Serge Latouche - A nemnövekedés diszkrét bája

LATOUCHE, SERGE A NEMNÖVEKEDÉS DISZKRÉT B

Serpe Latouche A Nemnövekedés diszkrét bája

I

Serge Latouche A NEMNÖVEKEDÉS DISZKRÉT BÁJA Savaria University Press Szombathely — 2011

(’.et ouvrage publié dans le cadre du Programme d’aide á la publication (P. A. P.) Kosztolányi bénéhcie du soutien du Ministére franyais des Affaires étrangéres et curopéennes, dl* PAmbassade de Francé en Hongric ct de l’Institut franyais de Budapest. I 'z a mű a Francia Kül- és Európaügyi Minisztérium, a Magyarországi Francia Nagykövetség és a Budapesti Francia Intézet támogatásával a Kosztolányi Könyvtámogatási Program (P. A. P.) keretében jelent meg. Fordította: B a i x >(; i i-Sárközy Zsuzsanna Borítóterv: Balogh-Sárközy Zsuzsanna és Thomas Roca

A MAGYAR KIADÁS MUNKATÁRSAINAK ELŐSZAVA A ’nemnövekedés’ (décroissance) paradigmája 2009 májusában bukkant fel először Magyarországon, e könyv szerzőjének, Serge Latouche-nak előadásában, amelyre a Francia Intézetben megren­ dezett szemináriumsorozat alkalmával került sor. A beszélgetésso­ rozat címe nem véletlenül volt A pénzügyi válságtól a közgazdasági vál­ ságig. Az új gazdasági szabályozás tétjei., hiszen a 2008-as pénzügyi, majd a továbbgyűrűző gazdasági válság alapjaiban kérdőjelezte meg a folyamatos gazdasági növekedésre alapozott társadalmi be­ rendezkedésünket. Noha néhány neves közgazdász már hangot adott a piac korlátlan szabadságával és a növekedéssel kapcsolatos kételyeinek, a gazdasági rendszer mégsem változott úgy tűnik, hogy a világ vezetői — nem véve tudomást az egyre nyilvánvalóbb gazdasági, környezeti, politikai és kulturális krízisről —, továbbra is csupán a GDP növelését tudják elképzelni a nyomasztó problé­ mák egyetlen lehetséges gyógyírjaként. Szerencsére azonban az emberek egy része nem bíz mindent a politikusokra és más döntéshozókra, így az utóbbi évtizedben számos olyan civil kezdeményezés jött létre, amely fenntartható, igazságos és a gyakorlatban is megvalósítható megoldásokat keres a globalizálódó világ sokszoros válságára. A nemnövekedés is egyfajta mozgalomként terjedt el Franciaországban a második évezred elején, követői radikális és kritikus szemlélettel viszo­ nyulnak a Föld erőforrásainak véges voltát figyelmen kívül ha­ gyó, korlátlan növekedésen alapuló, termelésközpontú, elidege­ nedett fogyasztói társadalmunkhoz. A nemnövekedés eszme­ 5

rendszere időközben ismertté vált Olaszországban, Spanyolor­ szágban, Svájcban és Belgiumban is, de a jelen könyv fordításain keresztül hamarosan gyökeret ereszthet német, angol, finn, japán és most magyar nyelvterületen is. Bár a nemnövekedés fogalma első hallásra kissé idegenül hangozhat Magyarországon, meggyőződésünk, hogy az olvasó a könyv olvasása közben hamar felismeri majd, hogy mindez tulaj­ donképpen egy jól használható fogalmi keret, amely valamiféle közös kontextust teremthet a szerencsére hazánkban is aktív, sokszínű, alternatív civil kezdeményezések számára. Hiszen a nemnövekedés valójában egy provokatív elnevezése mindannak a filozófiai elgondolásnak és a gyakorlatban is megvalósítható kísér­ letnek, melynek segítségével rátalálhatunk egy olyan új szempont­ okon alapuló társadalmi berendezkedésre, amely a föld természeti erőforrásaival bölcsen gazdálkodik ahelyett, hogy a végtelenségig ki­ használná azokat, élhető kereteket teremtve mind kortársaink, mind a jövő nemzedékek számára. A nemnövekedés tehát nem maga a cél, hanem egyfajta eszköz, átmenet egy új társadalmi berendezkedés felé. Ezért tartjuk fontosnak és örömtelinek, hogy Serge Latouche könyve immár magyarul is olvasható, és reméljük, hogy az általa leírt gondolatok egy inspiráló és gyümölcsöző vita kiindulópontjai lehet­ nek majd a jelenlegi gazdasági-társadalmi-politikai rendszerünk fenn­ tarthatóságát és alternatíváit illetően. 2011. február Ralogh-Sárkösy T^sugsanna, a magyar kiadás szerkesztője és a szöveg fordítója Sgabó Rebeka, a magyar kiadás szakmai lektora Vincent Láegey, a francia nemnövekedés-mozgalom egyik szóvivője 6

Köszönetnyilvánítás Köszönjük Thotnas Rocának, hogy Latouche professzor meghívá­ sával elindította azon események láncolatát, amelyek e könyv meg­ jelenéséhez vezettek; köszönjük dr. Balogh Imrének felbecsülhe­ tetlen értékű és fáradhatatian támogatását, Pallér Eszternek a krea­ tív ötleteket, Árva Jánosnak és Rozsnyai Gábornak, hogy átolvas­ ták és értékes kommentárokkal látták el a kézirat első változatát; és köszönjük a Francia Intézetnek, hogy anyagi és gyakorlati támoga­ tásával lehetővé tette a magyar kiadás megszületését. 7

Előszó a magyar kiadáshoz Abban a rémisztőén kiváltságos helyzetben vagyunk, hogy egé­ szen közelről figyelhetjük civilizációnk összeomlását. Sokak szá­ mára 2001. szeptember 11-e és az ikertornyok ledőlése szimboli­ zálja a nyugati álom végét. Aggasztó jeleket azonban már jóval korábban is tapasztalhattunk: gondoljunk csak az 1968 óta tartó kulturális, a Római Klub 1972-es első jelentésével köztudatba ke­ rült környezeti vagy az 1986 óta tartó társadalmi válságra, ami Reagan és Thatcher ultraliberális politikájával kezdődött. A sorozat folytatásaként a szemünk előtt zajlott le és zajlik a mai napig a a 2007 nyarán kirobbant legújabb válság, amely az amerikai kockázatos jelzáloghitelek {subpnmé) bedőlésével kipuk­ kant pénzügyi buborékkal vette kezdetét. Az új krízis ezúttal a globális gazdaságot sújtja — ezt a megállapítást még a politikai­ gazdasági elit képviselői is osztják. Valójában a keynesiánus- fordista modell 1974-től számított krízisének továbbgyűrűzéséről van szó, amelynek hatásai harminc éves lappangási idő után most törnek felszínre. A válság késleltetett kirobbanása többek között az Amerikai Szövetségi Bank ördögi ügyességű elnökének, Alán Greenspannek köszönhető, ugyanis idestova harminc éve már, hogy a növekedés költségei meghaladják a termelt bevételeket. A Lehman Brothers 2008 októberében bekövetkezett csődje után már nem lehetett tovább takargatni, hogy soha nem látott mére­ teket öltő gazdasági krízissel állunk szemben. A jelenleg is zajló gazdasági válság és a már korábban begyűrűző válságjelenségek ha­ tásai egymást erősítve rendkívül fenyegető helyzetet teremtettek: a „turbókapitalizmus” válsága valójában egész civilizációnk válsága. 8

E könyv első kiadása jóval megelőzte a jelenlegi gazdasági és pénzügyi válság kirobbanását, mint ahogy a társadalmak poszt­ fejlődési perspektíváival foglalkozó elméleti gondolkodás is egy­ értelműen a világpiactól függő társadalmak krízise előtt kezdő­ dött.1 Franciaországban 1972-ben bukkant fel ez a megközelítés kvázi-földalatti mozgalomként a nagy úttörőkkel (Nicholas Georgescu Roegen, Iván Illich és André Gorz), és fejlődött to­ vább egészen 2002-ig, amikor megszületett a nemnövekedés mozgalmának alapító dokumentuma, egy időben az UNESCO Défaire le développement, refatre le mondel (Állítsuk meg a növekedést, rendesük újra a világot!) címmel szervezett konferenciájával. A mozgalom a civilizációs válságból kivezető utat vázolja fel: egy demokratikus, ökologikus és autonóm társadalom felépítését ja­ vasolja, a nemnövekedésen alapuló társadalomét. A közelmúlt eseményei alátámasztják elemzésünk üzenetét, ám az olvasóban jogosan merülhet fel néhány kérdés: milyen tanulságokat kell le­ vonni a jelenlegi válságból a nemnövekedés programjára vonat­ kozóan? Mennyiben különböznek a növekedéstagadók javaslatai azoktól a nemzetközi szinten jelen lévő törekvésektől, amelyeket az alterglobalizációs vagy a szolidáris gazdasági mozgalmak, illet­ ve az önkéntes egyszerűsítők képviselnek? A válság miatt szükségszerű, hogy a kötet harmadik részében javasolt európai szintű, rövid távú intézkedéseket és reformokat alaposabb elemzés alá vessük; egyrészt a politikai program könyvben javasolt pontjai közé be kell illeszteni egy tizediket: a pénz feletti rendelkezés visszaszerzését, másrészt pedig le kell vonni a megfelelő tanulságot egy, a nemnövekedés szellemiségé­ vel közeli rokonságot mutató tapasztalatból, az Egyesült Király­ ságban megvalósuló Transition Town (Átalakuló városok) mozgalom 1 A nemnövekedés mozgalmának kiindulópontját a fejlődéssel és a növeke­ déssel szemben kritikus álláspontot képviselő kis nemzetközi közösség jelenti, amely Iván Illich, illetve a fejlődésen alapuló társadalmak kudarcáról konkrét tapasztalattal rendelkező afrikai, latin-amerikai és a Dél egyéb országaiból származó gondolkodók körül csoportosul. 9

