VÁCZY Jépont Tamás [Jépont = J. = János] [Más értelmezés: Jé! pont Tamás!] díszlet- és jelmeztervező, grafikus, író (Makó, 1948. szeptember 2. – Budapest, 2008. augusztus 26.) Autodidakta művész volt. Magát „képíró”-nak tartotta. Grafikával, illusztrálással, mail arttal, performansszal, plasztikával egyaránt foglalkozott. 1967-ben a rendőrség fellépése miatt botrányba fulladt utcatárlatot „rendezett”. 1975-től olvasótáborokat vezetett. 1977–78-ban részt vett a Makói Alkotóközösség újjáalakításában. A 70-es évek közepén a Pannónia Filmstúdióban készített rajzfilmje (Anyám, a szekrény tele van katonákkal) dobozban maradt. Fontos munkái közé tartozik sajátos, pszeudo-dokumentarista stílusban fogant fantázia-országa: TRIPICON. A maga kreálta birodalom valamennyi aspektusát aprólékosan kidolgozva, az irónia eszközeivel mutatott rá a korabeli magyar társadalom visszásságaira. Verseket, kisregényeket írt és publikált. Számos film, tv-műsor, valamint alternatív színházi produkcióhoz készített díszlet- és jelmeztervet. Rendszeresen tervezett a H. U. R. K. A. Színház, valamint a kaposvári Csiky Gergely Színház számára. Rendszeresen szerepelt grafikai és kisgrafikai kiállításokon. 2
Egyéni kiállítások 1967 • Utcatárlat, Váci u., Budapest 1975 • Plasztikus grafikák, József Attila Könyvtár, Makó 1977 • Távirat, Fiatal Művészek Klubja, Budapest • H. U. R. K. A., Színház és Műtárgyak, Milánó 1978 • Lila Iskola, Budapest 1979 • Színház, Mini Galéria, Budapest-Újpest 1980 • Tárgyemberek, Ikarus Galéria, Budapest • Ocean Galerie, Monte Carlo, Monaco 1987 • Jahn Ferenc Kórház, Budapest 1990 • Stressz, Csokonai Galéria, Budapest • Tripicon Magyarországon, Lila Iskola, Budapest 1992 • „Belegázoltam a tilosba!” Versek, dalok, mobilok, Hatvani Könyvtár Galéria, Hatvan 2007 • „A fal mellé lapulva” – 40 év grafikái, Csokonai Galéria, Budapest 2008 • „Szárnyalj, de ne szállj el!” Kábítószer-ellenes rendezvény kiállítása, Salgótarján Válogatott csoportos kiállítások 1976 • Maros-menti Művésztelep Tárlata, Szeged 1998-tól évente • Rákospalotai Múzeum éves egynapos szabadtéri tárlata, Budapest (Forrás: Gyulai Gergely, ArtPortal) 3
„Ezt a könyvet egy kicsit az Oszvald testvéreknek is ajánlom” Jépont 4
5
0. BEVEZETŐ Köszönöm a néhai, az élő és kitalált hőseimnek, hogy részt vettek ezen a sétán! (egy Idegenvezető) Alig kell nagyobb felület, mint egy gyufásdoboz és rajzolhatunk. Egy levesestányér aljára festett cérnametélt, ha pontos, hosszú ideig kapirgálható. A csönd nem hoz békét, a dörzspapír nem pihen, mint ahogy nem pihen a sámli, a díszkard vagy a nyúlprém sem. Ezek nem hátratekintő Jószágok! Nyugalmat okozhat egy véletlen meggyulladt fácska, az agyongondolkozott éjszakák, hátizsákok és a bérfuvar. Egy virág, egy kutya meg egy mimóza. Vagy egy el nem helyezett bomba. Egy szép lány válláról lecsókolt csillag, krémeslepényről lefújt porcukor. Az idegenvezető hátratekintő Jószág. A már bejárt területre viszi a Járatlanokat. Ha befizetnek és követik, mesél. A mellékutcába is becsalogat. Hogy húzza az időt, és növelje bevételét. Egy-egy fácskánál könnyebbek, egy boltocskánál szegényebbé válhatunk. Az időjárás nem lehet akadály. Zápor, szél, zivatar, hószakadás. Fegyverropogás, egy nő gyöngyöző nevetése. Kutyaugatás, aknaszilánk. Savas eső, mézízű csönd. Selymes hazugságok vagy ónos ígéretek. Szerelemszerű várakozás, ciklontánc, munkadal, a kőtörő hátat rohasztó görnyedése, hurrikán, misztrál. Fékező barátság, lendítő ellenség, gátszakadás. Özönvíz és millió voltos repedés. Emberlavina aszálymagány. Az utca végéről előtörő ár, mely halottakat sodor, hogy előre jelezze: hova készülsz, hová mész. Mert jöhet valami ÚJ. Mikor az utolsó mondat, mint jégkockába a buborék… Belefagy, és a semmi láthatóvá válik. „Elmúlt kedveseim koponyáit görgeti a szél.” 6
I. AZ UTCA ÚTIFŰ – Plantago (útilapu) ULAPI – 1. útifű 2. bojtorján ÚTSZÉLI ZSÁZSA – Lepidium draba (borserejű fű, kásafű, koshomlok, nagyborókafű, pórmustár, rézsuka) UTAMBOR – Lepis vinum (részegesfű, asszonyhaj, vesemese) UTCALÁNY – Ancillata viatoris (rihe, ribancvirág, megdug- vagy céda nád) UTCAKÖNYV – Librum iepontis (olvasóka, sarki papiroska, szagosfüge, vaksapka) (Új Fanyar Lexikon, 103.o.Tsep-vác) AZ UTCA húsz fokkal tér el az észak-déli iránytól. Nem is utca, inkább karcsú, barna tér. Balkézről fasor vezet egészen a köldökéig. Itt kunkorodik bele a „néhai” fölsővillamos immár elgazosodott sínpárja. Nevezzük ezt a BÚR-háború emlékművének. Hossza másfél alma (egy középméretű jonatánból ennyi fogy el suliba menet, ha tisztességesen harapunk). Keresztbe egy harsintás, több fékcsikorgás, esős időben számtalan pocsolya. Négyezer indián Lépés, 26 kutya Ugatás, 94 macska Táv. 280 állandó Lakó, 643 bejáró Dolgozó. Hét mellékutcából kismamák százai rajzanak ki délelőtt, és majdhogynem ennyi tébláboló öregember. Ők közeli szociális-lakók. Az Otthon tétova tárgyai, akiknek már nem jutott dominó vagy kártya, és már minden megkötött sálat lebontottak. Téblábolnak, mert nincs gombolyag, nincs program és nincs SZÓ. Téblábolnak, csoszognak, szipognak, mert minden pillanat túlélés egy pengevékony úton. Kukorelly Andor báró, 1886 telén az Uricasino hátsó termében (ma Várpatak Vendéglő) kétszáz kanadai hársfát kártyázott össze – hála a jó leosztásnak! Az árnyékos baloldalt neki köszönhetjük! Liba-tér volt az istenadta és Hosszú-árok. Fő uccává lépett elő, majd Dózsagyörgyi úttá. Később: Búr utca, Vitéz Nagybányai Horthy Miklós fasor. Hunyadi utcza és megint ez a Dózsagyuri. Dózsa György úr megelőzte és kerülgette a J. V Sztalin sugárutat. Ma: Sic Transit, Glória Mundi utcának hívhatnák. Akárhogyan is számoljuk: négyezer-háromszáz lépés. Kavicscsikorgás, szelt gaz, ablakokból szivárgó naftalin illat, rádiójáték-szag, tévésorozatok bűze, átkok–megbocsájtások, félig érvénytelenített villamosjegyek, óvszerek, tamponok, szétázott verseskötetek, kemény- és félkemény papírok, elhagyott irkák, háttérsugárzások, lázlapok, csorba kések, szerelmeslevelek, már elültethetetlen palánták, Katalinok, Erzsébetek, Máriák. Szétlapított macskatetemek, fóliák, legyek. AZ UTCA húsz fokkal tér el az észak-déli iránytól. Egy ezerkilencszázhetvenes Város és környéke című mappa ötödik oldalán, az A per hármas alapján információ, egyébként csak beteges koordináció. Valójában nem is utca, inkább 7
öntelt irány. Terpeszkedik, mint a régi Görög Bölcseken a katonáskodás és a gondolkodás egyidejű igénye. Ki is nyírták nagyrészüket. Ebben az utcában meglehetősen kevés Görög Bölcs élt. Mégis elmúltak. Azóta is elfelejtett villamosvágányok kanyarodnak emlékükre, és mindenhol fölbukkanó gaznövények virítanak. Ha banánt eszünk, hossza-széle egy. Egyszer eldobjuk, és hazacsúszunk. Az Út-ldő-Gyümölcs-állandó négyzetgyökmentesen itt mindig részarányos. (Ez Vitala képlete. Ld. Vitális et. ügye a Várpatak Étterem címszó alatt.) Ez az Utca nem különb a szomszédos utcáknál, nem hisszük, hogy szélesebb vagy keskenyebb. Az adott propaganda határozza meg: ártér-e vagy befagyott folyó. Az aljazától számotkérő Idegenvezető nem nyavalyoghat. Nem tudjuk: karamell, hungária-krem, promenádváz, repedezett félédes felület vagy szakembermentes bevonat? És mennyi minden fölötte. Egy kártyacsata, egy vidám mosómedve, egy masztodon, egy félig elejtett mondat. Avar sírok a mélyben és családi ékszerek tonnái. Kák, Mák, Ludmillák. Szőrehagyott kutyák. Beküldetlen üdítős kupakok, élve eltemetett katonák. Valahol a Plexi cukrászda előtt egy fél arany fülbevaló. Várfalakat erősítő ágyúgolyók. Egy fehér tenorista kottagyűjteménye, a volt Uricasino híres fekete pincére, a cukorgyári vörösök kiomlott kék vére. Órásmester von Dolfi gyermekkori pápaszeme A. D. 1936. Mind jó mélyre taposva, víz által ledöngölve, vagy csak mint a féreg, lassan leereszkedve a mélybe. AZ UTCA húsz fokkal tér el az észak-déli iránytól. Megbízhatatlan források szerint az északi szélesség 47°28´58˝ és a keleti hosszúság 190°08´06˝ óra alatt. Az Adriai-tenger vízszintje fölött, azt hiszem, 96,376 méterrel. Ám a közeli Duna legjobb esetben is csak 250 centiméterrel kedvez – magas vízállásnál. Itt a balkáni kacagógerle az égbe fúrja magát, a giliszta pedig alászáll a mélybe. A rosszakat errefelé kitüntették, azután agyonlőtték. A jókat előbb agyonlőtték, és csak azután tüntették ki. Tudjuk: a se ilyeneket, se olyanokat pedig kiköpik az urak és az istenek. Nem tehetünk ez ellen sokat! Egy út, amely rövid, de fecseg. Mehetünk, Barátaim. Ám, ha jönnek is velem, már hűvös vagyok a Bájra és idegen a Vezetésre! 8
9
II. A TEMPLOM „és akkor a jászolban, a jószagú szénában fölgőgött egy gyermök. Világ árvája, mindönki ápoltja. A későbbi Gyám, Gyógyító, Hírhozó. Tuggyák meg, Ő volt a mi Mögváltónk. No né mönnyünk el most kis Templomunk kitött persölye mellett, hogy né adakoznánk! A plebános úr is, mög az a némbör házvezetőnőnk, aki mán harminc éve gyürméköl. Oszt most fekete csipekés bugyira vágyik. Mög kubaszivarokat szí. Hát: Borra tössenek!” (a makai kistemplom harangozója, 1973. vasárnap, ebéd előtt) Megszólalt a sziréna. MINDENHOL ISTEN KEZÉBEN VAGY! Ne zúgolódj! Bízzál bennem, mert az Istent szeretőknek minden javára válik! TUDOD-E HÁNYAN VANNAK, AKIK CSAK A SZIRÉNAZÚGÁS MELLETT ÉRTIK MEG, HOGY NEM MINDEN EZ A FÖLDI ÉLET, HANEM AZ ÉLET VÉGSŐ CÉLJA ÉN VAGYOK? (Vigyél magaddal az óvóhelyre! kezdetű vízhatlan, négy oldalas zsebkártya. 1944. KLÖSZ Budapest. Fk.: Tóth J.) A TEMPLOM (1) 1920-ban, a vörösterror túlkapásait enyhítendő, a jelenlegi Régitemplom plébánosának, Teller István nagytiszteletűnek köszönheti megépülését. Kevéske örökségét az akkor Liba-tér vizenyős, kavicsos, gödrökkel jócskán ellátott telkébe fektette. A hívek lelkes megadóztatása révén, már szeptemberben rőzsenyalábokkal és városi hulladékkal töltette föl. A Város ily módon örök időre letudta hazafias kötelességét. A Város egy építőmestert is adott Ciro del Medico személyében, ám az a gyanú is felmerülhet, hogy talján lévén az istenadta, az Isten-adta és egy Milánó melletti kisváros, nevezetesen Melegnano szülötte, mégse magyar! A következő év tavaszán hittel és tizenhét méter mélyen megkezdődött az alapozás. A helyszínen bányászott agyagból kiégetett téglák száma meghaladta a hárommilliót. A mészkövet Keszegről, a faanyagot a Pilisből hozták. Öreg Baranyi Kovács János fémszögeket, vaskapcsokat gyártott. Plesz József cukrászmester négy főzőasszonnyal 10
