Gödöllő irodalmi emlékei

101/171 és a “Kísértésnek is szép volt” című kötet. Ezen kívül nálam van még egy 34 oldalas monográfia, amelyet az Országos Levéltárban kutatva írt meg A régi Gödöllő újabb kutatások tükrében. A mai nehéz gazdasági viszonyok között szinte lehetetlennek látszik Maecenast találni ezek kiadásához, így a tragikus enyészet várhat rá. GÖDÖLLŐI SÓHAJ A park helyén, hol vasárnaponként üdültem, emeltek egy karámszerű, lapos házat. A bokrokat, kedves padokat mind kiszórták s kivágták az évszázados, büszke fákat. Máshol fát ültetnek, ha nincs. Itt, bolond módra, a parkot is kiirtják, hol üdült a nép. Senki sem akarta, csak egy – mondják. S a város mutatja most ország-világnak szégyenét. TEMESVÁR 1989 DECEMBERÉBEN E városnév nekünk mindig tragédia, nemzeti gyász. Fájdalom emlékét hagyta. Dózsa György itt készült végső diadalra, sírhalom itt borult végül hamvaira. S a krónika beszéli: rózsák nyíltak ott. Losonczi István, a vár hős kapitánya

102/171 ott lett a török csel mártírja hiába, a várért, mit reményt-vesztetten föladott. Temesvárnál vesztett csatája vezette a honvédsereget végül Világosig. – Most a zsarnokság ellen négy nép sok ezre tüntetett – s vér festette a tér köveit, együtt magyar, román, szerb, német hősöké, ölni küldött pribékektől hétezeré. Egy derék, puritán, hős pap kiállását kezdte megbosszulni a zsarnok ördögi szeszélye, gőgje. És az árulás jármát nem viselte el a város. Nem őneki, az igazságnak hitt, nem lett némán langyos. A magyar pap mellett állt ki végül a nép, egyházra őrködni román a magyarhoz, nem félte már gyilkos pribékek fegyverét. Ütleget, börtönt megunva, meggyűlölve s magát a szidalmat, fenyegetéseket, tiltakozott már a város, meg nem törte gyilkolni kész zsoldos had, a volt rettegett.

103/171 S tankok ellen fegyvert fogott. Szabad lett már a négy nép s az ország. Mert hős volt Temesvár. EÖRDÖGH LÁSZLÓ (1920-1998) a gödöllői élet vidám arcát kereste és gyűjtötte. A PAX-TING Ez a név is emelte Gödöllő hírének fényét világszerte. Ez is a cserkészettel függött össze, de a leányok részére. Az elnevezést kutattam, miből is állhatott össze. A pax feltétlen latin eredetű, a béke szava. A ting valószínűleg valamelyik nemzet szavával összejövetelt, táborozást jelenthet. Tehát már akkor is volt béketábor. Ez ismétlése lehetett a fiúk Jambore-jának, de arányaiban és lényegében sokkal kisebb. A leánycserkészek első világtalálkozója 1939. július 25-től augusztus 7-ig tartott Gödöllőn, alig egy hónappal a második világháború kitörése előtt. Gödöllőn is élénk közösségben éltek a helyi leánycserkészek. Vezetőjük Sidóné Juliska néni volt, aki országos tisztséget is viselt e minőségben. Ez a szerényebb világtalálkozó csak az Erzsébet-parkot foglalta el igénybe véve a fiúk részére az 1933-ra kiépített kommunális ellátottságot. Az egész parkot felújították, drótkerítéssel vették körül a hiányzó részeket. Kívül sűrűn járőröztek a csendőrök, de semmilyen atrocitásra nem került sor. Akkoriban még nem volt divat a huligánizmus. A tábor arénájának a park sportpályája is megfelelt. Itt folytak a nyitó, a záró és egyéb nagyszabású ünnepségek. Nekem a nyitás maradt emlékezetes. A pálya fedett fatribünjét kicsinosították, ülőhelyeket bővítettek, hangosbeszélőt szereltek stb. Az ünnepélyes megnyitón a kormányzói pár is megjelent a tribünön. Velük ült a díszpáholyban a tüneményes szépségű világ főcserkésznője, a svéd királyi hercegnő. Én is ott álltam egészen közel hozzájuk a lelátón. Életemben nem is kerültem többet

104/171 karnyújtásnyira ilyen országos és világhírű előkelőségekhez. Ugyanis felsőbb intézkedésre semmilyen testőri, katonai, csendőri szerv nem állíthatott őrséget a lelátó nagyjainak megóvására. Egyedül a kormányzó szárnysegédje helyezkedett el ott hivatalos, katonai minőségben. Rendet azonban még ilyen nagyurak közt is biztosítani kellett. Valaki kitalálta, hogy ezt a tűzoltók lássák el. Biztosan Kossuth Lajos temetése juthatott eszébe, ahol a rendre a hivatalos karhatalom helyett az egyetemisták és a díszbe öltözött, Pest-környékről is összehívott önkéntes tűzoltók ügyeltek, mert az akkori hatalom nem engedélyezte az állami temetést. Így volt most is. A gödöllői önkéntes tűzoltó testület vonult fel a rend biztosítására. NYIRI LAJOS ügyvédről azt tudjuk, hogy feltehetőleg 1900-ban vette meg a Gödöllő és vidéke című hetilapot, amelyet haláláig kb. 33 évig szerkesztett és írt. Az akkori Rudolf utcában (ma Szabadság u. a piac helyén) lakott, s ott volt a nyomdája is. Fővárosi lapokban is publikált Stella, Péter, Csörgő, Barna és Néró álnevek alatt költeményeket és elbeszéléseket. “Erzsébet királynőnk feltámadott, itt van! Amint megálmodtuk egykor álmainkban: Itt áll ércz alakja. Beteljesült tehát lelkünk igaz vágya… Gödöllő népei jertek el hozzája, Jertek el magyarok, imára! Imára!” (A gödöllői Erzsébet szobor leleplezésére.) (Gödöllő és vidékében Krúdy Gyula és Tömörkény István is közölt műveket.) A lap főmunkatársa NAGY GYÖRGY ügyvéd volt, aki költeményeket,

105/171 vidám jeleneteket (pl. Gyilkos – Hypnotismus) írt. Érdekes az a monográfia, amelyet 1941-ben Szegeden adott ki HORVÁTH ISTVÁN Gödöllő a felszabadítástól II. Józsefig címmel. Sajnos a szerzőről semmit nem tudtam meg. MÁTRAI BETEGH BÉLA (1846-1912) színész, író, újságíró, rendező, fordító Gödöllőn halt meg. SÉFEDDIN SEVKET TIBOR bej (szül. 1913) az Új Magyarság munkatársa volt Egressi Levente és Baróthy Gábor álnéven. Nevét a Kalotaszegi Madonna című regénye (1943) és az abból írott film tette ismertté (1947). Gödöllővel kapcsolatban azért kell megemlítenünk, mert itt járt gimnáziumban. Séfeddin Sevket Tibor SZ(épvizi) BALÁS BÉLA tanító bácsi Kolozsvárról került Gödöllőre. Attila urunk (régibb középkori regény 3 kötetben), és a Kánaán pusztulása (ókori regény) /1921, 2001/ (borító: Remsey Jenő) című műveket írta.(a korabelisajtóvisszhang- ból: „Kánaán pusztulását egy magyar Anatole France írta” /Kaszás György/. „Szabó Dezső ˝Elsodort falu˝-ja átmenet a nemzeti irányra. ˝Kánaán pusztulása˝ már az igazi

106/171 nemzeti munkája.” /Nagy Sándor/ HOLLÓ LAJOS költőnek csak a nevét ismerjük, A Holló családot, Holló Ignác telekkönyvvezetőt, feleségét Veronikát, és három gyermeküket: Lajost, Ernőt és Erzsébetet a Székelyföldről, a Csíkszeredához tartozó Csíktapolcáról Trianon vetette át Gödöllőre. A Kertváros parcellázásakor itt vettek telket. 1942-ben, amikor a Székelyföld visszakerült, Hollóék hazaköltöztek. OLLÓ Ernő irodalmi pályája Gödöllőn kezdődött. Első verseskötete, az Estéli utazás 1930-ban jelent meg, második, a Mindent meglátni benned, lélek 1933-ban. Haláláig Marosvásárhelyen élt íróként, újságíróként. MOLNÁR GYULÁRÓL azt tudjuk, hogy a Törökliliom című művet írta. SOMOGYVÁRI GYULA (1895-1953) sokszor látogatta meg a Köztársaság úton öccsét, Vilmost MÉCS LÁSZLÓ (1895-1987) sokszor tartózkodott Gödöllőn. A mai Szt.István Egyetem központi épület6ében, ami akkor a premontreu rend rebdháza, illetve gimnáziuma és kollégiuma volt. A költő emlékműve a gödöllői temetőben van. Évtizedek óta a Madách Imre Szakmunkásképző és Szakközépiskola szakmunkás tanulói gondozzák. Mécs László emlékműve