fejlődéséből, amely az önfenntartásnál jóval cxplicitebb és szigo­ rúbb alkalmazkodása tanít.23 A nemnövekedés diszkrét bájában meglehetősen diffúz módon megjelenő követelés, a pénz feletti rendelkezés visszaszerzése a közelmúlt eseményeinek tükrében kiemelkedő jelentőséget nyert az átmenet politikai programjában: a pénz feletti felügyelet foko­ zatos átvételét javasoljuk. A pénz feladata az emberek szolgálata volna, ám ennek épp a fordítottját tapasztaljuk: az emberek van­ nak kiszolgáltatva a pénznek. Kezelését nem szabad tovább a bankok fennhatósága alatt hagyni, a válságot haladéktalanul meg kell fékezni, a pénzügyi szektor túlburjánzására pedig azonnali gyógyírt kell találni? Ehhez azonban a banki és pénzügyi tevé­ kenységet keretek közé kell szorítani, és a korábbi állapotokhoz visszatérve részekre kell bontani a globális pénzügyi piacot, va­ lamint újra fragmentálttá kell tenni a monetáris teret. Mindenféle fenntartás nélkül megálljt kell parancsolni a hitelek részvényesíté- sének, akárcsak a korlátozás nélküli tőkeáttételnek. Ajánlott vol­ na megszüntetni a határidős piacokat, és visszatérni az importő­ rök és exportőrök biztosításának klasszikus formáihoz, akiknek ügyleteit egyébként is jóval ésszerűbb keretek közé kellene szorí­ tani a relokalizáción keresztül, illetve a szabad árucsere köntösé­ be bújtatott túlkapásokkal szemben hozott megfelelő intézkedé­ sek által. A különböző alternatív, lokális vagy bioregionális pén­ zek bevezetése is fontos eleme, sőt egyik mozgatórugója a relokalizálás folyamatának, amelynek köszönhetően visszanyerjük az életterünk fölötti rendelkezést, a világ pedig újra otthonossá válik majd.4 A javaslataink nyomán kirajzolódó világkép szöges Erről bővebben ld. a szerző Didiéi Harpagés-sel közösen írt könyvében (J s temps de la décroissance, ed. Thierry Magnier, 2010), illetve a szerző 2010 őszén megjelenő könyvében: Sortir de la société de consommation. Voix et voies de la décroissance, Les Liens qui libérent. 3 Rendkívül romboló hatása van a társadalmi értékekre annak a ténynek, hogy egy spekuláns 100 dollár tőkéből 1000 dollárra tehet szert egy befektetési bankon keresztül, ami a derivatív piacon 375.000 dolláros pozícióra jogosítja fel. 4 Lásd Lietaer ÖERNAIID et Margrit KENNEDY: Monnaies ré<jonales. De nouvelles voies vers uneprospérité durable. Editions, Charles Léopold Mayer, Paris, 2008. 10

ellentétben áll a globalizált produktivizmus talaj-, tér- és idővesz- tettségével. Sok példaértékű kísérletet láthatunk már ezen a téren (forgóhitel-egyesületek, kaláka, negatív kamatiáb stb.) Fontolóra kell venni egy valóságos lokális monetáris politika bevezetését: a regionális monetáris rendszer ideális esetben tízezertől egymillió fő közötti népességre terjed ki, amely körülbelül egybeesik egy- egy ökológiai régió nagyságával. A lakosság vásárlóerejének fenn­ tartásához a pénzáramot — amennyire csak lehet — előállításának helyszínén kell tartani, a gazdasági döntéseket pedig lehetőleg lo­ kális szinten kell meghozni. A pénz feletti rendelkezési jog visszaszerzése az idő feletti szabadabb rendelkezést is jelenti, hiszen kiszabadulnánk abból a fojtogató helyzetből, melybe az életkörülmények biztosításához szükséges feltételek előteremtése szorít bennünket. Talán tudatos módon visszatalálhatunk a pénz gyökereihez, eredeti értelméhez. Az antropológusok szerint a primitív pénz valójában „azt a recip­ rocitást szimbolizálta az emberek között, amely érzelmileg a kö­ zösségükhöz kapcsolta őket. A pénz eredetileg a lelkűk szimbó­ luma volt.”5 A mára egész Angliában virágzó, Írországból (a Corkhoz kö­ zeli Kinsale-ből) kibontakozó, totnesi központú Átalakuló város- o^-mozgalom szolgálhat leginkább mintául ahhoz, hogyan épül­ het fel a nemnövekedés társadalma egy alulról induló kezdemé­ nyezésből. A mozgalom alapító okirata szerint a csatlakozó vá­ rosok — a fosszilis energiaforrások kimerülését szem előtt tartva — mindenekelőtt az energetikai önellátást tűzték ki célul, általáno­ sabban fogalmazva a reziliencia (rugalmasság) növelésére töre­ kednek. Ez a fizikából kölcsönzött és az ökológia által átvett fo­ galom úgy definiálható, mint valamely ökoszisztéma interakciós hálózatát jellemző, minőségi értelemben vett állandóság. Más szavakkal reziliencia alatt egy rendszer azon képességét értjük, hogy képes a felmerülő zavarokat feldolgozva újraszerveződni, miközben megőrzi eredeti funkcióit, szerkezetét, identitását és a Idézi Bemard LiETAER és Margrit Kennedy, Uo., 204. 11

visszacsatolásokat.6 A reziliencia tehát valamely ökoszisztéma azon képességét jelenti, hogy milyen mértékben képes átvészelni a környezetében bekövetkező változásokat. Vajon hogyan lesz képes a városi agglomeráció megbirkózni a kőolajkészletek kime­ rülésével, a hőmérséklet növekedésével és a többi ránk leselkedő katasztrófával? Az ökológiai tapasztalat azt mutatja, hogy a speci­ alizáló egy adott területen lehetővé teszi ugyan a hatékonyság növelését, ám csökkenti a rendszer egészének robosztusságát, vagyis ellenálló-képességét, miközben a diverzitás javítja az ellen­ álló- és alkalmazkodóképességet. A veteményeskertek, a polikultúra, a mezőgazdasági kistermelés, a kézművesműhelyek, a különböző megújuló energiaforrások használata tehát mind-mind javítják az alkalmazkodóképességet. A történelem viharait átvé­ szelve két intézmény bukkan fel újra meg újra a társadalomban, ezzel kivételes ellenálló-képességről tanúbizonyságot téve: az egyik a Chayanov által elemzett, rurális környezetben működő, önellátó családi gazdaság, a másik pedig az urbanizáltabb környe­ zetben megjelenő kézműves műhely. Nicholas Georgescu- Roegen úgy véli, hogy az emberiség jövője a kis rurális közössé­ gekben rejlik. Az általunk vázolt nemnövekedési program egy­ aránt foglalkozik a város és a vidék nemnövekedési aspektusaival. I la a válság az érdeklődés középpontjába állította is az alter­ natív megoldásokat, az emberek nagy része nem könnyen igazo­ dik ki ezek között. A nemnövekedés első szószólóinak, a növe­ kedéstagadóknak elődjeként ismert, sokak által poszt-fejlődési is­ kolának nevezett irányzatot meg kell különböztetni a globalizált gazdaság egyéb kritikáitól (mint például az alterglobalizációs vagy a szociális gazdasági mozgalmaktól), illetve az olyan egyéni kez­ deményezésektől, mint például az önkéntes egyszerűsítők. Ez előbbi a probléma forrását nem a neo- vagy ultraliberalizmusban véli felfedezni, nem is a piaci univerzumban (amit Polányi Károly formális gazdaságnak nevezett), hanem a gazdaságosság esszenciá­ jaként értelmezett növekedési logikában. Ebben az értelemben Rob HOPKINS: The Transition bandbook. From OH Dependancy to Local ResHience, Green Books Ltd, 2008. 12

egy egészen radikális megközelítésről van szó. Nem arról van szó ugyanis, hogy egy rossy gazdaságot kellene helyettesíteni egy jó gazdasággal, esetleg a rossy növekedést vagy fejlődést egyywval, de nem is azt, hogy a jelenlegit zöldre kellene festeni, szociálissá vagy igazságossá varázsolni több-kevesebb állami irányítással vagy egy kicsit több szolidaritást belekeverve. Nem többről és nem kevesebbről van itt szó, mint hogy végre ki kell lábalni a gazdaságból. Sokszor ütközik értetlenségbe ez a kijelentés, ugyanis kortársaink nagy része nehezen látja be, hogy a gazdaság valójában olyan, mint a vallás. Egészen explicit módon fogal­ mazva a(nti)növekedésről kellene beszélnünk ugyanúgy, mint ahogy a(nti)teizmusról beszélünk: a növekedés és a gazdaság ta­ gadóivá kell válnunk. Természetesen a nemnövekedés társadalmának valamennyi emberi társadalomhoz hasonlóan meg kell szerveznie a létezéséhez szükséges feltételek előállítását, vagyis ésszerűen kell felhasználnia a környezetében található erőforrásokat és ezeket az anyagi java­ kon és szolgáltatásokon keresztül elfogyasztania. Mindezt azonban egy kicsit olyan módon kell megvalósítania, ahogy arról Marshall Salhins számol be a kőkorszaki, gazdasági tevékenységet nem foly­ tató „jóléti társadalmak” leírása során/ A termelésnek ekkor nem a javak ritkasága, a szükségletek, a gazdasági számítás és a homo oeconomicus szabna keretet: a gazdaság intézményének ezen szellemi alapvetései bizony alapos újraértékelésre szorulnak. A mértékletes­ séghez való visszatérés lehetőséget teremt az Iván Illich-i „modern létfenntartás”-on nyugvó jóléti társadalom felépítésére. Ez alatt egy olyan életmód értendő, „ami egy olyan posztindusztriális társada­ lomban valósulhat meg, ahol az embereknek sikerült megszaba­ dulniuk a piaci függőségtől, miközben politikai eszközök segítsé­ gével megőrizték az infrastruktúrát, a technológia és az eszközök pedig mindenekelőtt a profi szükségletalkotók által sem számsze­ rűsíthető használati érték előállítására szolgálnak.”8 Marshall SALHINS: Age de pierre, ágé d’abondance. L’économie des sociétés primitives (1972), Gallimard, 1976. Iván Illich: Le chomage créateur. Le Seuil, 1977, 87-88. 13

Természetesen a jelenlegi helyzetből indulva a „mértékletes bő­ ség” eléréséhez szabályozásra és hibridizációra van szükség, ebből kifolyólag az alterglobalisták konkrét javaslatai, a szociális gazdaság szószólói, akárcsak az önkéntes egyszerűsítők példája mind-mind a nemnövekedés híveinek teljes támogatását élvezik. Ha a teoretikus szigora (a weberi érzületetika) ki is zárja a kompromisszumot, a politikai realizmus (a felelősségetika) kénytelen bizonyos enged­ ményeket tenni a cselekvés érdekében. Ugyan a nemnövekedés társadalmának építésére vonatkozó konkrét utópia koncepciója forradalmi, ám az ehhez vezető út programja szükségszerűen re­ formista, így tehát számos, önmagát a nemnövekedéstől eltérően definiáló alternatív javaslat is megtalálja benne a helyét. A nemnövekedés igazi kihívást jelent, és rendkívül kockázatos vállalkozás. Tetemre hívja a mélyen berögzült meggyőződéseket, hi­ szen jelmondata elviselhetetlen provokációnak, mondhatni istenká­ romlásnak tűnik a haladás és a fejlődés bűvöletében élők szemében. A nemnövekedés szükségszerű ugyan, de a hozzá vezető út veszé­ lyekkel teli, hiszen az autonóm és mértékletes társadalom felépítésé­ nek víziója meglehetősen ingatag lábakon áll. Mindegy, hogy kihí­ vásként vagy kockázatos vállalkozásként értékeljük, koncepciója mindenképpen megfontolásra érdemes. Lehetőséget ad ugyanis arra, hogy hátat fordítsunk a viliig „elnyugatosodásának”, és hogy ellenáll­ junk a globális fogyasztói társadalom totalitárius törekvéseinek. Szolgáljon ez az írás hozzájárulásként az egyedi, magyar út kialakítá­ sához, amely a nemnövekedés, a demokratikus és ökologikus társa­ dalom felépítéséhez vezet Serge Latoucbe, az Université d’Orsay professzora, növekedéstagadó9 A Mouvement politique des objecteurs de croissance (mpOC, vagyis a Növekedéstagadók politikai mozgalma) egy 2009 óta működő, Belgiumból induló kezdeményezés. A mozgalom tagjai a fogyasztói társadalom kritikáját fogalmazzák meg, és ennek alternatíváját igyekeznek kidolgozni; egy élhető, fenntartható, boldogabb és szabadabb társadalom víziójával. A mozgalomról bővebben: www.objecteursdecroissance.be (zlford^) 14

