VÁCZY+Jépont+Tamás

őrá nem nagyon emlékszem, ötvenhatban lőtték le. Az is jó fej volt… azt mondják. – A Goga Gábor. Az lőtte le. Egyedül, és éppen a Kisvita miatt. Merthogy a Vitális összeállt a Goga nőjével, amíg ő sitten volt. Őt is a Váry vitette el, igaz, nem politikai ügy miatt. (Most bedobom a horgot!) Visszatérve arra, hogy a Plesz Cinó jó lett volna művésznévnek… – (Elvörösödve fölpattan, szeme szikrázik.) Ne, helyben vagyunk! Szóval az öreglánnyal mégiscsak erről pofáztatok! Miért nem vettetek be a zenekarba! Miért kellett nekem komolyzenézni? Nem akartam zongoraművész lenni! Kevés voltam hozzá! Érted? Éreztem, hogy kevés! – (kockáztatok) Krisztina, jó zenész lettél volna… (A Krisztinára megdermed, visszazöttyen a székre.) – Volna… volna, mint a villamos meg a nagymuter… – Tehetséges voltál, ezt te is tudod… – (Rákönyököl az asztalra, most nem kisfiúsan ül, inkább olyan fáradt- kurvásan, de ez is pazarul áll neki.) Eegen… de nem annyira, hogy legyen pofám kiállni egy rakás hülye fúrtfülű elé. – (Megpróbálom békíteni, elő az érzelmes „altommal”.) Cinó… Cinó, kedves… – (kegyetlen zöld kés, méghozzá kettő) Ma már Krisztina vagyok, oké?! (gyilok, tőr, baziliszkusz) Magának pedig özvegy Szalóczyné, Plesz… (elhal) Cinó… – (lágyabb húrok pengetése, próba-szerencse) De akkor legalább tanítanál… – (élesen közbe) Nahát, ahhoz meg végképp nem van tehim, és türelmem meg végképp nem. – A diploma után egy évig koncerteztél… hát azért…. – (összerázkódik) Jézusom! Életem legkeservesebb éve… Tudod, akkor gyűlöltem meg anyámat igazán… – (látszólag fölháborodok) De hát ilyet nem mondhatsz! – De, de, de! Gyűlöltem, és gyűlölöm ma is! Gyűlöltem, mert zongorázni taníttatott! Gyűlöltem, mikor láttam a kollegáimat koncertek előtt, ahogy jönnek magukhoz ölelt hangszereikkel, és ragyog a pofájuk, gyűlöltem, amikor árván és üresen kell ténferegnem, amikor ők már hangolnak, befújnak, én meg a végén beszédelgek és egy többnyire idegen, teljesen ismeretlen dög elé tottyanok, még azt a kurva széket is mások állítják megfelelő magasságra, mert leadják a méretem előre, és különben is, hogy nézne ki: az est hőse, aki tekergeti a volánt, netán még a kocsi alá is bemászik, megnézni, jól áll-e a fékpedál meg a gáz, majd fölemeli a motorház tetejét és fejét vakargatva töpreng, most beköpte vagy nem köpte be a basszusgyertyát egy előző Chopin-futam, hát nem… nem, köszi… (végtelen bánattal) És tudod, mikor turnéztunk, és szálltak ki sorban, óvatosan maguk elé tartva a hangszereket, és csak azután foglalkoztak a böröndjeikkel, mint a bányászok bányaomláskor – ha sikerül lyukat vágni a mentőknek, először a szerszámokat adogatják ki és csak azután jönnek a 51

munkások (könnycsepp), na, de én egy zongorával… (letörli, fölvidul) Te, akár hiszed, akár nem, Jolánkával, tudod, anyám dilis barátnőjével akartam varratni egy zongoratokot, és amilyen buggyant ő is, én is elkezdtünk szabásmintákat vagdosni óriási csomagolópapírokból, Pisti… Látod, már én is becézek… amíg élt, István volt, ahogy illik… most meg Pisti (finomat szippant pici pisze pulykatojásán). Na, szóval azt mondja, amikor a halom papír között ránk talált… ha ti nem vagytok elmeháborodottak, akkor varratok magamnak egy jó erős hegy-tokot, két füllel, öt nap múlva leugrott… – Lezuhant… Cinó… Baleset volt… – Leugrott! Érted? Leugrott, miattad és miattam! (ordítva, már az egész cukrászda talpon, hű, de ciki) Igenis, miattunk! Érezte mindig, hogy akkor sem vele vagyok, ha tövig bennem van! Depressziós volt… Érted! Begolyózott… Csak a fasz társai nem vették észre! Sem az orvosok, se az edző! Senki! ÉN SEM! Egyszer gyárkémény-festést vállaltak, és akkor már megpróbálta, ott kísérletezett ki egy olyan hurkot, amit a társak nem vesznek észre… És leoldhatja magát anélkül, hogy a többieket veszélyeztetné, készült rá! Értsd meg! Készült rá… mert nagyon szeretett… Én meg sajna… Miért? Miért van, hogy mindig, mindenki mást szeret…? – De Krisztina, én… – Peerce, te is! Tudom… Csak nem elég. Úgy voltál, mint én a tehetségemmel, én voltam a te zongorád… Te meg az én Szalóczy Istvánom… Amikor ő lezuhant, te kizuhantál belőlem… (keményen) Én pedig cukrászasszony leszek, és ha még egyszer bejössz ide, cián kerül a krémesedbe… Értve?! (Megpördült és eltűnt a pult mögötti ajtón.) – KEDVES IDEGENEK, MEHETÜNK! MÉG VAN A PROGRAMBÓL JÓCSKÁN. 52

X. AZ ÉTTEREM Én már régen rádiót hallgattam, mikor azt Popov elvtársék föltalálták. (Vári Vendel, nyugdíjas) – A világ minden táján ismert az én töltöttkáposztám. – Nem vonom kétségbe, de ez vaníliás ízű volt, és valamilyen lekvár volt a tetején. – Természetesen. Így készítettem. – Jóember! Lehet, hogy így készíti, de én hánytam tőle. – Hányt, hányt! A világ minden táján hánytak tőle… Viszont ismert. (Ö. I. és a Várpatak étterem főszakácsa között) 53

Olyan vagyok, mint a növények. A növény, teszem azt, egy fa, a mélybe ereszkedik, csupán azért, hogy fölül zöldelljen, virágozzon. Nem állat, aki elfut fölötte vagy elszáll messze tőle, vagy belébújik és fúrja, vagy alatta áskál. Nem ember, aki csak vár-vár csípőre tett kézzel és hümmög, meg tapicskál, és ha már mindezt megunta, sokat mondóan gyönyörködik lángjaimban. De nem Isten sem. Nem. 54

Állok egyhelyben, szívom föl a mély értékeit, zöldelek, sárgulok, lehullok, kivágnak… De! Én forgácsaimban is az leszek, aki Vagyok! (A Művész, aki csak az Étterem söntéséig szokott beájulni) A VÁRPATAK ÉTTEREM (7) (régen: Uricasino) az én szerelmi Bermuda- háromszögemben lapul. Mit lapul! Fizetésnapokon nincs is! Tisztára a földalatti mozgalom. Bármelyik feleség urát jön keresni: hát pont az ő ura nincs ott! Na, de bezzeg mostan hangos! Hallgassunk csak be! Az ablak mellett közvetlen a bejáratnál csak az avatatlanok, betérők, amatőrök. Az igazi társaság, maga a Fő utcai Történelmi Társaság, hátul a legendás Kukorelly-asztalnál darvadozik. Vitaindító: Imre Miklós (festőművész, címfestő, nyugdíjas. Hipertónia, érszűkület, máj-epe stb. Csak fehérbort): – …Nahát elég az hozzá, hogy Vitala, ötvennyolcban utcát kapott. Most meg átragasztózták olyan piros szigetelővel… tudjátok… Na, és kérdem én… Na? Ma reggel egy új tábla. És mi van… illetve ki van rajta…? GOGA… Az van, hogy GOGA UTCA!!! (általános morgás, székcsiszatolás) …És én hülye, még én adtam a szalagot! Hát jó, jó, a Goga jó srác volt valahol… Jó haver, de a Kis Vitális, DISZ ide, KIMSZ oda, rendes gyerek, Goga meg, ha elutaztál, ő meg itthon maradt, elbúcsúzhattál sima homlokodtól… Még te sem, Váry elvtárs… te meg az Öreg sem lőttetek annyi agancsot, amenynyit ez kényelmesen összesprickolt. Vitala gyerek volt még és tanulni akart… Nem igaz, Máté bátyám? Te tudod, tanítottad! És ne haragudj, Katám, ha a kölök nem kergül meg, és bocsáss meg, neked is több eszed van… ma azt az utcát meglehet, Julius Caesarról nevezték volna el. És akkor megmarad két haver és nincs ragasztózás. Vagy ha Miklós, előbb érkezel… Tudom, zűrös napok voltak… Úgy emlékszem, kötszered sem volt… Hehe, a kedves feleséged persze, te akkor láttad őt először, szóval a Vitala akkori és a te mostani feleséged, a kombinéját tépte le. Sajnos, későn… viszont ti meg egymásra találtatok. Hát mit nem tesz a történelem! Doktor Horváth Miklósné, szül: Világos Katalin (vállalkozó, kötöttáru, divatáru, egy első házasságból származó leánygyermek anyja): – Először is, az a szemét sitten volt, másodszor semmi joga nem volt hozzám… neki mindenki kellett! Nem vártam rá! Hozzámentem Vitácskához. Kész! Szerettem őt. Gyereket szültem neki. De én most odamegyek, és tíz körömmel kaparom le azt a táblát! És igenis, ha nincs Miklós, nem is tudom, mi lett volna velem. Támasz kellett! És ha nincs Miklós, az a moslék Goga megúszta volna. Hát volt, aki itt volt akkor!!! Nem? …Bertalan! …Művész úr! …Te is itt ültél! Bejött az a szemét egy stukkerrel és hadonászott… Azt kiabálta – most hullanak a 55

csillagok! Itt az idő ezeket a csillagászokat is megritkítani! Na, hol az a kis vörös! És akkor beleeresztette az egész tárat… Istenem… Én meg elrohantam orvosért… Láttam, valaki jön ki a rendelőből… táskával… Hívtam, jöjjön azonnal… Vér, sok vér… Kérem, siessen! Azt mondta, asszonyom, maga nem látott annyit, mint ezekben a napokban én, és nincs se kötszerem, se gyógyszerem! Hát ez volt Miklósom. Persze, jött. Letéptem a cuccaimat kötszernek, aztán félig meztelen átrohantam a Pleszékhez… Tudjátok: Zsófi gyógyszerészetet tanult… Azt mondta… Látod, Kata, ha… bocsáss meg, Váry, de azt mondta… látod, Kata, hogy ha az a gyilkos Váry, meg a drágalátos apósod annak idején nem tesznek bennünket lehetetlenné, most lenne gyógyszerünk… de nekem sincs… A pici Kriszta lázas, és nem tehetek semmit, csak borogatom… Borogass te is. De aztán bement… talált valami kis jódot, és adott egy lepedőt… Sajnos, már csak szemfedőnek… Gyermekkorunk óta lazán utáltuk egymást Zsófival, de akkor keményen meggyűlöltem. És tudjátok, miért!? MERT KÜLÖNB EMBER VOLT, OTT, ÖT PERC ALATT, MINT ÉN ÉS TI, ITT MIND, MIND, EGÉSZ ÉLETETEKBEN! Benedek Bertalan (asztalos mester, szemtanú, kisnyugdíjas. Rumot sörrel, ha ötöt mutat, hármat kap): – Édes Katóka… Ne idegesítse föl magát, kedves… mert kérem, az a helyzet, már nem tudjuk kikaparni őket… Legalább is nehezen… Lekapargatni táblákat, azt igen… azt lehet. Máté Károly (fizika-matematika szakos tanár. TIT-előadó. Amatőr csillagász. Özvegy. Fehér fröccs): – Hát, kérem… Ha egy összeomló csillag… khm… tömege elegendően nagy, akkor a belső és külső részek között megfigyelhető az úgynevezett idődilatáció. Ennek megértéséhez képzeljük el, hogy ebbe az objektumba beleejtünk egy zsebórát, de eközben a megfigyelő, még a Somogyi Dolfi is, kívül marad, akkor a Dolfi szerint az óra teljesen normálisan viselkedik. Ám a megfigyelő azt tapasztalhatja, hogy az óra valójában lassabban jár… khm… mihelyst ebbe a gravitációs lyukba esik… Ezt, fiam Birtalan… rajtad kívül egyedül a Vitális értette meg… Amikor megkérdeztem, miért akar éppen csillagász lenni, elmerengett, és azt mondta… többek között a csillagok miatt, de közrejátszhat az a tény is, hogy a családban már minden volt, asztronómus még nem. A hiánya itt van, de ő maga nem lehet itt. Egy tanítványomról végre utcát neveztek el, most meg a gyilkosa kapja. Hát hányszor lehet megölni egy embert? Benedek Bertalan (mint fent): – Édes tanárúr… Ne idegesítse föl magát, kedves… mert kérem az a helyzet, ha meg mégis kikaparnánk őket, a Lalikát kihantolnánk, a Goga Gábort meg mellé, és… ugye, akkor megláthatnák, hogy ki a győztes… Nekem például Goga úr mindig lecsalta a legszebb belga kékeimet… meg de hány szép postát… Egyébként az a Sztalin az ellenség legyőzésének művészetéről írt. Én a barátaink legyőzéséről beszélek. És örülök, hogy a Béke utca megint Alsó-sor lett, mer’ ugye nekem úgyse jön levél, hacsak 56