közkonyhát létesített az itt dolgozó kubikosok, kőmívesek, kőfaragók és bámészkodók részére. Így esett meg, hogy a polgárság 1 korona húszért a proletárok keserű kenyerét ehette. Míg azok kíváncsiságból, az utóbbiak ingyenesen. Az étrend változatossága miatt 236 korona bevétel mellett a nézőtér elnéptelenedett. A Templom fölemésztett hétmillió aranykoronát és két építőmunkást. Hortos Bálint orosházai kubikos nem a Dóm, annál inkább a pálinkának köszönheti leszúrattatását. Ám a harangtorony 80 méter magas. A kupola pedig 52. A „Hazáért” nevű nagyharang 18232 kilogrammot nyom. Negyedóránként egyet, félkor kettőt, háromnegyedkor pedig hármat üt. Egészkor mindennek a dupláját. Hát ezt számítsátok ki! Én kiszámoltam. 1991. szeptember 9-én 885633. Ennyit ütött az óra. Mit ki nem bír egy nagyharang. A TEMPLOMOT, a szegedi Dóm átadását megelőzve, 1930. szeptember 9-én szentelték föl. Habán Emánuel, aki az időközben elhunyt Teller plébános örökébe lépett, a belső munkálatok elvégzésére az akkoriban divatos templomfestőt, Kabay Horváth Miklóst nyerte meg. A tömjénillat keveredett mésszel, temperaszaggal és a baloldali oldalhajóban hortyogó Művész úr pálinkás-fosos penetrájával. A templomszolga, nevezetes Világos Ármin, így hát perselyező botjával nemcsak a szegedi plébánián, hanem Kabay Mesteren is ütött egyet. Klebersberg Kunó a sírjában, Horváth Miklós egy foszlott miseruhában fordult ekkor jóízűt. A lelkes hívőkből álló körmenet a déli kerítésnél fölállított első világháborús örökmécsest a második körben eloltotta. A helyi lapok a széljárásnak és holmi véletlennek nyilvánították. A mécses ma ismét ég. Helyi lapok viszont nincsenek. Hazudnék ugyanakkor, ha megtéveszteném a tisztes érdeklődőt. 1943-ban a Haza! Virrad! címmel a Mulatósok és Korcsmárosok, ’44-ben a várpataki Sportkör adott ki újságot. Ez utóbbi mint Téli Lapok (Száll a Sí címmel). Próbálkozások voltak még, a ’47-es Többet-Jobban, és a Töröm a Fejed, Elvtárs, AVÓ által kiadott ványával is. Halott gyöngy a Cukorgyári Híradó. 1959–78. Olvashatatlanul stencilezett példányai úgy enyésztek el, mint vödör mézben egy kanál cukor. Legmegrendítőbb cikke a „Mossunk kétszer kezet, mielőtt hazalopnánk az édes levelet!” volt. Pedig hány kiskölyök várta aput, anyut, nagypapát a kapunál. És mennyire divatba jött a kisztihand. A pofont osztó kezek előbb lenyalattattak, azután ütöttek, majd lehanyatlottak. Gyönyörű évek, selyemcukorral ért föl egy pedagógiai frász. A Templom szempontjából csak az édességmentes, igaz, titkos hittanórák váltak nevezetessé. Meg a ragacsossá rágott kenyérbél végére tapadt húszfilléres. Ma nem a perselyből kihalászott pénz a tét. Maga a doboz. 11
Galambdúcnak, kutyaólnak, postaládának éppen úgy megfelel, mint kertiszéknek. Isten látja lelkem, itt a TEMPLOMBAN fogdostam az Utolsó Vonat fenekét egy szagosmisén. Uvé a tömeg miatt préselődött hozzám (halleluja), és a sekrestyésre gyanakodott, amiért én nehezteltem, ő meg pironkodott. Akkoriban a páholy volt csak igazán foglalt. Tekintélyes orgona terpeszkedett ott, és kézzel-lábbal egy korál előjátékot fumigált rajta Pataki Sebő (minő tré-fa!). Nehezen vettem az első félidőt. Uvé nem az egyetemi múltam rossz emléke volt, hanem a körorvos gyöngy leánya. Már-már menyasszony. Márvány-ara. A félkegyelmű Szilasi szorongatta a patakparton esténként órabérben. Szilasi a BÚR-FC középpályása volt, ifjúgárdista és furunkulózisban szenvedett. De ez nem az orgonajáték kapcsán jutott eszembe. Különben is, én csak a pánsípot szeretem. Pánsíppárti vagyok, jól földermesztett rokona a Komatálnak. Adok-kapok. Fütyülök a világra. Estem én már le Utó Viroskáról, haj, de hányszor. A Szilasi meg attól is transzba esett, ha az ujját odadughatta volt. Fuj! TEMPLOMRÓL beszélek, és mindig félrelépek, mint Gazda Vince lova a barázdába. Nos, itt esett meg születésemet megelőzve, hogy egy szárnyasbomba, a főhajót nem kímélve, áttörte a tetőt és az oltár előtt landolt. Nem volt szíve fölrobbanni. Vitális András partizán és tűzszerész (Vitala, későbbi mártírunk apukája) merészkedett az albioni dög közelébe, na, meg Habán nagytiszteletű, aki mellette térdepelve adogatta a szerszámokat, mint szkeptikus asszisztense a „Kórboncnok” Úrnak. Égigérő műtét lehetett volna, nem mondom. – Látod, András, csak béjöttél az Isten házába, és kommunista létedre itt hajlongsz a Kisjézus előtt. Meg is hálálta Vitális elvtárs ötvenkettőben. Meglapitykálták az Úr szolgáját itthon is, meg az Andrássy úton is. Pedig Habán Emánuel nem volt akárki legénykorában. A TEMPLOM építésekor úgy vitte a négyemberes gerendát, meg a faragott követ, mint mészáros Mák Albi a fél marnákat. Szeretettel tolta félre dülledtszemű báránykáit: a legerősebb gurtni a hit, fiam- birka. Hittel még a keszegi kőbányát is el lehet hordani. No, arrébb! Mázsa körül lengedezett az a kis kőrozetta. Dehát Nagytiszteletűnk is akörül súlyosodott tátottszájú hivei fölött. Na, meg a fölsőbb kapcsolatok… 12
Szelíd lélek, vad testet táplált. De táplálta is sváb létére, magyarosan. Pedig visszaküldött minden finom kosárkát bontatlanul. – Csak szalonnyát, gyermekeim, csak szalonnyát, az Úrnak is zsírban telik a kedve. A guta vitte el később, nem az ÁVÓ. Most ott állhat még nála is erősebb Gazda előtt, mindig mészporos reverendáját csapkodva és büszkén mutat le templomára. Áldja meg az Úr! Nincs mellette az örök Tényi, a jámbornak alig nevezhető templomszolga, Tényi úr, aki egyszemélyben volt giling is, galang is. Csilingelő perselyrúdjával kupánvágva a későn jövőt. – Séfen ézs sendesen! Mint minden regénybeli sekrestyés, sánta, púpos, fokhagymaszagú és fingós volt. – Misinájjak, asza kelkáfoszta úgy pölpújt. Csak a misebort nem lopkodta, mert absztinens volt az istenpottyantotta. Utána is halt a gazdájának. Fölkötötte magát a kiserdőben. Elfelejtette, hogy így fuccs az üdvösségnek. Ő baja. Amen. A TEMPLOMBAN voltam kihirdetve Első Máriával kétszer. A harmadiknak egy elhúzódott legénybúcsú vetett gátat. Az elmaradt frigyet bánta még: a): a Plexi cukrászda háromemeletes tortája (akkori! 2000 Ft); b): nyolc darab, már lekopasztott tyúk (házi, á.: 120 Ft); c): tíz kilogramm vegyeshús (marha, sertés, birka); Ez esetben az akkori árakra nem emlékszem. d): Aminthogy a már előre lesütött házitészták, édességek kereskedelmi értékét sem tudom megbecsülni ma már; e): ám a cizellált aranygyűrűk árát igen, á.: 1870 Ft. Őket bravúrosan számba kapva, egy pohár sörrel leöblítettem. De erről később szólunk még. Egen. És itt a Templom kertjében szeretkeztünk Gyönggyel. (Merem remélni, malackodásunk miatt nem kellett újraszentelni a Templomot.) A félig vasrács, félig a vasutak mellett országosan ízléstelen betonkerítés övezte kertet kerülte meg a Kishurok, a fővárosból kizötykölődő egyvágányú villamos. Ellentétben a Fölső, avagy Nagy hurokkal, ahol még igazi Végállomás is volt (lásd ott!). Itt kulcscserével kerülgették egymást a századeleji vonatok. (Hogy miért nem viszonylatokról beszélek? Nem is értem…) Ott telente rumos teával, forralt 13
borral kezükben topogtak a kacorkirály-csizmás kocsivezetők és konyakosmeggyet szopogattak a vonatkísérők. De megint csak fecsegek, pedig még CSAK a Templomnál járunk. (Igaz, az Idegenvezetőt is méterre fizetik, akár a Költőt. Ennyi.) És itt esett meg, hogy egy újévi hálaadó misén, későbbi kedvesem, Ajándék megrovó pillantásait élvezhettem. Ugyanis a Mea Culpa alatt rendszeres füttyögetés hallatszott. Egy falkányi unott, elkényeztetett gyerek ült mögöttünk. Az már föl se merült benne, hogy rajtam kívül lehet valaki is, aki fegyelmezetlen, hiszen boldog. Akkor én már fegyelmezett és boldogtalan voltam. Mert megérintett a megismerés szele. Nem Együtt Vagyunk a Szeretetben, hanem szeretnem kell azért, mert Ő velem kegyeskedik lenni. Hát így! A TEMPLOM valójában nem csak Teller plébános és Habán esperes erényeit tükrözi. A többszáz híven kívül, még egy érdekes pogány jókedvét is. Néhai öreg Bene Ferenc, malomgazda a régi templomot szolgálta, és a malma ott állt a jelenlegi Cukorgyárhoz támasztva. Mi sem természetesebb: az az erősebb, akinek a támasztékai biztonságosabbak. Hát a malmot a cukorgyár támasztotta, a gyárat az ott dolgozók. A munkásokat és főleg a nyomorult asszonyokat pedig az Egyház. Habán Sámuel aspiráns, kapcsolatai révén cukrot, olajat és szentekről készült levelezőlapokat osztogatott. Öreg Bene Ferenc lisztet. Feri bátyám úgy vitte a zsákot, hogy kettőt vállra, kettőt keresztbe átkötőnek. Ám a klérus sem hagyta magát. Elküldé az ő Samuját, ki megtevé ugyanezt. Azzal a különbséggel, hogy „tetőt” is kért. Kettőt vállra, kettőt keresztbe, egyet a tetejire. Na, és hogy be ne ázzon, a legszebb garatpucoló lányt: eső ellen. A VIRTUS akkor zajlott, amikor még Teller plébános minden hátrahagyott pénzecskéjét a Liba-térbe ölték. Erőművészünk hivatalokat járt, az Új Utcához és az Új DÓMhoz „méltó elbánás” ügyében. Ebben az időben Vitális, Vári, Fölsőkovácsi Hammeri Béni, Danyi Attila Szegeden meg Vácott ültek. Kun Bélát elnyelték az ázsiai éjszakák. Az elvtársaknak már nem kellettek az elvtársak. És Sztálin úrral egyidőben tűnt el a Molnár. Mi csak por és hamu vagyunk, és elsőosztályú finomliszt. Ami csak szóból rakatik, az annyi, mint rossz beszéd. A följelentők pedig addig élnek, míg nem halnak! NAGYI azt mondja, ne füttyögessek, mert a számra ver. De hát az előbb meg mindenki telitorokból énekelt. Nekik lehet vigadni? Az „Amúrit” akartam volna… 14
