó ruhám ez amelyik rajtam van Vándorol szobánkból egyenkint a bútor Kopott, rózsaszín szalag a hajamban Hol egy ágy, majd egy szék, pohárszék és Ezeket még drága édesanyám vette, asztal Ha leszakad majd rólam, ki vesz majd Szükös élelmünket toldja egy falattal. helyette? Nő, nagyobb a jaj, baj. Hisz alig jut kenyérre Nem merünk kiállni még az utcasarokra, Pedig virág vagyok pompázni szeretnék, Szégyen pírja ül rám ég az árva arcra... Hogy észrevegyenek a dongó mékecskék. Mint szemérmes koldus reménykedünk, És hozzám jöjjenek andalító csókra? várunk Vagy hát nekem nincs is jussom édes Hogy volna csoda jobbulást hoz nálunk csókra? S kegyes lesz irántunk. Ez az árva sorsa? Im egy remény csillag jött a bánat égre Boldogabb nálam a napszámos leánya Tanító özvegyek és árvák reménye Kinek édesapja eljárkál napszámba, Dereng már, dereng már… biztató a kezdet. S nem könnyektől sós a betevő falatja... Isten fizesse meg. Így megy el mindennap előttünk kacagva... Újruha van rajta! Csak folytatni kell máris rövid idő alatt, Özvegy, árva könnye a felére apad... Jaj, csak tél ne volna, tél ne lenne soha. S Udvard, Párkány vidék özvegy, árvája Tanítóárvához a tél, de mostoha! Akadó szívek jóságát megáldja. Nincsen szén, nincsen fa, jéghideg Fűzetve imába. a házunk, Melegetnénk egymást, rongyaink közt Bús tanító árva! Ki könyörül rajta, fázunk Ha nem az ő vére a tanító fajta? Könnyeinkben ázunk. Hej, jöjjön ki tudja, holnap vagy még máma Nem jut-e e sorsra fia vagy leánya, Óh csak tél ne volna... karácsony ne volna S lesz tanítóárva?! Arcunk a szentestén sem nyíllott mosolyra. A kisded Jézus is így elkerült minket, Akiben két szív van, szánja meg az árvát Nem törölte ő se le a könnyeinket Vérének fizeti... úgy lehet a rátát Áldást másra hintett. Akinek életet, módot adott Isten, Tanító özvegyen és árván segítsen, Csak ünnep ne volna...elszorul a szivem, Bús sorsán könnyítsen. Mikor látom, milyen vidám, boldog minden... Csengő kacagások, magasztosult arcok.. Föl lesz írva az ég áldástáblájára Csak az árva sínyli meg az élet harcot Minden könyörülő szívnek adománya S az nem lehet boldog! Hogy teljen meg hát a szeretet oltára, Ki mosolyt varázsol az árva orcájára Az Isten is megáldja!!!! 30

Legyen emlék a múltból – legyen emlék a jövőnek Udvard krónikája versben (1909) – írta Szabó János igazgató, kántortanító 1. Hald meg édes magyar népem 6. És a harangszóra Én udvardi népem! A bajjal küzdő nép Mi történt Udvardon Háromszor elmondja Hajdanában régen? Mária Üdvözlégy Kihalt az Árpádház Meg is húzták legott Küzdöttek a pártok A zengő harangot Megfogta hazánkat Imádságos szava Az ős, magyar átok. Az egekig elhangzott 2. Végre is a magyar 7. Térdreborult a nép Nemzet nagyobb része S zokogó imája Megegyezett Róbert Áldást kért az árva Károly személyébe‘ Hányatott hazára Vallásos volt a lelke A szép Úrangyala És Nagyasszonyunkat E kedves imádság Tisztelte, szerette Udvardon nyitotta Ki elsö virágát 3. Ő lett hát a király De ellenségei 8. Egyezer háromszáz Sok keserűséget Hét körül történt Szereztek őneki Hatszáz éve szól a A pártos harcokban Kisharang a néphez Meggyöngült az ország Most már reggel délbe Nem volt erre földön Nem csupán csak este Csak égben orvosság. 9. Mondjuk szép imáinkat 4. Hát az országnagyok Buzgón térdre esve... Püspökök és papok Az „Úrangyalát“ már Udvardon tartottak Egész föld kerekén Tanácsot, zsinatot Naponta zengi a keresztény Fölállt Tamás érsek Esztergomi püspök 10. Óh udvardi ember Aki a hazájáért Sorsod bárhová hajt Olyan sokat küzdött Légy te mindenütt Egy Úrangyala harang! 5. Halljátok püspökök És mikor térdre hullsz Hívek! Országnagyok Az Úrangyalára Nekem az Égi Szűz Óh udvardi ember Mentő eszmét adott Gondolj a Hazára! Áldás lesz hazánkon Hogyha minden este Megkondul a harang Egész országszerte 31

Legyen emlék a múltból – legyen emlék a jövőnek Az Udvardi Újság 1909. október 17-i számából kiírva. Udvard krónikája versben (1910) Az 1910. évben az udvardon megjelenő Udvardi Újság 1910. évi júl. 1. számából, amelyet Szabó János udvardi igazgató kántortanító szerkesztett Udvardon szó szerint a következők: Magyar lett hát e föld minden porcikája Tör, zúz dobál mindent s mint a fűtött Magyar lábak léptek hetykén büszkén rája kemence Magyar sárból épült fel a fala Dehogy búg, haragszik, jár a szája nyelve Magyar élt alatta és magyarként meghala. A király kegyével ők is visszaéltek Régi kronikásaink elmondása szerint És megtagadták az engedelmességet Udvardra a király gyakorta betekint. Erre Endre király és vele Dénes Nádor Királyi kastélya volt itt a királynak Kegyüket megvonták a hűtlen szolgáktól Az ábrándos lelkű de vitéz Gézának Törvényt láttak rajtuk: hatvannak a haját Ki a karddal oroszlányként harcolt Megszégyenítésül félig lenyiratták De legyőzött felet soha meg nem sarcolt Abban az időben, aki csalt vagy lopott Kipirult az arca hogyha kardot ragadt Fogták árva fejét és lenyírták félig De galamb szív rejlett vitéz melle alatt Vagy leborotválták a haját a tövéig Tudta Dukasz Mihály kinek küld koronát S ily holdvilág fejjel járt a