107/171 Besnyőn találhatjuk tragikus sorsú miniszterelnökünk, a magyar főcserkész gróf TELEKI PÁL sírját, amin még a legsötétebb években is lehetett árvalányhajat és friss virágokat találni. „Mert az ország gyarapodása...nem területekből áll egyedül, hanem főként és legfőként abból a lélekből, amely eltölti. Lélekkel tudni megtölteni a kereteket, a lélek levegőjét hozni a fölé a föld fölé, amelyen élünk, lélekben összekapcsolni tudni mindazokat, akik e földön élnek - így alkotunk és erősítünk meg egy nemzetet.” (Merjünk magyarok lenni) Gödöllő és az irodalom kapcsolatának nemcsak múltja, jelene is van. A gödöllői Múzeumban látható IGNÁC FERENC gyűjteménye, aki Gödöllő szülötte, vadászélményeit Habub Szudán felett írta meg, s adta ki. MÁCZ ISTVÁN /1934 - / életének egy szakasza közvetlen kapcsolódott Gödöllőhöz, azóta is rendszeresen jár ide. A gödöllői Lokálpatrióta Klub mutatta be két művét is. Művei: Élni vagy meghalni (1988) Örülj velem! /1990/, Kísértés a jóra (1991), Mácz István -Tavaszi Noémi/ Barátkozz Istennel /1991, bibliai és ikonográfiai játék/, Veletek sírok, hogy velem reméljetek (l996), Egészen szép vagy(l996), Íme az ember! (l997), Láttam a lelket /1998/, Szép az Isten! (1999), Öröm és ünnep (2000),Találkoztam a szeretettel (megjelenés alatt). Ismerd meg magadat! – szólít fel az ősi bölcsesség. Az önismeret

108/171 a belső egyensúly alapja. Önismeret nélkül a magunk életét, a saját magunkét, képtelenek vagyunk megélni, akkor, akkor találjuk meg igazán a saját örömünket. …Te egyike, ha tudod, mi a te örömöd ? Gyűjtsd össze. Szívedben folytasd ezt a könyvet. Tovább csak merd a magad Annak idején örömét élni. A legnagyobb örökök te írhatod. A magad örömét csak te élheted meg úgy, hogy érzed: élni szép, élni érdemes, élni öröm/ A te örömöd, ÖRÜLJ VELEM!/ KATONA SZABÓ ISTVÁN Kézdivásárhelyen született 1922. november 10-én. Középiskoláit szülővárosában végezte, majd a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen társadalmi- és közgazdaságtudományi szakon szerzett diplomát 1948-ban. Közben Zsigmond Népi Kollégiumában volt diákigazgató. Rövid ideig tanított, ezt követően riporterként dolgozott Kolozsvárott, illetve Marosvásárhelyen. 1959-től 1983-ig az Új Élet irodalmi és művészeti rovat vezetője. 1985-től Magyarországon, illetve Budapesten, majd Gödöllőn él. A Remsey Jenő művészegyesület egyik vezetője. Művei: Virágzó élet (életrajz, 1955), A dinnyecsősz (elbeszélések, 1955), Farkasjárás (elb. k, 1957), Borika (regény, 1959), A harmadik kakasszó (regény, 1953), Vesztett szerelem (regény, 1966), Szakítás (regény, 1972), Egy év, Marosvásárhelyi krónika. NÁDUDVARI ANNA Karácsondon született 1946. május 10-én. A gimnáziumi érettségi megszerzése után újságíró iskolát végzett. Változatos életpályája volt: dolgozott adminisztrátorként, elárusítóként, irattárosként, újságíró volt különböző üzemi lapoknál, s szabadfoglalkozású író is. A Pest megyei Hírlapnál dolgozott, jelenleg a Szolgálat című gödöllői hetilap munkatársa. Elbeszélései Fogjunk kutyát címen jelentek meg 1977-ben, majd jó tíz évre rá újabb elbeszéléskötete Legyetek jók címen (1985). Színészportréi az 1981-ben kiadott Honnét lesz a tűz?. Regényei a Társbérlet (1982), a Gödöllőn játszódó Békeévek (1984) és a Hadiállapot

109/171 (1987), valamint a Kisország, az Ausztráliai történet, Egy szerelem története, Test halála. NÁDAS PÉTER /Nadaspeter István, Székesfehérvár,1938-/ így ír önmagáról: Kertészeti, agrár-műszaki cikkeket, szakmunkákat Gödöllőre költözésem, 1971 óta irogatok. Szépirodalmi vonzalmam jóval régebbi, mely eleinte azonban öncélú rímfaragványokon nem repített túl. Nem bánom, hogy sastollakká már sohasem fejlődnek. Tolakodásra késztető írási kényszer nem hajt. Ám ha derűt, békét szolgáló gondolat ajándékát kaptam, igyekszem élvezhető formára csiszolni. Remélve, hogy így kelő, többnyire rövidke írásommal és verseimmel a világban meglátható szépre és jóra mutathatok. Az írások leginkább a gödöllői Szolgálatban és a Szadai Szóban bukkannak föl. A versek számítógépem tárlójában rejtőznek. Utóbbiak közül előfordul néhány, mely többünkhöz szól. Szenvedélyesen szeretem magyar anyanyelvemet. Pontosabban azt, melynek utóbbi ezer éves fejlődését gondolatban újra élhetem Kerülöm a latin, germán, angol és egyéb idegen hatások, gondokodás és szavak rárakódását. Sokan értetlenek e törekvések iránt .Jobban szeretnék, ha nyelvünk belesimulna környezetébe, innen-onnan összeszedve és beleépítve a sajátságokat. Míg „nemzetközivé-é-é-é lesz holnapra...”De

110/171 jó lenne-e?! Gondoljunk egy világnyelvre, amelynek emiatt egységes írásmódja, sincsen, és tanulói kénytelenek szóképeket olvasni betűsorok helyett. Nyűglődnek is folyton a helyesírással. A nagy kavarás egyéb hátulütőiről nem is szólva. Kislegény koromban „tökéletes, csodás” tápszert akartunk alkotni bátyámmal. Zappehely alapanyaghoz mézet, vitaminos csokoládét kotyvasztottunk. Valóban csodás lett, igazán tápláló -- lehetet. Nem tudtunk meggyőződni róla: lehetetlen volt. Hát ilyen kísérletet ne játszunk el nyelvünkkel! Még belehal. De hiszen édes -- anyánk! Eljutottunk a gondolatra, hogy „szívet cserél, aki hazát vált” – de aki anyanyelvet ront? Hajdan Piccolomini biboros -későbbi II. Pius- csodálkozott, hogy a cseh parasztasszonyok jobban olvasnak, mint az olasz papok. Persze, Husz János fonetikus ábécét adott nekik: egy hang . mindég ugyanaz - egy betű. Ebben mi magyarok is mozdulhatnánk. Rovásírásunkból is példákat véve. Hát még mennyire jó lenne, ha a Kárpátok mentén minden nyelvet egységesen írnánk és olvashatnánk!... Azonos névvel jól ismert egy rég befutott írónk. Ezért megkülönböztetésül írom nevemet Nádaspétör, Nádaspétör István alakban. Családneveink írásmódja gyakran rendhagyó (Dezsőfi - Dessewffy, Török - Tewrew, Szécsényi - Széchenyi). Ezért és szomszéd szláv (fél-) testvéreinkre gondolva ékeztem így az s betűt, hozzá egybe írva vele a Pétört. Másként ugyanis gyakran P.-vé kurtítják. Nem szeretem az ilyen öncélú talányokat.0Igy, családnévbe olvasztva aztán szabad nekem Kodály Zoltán pédájára e betűvel írni az e és é közötti fedett szép hangzót, mely Szeged környékén az ö-zős nyelvjárásban tündöklik. Végül István az egyébként nem fitogtatott második keresztnevem. Eddigi életem nagy része háború körüli években, szabadságharc, elnyomás nehéz időszakában, hosszú ismeret-szerzéssel és kenyérkeresettel telt el. Mindég nehezen lélegzettem, kivéve pár béke- évet apró gyermekként, néhány napot ötvenhatban és végül az utolsó évtizedet. Míg végre az a „kis független nyugalom” elérkezett. Könnyű