Ott elől fekszik a Kisjézus. Nagyi azt súgja, most született meg. De akkor mér’ nem bömböl? És miért vannak ilyen kevesen, ha már ekkora böhöm házat építettek neki? Nagyi szerint, mert az emberek nagy része fél, és maradj már csendben! Klassz! Akkor mi vagyunk a kis része. Jó késő van. Ma meg szilveszterkor szoktam csak ilyen későig föntmaradhatni. Másik nagymama szerint újévkor van karácsony. Fura. És szerinte Mikulás sincs, csak Télapó, meg semmiféle angyalkák nem díszítenek semmit. – Anyád vette a kispiacon azt a satnya fát, a hülye fiam meg asszisztál ehhez a klerikális micsodához. Hát akkor a Lenin bácsi született jászolban? Nagyi azt mondja, ha kiértünk, kegyetlenül eltángál. – Ilyen szentségtelen dolgokat csak a hitetlen másik nagyanyád beszélhetett. Ez nem igaz. A másik Nagyi nem lehet hitetlen. Hiszen kacsát töm, meg mozit csinál a tömegeknek. Így mondta: Világosságot viszünk a sötétbe. Ja, meg finom csöregét. Ezen porcukor van. Én darálhatom a mákdarálón. Meg van egy nagy rézmozsara. Abba prézlit kalapálunk száraz kenyérből. Most csöngetnek. Biztos azért, hogy ne aludjon el senki. A pap bácsi – jó nagydarab – hajlong és csókolódzik egy keksszel vagy mivel. – Összetörlek – sziszegi anyám anyja. – Ez Templom! Ha kimegyünk, lesz kapsz! Most meg azért kapsztam, mert kimarkoltam egy csomó húszfillérest a tányérból. Mit csináljak, a Tényi bácsi az orrom alá dugta. Nagyi azt mondja: abba tenni kell és nem venni. Amikor a pofás után elgurultak a pénzek, két srác – az egyiket ismerem – elkezdett csilingelni. Úgy látszik, észrevettek ők is. Habán pap bácsi meg is haragudott, mert hátat fordított. De mi is hátrafordulunk, mert huzat lett. Bejött két bőrkabátos. De jó! Már kettővel többen vagyunk bátrak! Ők is kis részek? Mindenki gyorsan letérdel. Büntetés lehet. Nagyi lenyom. Ők is ministránsok? Nem egészen, sziszegi mögöttem a hidegben is izzadó, kövér néni. Ha hazamegyünk, ragasztok papírból meg csokipapírból koronát, és én leszek a három királyok! A kari-szünet után az oviban csinálok egy kis templomot. 15
Nagyrészt félnek és alszanak a pisisek, de én, meg egy kis rész: nem szoktunk. Hát nekik csinálok! Ja! És szerzek egy bőrkabátot. Másiknagyitól elkérem a rézmozsarat… és giling, galang… fölföltirabjaia… PUFF, most megint kaptam egyet. Térdepelni, fázni, nem félni és minden kérdés után kapni egy frászt. Olyan jó KERESZTÉNYNEK LENNI! 16
III. A SZOBOR Emberi v. állati test idomait, szilárd anyagokkal, három kiterjedésben ábrázoló, általában minden oldalról szemlélhető (körüljárható „kerek”) műalkotás. (Műv. Tört. ABC-részlet) „Ti is a segge-hasadékába dugtátok a leveleket?” (1) „… és én egyszer még a stadionparki orjás tornásznőcit is megcicerésztem…” (2) „Az emberek épp egy hatalmas acélkábelt dobtak a huszonöt méter magas kolosszus nyakába. Mások hegesztőpisztolyt és oxigénpalackot hoztak, hogy elvágják a szobor bronzcsizmáját.” (3) 21. Avagy nincsen-é a fazekasnak hatalma az agyagon, hogy ugyanazon gyuradékból némely edényt tisztességre, némelyt pedig becstelenségre csináljon? (4) 1. Dr. Plesz Zsófia Zelma gyógyszerész emlékiratai – 86. o. 34. sor 2. A kis Hutter dumája. Szül.: 1949. dec. 3. 3. Kopácsi Sándor: Életfogytiglan 102/28. 4. Pál levelei a Rómabeliekhez 9.21 A SZOBOR, Kossuth Lajos mellszobra egy kavicsággyal és bávatag virágokkal övezett létesítmény. Főállásban műtárgy, amúgy kutyasí-pálya (sic!). Valamikor a századfordulón kövintették a Liba-tér – Vámház (ma Posta) – Kispiac háromszögébe. Nem szebb és nem szerényebb, mint a többi remeteszobor, vagy a remetéről elnevezett bankó. Háromszor egy éves koromtól, március idusán program. Ibolyaillatú nagyanyám már előző este hagyma- és spenótlével zászlókat festett, kis pálcikákra csirizelte és az izzószemű kályha mellett, félkrumplikra tűzve szárítgatta. (Ezermesterek, figyelem!) A nyirkos pincemélyből előkerült egy csiganyáltól fölszalagozott, vedlett mirtuszkoszorú. Akkoriban ez a fölsőtagozatos óvodások és az alsóbb tagozatú iskolások ünnepe volt. Szerényszagú nagymamámat nem tudtam hova tenni. Gyönyörű nap volt. Úgy röpültem utána, mint a trikolor a tanácsháza homlokzatán. 17
– Nem Görgey volt az áruló, hanem EZ… hogy tudd! De nagyapának egy szót se! Korán megvásárolt liberális lehettem, mert utána a Plexiben málnaszörpöt kaptam, meg gránitkockát. Olyan dühhel szurkálta le a zászlócskákat, hogy a vágott szekfű is fölnyögött álmában. A Plexi a múlt átkos maradványa volt édességbolt és cukrászda képében, és még medvecukor is lógott, meg cipőfűző és kandiscukor. Csípős mentaillatú cukorpöttyeket lehetett kapni. Üvegedényekben sejtelmes selyemcukrot, cukorba forgatott zselét. 18
Édes gyermekkor! A SZOBOR egy kanál cukor volt egy vödör mézben. – Nagyapádnak egy szót se! És évről évre leszurkálta a zászlócskákat, lerakta a koszorút, vékony ujjaival a levegőbe bökött: – Látod, Ő volt a nemzetvesztő… de nagyapádnak… – Tudom, egy szót se! A Vöröshadsereg utca végén, a lóvásártér mellett laktunk. Esténként a Szabad Európa és a Rádió London hullámzó adásaira aludtam el a kettős ágy közepén. Nagyapa elrejtett, összekaristolt fél- és negyedrádiókat javított, átalakított, hangolt. Napszálltakor hozták a kertek alatt, kenyérruhával letakarva. Néprádiókból varázsolt világvevőt, és akkor még Amerika volt a világ. Anyám a cukorgyár legtávolabbi telepére járt gépírni, napi hatvan kilométert vonatozva. Az osztályidegen utazzon fapadon-mozgalom hőse. – Aludnak az őzikék – próbálta aznapi anyaságát altatással kimeríteni, de belealudt Schubertbe. Én meg a gyermeki könyörtelenség biztonságával üvöltöttem: – Nem zőzikék! S Anya újra kezdte a dalt, és én megvártam, míg feje lebukik, és fölültem, mint krematóriumban a halottak, és fölsikoltottam: – Nem zőzikék! Nem zőzikék! És Anya kezdhette újra. Nagyapa a kislámpa glóriájában, forrasztóón gőzében kucorgott egy kissámlin. Nagyi a téglapadlós konyhában lábujjhegyen sütötte a lángost. Anyám, arany-vörös haja ráfolyt a takaróra, mint a meghajszolt állat, fölnyítt, NEM BÍROM tovább! Két óra utazás, kilenc óra zongorázás, sajtófélóra, szeminárium, Apu berádiózik bennünket a tébolydába vagy a börtönbe, János Pesten, és hetek óta nem ír, a gyerek nemzőzikézik. Anyukám, Te meg márciustizenötödikézel. Huszonegy éves volt akkor és még harmincnégy évig bírta. Mert én megkegyelmeztem neki és végre elaludtak a rőtvadak. Apóka áttekert Moszkvára, meg Rádió Tiranára, nem tudom, belelapultam az álomba. Egy gömbvillám végigcsorgott a krémszínű nagy szekrény élén, szurokszín csíkot hagyott maga után és fölrobbantotta legszebb birsalma befőttjeinket. Anyám jószagú, meleg ölébe vörös szekfűket hordok Baranyi kovács virágkertészetéből, de mire célhoz érnék, hideg kőlapot találok. Öregek állják körül a sziklasírt, az őrök ébren, a nagy kő nem hengeredett el. Ecetet nyelek, savas esőt. De azt is tudom, egy kicsit Kossuth Lajos is bűnös, akinek alsó fele ott van befagyasztva márványba a téren. Pofaszakállából hiányzik egy darab. 19
Ifjabb Bene Ferenc százados virtusának emléke. Egy Messerschmittel ejttette le magát Szolnokon, negyvennégyben. Nem tehetünk érdekében semmit. A SZOBOR hátsó fele Terézia asszony intézményére nézett. Minden idők följelentőjére, aki ágyralányokat tartott apró szobácskájában. Cukorgyárí Évik és BÚR vasúti Elvirák napozgattak a hátsó udvaron, megannyi puha macska. Tarkójuk alá dugott kacsókkal, míg szőrcicájukon megcsillant a fény. Börcsök tanár úr a gonorrheától tartott kiselőadást. Ma fóliasátrak állnak, és a ház óvoda lett. A SZOBOR hátsó felén keletkezett repedés szerelmeslevelek postaládája, bár seggelyuka Lajosnak és konkurrense a szemközti Intézménynek (ld. Posta!) a mai napig megőrizte szerepét. Nem úgy a Hunyadi utca, melyből Beloiannisz út lett. A Répaföld egyesült a Régi Vásártérrel, és mi beköltözhettünk a Patikaházba (3), minden idők legproccabb épületébe, szemben a Kispiaccal, a Trafóházzal és a monoklival. Szóval a Központban, ahol nem patkócsengésre ébredtünk, hanem síncsikorgásra, és kellemes disznószarszag helyett rothadt káposzta örvendeztette meg rehabilitált orrlyukainkat. Vasúti főtiszt Nagyapónak megengedték, hogy életét megrövidítendő, villanyszerelő legyen az Alföldön. Szelíd erőszakkal megfosztottak a forrasztóón illatától, a fölmelegedett rádiólámpákról leégő por szagától. Bundás kutyánk eső utáni bűzétől. Odalett a malomdohogás, a kőpadlós konyha cipőkoppanása, a háromkerekű kisbicikli festékpiroskája. Ott maradt Fehér Emese, egy gyönyörű szénhajú leány, akit nem a kontraszt kedvéért szerettem, csak mert szép volt, mint az azóta sem látható égbolt. Íme, most kézen fogható lányaim lettek, akik nem értik, ha rántotthús szagú vasárnapokon elrántogatom őket a SZOBOR elől az eljövendő ünnepi ebéd ígéretével: – Menjünk, gyerekek, Anyu megterített! A KŐDÖG röhög, utasokon marakodnak a taxisok. Egy magányos ciprus „nől egyet” kínjában valahol a Francia-Alpok alján. Dániában vizel egy kutya. Úgy tűnik, minden rendbe’ van. A SZOBORRAL álmodtam, és valami fájó távolodásról, valaki fölemelt félelmetes magasra, fölülről láttam kikopaszodott haját, galambürülék fonta koszorú övezte koponyáját. Mint a gyertyán a finom csordulások. Olyan magasan voltam, hogy madarak röpültek mellettem és alattam is. 20
A villanydrótokon ezüst ökörnyál és egy kései sárkányeregetés áldozata. Mókás emberek. Egy ló apró csápokat produkál és mégis halad. 21