világ csúfja Királynál méltóbban díszíti homlokát Szégyen pellengér volt minden egyes útja Óh mert úgy ékes a királyi torony Ma is őrizkednek ettől a cigányok Ha lényét emeli erények gyönygysora Inkább oda adnák az egész világot Első Géza király lakott itt minálunk Csak hogy bozontjuk egészbe maradjon Látta száguldani népünk és határunk Máskép megutálja őket leány, asszony Hogyha vállát nyomva a kormányzás terhe Fésületlen hajuk drága díszük nekik Megpihenni eljött e nyugalmas helyre Körömszakadtáig oltalmazzák védik A kis kápolnában búzgón térden állva Nincsen becsülete annak, aki kopasz Honért imázott az ország királya Nem is méltó, cigány, megvetett lator az Fa alkotmány volt a kastély és a kápolna Kiverik aludni, kerüli mindenki Másként maradvány talán ma is volna Még a hitvese sem akarja szívlelni. De csak híre maradt a hajdani fénynek Tudjuk pedig, hogy mind rém enyveskezűek Történelem lapján beszélnek a tények Tolvaj kis cigány alighogy megszület De ha az a kastély és kápolna elmult Megkérjük ezennel a csendőrséget A jelen időknek hirdeti az elmult. Birkának tekintse ezt a piszkos népet. A királyt és kis kápolnát Hát udvarnokok hasonlóképp jártak Később királyi udvarnokok lakták. Szégyenszemre értek, amerre csak jártak Ők voltak a király mellett a testőrség Ez a szolga népség meg a jóban fürdött Tőlük vette nevét az ős Udvard község Visszavágta újra a becsület fürtöt Lóháton szolgálták a királyt s kisérték És miként a macska, amikor megkarmol Díjuk néhány falu. Bizony nem kisérték A bűntetés utáni dörgölődzik mormol Övéké volt Udvard tizezerhold földje E hizelgő nép is értette a módját Hogy egy kiskirálynak sem igen volt többje. Hogy visszaszerezze az előbbi jó módját A vámszedés jogát is ők gyakorolták Jól lehet azt mondják, hogy a …nyelv ragad Föl vitte hát Isten ezeknek a dolgát Nem bírta áttörni ez az erős falat De, mint a rossz cseléd jól megy dolga Dúlt a Tatár, Török, Magyar, Magyar maradt Megcsömörlik tőle és rájön a bolondja Minden féle csapás, veszedelem alatt Nincs is a világon szebb, mint a mi nyelvünk 32

Legyen emlék a múltból – legyen emlék a jövőnek Nem is beszélünk mi, de énekeket zengünk Maradéka pedig velünk egybe forrott. Más a kisded ajkán a zengése édes Felszívódott ma már még magja sincsen Azért ragaszkodik e nép a nyelvéhez Nem találnál egyet dáriusi kincsen Ültess magyar földbe vad idegen embert De vitéz hírére ráakadna elébb Pár év alatt itten örök gyökeret vert Hogy egy magyar község viseli a nevét. Bár mind a négy tájon idegen nép környez Szomszédos Besenyő itt a Zsitva mentén Ezer évet éltünk csodálatos föld ez. Az ő emléküknek híroszlopa szintén Hát besenyő nép, amely itt tanyázott Mind mikor az ár jön okádja a vizet Nyugati, északi határra vigyázott S tengerből itt-ott látszik egy egy sziget Vágott morvát… ott, ahol érte A népvándorlásnak telhetetlen gyomra S haragja lassanként mindezekre szállott Nemzeteket nyelt el és pusztított halomra Az ős ellenségből barát, testvér vállott. Az emberségnek nemzet tengerében Hadakozás kőzben száma egyre fogyott Csak egy falunév jut emléksziget képpen. Újévi köszöntő 1911-ből Írta udvardi Szabó János igazgató főtanító, megjelent az Udvardi Újságban Hatalmas Úristen odafönn az Égben Udvard község lakosságát áld meg ez Újévben Boldogság, egészség, termés legyen bőven Jobb kezedet tartsd fölöttünk egész Újesztendőben Bú, betegség messze kerülje el a házat Koronázza siker miben a munkáskéz fárad Legyen boldog minden nap, amely fölöttünk elröppen Megelégedést adj Uram ez Újesztendőben Elemi csapástól ments legyen határunk Emésztő tűz ne gyulladjon az idén minálunk Ne pusztítson árvíz, se jég a felhőben Légy irgalmas Uram hozzánk ez Újesztendőben Baromfi, majorság, lábas jószág, marha Szaporodjék és a gazda kárukat ne vallja Szegény asszony tyúkja tojogasson bőven Adjon Isten sok szerencsét ez Újesztendőben Bogárhátú házak mindegyik lakója Az áldott szent békességet szeretettel óvja És ha mégis talán néha összeröppen Addig tartson míg a villám pillanatnyit dörren Hatalmas Úristen odafönn az Égben Szent kezednek áldásába ajánlom a népem És ahánynak a lelke porából kiröppen Égi üdvét találja föl ez Újesztendőben. Írta udvardi Szabó János igazgató főtanító. 33

Legyen emlék a múltból – legyen emlék a jövőnek Dr. Czuczor János (1889-1948) Itt külön megemlékezünk Dr. Czuczor Jánosról, mint Udvard szülöttéről. Dr. Czuczor János az Esztergomtábori római katolikus polgári fiúiskola igazgatója volt. 1939. június 4-én ünnepelte pappá szentelésének 25. évfordulóját a Szalézi Szent Ferencről elnevezett Esztergomtábori római katolikus fiúiskolában tartott ünnepségen. Az itt elhangzottakból, amint tanítványai köszöntötték: Kísérje útját a jószerencse Örüljön útján hogyha nézi, Szivét az Úr nagyon szeresse A jó Ferenc a szent Szalézi, S ha fáj az Élet durva sodra, Az életet úgy ossza széjjel, Hogy ne féljen, ha jő az éjjel Tekintsen fel a csillagokra S ha majd a pálya véget érne S hol nem segít sem szív, sem elme, Velünk örüljön fenn az Égben Ott segít majd az Úr kegyelme. Áldást viszünk, áldást hozunk, S hogy újból hol találkozunk, Nem csak sejtem, tudom is én Újra itt az aranymisén! Siposs Antal Félix (1870–1941) Udvard-i Siposs Antal esp. plébános úrról, aki 1870. 