a tüdőszűrő-papír nem az. Ami igaz, igaz, a kommunisták rosszalkodtak eleget. Na, Isten-Isten! Váry Vendel (rendőrkapitány, KTSZ-elnök, személyzeti oszt. vez. [cukorgyár] csop. vez. [tejért], jelenleg sírgondozó, nyugdíjas. Az MSZMP tagja, mindenivó. Főleg potyán): – Na, ezt már nem hallgatom tovább! Volt, amikor jó voltam nektek, mi? Lepucoltam egy-két padlást, hogy ne dögöljetek éhen. Kitelepítettem, hogy legyen lakásotok. A Goga bűnöző volt, és kész. Mi a most úgynevezett Forradalomban szerzett érdeme? Hogy megölt egy ifjú kommunistát? És vajon hányat, ha még utcát is kap! Ti is fölháborítónak tartjátok a Vitala elvtárs detronizálását! Akkor meg mit Sztálinoztok… hah… ez a … ez a … ez a kis senki tisler meg már kommunistázik is, itt, az én asztalomnál! Demokrácia! Akkor is az volt, ráadásul Népi! Lehet, hogy sok minden nem volt, de azt olcsón meg lehetett venni. Most menjetek a szupermarketotokba… Demokrácia! Jó! A Goga ötvenhatba idetolatott két vagon élelemmel, de vajon hogy szerezte? Mi?!… Honnan szerezte? Mi? Bűnöző volt! Én csak tudom. Ötvenkettőben is hétszer vitettem el. Ötvenhatig alig volt kinn, aztán persze a csőcselék kihozta! Te, meg Világos Kata, vigyázz… vigyázz! Vituska így, Vitás csak úgy. Ki se hűlt Vitális elvtárs, már usgyé! Be a doktor úr ágyába! Mikor voltál a temetőbe… mi? Nála. Kint. Most se: Halottak Napján. Néztem! Én mindenről tudok, ami a temetőbe fennforgás! Neked csak a doktorné cím kellett, hogy most a kötöttáru üzelmeidet elegánsabban folytathasd. Mondta mindig Bandi barátom: Vendikém, csak a Virágos Katától mentesülne a család. EI is vitethettelek volna, de hát a barátom, elvtársam menye! Mit szólnának az apparátusban. Csak miatta… csak miatta, meg a Kisvitális elvtársra való tekintettel úsztad meg. Én már csak tiszteletből is megkapálom a sírját. Koronkint egy-két régebbi temetésről átteszek egy kis virágot. És a lányod? Utoljára akkor volt kint, amikor annak a Pleszlánynak habókos férjét temették! Még én szóltam rá, mikor ment kifelé a díszes kompániával. Merthogy ott voltam egy fa mögött. Mondom, Katika, hát édesapád…? Jaj, Venci bácsi, akartam, de olyan rég voltunk Anyával itt, hogy nem találnék oda. Mondom: arra a negyedik sor, aztán balra az első. Gondolom, a nevét még tudod, úgyhogy akkor megtalálod. Köszönöm! És elfutott az ellenkező irányba, vigasztalni azt a kis vörös ribancot! Na, jó, másnap kijött, de akkor is lecsaptam rá. Hány csokrot hoztál?! Mert hogy, ha jól emlékszem, van itt egy másik sír is. Na, akkor kettészedte a virágot, én meg megmutattam a nagyapja sírját. Tudniillik, a munkásmozgalmi soron van eltemetve. Terveztük, idehozzuk a Kisvita elvtársat is, de hát, hát, jött a Demokráciátok! Tudom, tudom, gyűlölted az apósod, de az unokája az mégiscsak a rokona. (Időközben megérkezik Somogyi Adolf órásmester és jégnadrág-föltaláló. Neki is jut hely.) Na most, visszatérve… Ott van a magyar demokratikus rendőrség alapítója, Münnich Ferenc elvtárs. Annak is le kellett venni a tábláját. Meg ez a szobormizéria! Baj lesz ebből, én mondom. Nagy 57

BAJ!… Na, Dolfi, jó, hogy jöttél. Mit szólsz?! Te ott laksz! Te aztán illetékes vagy! Hát megőrültek ezek?! Hát a Vitális elvtárs ártott valakinek is? Hiszen tanult, jóformán… ifjúkommunista volt még! Somogyi órás: – …Hm… Hát igaz… Kérem szépen, igaz. Egyszer például olyan óraművet csináltatott, ami követi a Föld forgását. Ez az úgynevezett szinkronmű. Ezt kérem szépen… Máté bátyám, te tudod, neked is én reparálom… Szóval egy olyan óramű, amit komoly megfigyelések végett a csillagászati távcsőre van hivatva szerelni. Váry: – Meghibbantál, Dolfi? Én most a táblacseréről beszélek… Somogyi órás: – Hát, igaz, igaz, hogy büszke voltam egy olyan utcába’ lakni, akit ismertem… de hát most ez a módi! Aki nem volt igazán jelentős személy, és ugye, kisbarátunk az utcáját a Papának köszönheti! Szóval, ezeket az utcákat visszakeresztelik a háború előtti nevükre. Ha annak idején, a vita tárgyának apukája, az éppen eleget emlegetett Vitális et., félrefog és nem sikerül azt a bizonyos szárnyasbombát szétszedni, nem robbant volna ekkorát a templomi csöndben… a HÍR (Mit… micsoda… hogy… de hát… miért, mi volt a neve??) Gólya utca volt az ezer éve, vágta ki peckesen órásunk. Oh, az Isten verje meg, Imre Miklós (ez Váry), mi itt marjuk egymást… sértegetjük… ítélkezünk… És ez a hülye, nyilván (megint) tökrészegen, félreolvas egy egyszerű madárnevet… (őrült zsivaj) Hát, ez az, kedves vezetettjeim. A beszéd a félreértések forrása. Amióta világ a világ. – Látod, így rúgnak seggbe egy művészt. Csupán mert elvetélt. – Höhö… Megvallom, be voltam baszva… Semmi gond. De figyelj, barátom. Akkor mi van? Ha hazamegyek, mi van? Ha elmegyek a hajnali Operaházhoz, mi van? Kijön egyetlen egy kis radamesz? Ki jön ki, mi? A MIKI? De ha hazamegyek, mi vár? Megmondom: Az ágyam, meg a polcom… az A polcon… üres üvegek meg A művész: festőszeretője, lentlenn olyan, háztartási terpesz, egyiptomi balfasz, és a szüntelen lakk! Akkor egy bögrébe: szálanként összeszedett ecset, egy rakás zsidós rongy, bőregér szintű halott festék, hiába megvakított paletták, levakarhatatlan, föl nem robbant aknák. Egy halom kikeverhetetlen 58

vágy, soha képpé nem álló Kép! És SOHA színné nem váló FÉNY!!! Este részegen az ágyba, reggel tisztán a csatába. Aki nem hiszi, menjen a picsába! Ezután Váry elfti hadonászott nemlétező oldalfegyverével. (Egy nem létező szolgálatot adott, és már nem létező áldozatait hívta tanúnak.) A kompánia bőröződik, talán október van. Nem létező órák rugóival bajlódik Jégnadrág Adolf. Sörnyálból teker fáslit a szép asszony. Az ura asszisztál, ő kötelező morfinista, humanista. Egy seggbe az erőmet. (Úristen, ezt már hányan le…) Nem létező szikéivel, pikáival, lancettáival. Hadba indul a kisbornyú. Baszd meg, a műtőasztalt belevarrtuk a betegbe! A csönd fölerősödik, és amikor már elviselhetetlen: betoppan Vitális elvtárs, egy csehül kitalált fémhordót cipelve… – Drága Zsóka… ezt a meglepetést! Ezt, ameddig tart… Nagy ibolyát a fiatal úrnak… Díszkiadás, drága asszonyom… Díszkiadás, éppen két méter… Igazi lakótelepi… Most igyál bele, nee… Gőz, füst, gáz, lötty… (Marika jön be) Holauram… Cinó hol van?… Gyöngy úszik egy sarokban, amolyan buksifejű fuvarossal… Vízügyi mérnök?… Vári(y) úr Zsófikát ölelgeti, magának megmondhatom, egy rámbízott sírt kiraboltak… Legalább is igen föl vannak dúlva… Puszika, pici, puszika… legalább egy spinózát… Nézze, ez alig zsíros a sarkánál… Nem nemzetiszín szalagot tessék!… (Okos Tóni jön) …Nem értem, nekem te ne pepinolj! …Tegnap is a kurvádnál voltál… Nem jön be a Bartók… Nem-nem… Gödény… Fiam, lehet, hogy keresnek, hívd föl Palit, az ügyelet, az ügyelet! …Volt egy pacal, a kenyér… kettő, kérem tisztelettel, az annyi, mint… KI NE MONDD! … Tessék mán elóvasni, tuggya, a szemüvegem… Tehát netalántán fönnakadás lenne az ébresztőszerkezet… (ekkor lép be Gróf Kukorelli[y]) …Mi ez a bagázs?… A hátsó asztalt, igenis, kérem tisztelettel… (a ködben föltűnik Őhatalmassága, Habán Sámuel)… Olvastam valahol, hogy a fogaim között valamiféle nőcskéket kell hurcolnom… Hol az az abrosz?… Hát ez meg ki?… Jézusom, a Vitális… (nem megy oda az apjához, aki azóta már a doktornét tapogatja) …Egy málnaszörpöt, ha lehetne csókolom… (most húzta le vagy egy bélásért, húzatta le maga után a végét Goga Gábor) …Megőrülök! …Mi van itt … Én megyek! Jöjjenek, Vezetettjeim! …Ne menj még, kisfiam! (ANYA!) Alusznak az őzikék… (Nem, isten bizony, nem iszom többé!) …Gyere, pihenj egy kicsit… Fáradtnak látszol… (valaki röpköd a pókhálóval beavatott ventilátor körül) …Zaj, bűz… én két reggel ébredtem fel, de csak egyszer szeretettel, akkor is kiderült, este van, nem reggel… Egy orizsinált, egy szokásost és a paklit!… 59