IV.REPISTA „A RUGÓ A DRÓT RÖNESZÁNSZA” (Rep. Pista 1968) (Icáv Haiku részlet) „a lekvárral töltött pacsirta szebben dalol, mint a túrós; ám eszetekbe ne jusson megtölteni egy feketerigót” REPÜLŐS PISTA (2) a Templom (1) és Terézia (ld. ott) körzetében működött. Szétterjesztett szárnyai rémisztgették és derítették az itt lakókat. Egy ártalmatlanul veszélyes maghasadék volt. Hol Messerschmitt, hol MIG–5. Még a korabeli MALÉV helyi járatait is előadta. Volt esze. Az utolsó és eleve halálraítélt városnéző légibusz lezuhanása után, inkább csak hőlégballonokat utánzott. Fő produkcióját a fent már említett helyen, délután négykor kezdte. Ezt megelőzően egy papírraktárban kiadó volt. Bár lenne még egy ilyen jó Kiadó! Héttől háromig Kiadni; négytől repülni. Repista Krisztusi-valójában széttárt karral kerregett, brummogott és munkát okozott egy akkori (lúdbőrös hangú) rádióbemondónak, miszerint: – Az óvári Fő utcában délután négy körül torlódás várható. Kérjük az arra gépkocsizókat, hogy repülőgép leszállására számítsanak! EGY NÉNI: Tetszik tudni, amikor a csattanást „láttam”, csak azt „hallom”, kiröpül egy csomó fog. Kérem, nekem az apukája csinálta a mosolyomat. Ó, de régen! De hogy a kisfiának is ennyi pótfoga lett volna?! Kérem szépen, azt hiszik, Katalin nővér egy szabványos öreglány? Nem! Én még a jövő héten is kislánykorom eltitkolt bűneit bánom. Szerettem a zsíroskenyeret, cukorral, ám soha nem gyóntam meg – még novícius koromban is elhallgattam – miközben annyi más tiltott dolgot magamra vállaltam. Óh, Istenem, Uram!!! De ha Pistike a fiam lett volna… a bevallatlanok közül persze… hát akkor most belehaltam volna… Nos, hát ez a doktor úr, ez a fogcsináló… másnap már pótlásokat, harapáslenyomatokat, protézisragasztásokat vállalt. Na, és kérem, az a buszvezető még félre is rugdalta azokat a fogakat. 22
Amit a papa csinált a saját fiának. Micsoda idők! REPÜLŐS PISTÁnak több foga volt, mint szárnya. Papája egy igen népszerű fogtechnikus, ki írmagját meglehetősen szégyenlendő, „Fő utcai polgár”, rövid ideig a Patikaházban (ld. ott) szomszédunk volt. Ha balra tekintünk, még látjuk az épületet, a cégtáblát. Ma már ő sincs közöttünk. Sic. 23
Na, szóval, a Repi Tojt a Tojásra. Repi nem a mészburok föltörésével jött a világra. Mamácska (mint minden valamirevaló regényben) belehalt a szülésbe. És születése évében adott helyen nem volt inkubátor. Én megúsztam, ő Rep volt és mostohája. Beszélni is én vettem rá úgy hároméves korában. Közös előszobánk (vö. társbérlet) állófogasát rántottam rá. Merő véletlen! Hála és bocsánat! Ám addig egy hangot nem adott ki az Isten-adta. Ezután legalább dadogott. Én igen megverettem szüleim révén, ám ResPis szülei tátracsúccsal etettek hetekig (Plexi). R.R ma űrhajózna a villamos elhagyott sínpárjai között. A szkafander az szkafander. És ki hallott már olyat, hogy egy néma embert elgázol egy hangos autóbusz? Egyébként a papa által fogait aranyagyarakra cserélt vigyora vitte a máshollétbe. A vezető vallomása szerint a napfényben megcsillanó mosoly, úgy tűnt, mintha egy jobbra kitérő jármű jelzett volna. Mindez a Nagyposta előtt (ld. térkép) történt, mikoris nem röpködött. Ritka, tiszta tudattal ment korán kiérdemelt nyugdíját fölvenni. Kunhalmi Ferenc (legyen megemlítve a vétlen gázoló) vallomásából: – … mire ugye én kiszállok (!) a 16-36-osból, hogy úgy lássam, mi van, hát, akkor már az úgynevezett Kispiacról már vagy tízen, főleg a nyugdíjasok, hát no… szedegették az aranyfogakat. Persze csak a földről. Egyet én is őrzök, igaz, az csak porcelán… A Tősöket meg nem bántom, de előbb volt itt a Hullakocsi, minthogy megállapították volna… ugye a meghalást… hát… ennyi… REPÜLŐS PISTA ezt a versét egy korábbi landolás után nyomta a kezembe (ha jól emlékszem, akkor IL-17 volt). csiganyom nyálmély pincebarátság a patkányok sarkantyuján örömléányok lépcsőn lefele moha észak rév és dudva szaxi bug serceg a sliccem álomkabát spiritiszta főző legények bilincs amin nincs kilincs karabiner 24
és itália kötél kábel és házhelyadó euróka euróna kioldatlan kötelék kezem hátrafeszítve térdem és zápfogam randevúzik a többi mint a repülők landolnak lágyan anyatej és napolaj mint csiganyom és a nyálmély Azt tudja-e (a buszvezető vallomásából), hogy senki nem a mentőket hívta, hanem körülötte marakodtak a fogain, én meg oda akartam jutni a sérülthöz… meg kell ugye nézni, hogy intézkedést-e igényel a sérült, avagy nem… szóval még én is kaptam egy esernyővel… merthogy föltételezték, aranyásó vagyok a lekésettek közül… nos… ám… e… Mozis Nagymama azt mondja, ne barátkozzak a Pistával, mert az egy csökött kölök és nincs ki minden kereke. Amióta miattam tud beszélni, mindig berreg. Re-repüjő vagyok… figyuzz… rererepüjök… Nem t’om, mi az a csökött (ezt is meg kell kérdezni), de tegnap összemértük a kukinkat. Sajnos az övé nagyobb. A Dolfi bácsi előtt van egy nagy tócsa. Igaz, ő nem nagyon szereti a vizet, inkább a madarakat nézi, de azér’ elég jól eljátszunk így is. Neki is van nagyija, és náluk a disznóól mellett nagy, dög lótetűket lehet kiásni. Tegnap hozott. Beletettünk egyet úszni, de nem nagyon akart. Pis azt mondja: lálátod… ők is rere… pülnének. Iinkább. Aztán beleivott a lótetűs vízbe. Ő már látta egyszer az anyukája MÓKUSÁT, amikor fürfürdött. Meg a Fehéremeséjét az oviba. Azt kétszer is. De már nem sokáig jár velünk, mert elviszik a Gyedóba. Mozis Nagymama szerint: hála az Istennek! Azért viszik oda, mer’ gyépés. Hát most csökött vagy gyépés? Amikor olyan jókat lehet vele beszélgetni. Ülünk a tócsa-pocsolya szélén a sarkunkon, és… Egyik Nagyapa, egyszer arra bicajozott, ránk köszönt (mer’ a másik Nagyapa „elkezelés” miatt már nem élt): 25
– Na, mi van, Indiánok, szélcsönd? Ő azt mondja, hogy nem gyépés a Pista, csak MÁS. Somogyi bácsi szerint sem az órában van a hiba, hanem a rugót kell néha megtisztítani. Egyszer kijött a boltból, és olajat csöppentett a pocsinkba. Azt mondta: igaz, kérem, hogy ez a legfinomabb óraolajom, DE! FÖLÁLDOZOK KÉT CSÖPPET A SZÉPSÉG OLTÁRÁN! És tényleg belecsöppentett a randa pocsétába, és egyszerre olyan lett az egész, mint a tavaszi ég, meg amikor a moziba meggyullad a film, és másik Nagyi szabotázsról beszél. Olyan szép lett, hogy utána nem is hugyoztunk bele. Pedig mindig bele szoktunk, ha már megunjuk. Azt hiszem, mégsem tűzoltó leszek vagy pap, hanem ÓRÁS vagy FESTŐ! Repista azt mondja: ééén… akkkokoris rere…repülő akarrrrrok lenni! Hát akkor ez mégis csak csökött! És szerintem az anyukájának nincs mókusa és az Emesének sincs kétszer mókusa. Hát vigyék is el! Már mér’ kéne elröpülni a csodákér’, ha itt van előttünk a pocsolyába’? Én most már, hogy megbeszéltettem, mindig kapok mostohaanyukájától egy Plesz-szeletet. De ezt a kiskonyhába kell megenni, mert az anyukája szerint: ha leviszi, elosztogatja az ágrólszakadt prolikölyköknek a Kispiacon. Hát el! De van, amikor egyszerűen csak elveszik tőle. És utána még meg is hajigálják kövekkel. Egyszer meg akartam védeni, de nem tudtam. Úgyhogy beálltam én is hajigálni. Pista a barátom lesz mindhalálig, de most lőttek a sütinek. Pipistának össze van varrva a homloka, én meg otthon kaptam egy ritka nagy lelkit. INKÁBB SZÍJJAL VERTEK VOLNA MEG! Gyűlölöm Őket! Holnap a kútnál direkt megcsípetem magam a darazsakkal. HOLNAP! 26
V. A LÉPCSŐS Hanemha nem sértem meg, nekem nem az ital sok, de én vagyok hozzá kevés. (Töte XXIII. 09. 73) Nem hazamenni nehéz, otthon maranni, az a nehéz! (Eltetszettesni Józsi bácsi) mit akarsz bazdmeg isten ha azt hiszed bazdmeg kilenc gyereket löktem föl, tizenkét unokám van volt mert nem kell bazeg isten elmegyek takaróér kell nekem féldeci bor (Villámsujtotta Endre 1993) én má egysző mikszátkálmán unokája is lehettem vóna, de hazakűttek az oskolábó, me nem vót tüzellő (mixátkállmán unokája. Idézet) A LÉPCSŐS (3), mint azt már a találékonyságukról ismert alkoholistáktól tudjuk, egy olyan kocsma, melynek fölfele több foka van, mint később lefele. Más a pincés, ott minden fordítva érvényes. A félelmetes logika és élettapasztalat minden helynek igazi filozófusát termeli ki. Nem csoda, hogy a választékos beszédéről közismert Töte (eredetileg kőmíves) egy alkalommal a földművelésben korán elaggott Józsi bácsit imígyen érintette. Szóval: – Alighanem el tetszett esnie Józsi bácsinak. Józsi bácsit ez esetben a föld csókolta, ám ő csókolta már a földet eleget, megengedhette hát magának, az enyhe sárból föltekintve, eme verssort: – E’teccett vóna apádnak, amikó anyádba verte vón… És alukált tovább. Az úszkáló villamosjegyek pedig úgy közelítettek és távolodtak duzzadt orrától, ahogy a levegőt szívta és fújta. Eltetszett Józsi bácsinak egyébként nagy híre volt elesés ügyben. Évtizedek óta volt rajta mindig valami glazúr, seb, var, nyiladék, karc. De mindig megvárta a gyógyulást, s ha már leszedhető volt a máz, elindult esni egy kapitálisat. A folytonosság hiányának folyamatosságát biztosította így. 27
Nem is volt a lépcsősnek a zsidó tulajon, a hucul Józsi bácsin és a sváb Tötén kívül érdemleges magyar egyénisége. Az enyhe nyúlszájjal megáldott Töte nálam is festett egy balga nyárvégen. Emlékszem, kedvesem (az akkori) éppen Itáliában dolgozott, és meglepetésnek szántam a felújítást. Hát sikerült, mert már szeptemberben úgy hullott a plafonról a festék, mint dermedt fáról a falevél. Pedig Töte jó szakember volt, ám költői lélek és a kötőanyagként vásároltatott sör valahogy kimaradtatott. 28