13. Siposs Antal Félix évben márc. 6-án született Szegeden.11 1892. évben szentelték pappá Vácon. Kántortanítói képesítést is szerzett, valamint a nyelv és történelmi szakon diplomát kapott a budapesti pedagógiumban. Öt évig mint hittanár és káplán Léván működött és az ottani állami tanítóképzőben vezette a kántorképzést, a zárdatemplom igazgatója is volt. 1916. évben Udvardon lett plébános, 1920-ban kerületi esperessé nevezték ki. Élénk irodalmi tevékenységet fejtett ki, a „Sajó Vidék” alapító főszerkesztője volt, Szerkesztette a „Kath. Gyermekvédelem” című lapot. A kath. „Hitoktatás” címen könyve jelent meg Esztergomban és osztatlan elismerésben részesült, pápai kitüntetést is kapott. Léván káplán korában tízezer koronát gyűjtött a Kath. Legényegylet házalapja javára. Udvardon lehetővé tette és felépült a rk. Olvasókör. 1917. évben megszervezte körzetének legnagyobb Fogyasztási Szövetkezetét, melynek elnök-igazgatója. Ő létesítette a Gyümölcsészeti Egyesületett és a Paprikatermelők Szövetkezetét. Nevéhez fűződik a híres udvardi 11 In Szeghalmy Gyula: Felvidék. Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala,Budapest, 1940, 255. old. 34

Legyen emlék a múltból – legyen emlék a jövőnek kálvária átépítése, a világháborúban elrekvirált három harangot pótolta és ezeket Serédi Jusztinián hercegprímás 1939. évben szentelte föl. Községi képviselő, megyebizottsági tag. Meghalt Udvardon 1942. szept. 21-én. 1939. A Lévai nagytalálkozó című könyvből (36. lap)12 Siposs Antal Félix 1870. márc. 6-án született Szegeden. Előtanulmányai elvégzése után jeles kántoranítói oklevelet szerzett Egerben az érseki líceumban. Elvégezte Budán a pedagógiumot is. Rozsnyón, mint a püspöki iskola tanítója s a városi ipariskola tanára működött öt éven át. Itt alapította a „Sajó-Vidék” c. politikai hetilapot. Léván mint segédlelkész s egyben az államitanítóképző hittanára 1899–1904-ig. Öt éven át végezte ez ifjúság valláserkölcsi nevelését és a kántorképzést. Mint pedagógus-teológus megnyerte a tanártársai és a növendékek bizalmát és szeretetét. Sikeres munkálkodásának elismeréséül rendelte Főpásztora Esztergomba az érseki tanítóképzőhöz és az Érseki Nőnevelő intézethez hittanárnak. 12 éven át a Zárdatemplom igazgatója is volt. Állandó munkatársa volt több tanügyi lapnak. Megindítója volt és szerkesztője a Kath „Gyermekvédelem” című lapnak. 1906- ban újítást hozott be a hitoktatásban. Osztatlan elismerésben részesült a „Kath. Hitoktatástan” című 416 oldalas munkája. Ezen több kiadást megért rajzoltatással egybekötött munkájáért X. Pius pápától is elismerő levelet kapott. 1916. évben Udvardra, ezen ősmagyar nagyközségbe került, mint plébános, ahol egyben kerületi esperes is már 20 éve óta. Tisztelet, megbecsülés illeti e községben. 1917. évben a már két fióküzlettel és vendéglővel rendelkező, a környék legelső és legnagyobb „Fogyasztási Szövetkezetét”, 1922. évben új emeletes iskolát, 1923. évben jelentős áldozattal székházat építtetett a „Kath. Olvasókör” részére. Mint szegedi dacos magyar, állandóan útjában volt a csehszlovák csendőröknek. Többszöri büntetés után 1931. év febr. 20-án éjjel, öreg, beteges nénjével együtt az Esztergomi határra hurcolták, de a pozsonyi magyar konzulátussal történt előzetes megállapodás alapján a magyarok nem vették át. Tagja a Nyitra–Pozsony e. e. vármegye törvényhatóságának s kisbizottságának. Előrehaladott kora ellenére is lelkes irányítója, vezetője lelki s gazdasági ügyekben mind a mai napig népének. Gyurka bácsi jegyzete: Az udvardi rk. Plébániát (Siposs Antal Félix) 1916. évi január 7-én foglalta el Dusek János után, aki nyugalomba vonult. Magas korára való tekintettel adta be nyugdíjazási kérelmét, és következő évben, azaz 1917. év május hó 17. halt meg, és az egész iskola tanulója is részt vett ezen a temetésen. Én magam is köztük voltam azon időben. Eltemetve a Szent József temetőben. Siposs Antal Félix esperesplébános nemcsak lelkipásztora volt Udvard községnek, hanem anyagiakkal is segítette Udvard község lakosságát. Első kezdeményezője volt a fogyasztási szövetkezetnek, ami meg is alakult és életképes lett. A nagy székháza, amely egy emeletes, azon időben ez volt az első emeletes épület Udvardon, amelyet 1935. év január 27-én szentelt fel nagy ünnepség keretében. Fejlődött és gyarapodott a községben, több fióküzlettel és vendéglővel. A második elgondolása pedig, ő kezdeményezte Udvardon a paprika termelést. A híres „szegedi paprika”, elvetett mag, a gondolat tetté vált, és szintén megalakult a paprika-szövetkezet is, és innen került ki a legjobb minőségű paprika. A falun kívül fölépült a paprikaszárító, bent a községben pedig a paprikamalom is. Gyurik Imre udvarán 12 A kiadvány bibliográfiáját nem sikerült megállapítani. 35