BEVEZETÉS .Mivel ag emberek korlátlan gyarapodása a Földjavainak nagy részét veszélybe sodorhatja [.. ag utánunk következő nemzedékekre tekintet­ tel őszintén azt kívánom, hogy elégedjünk meg aggal, amink van, mielőtt még a körülmények kényszerítenének bennünket ag önmegtartóztatásra. ” (John Stuart MlU?°) Ahogy Woody Allén mondja, három alapvető kérdéssel kell megbirkóznunk ebben az ámyékvilágban: Honnan jövünk ? Ho­ vá tartunk ? Mit eszünk ma vacsorára ? Még ha az emberiség kétharmada számára ez utóbbi jelenti is a legégetőbb problémát, nekünk, a fejlett országok túlfogyasztástól gömbölyödő lakóinak ez ma már nem okoz fejtörést. Túl sok húst, zsírt, cukrot és sót pusztítunk, az eltúlzott fogyasztás pedig veszélyekkel teli : cukor­ betegséghez, májzsugorodáshoz, magas koleszterinszinthez és elhízáshoz vezet.’1 Talán itt volna az ideje, hogy diétára fogjuk magunkat. Nem feledkezhetünk meg azonban a két másik kér­ désről sem: ezek ugyan kevésbé tűnnek sürgetőnek, ám sokkal aggasztóbbak — jóllehet az ENSZ 2015-re kitűzött millenniumi fejlesztési céljai között az egészségügyi helyzet javítása és a sze­ génység megszüntetése a környezetszennyezés elleni küzdelem előtt szerepel. Hová is tartunk? Egyenesen a falnak. Mintha egy elszabadult versenyautóban száguldanánk, ami hamarosan ripityára törik. Se rükverc, se fék. Sajnos még csak arra sem hivatkozhatunk, hogy ne volnánk tökéletesen tisztában a helyzettel. Rachel Carson könyve, a Néma tavasg 1962-es megjelenése után éppen elég véleményformáló személyiség hallatta már a hangját ahhoz, hogy ne tehessünk úgy, mintha semmiről sem tudnánk. A Római Klub híres, A. növekedés 10John Stuart MlLL: Principles of Political Economy, London, 1868. 11 Az Egyesült Államok lakosságának 60%-a, Európa lakosainak 30%-a és a francia gyerekek 20%-a túlsúlyos. (Ld. Dominique BELPOMME: Avant qu'il ne sóit trop tárd, Fayard, Paris, 2007,138.) 15

határai címet viselő 1972-es jelentése már figyelmeztetett ben­ nünket arra, hogy a folyamatos növekedés hajszolása összeegyez­ tethetetlen a bolygónk fennmaradásához szükséges alapvető fel­ tételekkel.1*121Egymást érték a legkülönbözőbb forrásból származó, egybehangzóan lesújtó beszámolók. Gondoljunk csak az 1990-es Wingspread deklarációra13, a 2003-as párizsi memorandumra1415 vagy a Millennium Assessment B^port-tA 5 Említhetnénk ezen túl a nemzetközi klímaszakértői csoport (IPCC) és különböző civil szervezetek (WWF; Greenpeace; Friends of the Earth; Worldwatch institute stb.) beszámolóit is, a félig titkos Pentagon­ jelentéseket és a Bilderberg-csoport szigorúan bizalmas megálla­ pításait vagy Nicolas Stemnek a brit kormány megbízásából ké­ szített jelentését. Mindezek mellett ne feledkezzünk el az olyan többé-kevésbé mértékadó politikai szereplők megnyilvánulásairól sem, mint Jacques Chirac francia elnök johannesburgi felszólalá­ sa, A1 Gore alelnök tevékenysége vagy éppen Nicolas Hulot’ fel­ lépése a 2007-es franciaországi elnökválasztási kampány során. Mégsem akarunk tudomást venni a veszélyről, hiszen a vacso­ ránk egyelőre az asztalon gőzölög. Még kevésbé feszegetjük az első kérdést: honnan jövünk ? Egy gazdasági növekedésre alapo- A Romai Klub későbbi, továbbra is Dennis Meadows irányítása alatt készült kiadványai: lieyoná the limits. Cotfronting Global Collapse, Envisionning a Sustainable i'uture, (Ihelsea Green Publishing 1992 és Ámíts to Growth : the 30year Update, (’helsea Green Publishing, 2004. 11 Egy 22, főképpen amerikai biológusból álló csoport hívta fel a figyelmet a vegyipari termékek veszélyeire. 14 Dominique Belpomme professzor kezdeményezésére kiadott nyilatkozat, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a gazdasági növekedés által okozott egészségkárosító hatásokra. 15 Millennium Assessment Report, Living Beyond Our Means: Natural Assets and Humán Well-Being,. http: / /www.miellenniumassessment.org. Az ENSZ 95 ország 1360 szakértőjének munkája alapján kiadott jelentése, amely 2005. március 30-án jelent meg Tokióban. A jelentés tanúsága szerint az emberi tevékenység felelődenül túlterheli az ökoszisztéma regenerációs képességét, amellyel veszélyezteti a Nemzetközi Közösség által 2015-re kitűzött gazdasági, társadalmi és egyészségügyi céljainak megvalósulását. Népszerű francia televíziós műsorvezető és aktív környezetvédő (zljordí) 16

zott társadalomból, vagyis egy olyan társadalomból, amit bekebe­ lezett a gazdaság, amit felfalt az öncélú növekedés. A gazdasági növekedéssel szembeni igazi kritikai diskurzus nem létezik, a leg­ több úgynevezett környezetvédő megreked a fenntartható fejlődés­ ről folytatott körmönfont és nyakatekert vitáknál.16 Holott nem elég az ember meggondolatlan tevékenységének vagy a fejlődés túlpörgetésének veszélyeire mutogatni: meg kell érteni a kapitalis­ ta, techno-ökonomista óriásgépezet működését, amelynek ugyan cinkosai és fogaskerekei, de semmi esetre sem a mozgatórugói va­ gyunk, és amely mértéktelenségével elkerülhetedenül zsákutcába vezet bennünket. Aki elméletalkotásra vállalkozik, meglehetősen ellentmondásos helyzetben találja magát: egyfelől nyitott kapukat dönget, miközben bármit is mond, az csupán pusztába kiáltott szó marad. A végtelen növekedés összeegyeztetheteden a véges világ­ gal, és mindaz, amit termelünk és fogyasztunk, nem lépheti át a bioszféra eltartóképességének határait — ezek olyan evidenciák, amelyeket nem nehéz belátni. Mindebből azonban az következik, hogy a termelést és fogyasztást bizony csökkenteni kell (Franciaor­ szág esetében például körülbelül a jelenlegi harmadára), és hogy a mindent átfogó, szisztematikus növekedési logikát (amelynek gyö­ kere a finánctőke növeléséhez fűződő kényszeres, addiktív vi­ szony) éppúgy ideje felülvizsgálni, mint az életmódunkat. Igen ám, de ezt az üzenetet már senki nem akarja meghallani, a felelősök megnevezése p edig egyenesen istenkáromlásnak számít. Ha be is látjuk, hogy a helyzet egy áradás előtti folyóhoz hasonla­ tos, ami medréből kilépve mindent lerombolhat, mégsem vagyunk hajlandóak elfogadni, hogy sürgősen csökkenteni kellene a vízszin­ tet, vagyis azt, hogy szükségszerűen meg kell valósítani a nemnövekedést. Nincs idő halogatásra, fel kell ébrednünk a kábu­ latból, és cselekednünk kell Fel kell mérnünk a probléma horderejét (1. rész), meg kell fogalmaznunk a növekedésen alapuló társadalom alternatíváját, vagyis a nemnövekedés utópiáját (2. rész), és végül meg kell határoznunk a megvalósítás eszközeit (3. rész). '‘’I ,d. Nicolas HüLOT: Pour unpacte écologique. Calmann-Lévy, 2006. 17

1. rész MEDDIG ÉRJEN A NEMNÖVEKEDÉS? „Szörnyűgyanúfészkelte magát a szivekbe. El kell-efogadnunk ayt ay egésy gaz­ dasági berendezkedésünk alapjátjelentő összefüggést, hogy a túltermelésre pusztán a túlfogyasztásfenntartásához van szükség? Mi lesz akkor, ha egyszer túltelítődik a piac, ám a termelés mégis továbbfolyik? Reklámkampány hitette el az emberekkel, hogy nem elég, ha egy autójuk van: kettő kell. Most majd meggyőzik őket, hogy ve­ gyenek egy harmadikat is? Hitelre veszünk autót, házat, hűtőgépet, kabátot, cipőt. De egyszer csak eljön az az idő, amikor ki kell egyenlíteni a tartozást. ” (Páni I Iazard’7) Ufó a politika légterében A nemnövekedés elmélete néhány hónap leforgása alatt figyelem­ reméltó médiakarriert futott be Franciaországban. Az oly sokáig tabuként kezelt teória hirtelen vitatémává lépett elő, persze első­ sorban a zöldeknél18 és a Gazdaszövetségnél,\" illetve az úgyneve­ zett alterglobalizádós mozgalom berkein belül,’\" de ennél jóval szélesebb közönség látóterébe is bekerült. Felbukkant a 2006-os olasz választási kampányban,21 és 2007-től kezdve részévé vált a francia politikai vitáknak.22 Paul IlAZARD: Le malaise américain (Az amerikai (rém)álom) című könyve 1931-ben jelent meg, idézi Jean-Pierre Tetrais: Du développement á la décroissance. De la nécessité de sortir de kimpasse suicidaire du capitalisme, Monde I ábertaire, Paris, 2004. január (új kiadás 2006), 20. Például Id. La décroissance pourquoi? I rert contact 709. Avril, 2004. < tbjectif décroissance: la croissance en question, C.ampagnes solidaires N,’182., 2004. február (a Gazdaszövetség havilapja). Lásd Politis, 2003. december 1 L, nemnövekedés különszám. A zöldek karolták fel léginkább az íigvet, miután a Rilöndazione és a koalíció más, Herlnsconi ellenes pártjai között összetűzéseket váltott ki. A Rilondazionc listáján szereplő Paolo Cacciarit Velencében megválasztották, mintán kiállt a nemnövekedés ideája mellett a Pensare la decresáta. Sostenibilitá ed 18