111/171 így irogatnom. Nem kényszerből, nem verejtékkel - ám mennyiségre bizony keveset. HAGYÁSFA Göcsörtös agg tanú áll magában némán Szándékkal felejtve domboldal hajlatán. Szeszélyes irgalommal maradni ítélte. Kárhozva egyedül magányos életre. Csemete korában elpusztult sok társa, Öldöklött másokat - szökkenvén sudárba á Számtalan kártevő. Ő maradt magába’. Mi haszna éltének? - mennyég a tudója. Ment volna maga is többivel rönkvárba Szívtelen szabdaló fűrészek gyomrába- Szótlanul tisztüket végező favágók Tarvágó terepét tisztára takarták. Darabolt tetemét rengeteg fatestnek Halomba tornyozták szorgalmas emberek, Kerülték gondosan egyedül csakis őt. Magánya vén fának megpecsételődött. Ám ne higgyük, ez a sors kegyetlen hozzája:

112/171 Tér s idő útjelző, soknak tanúfája. Ágain tollasok szorgosan vadásznak, Csonka ág-odvában madarak lakoznak. Árnyában megpihen a vándor, ha fáradt Sorsán eltöpreng, élvezvén az árnyat. Útját ki vesztené, igazítja rendbe, Mutatva irányát: erre csak, emerre! Élj soká öreg fa, vén idők tanúja! Ki kéred, nézzen föl tépett lombjaidra, Lásson túl mindezen: nézzen a magasba, Újuló, örök lát ragyogó honába! ( 2001. január 6.) SZÁNTAI SÁNDOR Gödöllőn született 1927-ben. Nem volt lehetősége továbbtanulni, hiába javasolták tanárai, ezért úgy döntött, hogy egész életében tanulni fog, ha nem is szakavatott tanároktól, hanem a természettől, az anyagtól, a környezetétől, tanfolyamokon és baráti körökben. Ezen fogadalmát megtartotta. Esztergályos-köszörűs szakmát tanult, 1949-től a GANZ Vagongyárban dolgozott, 1955-től a GANZ Árammérőgyárban nyugdíjazásáig, 1987-ig. 42 munkásév van mögötte. A fizikai munka soha nem töltötte ki életét teljes mértékben, érdeklődése a közügyek iránt, elkötelezettsége munkássorssal mindig aktivizálta, így sok bizottságban dolgozott, hangoztatva véleményét, de az eredmény nem volt mindenesetben megnyugtató számára.

113/171 Az írás fő szenvedélyévé vált már ifjú korában. Műfaji korlátokat nem ismert, ha a téma és a hangulata úgy hozta, írt újságokba, krónikaíró pályázatokra helytörténeti dolgozatokat, prózát, verset. Írásait országos heti- és napilapok, helyi orgánumok is közölték – Búvár, Kelet Népe, Magyarország, Magyar Ifjúság, Kritika, Magyar Nemzet, Népszabadság, Pest megyei Hírlap, Villamos Mérőműszer, Árammérő stb. A “Kassák-emlékkönyv”-ben, a Váci Mihály Irodalmi Kör által kiadott Gondjainkra bízva című antológiában és a Krúdy Gyula Irodalmi Kör Versantológiájában is megjelentek versei. Számos helyre küldte be verseit, prózáját és sok első, második és harmadik helyezést ért el, talán a legbüszkébb a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Intézete által kiírt Életmód című pályázat első díjára. Gödöllő, ahol született és él kiemelkedő helyet kapott írói tevékenységében, 1978-ban valamint 1980-87 között minden évben elnyerte a Krónikaíró pályázaton az első díjat, ebből az anyagból összegyűjtött, válogatott kötete a Gödöllői séták. Rendszeres látogatója az önképző köröknek, kluboknak, soha nem ismert fáradtságot, ha a Csepeli Olvasó Munkás Klub rendezvényeire ment, fejlődését, kifejezési formáit gazdagította a közösségi önképzési lehetőség. A munka, a szakszervezeti mozgalom, irodalmi körök vitái mellett, a kis és a nagyprózák között jutott idő a verselésre is, a lírai hangulatot próbálja visszacsempészni a hétköznapok malomkő forgatagába, a gépek monoton zöreje és a halk szitkok közé. A versek időrendben jelennek meg a kötetben, 1942. az első évszám. Szántai Sándor 15 éves siheder, ekkor írta első versét. A Magasztos élet Szántai Sándor összegyűjtött verses kötete. Első verseit a “Vadvirágok” antológia mutatta be 1943-ban. A Hetven év 1999-ben jelent meg. Létünk: Itt élünk! ISKOLÁK

114/171 A régi padokra emlékeszem s a fiúkra az Imre utcai “termekre” a zsibongásra és arra mikor elült a zaj feszültté vált a pillanat belépett tanítónk és köszöntés hangzott fel s betelt az iskola élettel. Alig moccantunk míg a táblára betűk, számok sorakoztak s elhangzott egy-egy felelet s az új ismeretanyag belénk ivódott. Régi iskolák útnak indítóink úgy iparkodtunk felétek Jó időben mezitláb majd máskor a sarat sem kerülve a havas tájon átgázoltunk csatát víva hógolyókkal s a vaskályhák köré gyűltünk melengetve fázós kezünk, lábunk

115/171 s a padlón tócsa mutatta jöttünkben cseppet sem vigyáztunk. Akkor még úgy volt különbség volt melyik-melyik iskola volt katolikus, volt református volt közös és külön voltak a lányok s hazafelé menve csapatostul hangzottak a kiáltások. S a “vigyázó” másnap feladta szilajkodó társait büntetéseként kaptunk tenyerest vagy térdünk bánta. Ma azért már egy kicsit finomkodunk s mentést kérünk gyermekeink részére a torna alól “Kedves tanító néni – bácsi” írjuk s a felmentést kisírjuk. Pedig épp ellenkezőleg ha fáj a gyermek lába vagy hasizma fejen kell annak állni

116/171 és kézen kell járnia. Úgy ám! és futni is sokat-sokat cserkészni az erdőt, dombokat labdát röptébe fogni el kerékpáron közlekedni önállóságra nevelni fegyelemmel – figyelemmel s a dalt is dúdolni nemcsak hallgatni ebben a gépies autós rádiós tévés világban mert évmilliók alkották izmainkat s arányát testünknek a gyermek ne csak a fizikát tanulja de a fizikai munkát is becsülje s legyen egyenlő az iskola adjon tízórait, ebédet, uzsonnát mi akkor régen nyeltünk egyet a hittanból ismertük a mannát. Régi iskolákat ma felváltják újak figyeltem miként módosultak miként él bennük a kor szelleme

117/171 s növekszik tudásunk tengere. (S mégis az Illés István útiért izgultam, szóltam sokat mert ismertem a “Vörös iskolásokat” a lányom is odajárt ahol az ablakon s a réseken át a huzat a szél bejárt.) A régi padokra emlékszem s a fiúkra az Imre utcai “termekre” a zsibongásra és arra mikor elült a zaj feszültté vált a pillanat belépett tanítónk köszöntés hangzott fel s betelt az iskola élettel s teljen be minden iskola élettel… Gödöllő, 1976 Szántai Sándor SZITÁNYI GYÖRGY (1941) sokoldalú, színes egyéniség. A sors hozta úgy, hogy ez a sokoldalúsága kialakult. Tanár, író, újságíró, nyomdász, grafikus, esztéta, szociológus, reklámszakember, kritikus. Tanári szakdolgozatában a „Ritmus és a magyar próza” kapcsolatával foglalkozott.