Legyen emlék a múltból – legyen emlék a jövőnek (1939) építették fel, és forgalmas üzemmé vált, innen került ki a legjobb minőségű őrlött paprika. Nevéhez fűződik még sok-sok kezdeményezés, ami Udvard község híveinek javára szolgált. 1941. év szeptemberi kálvária búcsún heves beszéde közben megizzadt, és a mise alatt beült a kápolnába. Ott megfázott, láznak esett és tüdőgyulladást kapott, de az orvosi segítség elkésett, és 1941. év szept. 21. éjféli ½ 1 órakor csendesen elhunyt az Úrban. Udvardon volt eltemetve a Szent József temetőben, de 1967. jún. havában az Érsekújvárban lakó rokonsága kívánságára a Nyitrai úti köztemetőbe vitették el földi maradványait. Az akkor elhunyt Urzt Tivadarné Siposs Rózsika sírjába temették el. Aki testvére volt Siposs esperesplébánosnak. Dinnyés Károly (1886–1955) Dinnyés Károly iskolaigazgató és kántortanító 1886. okt. 28-án született Kőhídgyarmaton. 1928. év aug. hónapban foglalta el állását Udvardon mint igazgató és kántortanító, orgona játékával kitűnt sok kántortanító közül. Boldogult emlékű udvardi Szabó János után őt választották meg az azon időbeli hitközségi tanács tagjai. Boldogult Szabó főtanító, amikor érezte, hogy nem sokáig fogja bírni a súlyos szervi betegségét, már akkor meghagyta, hogy Dinnyés Károlyt válasszák meg kántortanítónak. Ami a kívánsága szerint meg is történt, és nem csalódtunk benne, mert orgonajátékával és saját szerzeménye énekével lelkileg szívbe markoló énekeket varázsolt a hívek szívébe a temetési búcsúztatókkal stb. De ha kellett, úgy vidámmá is tudta varázsolni a szíveket színdarabokkal, népi előadásokkal, és a 14. Dinnyés Károly sírja a Szent József közéletben az emberek körében igen népszerű temetőben ember volt; szerette a derűs beszédeket, és az megnyugtatólag hatott az emberek körében. A nagy elfoglaltsága mellett még vállalt a közéletben is elég nagy gondot: úgymint a fogyasztási szövetkezet könyvelését; irodalmi lapok szerkesztését, amelynek a címe „Világosság” volt, kéthetenként megjelenő irodalmi folyóirat, amely jobban a pedagógusok körében terjedt el, és a közéletben nem igen volt használható, mivel egy kicsit magas stílű volt, és iskolázatlan embernek nehéz értelmű volt. Dinnyés Károly volt az, aki 1929. évben aug. hóban indította el az önkéntes tűzoltószervezetet, ő vállalta magára a főparancsnoki tisztet is. Járt velünk az akkor még Zsitva mellé az úgynevezett „Paskolom”-ra, ahol vidám keretek között tartottuk vele gyakorlatainkat, együtt, jó hangulatban. 1955. április végén kórházba került, és súlyos műtétet hajtottak rajta végre, és 1955. évi júl. 4-én a komáromi kórházba szállítás közben meghalt. Eltemetve van a Szent József temetőben édesanyjával egy sírban. 36

Legyen emlék a múltból – legyen emlék a jövőnek Tury Lajos (1914–1990) 1914. június 14-én született Ipolyságon. Életének 76., papságának 53. évében, küzdelmes és megpróbáltatásokkal teli életútját 1990. április 12-én, Nagycsütörtök hajnalán a Budapesti III. kerületi Szentendrei úti plébánián tragikus hirtelenséggel befejezte Az örökkévalóságba költözött. Testvérünktől folyó évi április 24-én, kedden délután, 3 órai kezdettel az Óbudai temetőben vettünk búcsút és helyeztük nyugalomra a feltámadás hitével és reményével. Az engesztelő szentmisét, ugyancsak április 24-én délután 5 órakor a Budapesti III. kerületi Szentendrei úti Kövi Szűz Mária plébániatemplomban mutattuk be lelki üdvösségéért. 15. Felsősor: Nagy Ferenc, Gerhát József, Galla Menyhért, Német Károly, Pálinkás János, Fodor Ferenc, Nagy Lajos; 2. sor: Mossoczy Péter, Mizere Julianna, Bajkai Apol, Galla Juci, Maczkó Rozália, Maczkó Mária, Gergely Mária, Istenes E., Polena Lőrinc; alsósor: Fekete Anna, Németh E., Kovács Júlia, Tury Lajos, Vadkerti Etus, Seszták Mária, Benko Etus A róla való megemlékezést azért is becsületbeli kötelességemnek tartom, mert itt Udvardon a plébániatemplomban végezte lelkészi teendőit 1937-től 1941-ig. Mint káplán és hittanár a fiatalsággal is sokat foglalkozott. A Kalot legényegylettel és a Kalász leánycsoporttal, sőt még énekkart is alapított és karnagya is volt, és vidéken is közreműködött énekkarával. Tisztelettel és hálával emlékezünk meg róla. Én pedig mint sekrestyés ugyanott a plébániatemplomban végeztem szolgálatomat. Udvardról Lévára költözött 1941-ben. Az átköltözésekor én is elkísértem őt és azóta személyesen nem találkoztam vele. Részemről az volt a meglepő, hogy haláláról a fent jelzett plébánia engemet értesített. Nyugodjon békében. 37