Valaki egy ügyeletesek közül egy szekercével hadonászik. Bor borul föl, sör bukik, ragacsos likőr löttyen! Ebből se lesz már szerelem! Elbaltáztuk! Gogáé lehetett? Gazda Varga Vincétől örökölt? Goga csak lophatta. A Goga-félék nem örökölnek! Lám, az utcát is félreértésből kapta! VOLNA! Vitala se kapta, adták. A szép asszony beleböffent demokratikus boájába: Miklós (melyik?), hány óra van? Elektronikus zsebórák csattognak, fedele híján, mutatók nulla, Somogyi mester szíve táján. És íme, föltűnik Töte mester (nocsak, a konkurencia már nem ellenség). Bezárták a Lépcsőst? Jön (mit jön, özönlik) éjszakai könyvsátrával Plesz Második József. Belibben Analfa Anyó. Egy már ismert (asztalos) tótékozni megy. Tócsányi értelem töröltetik le, értelmetlenül sok asztalról. Előtéri erőesernyők csurgatnak. A szomszéd (melyik) asztalnál félre fognak érteni, (ciki) Kiss Ibolyát, Estét… Tessék, fiatalember! Vegye meg ennek a szépleánnak… olcsó, félbőrkötés… fűzve… …Olvassa el, kedves, nincs nálam a hallókészülékem… …Bazeg… A művész olyan, mint a fehér retek… HAHA… amit nem szeretek… Menyakurvanyádba… Ne nyálazzál… ne nyálazzál!!!… Lerúgom a fejed, hetéra… Lopsz? Figyelj, te lopsz?… SIKÁTOR VAGY, GECI…! – Mi ez a népünnepély? – rúgja be a lengőajtót Plesz Zsófia. Haja bozsenkába kötve, kezében alig szelt kenyér. – Sört kívánok… Ezt meg, Margit, ejtsd be véletlenül a serpenyőbe… – Dermedt medveillat. Enyhe csönd. – Emánuel, a tétet… Édeske, én tényleg nem járok ki! Virágot SE! …Még csak gondolni sem… nem, dehogyis… ezt a Váry fundálta ki… Kérem, a művész olyan, mint a viasz… alakítható, olvadékony, és ha kanóc is van benne, még használható is… NA. Kérem, hozzon abból a kaviárból… Kisfiam, aludj, nekem reggel munkába… Talán egy Szerb Antalt…? …Ez félpapírba van, ennélfogva megszámíthatom. (Ez nem igaz! Ha a Tóni is bejön, megsértődöm és megyek haza!) A papa… a PAPA! Ő csak a gyerekei nagycukrosa… Én a maga édeskéje akarok lenni… Akargat, kedves csak akargat!… Nem, köszönjük, ilyen színű könyvünk már van… Aludnak az őzikék… Nem, Anya, NE!!! Ez itt Mikszáth, ez Voltaire… Plinius… Tudja, aki a Vezúvnál… KUSS! Jaj, jóember, fogja mán be a … Negyed tizenhárom – te vagy a halálom… Nekem vót egy kutyám… ne tudd meg… okos, okos… MOST MONDD MEG, Ml A FASZNAK LÖKTED FÖL A BOROMAT?… Húzz odább, mint a két vé!… Kérem, én mindent megtettem, amit… (A jó életbe, ez meg a Ferencjózsi! És áldjon meg a lehellet! Akivel kart-karba: A Vitala! …Egy kanál felelőtlenül leesik.) Erre csörög Magyarország, fölöttünk meg a mennyország. (Jung Pubi, régen elment, bejön, lecsüccsen, kakaót kér.) TE… figyelj, ez csinálta a Pleszéknél a legjobb Tátra-csúcsokat!!! …Az ellenállásban kevésbé, de a zabálásban és családja kiirtásában inkább jeleskedő TÁSOKNAK!… 60

Kislányom, miből csináljátok ezt a porcukrot… hát ez valami fölséges… Császárom! Én életemet és az övékét egy tál vízért… Miki, ne baszkurálj… Jó? … Ja, cukorból… úgy könnyű… És különben is, ez az orálisan omlós… Egyenesen fölháborító! Meg sem fogtam, máris szétmállt a kezemben… Na kérem, én beírok… Minten natyon srég, minten natyon gót… a krémesschel iken mek foltam roggyanva… sak itty tofább, és semmi Kossuth-kifli… mek posoni… tesség tofápra is pleszni… KÉREM, EMBERÉK!!! (ismét farkasordító csend keletkezik) KÉREM… Csak azért jöttem, hogy közöljem… engem SENKI… Appapa… maradj csön’be’…! Most történelmet sörintenek, ebbe a húgyszagú tájba… Cinó… Marika, Gyöngy… Maradjatok… mostmár… nem illik lelépni… Emese, Éva… Hééé. Ludmilla… Zsó… legalább te… Indián! Te vagy az utolsó vonat…! LEKÉSTEM… Krisztusom!… SENKI… És mit szólna egy Dosztojevszkijhez?… Jaj, maradjon má’ szépfiú!… Kák-Mák-Zsébetek, Millák… véletlen kocsi alá kerülő macskák… kézenfogott pofonok, simogatások… És két kenyér, a fröccs és a kávé… az aszongya, hogy harminckettő ötven… SENKI, KÉREM, ENGEM NEM TETTEK EL LÁB ALÓL! ÉN MOST EGY MÁSIK DIMENZIÓBA’ ÉLEK, HA ÚGY TETSZIK, EGY MÁSIK CSILLAGON! (a megkövült Shakespeare felé fordulva) MEGKÖVETEM, URAM, DE EGY DRÁMÁVAL KEVESEBBET! (Én is megkövülök… asszisztálok a saját ostobaságomhoz, és nem veszem észre a Nagy Drámaírót! Hát persze, hogy bejött! Micsoda sürgés!) Ő… mond még valamit a hangákról, anyáról és az aknákról… Nekem egy Vilmos ne anyázzon! (Megkönnyebbülök, és így fest minden sorstársam. Salvador Dalí galagonyát majszol, Pablo régi indiánkék fingokat ereget.) Béke van… fiúk. Kitört a bréke! Sörnyálba, vérbe, fosba csúszkálunk, de béke van! Bejön egy hamburger és azt mondja, csendesebben vígadjanak, szegény amerika beteg! …Na, megyünk mihozzánk! Ez a kis hüly… még azt sem tudja, hogy HAZAJÖTT!… haha… 61

62

XI. A MARI A Doktornénibe (mert kötelezően, mint minden gyermekbetegségbe – úgy kanyaró, orrba földugott bab, kályhaölelés és skarlát) rögtön belestem. Amikor éppen a szamárköhögésből penderített ki, és az oltástól való félelemben összeszart gatyóm mosta nagyanyám, mikor elhatároztam, hogy most már végképp orvos leszek, és nem tűzoltó! (mily eredeti!). Megvallom, a Doktornéni velem egykorú lánya egy kicsit jobban tetszett, de Őfehérsége röpke szerelmünket feledve, valóban orvos lett, és ma már örvend, hogy nem hozzám kötötte a sarkát. Na, jó, mondtam magamban, és vártam tizen-évet. Ha nem ő, jó lesz egy postáskisasszony! (Emlékiratok, I. 263. 117.) A ZLATEV HÁZ (8) ARRÓL HÍRES, hogy itt született meg Almácska. A Szőnyi strand pedig arról, hogy 1966 nyarán itt ismertem meg lébe ereszkedett kedvesem. Egy csokor lányfej himbálódzott a víz színén. Aranyos pofija komoly formákat sejtetett a víz alatt. Hát ez így is volt! Mi hárman a bősz, főúti fiúk különböző és fergeteges bravúrokkal kápráztattuk el ezt a vízen himbálódzó káposztagyülekezetet. Egy jól sikerült fejessel meg a kistrambulin szélébe bevert fejemmel, odafuldokoltam a kiválasztott mellé. Szevasztok! (Úgy látszik, időközben ketten lettek.) Most a fejesem lett hasas, vagy a burám döccent nagyot, mert csak egyen válaszoltak… – Szasz. – Hú, kezdetnek nem rossz. Ha csak az nem feszélyezne, hogy produkcióm eredményeképp a sztereólátás mellé nem párosult volna fürdőgatyám (akkor még fecske, két úttörőnyakkendőből kötve!) kettéhasadása, majd a víz által való elúszása. De azért csak lököm. – Szia! Szép vagy! És az is volt. Azt mondja: – Újat! Igazának igaza volt, ám levegő és gyatya híján nem tellett juhászgyulára. – Beléd vagyok esve! – Csak a vízikébe, kisfiú, és abba is elég natúr. A vízicsokor kuncogott, és rögtön megutáltam a többi ötöt. – Szoktalak látni a Cukorban. Jó a zenétek. A bátyámmal mindig elmegyünk. És jó piros a csajod! (Na, most buktam!) Azután szép delfinesen otthagyott. Bassza meg, ez sem jött be! (Visszajön. Hűha!) – Hé, dobkirály! Egy kicsit megcsodált a kabinos, amikor férfigatyót béreltem, na, bújj bele! – röhög. Rajtam röhög! És bedobja a nadrágot. Fejbe talál, még megjegyzi: 63

– Három pontos! És valami hihetetlen gömbölyű feneket von maga után. Mint egy friss és egészséges gyümölcs. Kitör belőlem (már hanyadszor) a költő. – Hé, Almácska! (Flegmán, de!!!… Visszafordul!!!) – Honnan tudod, hogy kertész az apukám? A bulikon észre sem veszel. – Na ja, ha sötétben vagy és nagykabátban… – És legközelebb kevesebb vizet pazarolj a hajamra, és több gatyót az alfeledre! Az istenit, megint elmegy! Alma-mosolyával, őszibarack bőrével és azokkal az apró, de csodálatos dinnyékkel. Micsoda szerencse, hogy a faterja szakított a hagyományokkal. Hogy nézne kis karórépa figurával, krumpliorral, céklaszínben, fokhagymaillattal övezve? Éljen Micsurin! – Héka… Kisbulgár! Várj…! Nem vár, nem tudja, hogy nekünk veszettül találkoznunk kell! Találkozunk is, a csöpögő, három számmal nagyobb fürdőnacit visszaadtam a kabinosnak, cserébe kezembe nyomott villamosbérlet miatt találkozunk. MUSZÁJ! Na, nézzük csak! A hátlapon: Zlatev Mária, tanuló. És egy bájos arcika elől + beledugva két ebédjegy és egy másik csaj fényképe. – Na, kiolvastad? – Kétszer. És köszönöm. Jössz kifelé? – Nem. Randim van. Szia, Weissmüller! Hohó! Az nem lehet, hogy pasija legyen, de ha van, le lesz vakarva! (Még nyomozó is lehetnék?) Valóban randija volt. Azzal a fényképpel, amiről (mint kiderült) csak egy barátnő kancsalított. Meg vagyok mentve! – Sziasztok! (mire ő) – Bemutatom Sandajandát. Azt hitte, nem látom, hogy követ. Én? Csak tiszta véletlen, hogy DIREKT erre jártam. De ha már így összefutottunk, megihatnánk egy fagylaltot. – Eredeti ötlet. Pici kezét a kezembe csúsztatta. És megtörtént a jegyesség. Amikor először megcsókoltam, értettem meg, hogy NŐ is van a világon. A csajok tapadós-ragadós smárjai után egy drága test, finoman remegő és odaadó, de nem tolakodó közelsége. Fiúk! Beköszöntött a felnőttkor! Tizenhét lehettem akkor. Beindult a LAMÚR. Már másnap megvártam a Postaforgalmi előtt, Ő végigülte veszekedéssel állandó (nem Kinder) próbáinkat. Ő megvárt a Rózsakertben, a Szabópálban, a Jakóban és a Danuviában, és mindenhol, ahol játszottunk. Végigücsörögte, táncmentesen a Hulla nevezetű művelődési világkiállítást. Az Ifiparkot. Ott kucorgott a Cukorban, az Iskolabútorban, a Csokonaiban. Nem ment el táncolni senkivel, pedig a nagy évek akkor dörömböltek fölöttünk. Ha nem próbáltunk, nem volt játszás és rendszeresen bedöglött szerkó, a másik klubok sem üzemeltek. Otthon, náluk 64