118/171 Bár már korábban is írt, írói pályafutása 1966-ban a Harlemi árnyak című oratóriumszerű irodalmi összeállításával kezdődött, amelyet szinte megjelenésével egy-időben tiltottak be. 1967-ben az Új naptár szülte rend című művével pályázatot nyer, de színrehozatala előtt betiltják, elkobozzák. A 80-as években adják ki kis példányszámban. SZOT és KISZ díjat is kapott ezekért a később bevont műveiért. Ezután kezdett esztétikai tanulmányokat írni. 1972-ben írta első jelentős kritikáját Hernádi Miklós: A közhely természetrajza című művéről. 1975-ben Viszonyok című regényét ismét nem fogadták el. Reklámelmélettel, reklámesztétikával foglalkozik. 1977-ben megírja a Bevezetés a reklámesztétikába című tankönyvét, amely 1979-ben jelenik meg. A 70-es években “kötelező irodalommá” is vált Mit csinál a 70-es évek magyar reklámja (Valóság 77/7.) című művével. Ekkor kezdik a periférikus lapok ismét közölni irodalmi műveit. Megrajzolja Rejtő Jenő regényeinek világképét. Ír krimi elemzéseket, lektűr elemzéseket. Gyűjti a véleményeket és vitákat a vizuális kultúráról. 78-80 között megírja disszertációját, és az esztétika doktora lesz, de disszertációja máig is csak belső terjesztésben jelenhetett meg. 1982-ben bölcsészettudományi doktori cím az önálló művészetszociológiai kutatáson alapuló esztétika kidolgozásáért, annak elemzéseken való demonstrálásáért. A 80-as évek elején tanulmányokat ír, majd A roncs című regényét, amely 1991-ben jelent meg. Határ Győző ezt Szitányi legjobb művének nevezi. A 80-as évek végén 2 palimpszeszt regényt ír: a Mostoha szerelmét és a Szamár voltál Lukiosz-t (89); majd 1992-ben a Cserepartnerek című regényt. Az “És” és a Stádium, 90-ig a Magyar Nemzet, de azóta is több lap rendszeresen közli kritikáit, írásait. Szociológiai tanulmányt írt pl. az

119/171 akkori elit életéről (A villanyszámlás jön). A Stádiumban jelent meg 1990-ben beszélgetése Göncz Árpáddal a Térszínház előadásáról a Reneszánsz Mária-siralomról, valamint esztétikai tanulmánya Dogmák romjain a művészetek új tudománya előtt. Itt jelentek meg elbeszélései is. 93 végéig nagyon sok műve jelent meg a Stádiumban (tanulmányok, novellák.) Novelláskötete kiadásához azonban nem járult hozzá. (Ez lett volna a Héterdő). 1992: Évszázadnak öven a fele 1993: Dislexia – A magyar olvasás - és befogadáskultúráról. Az “És”-ben irodalom és rádiókritikus. 1994: megnyeri az ausztrál írószövetség egyik ága, a Magyar Irodalmi Társaság novellapályázatát. 1996: az Akadémián Média-kritikai előadást tart Nincs harag öregem címen. 1997-ben Gödöllőn Erkölcs és kommunikáció konferenciát rendez magyar és környező országbeli etikusokkal és kommunikáció kutatókkal. 1999. március 14-én hangjátékaiért megkapta a Kármán József díjat. Viszonyok című regénye most jelenik meg folytatásokban. Szerkesztés alatt van egy novelláskötete, egy tanulmánykötete, egy publicisztikai kötete. „Lármázó népek között” címen hangjátékot írt az 1848-49-es szabadságharcról, másik rádiójátéka a Drága füveknek hegyein. Adj Isten olvasó című műve a Kármán József Társaság folyóiratának beköszöntője. Monoszlóy Dezső emlékkönyvébe dedikálja Hagyaték című művét, Monoszlóy Dezsőnek íródott ZománkraJc című műve is. NÉHAI KOMÁROMI JÁNOS: ZOMÁNCKRAJC Már régóta nem az én megboldogult nagyapósom, Rainer Mária volt a legnevezetesb könyvtáros a nagyvárosban, amikor meghívtak engem díszvacsorálni, lévén, hogy anyai jóbarátomat a bukott elöljáró kitüntetni

120/171 vágyta, miután tudatába jött, hogy ő többé már kitüntetni senkit sem fog, mert elfújja a párti szél. Erre úgy megszeppent, hogy kitüntette az én anyai barátomat, ki jeles betűvetőként jól csengő nevet szerzett a világban, csak éppen a hon köpött reá. Le is hülyézte a fertődi gróf a hazát cefetül, bár nem ezért , de ez is belegondolható. A hivatásos parancsforradalmár pedig, mintha nem volna éppen a végén, szép nagy zománckeresztet kötött egy zöld máslival barátom-uram vastag nyakába, szinte megfojtotta. Kész szerencse, hogy nem kálvinista, mert akkor még ennél is vastagabb nyaka volna, minek következtében akár kötél általi kitüntetésre is előterjeszthette volna az elhullóban levő parancsnok. Állt szederjes képpel, és épphogy csak hörögte: szépen köszönöm. Szokatlan szűkszavúság ez világhírű írótól, de hát torkán a kötéllel minden más szép szó belészorult. Megjegyzem két macskája nyakán is meg van örökítve a kereszt a zöld máslival, csinos állatok nagyon. Szóval a nyaka, ami nem vastagabb még annál is, mert pápai hitű, s premontrei diák volt hajdan Gödöllőn, amely település, akár csak a haza, agyilag szintén mélyrepülésben lehet, hogy oly sok kurvafit pátyolgat, míg kire s amire büszke lehetne igaz becsülettel, pillantást sem vet. Megjegyzem, magam szóltam volt a bürgermajszter lótifutijának, de az csak avval foglalkozott, hogy kitudja, valóban létező személy-e Desseő barátom. De hát az. Akkor meg utánajárt, nem valami liberális alak-é, hogy élete nyolcadik évtizedében semmi hivatalban nem ül látástól viszontlátásig. Megtudta nagy körülményességgel, hogy semmi pártosulásban szerepet nem visz, sőt még közsorú tagjává sem lett valamely gyülevésznek, ámbár az is igaz, hogy szavazni sem jár. Magyari pártra voksot nem adhatván, hiszen lakóhely szerint külilletőségű, bár vére és élete igaz magyar, nem látott okot arra, hogy voksolni menjen akármely labanc direkcióra, amihez neki szív s becsület szerint semmi köze. Az ő tiszte e világban a poézis, ahhoz

121/171 van köze, de annak meg nincsen semmiféle mandátuma, tehát nincs neki mire szavaznia. A lótifuti személy mondta, a bürgermajszter természetesen tud Desseő bátyánkról, sőt napra nap olvassa is, amikor elalvás előtt nem Reményiket forgatja, örömmel is venné, ha láthatná élőben, de erre most éppen nincs ideje, sajnos. Volt már estefelé, hogy megcsíptük a Pirimpinci nevű macskát nagy hajkurászás révén, és föl is ékítettük a zománckrajccal. Hát neki nem volt szoros nyakban. Van ott egy másik is, annak valószínűleg nincs is neve, mert csak azt mondták rá, hogy a másik, meg hogy a fekete, azt kapd el, ha tudod. Nem én tudtam, hanem egy asszonyszemély, aki mintha csak férjet fogna, édes szókkal magához bolondította, s mire a szegény barom már azt sem tudta, honnan e boldog élet, torkon ragadta, és által adta Frau Katherinának, akit ekként neveznek tisztelői ott a nagyvárosban. Megkapta ez a másik négylábú is a tiszti keresztet, de fekete maradt, szemernyit sem lilult, mivel őt nem fojtotta a nagy megtiszteltetés. Édes bátyám, Desseő, igyekezett nem túl sokszor lélegzetet venni, mert ahány szusz, annyi fuldoklás volt a következmény, visszatartotta inkább. Én is. Inkább kiizzadtam. Megfigyeltem, eléggé sokan vannak így, amikor van valami neves alkalom, már akkor a legszívesebben kikéredzkednének, amikor még nem is ittak semmit. Hát mi ittunk egy- egy pohár sampányert állami költségen, amit egy régi úr kínált, aki idén három évtizede hogy kiment a nagyvárosba protokoll-direktornak, ami jó állás. Nem is értem, hogy a bürgermajszter lótifutija még nem leplezte le. Na, de az ottaniak sem jönnek a szomszédba egy kis hülyeségért. Ha nem tanítottak volna meg olvasni, máig ott barangolhatnék, alig saroknyira a Bankgasse réztáblás hivatalától. Akit kérdeztem, egy sem tudta, hol lehet. Az untervasúton mentem, ahogy Katherina asszony eligazított a távbeszélőn, ki is szálltam, ahol kellett. Többen azt kérdezték, biztos vagyok-e abban, hogy ilyen nevű utca van egyáltalán, mert ők helyben laknak ugyan, de még soha az életben nem hallottak róla. Azután végre jött egy úr, aki elmondta, hogy a keresett utca éppen