Ajánlottam a tejet, mint a mész egyik barátját. Meséltem a kazeinról, miközben utolsó üveg malátánkat ittuk, de Ő fölháborodottan kihúzta magát – (165 centi volt az Isten-adta): – Mán kérlek tisztelettel, az ősöket csak ne forgassuk a sírba’. A mész az egy nálam is műveltebb anyag. Tejet ő sem ihat, má’ bocsánat. Töte alulápolt élettársa, ki szintúgy a mész öntudatával bírt, kedvesmesterura után elvállalta a takarítást. A hihetetlenül szétfröcskölt és tejmentes festéket egyéni módon gyűjtötte össze. Az odakészített lavórba mindenekelőtt jóízűen belealudt. Zsíros hajacskáját hínárként ringatva, ecetillatú buborékokat eregetve. És én igazán elégedett voltam. Gyermekkorom nyárvégét hozta vissza. Amikor Nagymama befőzött, és a kiskonyha megtelt az uborka, paprika és a savanyítószerek szagával. Köszönöm, Töténé asszonyság! Mama savanyú lehelete! Ám Eltetszett Józsi bácsi hetven év bukdácsolása után átzuhant egy másik Lépcsős bejárata elé, ahol nem kell várni a sebek behegedésére. Ott már nem sérül meg az ember. Igaz, nincs jószagú fekete föld, de a lelkek mindig puhára esnek. Áldja meg őket az Úr. A Lépcsős vendégei nagyrészt a közeli távolsági busz megállójából adódtak, meg a Patika sort álló betegeiből. Pálinka és szimpla, vörös és fekete. Olajszagú fapadló, bádoggal fedett pult, üvegbura alá bezárt legyek, töpörödött zsíroskenyér, húgyszag, béke. Gerovit és műkő. Herczfinger bácsi valódi bőrkötényben, állandóan álmosra leeresztett szemmel feszített az ajtóban, hátra-hátra tekintgetve a betolakodóra. És öblös hangján a félhomályba dörgött: – Nu, mit? Ott van a harmadik polcon! Vögye lé és tőccsön!! A píszt mög haggya csak a pulton! Majd elmerengett a buszmegálló meg a trafóház irányába. Az asszonyt várta és a két lányt, kiket 20 éve látott utoljára egy ellenkező irányú vagonba gyömöszölve. Senki sem szerette, de ő sem szeretett senkit. Eredetileg szappangyáros volt (minő vicc!). Azután szikvízüzemet „vitt”. Aztán államosodott. Nem ismerte a hitel fogalmát. Ha nincs ölég pénce, mír gyün be? De ha má ide ötte a fene, ott van a harmadik sorba a kóser szilva, abbú vögyön, asztán isten hírive! A memóriája még nyolcvanéves korában is példás volt. Kétszer senki sem léphetett ugyanabba az ivóba. (Na, ja, a Latin Bölcsek, meg az Alkohol égető hiánya! – mondta volna Börcsök tanár úr) Herczfinger bácsi tudta, az orrán milliónyi erecske tudatta, hogy nem hamis ő, csupán türelmetlen. És a várakozás sok kupicát emészt. Sírkövére félretett pénzéből a következő üzenetet íratta: 29
Herczfinger Izidor 1891 – 1980 és szerető felesége Roth Amália 1910 – gyermekei Eszter 1932 – Zsuzsanna 1934 – Mert hitte, hogy hazajönnek, és ha az Ő idejük eljön, akkor fölé temetkeznek. Rossz nyelvek szerint a boncasztalon még fölült és féláron ajánlgatta a bőrkötényét az ügyeletes dögésznek. Mindenesetre a Lépcsőst, később vállalkozó szellemű aratók vették meg. De ezek már nem a gabona betakarítását, sem Józsi bácsi pottyanásait és nem a Szívem Ujja Úr bánatát hordozták. Csupán az egyre rendszertelenebbül induló buszokat és a rendszeresen előforduló járványokat. A várt buszok pocsolyákkal övezettek, a gyógyszertár pedig betegekkel. Nem szívderítő egyik sem. Évezredes tapasztalattal bíró öregek mondogatták akkor: Helyhatósági választások, mög pestis várhatók. Az ember kopik, a Lépcsős följárója kevésbé, az emlékek pedig egyáltalán nem. Valószínűleg nincs közük hozzánk. Hát, most meg hova jöttünk? Nagyapa nem iszik soha! Még disznóvágáskor sem, amit pedig illik, hogy lehet, hogy most nem önti félre a pörzsölt disznó mellé? És a bicajt is lezáratlanul hagyta! Sőt, ferdén van a villanyoszlopnak támasztva! Engem csak úgy leemel, és egy nem nagyiízű pogácsát kell szopogatnom. PIHA! Nagyapa pici, likőrszerűt hajt föl. De egyből! Most Nagyapa nagy és erős és ordít. Ilyet sem szokott csinálni. – Tudd meg! Tudd meg, fiam: NÁLUNK OTTHON MOST TISZTASÁGI FESTÉS VAN! Érted? TISZTASÁGI! Áh… (legyint) fölül a bicajra, aminek hátsó ülésén jöttem, és… hé… nagya… itthagy. Most vagy elfelejtett, vagy nem is ő volt… Az utóbbi azért tetszik nekem, mert ha nagy leszek, én is inni fogok. És minden unokámat legalább egyszer valahol OTT hagyom. Akárhol. Csak legyenek!!! Hű! Mekkora ramazuri volt otthon! Anya azt kiabálta: Apukám! Öregkorodra bolondulsz meg! Hol a kölyök! 30
Persze meg lettem találva. Egy bácsit néztem, aki örökké elesett. Vagy négyszer-ötször a földhöz verte magát. Na, ezeknél meg nagytakarítás lehet. A Zsidó bácsi, aki Nagyapának is adott inni, azt mondja, miután kilódította: ha ez egy nap hatszor nem csókolja meg a földet, elmegy az orvoshoz fölíratni valamit szédülésre. Józsi bácsinak betegsége a „gravitáció” (ezt megnéztem Nagyapa egyik szótárában). JÓ SZÓ! Amikor Apa nem vett mentolos cukrot, én is megpróbáltam földhöz vágni magam, de nem volt gravitáció. Csak elvertek. Józsi bácsit senki nem verte meg. Sőt, még segíteni is akaródzott egy ember. Na, kettő! Úgyhogy, ha nagy leszek, Józsi bácsi leszek! Akkor próbáljanak, teszem azt (ezt Dolfi bácsitól tanultam), kiporolni! 31
VI. A TRAFÓHÁZ Transzformáció – Olyan szabály, amely szerint valamely rendszer egyes elemeiben a bemeneti értékek kimeneti értékké alakulnak át. (Műszaki Lexikon, 844. old.) A HÁZ – a ház: egy épületes látvány. (Sándor György) Trafóház Egy épületszerű lény. Be-, Ki- és Átalakul. Minden rendszerben használható. Ha netalán elektromosság is áthalad rajta, villanytrafónak hívjuk. Jó vezető és jó reklámhordozó. Orfeusszal, poroltóval, sikárkefével tisztítható. Háziasított változata a Tüskés Pikó (ld. Karácsony). A TRAFÓHÁZ (4) déli oldal. A buszra várók védfala a gyakori északi széllel szemben. Olvasat fentről lefelé, balról jobbra. FALRAGASZOK KIHELYEZÉSE TILOS (alatta) Lendület S. C. mérkőzései OKTÓBER 3 ÁN LSC: Kecskemét H. C. délután 4 kor. Előtte ifi bemutató 2-től. (ugyanazon a plakáton) TOTÓ-LOTTÓ MINDEN HÉTEN + OTP POSTABANK-OVÁR + HANGYA DISZKONT ARUHÁZ+BENES GUMIJAVÍTÁS, CENTIROZÁS, Sín u. 1 7. (mellette) ELOXÁLÓ technikában a csúcson dr. MUSKIN, felületkezelő üzem, Mosonyi Mihály u. 207. (félig rajta) ZÁRT KERTBEN 900-1200 m2, haláleset miatt eladó. Érdeklődni este 1189 201 telefonon. Gróth. (takarva) 50 Le YAMAHA csónakmotor, KB-kompresszor 4 m/3 per óra Olcsón Kovács– Tó u. 7 a sarokház!!! (alatta) NYUGDÍJASOK FIGYELEM! Délután kettőtől hétig, tizenkétéves kisfiúnak felügyelet! Egyszeri főzés szükségeltetik! Délután négytől tizenhárom éves kislány is! Mindkettőjük leckéjét ellenőrizendő, volt tanerők kerestetnek. 5.000 Ft havonta. Angol nyelv előnyben. (letéphető címszeletek) (mellette) VIGY MAGASF A TRAFOHÁ KINYI TIL ÉS ÉLETVE (ferdén takarva) Angol-német-francia NYELVOKTATÁS (orosz is) SZABADIDŐKÖZPONT Újvár. Piacnál. Beiratkozás október 10-től, este 6 órakor. Dérné (alul keresztben, kék festékkel fújva) DM (rajta 20x20-as cédulán) Elveszett Belfaszt névre hallgató két éves ir-szetter szuka. Magas jutalom: Tel. este 7-től 13 96 402. Fried Magda (alatta szurokkal vagy bitumennel) SOHA TÖBBET NEM ISZOK CSAK KÁVÉT ISZOK ASZTÁN FASIROZOTTAT ESZEK tóni. 32
(szerényen ráragasztva) tégla bontásból, ajtó ablak tok régi órák – porcellán babafejek – bútorok – VESZEK áron alul is. a patika mellett KOLON István kereskedő és Betéti társaság. TRAFÓHÁZ (4) keleti oldal. Napszítta. (fentről lefelé) BÖRCSÖK-FÉLE GONG. REKREÁCIÓS STÚDIÓ. Hamari köz 10. Telefon 157-89-13, rendelés 10-18 óráig. AZ EGÉSZSÉGÉRT ÉS A MOZGÁSSZERVI BETEGSÉGEK ELLEN mozgásszervi sebész, reumatológus, kondicionitőr, gyógytornőr, fizikoterpioker, 33
természetignác, akupresszürke, vízgyógyázás, biogenezis, radiesztétikus filoterápia, gyógymasszív és reflexolótuw, egészenegészségeséletmódológia és helyes koplalás Chi-gong torna, szauna, hamvasztás. (mellette) JO KARBA TARTOT JOBÁGY KÁJHA SAMOTOZVA OLCSOAN ÖZVEGY KORNIDESZNÉ DÉR UCCA ESGY UGYANOTTAN SZÉNLÁDA ÉS FÉRFINAK TÉLIKABÁT OLCSÓ (alatta) Folytontermő Frigó-palánta, málna-tő, Dahliagumók (fehér is) KÖVESDINÉL (mellette) NON STOP ABC! minden nap 7-20 ig Kavicságy köz 33. (alatta lila filctollal) kislány adj nekem egy szerszámot, mert nem tudom különben a szemem levenni rólad! (félig-meddig alatta, félig rajta) KEREKES SC MÉRKÖZÉSEI szeptember 2. du. 4 kor. KEREKES: KÜBEKHÁZA (itt letépve) SZOPD MEG HA NEM JÖTT (piros filccel) gyere velem nekem nagyobb– josó 16 án (mellette) Hátizsák, bivaksátor, komplett mászófelszerelés. Alp-térképe, Főző. Betegség miatt előadók. Videó kazettát beszámítok. Búrtelep. 193364 hrsz. özv. Szalóczy Istvánné. (ferdén rajta) TÁRSASTÁNC – ILLEMTAN csak MILLERNÉL! Kicsiknek előkészítés! 10 óra és BÁLBA mehet! Megjelenés illő ruhában, minden este 6 kor. PONTOSSÁG – UDVARIASSÁG !!! Erőmű u. 7. telefon (itt letépve) TRAFÓHÁZ (4) északi oldal. Erősen széljárta. (keresztben az egész felület spriccelve) DAKOTA AZ ISTEN! (rajta sárga spray-szív villámcsapással) HOBO GECI (alatta) KEREKES SC: VÁCI IZZÓ szeptember 2, du. 3 kor. (rajta) ELADÓ vaskapu kerékpár női kerítés drót 200 ötven méter ugyanott két hizó Palota ut 1 9. (lejjebb) Luca vártalak kb 7 ig! ha nem jössz akkor gyere vasárnap a dizsibe! Tudod 20-án. Pé. (elegáns fénymásolt cetli egyszintben) SHARP 7 R 50 literes, kombinált, programozható, mikrohullámú sütő 53470 forint 12 346 64 egésznap. (alatta) Diplomás házaspár vállal kisnyugdíjas ellátásáért mindennemű házkörüli munkát!!! Vecsésy és Vecsésyné. Sín u. 11. (pótlás) GÉPIRÁST VÁLLALUNK! (középen, foszlányokban) KE KES CÉ KŐZÉSEI cius ikén tkor sC CNOK lab kőzés lőtte fi emutató. (ráfújva feketével) 0 : 4 (mellette krétával) MOCSOK A BIRó megdöglesz zsidó (alatta kopottan) IV. választókörzet JUHOS REZSŐ vkp jelölt 34
(TRÉFÁSAN KIFESTETT FOTÓ) 1948. december 3-án születtem. Szüleim haladó gondolkodású munkásemberek voltak. Jogi tanulmányaim előtt magam is megismertem a kétkezi alkotómunkát. Két gyermekem van. Ismervén a körzet problémáit, bízom a választó pol (letépve) C M Ő ez a F Ő ! (alatta) Egnyílt az Óvárosi lliárd klubb Nden este Tva A TRAFÓHÁZ (4) nyugati oldala, főleg a Lépcsősnek és a Buszmegállónak köszönhető, húgymarta moziplakátokat és érdektelen üzeneteket őriz. Fontossága csupán abból áll, hogy Somogyi Adolf órásmester kicsi üzletéből nem látni ide. Szépreményű örökösével ezért leginkább itt beszéltük meg mindig a fontos és bizalmas problémáinkat, és üvegből ittuk a lóbányait. Somogyi János beszél: AZ ÓRÁS (5) …és figyel, havev, azt meg soha ne mond’ a vadásznak, hogy sok szevencsét. Azt soha, mev azév máv öltek. Azt kell mondani, hogy szav a tavisznyába. Évted? Azt, hogy szav a tavisznyába. Akkov jó. Én tíz évig huvcótam a cugehővt a vadászék után, mikovis fölavattak. Jó elvevtek vesszőve, modtam is, a faszom jövök ide többé. Azt nyóc éve mégis megyek. Azt se hidd, mind fejes. Én is csak később lettem munkásőv. Mev hogy bívom a fegyvevt. É’eccségi után végeztem a avanyművest, meg óvást, főleg a fatev miatt, me’ a bátyám me’halt, amikov én még tizenöt éves vótam. Azt az üzlet, t’od, milyen? Hát jó az óvád, amit a mútkov megpucótam? Na, ugye! Mos’ végve kaptam egy bikát, hogy kilőhetem, azt nézd meg, előtte egy héttel bejön az agyvévzés. Hanyas vagy? Na, én meg hetes. T’od, mikov vakok be egy patvont a puskába? Óvát meg ne is lássak! A fatev elővette a lupét, azt újbó melózik. A Bakony hiányzik, meg a kuvva, mev az lelépett. É’ má’ se patvont, se vugót nem teszek a helyive. Botta megyek a pógávmestevhez segéjév. Kampó, fiú, kampó! És a fatev még így is dógozik, pedig kovsóból issza a féldecit. Hogy monta, majd én, ha má a Lackó odalett. Pedig má’ kovsó…bó… Hát pedig… A kuvva meg lelépett… pedig… emléksze’ a fatev mi’en nagy fasz vót… fehévlovon mászkált a Templom téven, mint a Hovti, amikó meg mondták neki: Dolfi bácsi, le ne essen, aszonta, ha én nem, a fiaim maj’ befejezik azt az óvát. Na, mos’ ki fejezi be? A kezét tétették, nem a nyakát… pedig… na, szevvusz… 35