rokiztunk, délelőtt, amikor a szülei kimentek a MEZŐRE, mi fogtunk egy zenét és közösen mulasztottunk a tanulmányainkra ítélt intézményekből. Hajrá, kossaistván! Hajrá, radnóti! Szóval gátlástalanul, hősiesen keveset voltunk együtt. Az érettségit megszerzendő, valutámat fölajánlva, megkértem a kezét. Nem Miklós bátya jött a családba, fehér lovon, de… behajózott egy hosszú hajú „mást gondoltunk neked, lányom” című figura. Loboncos, kiesik az iskolából, zenél, olyan sikerrel, hogy gázsija javarészt a Medvecki dobgyár és a Dubán művek emésztik föl. És örökké nőkkel sétálgat! Vagy egy jó bőr, vagy egy új dobverő! NANA! A Rolling, meg a Honeycombs meglehetősen sok botot emésztett föl. – Maga még a gyűrűt sem tudja, pokupáty!… Persze, megpokupátyoltam a karikát, és meggyűrűztem Marikát (de okos). Ügyetlen próbálkozásuk után, fogmosás közben, egy lopott délelőtt a fürdőszobájukban töröltem le Almácskáról a hamvat. Hátulról. Azután még malackodtunk egy kicsit, és azt suttogta: Klári szerint ez jobban fáj. (Klári a fénykép és barátnő volt a villamosbérlet hátfelén.) Azért nézett föl rá, mert A marika százötven centis volt, minden szuperszereléssel együtt, a Klári meg egy már régen bejáratott gép. Rám meg azért, mert százhetvenhat vagyok. Huszonhat centi. Maga az élet. NYÚJTÓZKODJATOK, BEAVATOTTJAIM! Fogkrém, egy pici vér és mindenféle fehérje. Ha a Kinder-Állandóhoz adnám, még egy újabb Nobel-díjat is kaszálhatnánk. Zene, plusz szerelem, egyenlő Ml. – Maga nem doktovérnij… maga csak van! Hát ez jó! A lányánál is kisebb apuka, kertész és moralista hajnalig tartó eszmecserénk közepette, kinyilatkozik, belehugyozik egy bambis üvegbe, és velem viteti ki a hátsó udvarba, mert az asszony fölébred. – Marit elviszem, ha kapom, ha nem! – Na, ez már nyet úgy van… elvégzitek a skolát, és akkor beszélünkhet… meg lenyírjuk hajt… – Marika gyereket vár… – Dobre… Addig kitaposom belüle… – És én is gyereket várok. – Ez te hülye vagy? Bolbán!… Durak!… Férfinak nem van… – Tőle. Tőle várok gyereket. Zlatev Vladimir csak azért nem tudott nagyot nyelni, mert a méreteit meghaladta volna. – Majd azt elcsináljuk, te meg nem jöhet be még ebbe az utcába se… nemhogy a házunkba! A fiam meg, majd egy kicsit nobibáty… Azt még várd meg… huligán…! Nobibáty elverni magát! (A fia mint kiderült, régi ivópajtásom volt, zenekarunk régi tisztelője.) 65

Úgyhogy a „bajom” három napos ivászattal lett ellátva… és a legénybúcsú a közben megvásárolt jegygyűrű elnyelésével tetőzött. Ennek receptje végtelenül egyszerű: végy egy vélt bánatot, három-négy tanácsadót. Egy kis irigységgel fűszerezett gyengeség és egy csipet jellemtelenség elég. Tedd a nyelved alá a két olasz-arany gyűrűt, és jól hátra bólintott fejjel, kevés sörrel nyeld le. Ez jópofa is, és várhatod másnap a klotyón. Aztán be lehet adni a zaciba, és az elszállt ováció, mint a savanyú másnap, ott lengedez fejed fölött, akár a húsvéthétfő. Az érte kapott valutából újabb üzletet lehet nyitni az értelemre. Elég sok szépet vágtam akkor pofán. A szép velencei-tavi hecceket. A hegedűtokba vitt almát, a félbetört karddal szelt zsíros kenyeret, a baltával felezett diót. Hajóteraszos kis félkedéseket. Ez volt a szerelem! Egymás szájából ittunk, egymás testével takaróztunk, és még sok más kommersz dolgot elkövettünk, mert avantgardok voltunk. Szerettük egymást, mint a múlt századi képregényekben a rézlola, és pórázra kötött néprádiót sétáltattunk a Moszkva téren. Sprágából font cipőben mászkáltunk vagy mezítláb a Körúton. Színes lakkal kifestett fogakkal vigyorogtunk a fölborzolódott világba. Olyanok voltunk, mint két ropogós cseresznye, amit örömmel akaszt föl bármelyik gyerek a fülére. Aszalatlan szilva, bocskormentes gomba. Úgy szerettük egymást, hogy leszakadt a csillár, összement a tej, és a hatos villamos 1977. május 3-án kiugrott a számára kijelölt pályájáról. Aztán kiittam magam a tájból. Hegyhágó Pistám, a Szalóczi mondta: – a Vörös velem, Almácskád meg egy szőkével jár! Így megy ez, hogy Kurt Vonnegutot idézzem. Almácskát azóta három gyerek övezi, meg egy kis enyhe bánat… Ha elmegyek a ház előtt, nemcsak kölyökkutyakorom, hanem valami tisztaságérzet is elmarad. Híd omlott össze egy zavaros folyó fölött. Hej, SIMON… jaj, ART! Szart ér az egész! Marika, neveld fel a gyerkőceid vidáman, ne nézz hátra! A házatok előtt kunkorodó villamossal sikítottál együtt, amikor az enyém lettél. Én most a gazzal benőtt síneken téblábolok. Most vesztettem el a szüzességemet igazából. A mi járatunk nem éled újra. Lehet, fölveti fejét egy-egy fűcsomó. A félig föltépett sínek között kérdés, amit a szél sodor: most autóparkoló lesz vagy bontó? És válasz sehol! Szia, Fő utca huszonöt! 66

67

XII. A MOZI Feneketlen szakadék választ el az engem magyarázóktól. (Bergman) „Gyűlölök mindent, ami az embert akár a legcsekélyebb kiváltáságtól is megfosztja, elutasítom az embertelenséget és megvetem azt, aki az emberi skálán akár csak egy hangot is el akar pusztítani.” (ORSON WELLES, színész, szül.: 1915. május 6.) A MOZI (10) nekem a szotyolás első sor és nem a punciszagú hátsó. Nem Mándy Iván, nem a Huszárik és nem Karádylámpa. A MOZI nekem a „másik” Nagymamám, aki az ötvenes években moziüzemi igazgató volt egy Maros-parti városban. Nyaranta ott nyaraltam mindig! Ott: ahol egy József Attila tartozott a nagyapámnak tizenöt pengővel. Babits úr bóklászott egy rongyoskiflivel. A még általam is ismert Joó bácsi pedig tavaszi öltönyöket szomorított Juhász Gyulának. Ebben a városkában mindig olvadt egy hős és mindig faragtatott egy másik. Az őslakosoknak szarkofágot, az odatetszetteknek baldahint ácsoltak. Egy Goga nevű ácssegéd (milyen kicsi a világ) itt esett le, és lábát törte a szovjet emlékmű fölállításánál. A csordajáráson, engem jóval megelőzve, az újságírók álma lépdekelt. És őt is lekörözte egy nagy illuzionista. Hogy ne sokat eszeljetek: Pulitzer az egyik és Hudoni a másik. Látjátok, milyen Nagy Magyar Faluban vagyunk! Hát ITT mozis a nagyi! És nehogy már HOL! Vöröscsillag a neve. Mennyi álmatlant okozhatott, amíg kiókumulálták! Az itteni mozi, meg az ottani között csak az a közös, hogy elmesélem. Vezetettjeim! Figyelünk… Jó? A Vöröscsillag Moziban mindig lengedezett valami. Bambiszag, nápolyi, fertőtlenítő, celluloidillat, futkosások és andalgások. Kardos néni, a jegyszedő (neki nem szaga volt, őt valami kámfor övezte). Én meg a Kisherceg. A nagyhatalmú moziüzemi unoka! Savanyúcukor és perec, ropogósan, feszítettem föl a vetítőházba, és nézhettem egyötvenmentesen a Rendőrök és tolvajok vagy a Potyemkin cirkáló akkor még érthetetlen humorát. Hol kellett akkor még Rítus vagy Nyolc és fél? Micsoda aroma, amikor Imre bácsi, a gépész kezembe nyom egy darab vetítést és azt harsogja… Nesze, Kisherceg, itt a fő téma! A Fő utcáról éppen forduló, melasztól és vágyaktól ragacsos mozikám már idegenebb volt, de nagyszerű! Bambi helyett kedvetlenül odalökött Utas üdítő… stolverk helyett, sportszelet… és Kardos néni… sehol. 68

Egy gonosz boszorka lámpázott állandóan. Ráadásul jegyet is illett venni. Amerikában már behívócédulák égtek, túl voltunk Matuska Szilveszteren, föltört az ugar, tankok jöttek vendégségbe, vízbe fulladt a padtársam, és temetése után még a tvisztőrület is elharapódzott. Szöszi jött, meg Bébe. Fejreállt James, a Dín. Elvist katonának vitték, és jött valami Beatles. Farmer, trikó, Marcuse, Mao. Csak úgy kapkodtuk a bozontost. És lányok. Sok LÁNYOK. Ismeretlen szeretetben összeütött hábék. Mint a tojást, úgy vettünk igénybe egy-egy víkendházat. Nem törtünk be! Vártak. (Hát most ki volt előbb? A tyúk?) MINDIG Elszórt üvegek, zsíros serpenyők, ondóval keményített takarók… és telebőgött lepedők. Ment a MOZI. Pörgött az az Átkos. Nem kell, ahol az első sorban magozni, a hátsóban meg tapizni kel!?!!! Nem KELL! Hát ilyen MOZIT hagytatok ránk?! Nevetséges Híradók után utálatos szünetek!? Seggfejbej után Bájmáj. Tele van a televanunk! Hortyzán-partizán- parmezán! A főfilmet majd inkább kitaláljuk! MI! Milyen mozi volt, ahol nem akasztottak az első sorban és nem fogantak meg hátul? Hogyhogy nem eresztettek beléd egy sorozatot? Miért nem kaptál Heine-Medik kórt, lábizzadást vagy káliszappant? Tudod, mi az a káliszappan? Telítetlen edény vagy! A káliszappan… á… tehetetlen gödény vagy, még a káliszappan ügyében sem mérvadó! A Hosszútávfutó… az kéne, meg a Ha! Zabrálni lenne kellemes lengyel lányok ölében.. Pont ez jut eszembe, meg a MOZI. Megyünk a ködbe, mert küldenek, de nem tehénbe botlunk, nem tejfehér mihasznákba, hanem a halottainkba: Hol vagy Ortutay? Hol vagy Ács Feri, Gömbös és nemecsek! Hol van a szúnyogmentes ölelés. Ki verte fejbe Elenát. Mitől ment el a tejem egy álló napon át? És hol van Róka Gyuri, a tanonc? Aki éjjel-nappal filmeket nézett, és csak a Budafoki Likőripari Vállalat a megmondhatója, mikor volt ideje berúgni. Hajnalonta üvegrészegen tépkedte az esőcsatornákat, és minden nálánál józanabb támolygót hazakísérésre kényszerített, természetesen kapualjaztunk, bujkáltunk. Ha nem sikerült, meg kellett beszélni az esedékes film összes vélt problémáit. Térdet csapkodva: Az emékszel?… című műsorral:… Te, amikor a Brancaleonéba kijött a Gaszman, és elkezdte csókolgatni az addig elhessegetett herceget?! .. És tudod, amikor az a hogyishívják … (térdére csap, üvegtörés, fejjel a betonba)… na, amikor a Mastroianni kiszáll a kocsiból … és szeretkeznek a domboldalon… mennyivel repül egy partifecske… és akkor durr! (Megint eltanyáz. Ezt Józsibácsival kéne keresztezni!) Hol van az a pár (milyen banális), akik gyógyíthatatlan csókolózásuk közben kézitükörből nézték a filmet? De én is hol vagyok, és hol az a borzongás? Amikor a demagóghangú alámondó megbizsergette az ágyékom, és megteltem örömmel, mert élmunkások és fáradt szövőlányok rohangásztak. Mai zajban, múlt századbéli gépek között. Vagy amikor a jól kiválasztott paraszt (mű) beleszagolt az idei szántásba (rozsba, kenafba)! 69