Legyen emlék a múltból – legyen emlék a jövőnek Dr. Markwarth Gábor (1892–1950) Dr. Markwarth Gábor esperesplébános 1892. november 30-án született Selmecbányán 1941-ben helyezték Udvardra Dunaszerdahelyről, mint esperesplébános foglalta el az udvardi plébániát, de nem csak, mint lelkipásztor; de nagy befolyással volt a polgári ügyekben. Tagja volt Budapesten az országgyűlésnek, de nem, mint képviselő. Többször előfordult, hogy az elutazása előtt igen korán elvégezte a szentmisét, amelyhez azon időben hajnali négy órakor kellett harangozni nekem; harangozás után ministráltam neki, és mire végzett a misével, arra az időre már a plébánia előtt állt a hintó, amely oda volt rendelve. Név szerint Mikle Jóska bácsi volt a vasútállomásra és a vasútállomásról beszállító utasok fuvarozója. Hatalma is ott mutatkozott meg, mert még a gyorsvonat is megállt neki felszállásra, és azon folytatta az útját az országházi gyűlésre. Udvardra kerülve nagyon szép tervei voltak a templommal kapcsolatban, mert már akkor föltette azt a gondolatot, és tervbe vette, hogy a templomunkat belsőleg rendbe hozatja, kifesteti stb. A másik szép terve pedig egy új, emeletes plébánia építését vette tervbe, mert ez a régi plébánia igen egészségtelen ódon salétromos falaival, amely több mint kétszáz éves, már akkor sem felelt meg a mai élet követelményeinek. Azután még volt neki sok szép terve, amit meg akart valósítani. Sajnos, ezek a szép tervei, ami azon időben aktuális is lett volna, nem valósultak meg: mert nem juttatta tudomására előzőleg kellő időben a hívekkel valóban jót akaró szándékát, illetve terveit. Az időbeli egyházközségi tanácstagjaival sem nyilatkozott kellőképpen –bocsánat a kifejezésért –elindult a maga elgondolása szerint egyedül. Ami azután szégyenteljesen végződött, magára maradva nem állt senki mellette. Mint a lavina, mikor elindul, már nem lehetett megállítani. Kezdte már kihordatni a templomból a régi zászlókat, szobrokat, volt közöttük olyan is, ami nem templomba való volt, és nem vált ízlésére, voltak olyan elavult dolgok, amit már nem lehetett használni, csak a helyet foglalta el a templomban. A templom hátsó részében, amely az északi részén volt, nagy helyet foglaltak el ott is az elavult holmik, régi szentsír tartozékai voltak, amit már nem is volt tanácsos használni, és ezzel is ő jót akarva, egy szép és sok hely szabadult fel azon részében a templomnak. Ennek a helyébe helyeztette el a Fájdalmas Szűz Anya szobrát is. De ezt is bejelentés nélkül tette, úgyhogy a híveknek nem tetszett. Ennek dacára azután a hívek közül valaki korán reggel a szobrot visszahelyezte a régi helyére. És ez a jelenet többször megismétlődött. Azután történt, hogy a helyi régi szokásoktól eltérő módon akart változtatni többféle szertartásokon, és ez nem vált be a hívek régi szokásainak. És ez is nagy felháborodást vont maga után. Azután jött a temető rendezése, ami szintén jó ötlet volt a részéről. Itt is az volt a hiba, hogy az elhunytaknak a hozzátartozójuk beleegyezése és tudtuk nélkül sírokat, kereszteket helyeztetett át a hajnali órákban az út egyenesebbé tétele érdekében, ez is ment volna, ha az elhunyt hozzátartozóját nem oly meglepetés érte volna. Azután mindig több és több haragost vont magára, és ezek után tetteit a hívek rossz indulatúnak képzelték el, mert nem ismerte fel önmagában azt a gondolatot, hogy a hibát akkor követte el, amikor a hívekkel nem közölte terveit idejében, és azután a szép tervekkel fel kellett neki hagyni, mert az ügy igen elmérgesedett. Egy vasárnapi nagymisén fölment a szószékre, hogy a szokott vasárnapi szentbeszédét elmondja, de amint megjelent fönt, a hívek kivonultak a templomból ellene lázító szavakat használva, és kálváriára mentek. Ez a jelenet mélyen lesújtotta, és szép tervei nem valósultak meg, a terveitől elállt, mert rövid idő múlva elköltözött Udvardról Ipolyságra, ott kapott plébániát. Több alkalommal próbáltam megemlíteni több olyan dolgot, hogy nálunk 38

Legyen emlék a múltból – legyen emlék a jövőnek Udvardon ez nem így szokás, például egyet idézek a sok közül: Nálunk ez így volt szokás: délután 3 órakor Krisztus Urunk halálának emlékezetére, ½ 4-kor második harangszó és négy órakor pedig beharangozás a keresztúti ájtatosságra. Ő pedig harangoztatott 2 órakor, ½ 3- kor, és 3 órakor pedig volt a beharangozás. De három órakor nem jött senki, üres volt a templom. Ezzel bementem hozzá jelenteni, hogy beharangoztam, és üres a templom. Erre azt felelte, hogy ne törődjek vele, csak úgy csináljam, ahogy ő parancsolja, és őt ne dirigáljam. Pedig ezzel rosszat nem akartam neki okozni, sőt, ha többször meghallgatott volna, ezzel sok kellemetlenségtől szabadult volna meg, és nem történt volna az a szomorú eset részéről. De eljött az idő, amikor már el kellett hagyni a plébániát, és utoljára maradt a búcsúzó tőlem is elbúcsúzott, könnyes szemmel, szívszorongató hangon mondta nekem: Isten vele, Gyurka, bárcsak magára hallgattam volna több esetben. Én pedig tiszta szívből mondva, én rosszat nem akarva mondtam Esperes Úrnak: A jó Isten segítse, és Isten vele. Ezzel elbúcsúzott, és többé nem találkoztam vele. 1942-ben Ipolyságra került, itt érte a 2. világháború vége. 1949- ben a csehszlovák hatóságok letartóztatták, szabadulása után rövidesen meghalt, a komáromi temetőben nyugszik. Petressél János (1896–1980) Petressél János esperes és udvardi plébános szül. 1896. év október hó 15-én Ipolynyéken, a mostani neve Vinica, amely község Ipolyságtól 20–22 kilométer távolságra fekszik. 1942. évnek őszén (dec.) került Ipolyságról Udvardra. 