VII. AZ ÓRÁSMESTER TIK-TAK-TIK-TIKK, rángatódzik az Órás (A. Ciro – Milánó) Hogy fölhúzott ez a komisz kölök. (1 53. Másiknagyi) AZ ÓRÁSMESTER (5) finom, mondhatni halvány csendülésre bújik elő. 36
– Meglehet, hogy a Jánossal italoztak a trafó mögött. Mondanom sem kell, neki ez nem használ. Láttam továbbá, hogy kegyed is fogyasztott. Ez szintén nem használ. Az én Lackóm elautózta magát, szegény Máriám utánahalt. Én meg már alig élek. János meg magácskával tipor ezen a családi sírbolton. Már se Órás, se Vadász, csak olyan Biceri-bócari. Mit gondol, mi lesz ezzel a sok fölhúzásra váró szerkezettel? Idejön kegyed akár éjjel egykor? Mert ez például minden negyvenedik nap éjfélkor húzandó föl, ezt pedig csak évi kétszer szabad vegzálni. Itt ez a látszólag egyszerű óra pedig mindennap csak simogatást igényei háromnapi fölhúzással. Nekem lovaim voltak, de mindahány, annyi lélek. PRALINÉT sakkosra simítgani, és sört hetente egyszer. Nem annyit, mint amit kegyességük egy nap lefogyaszt! FURCSA a pokrócot szerette, ha már kihajtottam, FRUZSINA pedig a kemény kefét. Ezek, kérem, lovak valának! És Tóth Árpáddal vacsoráztam egyszer Óbudán. Tudja, mi az: sakkosra simítani? Hát ahhoz készíteni kell egy sablont. A sablon az egy mindig visszatéríthető elképzelés. Na! És a szőrt idefelé, aztán odafelé. Megöregedtem. Se ló, se elképzelés. Se idefelé, se odafelé, most már hazafelé. Jánosnak nagy keze volt, aztán patron, mérleg, területi lövészverseny, olaszarany, kispiac. Hát, mondja meg, mivé leszünk? Szerintem, ha egy órában valamely részecske eltörött, az órának a tisztításon is át kell esnie. Az üzletfél persze legjobban szeretné, ha az órát sohasem kellene tisztíttatni. Pedig egy kénytelen tisztítás következtében a beszáradt piszok az órából kijött, neki is haszna, mert órája nem kopik tönkre. Az olcsó, okvetetlenkedő kuncsaftot csak hagyjuk futni, hiszen úgyis körben szalad, tehát visszaérkezik. Éppen ezek a „csupán ezt” vagy „csupán azt” készíttető, s órájukat soha általános javításba nem adó alanyok azok, akik a nekik felülő órást becsapják. AZ ÓRÁSMESTER folytatná, ám (csöngettyű) kis kezit csókdosom, küssztihand, igen jó, hogy bejövendni tetszett. Kellemesen rossz hírt vagyok kénytelen közölni. Ebből az orrából, hehehe, már a perceket sem tudtuk kipiszkálni, de merek ajánlani helyette kerek kilencven pöngőért egy orosz- szovjet ismétlő órát, Hehehe, ez kiskiszasszonyom, még fűtetlen lakásban is ébreszt. Nem? Hát, ha nem, hát nem (csöngettyű), vén kurva, dögölj meg a neved napján. Na, teccik látni? Egy félig javított óra visszajön, és az ÓRÁS azután a maga kenyerén kénytelen kitisztítani. Az ilyen üzletfél csak azt várja, hogy léprecsalja az ÓRÁST olcsón, s azután jön a gorombáskodás, ha az ÓRÁS kötélnek nem áll. (csöngettyű) Szépen lettünk, fiam! Barátod Őkegyelmessége volt kedves már leszerepelni itten. De föIgöngyöIíttetett a bűnös viszony! Lehelj, kurafi! Na, kérem, ugye, hogy együtt vétkeztek! 37
Penitenciára, gaz kölök! Húzd föl a regáti kakukkost! (csöngettyű) Hehehe, távozom. Dolfi bácsival még találkoznunk. És ne feledje, fiam: minden változik! (csöngettyű) 38
VIII. AZ ORVOSI RENDELŐ ÉS KÖRNYÉKE Sic transit, Gloria mundi (latin) AZ ORVOSI RENDELŐ ÉS KÖRNYÉKE (6) szomorkásan forgalmas vidék. Csoszogások, totyogások, bicegések, tolókocsik és gyermekkocsik surrogása, egy sarkon hirtelen elillanó szerelem. Figyeljetek csak! A Kukorelly-kastély: ez a bölcsődére és közfogdára emlékeztető épület jelenleg a szociális otthon szívet derítő komplexuma. Ide jártam valaha ebédért, két óriási ételhordóval. Egy Almácskova Marika-barika és egy csodás Piroska Cinoberszkij című kettős szerelem fájó tanulságaival. Hiába, nem lehet egy fenékkel két feneket megülni (haha, a nagy népi megint kibújt). Eredménytelen tanulmányi kísérleteim befejezettnek tekintettem. Búmat felejtendő, kiugrottam a Rendből, öt perccel felszentelésem előtt. Ma ezt gimnáziumi érettséginek becézik. Mivel a reményt vesztett öngyilkosjelölt szíve-joga megválasztania a megsemmisülés módját, úgy döntöttem, elszegődöm egy Bem utcai, Iskolai Szemléltetőeszközöket és Inkvizíciós Kellékeket Termelő Üzembe mindenes segédmunkásnak. Így lettem a segédmunkásosztály tagja. Délelőtt papírvágás (ó, Hrabal, ha akkor ismertelek volna!), délben ebédhordás, délután az alagsorban csomagolás, postázás, kocsimosás. Az utóbbi: Stern úr (Isten forgassa!) jóvoltából. Tekintve, Őkelme a főnököm, vita helyett inkább a duzzogást választottam és a vödröt a kefével. A pincében az emeleti hölgyek szerint EXPEDIÁLTUNK, Varga Vince bácsi szerint viszont: Az annyuknak a…! Csomagolunk, oszt kész! Ők lehet, hogy eszpedálnak, azt is otthó, iccaka, ha mekkaptyák a faszt! Me’ mikó nem: másnap münket baszogatnak! (Hogy milyen tájszólást használt a jó öreg, máig ki nem derítettem. Szaftosat, az tuti.) Az én annyukom a Habán esp’res úrná’ főzött, oszt ha valamijé’ orrótam a kurva csuhásra, hát este nem vót kurelás. Hú, hogy mi lehetett másnap a plébánián! Hahaha! Vince bácsi nyugdíjas ácsmester volt és szőlősgazda. Közvetlen a szomszéd házban lakott, és minden ilyen bölcsesség után tábeszes altestével fölbillegett a pincéből (átnézek – mihozzánk), nehogy azt higgyem, hogy csak ide Becsbe (átment mihozzánk és lehúzott egy korsó bort). Feltűnően sok bölcsesség volt a tarisznyájában. Nem is győzte mondogatni: Ha, fijam, kétszer mérgyél, oszt eccer vágja! (menés, mihozzánk, korsó, vissza) Vagy aszongya, hogy: A csomó egy lögyön, né egy csomó! (menés, mihozzánk, korsó, vissza) 39
Nyolcvannégy évig bölcselkedett, azután egyszer (ment, Őhozzá, de már nem volt jövés). Ő bökdösött egyszer: Té fatökű vagy, vagy micsuda? Ném látod, az a szépasszon föntrő, meregeti felid a huncut szömit. Most válik, egy kisgyerök van. Öregöbb, öregöbb. Nincs a még harminc se. Na… Tanítóné vót, de hatna kitelhetett neki, ha eegyütt ide lektónak, vagy minek. Irodista, na! (Nem tudta szegény filozófusom, hogy őszépsége tanított engem egy évig, mint tanárjelölt, és talán azért meregeti, mert nem hisz a szemének. A legjobb magyarosa voltam. Mit kereshetek én itt!) Na, meg az emeletiek és pincések között komoly társadalmi rangkülönbség volt. Még takarítónőt is külön kaptunk. Személyemben. Szép tatáros (kun?) arcából valóban izgalmas mandulák villantak. És mit ad Isten, munkaerőhivatal képében! Összeboronál egy kiugrott diákot és egy tanítástól irtózó tanárt egy közepesen fölösleges cégnél. Úgy is lett. Már a borona. Egy ebédhordó hivatásomat gyakorló, szép kora délben, lábszáramat verdeső kannákkal kézenfogva andalogtam, mikor finom fapapucskopogás ébresztett. Túl voltunk a sarkon. Rejtve hiúz szemek elől. (Kopp-kopp-kopp.) – Kérem… (Uram, ez ő!) – Ugye..? – Igen, én. – Ne haragudjon, megismertem már az első nap, de nem akartam elhinni… Azután beleolvastam a kartonjába… Hát… Tudja, elfogyott a cigim… A takarítónő meg már elment… – Nem gond, hozok… Tessék mondani, milyet? – Szavá… Jaj, nem kösz… Inkább elkísérem, úgyis kíváncsi voltam, hol főzik azt a szörnyű kaját. (Lezserül beszél, tetszik nekem, bólintok.) – Jó… De nem ciki… A szép tanárnő a segédmunkással lófrál? – Nem CIKI… Tojok az ostoba emberekre. Nincsenek! – És kik vannak? – Kik? Hát az értelmes meg az értékes emberek. …Tudom, miért hagyta ott a sulit… Szerelmi válság… Na, hát én is… Vagyis válok. – Igen, hallottam, de maga honnan tud az én ostoba válságomról? – Maga már nem kamasz, a válságok pedig kor nélkül válságok, különben nem fogyott el a cigim, sőt! Véletlen az asztalomon hagytam… – Akkor ez kész lebukás. – Igen. Az. Szerettem volna beszélgetni magával. – Lelki fröccs az érettségi miatt… vagy a magyar irodalom jelenlegi helyzetéről való véleményemre kíváncsi? …Esetleg létrehozzunk egy válságstábot…? – Ne legyen cinikus, egyszerűen tetszik nekem. – Ki? Én? 40
– Aha. (A forró por ki-befolyt papucsomba, melegem lett, ez olyan, mint egy buta lányregény.) – Megkukult? – …Ja, nem… Csak elkések az ebéddel… – És én…? – …Tessék? – Én nem tetszem…? (Az istenit, ez valami rossz film, szakad rólam a víz.) (Tudnunk kell, hogy a lecsó, a rántott leves, a paradicsomos káposzta vagy a tejbepapi képlékeny, ugyanez nem mondható el a rántott húsról és a túrógombócról. Ó, hogy tud lötyögni két ilyen böhöm edény! De a Bem utca sarkán ott az ártézi közkút. És milyen finom tocsogni a vízben. A papucs telefolyik ezekkel a kincsekkel, és nyár van, és hála Kukorelly báró kanadai harsainak, mégis hűvös. Lerúgta a papucsát, ő is tocsog. Boldog kis disznók vagyunk ebben a nagy malacokkal dugig töltött ólban. Hirtelen megcsúszik, dramaturgia! belém kapaszkodik, őzszemekkel néz, de nem a riadt, hanem a bizakodó őzike szemével.) – Nem válaszolt… – Nem… Igen… Szóval… De, de igen (nyelek) nagyon. – Akkor csókolj meg! (Valaki hátulról fejbe kólinthatott, mert szédülök.) – Ki? Én… (Kacag, nincs jobb szó rá, kacag.) – Na, ebből elég volt… (Keze közé fogja a fejem és megcsókol. Jézusom! Finom, kicsit borszagú a szája, ja, ezek fönt mindig piálnak, mondta az öreg. De nem hittem, mert Stern úr mindig balhézott vele, hogy kirúgja, ha mégegyszer… Meg ilyenek. Amióta kikészültem a „szakításoktól”, gyógyszerezek. Nem iszom, és a bagót is abbahagytam, ezért érzem. Cigi és bor, és valami más, amit még nem, soha, gyönyörű! Érzem, hogy fickósodom, hátrálok, hogy ne vegye észre, még jobban rámtapad… Érzem, hogy nagyon is érzi. Eltol.) – Igen, igen, de ne most… Sokan vannak… (A fenébe is! Ilyen egyszerű?… De hát én azt hittem, hogy ő egy szent! Ez egy kurva! Vagy én vagyok hülye? És ha valóban tetszem neki? Igen! Ő ilyen, őszinte, természetes.) És ez valóban így is volt! (Összekoccan a fejünk, nevetés, fény, ajándék, és hűl az ebéd, és nem bánok semmit és a Stern kinyalhatja, végre egy embert ölelhetek, aki maga a tisztaság, egészséges sugárzás.) – Látod, buksifej! Kibírjuk estig. – Ja… Mit… Dehogy… Vagyis dehogynem… Izé… 41