A nemnövekedés egyre gyakrabban adott táptalajt a „nagy be­ ruházások” elleni tiltakozásoknak is. Olaszországban tiltakoztak például a Susa-völgybe tervezett, Lyont és Torinót összekötő TGV-vonal és a hozzá tartozó irdadan alagút megépítése ellen, a Messinai-szoroson átívelő híd terve ellen, a velencei MOSE pro­ jekt, több szemétégető (köztük a trentói) vagy a Civitavecchiában tervezett erőmű ellen is. Franciaországban a hasonló tiltakozások — erőművek, az Iter-terv, a különböző közlekedési és infrastrukturá­ lis projektekkel szembeni fellépés — megszervezése és koordinálása ugyan a francia közigazgatás centralizált jellege miatt sokszor aka­ dályba ütközik, de az első lépésekre már itt is sor került.2*3 A nemnövekedést támogató csoportok spontán módon ala­ kulnak és szerveződnek hálózatokba Franciaországban és Olaszor­ szágban, sőt egy ideje már Belgiumban és Spanyolországban is. A nemnövekedést szorgalmazó gondolkodásmód megnyilvánul kü­ lönböző egyéni és közösségi magatartásmódokban is. Az ökológiai lábnyom csökkentéséért tevékenykedő számos szerveződés közül megemlíthetjük Venetóban az 1300 családot számláló Cambiaresti- mozgalmat, az ökofalvakat, a franciaoszági AMAP*-ot, az olaszor­ szági GAS-t (Szolidáris Vásárlók Csoportja) vagy az önkéntes egy­ szerűsítők mozgalmának követőit24 A politikai légtérben egyfajta ufóként felbukkanó nemnövekedés ugyancsak felbolydította a mé­ diát: a sajtó, a rádió, de még a televízió sem maradt ki belőle. Akad­ equita című írásában, (Cantieri Carta/edizioni Intra Moenia, 2006.) Maurizio Pallante, a La decrescita Felice. La quantitá della vita non dépende dal PIL szerzője (Editori Riuniti, Roma 2005), az új zöld környezetvédelmi miniszter tanácsadója. Főképpen Yves Cochet nevét kell megemlíteni a zöldeknél, de kevésbé explicit módon Jósé Bővé is hivatkozik a kérdésre. A 2007-es elnökválasztási kampány valamennyi jelöltje nyilatkozott a témával kapcsolatban. 23 Lásd Simon ClIARBONNEAU: Résister d la croissance des grandes infrastructures de transport (megjelenés alatt) és Jean MONESTIER: Décroissance et travail, Entrópia N°2, illetve La grande illusion des aéroports régionaux, Fii du Conflent N° 14,2007 április-május, Atelier de la Chouette, Prades. a parasztgazdaságok fenntartásáért harcoló szervezet (Aford.) 24 Martin Hervé RENE: Éloge de la simplicité volontaire, Flammarion, 2007. Lásd még a szerző Lepari de la décroissance című könyvét (Fayard, Paris, 2006, 1 Ol- lll.) 19

tak olyanok, akik megpróbálkoztak az objektív tájéin //tatással25, ám a legtöbben alaposabb vizsgálódás nélkül állást foglaltak valamelyik oldalon, miközben még a kevés rendelkezésre álló elemzést is eltor­ zították. A félreértések elkerülése végett lássuk tehát a leggyakrabban felmerülő kérdéseket. Mit is jelent valójában ez az „új koncepció”? Feloldható-e a nemnövekedés a fenntartható fejlődés fogalmában? Honnan származik? Egyáltalán miért van rá szükség? Mi is az a nemnövekedés? A nemnövekedés elméleti implikációkkal bíró politikai szlogen, Paul Ariés kifejezésével élve egy olyan „petárda-szó”, amely elég­ gé nagyot szól ahhoz, hogy végre felrázza és elgondolkoztassa a produktivizmus bűvöletében élőket.26 De vigyázat: egy rossz ideológia tagadása önmagában nem vezet szükségszerűen értékes gondolatokhoz: a nemnövekedés öncélú alkalmazása teljesen ér­ telmeden volna — bár meg kell hagyni, semmivel sem lenne ab­ szurdabb, mint a növekedés öncélú hajszolása. E hívószó min­ denekelőtt a korládan növekedés elvének meghaladására utal, azon ideológia elvetésére, melynek egyeden célja a tőke birtoko­ sainak profitnövelése, és amely éppolyan végzetes következmé­ nyeket hordoz magában a természeti környezetre, mint az embe­ riség egészére nézve. Eszerint nemcsak a társadalom redukáló­ dik a termelési mechanizmus puszta eszközévé, de maga az ember is rendszeridegenné, feleslegessé válik: a rendszer egy­ szerűen túllép rajta.27 A nemnövekedés fogalmát nem a „negatív” növekedés érte­ lemben használjuk, bár ez az abszurd ötiet is jól mutatja a gazda­ Említhetnénk a Politis, Carta, k Monde diplomatique, és természetesen a I <a décrvissance című folyóiratot, illetve ez utóbbi olaszországi kiadásúi, a /ji decrescita-t, valamint a már korábban említett Unlropia t. 26 Paul ARIÉS: Décroissance ou barharie, éiolias, Lyon, 2(105. 27 „A gazdasági növekedés öncéliiságából egyenesen következik, hogy a társa­ dalom pusztán eszköz lehet.” I'ranyois l'i.AHAUT: Is paradoxé de Robinson, Capitalisme et sociélé, Miile et íme nuits, Paris, 2005, 16. 20

sági növekedés kényszerének mentális dominanciáját.28 Nyilván­ való, hogy a jelenlegi társadalmi berendezkedés esetén már a gaz­ dasági növekedés puszta lassulása is óriási zűrzavart okozna, hi­ szen az a munkanélküliség növekedését, a minimális életminősé­ get biztosító szociális, egészségügyi, oktatási, kulturális és kör­ nyezetvédelmi programok visszaszorítását vonná maga után. Jobb bele sem gondolni, micsoda katasztrófát okozna egy negatív növekedési ráta! Ahogy a legszörnyűbb, ami egy munkára alapo­ zott társadalomban történhet, hogy munka nélkül marad, ugyan­ olyan végzetes egy növekedésre alapozott társadalom esetében, ha megfosztják a növekedéstől. Ha nem vagyunk képesek ezektől az alapoktól elszakadni, társadalmi és civilizációs recesszió vár ránk. A nemnövekedés csakis egy nemnövekedésre alapozott tár­ sadalom keretein belül valósítható meg, egy olyan társadalmi be­ rendezkedés keretei között, amely teljesen eltérő logika alapján működik, mint a jelenlegi. Válaszút előtt állunk: nemnövekedés vagy az erőforrások kimerülése, amely barbarizmushoz vezet. Szigorúan véve, elméleti szinten sokkal indokoltabb volna „a(nti)növekedés”-ről beszélni nemnövekedés helyett, éppen úgy, mint amikor ateizmusról beszélünk. Éppen erről van szó ugyanis: egyfajta hit, egyfajta vallás (a gazdaság, a fejlődés és növekedés vallásának) megtagadásáról, a növekedés irracionális és bálvány­ imádó kultuszának elvetéséről. A nemnövekedés zászlaja alatt mindazok felsorakozhatnak, akik radikális kritikát fogalmaznak meg a fejlődés mindenhatósá­ ga ellen29 és akik valamilyen poszt-fejlődési politika megalapozá­ sán munkálkodnak.30 Követőinek célja egy olyTan társadalom lét­ rehozása, amelyben jobban élünk, miközben kevesebbet dolgo­ Szó szerint azt jelentené: „visszafelé haladni”. 29 Ld. a szerző Lí Monde diplomatique-\\yi.x\\ 2001-ben megjelent finir une fois pour toute avec le développement című cikkét. 30 Ld. Lí’j' nouveaux Cahters de ÍIUED, N°14, Brouillons pour l'avenir : contributions au débat sur les alternatives, PUF, Paris/Génévé 2003. 21

zunk, és kevesebbet fogyasztunk.31 Ennek a víziónak a megvaló­ sításával újra teret kaphatnak az új ötletek és a kreativitás, gondo­ lataink pedig végre felszabadulnak az erőszakos, ökonomista, fej­ lődés- és növekedésközpontú befolyásoltság alól. Szavak és gondolatok csatája A nemnövekedést — kétségtelenül a benne rejlő felforgató poten­ ciál miatt — sokszor próbálják egy kalap alá venni a fenntartható fejlődéssel, holott az elnevezés többek között éppen a fenntart­ ható fejlődés mítosza által okozott félreértést hivatott tisztázni, és leleplezni a mögötte álló szemfényvesztést. A fenntartható fej­ lődés olyan varázsszó, ami mindenhol felbukkan: nem hiányoz­ hat például a Lavazza kávé csomagolásáról sem. Számos példát lehetne hozni arra, milyen félrevezetőén használják ezt a fogal­ mat — lássunk most kettőt ezek közül, amelyek a gazdaságban fe­ lelős pozíciót betöltő személy szájából hangzottak el. Az elsőben Michel Edouard Leclerc, a Nestlé ügyvezető igazgatója a követ­ kezőképpen fogalmaz : „A fenntartható fejlődést könnyű defini­ álni: ha már az Ön dédapja, nagyapja is Nestlé-fogyasztó volt, ha az Ön gyermekei is folytatják majd ezt a hagyományt, akkor el­ mondhatjuk, hogy sikerült fenntartanunk a fejlődést. Ma több mint ötmilliárd ember biztosítja ezt szerte a világon...”32 A má- Mindez nagyjából megfelel annak, amit André Gorz nemrégiben a (nem túl szerencsés) „ökológiai racionalizáció” fogalommal írt le. Az ökológiai racionalizációt a „kevesebb, de jobb” mottóban foglalhatjuk össze. „Az ökológiai racionalizácó megvalósulásához arra van szükség, hogy a beruházások ezentúl ne a gazdaság növekedését, hanem a nemnövckedés-t szolgálják, vagyis a gazdasági racionalitás által uralt szféra összeszűkülését, a fogalom modern értelmében. Az ökológiai modernizáció nem valósulhat meg a kapitalista felhalmozás dinamikájának megszorítása és a fogyasztás önkorlátozása nélkül. Ez az igény összekapcsolódik az Észak 1 )él kapc solat újraértelmezésével és a szocializmus eredeti c éljaival.” ( soáaUsme, écologie, Paris, Galilée 1991, 93. 32Peter Brabeck-Letmathe, a Nestlé íigyve/eló igazgatójának Davosban elhangzott beszéde 2001 bán, ide zi < hettitáit |A<,cg'IA.U: Eer coulisses du commerce équiiablt’, Miliő c l unc- nini'.. .’OOti, ISI.