28 évig volt Udvard egyházközségének lelkipásztora. Amint azt újból megismétlem, lelkipásztora. Mert hívei között élve, nem volt anyagias, nem érdekelte a vagyon, sem a föld, kimondottan a lelkeknek élt; az evangéliumi idézetekből szedte a prédikációk anyagát, és abból merített lelkianyagot a szentbeszédekhez. Életét mindig csak szerénységben, becsületes életmóddal élte. Népével kitartott jóban, rosszban egyaránt, átélt vészes napokat, éjjeleket, ami nagy lelki megpróbáltatásokat váltott ki életében. De volt neki lelki öröme is, amikor a templomnak a belsőjét sikerült újjá festetni, ami elég nagy gond volt azon időben, a 16. Petressél János másik a kálváriánk körül kerítése, amely azóta védettebbé teszi a kálváriat. Az újonnan elkerített templomkörüli park díszfákkal való ültetése, díszbokrok beszerzése és szaporítása, a háború okozta torony veszélyessége a lövések által a belső sérülések, a tetőcserép javítások, és a még fel nem sorolható károk, ezek mind az ő lelkinyugalmát érintették. A harangoktól megfosztott torony, amit 1944. év májusában a háború céljaira elvittek tőlünk. 39

Legyen emlék a múltból – legyen emlék a jövőnek 28 év jó életkörülmények között nem is olyan nagy idő. De olyan háborús és vérzivataros időkben, mint amiben ő és mi is beleestünk, az otthont elhagyva mindenki ki merre látta jobbnak a kis csomagjával, a falut el kellett hagyni, és egy új, idegen otthonba várni a bizonytalanságot 5–6 km távolságból. De azért az Isteni Gondviselés megőrizte őt és minket is, mert vele volt az Úr Jézusnak szent teste, amelyet a keblén rejtve őrizett, és nem hagyott el minket. Két hét eltelte utáni napokba azért vissza került a régi otthonába, és akkor kezdődött egy új élet a romok eltakarítása, a lakásablakok javítása, a bútorok keresése stb. Ilyen körülmények között élt velünk jóban rosszban. Az utóbbi időkben, mikor 70 éves elmúlt, gyakran betegeskedett, ágynak dőlt, és egy alkalommal súlyosra fordult az állapota, felgyógyult, de már belátta, hogy nem fogja bírni tovább, és 1971. okt. elején nyugalomba vonult, és az udvardi rk. plébániát elhagyva Érsekújvárban, 7 emeletes háznak az I. emeletén lakik. Onnan már a testi ereje nem bírja, hogy az Istenházát látogassa mindennap. Ott tölti el az idejét imával, olvasással. Dr. Galla Ferenc (1888–1977) Dr. Galla Ferenc 1888. szept. 23-án született Udvardon, ő volt a szülőknek 16-dik gyermeke. Szülei a Szent József temetőbe lettek eltemetve. De a legutolsó látogatásakor, amit Udvardon töltött 1970. évi augusztus havában, az volt a kívánsága, hogy szülei az elhunyt testvéréhez legyenek eltemetve, aki a Szt. Anna temetőben nyugszik a bejárati út jobb felén, ahol márványkereszten még jó látható a neve. Kívánságát teljesítettük 1970. évi aug. hónap egyik reggelén, vagyis a hajnali órákban, sikerült is a szüleinek a még megmaradt földi maradványait egy deszkából összeállított ládában átszállítani a Szt. Anna temetőbe, ahol a prelátus úr testvére nyugszik. A szüleinek a keresztjét is áthoztuk, de nem volt valami masszív, igen magas és elég vékony falú kereszt volt; a kivitelnél derékon elrepedt, és csak lefektetve van a közös sír felett, amelyen a következő szövegű betűk vannak rajta feltüntetve: Galla Márton 1852–1906 és neje Benkó Zsófia 1859–1911., és alatta a következők versbe szedve. Tizenhat gyermeket adott nekünk az Isten Halálunkkor tizenöt várt ránk az Égben. Aki még él, imáiban emlékezik lelkeinkről. Mi áldást kérünk pap fiunkra az Úristentől. Az első szentmiséjét 1912. évben végezte Udvardon a kálvárián, miután a templomunkat akkor festették belülről, és azért szorult ki a kálváriára, egyébként a szentmisék úgy köznap, mint vasárnap is kint lettek végezve. 1912. évi augusztus 5-dik napja: majdnem végzetessé vált az élete, miután a vasútállomáson együtt tartózkodtak Palík Vendellel, azon időbeli udvardi káplánnal, a vasútállomás körüli fák alatt, zivatar tört ki, és villámlás, menydörgés közben Palík Vendel káplán urat a villám agyonsújtotta, a mellette tartózkodó Dr. Gallát pedig csak légnyomás érte, ami nem volt olyan súlyos kimenetelű. 40

Legyen emlék a múltból – legyen emlék a jövőnek 1968. évi szept. hó 28-án jó egészségben és töretlen szellemi erőben érte meg a papnevelés neves és rokonszenves egyénisége, Galla Ferenc nyolcvanadik életévét. A nem mindennapi jubileum mögött nem csupán hosszú nevelő munkásság, hanem eredményekben gazdag tudományos munka is áll. Hittudományi és bölcsészeti tanulmányait a Budapest-i, majd a Torinó-i egyetemen végezte el. Rövid lelkipásztori működés után Rómába került, s ott éveken át tartó levéltári kutatómunkát folytatott. Nevelői működését Vácott kezdte meg teológiai tanárként. Innen nevezték ki a Pázmány Péter Tudomány Egyetem hittudományi karára az egyháztörténelem tanszék nyilvános, rendes tanszékvezető professzorává. 1942-ben pápai prelátus lett, a Központi Hittudományi Akadémia megalakulása után ennek keretében folytatta munkásságát. 