122/171 azzal párhuzamos, amelyben állunk, és három utca vezet oda. Nem több, mert amit keresek, nagyon kis utca. Velem szemben, tőlem balra az első, itt, őmögötte láthatom a másodikat, és ott van, innen jól látni, jobb kezemre a harmadik. Ezek közül bármelyiken menjek egy keresztutcányit előre, ott lelem úti célomat. Hát ahogy mutatja a tőlem jobbra induló, harmadik utcát, magam, mint messzilátásra hivatott ember, ki szeretek távlatokban gondolkozni, azt látom akkor, hogy egy negyedik utca lezárja azt, amin engem a kérdezett úrral éget a napsütés, és ott, éppen merőlegesen minden emezzel párhuzamos utcára, boltíves kapu látható, mellette a falon réztáblákkal. Szépen megköszöntem az úriember segítségét, és nyomban elindultam a negyedik utca réztáblái felé. Oda voltam hivatalos. Kérdez engem este régi jó barátom, szintén testvérem a római hitben, hogy milyen járművel mennék haza. Visszakérdeztem nyomban a kegyesrendi pátereknél érettségizett testvért, elvinne-e automobilján legalább Hegyeshalomig, mert onnan van nekem előre megváltott vasúti jegyem, s bizony keresztényi szép segedelem lenne, ha barátságból oda fuvarozna, hiszen akkora helyre, amekkora az ő járművében van, még legalább három ember szorultság nélkül befér. Erre ő híggá lágyítván vonásait, nyájasan azt mondá, nagyon szívesen elvinnélek, de mi a feleségemmel még átugrunk egy messzi városba, és csak utána megyünk haza. Volt is nagy meglepetés, amikor alig fél nap múltán a magyar fővárosban özvegyemmel, kit szintúgy ösmer, e derék római keresztény barátom hivatalában összetalálkoztak, s akkor én még a nagyvárosban kuksoltam a Westbahnhofon. Az asszonyság, kivel kedvesen elbeszélgettünk, miután szervuszt mondtunk az utolsó kitüntetést átadott, pártját nem számítva nagyon rokonszenves magyar úrnak, Sanyinak, hamarosan eltűnt. Akkor már nyilvánvaló volt, hogy baj lesz, mert onnan józanon maradva sem leszek képes eljönni, hogy vígan beszélgetvén még a magam mondatai közben is premontreinek kitüntetésére, hogy hivatalból mint díszmagyar

123/171 mondjon néhány szót, mert effajta szómondásban józan mértéken fölüli praxisa vagyon, érzéki csalódásnak vélt, midőn rám lelt a barokk stílű épületben. Láttam, hogy mélyen befelé fordul, amit vagy imádkozó krisztushitűeknél, vagy meditáló krisna-tudatúaknál láthani, nyomban tudtam, hogy kísértet ellen való imát mond a Teremtőhöz. Irgalmat nem nyervén megint csak engem látott, amikor visszatért a matériák világába. Megtudakolta hát, hogy én is Desseő barátunk miatt járok-e itt. Átfutott rajtam, hogy csak nem vél az országos küldönc kinevezett leváltójának, merthogy mi a frászt keresnék ott, ha nem Desseő utolsó rúgásként megejtendő kitüntetését. Mondtam is Desseőnek, láttam, Desseő, kissé meghatódtál az esettől, amire számítottam, tehát nem itt, e nagyvárosban, hanem majd egy magyarhoni borozás alkalmával fogom birtokoddá tenni a magam által adományozandó rendet, amit eredetileg itt kívántam volna a nyakadba varrni, de a várható rituálét megbolygatni a világért sem akartam, hát más ünnepélyes körülmények között veheted át A Magyar Köztársaság Lejárt Menetrendjét A Színes Borítóval. Nem kegyesrendieknél tanultam, hanem a legelső magyarországi tanító rend iskolájában, a bencéseknél, amiből arra gondolok, hogyha kegyes volnék magam is, többé autóstopost föl nem vennék, pedig erősen fogadtam hajdan, hogy kocsihoz jutván én bizony irgalmasabb leszek, mint ifjúkorom újgazdagjai. Talán az a baj, hogy régi szegény vagyok, mert a kitüntetők pártja felszabadította családunkat minden fölös fényűzés alól, s mivel atyámat még osztályidegenként ragadta el körünkből a vég, s minden gazdasági bizonyítékunk föllelhetőségének titkát, mint afféle veszedelmes deklasszált ismeretet, ő merő kíméletből a sírba vitt, mitől is a szegénységem akár csak mint valamely csúszó leértékeléssel pocsékká tett nemzeti fizetőeszköz, napról napra sanyarúbb. Egy ódon családi birtok meg, bár néhány évtizede határon kívül, idegen országivá lévén mégis megtaláltatott, de más nemzet vagyonává lett jószágnak hasznát én nem vehetem, még ha maga a vicebürgermajszter nagybátyja igazolta is a lótifuti személy előtt azon ősi birtok létét, s így arról a bürgermajszter is bizodalmas hírforrásból értesülhetett. Nem is beszélve szemablakom szép kék tokjáról, mit

124/171 óarany színű szegély ékít, s ez kivételes eset alkalmával tőlem függetlenítve magát, a nagyvárosban bújt el az áruló jószág jogos birtokosa elől, amely tettét roppant mód fájlalom. Tíz nap híján éppen tíz hónappal atyám elhunyta után temették el végre istenes módon a meggyalázott miniszterelnököt, amely aktust követően kellő bizonyítékok segedelmével hamarost mód lehetett volna visszagazdagodni, amire azért van, ha ily körülményekben elmerülvén immár hiába is, égető szükségem, mert a szegény embert sehol sem szeretik. Megjegyzem, nekem nem is kegyes hittárs szeretetének elnyerésére van vágyam, hanem az én szegénységem elveszítésére, minthogy terhemre leginkább ez van. MONOSZLÓY DEZSŐ (1923 - )Költő, műfordító. Évek óta az irodalmi Nobel-díj potenciális várományosa. Gödöllőn járt gimnáziumba. Jogot végzett a budapesti egyetemen. Hányatott élete során a legkülönbözőbb fizikai és szellemi munkakörökben dolgozott. Mivel sokáig Pozsonyban élt több kötet műfordítása jelent meg Hviezdoslav, Krasko, Nezval, Wolker, Lysohorský szlovák, illetve cseh költők műveiből. Verseskötetei: Égből üzenek (1941) Gombostűk háborúja (1944) Csak egyszer élünk (1959) Két lányom van (elb.költ.1962) Virrasztó szerelem (1964) Égetett siena (regény 1944) Menekülés Szodomából (regény 1975) Utolsó vadászat (1983)

125/171 A gödölye dicsérete Caligula bár (1990) Csillagóra (elb. 1991) Töltés-szimmetria (1961) Csók (1965) Aranykor (vál. költ. k., 1966) Tetovált angyalok (1964) A milliomos halála (regény 1969) A villamos alatt (novellák 1958) Sivatag (novellák 1964) Aranymecset (önéletrajzi jelleg 1973) Művei jelentek meg a Pax Romana (Katolikus Magyar Egyetemi Mozgalom) könyveinek irodalmi mellékleteiben, a Látóhatár, az Új Látóhatár című nyugati irodalmi és politikai folyóiratokban. 1968-tól Jugoszláviában élt, majd Ausztriában telepedett le. Bécsben él, de az év nagyrészét Magyarországon tölti. Önéletrajzi jellegű verseiben a lírai realizmus hagyományait követi. A modern művészértelmiség helyzetéről kialakított nézeteit irónikus és groteszk parabolákban fejezi ki. Hangjátékaival német nyelvű rádióállomások közönségénél aratott sikert. 1970-ben Körner díjat, kapott, nemrégiben magas magyar állami kitüntetésben részesült. MADARÁSZI LÁSZLÓ (1947-) a Madách Imre Szakmunkásképző és Szakközépiskola nevelője így ír magáról: Szemben a Papp-szigettel, Szentendréről indított útnak engem egy széplelkű göcseji lány egy kabai fiú jóvoltából S most itt vagyok a Dunától egy kissé távolabb, ám annál távolabb az időben. „Áll mögöttem ötven erdő, ötven évem rengetegje.” – szól helyettem Áprily és a többi

126/171 költő is, kik már mindent megénekeltek, s ha netán mégis sikerül valakinek közülünk egy réges-régi gondolatot újrafogalmazni, roppant beképzeltek vagyunk. Így vagyok én is csekély számú írásommal, annak ellenére, hogy valójában számomra annyira nem fontos, mint Szikra barátom számára, hogy meghallgassatok. S mindazokat viszont nagyon sajnálom, akik arra vannak kárhoztatva, hogy úgy menjenek el közülünk Hádész birodalmába, hogy a mindent átfogó költészetből egy szemernyit se vegyenek észre. Abban a hitben ringatom magam, hogy én nem tartozom közéjük. Szeretettel jegyezte nektek Madarászi László, vagy Laci – kinek hogy tetszik. KRISZTINÁRA VÁRVA Szalma fürtjeidért, tiszta mosolyodért most újra várom a Létezést. A fal, mit ellened raktam a sápadt Hold alatt, egy intésedre szerteszét. Kínáld ezerszer az almát, én ezerszer is vétkezem szemedért, csókodért. Nem volt a rozsdás múlt,

127/171 jövőm az időtlenségbe hullt, így várom veled a bűnbeesést. TÖRPÉNYI SÁNDOR (1950) a Chopin Zeneiskola tanára Erdélyből került Gödöllőre. Iskolai újságukban jelentek meg a következő versek: A NAPHOZ HÁROMSZOR Hajnal hasadtakor Földemet ébreszted Én még alszom. Tűző délidőben Szomjúzó virágaidat Gondolatban öntözöm. Alkonyatkor templom csúcsán Oly erős vagy Hogy szememből könnyet csalsz. EGYÜTT Falevél a szellővel Rezdül és hull.