sodik kijelentés így szól: „Annyira tág és bármilyen kontextusban alkalmazható fogalomról van szó (a fenntartható fejlődésről), hogy megannyi Jourdain úrként’ bárki használja, ha kell, ha nem. Valóban: a fenntartható fejlődés mind a vállalatok világában, mind a társadalmi vitákban rendkívül divatos koncepció. Miért is lenne ezzel baj? A kereskedők mindig is értettek hozzá, hogyan találjanak cégért a borukhoz.”3*3 A bajok ott kezdődnek, hogy a fenntartható fejlődés fogal­ mának esetében egyszerre állunk szemben pleonazmussal (a de­ finíció szintjén) és oximoronnal (a tartalmat tekintve). Pleonaz­ mussal, mert a fejlődés — Rostow megfogalmazása szerint — tu­ lajdonképpen self-sustaining growth (vagyis önmagát fenntartó nö­ vekedés). Oximoronnal pedig azért, mert ez a fejlődés távolról sem fenntartható.34 Mondjuk ki végre: a problémát nem is a „fenntarthatóság” je­ lenti, hiszen ez legalább a maga módján a Hans Jonas-i értelemben vett felelősségetikát és elővigyázatosságot idézi, bár mindez persze sokat veszít a hitelességéből, ha az atomerőművekre, a génmódosí­ tásra, a mobiltelefonra, a gyomirtókra vagy a REACH-direktívára gondolunk, hogy az azbesztmentesítés körülötti zűrzavar tanulsá­ gos esetét ne is említsük. A fejlődés viszont toxikus szó, függetlenül attól, milyen jelzőt aggatunk rá.35 A fenntartható fejlődés a Tiszta Fejlesztési Mecha­ Moliére úrhatnám polgára (Aford.') 33 Michel-Edouard LECLERC, le Nouvel YLconomiste, 2004. március 26., idézi Christian JACQUIAU, Uo., 281. 34 Megjegyzendő, hogy a WWF 2006-os jelentése szerint egyetlen ország teljesíti a fenntartható fejlődés kritériumait, vagyis rendelkezik olyan ökológiai lábnyommal, amely mellett a fejlődés fenntartható, mégpedig Kuba. Ennek ellenére és a közölt adatokból ellentmondásos következtetést levonva a Stem- jelentés optimista jövőképet fest (mint ahogy egyébként Nicolas Hulot is): „we can bee green and grow” (lehetséges, hogy „zöldek” legyünk és mégis folytatódjon a növekedés). 35 Még Claudio Napeleoni, ez a meglehetősen konvencionális közgazdász is így írt élete vége felé: „Nem elégedhetünk már meg azzal, hogy egy új fejlődési modellt vázolunk fel. Az új fejlődési modell-fogalom értelmét vesztette. Ha új modellt kell találnunk, az már nem lehet növekedési modell [...] Nem hiszek 23

nizmus (Clean Developement Mechanisme, CDM) bevezetésével feltalálta a kör négyszögesítését. A CDM alatt ökohatékony, energiatakarékos esetleg szén-dioxid-kibocsátást csökkentő eljá­ rásokat kell érteni. Mindez azonban csak játék a szavakkal. Hiába hatékonyak ezek a technológiai megoldások, a fejlődés öngyilkos logikáján mit sem változtatnak: csupán átmeneti enyhülést hoz­ nak, valódi gyógyírt nem jelentenek. A szavak arénájában zajlik a küzdelem, és ugyanitt folynak a politikai csatározások is. Az etnocentrikus fejlődéskoncepció a gyarmatosítás és az imperializmus agressziójával ötvözött szirén­ dal, amely nem más, mint — Aminata Traoré szép kifejezésével — a szellem meggyalázása.36 Tombol a szavak háborúja, még ha időnként csak egészen elenyészőnek látszó szemantikai változta­ tásokról van is szó. A hetvenes évek végén például az amerikai ipari lobby és Henry Kissinger közbenjárására a „fenntartható fejlődés” győzelmet aratott az 1972-ben Stockholmban elfoga­ dott, jóval óvatosabb „ökofejlődés” kifejezés felett. A „szópárbajok” mögött szinte tapinthatóak az egymásnak feszülő koncepciók és az érdekellentétek (nem csak ismeretelmé­ leti különbségekről van szó).37 A varázsigeszerűen ismételgetett, valamennyi politikai programban felbukkanó „fenntartható fejlő­ dés” fogalom tulajdonképpen semmi másra nem jó, mint arra, hogy — Hervé Kempf megfogalmazása szerint — „elenyésző irányváltással fenntartható legyen a profit és megakadályozható a szokások megváltozása.”38 Aki „másféle” fejlődésről, „másféle” benne, hogy lehetséges volna egyszerre megvalósítani egy nagyobb ütemű növekedést és a fejlődés minőségi megváltoztatását” Claudio NAPÓLEONI: Cercare ancora. Lettera sulla laicitá e ultimi seritti, Editori Riuniti, Roma, 1990, 92. 36 Aminata Traore: Le viol de Himagnaire, Actes Sud/Fayard, 2002. 37 Az alternatív mozgalmak sem képeznek kivételt. „Harcoltam a fejlődés jelentését bitorló növekvés fogalom ellen” — írja /Main l.ii’ii rz. „Ma már a nemnövekedés fogalma ellen harcolok.” Cosmopolitújue N° 13. Peut-on fairé l'économie de l'environnement? Apogéc, 2006, 117. 38 „Igen ám — teszi hozzá —, de éppen a prolit és a szokások akadályozzák meg az irányváltást.” I lervé Kl-.Ml’l-: ( omment les rilhes détruisent la plan'ete, Seuil, 2007. 21

növekedésről beszél, az vagy megdöbbentően naiv, vagy elké­ pesztően dörzsölt. Emlékezzünk rá, hogy amikor 1972-ben Sicco Mansholt, az Európai Bizottság akkori elnöke a Római Klub je­ lentéséből levonva a tanulságot, megpróbálta rávenni a brüsszeli politikusokat, hogy gondolják újra a növekedés következményeit, a francia pénzügyi és gazdasági biztos, Raymond Barre nyilváno­ san tiltakozott. A vita végül abban a megállapodásban jutott nyugvópontra, hogy a növekedést humánusabbá és kiegyensú­ lyozottabbá kell tenni. Tudjuk, hová vezetett végül ez az út. Ak­ koriban a Francia Kommunista Párt főtitkára felemelte a szavát az Európai Gazdasági Közösség vezetőinek „kíméletlen prog­ ramja” ellen. Aztán váratlan fordulat állt be, hiszen nemsokára Bemard Saincy, a CGT** vezetője így nyilatkozott: „Nagy lépést tettünk 2006-ban, amikor a CGT vezérelveként a fenntartható fejlődést fogadtuk el, jelszavunk : „adjunk új jelentést a növeke­ désnek !”39 így megy ez. Kétségkívül nem ártana különbséget tenni a (kis kezdőbetűs) fejlődés és növekedés konkrét, valóságos változást leíró fogalmai (amelyek például a lakosság, a burgonyatermés, a hulladék meny- nyiségének változását vagy a vízszennyezés mértékének alakulását fejezik ki), illetve a (nagy kezdőbetűs) Fejlődés és Növekedés között, amelyek viszont az önmagáért való gazdasági dinamizmus leírá­ sára vonatkozó absztrakt fogalmak. Ez a fogalmi zűrzavar nem a véleden műve: mindez a domináns gondolkodásmód gondosan előállított terméke. Ám ahhoz, hogy az általunk megálmodott új világ ne hason­ lítson ahhoz, melyben most élünk, itt volna az ideje, hogy felsza­ baduljunk a szellemi gyarmatosítás alól. Nem biztos, hogy van még további harminc év vesztegetni való időnk. Francia Szakszervezeti Szövetség (Aford.') 39 Beszélgetés Bemard SAINCY-val és Fabrice FLIPO-val: CGT et Amis de la Térré : quels compromis possibles ? (CGT és Amis de la Térré: lehetséges kompromisszumok) in Cosmopoliticjue^F 13, 176. 25

A nemnövekedés gyökerei Bár a nemnövekedés csupán nemrégiben vált a gazdasági, politi­ kai és társadalmi diskurzus részévé, az alapjául szolgáló gondola­ tok tekintélyes múltra tekintenek vissza: egyrészt a gazdaság kulturalista kritikájához, másrészt az ökokritikához kapcsolódóan. Amióta az ipari társadalom függővé vált a fosszilis energiától, annyi szenvedést és igazságtalanságot okozott, hogy egyre töb­ ben és többen fordultak ellene. Bár az iparosodást és a technoló­ giai fejlődést — talán a ludditákat leszámítva40 — sokáig kevés kriti­ ka érte, a közgazdaság elméletének és gyakorlatának antropológi­ ai kiindulópontját, a homo economicus leegyszerűsítő emberképét valamennyi humán tudomány elutasította.41 A szociológus Durkheim és Mauss, az antropológus Polányi és Salhins, a pszi­ choanalitikus Erich Fromm és Gregory Bateson — mindannyian megkérdőjelezték ezt az elméleti alapvetést, akárcsak annak gya­ korlati alkalmazását, vagyis magát a modem társadalmat. A nemnövekedés zászlaja alatt működő autonóm és takarékos tár­ sadalom gondolata tehát nem a tegnap szülötte. Ha nem is említ­ jük most az idekapcsolódó szocialista utópiákat42 és a szituacionalizmus által újjáélesztett anarchista hagyományt, akkor is elmondhatjuk, hogy már a hatvanas évek végén az általunk képviselt állásponthoz nagyon hasonló víziót fogalmazott meg André Gorz, Francois Pártánt, Jacques Ellul, Bemard Charbonneau, sőt még inkább Comelius Castoriadis és Iván Illich.43 A déli országok fejlődésének kudarca és az északi orszá­ 40 Angol munkások munkagépromboló mozgalma 1811—1812-ben, amely nevét vezetőjéről, Ned Ludd-ról kapta. 41 Lásd a szerző Uinvention de l'économie című könyvét, Albin Michel, Paris, 2005. Még ha ezek közül számos a nemnövekedés autentikus előfutárának tekinthető is, ahogy arra Thierry Paquot is felhívja a figyelmet, ld. PAQUOT Thierry: Utopies et Htopistes, Reperes, La dóron verte. Paris, 2007, 33. 43 Meg kell említeni a nagy amerikai filozófust, Thoreau tanítványát, John Dewcy-t is. Ld. Philippe < t ianiai. elemzését, Une foi commune. démocratie, dón et 26