1952-55-ig a Központi Papnevelő Intézet rektora volt, 1959 szeptemberében vonult nyugalomba. Tudományos munkájának számos tanulmány és könyv az eredménye. Kiemelkedik közülük: „A cluny reform hatása Magyarországon”. Kiadatlan Pázmány-levelek. Sokat foglalkozott a magyar katholikus restauráció kérdéseivel. Munkáját nyugalomba vonulása után sem hagyta abba, töretlen szorgalommal folytatja levéltári kutatásait, 17. Dr. Galla Ferenc amelynek eredményeként hatalmas és a magyar egyháztörténet számára nagy jelentőségű anyagot gyűjtött össze. A nyolcvanadik születése napján nem csupán tanítványainak serege gondolt rá szeretettel, de az egész magyar katholikus társadalom is. Dr. Galla Ferenc pápai prelátus nyug. egyetemi tanár 1972. évi július 2-án mutatta be a Vác-i székesegyházban gyémántmiséjét. Bánk József váci megyéspüspök látta el a kézvezetői tisztet. Evangélium után Félegyházy József professzor mondott beszédet, amelyben méltatta az ünnepelt munkásságát. Kiemelte buzgón végzett papi tevékenységét, az egyházat, tudományt és a hazát odaadó tevékenységgel szolgáló hűségét. Szólt Galla Ferenc értékes egyháztörténeti kutató munkájáról, megemlítve, hogy mintegy félszáz ismeretlen okmánnyal bővítette Pázmány Péter leveles irodalmát, és új adatokat tárt fel a török hódoltsági terület hitéletéről. A szentmise végeztével a jubiláns áldást osztott a hívekre, köztük a prelátus szülőföldjéről, Udvardról érkezett hívekre is. A székesegyházi ünnepség után Bánk József megyés püspök vendégül látta az ünnepeltet. Beszédében fölelevenítette kettőjük viszonyának alakulását: előbb, mint növendék professzorát tisztelte Galla Ferencben, később az egyetemi katedrán tanártársak lettek, végül most, mint váci főpásztor köszöntheti őt az egyházmegye egyik kiválóságaként. Az 1972. évi július 2-án az esti 7 órakor kezdődő 60 éves gyémántmisére a székesegyházba nagy püspöki és papi kísérettel a szülőfalujából, Udvardról is két autóbusz zsúfoltan telve vett részt ezen a lélekemelő ritka szép ünnepségen, több mint 100 személy. 41

Legyen emlék a múltból – legyen emlék a jövőnek Megérkezésünkkor igen meglepődött az ünnepelt, és igen meghatotta őt, amikor eléje járultunk, alig tudott szavakat találni örömében, mert Udvardra csak néhány értesítőt küldött rokonai körében, és ilyen szép számban jelentünk meg előtte. A gyémántmise után még egyszer fogadott minket, és elbúcsúzva tőle, mert az óra kilenc felé járt. Sokáig emlékezetünkbe vésve hagytuk el váci székesegyházat. Amit még nem szabad kihagyni, azt a jó sikerült tájnézést. Esztergomot, a Dunakanyart, a kompátkelést, Visegrád ősi várát stb., amely szintén emlékezetünkben maradt. Dr. Galla Ferenc pápai prelátus szülőfalujáról ő sem feledkezett meg, és pedig emlékezetessé tette azzal is, hogy amikor 1920. évbe a templomunkat kirabolták, ellopták a remekművel készült ’Monstranciát’, vagyis a szentségtartót stb., köztük volt a Rómából származó Szentkereszt ereklye is. Ennek pótlására 1933. május 7-én ismét küldött Rómából Szentkereszt ereklyét a szülőfaluja templomába. Amit kálvária búcsúkor a Nagykereszt előtti részen a pap kezébe tartva a búcsús zarándokok csók vagy kézérintésével tisztelte meg a szent ereklyét. A templomban pedig a nagyböjti időben a keresztút elvégzése után szoknak kézérintéssel tisztelni. 18. Dr. Galla Ferenc pápai prelátus nyug. egyetemi tanár egyházi méltóságokkal Dr. Gallának van már kézirata is birtokomban, amelynek a címe „Udvard történelmi arca”, amely igen bőven tükrözi Udvard régi múltját, a gazdag rónát, a Zsitvát, híres kálváriáját, tizenegyedik századról, 1268. évről stb. találunk említést Udvard ősrégi történetéről. Dr. Galla Ferenc, váci egyházmegyés áldozópap, pápai prelátus, Ákosmonostori címzetes apát, a középkori egyháztörténelem tanszék nyug. tanára, az Akadémiának három ízben dékánja és prodékánja, nagy türelemmel viselt súlyos betegség, és a betegek szentségének felvétele után, 1977. április 19-én a székesfehérvári papi otthonban életének 89., papságának 65. évében visszaadta nemes lelkét Teremtőjének. Földi maradványait 1977. 42

Legyen emlék a múltból – legyen emlék a jövőnek április 29-én a lelkiüdvéért délelőtt fél 11 órakor volt az engesztelő szentmise az Egyetemi templomban, utána pedig a templom alatti kriptában helyezték örök nyugalomra. Végrendelete szerint az Egyetemi templom kriptájába temették. Az engesztelő szentmisét és a gyászszertartást Endrey Mihály váci megyéspüspök végezte Ijjas József Kalocsai érsek és a püspöki kar több tagjának jelenlétében. Váci szemináriumi tanár korában kezdte el az egyháztörténelmi kutatásait. 1936. évben nyilvános rendkívüli tanár, 1938-ban nyilvános rendes tanár lett a Pázmány Péter Egyetem Teológiai Karának egyháztörténelmi katedráján, itt tanított egészen 1959-ig. Szinte halála órájáig dolgozott, adatokat gyűjtött, kéziratokat rendezett, számos cikket, tanulmányt adott közre. Temetése alkalmával volt hívei, tanítványai és tisztelői megtöltötték az Egyetemi templomot. A cinkotai hívek nevében Gyöngyösi Jakab István plébános köszönt el a volt lelkészüktől, az Akadémia nevében Vanyó László professzor búcsúztatta. Szülőfalujából, Udvardról is 2 zsúfolt autóbusszal megjelentünk a lelkiüdvéért az engesztelő szentmisén és a gyászszertartáson, amely a kriptában nyert elhelyezést és helyezték öröknyugalomra Udvard szülöttjét, Dr. Galla Ferenc pápai prelátust. 