128/171 IDEGENBEN Idegenben a reggel és alkony Akárcsak otthon, reggel és alkony Idegenben a reggel és alkony Nélkülem is reggel és alkony. Nőírókat is szép számban találhatunk városunk pedagógusai között. KALMÁR RÓZSA Kovács Béláné a felnövekvő nemzedék egész sorának drága Rózsa nénije sok száz nebuló fejébe próbálta nagy türelemmel betöltögetni a matematika-fizika tudományát. Kalmár Rózsa 1916-ban született Versegen. A Szent Vincés nővéreknél tanult Budapesten, a Ranolder intézetbe került. Majd Versegen kezdte pedagógus pályafutását tanítónőként. Nemcsak a kicsinyeket oktatta a betűvetés és számolás nehéz tudományára, hanem kezébe fogta a fiatalság életének szervezését is. Megszervezte a KALÁSZ-t (Katolikus Leányok Általános Szövetsége), a pezsgő társadalmi élet irányítója volt. 1948-ban költözött Gödöllőre, s lett a Petőfi Sándor iskola tanára. Egykönyves író, Vadvirágok című verseskötetét hálás tanítványa Szekeres Erzsébet illusztrálta. AJÁNDÉKOZÁS A csillagok mind, mind kihunytak november köde fojtogat. Vegyétek emberek üzenetem: A sirató szeleknek adom meg sáppadó fehér arcom, hogy titeket többé már ne zaklasson.

129/171 Szőke hajam selymét ajánlom a magános szakadtaknak szép kendőnek, arany keszkenőnek. Szívem bíborpiros virága legyen a megalázottaknak bársonyos párnája, megnyugvása. Lobogó indulataimat, Fiatalok, nektek adom. Nagyot szépet alkossatok. Kezemet nyújtom az anyáknak, a megfáradt hajszoltaknak, ne érje őket gyász, szomorúság. Fehér hajnalaim hótiszta virágzását, szikrázását, Lányok, rátok hagyom. Ragyogjatok. Nappalaim aranybékéje az álmodó alkotóké, hogy vesszen minden baj, minden panasz. Estéim ezüst hallgatása a szépséget keresőké, szent áhítata az eszmélőké. Piros vérem minden kis cseppje a drága anyafődé, mely hajtott, felnevelt, s éltetett, s ha múlok évezredeken át meleg, bársonyos ölébe majd a végest végtelenbe szépen átdajkálja. (kötetben nem jelent meg) RIEDLNÉ PÉTER ETA (1953-) a pedagógus írók, költők sorát folytatja. Gergelyugornyán született. Első versét 1981-ben közölte a Magyar Ifjúság. Versei újságokban, folyóiratokban jelentek meg. Kötete a Sóhajtásnyi csönd (1999).

130/171 A BESNYŐI KERTEKBEN Tavalyi lomb füstje száll fel az égre szél motoz az ásott földön lila giliszta tekeredik madarak raja zeng a kertben. Tavaszodik. Könnyűnek érzem a léptem. Hajam legyezi a tavaszt. Ámulok: Fölemel az ég, a föld, a szél, a Tavasz. ANYÁM Vággyal teremteni a semmiből valamit ANYÁM!

131/171 nélküled nincs föld, nélküled nincs nyelv, kiszáradnak kútjaink, hegyek omlanak össze – tűzzel, jéggel, árral szembeszállva, a hétköznapok zűrzavarában őrízve: KÖSZÖNTLEK boldogtalan boldogság Te, földi tisztaság. BAKÓNÉ RUSZNÁK RÓZSA (1955-), a Petőfi Sándor Általános Iskola tanára is a pedagógus költők sorát gazdagítja: VILMA NÉNI Így látom őt magam előtt, amint a templomba siet: Elegánsan, kiöltözve,

132/171 ezüstbe árnyalón. Mindenünnen csak ő jön elém. A távolból vidáman int felém. Karján kis retiküllel, fején csinos kalap. Megfoghatatlan, de küldetése volt: Okított és nevelt, mintha anyám lett volna, bántani nem engedett, az édes mostoha. Árván hallgattam őt, s már nem is voltam fáradt. Belőle bölcsesség és rendszeretet áradt. Az illemtan minden betűje viselkedésében élt, “úri kisasszony”-ként kapta a levelét.

133/171 Megvédett mindenkivel szemben, Hogyan fejezhetném ki szeretetem szebben? Látjuk lelkét indulni tova, s kívánjuk, bár ne hagyna itt minket soha! Hiányozni fog, ha magához hívja nemsoká az Úr. - Csak még egy tavaszt! Marad a kérés viszonzatlanul. Halkan elmondta, mennyire szeret minket, s alig tudtuk visszafogni feltörő könnyeinket. Furcsa természet! Egy csodásan bizakodó elme. Kifelé forduló, éltető erő. Modora kemény – de mindig megnyerő. Tanácsot adott nekem de sokat!

134/171 Segített átvészelni a napi gondokat. Bebizonyította az öregeket szeretni is lehet. Rémisztő betegség. Nincs könyörület? A titkokat ki már nem szabadíthatjuk. Lezárul pillája. A kezdet és a vég. Bilincsét feloldja a szenvedés, s nekünk marad a reá való méltó emlékezés. Fényárban úszik a szoba. A tavasz bebocsátást kér: Jácintot vittem neki. Még beszélt velem, de már hívták az ősei. “A múltból előtör az örök jövő.”

135/171 II. Nem engedtek hozzád, hogy elsirassalak, lábadhoz borulva zokogjak percekig. Nem engedtek hozzád koszorúval, rajta szalagokon fájó üzenet. Nem engedtek hozzád megtérnem, árva gyermekként sírnom ővelük. Nélkülem volt temetés. Bocsáss meg nekem és Nyugodja békében, elcsitult szenvedésben, lelkem dicsfényében! Kun Vilma Zsuzsanna Helyőpapi szülötte

136/171 Élt 75 évet. /Kun Vilma a mai Királyi Kastély épületében volt Szociális Otthon főnővére volt./ A TANÍTÓ BÚCSÚJA Elérkezett az év vége, menjetek hát békességbe! Ne gondoljatok velem, Ne sírjatok sohasem! Nem kiabálok többé rátok, Nem leszek a pótmamátok. Nem könyörgök: -“Zöldséget egyétek!’ és a sok “illetlen” dolgot ne tegyétek! Hogy udvariasak legyetek egymással, készüljetek szorgalmi megoldásával! Öltözzetek tisztán, szépen, és viselkedjetek eképpen! Nincs több furulya és mesélés Csak a ránk szakadt emlékezés. Tőlem szabadságot kaptok, visszajöttök, ha akartok. A tudás már a tiétek, és az én “lelkem” – vigyétek! Ne mondjatok köszönetet,

137/171 csak az utcán köszönjetek, ha találkozunk – valaha! dr. SÖVÉNYHÁZI FERENCNÉ SÁNDOR JUDIT /1920-2003/ Kolozsvárott született. 1936 karácsonyára jelent meg első verseskötete (Végvári)Reményik Sándor előszavával. 1948-ban férjével, a kolozsvári egyetem nagyhírű professzorával és 3 kisgyermekével marhavagonban toloncolták ki Erdélyből. Szegeden a Nyomorékgyermekek otthonába került szakképzetlen gyermekápolónak. A minka és a család mellett tovább tanult, Az oklevél megszerzése után bölcsöde vezető lett. Az 198o-as évek vége felé vették meg azt a Mikszáth utcai házat, amely a család gödöllői otthona lett. 1996-ban kötetbe rendezte verseit. Reményik Sándor halála után az Orpheus kiadó gondozásában megjelentette Reményik szerelmes verseit, amihez Álmodsz-e róla címmel ismertetést is írt. Ezért irodalmi elismerésben részeült. 2002-ben \" utolsó hírvivőként\" megírta családja történetlt \"Embernek lenni mindég, minden körülményben\" címmel. \"Ölelés\" címmel rendezte sajtó alá utolsó verseit amelyben az ELTÜNT NYOMON című verset fiának ajánlotta. Ami utánad e földön marad, téged dicsérő, és szent legyen. Az Ég sugara tündököljön át Szavakon,színeken. -- Mert eltűnünk mi sorra e földről,