gok irányvesztése arra indította ezeket gondolkodókat, hogy két­ ségbe vonják a fogyasztói társadalom létjogosultságát, és meg­ kérdőjelezzék annak elméleti alapjait — a fejlődést, a tudományt a technológiát. A kritikai szemléletmód egyfajta poszt-progresszivista elmélet keresésébe torkollott, amelynek időközben a környezeti válság tudatosulása újabb dimenziót adott: a gazdasági növekedésen alapuló társadalom mint követendő cél nemcsak hogy nem kívá­ natos, de nem is fenntartható! A gazdasági növekedés korlátáival kapcsolatos gondolkodás minden bizonnyal Malthusig nyúlik vissza, jóllehet a valódi tu­ dományos alapokat a Camot nevéhez fűződő termodinamika második főtétele jelenti. Abból a tényből, hogy az energia külön­ böző formái közötti átmenet irreverzibilis, illetve az entrópia fo­ galmának bevezetéséből az következik, hogy az energiaátalakítás­ ra épülő gazdaság folyamatait nem lehet a termodinamika törvé­ nyeitől függetleníteni. Ezeknek a törvényeknek gazdasági alkal­ mazásával kapcsolatban mindenekelőtt Serguei Podolinsky nevét kell megemlítenünk, aki egyfajta energetikai gazdaság elméleti ke­ reteit dolgozta ki, miközben megpróbálta közös nevezőre hozni a szocializmust és az ökológiát.44 A 20. század hetvenes éveiben fejlődött ki a gazdaság szempontrendszerén belül egy önálló öko­ lógiai megközelítés, amely főképpen a román tudós, Nicolas Georgescu-Roegen munkájának köszönhető: olyan bio­ ökonómiai következtetéseket vont le az entrópia törvényéből, amelyeket valójában már a 40—50-es években megsejtett Lotka, Schrödinger, Norbert Wiener és Léon Beillőin.45* Nicolas Georgescu-Roegen rámutatott, hogy a klasszikus newtoni me­ chanika alkalmazásával a gazdaság nem vesz tudomást az idő ir- éducatioti che^ John Dewey, in: Revue du MAUSS N° 28 second semestre 2006, La découverte. 44 Serguei Podolinsky (1850-1891), Franciaországba emigrált ukrán arisztokrata, aki megpróbálta felhívni Marx figyelmét az ökológiai kritikára. 45 A nemnövekedés rövid történetéhez lásd Jacques Grinevald, Histoire d'un mot. Sur l’origine de l’emploi du mot décroissance, Hntropia, N° 1, octobre 2006. 27

reverzibilitásáról, mint ahogyan figyelmen kívül hagyja az entró­ piát is. így bár a hulladék és a szennyezés a gazdasági tevékeny­ ség szükségszerű termékei, a sztenderd termelési folyamat meg­ tervezésekor ezeket a tényezőket mégis figyelmen kívül hagyják. Amikor az ember az 1880-as években eltávolodott a termőföld­ től, utolsó kapcsolata is megszakadt a természettel. Ahogy megszűnik a közvetlen kapcsolat a biofizikai szubsz­ tanciával, úgy tűnnek el látszólag — és a legtöbb neoklasszikus elméletalkotó elképzelése szerint — a gazdasági termelés ökológiai határai is. Mindebből egyenesen következik a rendelkezésre álló szűkös források felelőtlen pazarlása, miközben a bőségesen ren­ delkezésre álló napenergia kihasználatlan marad. Ahogy Yves Cochet mondja: „A kortárs neoklasszikus közgazdaság-elmélet matematikai eleganciával leplezi el a biológia, kémia, fizika és fő­ képpen a termodinamika alapvető törvényeinek semmibevétel­ ét.”46 Micsoda ökológiai képtelenség!47 Az elméleti modellel szemben a valóságos gazdasági folyamat nem tisztán mechani­ kus, ezért nem is reverzibilis, hanem egy adott időszakban a bio­ szféra keretein belül lezajló entrópikus jellegű folyamat.484N9 icolas Georgescu-Roegen következtetése szerint egy véges világban le­ hetetlen a végtelen növekedés, ezért a hagyományos közgazdasá­ gi szemlélet helyett a bio'ókonómiai megközelítés szükségességére figyelmeztet: arra, hogy a gazdaságot vissza kell helyezni valódi közegébe, a bioszférába. Tanulmánykötetének címében bukkan fel egyébként először franciául a nemnövekedés {décroissance) ter­ minus.4’ Kenneth Boulding azon kevés közgazdászok egyike, akik le­ vonták a megfelelő tanulságot. 1973-ban írt cikkében szembeállí- Yves COCHET: Pétrole apocalyse, Fayard, Paris 2005, 147. „Egyeden tiszta aranyrög több szabad energiát tartalmaz, mint ugyanennyi arany atom formájában egyenként elvegyítve a tenger vizében”, I M., 1 53. 48 „Nem gyárthatunk jobb és nagyobb hűtőgépeket, gépkocsikat és repülőgépeket anélkül, hogy ne termelnénk ugyanakkor wjobb és nagyoblx< hulladékot is” — írja Nicolas Georgescu Rot.c.l'.N: I tlrcn>iss<mfc, |acques GltlNEVAlD et Ivó RENS elemzésével és fordításával Sang.de la lei re, I O'M, 63. 49 Roi x;i ;n, \\Jo. 28

tóttá a fogyasztást a természeti környezet kizsákmányolásával, ki­ fosztásával maximalizáló ówZwy-gazdaságot az űrhajós gazdaság­ gal, „amelyben a korlátlan tartalékoktól megfosztott Föld magá­ nyos űrhajóvá válik, nincs már miből merítsen, és nincs mit be­ szennyezzen”50. Ha valaki azt hiszi, hogy egy véges világban lé­ tezhet végtelen növekedés, annak vagy elment az esze, vagy köz- Idézi Dcnis CLERC, Cosmopolitique N° 13, op. cit, 17. 29

őség ,^4 kereskedők és a reklámszakemberek tevékenysége abból áll, hogy szükségle­ tet kreálnak egy túltermeléstőlfuldokló világban. A rendszer csak úgy működhet, ha afogyasztás egyre nagyobb fordulatszámmalpörög egyre több hulladékot ter­ melve, a hulladékfeldolgozásproblémájapedig egyrefontosabb kérdéssé válik. ” (Bemard Maris51) Társadalmunk összefonódott egy végtelen felhalmozáson alapuló rendszerrel, amely növekedésre van ítélve. Amint a növekedés le­ lassul vagy megáll, elkezdődik a válság, kitör a pánik. Hogy is mondta Marx ? „Felhalmozni! Felhalmozni! Ez a törvény és a prófécia!” Ez a kényszer a növekedést valamiféle fojtogató vas- fuzővé változtatja, a foglalkoztatás, a nyugdíjrendszer, a közszol­ gáltatások (oktatás, biztonság, igazságügy, kultúra, közlekedés, egészségügy) pedig mind-mind feltételezik a termelés folyamatos növekedését. „A munkanélküliség egyetlen igazi ellenszere a nö­ vekedés” — hangsúlyozza Nicholas Baverez, Sarkozy fő ideológu­ sa, véleményét pedig számos alterglobalista osztja.52 Am ez az ér­ tékteremtő kör egyszer csak ördögi körré változik. Az emberek­ ből fogyasztógépek lesznek, akik „a fizetésüket árucikkekké ala­ kítják, amit megemésztve újra fizetést termelnek, miközben tehe­ tetlenül ingáznak az üzemek és a szupermarketek között.”53 Három hozzávaló szükséges ahhoz, hogy a fogyasztói társa­ dalom tovább róhassa ördögi köreit: a fogyasztási kedvet generá­ ló reklám, az eszközöket megteremtő hitel és a gyors, beépített elavulás, mely újrateremti a szükségletet. Ez a három elem jelenti a fogyasztói társadalom valódi gyújtópontjait. A reklám vágyakozást kelt bennünk olyasmi iránt, amink még nincs, és elértékteleníti mindazt, amink már van. Állandó elége­ detlenséget teremt és folyamatos feszültséget okoz a frusztrált Maris Bernard : Antimanueld’économte, II. kolci, l.cs cigalcs, lúlitions Bréal, 2006,49. 52 La Francé qui tömbe, Perun, Paris, 200 L 53 CACCIARI: Pensare la decrescita. Sostembilitá ed equita, 102. 3(1

vágyakozás fenntartásával. Egy felmérés tanúsága szerint a legna­ gyobb amerikai vállalatok elnökeinek 90%-a beismeri, hogy lehe­ tetlen volna egy új terméket reklámkampány nélkül eladni; 85%- uk egyetért azzal, hogy legtöbbször a reklámok győzik meg az embereket, hogy teljesen felesleges árucikkeket vásároljanak; 51%-uk pedig kijelenti, hogy a reklám beszéli rá az embereket olyan termékek megvásárlására, amiket valójában nem is szeret­ nének.54 A kereslet a hasznos árucikkek helyett egyre inkább a tel­ jesen haszontalan termékeket célozza meg.55 A korlátlan növeke­ dés ördögi körének alapeleme, a reklám, a világ második legna­ gyobb költségvetésével büszkélkedhet, rögtön a fegyverkezés után: 2003-ban az Egyesült Államokban 103 milliárd eurót, Fran­ ciaországban 15 milliárd eurót tett ki. 2004-ben a francia vállala­ tok 31,2 milliárd eurót fordítottak kommunikációra (ami a GDP 2%-a, és a francia társadalombiztosítási deficit háromszorosa). A bolygó egészét tekintve mindez évi 500 milliárd eurónyi költséget jelent. Meg kell hagyni, figyelemreméltó összeget költünk az anyagi, audiovizuális és mentális környezetszennyezésre. A „mindent eltorzító” reklám „megkaparintja az utcákat, elárasztja a köztereket, és kisajátít mindent, ami a közösségé: az utakat, a városokat, a közlekedési eszközöket, a pályaudvarokat, a stadio­ nokat, a strandokat, még az ünnepeket is.”56 Az eredmény: rek- 54André GORZ: Capitalisme, soáalistne, écologie, Paris, Galilée 1991,170. 5’ Ahogy Paolo Cacciari megjegyzi: „IZtcznck az ad alta utilita (nagy hasznossági!) termékek és az ad altafutilitá (nagy haszontalanságú) termékek”, Uő., 29. 56 Jean-Paul BESSET: Comment ne plus étre progressiste... sans devenir réactionnaire, Fayard, Paris, 2005, 251. Később hozzáteszi: (a reklám) „átitatja az éjszakákat, és megkaparintja a nappalokat, felfalja az Internetet, gyarmatosítja az újságokat, amikor rájuk kényszeríti a pénzügyi függőséget, némelyiket egyenesen arra bírja rá, hogy egészen szánalmas felületre szűküljön. A televízión keresztül a tömegromboló fegyvert szerzett magának, bevezette a nézettség diktatúráját, ami a korszak legjelentősebb kulturális irányadójává vált. És ez még nem minden. A reklám a privát univerzumot is támadja, a valódi és elektronikus postaládákat, a telefont, a videojátékokat, a rádiót és a fürdőszobát, mint ahogy bevette magát a közbeszédbe is. f...] Az agresszió 31