19. Udvardi hívek egy csoportja az Egyetemi templom előtt várakozik a gyászszertartásra Gyurka bácsi saját jegyzeteiből A régi idők emlékezete Udvardon Abban az időben, amikor még nem volt rádió és televízió, akkor az embereket jobban vonzotta egymáshoz való kapcsolat és ragaszkodás. Akkor a vasárnap délutánokat is együtt töltötték, nyári időben kint az utcán csoportosultak, sok helyen pad is volt kint az utcán. Ott beszélték meg ügyeiket. Majdnem minden utcában lehetett látni olyan megszokott összejöveteleket. Ha volt valami színdarab lejátszva, zsúfolásig megtelt azon időbeli „Népház” terme a nézőkkel. Akkor jobban érdekelte a népet a színdarab, különösen, ha jó népszínművet adtak elő, akkor igen sok volt a nézőközönség, sokszor meg kellett ismételni a színdarabot közkívánatra. A téli estéken köznapokon szokás volt a fonás, egy háznál 4-5-en is összejöttek, 43

Legyen emlék a múltból – legyen emlék a jövőnek és ki-ki ropkán, ki guzsalról fonta az úgynevezett „kócot”, amelyből sodródott a fonál, amelyből készült szövés által a lepedő, törülköző, és azon időbe a bőszárú „gatya”. Ugyancsak a téli estékre hagyták a tollfosztást is, ha egy helyen elvégezték, mentek házsorba egymás segítségével, ahol 8-10-en is megjelentek, és vígan elbeszélgettek és dalolgattak egész este 9-10 óráig is. Őszi időben volt a kukoricafosztás, ott 10-12-en is meg szoktak jelenni a szomszédok közül is, és segítségképpen mások is, és így kölcsönösen segítettek egymásnak azon estéken, és elbeszélgettek, sőt néha rázendítettek egy-egy nótára, és vígan telt el az este. Ma már nem lehet hallani, hogy valaki is folytatná a fonást nálunk a faluban. A tollfosztás, az még nem múlt ki, de már az is hanyatlóban van, mert a régebbi időben annyi volt a liba meg a kacsa, hogy a libákat csorda számra őrizték a leánykák, ma már ez megszűnt, hozzájárult a csökkenéshez az is, hogy mindig zsugorodik a háztáji termelés, és mindig kevesebb az eleség számukra, részint pedig már sem tó, sem paskolom nem áll rendelkezésre, ahol azelőtt szoktak tartózkodni a libák. Az őszi kukorica fosztása pedig azért maradt el, mert a termelőszövetkezetben a kukoricát lábon kellett megfosztani, mert a magángazdálkodás úgy is mondhatjuk, hogy majdnem teljesen megszűnt, és az a néhány kis termelő is most már lábon fosztja meg a kukoricát. Ezáltal a szép esti szórakozás teljesen elveszítette a régi hagyományos jellegét. Amikor a rádió csak itt-ott volt, de többnyire csak a jómódúaknak volt rádiójuk, igen kedves volt elejével és igen megkedvelték, és az is összehozta és szórakoztatta az embereket. Az időben összejött a család, a rokon és szomszéd, mert még az időben igen kevés volt a rádió a faluban, és nagyon kedvelt volt. De már mikor mindig több volt belőle, már az sem érdekelte úgy az embereket. Azután megjelent televízió, ami annyira elterjedt, hogy manapság majdnem minden második háznál található. De most csak arra akarok rátérni, hogy amióta televízió van a házaknál, azóta az egymáshoz való ragaszkodás, társalgás kezd feledésbe menni, és ki-ki magának él, és nem sokat törődik mással, szomszédjával, mert otthonából nézheti a televízió műsorát, és többnyire otthon tölti el a vasárnap délutánját, és ha nagy sportkedvelő, nem sokat törődik sem a szomszéddal, sem a komával. És így megváltozott az a szép régi szokás az emberek között. Amit ekképp is lehetne kifejezésre juttatni. Hogy amilyen magasra emelkedett a kultúra terén, mert messze világrészekből elénk varázsolja a világnak minden részét, sőt a szobánkba szemeink elé tárja minden jelenetét. De amilyen közel hozza hozzánk a világnak minden táját, úgy elidegenedett az emberiség egymáshoz manapság. Mert téli időben lehet a kultúrházban akármiféle kultúrműsor vagy gyűlés, ott nem hagyná a televízió adását, mert hisz azt tartja, hogy őneki jó megy a sora és nincs senkire rászorulva. És lassan elmarad ezáltal is az egymásiránti ragaszkodás, úgy a rokonok és a szomszédok iránt is. Ezzel nem azt akarom kifejezni, hogy a televízióadás nem jó, vagy hogy ne nézzék, azért van, és ma már soknak hiányozna is, de azért a régi szép és jó emberszereteti szokás ne szünjön meg a szomszédok, rokonok között. Most egy másik témát is felidézek a régeikből. Nagyot fordult a világ sorsa. Azelőtt a régebbi időben, a módosabb gazda vagy zsellér, ha akart valamit körül nézni vagy vidéket vagy hasonlót, úgy befogta a hintóba a lovakat, vagy ha hintó nem volt, akkor egy díszesebb könnyű kocsi, ezzel is eltöltötték a vasárnap délutánjukat. Téli időben pedig, ha nagy hó volt, akkor a szánba fogták be a lovakat; sajnos, hogy a szánkóról is mondjunk valamit: hát erről is csak annyit, hogy ha összejárnánk a falu egész területét, nem tudom, hogy találnánk-e egyet is, amelyet lehetne használni erre a célra. A szánkózás, az mindig kedvelt úti eszköz volt. Sokszor körül jártuk a falut, a fiatalságnak ez volt a legnagyobb téli öröme. Volt, amikor a sógor és a koma is befogott a szánkóba, a lovakra csengőt akasztottak, és vidám csilingeléssel kinéztek a régi szőlőhegyi hajlokoknak 44