138/171 de lelkünk, lelkünk -ugye- megmarad!! Ó, nem mindegy: nyomod fölé hajolva tövist szedeget-e unokád, vagy szép virágokat. -- A gödöllői pedagógusok közé tartozik KRUPPÁNÉ SZŰCS MARA, aki így foglalta össze életét: “’67-ben Kisvárdán születtem, Kékcsén nevelkedtem, Debrecenben Svetitsista voltam, majd egy kicsit újságíróskodtam. Nyíregyházán tanító lettem, Szentendrén laktam, s Gödöllőn letelepedtem. Gyerekeket nevelek, ha lehet, lelkemet kiírom, szívemet megnyitom. Szűcs Mara szereti az embereket, gyermekeket, felnőtteket egyaránt. Ezt mutatják gyermekversei (Mara néni versesháza), s “felnőtt” versei is (Kincs). BESNYŐI KERESZT A besnyői templom előtt áll egy keresztfa. Szenvedésed okozója itt függ mind rajta. Kalapács, szeg, ostorok és töviskorona Dárda, amely oldaladat

139/171 is megnyitotta. A tetején egy kakas áll, örök tagadás, Amelyik szólt: “-Megtagadtad, mestered, Atyád!” Add, hogy mindig intés legyen ez a keresztfa, Ne szégyelljem, de megvalljam, s álljak alatta! Te életed odaadtad gyarló emberért, Hitem legyen Tanúságom e szeretetért! SISI A fákról aranyló levél pereg-pereg,

140/171 álmodozva a fény felé megyek-megyek. Puha, bársony, bíbor, szőnyeg, mely egyre visz, távolba egy fehér kecses kéz nekem int. űMegszaporázom a lépteim, sietek, ki az a hölgy, aki nekem int, csak nekem? Széles teremben fák vigyázzák jöttömet, fehérlő márvány-hölgy, csak játszottál velem? Titkokat súg a fa s a bokor, hallgatom, Sisi, Te kedves, szép királyné! – hallgatok. PETRŐCZI ÉVA (1951-) magyar angol szakos tanárként kezdte pályáját, majd közművelődési főelőadó lett. Az 1970-es évek végén lakott Gödöllőn.A Móra Kiadó szerkesztője, az Új Tükür munkatársa, majd a

141/171 Reformátusok Lapja főmunkatársa lett. Számos műforditása jelent meg. Verseket, kritikákat, gyermekkönyveket ir. A lelkipásztor is tanító, a szó átvitt értelmébe, mint RISKÓNÉ FAZEKAS MÁRTA (szül. 1954), aki Gödöllőn nőtt fel, majd a budapesti Teológiai Akadémiát elvégezvén református lelkész lett. “Tükör által – színről színre” című kötetében (1999) olyan történeteket mond el, amelyekből mindannyian tanulhatunk. A MÉZÉDES CITROM “Egy fedél alatt laktunk, hosszú ideig felhőtlen békében. Megosztottuk örömeinket, megfeleztük bánatunkat, sőt a kenyerünket is gyakran. Bár aszerint nem voltunk testvérek, hogy a templomba is együtt jártunk volna. Oda ők nem mentek soha. Mi annál szorgalmasabban. Aztán egyszer kitört a vihar. Megoszlott az egység és szigorúan elkülönítettük a térfeleket. Már nem volt közös “mi”, “ők” lettek, vagy inkább “azok”. Hát hogyne? Amikor nekünk volt igazunk! Persze, hogy nekünk! Csak azt ne kérdezzék, hogy min is tört ki a vihar, mert arra bizony már nem tudok pontosan visszaemlékezni. Valami lényegtelen apróság volt, azt tudom. De nagy vihar volt, az tény! Nap mint nap erősödött. És mindig úgy kezdődött, hogy “ők” visszaütöttek. Egészen különös módon, mondhatni megfoghatatlanul, mindig akkorra időzítették az ellentámadásaikat, mialatt mi templomban voltunk. Fel kellett lépnünk ellenük minden vasárnap délután, aztán “ők” a következő vasárnap délelőtt megint akcióztak. De a “mi” igazunk vitathatatlannak tűnt! – Ez volt az első fejezet. Majd más időszak jött. Nevezhetném fegyverszünetnek is. “Mi” arra az álláspontra helyezkedtünk, mint vallásos emberek, hogy egyszerűen levegőnek nézzük “őket”. Nem köszöntünk “nekik”, ők sem “nekünk”. A “mi” térfelünk megszakított minden kapcsolatot “velük”.

142/171 De hogy a harmadik fejezet miről szól, azt nem találják ki. Azzal kezdődött, hogy nagyon beteg lettem. Hónapokra. Erőtlen, kórházban fekvő beteg. Persze erről “őket” hivatalosan nem értesítettük. Csak hosszú időre eltűntem a színről. Egy látogatáskor azt hittem, hogy szörnyethalok. “Ők” jöttek be a kórházba! Átvillant az agyamon: itt a botrány! Jön a cirkusz! A kórházban! Mert mind együtt jöttek, az én ágyamhoz! Szó nem jött ki a torkomon, hiszen akkorra már évek óta nem beszéltünk. Megálltak mindhárman. A takarómra egy nagy zacskó citromot tettek. - Emlékszem, hogy jobban szereted, mint az édes narancsot! – mondták, s mindnyájan megcsókoltak. – Hogy vagy? Mit hozzunk, ha legközelebb jövünk? – faggattak. Ennyire nyomorultnak soha nem éreztem magam. De ha ezek után valaki azt állítja nekem, hogy a citrom savanyú, az valótlant mond. Mert amit ők hoztak nekem az édes volt, mint a méz! Pedig soha nem hallották azt az Igét, amit én betéve tudtam: “Boldogok a békességre igyekezők, mert ők az Isten fiainak mondatnak!” (Mt 5,9) TÓTH CSABA már nem a legfiatalabb költőnemzedék tagja. Hartán, Kalocsán, Dunapatajon nőtt fel. Kalocsán tett érettségit a mezőgazdasági szakközépiskolában, s az ATE gépészmérnöki karának volt a hallgatója. Kis kora óta festeget, a versírás inkább spontán időtöltésnek tűnt a számára. Egyetemi társai figyeltek fel tehetségére, s kezdték verseit gyűjteni. A társai által összegyűjtött verseket rendezték kötetbe, s adták ki házilag Fellino álnéven Megy a szamár a juhászon címmel. Ez azonban még csak játékos kísérlet volt. Ekkor tudatosult azonban a fiatal költőben, hogy érdemes lenne talán a verseivel komolyabban foglalkozni. Mint a költészetet szerető ember tudja, hogy a mai korban nagyon nehéz emberközelbe hozni a verseket. Még azok is, akik érzékenyek a költeményekre, nehezen nyújtják ki a kezüket, hogy leemeljenek a polcról egy verseskötetet, még nehezebben vásárolnak meg egy verseskötetet. Már élő példák alapján barátaival a zenét választották közvetítő eszköznek. Egyetemista társaival koncerteket szerveznek, s a zeneszámok között verseket adnak elő. Így a fogékony fiatalok közelébe

143/171 kerül a költészet, ami a lüktető életből kiszorul. Ezeknek a koncerteknek a tulajdonképpeni célja: a vers. Így jött létre TÓTH CSABA tulajdonképpeni első kötete, a Jégvirágok. CYRANO! Egy tajtékos napon kivontam kardom, párbajra hívott Cyrano de Bergerac. Színes szép halál, rímek közt kaszál, érzem a forgatag fuvallatát. Félelem foszlány suhan el spontán, markomban tartom startoló kardom markolatát. Szándékom elszánt: felmérem villogó pengém fordulatát. Cyrano! Avantgarde! (1991. július) TAKÁCS SZABOLCS (1980-) a Török Ignác Gimnázium tanulója volt. ÁLOMLÁNYT SZERETTEM

144/171 Ébredő sugarakban virágoznak a fák A méhek felszívják a nektárt, Ösztön hajtja őket – örvénylik a levegő, Mint ahogy engem is feszít egy botló erő. Édes szókat gyűjtöttem, Álomlányt szerettem, Köd fonta haját, Törött vággyal kínozta magát. A bőre arany – megérintettem S megértettem: néma a szerepe, Arcán ott tipegett a magány jelmeze. Tudtam, mégis közelebb léptem, A gyökerek fájdalomtól égnek. A maszk mosolya mögött két tépett lélek. Zsongnak a méhek – közéjük érek, Hol az álmok nyilai szúrnak, A valóság sebei hegedve múlnak. A fulladt tavasz gyorsan szállt át a nyárt, Betört a tél, mert unta már a mókát, A fagy virágokat szüretelt És én fekete ruhát öltöttem, Mert eltemettem egy halott életem.