lomokkal megszakított tévéadások, összezavart, manipulált gye­ rekek (hiszen mindig a leggyengébbek jelentik az első számú cél­ csoportot), kiirtott erdők (évente 40 kg papíralapú reklámanyag kerül a postaládákba). A számlát pedig a fogyasztó fizeti, mégpe­ dig évente fejenként 500 eurót. Ami az alacsonyabb jövedelműek fogyasztásához és a nem elég tőkeerős vállalatok befektetéseihez nélkülözhetetien hitele­ ket illeti, látnunk kell, hogy ezek ugyan az északi országok növe­ kedésének kérlelheteden „diktátorai”, de még súlyosabb csapást jelentenek a déli országok számára. A mindig több pénzt követe­ lő pénz ördögi logikája valójában a tőke logikája, amit Giorgio Ruffolo találó kifejezéssel a „kamatos kamat terrorjának” nevez.57 Mindegy, milyen elnevezést aggatnak rá éppen a legitimáció ér­ dekében, nem számít, hogy éppen megtérülésnek vagy részvény­ nyereségnek hívják, és mindegy, milyen eszközt vesznek igénybe hozzá — a költségek kérlelheteden visszaszorítását (cost-killing, down si^in£)y a magántulajdon megnyirbálását vagy monopóliu­ mok létrehozását: a cél mindig ugyanaz — a világot csakis a profit, a piacgazdaság és a kapitalizmus motorja mozgatja. A minden­ áron való profitszerzés a termelés-fogyasztás kiteljesítésével és a költségek megnyirbálásával valósítható meg. Napjaink hősei a cost killer^y akiket a transznacionális vállalatok aranyárban kapkod­ nak el egymás elől, részvényopciókkal és kolosszális végkielégí­ téssel csalogatva őket. Ezeket a szakembereket business jf^oö/okban képzik — ezeket az egyszerűség kedvért nevezhetnénk közgazdász-harcászati iskoláknak is. A cost killer fő stratégiája a maximális költségkihelyezés, amivel a terheket a munkavállalókra, az alvállalkozókra, a fejlődő országokra, az ügyfelekre, az államra, a közszolgáltatásokra, a következő generációkra, de mindenek­ előtt az erőforrásként és szemétierakóként egyaránt használt ter­ mészetre helyezik. Mindenki cinkosa az ördögi gazdasági banali­ tásnak: minden kapitalista és pénzügyi szakember, de mi magunk minden irányba terjed, a hajtóvadászatnak sosincs vége. Mentális, vizuális és hangszennyezés.” 57 Giorgio Rl’l'b'oi.o: (’rescila e svilu/>(»> : crithii e [>n>s[)etlive, Falconara/Macerata, 2006. november 8 9. 32

is, hiszen többé-kevésbé mindannyiunkban ott rejlik a homo aconotmcus.58 . Az amerikai piacelemző, Victor Lebow 1950-ben így fogal­ mazta meg a fogyasztás filozófiáját: „Hihetetlenül produktív gaz­ daságunk [...] megköveteli, hogy a fogyasztást életünk alapelvévé tegyük, hogy a gazdasági javak vásárlásából és használatából rí­ tust teremtsünk, és spirituális, egocentrikus kielégülésünket a fo­ gyasztásban keressük. [...] Egyre több dologra van szükségünk, amiket aztán egyre gyorsuló ütemben elfogyasztunk, elégetünk, elnyűvünk, kicserélünk vagy eldobunk.”5598A termékekbe „beépí­ tett” elavulás valódi ütőkártyát ad a gazdasági növekedésre épülő társadalom kezébe. A már szinte testünk tartozékává vált beren­ dezések, legyen az egy lámpa vagy egy szemüveg, időről időre tönkremennek valamilyen alkatrész programozott meghibásodása következtében. Ember legyen a talpán, aki pótalkatrészt vagy szerelőt talál hozzájuk! Ha valaki mégis sikerrel járna, a csere többe kerül, mint egy új modell megvásárlása (amit Dél-Kelet Ázsia valamelyik nyomorúságos gyárában készítenek éhbérért), így aztán a szemétlerakókban hegyekben állnak a használt, im­ már veszélyes hulladékká minősített számítógépek és televíziók, hűtőszekrények és mosogatógépek, a DVD-olvasók és mobiltele­ fonok. A harmadik világ hulladéktelepeire évente 150 millió szá­ mítógép kerül (Nigéria felé havonta 500 hajó száll vízre ilyen ra­ kománnyal) mindenféle egészségügyi előírás figyelembevétele nélkül, holott az ilyen hulladék mérgező nehézfémeket (higanyt, nikkelt, kadmiumot, arzént és ólmot) tartalmaz.60* Függővé váltunk: rászoktunk a növekedésre. Ez a függőség nem csupán metaforikus, és többféle formában is tetten érhető. A plázák megszállottjainak, a bevásárlóközpontok mániákusainak bulimiájára a workaholism, a munkamánia rímel, amelyet nemegy­ 58Lásd az ezzel kapcsolatos elemzést a szerző Justice sans limites című művében, Fayard, 2003. 59A Worldwatch institute jelentése (State of the World 2000) idézi BEVILACQUA Piero: La terra eJinita. Breve storia delhambiente, Laterza, 2006, 80. 6°Alain GRAS: Internet demande de la sueur. La décroissance N° 35, 2006. december. 33

szer antidepresszánsok fogyasztása kísér, sót egyes angol felmé­ rések szerint a felsővezetők körében, akiknek lételemük, hogy a „csúcson maradjanak”, a kokainfogyasztás is egyre gyakoribb. A turbófogyasztók osztályrésze egy meglehetősen labilis és paradox boldogság:61 sosem volt még olyan magányos és kiszolgáltatott az ember, mint ma, hiába próbálnak a vigasztermékek gyártói gyógyírt nyújtani.62 A franciáké a szomorú rekord: 2005-ben 41 millió doboz antidepresszánst vásároltak.63 Anélkül, hogy e civili­ zációs betegség részletes elemzésébe bocsátkoznánk, emlékez­ zünk Belpomme professzor diagnózisára: „A növekedés az em­ beriség rákja”.64 A zöld alga és a csiga meséje Tényleg elhiszi valaki is, hogy lehetséges a végtelen növekedés egy véges bolygón? Igaz, hogy a Föld szerencsére nem zárt rend­ szer: a napenergia elengedhetedenül fontos az élet fenntartásá­ hoz. A napenergia mennyisége — amit nyilvánvalóan jobban is le­ hetne használni — ugyanakkor bizonyos határok közé van szorít­ va, és nem változtat a megművelhető területek és a nyersanyag­ készletek nagyságán. Mégis vannak olyan közgazdászok, akik azt hangoztatják, hogy: „Mindaddig, amíg a Nap süt ránk, a Földön folyó gazdasági tevékenység fejlődésének nincs kiküszöbölhetet- len tudományos akadálya, leszámítva az ember tevékenysége kö­ vetkeztében bekövetkező esetleges természeti katasztrófákat.” A következtetés pedig így hangzik .'\"Egyetlen esélyünk a diszfunk- ciók orvoslására, ha még gyorsabban haladunk környezetünk megértésében és befolyásolásában. Még jobban kell uralnunk a Gilles LlPOVETSKY: Le Bonheur Paradoxai, essai sur la soriété d’hyperconsommaíion, Gallimard, 2006. Lásd Leclair BektRAND: Uindustrie de la consolation, Verticalcs, Génévé, 1998. 63 Pascal CANI IN: Uéconomie verte expliqnée a eeax qtti n'y croientpás. Les petits matins, Paris, 2006, 110. 64 Doniinique BI ’.J .i’< >MMi. \\vant qn't! ne sóit trop tárd, Payard, Paris, 2007, 211. 34

természetet.65 Tehát csak a további növekedés teszi lehetővé, hogy élvezhessük a nemnövekedés luxusát!66 A hiibris^ a természet fölött uralkodó ember mértéktelen gőgje maga alá gyűrte a természetbe illeszkedő és erőforrásaival ésszerűen gazdálkodó ember antik bölcsességét. A kvantitatív té­ boly arra ítél minket, hogy a „kamatos kamat terrorjának” elvi­ selhetetlen ketrecében vergődjünk. A jobb megértéshez ismerjük meg a zöld alga történetét.67 Egy szép napon az algának elege lett a folyóparton lakó gaz­ dák által használt töméntelen műtrágyából, és úgy döntött, hogy átköltözik a szomszédos tóba. Ez az algafajta évente megdupláz­ za ugyan az általa elfoglalt terület nagyságát, tehát meglehetősen gyorsan szaporodott, de utána a kutya se törődött vele. Miért is foglalkozott volna: ha egy 2-es kvóciensű mértani sorozat eleme­ iként tekintünk az elfoglalt terület nagyságára, és a teljes területet 30 év alatt foglalja el az alga, a 24. év végén még csupán a tó 3%- án lesz jelen! Igen ám, de ha már a tó felszínének a felét elfoglal­ ta, egy csapásra nyilvánvalóvá és aggasztóvá válik az eutrofizáció veszélye, vagyis hogy az alga megfosztja a víz élővilágát az abban oldott oxigéntől. Bár évtizedek telhetnek el, amíg az alga ilyen mértékben elszaporodik, a tó felét beborító állapottól csupán egyetlen év kell, hogy bekövetkezzen a vízi ökoszisztéma teljes kipusztulása. Nos, most érkeztünk el ahhoz a pillanathoz, amikor az alga már a tó felszínének felét elfoglalta. Ha nem cselekszünk gyorsan és határozottan, a biztos pusztulás vár ránk. Amikor a nyugati ember mértani sorozatként növekvő gazdaságot hozott létre, jócskán elvetette a sulykot. A GNP évi 3,5%-os növekedésével (ami az 1949 és 1959 közötti átlagos növekedést jelenti Francia­ országban) egy évszázad alatt 31-szeres és két évszázad alatt Guillaume Duval (d’Alternatives économiques) in L’impasse de la décroissance, CosfíiopolitiqueN°\\\\ op. cit, 38 et 41. 66 Ezt az alaptalan fantazmagóriát a szerző cáfolja a Eí Pari de la décroissance című művében (Fayard, Paris, 2006,46-53.) 67 Az Albert Jacquart-féle tavirózsa-paradoxon változata (Albert JACQUART: IPéquation duNénuphar, Calmann-Levy, 1998). 35