Valóban, hol vagyok én? Aki alig várta az ötven fillérrel drágább szüneteket (ne feledjük, egy kanyimba se került, tekintve protekciómat!). Ám vedlett artisták között, a jó emlékű Latyi-patyi elsütötte nem egészen olcsó (fél forint!) bölcselményeit. Igazi artistaműsor volt, félkötélen háló nélkül. És utána Holéczi Ákos majszolt egy félméteres szájharmonikát, a három Vidámfiúk elkeserítették az utána jövő filmet, DE AZ Kocsubej volt, az Ő földhöz teremtett kucsmájával. És úgy tapadtunk a vedlett kárpitú ülőkékre, mint évek múltán Disneylandben Én, egy paradicsomszósszal átitatott karosszékbe. Csak a dollár és a pengőforint közötti tizenhatezer mérföld választ el a józanságtól. Most a Patikaház pincéjében peep-show, a kispiacon meg videotéka virít. Ehhez mit szólsz, Kedves Idegen? Esténként lila az utca, mert kicsurog mindenféle tévéhíradó, meg Dallas-mállasztotta trágya! A Zöldségboltból a rothadt káposzta illata és puha patkányok gördülnek elő, és talpunkra tapad a rágógumi erőszakosságú vetélkedés. Kossuth Lajos mellszobra elindul a szomszédba, mert kezdődik az áltatás. Reklámnyálon taknyolódik keresztül. Húsz perccel olcsóbb a mákgubó. Kanadában, valahol Fort Vermillon környékén elütnek egy kismedvét. Hajrá, Fradi! Nagyi szerint az Imrének önkritikát kell gyakorolnia, mert (így!) FÖLVITT EGY CAFKÁT! a vetítőbe CICERÉZNI (sicc!), közben kifutott a film. A Gyöngyvirágról… ment (már hatszor láttam), és csak azért nem lett SZABOTÁZS (ezt is így!) a „dologból”, mert hogy politikailag, nem élesen követett a film. Az Imre mindig kivág egy csomót és odaadja. Megtanított füstbombát csinálni. Holnap egyet beviszek az oviba. Anya szerint: – Azt adja meg az isten! Szerintem hiába kobozta el, újat fogunk szabotálni és jól eldugom. Igaz, ma meghalt Sztálin bácsi, és sokan sírtak az utcán. Egyik Nagyi azt mondta: – Be leszel íratva hittanra, de senkinek egy szót se! Nahát, ezt tudja meg az Isten! Anya és Másiknagyi azt mondja (kivételesen egy követ fújnak): – Nem lesz ennek jó vége! Hát nem is lett! Másiknagyi szerint hozzájuk kell költöznöm, mert veszélyben van a neveltetésem. Pedig Nagyapa most tanított meg ollóval kolbászt vágni. A Ház a sziklán megy ma, és artistaműsoros a szünet. Hajrá, púpos! 70

71

XIII. A GYÁR AMIKOR EGY RIGÓFÜTTY LEZUHAN A FÁRÓL AKKOR FOG MAJD ELSZAKADNI A HOLNAP A MÁTÓL (saját termésű házipor) Egy nagy gyárnál, csak egy még nagyobb gyár lehet titokzatosabb, még akkor is, ha abban csak ködöt csinálnak. Egy újszülöttnek minden régi termék: Új. (Ismert szerző a 20. század végéről) …a dehidratálás olyan kémiai reakció, amelynek során valamely vegyületből vizel hasítanak le úgy, hogy ezáltal a molekula szerkezete megváltozik… (NA, HONNAN ÉS MIÉRT?) A GYÁR (11) egy objektum a régitemető, az ótemplom, egy gazos iparvágány és hajdanvolt Öreg-Bene Ferenc múlton merengő malma közé szorítva. Cukorgyártásra hivatott, ezért az idénymunkások kenyerét eszi. Igaz, az idénymunkások meg az övét, úgyhogy kvittek is lehetnének, ha a vezetőség (a már más pozícióban leszerepelt nagyságok), az adminisztráció és néhány lézengő Ritter (a néphit kardbantartóknak véli őket) nem csipegetne le az édesnek nem nevezhető bérléből (lapzárta után érkezett: a GYÁRAT egy dél- kaledón keserűsó-gyáros, részvéttöbblettel megvetette!). De hogy Okos Tóni Ticián, VÉGÁLLOMÁS illetőségű filozófusunkat idézzem: – Ahol lószar van, ott volt egyszer ló is. Na, kezdjük. A cukorgyár a régitemető, az iparvágány, az öregmalom támogatta háromszögben szerénykedik. Ha leszámítjuk a répafejelő lányok hajnali vihogását, a cukrosbácsik ólálkodásait és a kialvatlan „édesfiamelkésünk- gyermekek” óvodába rángatását, a táj, mondhatni idillikus. Északon a diabetikus halaktól nyüzsgő Ópataka, délen az üzemnél egy picit nagyobb Kultúrháza. Keleten alternatív harangzúgás. Nyugaton latolgatás. Ja, és ott megy le a NAP! Óvár minden józanéletű polgára, legyen az földműves, iparos vagy artista, leginkább orvost, ügyvédei, vasúti főtisztet szeretne látni gyermekében. Nagyon kevesen merészkednek oly magasságokra hágni (meg gondolatban is), akik: Cukorgyári-állandót képeztethetnének ki. Egy cukorgyári-állandó olyan, mint a Kinder-karbantartó. Kinder Állandó Antal, ma már Svédországban élő matematikus 1969-ben fölállított elmélete szerint: 72

Egy rossz zenekari felszerelés, gyök alatt sem egyenlő egy rossz zenekar fölszerelésével. Ha a házilag barkácsoltat egy H-nek vesszük, és közben áramszünet lép föl, akkor a nem várt (nevezzük nv-nek) eredményiéi eltérünk. Igen ám, de az nem nv, hanem kényszerű próbaszünet (KprSz). És a villanyóra meglódul (V), de a Muttert a díjbeszedő föllocsolja (H2O). Ha a képletet leírjuk, rögtön érthetővé válik: Később, még a Nobel-díj előtt egy leheletnyi módosítást eszközölt. Mint expozéjában kifejtette: kimaradt a Jépont komponens (nevezzük J.-nak). Miszerint: Jépont minden csajt kidob, ám a legjobbakat nem, megtartja kabalának. (A lehelő legideálisabb rövidítés is ez esetben kíméletlenül összekuszálná az egyenletet, ezért még jóidőben elállt a korrigációtól.) Inkább írt egy mjuzikelt, és vett Londonban egy Hírboltot. De tudjuk meg, a hatvanas évek közepén Kanti (miért ne becézhetnénk egy majdnem nyugdíjast) kilencven kilójával, egy-két évvel fölöttünk, miért ne lebeghetett volna húsz centivel a föld fölött. Miért ne görbültünk volna meg egy elszánt cukorgyári karbantartó- villanyszerelő előtt? Basszusgitár és Einstein. Ez volt a híres Szaharin! Úgy megalakultunk, hogy na. Egy pacsirta nevű, felejthetetlen minőségű rádió volt a bázis. Nekem egy úttörődob. És számottevő, húrt, meg a velejáró feszültséget eltűrő jószág. Most közlöm az utókorral: igaz, úgy tűnt – én viszem a balhét! Messze a leggyöngébb voltam! Csak zeneileg elhivatott. És ez kevés. Egy halvány sikeres KI MIT TUD-elődöntő után, még maradék reményem is ott maradt a konzervatóriumban, behangolástól állandóan narancsízűnek érzett folyosóján. Ha maga Tingli-Tangli, akkor mi meg Csiki-Csuki. Egy égővörös, valahonnan ismerős kiskölök rám szól, klassz volt, ne törődj velük. Úgy tettem. Kis hülye, amikor én a híres Szaharinon elmélkedtem. Almácska vár, és leégett a próbateremnek aligha nevezhető Bucilakás. Az Ifiparkba pedig nem megyek, mert a hajamból egy millimikront sem! Mit tegyek ma? Talán megrázom türelmetlenül várt sörényem. Pampam-pabampam-taktak. És miért nem Ducilakás a Buci-lakás! Akár Bruneschellit is idézhetném a Vatikánból. De kupola ide, kupola oda, ez idő tájt még nem vagyunk ilyen műveltek. Én a kis vörös kakas szeretnék lenni! Almácska vár, nem megyek. Egy érvénytelenített jegy hátoldalán dekkolok. A kurva életbe! Mindent kitalálnak előlem! Bor Béci, aki egyszer egy pillanat, és azután soha nem felejtem el, rám tenyerel. Neked ott a helyed! Mondom, hol, de Ő is tudja, én is tudom, Naoda, érted, NAODA! Már egy csomó zászló kész! Béla. Én a Szaharinnal dolgozom…Miért, az kicsoda? 73

Bazdmeg, hát a Duci, a Buci, meg a… Ki ne mondd! elment… A Bélára gondolok…Mondom, hogy elment, Cirok… mit szólnál egy Cirokhoz? Béla! Tudod, hogy készül a zene? Persze! Elkezdetek jáccani, én meg örülök, és majdnem minden csaj velem rokizik. És a szünetekben? Hát…akkor kimegyek és versenyt hugyozok a pasikkal. Bélám, nem ez a zene, a zene az, amikor Te a szünetben kimész és versenyt szkanderozol a csajokkal. Ez duma… na, Naoda vagy a fehér halál?! Egy marék forradalmi hajszál minden vigasza. Basszátok meg! Énmiattam nők verekedtek! Már akkor tudtam, ilyen nem lesz többé! Most kezdhetik a „Kegyetlen tengert” és, ha nincs, aki beugorjon helyettem, akkor dob nélkül bömbölnek. Ciki van. Hűtlen a gyárhoz, hűtlen a zenekarhoz. Mocsok alak. Talán még a néphez is hűtlen. Két picsa meg egy langyos utasüdítő. (hajósurrogás) Most kezdhetik a „Kis vörös kakast”. Buci izzad, ideges és nagyon bánatos (lehet). Játsszuk a „Szetisfeksönt”, csak úgy, natúr. A dögök sincsenek itt, meg őkelme se. (Kimegy az egyik erősítő.) Fogadjunk, hogy elmentek a hajóval. És igaza volt (hajó-Mari-Cinó-kürt- bőgés). Mi több, egy belvárosibb zenekarral tárgyaltam, és ma már eléggé el nem ítélhető módon otthagytam őket. (Templomi csönd. Gyertya.) Kétszáz banda és húsz nő között választhattam. Most kiestem Borbéci szeretetéből. Ennél látványosabbat senkinek nem kívánok! – Apu? Itt dolgozik Anya? (most miért rángat?) – Apuci. Mit csinál itt Anya? (Azt mondja, cukrot, meg mindenféle rohadtságokat.) Szomorú vagyok. Szegény Bor Béci. A csúnya rongyláb király. A szünetekben a csajok messze elkerülik. Nem velük, hanem egy-két buggyanttal a kultúr mögötti gazban távhugyozást csap. Béci ebben is verhetetlen. Bélám, nem az a zene, amit remélsz, a zene a pam, meg a pampabluba. És igazán akkor lesz belőled Bartók, ha én a gáztűzhelyen szárított hajamat megrázom. Én vagyok az isten! Az a szörnyű, hogy elhitte! Az más kérdés: én is. Lelépek… maradék magamnak. Le én. És íme: a veszett piros és korán ellopott szexbomba, a mindent elsöprő hajók áldozata. Egy ilyen Belgrád-rakpartról induló buli, lomha, kleopátrafrizurás, anyutól kölcsönzött illatú babát takar. A baba nyűgös. Most esik vagy zene lesz. A Nagyméltóságú dönt. Ne feledjük, hatvanötöt írunk! Kedvenc vörösöm összemarakodott a kedvenc barnámmal. A hajó tengeribeteg, a hajó szentendrézik, a hajó hurcolja ezt a vissza soha nem térő estét. A gyárban ilyenkor Én vagyok a császár, itt meg a huzattól zúg a fülem, ezt a rihét örökké lekérik. A kis almaarcú megsértődött, és „valami” barátnő által támogatva bőg a hajóbüfében. – Az előbb majdnem ránk jött egy Hoffer (ez egy traktor)! 74