145/171 A gyümölcs túl korai volt és heves, A mag túl kemény és jeges. Tejfogaim és maszkjaid felfedtem: Most a Bűzlő sárban hevernek. A jövőt Szívem egyedül gyászolja már De mint a méhek új tavaszt vár. A fullánkot a fa ágára rakom, De a megölt szeretet jele bennem vacog, A csontvázak dörömbölnek, S a vértől gyilkos szavak nyögnek. Az erős lélekben átvészelt a raj Új tavasszal érett virágot hajt, A fájdalom holnap szeretet vet És kiizzadja csípő mérget. Büntetésem leéltem. (1998. április 29-30.) Fiatal tehetségeket a város szakmunkásképzőjében is találunk. VÁRY TAMÁS (l982- ), például a Madách Imre Szakmunkásképző és Szakközépiskolába járt. Hányszor és hányszor mondtam “nem sikerült”.

146/171 Célom és összes álmom a semmibe merült. Mégis elindultam, a semmiből kezdtem el Határt, mit mások szabtak, nem fogadhattam el. Megyek, míg mehetek én Míg rámköszön a fény. Túl a sok-sok álmon, Lázadó, könyörtelen harcon, Túl a sok-sok álmon, Amíg létezem, a magam útját járom. Az utca volt az én iskolám, Szöges ostor a bibliám, Fizetségem, hogy élhetek És még remélhetek. A mostoha idő tanított, Hogy legfőbb jog az ököljog. S ha elárulnak, majd megszokod Nem nagy dolog. HORVÁTH DÁNIEL (1982-) a Szent Norbert premontrei gimnázium elsőnek érettségiző osztályának a hallgatója volt. HIVATÁS - Ismerlek! –

147/171 Mondta a kisállatkereskedő Az Aranyhalnak És berakta a mókuskerékbe. - Ismerlek! – Mondta akkor Az Aranyhörcsögnek És berakta az akváriumba. - Ismerlek! – Mondta végül Önmagának S mire a fekete-fehér naplemente Zsibbadt sugarai ketrecének rácsán Megtörve édes-hűvös-száraz nyelvükkel körülnyalták testét, Ő már az igazak álmát aludta a pihe-puha padlón. A Petőfi Sándor általános iskola 1993-ban Petőfirka címen kötetet adott ki tanulóinak írásaiból és illusztrációiból. FERCSIK ERZSÉBET és RAÁTZ JUDIT: Hogy hívnak? Című könyve nemcsak nyelvészeti mű, hanem nagyon érdekes olvasmány is, egyfajta keveréke a néprajznak és irodalmi gyűjteménynek. Raátz Judit: Gödöllő hely – és utcanevei c. műve helytörténeti pályázatra készült. Nem irodalmi mű, de a város szeretőknek nagyon érdekes olvasmány.

148/171 Besnyővel kezdtem, azzal is szeretném befejezni. REGŐCZI ISTVÁN1915-ben született. Szüleinek a Balaton közelében volt malmuk, édesanyja öt gyereknek adott életet, ám csak hármat tudott felnevelni, mert kettő meghalt. A család elszegényedett, a fővárosba költöztek, remélve, hogy ott találnak megélhetést. Regőczi István kisgyerekként rendszeresen ministrált a közeli templomban. Ott szóltak neki, hogy Belgiumban szegény magyar családok gyermekeinek nyaraltatását vállalja egy kanonok. Így jutott Belgiumba, ahol megtanult flamandul. Az üdülés letelte után a fiatalember visszavágyott Belgiumba. Gyalog, az „apostolok lován\" indult neki. A kanonok örömmel fogadta. Később felvételt nyert a papi szemináriumba, ahol 1943-ban pappá szentelték. A fiatal pap tehát hazatért Magyarországra. Első itthoni szentmiséjét Máriaremetén mutatta be.1945-től Máriaremetén volt hittanár és káplán, majd Vácott megalapította a Sasfiókák elnevezésű gyermekotthont, ahol több mint 300 hadiárvát gondozott. Intézményét 1949-ben államosították, őt pedig a kistarcsai internálótáborban tartották fogva 1953-ig. Ezután Máriabesnyőn lelkipásztori szolgálata mellett illegális gyermekotthont létesített, amiért 1957-ben újra bebörtönözték. Erről emlékszik meg Az Isten vándora című könyvében. Ebben a könyvben annak a vándorembernek az önéletrajzában gyönyörködhetünk, akinek bőven volt része az élet különféle megpróbáltatásaiban és örömeiben is. A „sasfiókák” első, majd későbbi otthona.

149/171 Fenyvesi nagyút 42., Klapka u.) „Pár nap múlva jött az értesítés a váci segédpüspöktől, hogy azonnali hatállyal kinevez Máriabesnyőn káplánnak. Erzsike unokanővéremmel azonnal le is utaztam a máriabesnyői kegyhelyre, mely Gödöllőtől 3 kilométerre fekszik egy dombon, erdőkkel körülvéve. Messziről hívogatóan integet a magas templom tornya. Öreg nyugdíjas plébános fogadott nagy örömmel. Elmondta röviden, ő már nyugdíjba vonult, vidéken telepedett le, van egy kis háza, de a püspök kérte, hogy miután a kapucinus atyákat, akik a kegyhelyet ellátták, elvitték, ideiglenesen lássa el a feladatokat. A kapucinusok nagy kolostora persze el volt foglalva a gödöllői egyetem internátusa részére. Csak egypár szobát hagytak meg a plébánia használatára. Nagy lendülettel és lelkesedéssel kezdtem el máriabesnyői működésemet. Annyi év kényszerpihenése után jól jött most a lehetőség. Nagy meglepetésemre levelet kaptam a váci segédpüspöktől, szigorú felhívást, hogy Vácon a sasfiókákat teljesen fel kell számolni, egyetlen sasfióka sem lehet, mert komoly következményei lesznek. Megbeszéltük, a karácsonyi szünet alatt lebonyolítjuk a költözködést, és a sasfiókáknak Máriabesnyőn lesz új otthona. Az új otthon a fenyvesi részen volt, Máriabesnyő vasúton túli részén, egy domboldalban. Tágas, nagy kerttel, három szobával, bővítési lehetőséggel, víz, villany, ami csak kellett. Valóban gondviselésszerű

150/171 megoldás volt. Ehhez még az is hozzájárult, hogy alig pár percnyire volt tőlünk egy kis kápolna, amelyet nekem kellett ellátnom minden vasárnap. A kápolna mellett volt egy tágas ház, olyan lelkigyakorlatos házféle azelőtt, most volt egy-két lakó, de a kápolna mellett volt egy üres terem. Ezt én már régebben kinéztem, milyen jó lenne egyszer a sasfiókáknak. Most csodálatos lehetőség adódott, hogy terjeszkedjünk, egyre több árva gyermeket fogadhassak be. A költözködést gyorsan nyélbe ütöttük, a család több bútordarabot is otthagyott. Erzsébeti lakásuk kisebb lett. Így a szükséges felszerelést pótolva, egészen kedves kis új otthont tudtam Máriabesnyőn berendezni. A gyermekek gondozását erzsébeti munkatársnőm meg egy-két máriabesnyői jó hívő vállalták. Hogy, hogy nem, egyre csak növekedett a létszám. Nem tudtam soha egyetlen gyermeket sem elutasítani, ha hozták a nagymamák nemegyszer elvált szülők gyermekeit.” 1969-ben politikai fogolyként újabb 23 hónapot töltött fegyházban, ezzel összesen 6 évig volt a kommunizmus börtöneiben. Szabadulása után Pestszentlőrincen volt kisegítő lelkész, majd zarándokházat alapított. Vácon 1992–2002 között teljesített szolgálatot, ahol börtönmissziót is végzett – folytatta. Regőczi István 11 magyar és 5 flamand nyelvű könyvet írt, és ma is aktív, az általa létrehozott zarándokhelyen, a kútvölgyi főkápolnában szolgál. 2010-ben Regőczi istván kapta meg a Hit pajzsa díjat – amelyet a kommunizmus áldozatainak emléknapja, február 25-e alkalmából adományoznak 2002 óta minden évben. A 95 éves Regőczy István atya kapta a Hit pajzsa kitüntetést