Hát lányos zavaromban nem voltam valami aranyjánosi formában, de nézzenek körül! Itt lógott a nyakamban, kérem. Itt, ahol az a nyomóskút van! Szemben az orvosi rendelő, ott a szeretetház, látják, ott csikorgott a villamos! (Hol van az már!) Akkor ott, igen, ahol most az a konténer áll, ott, ott! Éppen egy Zetor húzott el. Micsoda édes gázolaj illata volt, amott egy álmos macska hüttőzött, és valahol… na… Ja, igen, itt pedig egy félig az aszfaltba taposott tejfölösdoboz. Hova a fenébe tették azt is? Most meg tessék, nézzék! A hársakról életunt levelek potyognak. Azon a padon, ahol meg annyit ültünk, fáradt festék pattogzik. Július 23. volt, és az a Buksifej én voltam! Azt a fát meg ehelyt, ahol állok, direkt kivágták. Nem, semmi érzelgős karc nem került rá! Gyöngy azt mondta: ne bántsuk, öleld meg itt, azután ő is átölelte. Tudod, ha már nem lehetünk együtt, külön-külön is megölelhetjük egymást. Egyszer csak eljövök, és itt átölelem. Akkor téged ölellek megint, és ha te jársz erre, meg tudsz ölelni engem, bármerre is vagyok én a világban. Hát nagyon butuska tud lenni az ember, ha szerelmes. Hiszen látják! ezt a Kurva Fát, meg az összes kurva fát csak úgy ripsz-ropsz ki lehet vágni! Gyöngynek és Buksifejnek három évet engedélyezett a megbotránkoztatott józan ész. Az emeletiek letaszigálták, mert Királylány csak a mesében megy a Bojtárfiúhoz. Szerintük. A lentiek engem egyszerűen seggberúgtak, mondván: Balhénak jó lett volna (nekik), de hogy IGAZÁBÓL…? 42
IX. A PLEXI CUKRÁSZDA Ha egy hős összecsinálja magát, nagyot esik szerettei és hozzátartozói szemében (Hölderlin) A PLEXI CUKRÁSZDA (ld. térkép) egy nagyhírű, időközben elhullt mesterember női ágon vezérelt intézménye. Történetünk idején Elvira mama uralta. Őkelme nemcsak két méterre és százötven kilóra sikeredett, de focivébészerű csúfságát még feledhető minőségű süteményekkel is tetézte. Hajdanvolt dicső választékából csupán a Kossuth-linzerre (ld. szobor) volt kereset. 43
Nem is lehetett mást kapni a szörpökön, kávén és a fagyin kívül. Igen ám, de hol volt már ekkor Plesz József? Hol voltak a leheletfinom, remegő krémesek? A nyelvünkön rémülten dobogó gesztenyeszívek? Hol a szánkban szanálásra váró zserbó emeletei? Plesz mester minden süteménye, mintha a félelem édes ihletével épült volna föl. Talán csak az oroszkrém tortája volt karakán, bátor, ellenállhatatlan erejű. Híre annak még Berlinig is eljutott. Úgy ám! És a fagylaltokról már ne is beszéljünk. (De akkor meg mit pofázok itten?!) 44
Nos, gyermekkoromban, mikor még Józsi bácsi természetesen élni volt kénytelen, akinek nem lógott a taknya és a cipőfűzője, továbbá hitelt érdemlően (aznap) nem hamisította az ellenőrzőkönyvébe apukája aláírását, akár két tölcsért is kérhetett, még egy gombóc esetén is. Bezony, Idegenek! Mi meg úgy vittük ezeket a fáklyákat, mint a büszke, de kiöregedett olimpikonok. Mindenki láthatta a Fő úton, hogy Plesz úr megint kiállított egy erkölcsi bizonyítványt. Csak az a szemét zsaruváry jegyezte meg dölyfösen: Mán megint csinálja a maszek a „kukukszlan” propagandát. Rá fog faragni, ezt én garantálom. Otthon egyszer megkérdeztem anyát, mi az a kukukmicsoda. Másnap a fél iskola orrt törölt, cipőt fűzött és direkt a rendőrség előtt kellett hazamennie. Ja, igen! Tanácsomra a srácok cerkával két lyukat fúrtak a fölső ostyába. Haha. A PLEXI CUKRÁSZDA kedves, halkszavú tulajdonosa persze nem csínytevésünk miatt tűnt el egy karácsony előtti hajnalon (milyen eredeti ez is). A Nagy Októberire készített (kötelező!!) kirakata tette be a kaput. Egy óriási cukormáz sarló & kalapács (ki érti?) fenemód csúnyán olvadozni kezdett, és ezen még az sem tudott segíteni, hogy sűrű, fölfordult legyekkel megszórt, vörös, marcipán földgömb alkotta az alapot. A novemberben igen elgyöngült napsütés üthetett szöget a fába, mert lilult fejű várykánk a gutaütés közvetlen határán, végigüvöltötte főutcánkat. Kukuszklán, folyatás, döglegyek? Vitala elvtárs, most nézd meg. És még az ilyenekért hullattuk a vérünket és haltunk hősi halált!!! Rendületlen hévvel kötjük föl elvtársainkat, akik természetesen már nem elvtársak. Ezek a fehér hiénák meg élnek. Na, ennek a folyatásnak még lesz folytatása! Mondták, úgy bevágta az irodája ajtaját, hogy a szekrényről leszaltózott Lennon elvtárs mellszobra. A vádiratban szoborgyalázás tétel alatt szerepeit Plesz József bűnlajstromán. Persze, nem ezt volt az egyetlen, ily apró malőr szeretett utcánkban. Börcsök hentes hasonló tévedés áldozata lett. Őt Nagy Vezérünk zsírból készült plasztikája tréfálta meg. Lelkes mészárosunk Nagy Kollegája ismert tar fejét teletűzdelte apró, piros zászlócskákkal, és hogy teljes legyen a Mű, egy hegyes drótra fűzött táblát vágott gyakorlott mozdulattal a közepébe: HÁZIZSÍR, KIMÉRVE IS! Ez volt az igazi feketevágás, nem, amivel (többek között) vádolták. 45
A dologban a legédesebb, illetve a legzsírosabb, hogy a két híres Vé et. a kirakat előtt szemlélte önelégült mosollyal az alkotás menetét. Ám, ahogy közelgett a végkifejlet, úgy színesedett el agyukban a lakmuszpapír. Lenin elvtárs frissen ragasztott büsztje csak annak köszönheti létét, hogy egy fürge Fő utcai polgár elrohant a rendőrséghez, és fölkiabált a nyitott ablakba: Bözsi! (Már miért ne ez legyen egy titkárnő neve?) Bözsikém, gyorsan… a Lenin elvtársat… dugd el!!! Azután ezt a jó szokást még sokáig megtartották. Goga Gábor szélhámos és ács szerint (akkor még ő is élt), kiépített riadólánc alakult Nagy Filozófusunk szobrának érdekében. Két Vénk Valamelyikének a fülébe jutott az is, hogy Mág Tódor, az újságosunk egyszer, mikor valóban kifogyott a Népszabadság című lapból, így választolt: Népszabadság? Az már régen nincsen. Az biztos, de Mág Tódor se nagyon, azóta. Az újvári Néplap 1952 karácsonyi (nem ünnepi) számából idézek. 1 oldal (nem is volt több). „A Dialektikus Páternoszter legszebb alkotását, városunk főutcáján, a Sztálin út 70. alatt csodálhatjuk meg, ezen a klerikálisok által bujkálva ünnepelgetgető, de mégis szép decemberi napon!” (Itt megállok az újságcikk idézésében, ugyanis a Plexi, akkor még Margaréta cukrászda, eredetileg a Fő út 56. alatt volt. Hát most vagy odébb tolták a sarokházat, vagy elhúzták alatt az utcát? Egy másik variáció szerint a Nagy Fővezér igazán letagadhatott volna a korából 14 évet. Dehát, mint tudjuk: engedékenységéről nem sokat olvashatunk a történelem lapjain. Most már mindegy! Megette a fene! Olvassuk tovább!) „Plesz József, volt munkásnyúzó, nyalókagyáros, szőrös karmai közül kicsavartuk a már ezidáig is sok keserűséget okozó, üzérkedésre és a szegény proletárgyermekeknek könnyet szemébe csaló édesipari boltot! Ma már a Munkásédességkiszerelő Szövetkezet Kekszjegynyomdája foglalta el megérdemelt helyét! Sajnos, az ilyen és ehhez hasonló örvendetes eseménynek még csak az elején vagyunk! Számos, rejtett vagyonunkon dőzsölő, harácsoló és elnyomó népellenség még somolyog a lehúzott redőnyök bűzös homályában!” Kó ruszki tandem!!! Hogy Cicero (népbarát!) ólatin és premarxista bölcselőt idézzem: Minek ég!!! Illetve: MEDDIG MÉK! Na, de egynek már befellegzett! A bűntanya fölszámoltatott! A két utcára néző ablakok Dicsőségtáblát rejtenek! Ugyanitt látható Hermann Ottó, mézeskalács-készítő szaktársunk alkotása, a sztahanovista mézművész, huszonöt reábízott, fénylő arcú, mézescsókipari tanuló közreműködésével, 25 munkaóra alatt elkészítette Generalisszimasszánk 170 centiméter magas mézesmadzag mázát! Bizonyítandó, elvhű, értő kezek alól nem kerülhet ki olvadozó, szétfolyó ocsmányság. Élő bizonyítéka pedig annak is, hogy nem ragadhatnak bele döglött legyek. Generalisszimasszánk eme dicsőséges és élethű 46
szobra jövő nyáron sem fog ücsörögni, és semmilyen imperista légyféle beköpni nem meri! (Az Idegenvezető közbevág: Másnap a nagy díszkivilágításnak köszönhetően a mű ott kezdett el csurgatni, a hol egy ilyen Nagy Hősnek nagy nyilvánosság előtt nem illenék. Ekkor született meg a nép ajkán a „hugyosjózsi” kifejezés. Ültek egypáran ezért is. Szelavi!) Ja, azért a híres Kétvé agya sem kucorgott egy sarokban. Igaz, az első hír után Lenin et. lekerült ismét az őt megillető helyre. Sajnos, rövid időre! Na, szóval amint azt a néphagyomány máig őrzi: díszkivilágítás ki. Igen ám, de akkor a decemberi szürkületben nem látszott semmi. Díszkivilágítás be! Hát akkor meg megint rájött Hősünkre a folyatás. Hű, a nemjóját! KI-BE-KI. Nem jó. Az izzók (két 25-ös) hamar dezertáltak. A falban is föllépett egyszer egy sötétben gyújtogató ellenforradalmár. Másnap nem is ébredt a Fő, bocsánat, Sztálin úton vagy négy állampolgár. Rossz nyelvek szerint megunták a nagy éjjel-nappali sürgölődést, és átköltöztek egy nyugodtabb kerületbe. Többieket az Andrássy út táján (soha többet nem) látták. Azután Somogyi Adolf órásmester, kinek szintén vajjal a fején kellett lopakodnia setét mellékutakon, hogy szerezzen valami picike kis jópontot, előállt. – Ura… elvtársak… esetleg… namár… ugye… mi lenne, hogy világítás maradván, olvadékonyság se üsse föl a fejit… szóval a Nagy Fölszabadító elvtárs… hehe, már bocsánatnak legyen mondván… szóval… úgy gondoltam… tuk… jegeljék le a… khm… becses alfelét. Miután a Két nagy Vé gratuláltak egymásnak az ötletért, Dolfi bácsit pedig seggbe rúgták, beindult a gépezet. Először beüzemelték a télen alvásra ítélt cukorgyárat, lévén egyedül annak van jéggyára. Aztán mozgósították a legmegbízhatóbb aktivistákat. Éjjel-nappal hordták vászonvödörben a jeget és vitték a kásás vizet. Elébb vízhatlan guminadrágot húztak a Nagy Honvédő sokat látott valagára, és abba tömködték az összetört hűtőanyagot. Ám, mint közismert, a zúzott jég gyorsabban olvad, mintha nagyobb darabban hagyják, ekkor aztán Máté Károly, föltaláló és matek-fizika rendestanár, ihletet kapott. Baranyi kovácsmesterrel kalapáltatott egy öntőformát, mely a Hős Vezető seggének hű lenyomatát vette föl. Ebben fagyasztották a vizet. Az igaz, hogy ettől (a vízfelfogó tartály és az elvezető cső miatt) úgy nézett ki Legfőbb Hadurunk, mint egy infúziós teve. De több is veszett Battonyánál, legyintettek helyi hatalmasságaink (mind a ketten), és megelégedetten tértek kies palotáikba. Ám nagyon elkalandoztunk a múltba. Folytassuk a PLEXI történetét. Ha most, hölgyeim és uraim, betekintünk az ablakon, a kasszában az a kissé molett, ám annál szebb asszony (mondjuk úgy, még mindig kívánatos hölgy) Plesz Zsófika. Híres, de tragikus sorsú cukrászunk egyszem leánya. 47