– Cssissitt! Apa szerint, majd JÓL megnézi azt a pasit, akivel FLANGÁL. (Ezt meg kell kérdeznem Nagyiéktől, hogy mit jelent.) És kettétépi, mint a búrkiflit (mondja). Apu nagyon művelt, annyi, de annyi más szót tud, hogy nem is tudom, Anyu miért is flangálhatna más Pasival. Hajnalban elrohant a boltba, reggelit ken az összes VADÁLLATNAK, csak a Nagyinak nem, mert Nagyi egy kis teát iszik mindennap, kétszersülttel. Azután elrohan „zongorázni” (ez gépírást jelent), este hazajön, tele cekkerrel- cukorral (ezt már tudom, mit jelent!), Nagyi szerint jól teszi! Nagyapa viszont azt mondta, a cekker egy szatyor, olyan, mint nagyanyád, csak fiatalabb. És egy táskát lobogtatott a szeme előtt, enyhén kiabált, de miután közvetlen a tisztasági festés után voltunk, az öreg (a szatyor szerint) BE VOLT ÁLLÍTVA. Elhagyja a gyereket, és RÁADÁSUL egy kocsma előtt! Nagyapa soha nem volt BEÁLLÍTVA! Nyílván ezért bicegett (lőtéri seb) be a hátsó szobába morogva. cekker-cukor-hol-egyet-hol-kettőt viszik-viszik-mindenki viszi de az ÉN lányom ÚRILÁNY. Ne hozzon ide egy sztálintnyit sem! – Apa! Itt dolgozik Anyu? (megint rángat) (sziszeg) Mindkettőt megölöm! (ezek szerint két Pasi van!) A gyárnak egy jó nagy két kéménye van. Meg egy torony, de az templom lehet. És nagyi tesójának omladozó malma. Másiknagyi azt mondta: az a fasizmus befellegzett várai. Nem tudom, kit kérdezzek meg, mi az a fasizmus? – Apu, miért szaladgálnak? (Azt mondja, maradj veszteg, előbb megölöm a rohadékot, és hogy jeget visznek valamilyen elvtárs valagára, és félárva leszel, mert utána Anyád következik. Ennek legalább a felét értem, de azt mondja, letarolom őket, mint a répaszedő az ujját, erre kapok egy taslit, mert röhögni kezdtem… volna…) KÉSŐBB RÁJÖTTEM, A RÉPASZEDŐK, AZ ASZTALOSOK, ÁCSOK ÉS A DIKTÁTOROK VESZÍTIK EL EGY VAGY TÖBB UJJUKAT (vae victis) AMIKOR MÁR MÉG ENNÉL IS KULTURÁLTABB LETTEM, AZT IS TUDTAM, MIT JELENT. HOGY ÖNÖK IS TUDJÁK, EZ AZT JELENTI: JAJ A LEGYŐZÖTTEKNEK! De most még kiskölök vagyok. Ott és akkor. És várjuk Anyát. Azt nem értem, miért kell egy fa mögött állni. A Hoffer elhúz, ami egy röhej, a Hoffer az oviban egy kertésznek a fia, és előkés kötényt kötnek rá minden reggel, hogy ne hányja le a ruháját. Persze örökké leokádja, és jól elverik este. Nem értem ezt se. Miért neveznek egy ilyen dilajról el ilyen nagy és erős traktort? Közben rohangásznak le-föl. Kallósnéni kezébe is egy vödör, Elvira visszafelé egy csomó vízzel. Jó napot, szervusz, szépfiú… MIÉRT NEM ÖNTIK KI? 75

Zsófi néni, egyik hóna alatt a kisvödörrel, a másik hóna alatt egy nagy darab jéggel. EZEK MEG VANNAK ŐRÜLVE! (megint egy atyai) – Cssiitt! Nem, fogok még miattad is börtönbe menni! Majd a Pasi meg a Jóanyád, az igen. Azt leülöm. Ha ötvenhatban szabadulok is, akkor is kikészítem ŐKET! HA-HA. ÖTVENHATBAN REPESZT SZEDÜNK A KISPIAC ELŐTT. ANYÁMRÓL KIDERÜLT, HOGY NEM „OLYAN”! APÁT SEM CSUKTÁK BE SEMMIÉRT. KISVITÁNAK MEGHALT AZ APUKÁJA, ÉS NEKEM ELŐSZÖR A VÉCÉBE FÖLÁLLT A KUKIM! De most még kiskölök vagyok. Ott és akkor. Apa leskelődik (szerintem leskelődünk). Azt mondja, ha ezt elrendezi, bemegyünk a városba. DE HÁT MÁR EZ IS AZ! Alig várták a gyógyszerszagú házat. Végre a szomszédék gárgyult gyermekére ráboríthattam az előszobafalat! (A társbérlet soha nem felejthető illata.) – Fölmegyünk és győzünk! A szomszédék gyógyszerszagú óvadéka nem beszélt (és milyen igaza volt) ezidáig. Bogyópistára rántott előszobalét hozta meg a paradicsomot számomra. Nem letoltak, hanem most már minden nap TÁTRACSÚCCSAL vagyok etetve! Én nem akarok másik lakást. Nem akarok másik szobrot fölülről! Most van egy cicám, kutya helyett, most van egy dadogós barátom, van egy köpőcsészém, a földtől alig magasabb ablak helyett. Azt mondják, az énokozta ijedtség beszéltette meg Istvánkát. Ez jó. Minden nap kellene egy ilyen sühás! Kár, hogy ezé a hülyéé az a cica, ami valójában engem illetne. Utálom a macskákat. De igazából nekem kellene, hogy legyen! Apa néha azt mondja: HÜLYE VAGY? Szerintem ez kérdés. A Pisti apukája soha nem mondja a pistára, hogy: „hűje”. Mégis beíratták a gyedóba. EZ AZT JELENTI, GYÓGYPEDAGÓGIAI KORREKCIÓS NÉPI EGYETAKARÁS DOLGOZÓK OSZTHATATLAN SZERVEZETE. És én miért járok hittanra titokban? Cinó nyűgös, Almácska álmos. Ilyen jó barátságot csak nők köthetnek. Az unalmas és olajszagú hóhajón egyedül én öregszem. Fehér a hajam, fehér a Jakóm, a cipőm. És elmegyek én is hányni, mert se dolgom, se igazolásom nincs ebben a kényszerhajózásban. Észak–Dél összefogott ellenem. Szarok a Bem-rakpartra, ha a Belgrádon kiköt a HAJÓ! Zuglóba már csak egy ugrás (ha jön a hetes). Öklendezek, mint a kikötni készülő társulat. Már nem kellek ennek a nevetséges helyzetnek. Nem tudom, miért szárítottam nyitott gázsütő fölött 76

vézna hajamat. Nem ettem a dermedt rakott krumpliból. Nem tudom, öcsém megérdemelte-e azt a flegma búcsúszót: HÜLYE KISKORÚ, A BÁCSI MEGY A NAGYOK KÖZÉ ASZALNI! Ma már tudom, azt kellett volna mondani: Szia, Pöcsi, holnap Te is ilyen hülye lehetsz! EGYÉBKÉNT EGY ISMERETLEN, DE EGYÉRTELMŰEN ÚTTÖRŐHÁZI ELADÓKISLÁNYTÓL KAPOTT VÉLETLEN PUSZIVAL TÁMOLYOGTAM HAZA A BELVÁROSON ÁT A KÜLVÁROSBA. – Kérem… kérem! Kisfiúcskák, lányikák! Ez nem guller, nem belvárosi bélvarázs! Nem fogdosódunk, nem rágózunk! Amerika messze van! Balra kettő… három és, elég. Fiam, munkaköntösbe nem jövünk legközelebb! Maga balra, vegye ki az alanyból az ujjacskáját, mert rácsapok! Has be, fenék ki, a tüdő dolgozik. Három négysasszé, hárompontottjó és fordulunk… Gyécik… Gyécik, nem magyaróra van, hanem illem és táncika. Újrakezdve… Umpappa… Bogárkám, Hrabalovics! Tessék együtt lépni a zenével… Három, és elég! Na, kérem, most szünet levend, aki hugyozni akar, az kimehet pisikélni, a többi, ha beszarik is, megtanulja a pazodoblét! Tamtaramtam… tam… tamtatam… tam… és így tovább, megy ez, kedvecskéim… megy. Csak odaadás kell, és mindjárt furminábl! Ám amelyik piszkosdisznó a tárgyhónapban nem fizetett, legyen olyan drága, és rójja le adósságát a gépzongorát kezelő és mindig időzített Dolfi bácsinál! A parketten egyébként nem dohányzunk! A párkett az szent! Mindennap Donelvira néni vixeli. A jó modor és a kurva élet között húzott határ ilyen kicsi, has be, fenék ki, és tessék… …Na megint… megfordul… három és elég! Holnap Dunajevszkij: Hömpölyög az Ob című objektumára fogunk balettozni! Na, hess! nem kell hízelegni! Melegvíz nincs! Tessék otthon feredőzni, és legközelebb ugyanúgy gyanútlanul! Örültem a szerencsémnek! HÁT, FIÚK, AKKOR, HA MÉG IDÉN KIMEGY EZ A SZAG, SZERELJÜNK BE: PRÓBA! Nos, hol itt a gyár? Teri mamánknak a felvégen lány-anyag. A Várpatak (azelőtt Uricasino) vendéglő ivóköre. Az orvosi rendelő, de még az aggok elhelyezését képző intézet munkaadója is. Somogyi Adolf órásmester melasztól és portól eltömített óráinak tengelye. Édes lustított rugót, nyugtatót és fejfájás elleni pirulákat áhító létezmény. Csak a Lajos ül, meg talán a posta rendíthetetlenül. A le nem rótt kegyelet, meg a be nem fizetett csekkek biztonsagában. Pedig ez a GYÁR a répacukrot is feledtetve, adott EGY ZENEKART! Igaz… hol van már az a zenekar? De hol van az az íz, amit akkor cukor által édesnek nevezhettünk? 77