A PLEXI CUKRÁSZDA valójában neki köszönheti a nevét, hiszen mint már említettem, Margaréta volt a neve a dicső államosításig. A Méz-máz ötvenhatban föloszlatta önmagát. Ötvennyolctól Sarokház eszpresszó (minő ötletesség az óvári Vendéglátóipari Vállalat részéről!). Napjainkban a jogos tulajdonosok birtokolják ismét. Igaz, olvas a hölgy, de régi barátságunk kedvéért talán leteszi. Ám, amit majszol, az valószínűleg kacsazsíros kenyér, azt nem fogja letenni. Ahogy én ismerem… – Pá, fiúka… vendégeket hoztál? Aranyos tőled, remélem, fölkészítetted őket a választékra. (Persze, hogy rág.) Mindjárt jön a Cinókád és fölszolgál. (Harap egyet… hamm, nem teszi le, mondtam. Az istenért sem.) Fiúka… Nézd, megint kacsazsírral kenem meg a kenyeret. (Na, ugye mondtam.) Te, hallod, nagymama lettem, az a böhöm Kata megint bebabált… Jaj, szegény apu, mennyit balettozott… Még asszonykoromban is… Te, ne tudd meg, Anyám kilencvenkettő, de még mindig süti a Kossuthot. A világ minden kincséért nem áll le… Cinókád meg reformot akar… Képzeld, nem zongorál az istennek se… Fiúka, dumálj vele. Cukrászatot tanul egy zongora-, érted, egy zongoraművészeti diplomával. Nagyapja lánya… Három éves volt, amikor Apukát elvitték, de még most is emlegeti… Ne tudd meg, isteni (harapás- nyelés), rögvest elolvad a kenyérkén… Jaj, régen is Apu mennyire haragudott a falánkságomért… Csendes ember volt… Halkszavú, de ezért mindig ordítozott: Olyan tehén leszel, mint anyád!… Én meg csak kentem, zutty rá a lángoló pirospaprika, só… aztán hami. De szerettem azokat a barna illatú estéket. Aktuális kedvencemmel a hónom alatt, usgyi, be a szobácskámba, aztán olvastam hajnalig. Volt, hogy négyszer-ötször is kilopóztam a konyhába… Apuka meg a szobájukban, félálomban dörmögi… Elvira… hallod… fiam… Hallod, már megint kenyi, már a hatodikat kenyi… Én meg bekiabáltam, nem is igaz! Csak az ötödiket… (kislányosan kuncog) …Szegénykém… Aztán usgyi, vissza könyvecskéhez… Jaj, tudod, úgy paprikás-zsíros kézzel lapozgattam… Hihi… Így aztán a lapok alján mint egy-egy véres pecsét, virított minden könyvecskémen az olvasás és a zsíroskenyérke szeretete… Nézd meg…. nézd meg, ezt is (Orrom alá dugja a pultra letett könyvet. Hát valóban egyedi. De legalább nem kérik kölcsön.) …Fiúka, beszélj vele… (Közben bejött Plesz Krisztina, alias Cinó, és mérhetetlen sok linzert szór szét, majd kávét locsol. Int és tovább pusztít a vendégek között.) …Tudod, egyszer apáca akartam lenni. Ne tudd meg (mindig mondja, de attól félek, megtudom) …szóval apáca akartam lenni, aztán Apukáék beadtak gyógyszervegyésznek… mégis kávéházas öreglány lettem… Beszélj vele… Ne kergüljön meg már teljesen… Mindjárt negyven éves… Apa nélkül neveltem mind a hármat… Aztán nesze… Katalin drága átment szülőgépbe, és akkora, mint egy ólajtó… Józsika Párizs mellett egy kis profészekbe vendéglős… Dehát a nyáron voltam kint… apám… (csóvál) Ne tudd meg…. Szart ér az egész… És itt ez a hülyegyerek… Inkább… Áh… Na, megyek, lekenek egyet (visszafordul) Nem neki… Te… nem lehet, hogy a 48
Pista halála ment az agyára… Megtudta valahogy, hogy nem baleset volt… Látták, amikor a falon kioldotta magát… és leugrott… Emlékszel, milyen gyenge idegzetű volt… Nem is értem, hogy vették be a klubba… Óh, istenem… jungfrau… Igen, igen, itthagyott egy jungfraut… Egy meggárgyult fiatal özvegyet… Istenem, mindig kérdem… miért is nem te vetted el… olyan nagy volt a szerelem… mégis azt a nyifnyafi kisbulgárt izélgetted… (Átint az utca túloldalára. Valóban ott lakott a kisbulgár.) … Miért… miért… megmondom, és ilyenkor a fejemet verném a falba… (Nem eredeti ötlet, de hagyom, tudom, mit akar mondani, hagyom, így hamarabb elmehet kenni egy kenyérkét.) … Hát azért, mert én hülye azt hittem, ha tiltom a találkozóitokat, nem szédítheted a tingli-tangli zenekarodba… Jaj, inkább könnyűzenélne… csak játszana… (Mikor a muter kiér, fogadjunk, hogy idejön régi idők szép kedvese. Mit mondtam!) – Szervusz. – (Nem köszön, úgy tűnik, a korábbi legyintéssel letudta a protokollt. Rám vicsorog.) Mi volt ez a nagy etyepetye az öreglánnyal? Megkérted a még fiatalos özvegyasszony cukormázas kacsóját? – Ellenkezőleg (ravaszkodni kell, ravaszkodni. Ez nemcsak okos, de gondolatolvasó is) – engedélyt kértem a főnökasszonyától riport készítésére egy fiatal vállalkozóval. (Macskásra húzza gyönyörű zöld szemét. Ilyenkor veszélyt érez, tűzvörös sörényéből szikrák pattognak, tündéri szeplők izzanak föl az orra körül. Ajaj, taktikázni kell.) Nos, milyen taktikát választ a firkász… (Hát persze, hogy gondolatolvasó, már kölyökkutya korában is mindent kitalált, a fenébe is…) Ne káromkodj! – De hát még meg sem szólaltam… Na, jó, kezdem. Először is, miért nevezik kiskegyedet Cinónak, mert ha értesüléseim nem csalnak, meglehetősen szép neve van. – Meglehetősen (vált) te, hülye, hát nézz rám. Azon túl, hogy te kereszteltél át, és a Cinó mégmeglehetősebben szépnek tűnt (nyel egy kapitálisan nagyot, hátra veti egetverő haját, szippant egyet, ez a sírások elfojtására bevált módszere volt már akkoriban is) akkoriban… is. – Mit? – Mégmeglehetősebben tetszett nekem ez a név… akkoriban (pici szünet) is! Na, ennyi elég, szerintem (menne), dolgom van. – (Lenyomom egy székre.) A kisasszony el van kérve. (Fiúsan ül, két gyönyörű zongorabillentyűkre termett kezét combjai között lógatja, ebben a tartásban egy kicsit előre kell dőlni és a fejet fölemelni. Így csak cinó tud ülni. Ilyenkor ellenállhatatlan.) – (És most is az.) Szép vagy (mondom). – Persze… nagyon… (Fintor, olyan cicás, hirtelen fölélénkül.) Különben is már nagyon utáltam, hogy Krisznek vagy Tinának, vagy ami még iszonytatóbb volt, Tinukának szólítanak, mert az, hogy Krisztina, az a legtöbb húgyagyúnak hosszú, tudod, hogy akkor szerettem beléd, amikor egy próbátokra Kucsával (a szülőgép nővérének becéje, ha jól emlékszem, ezt is én eszelintettem), igen, ezt 49
is te adtad neki, te nagy pöcenévköltő… Te, szóval belógtunk egy próbátokra, és te a dob mögül lekiáltottál a sötét nézőtérre, hogy ki a picsa mert bejönni (Most először mosolyodik el. Természetesen Cinó mosolya is gyönyörű.) Én meg, miközben majd bepisiltem a megtiszteltetéstől, hogy a nagy dobos megszólít, összeszorult torokkal és combbal fölvisítottam (Most ugyanúgy fölkiált, többen vezetettjeim közül felénk néznek.): Hát csak két picsa! A Krisztina meg egy Katalin! Mire te: Ja. Akkor jó. De hosszú a nevetek! És ilyen szép keresztnevet csak natúr szabad használni, a legtöbb húgyagyú becézgeti, letetted a dobverőt, de nem álltál föl. Nem láttál bennünket, hát, picsák, figyelem! Amelyik a Krisztina, annak milyen színű a haja? Piros, üvöltöttem vissza, oké, akkor te Cinó leszel a keresztségben, és a testvérpicsa milyen alakú? Jó kövér, harsogta föl Katalin, gratulálok! Akkor te Kucsa leszel, tizenhárom éves kis hülyék voltunk, illetve Kucsa tizenöt, és végtelenül boldogok. Hé, picsák, a jó kövér és Katalina, akkor ti a Plesz-lányok vagytok! Hát persze, ovis korunk óta ismertük egymást, csak te mindig olyan különleges voltál, észre sem vettél bennünket, üvegek voltunk… Na, határtalan csöndet öltsetek magatokra, és akkor leülhettek, óriási dolog volt bentmaradni egy próbátokon, úgy emlékszem, a Bor Béci, szegény Pist, meg a Csámpi… csórikám, ő is meghalt, ők egy páran az ős-tisztelők maradhattak csak bent, de sokszor őket is kirugdaltátok, bennünket ezután soha, azt hiszem, kabalának tartottál bennünket ott. Ja, és a Kisvita… – (értetlenül nézek rá) Kicsoda? A Kisvita, az a szemüveges komcsi csaj, az volt még mindig véletek. Mi baromira utáltuk. A nagyapja állandóan csaholt. Mindenütt üvöltözött, hogy az unokáját megfertőztétek ezzel az imperialista zenével. Járkált mindenhova, de nem tudta elérni, hogy kirúgjanak benneteket, sok disznóságot csinált ötvenhatig. Apókát is ő vitette el… – (közbeszólok) Meg a Váry. – Igen, főleg az a szemétláda… Haha (ismét nevet!), tudod, hogy most nyugdíjas temetőőr a főkapitány eetás? – (bólintok) Tudom, csak az a szemétség, hogy még ott is fölül van, ahelyett, hogy elköltözne (gyenge vigasz volt a sírőrré való előléptetése, mi is megkaptuk tőle a ziki-zakit). – Na, ez a Váry meg a Kisvita nagyapa, ők voltak akkoriban ketten a nagy triumvirek. – (rászólok) Na, a Kisvitát ne bántsd, rendes kiscsaj volt… minden bulinkon ott lébecolt, egyszer valahol szigetcsépen vagy hol játszottunk és eltévesztette a dátumot, egy nappal előbb ment le, ott aludt a kultúr előterében, mínusz tizenötben, de megvárta a koncertet. – (megadóan) Tudom, kórházba is került, olyan tüdőst szedett össze. Miatta jöttünk, Kucsa meg én hévvel vissza, negyven fokos lázzal, a kocsitokban hoztátok haza… Jó, hát ő tényleg rendes volt. Meg a faterja is, azt mondják, én 50
Search