És hol van az a nyár? Hol az édes szerelő? Ha még emlékeznek… elment az utolsó vonat! Ezt nem én mondom, hanem… FIGYELJENEK… Borbéci: – Hát este vége volt a bulinak, akkor haza aváztam, a mutter őrjöngött (isten nyugosztalja!) de én már úgy feküdtem le, hogy hetfű meló, kedd, szerda megint, csütörtök, péntek is. Szombat csak fél nap: ÉS JÖN A VASÁRNAPI NA ODA! Esvány: – A mamám egyszer eldugta a ruhámat, én meg pizsamába szöktem a Bulira. Ha nem ismertek volna a rendezők, azt hiszik, a jelmezbállal tévesztettem össze a… Bocsánat, azt hiszem, nekem, mint halottnak nincs jogom nyilatkozni… Kisvita: – Baromi jó volt. Ők voltak az én Apukám! Meghaltam volna értük! Kaja, pija, vagy hol alszol, az nem volt téma. Nézze, én már szociológus vagyok, ezért merem kijelenteni, hogy IGEN! Plesz Krisztina: – Álljon meg, kisfiú! Nem tudom, lehet, hogy izgi volt, de régen is még srégen is. Ha most ránéz az órára, meglepi valami. Nem?… Na. Bartóktól önöket csak a bőrtokok választották el… Ja, és még valami… ha még egyszer… Habán Sámuel: – Kérem tisztelettel, engem ezek a gyerekek egyszer elhurcolásztak a Gyárba, és Isten áldásától kísérve, ötven éve őrzöm a nyájat… illetve őriztem. Nos, az a ricsaj akkor nagyon megrémített. Ma már tudom, Jézus ott Volt velük és velem. Kibékíthetetlen emberek gyermekei ölelkeztek. A legjobban előkészített miséim sem hoztak ennyi együttérzést. Már persze abban az időben… egyébként, ha nem venné észre, korán az Úrhoz szólított István testvéremmel együtt, mi már nem vagyunk… mennem kell… az Őr legyen… Kucsa: – Hát az oltári volt! Figyelj, a lányom kettő-hetvennel lett meg. Ez már a harmadik, akit spontán szültem! A Prof meg mindig császárt javasolt. Nagyon- nagyon zenéltetek akkor. Te, én sokszor bepisiltem a bulitokon. Jó, néha bementem az Alfára, meg a Szekereket is nagyon, de nagyon bírtam. Tudod, akik a Gyújtóba’ játszottak! De ti, meg te! Hogy irigyeltem a Húgomat! Buci: – Miután én találtam ki a dolgot, csak azt tudom ma is mondani: kurva fegyelmezetlenek voltatok. Nekem a gyomorfekélyem akkor indult, plusz egyetemre jártam, szedtem le a szövegeket a magnóról, ami erősítő is volt egyúttal, meg támasz, ha a szél csapkodta az ajtót. Te meg soha nem ütöttél be pontosan a… Á… tudod jól… szóval kurva jó volt! Marika: (nem ér rá) Ágasvári Eta: – Ó… maga az… Na, kérdezzen, kérdezzen! Tudja, úgy szerettem magukat, kedves aranyos fiúkák! Csak hát akkor még elég nehéz volt a helyzet. Nézze, mi igen kemény kenyéren kerestük meg a boldogulásunkat. Mind a három ujjamon meg tudom számolni, hogy lettem a Kultúrház igazgatója. Na, kisfiam, a nyakkendőkötelezettség, meg a farmertilalom utasítás volt. Engem nem zavart a zaj, mert akkor már otthol voltam. Az én múltam megengedhette azt, hogy szombat-vasárnap csöndbe’ legyek. De a rend, az rend. 78

És ez az volt akkor is! Én készültem, arany csemetéim, és leástam. Tessék. Nézzék meg, egy korábbi és jóval népidemokratikusabb rendezvény forgatókönyvét! Ez levél! Ez, kérem, program volt. Akkor. Fontos ügyben el kellett mennem. Ezért most minden erődet be kell vetned! Ágasvári etnő. Ez én vagyok! Rád mindig számíthattunk! Nagyon fontos, hogy a Cukorgyár alapszerv és Tápgyár minden mozgósítható aktívája mobilizáljon! Ha nem jönnének, akkor szedd össze az öreg Vitálist. Az olyan jókat tud parodizálni. (Persze, előbb hallgasd le, vagy ilyesmi.) De semmi latabár vagy egyéb… Érted? Találkozás-megszólítás-klubtárs. Köszönés: Szabadláb! Tásak! (enyhe karlendítés) Jelszó: Kín a bárány, benn a Farkas et. A klotyóról leszedni azt az angolos betűhalmazt! helyette: Révay. A védnökök névsora, amit húzass le, a következő: Rákosszentmihályi- Mátyásföld választott képviselet: Dr. Fiáker Igric 300%-os alkoholista és népi zenekara. Ne döbbenj meg, ha a vendégeket több tropikus takarítónő zaklatja! A fölmosás és az aknavetés politikai adat! Ezzel egyszer s mindenkorra leszámolunk az amerikaiakkal! A nagyterembe, csak az esztrád után lehet bemenni! Remélem, minden rendben lefolyik. Et. üdvözlettel: Váry eta. LEFOLYT. 79

XIV. A VÉGÁLLOMÁS No comment! (angol) A VÉGÁLLOMÁS (9) kunkor, Kéregető Félkéz András vadászterülete. Kéregető Félkéz András lát el történetekkel rendszeresen, „csak egy húszast, testvérkém, de nyócötven is ölég” a mindennapi prológ. Szponzor vagyok, hallgatom. 80

– Vót egy kutyám, ne tudd meg, ilyen picike (mutatja), na, ez a kutya most el lett adva itten a kispiacon, t’od hol, flamós vót ő is, én is, hát köllött a suska. Ne tudd meg, vettem egy kóbászt. Ekkorát, ni! Vagy húsz deka (mutatja), oszt a felit behalóztam, a felit meg adnám neki (sóhaj), csakhogy ő meg mán e vót adva. (mutatja) Behalóztam az övét is, oszt ne tudd meg, főgyütt az alsó, az enyim, de min ki a fődre (öklendezést imitál), a kutyámé meg (fuldokolva röhög), hát az övé meg bennmaradt! (csapkodja félkézzel mindkét combját fölváltva) Ne tudd meg, az enyim gyütt ki, az övé meg bennmaradt! (visszanyeli taknyát, nyálát) Tesókám! Hát ez az isten szara! (szeme kihűl) Aggy egy cigit! Még hallunk róla, de most menjünk tovább! A végállomás egy kunkor, üvegpagodája megannyi kilökött szem. Megdermedt váltók, igazán fáradt olajtócsák, egy volt halsütő. Zsíros függönyét még tisztességgel be sem húzta. Az Asszony minden karácsonykor itt álldogál töméntelen szatyorral megrakodva és vár. – Néni, itt már nem jár villamos! – Már nem? Nem baj, akkor megvárom a következőt. Visszaül a huzatos váróterembe, elrendezi maga körül a cuccait. Az öregasszonyok irgalmatlanul türelmesek. Nem tudnak arról, hogy meghalt John Lennon, eltávozott Örkény István és elment az utolsó VONAT. – Naccságos csoportvezető úr… legyen má’ kedves, ekkis szívességre kérem. Az onokám irtya eszt egy igen bizalmas helyről (eddig mily eredeti írói élc). Csak tuggya, se a szemüvegem nincsen nállam, se nemigen tanultam meg olvasni… (hát ez sem mentes hatások iránt) … Nagy könnyebülésére a fijamnak (mosmár ota figyeleg) nono foktya… óvatossa má (hogy lehet, hogy nem unom) (még mindig ÉN: unom, de leeshet itt még valami, ezért elvállok és a gumikesztyűt is desszantos-türelemmel fel:) KEZDEM: – Nagymamám mostan áthoztak a… gyházba az ellátás i… jó: anya, ha megérhette volna, amit apa, hála a j… nem, akkor boldog lenne. A fia közül egy legalább… lett. És kiállta a… ezerszer kiálltok … hozzátok: be ecedtet. Ez mindannyiunknak maga a … főzde. egy testvérünk által bejutott erjedet a… a már ká…le… kis kenyérrel. Igen, le… és most a meséje bánja, persze meg…ük, mégse küldött fén..pet. De itt sokat go…lok rád és minden..re. Ha megvolna az amin, anya, te nagy…, mg az ap… együtt nézünk a …jónál, amikor… halászott és nem fogott semmm…, és olyan jót röhögtünk, ez kéne, mert a tetoválás… mégis rám tudnák rajzolni, lehet, hogy e miatt most meg… kapok, csókol:… Látom, fiatalember maga is elóvasta. Itt mindenki elolvasta már legalább egyszer. Ha nem sértem meg… Plesz… Plesz István… doktor. Na csak névrokona, vagyis távoli a nagyhírű cukrászéknak. Úgy tűnik, szeret olvasni… hát, én meg csak úgy üldögélek. Otthon vagyok idegen. Hidegek a falak, hiába fűtőm őket. Könyvkiadó voltam, ha meg nem sértem az urat. Aztán meg könyvkereskedő, de ezen az utcán nem sokat kerestem. Egy Révayt eladni lehetetlen. Maó még 81

szo-szo. Nemde, a már soha vissza nem kunkorodóra vár? Nagyszerű, nagyszerű… Ajánlhatok esetleg valamit…? Mindig van nálam egy-két csemege… Van itt, kérem, használtnak nevezhető könyv is. Ez például lyukas. Feltételezem, asztalbillegést volt hivatott kompenzálni. Ez egy keskeny polc áldozata, fölöttébb félbevágták. Ebből eléggé el nem ítélhető módon, kitépkedtek lapokat, ez meg minden sarkán paprikás-zsíros. Ebben egy avítt parizerszelet lehetett a könyvjelző – megjegyzem a gyorsolvasás egyik apostola tehette, mivelhogy az egyik oldalon már a másikat is olvashatjuk. Amit itt lát, ebben a stanecliben, az megmentett példánya egy nagy idők nagy líragyűjteményének. Na, ebben meg a dedikációk tettek némi kárt. Beleolvasok, de olyannyian megírták már… nos, ha vállalja: Idézem: orulok Van elseje MüFordit dr. Peter Hany es csalad 1881 Berlin K. Marx A KÖZÖSSÉGNEK 1907. Boda Ferenc M. kir. Főügyész LEFOGLALVA Budapesten, 1920 1895/202-Bt. 39. dr. Hertelendy halála kapi tallistákra!!! szabó Ellek sztallos újPesten!!! győzunku Gyis!!! Figyelj Faszikám! Kivéstem neked a – na találd meg! – pont elfér benne a román konyakod. Zareát tettem bele, mert azt kaptam! Ugye ugattam, hogy jól jön még a FOXIMAXI! Faszikád Na: látni méltóztatik. Sárgább a körmöm, mint a diplomám! Kérem, én csak bagózok, batózok, de mit juris utriuque doctor! Apám adta a könyvszakmát a kezembe, nem lehetett széttárni. Elkaptam, most széttárom, lent vagyok. Akar egy Mikszáthot? Jókait? Arany gerinc, jubileumi, van belőle egy nyolcvan centim. Ha nem, nem. Én, kérem, nagyon is tudom, hogy ide már nem jön villamos. A VÉGÁLLOMÁS (9) elvetélt kunkor. Kéregető Félkéz András és Okos Tóni vadászterülete. Most éppen Okos Tóni lát el történetekkel. 82

– Nos, uram, föltenném a nagy Albár kérdést. Mi az elem? Túróst, nekem legyen mondva! Nem a vegyi értelemben vett miazmákról szólok. Ámbár, amiről szó lesssz (hány esszel írja?), nyilván elem is, de ez elemelem… Hah, jó vicc– szóvicc. Komolyra. Hát nekem lett volt mondva: loptam egy elemet. Egen, ebbe a kisrádióba. Ebbe bele. De viszont igen rövid ideig kulminált szerénysége. Na, most, kérdem én, mint antiamerikai tojásfejű? Panaszkodhatom-e valakinek is, ne adj vacsorát, reklamálhatok-é ott, ahonnan lopatott, minekutána viszont be is vagyok csapva nemde? Mert, ha teszem, ugyanezt a batérkát kifizetem, szerénysége akkor ugyanúgy, idő előtt exitál. Na, jó, akkor nekik legyen mondva, legális panaszt tehetek, de a becsapás ténye változtatlan. Az a Kirkegárd (hahó, most te tévesztettél Okos!), jó, hát elfelejtettem, hogyan kell írni. Na. A lényeg, nektek legyen mondva, az a Søren, igen Søren, ez a keresztneve, erre emlékszem. Hehe, kíváncsi vagyok, hogyan gépeled a svéd ö-t! Hagyjuk. Egy-egál. Na, hagyjuk kibeszélni, jó? Az én Elemi Becsapatásom kérdésköre és a fent említgett Ábrahám problematikája azonos. Nem tudjuk, mi a helyes út, de mindenképp kopik a cipőnk. Vagy teszem azt, veszek egy rosszat, és mellé elcsenek egy jót. Be vagyok-é csapva? Csak félig vagyok becsapva? Vagy maradjak békességben? Egyébiránt tudja mennyi választott el a doktorátusig? Hah! egy pár év. Baracskán. Tudom, gyönge volt, de megyek rádiózni. Albanberg lesz a Kossuthon. (Ó, már megint ez a szobor – lásd ott!) A VÉGÁLLOMÁS (9) egy kunkor, értő kezek abortálták nem olyan rég. Kéregető Félkéz András, Okos Tóni és Habán Endre vadászterülete. Most éppen Endre lát el történetekkel. – Na, mi van, nem tucc telefonni, vagy mi! Mi? Hanyat doptá’ be, mi? Én eccer háromot, az’ mékse tuttam beszényi. Mi? Há’ nem is vót kit hínom, az igaz. Peeg háromféle emberek vannak. Akiknek titkos a számik, de aszok szarnak ránk, magosan. Asztán akik nincsenek othol, asztán csak búg az a kurva. És azok akik magánosok és mindik foglaltat mond a gép, me mindig másokat hívogatnak. Ity mindenki pedobál, a többi mek röhög. Bedobátá’ te is, mi? Láttam, bazeg. Háromat tökőté’ el. Ecce főhivtam a Szilátyit, mi? Akkó még megvót a rágyóm, aztán a geci Okos elopta. Szokol vót, megisme’tem, me’ vót rajta egy karcolás. A Okos az ety moslék, pofázógép. Hát akkoriba’ éccaka hajgattam a Szilágyot. Mek aszt a sok barmokat, akik betefonátak, hogy így a Szilágy úr, meg úgy a Szilágy úr! Én meg fekszem a homokládába’, asztán hajgatom a sok telfonos szerencsétlent. Há’, most má’ nincse rágyóm. Néz’eg, baszkikám, én má’ csak itt lakok a homokosládába. Ez vót régen a sínfékhomok. Este főhajtom a tetejit, bemászok, aszt visszacsukom. A zsaruk se basztatnak. Na, gyere, van e’kis almaborom. Bassza meg, megfagyott! Hát már esz is csupa víz! Má’ mindent meghamisítanak. Megy még a Szilágy? 83

Mi? Na, nézzed itt a Nagyjóska, ezs a takaró emmeg egy nejlon, esz van, ha esik. Aszongyák, azé vagyok a Habán, mme’ ety pap csiná’ta föl az anyámat. Hát hasonlítok én egy csuhásra? Az a pocsvadék Okos, asz beszé’ ilyen szemécségeket. A Váry, az vitetett e’, mer’ ez a nevem. Ötvenbe’ aztán Barcikán építettünk egy Vegyigyárat. Aszongyák, azokba a rablakásokba’ most a munkások laknak. Fasza, mi? Négy év rabi-ropi vót. Mi? A homok jó, csak ne ázzon meg, me’ akkó mekfagy, mint a almaborom. Ha majd megin gyüssz, fölóvasztom, ha meg nem vónék itt, csak kotorgy bele a homokba, oszt mektalálod. Csak vigyázz, me’ a Kulka szemetes, mek az a Szemét Okostóni, az is kutakszik. Na, becsukok. Mi? Pá! A Kulkáva’ megetetem a lapáttyát. Megetetem a szarlapáttyát, ha kutakszik. Ott álltam a jeges szélben, ahol valaha villamosra vártam, miután a Kisbulgárt hazakísértem. Karácsony illata lengett a sötétben, és mellettem a sínfékhomokos szarkofágban haldoklott egy ember. – A temetőjáratot várom – izzik föl egy pici parázs. – Kurt Vonnegut vagyok Cape Codból – tudja, errefelé vermelték el egyik Nagyanyámat és gyermekkori szerelmem. – Üdvözlöm, nekem is sok halottam fekszik errefelé, de ha arra elfordul, gyalog öt perc a temető. Ez itt csak az előkészítő. Látja, ebben a faládában egy almabor- felvásárló agonizál, és aki ott jön kétszáz szatyorral, az az Asszony a Végállomásról. – Hah, már ide is beosont a jólét. Azt hittem, nálunk New Yorkban van csak ez a kaszt. – És az a másik parázs? – Ahogy beleszívott a cigarettájába, úgy láttam, vékony ballonkabát van csak rajta. – Az, azt hiszem, Ottlik Géza. Már nincs közöttünk. Ő is író, nagyon jó író volt. – A mindenit, én meg azt hittem, hogy csak nálunk New Yorkban vannak csak nagyon jó írók. Na, akkor isten áldja meg, mister… – Idegenvezető… – Mister idegenvezető. K. V. a fejét csóválva eltűnik, még hallom, hogy a jeges földre dörmög: – És én még azt hittem, hogy idegenvezetők csak nálunk… – Hé, Kurt! Jöjjön vissza… Nem mondtam a koordinátákat! Elnyelődött… Bassza meg! – Azt meg már tudja meg az úr, akárhonnan is jött, hogy karácsony elsőnapján én már fahéjas diósbeiglit ehettem, és százötven forintos konzervhalat. Mákos beiglivel törültem ki a makrélát. Erre Meindl kakaót ittam. Hát pénz jobban kellett volna, kenyérre, meg krumplira, és zsír sem ártott volna, de a kakaóvaj meg a mogyorókrém se kutya! Szalag volt rajta, igen profi, meg szaloncukor. Na, azt a kunkorított szalagot kössék a faszukra! A jövő lila-zöld ígérete! 84

Ja, és az a húgyszagú szuperkonzerv. Meg a lógatós Lipton. Hát az kurva jó! Kétszer voltam kezelésen, és sokkoltak, amikor már tudvalevő, nem szabad! Itthon nincs víz, és kikapcsolva a villany! Tizenhatszor vittek a nedvesbe. Félvezető voltam, egy gyönge vicc közepette! Én TUDOM, hogy nem vagyok SKIZÓ, ennélfogva skizó vagyok. Ez logikus. Az uram szintúgy kapott egy karácsonyi csomit, ő arra hivatkozott, hogy három gyerekünk van. Igen ám, de azokat én neveltem, és intézetbe vannak. A két lány: Négyike, meg Májusegy, a fiú, Ő már maholnap katona: Ősznek kereszteltettem el egy zsidó temetőbe. Sokra viheti még. Az uram Szentes István, én meg Gizella vagyok! Szólítson egyszerűen csak Gizinének! Tessék csak megírni, mi történt velünk! Én ismerem magát! A maga mamája egy szent volt! Mondja meg az úr. Ki volt ez az úr? – Valami író. – És a másik, csak nem az is…? – De igen, meg a harmadik is, meg a negyedik is, tele vagyunk íróval. Egyedül én lehetek nem az, ámbár az sem biztos! – És maga mire vár? – Egy szobára, ami majd nagyobb lesz, mint a mai. Nem kell kerülgetnem a filodendront, és a bejárónőm elnézést kér a rosszul összehajtogatott zoknikért. Vörösmarty úrral fogok szivolázni, és annyi cigány zokog, hogy csuda – az ablakom alatt. Csutoros mester reszketni fog, de nem a félelemtől, Nünüke teával rohangászik, Zsébet levelet fogalmaz valami Bolgár herceg esküvőjére. Szent Ferenc városába képzelem magam, és tele szivarhamuzom a tájat. Könyvet fogok olvasni. Azután írni egyet cserébe. (?) Reggel az Andokba ébredek, a nagyablak előtt hóval teli a Riviéra és Kőbánya kedves éjszakái kísértenek. Melasz-patika-kenőolaj illata. Köz-költő leszek mégis. Elestem. Utcagyerek kimetszett nyelvvel. Antiavantgard guberáns. Elmúlt kedveseim koponyáit görgeti a szél. Viszlát! 85

XV. SZÓTÁR ASZALNI – mosoly, harsány kárörömmel tetézve BASZGATNI – finom változata, a „miért nem jöttél időben?” című műsornak BEFÜLT – nehéz testi munkával összelopott tüzelőanyag kispolgári fölhasználása BUKSI – igen személyes szóképzet, ne feszegessük! BÓKLÁSZNI – séta, közel a csavargáshoz BURUTYKOLNI – mélyről fölbugyogó, fölületes beszéd BOZSENKA – végtelenül kedves hajfonat. Egy kettéválasztott hajzat, jobb és baloldalon való feltűnése. Ha nemet mond a viselője, elsöprő erejű. Többnyire nem lehet haragudni rá. Röneszanszosított változata bogyókkal, gyümölcsökkel díszített. Aki észnél van, nem a bogyókra hajt, hanem a BOZSENKA által fölszabadult gömbölyű vállacskákra. Oda egy puszit helyezhetünk el. Na! Ez a BOZSENKA! BOGYÓS – a fenti örömöket mellőző egyén. Arany János szerint: BALGA – Bánóczi József szerint (hogy Ráth-Végh is jól járon): Átabota, balgatag, bangó, bamba és bárgyú (a közepéből idézek), három fertályos, hígvelejű, horpaszeszű (később), süsü, szamár, szűkeszű, szele-kajla (na enynyi!) Ja! és Tőksi! CINIZ – nyelvkotlás, kár a papáért! CINÓKA – könyvbotlás CIRKULÁL – macska télen, kikéredzkedés előtt, többnyire már bepiszkolt. De hát a látszat! Meg a szándék! És köröz-körbejár CSIHAD – megnyugszik. Intőkönyv és öt üveg sör utáni állapot, ha az ellenfél nem üt CSÖKÖTT – nem párthű. Sokszor beleiszik a pocsolyába. Ha nem dadog, ombucman lesz ELTÁNGÁL – miután nem népitáncot rejt a szó, higgyük el, megverettetik! ENOMATENTEMPLAMENT – nekem már van, a télapónak várható, az ámbrás cet meg türelmetlen FLANGÁL – Jókai Mór szerint, aki nem rendelkezik öt pengővel, és mégis le s föl mászkál a promenádon, az nem sétál, az CSAVAROG! Szerintem, aki Jókai Mórtól ezt nem ismeri, az FLANGÁL HÜTTŐZNI – egy már fölhevült és megszeretett lényt kihajtani alacsonyabb hőmérsékletű közegbe KÉRDÉS – hány óra van, ha a percet betiltják? NAODA – a Szaharin együttes fedőneve. BB találmánya. Aki nagyon kíváncsi, elárulhatom, Dakota volt az eredeti, de a Duci és a Buci igazi. Nem beszélve Béciről. Ezt a könyvet egy kicsit az Oszvald testvéreknek is ajánlom PEPINOL – bogumil Hadrivál hőséből keletkezett szó, a. m. össze-vissza beszél, ám nem mindegy, mit 86

SÜHÁS – nagyon szép, az Idegenvezető által kitalált képzavar. Annyit jelent: akit szeretünk, kiérdemli SZÖSZMÉK – frakkon, illetve dohányzóasztalon előforduló farmernadrágszösz SZÖVŐDZIK – kétségbeesetten járkál, le-föl. Nincs állati megfelelője! TASLI – arculilletés TÓCSA – csoda, mely létrejöhet bárhol, ha a földön folytonossági hiány lép föl, némi víz is adatik és két guggoló gyermek TÓTÉKOZNI – 1. sértődött elvonulás Ö. I. tiszteletére. Főleg illemhelyre. 2. fölszabadulni, elvágyódni, lenni 87

1998 és 1999 között a Pannon Tükör, a szerző jóváhagyásával, részletekben közölte az írásművet. © Jépont örökösei, 2009. Minden jog fenntartva! ISBN xxx-xxx-xx-x-xx Jelen könyvet, illetve annak részeit a szerző örököseinek előzetes írásos engedélye nélkül tilos reprodukálni, adatrögzítő rendszerben tárolni, bármilyen formában vagy eszközzel – elektronikus vagy más módon – közölni. Felelős kiadó: Jépont örökösei Az illusztrációk a szerző rajzai. Borítógrafika, tördelés: Szabó Borka www.jepont.hu 88