majdnem ezerszeres növekedést produkálhatunk! Kína jelenlegi 10%-os növekedési rátájával egy évszázad alatt 13780- szoros nö­ vekedés érhető el. 68 3%-os növekedés esetén a GDP egy évszá­ zad alatt 20-szorosára, kétszáz év alatt majdnem 400-szorosára, háromszáz év alatt több, mint 7000-szeresére növekszik.69 Ha a növekedés automatikusan jólétet vonna maga után, már jó ideje valóságos paradicsomban kellene élnünk. Most azonban sokkal inkább az fenyeget bennünket, hogy elszabadul a pokol. A jelen­ legi helyzetben a csiga bölcsességéből kellene tanulnunk, a csiga ugyanis nemcsak a lassúság szépségére, hanem valami sokkal fontosabbra is megtanít bennünket. Ahogy Iván Illich írja: „A csiga házának finom architektúráját spirál alakban építi fel, csiga­ vonalban növelve kiterjedését, majd egyszer csak nem növekszik tovább: innentől a ház térfogata a csigavonal mentén csökken.” Esetenként ugyan egyeden további pódólagos „csavar” 16- szorosára növelhetné a csigaház térfogatát, ám ez egyáltalán nem javítaná az állat közérzetét, sokkal inkább csak felesleges terhet róna rá. Innentől kezdve minden erejét arra kellene fordítania, hogy a feleslegesen naggyá vált csigaház által okozott nehézsé­ gekkel megbirkózzon. Az ideális mennyiségű „csigavonal” létre­ hozása után a túlnövekedéssel járó problémák mértani sorozat­ ként növekednek, miközben a csiga biológiai kapacitása legfel­ jebb a számtani sorozat logikája szerinti növekedésre képes.70 Példaértékű, ahogy a csiga képes felülemelkedni a feleslegessé vált exponenciális növekedés kényszerén, ami elgondolkodásra késztet a nemnövekedésen alapuló társadalomba vezető békés átmenet lehetőségével kapcsolatban.71 Bertrand DEjOUVENEL: Arcadie, Essai sur le mtetix vivre, Paris, Sedeis, 1968. 69 Jean-Pierre TERTRAIS: Du Développement á la décmissance. De la nécessité de sortir de l’impasse suicidaire du capitalisme, Editions du Monde libertairc, Paris, 2006, 14. Tvan Tl.LlCH: Le genre vernaculaire, in Oeuvres completes 2. kötet, I'ayard, Paris, 2005, 292. Elméletileg a geometriai növekedés logikája az eUenkezó irányban is működtethető. „A termelés 1%-os éves csökkenése 29 év alatt 25%-os, 69 év alatt 50%-os megtakarítást jelent. A termelés 2%-os éves csökkenése 34 év alatt 50%-os, 50 év alatt 64%-os, 100 év alatt 87%-os megtakarítást 36

Fenntarthatatlan ökológiai lábnyom Gazdaságunk túlnövekedése a véges bioszféra korlátjába ütközik. A Föld regenerálódóképessége már nem tud lépést tartani a rá mért feladattal: az ember gyorsabban változtatja hulladékká az erőfor­ rásokat, mint ahogy a természet képes volna a hulladékból újra erőforrásokat előállítani.72 Ha az életmódunk által a természetre hárított terhet a létfenn­ tartáshoz szükséges bioproduktív területben meghatározott öko­ lógiai lábnyom segítségével értelmezzük, mind ennek a tehernek az igazságos elosztása, mind a bioszférára mért súlyok tekinteté­ ben tarthatatlan állapottal szembesülünk. Földünk területe 51 milliárd hektár, ugyanakkor a biológiailag produktív, vagyis az emberi fogyasztásra alkalmas javak előállításához szükséges föld­ terület ennek csupán töredéke : körülbelül 12 milliárd hektár.73 Ha kiszámoljuk a Föld jelenlegi népessége esetén az egy főre eső területet, körülbelül személyenként 1,8 hektárnyi területet ka­ punk. Az emberi lakókörnyezeten és a szükséges infrastruktúrán túl számításba véve azt az energiát is, ami a termelés és a fogyasz­ tás közben keletkező hulladék feldolgozásához szükséges (egy li­ ter benzin elégetésekor keletkező széndioxid megkötéséhez öt négyzetméternyi erdő egy éves „munkájára” van szükség), a kali­ forniai Center fór Sustainable Economy74 és a World Wild Fund (WWF) kutatóinak számítása szerint az egy főre jutó bioproduktív terület átlagosan 2,2 hektár lenne. Az ember tehát jelent.” (Paul ARIES: Décroissance ou barbarie, Golias, Lyon, 2005, 90.) Hogy elébe menjünk azoknak a támadásoknak, amelyek szerint a kőkorszakba szeretnénk visszavezetni az emberiséget, leszögezzük, hogy ez az érvelés természetesen főleg retorikai fogásként értelmezendő, a nemnövekedés ugyanis nem a növekedés mechanikus megfordítását jelenti, hanem egy autonóm, a jelenleginél jóval mértékletesebb és főképp jóval kiegyensúlyozottabb társadalom felépítését. 72 WWF, Élő bolygó-jelentés, 2006, 2. Egy hektár területű legelő például 0,48 hektár bioproduktív területtel egyenértékű (WACKERNAGEL Mathis: II nostro pianeta si sta esaurendo. In Economia e Amidente. La sfida dél ter^o millemnio, EMI, Bologna, 2005.) 74http://www.myfootprint.org (A ford.) 37

már lelépett a fenntartható civilizáció ösvényéről, amely az 1,8 hektáros fejenkénti felső határ betartásával lehetséges volna — már persze, ha a bolygó jelenlegi népességszámát állandónak vesszük. Be kell látnunk, hogy már most bőven hitelből gazdálkodunk. Ráadásul az ádagos ökológiai lábnyom ideája mögött óriási egyenlőtienségek rejtőznek. Egy átlagos észak-amerikai ökológiai lábnyoma 9,6 hektár, egy kanadaié 6 hektár, egy európaié 4,5 hektár, egy franciáé 5,26 hektár, egy olaszé 3,8 hektár. Még ha a rendelkezésre álló bioproduktív terület országonként meglehető­ sen nagy eltérést mutat is, az igazságos elosztástól nagyon messze vagyunk.75 Egy átlagos amerikai körülbelül 90 tonnányi nyers­ anyagot fogyaszt, ami egy német esetében 80, egy olasz eseté­ ben pedig 50 tonnát tesz ki (ez napi 137 kg-ot jelent).76 Más­ képpen fogalmazva, az emberiség jelenleg körülbelül 30%-kal többet fogyaszt, mint amit a bioszféra regenerációs képessége révén pótolni tud. Ha a világon mindenki úgy élne, mint a fran­ ciák, az életben maradáshoz három bolygóra lenne szükség, ha pedig mindannyian az amerikai mintát követnénk, hat sem len­ ne elegendő. Hogyan jutottunk idáig? A jelenlegi helyzet megértéséhez két tényezőt kell figyelembe vennünk. Először is, mint egy tékozló fiú, nem a jövedelmünkből, hanem az örökségünkből élünk: né­ hány évtized alatt elpazaroljuk, ami a bolygón évmilliók alatt lét­ rejött. A napenergiát felhasználó fotoszintézis folyamata során keletkezett biomassza mennyisége, amely százezer év alatt a föld­ kéregben felhalmozódott, csupán az éves szén- és kőolaj fogyasz­ Gianfranco BOLOGNA (szerk.): ItaHa capace di fuluro, WWI'-IÍMI, Bologne, 2001,86-88. 76 Paolo CaCCIARI: Pensare la decrescita. Sostenibilitd ed equita, Ganticri Carta/edizioni Intra Moenia, 2006, 27. „Az I ígyesült Államok lakosonként! anyagszükséglete jelenleg évi 80 tonna. |...| 100 dollárnyi jövedelem előállításához körülbelül 300 kiló természetes nyersanyag szükséges.” (Yves COCHET — Ágnes S1NAI: Sauver la térré, l’ayard, Paris, 2003, 38.) 38

tásunk kielégítésére elegendő.77 Másrészt mi, a fejlett országok la­ kói jelentős mértékben támaszkodunk a fejlődő országokra. Az afrikai országok nagy többsége 0,2 hektárnál kevesebb bioproduktív területet használ, vagyis a bolygó átlagának egyti- zedét, miközben ők látnak el bennünket takarmánnyal. Egy ton­ na szójapogácsa előállításához egy hektárnyi erdőt kell kivágni. Ha nem változtatunk a jelenlegi helyzeten, 2050-re az ökológiai adósságot, vagyis a felhalmozott deficitet az egész bolygó 34 év­ nyi bioprodukciója lesz csak képes fedezni.78 Hiába is húznák Af­ rikában még az eddiginél szorosabbra a nadrágszíjat, hogyan te­ remtjük elő a szükséges 34 másik bolygót? Bár a rendszer már 18. században vakvágányra került, az öko­ lógiai adósság jelensége új keletű: 1960 és 1999 között a 70%-os világszintű deficit 120%-osra nőtt.79 Mindezek mellett ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a biodiverzitás fennmaradásához a bioszféra produktív kapacitásá­ nak egy részét kihasználatlanul kell hagyni, hiszen ez biztosítja az ökoszisztémák és így az élővilágot alkotó fajok túlélését. A bio­ szféra tartalékait egyenlően kell elosztani az egyes biogeográfiai területek és főbb életközösségek között,80 kiterjedésük pedig leg­ alább a biológiailag produktív területek 10%-át kell, hogy kite­ gyék.81 így tehát ésszerű volna már most földhasználati moratóri­ A német történész R. Peter Sieferle számításai alapján, In P. BevilacqüA: Demetra e Clio: uornini e ambiente nella storia, Donzelli, Roma, 2001, 112. Egy liter benzin előállításához 23 tonna szerves anyagra van szükség, aminek kialakulásához egymillió év szükséges. (BELPOMME, Uo., 229.) 78 WWF, Uo., 22. 79 „Az emberiség legelőlábnyoma 1961 és 1999 között 80%-kal növekedett.” Ugyanakkor a Nyugat legelőlábnyoma nyolcszorosa a szegény országokénak. Cochet et Sinai, Uo., 36. 80 WWF, Uo., 3. 81 Jean-Paul BESSET szerint: „Meg kell osztani a területeket más fajokkal, meghagyni számukra például a Föld területének azt a 20%-át, amit az emberiség még nem sajátított ki. Mindez a területfejlesztés, az infrastruktúra és az urbanizáció szisztematikus folyamatának megszakításával érhető el.” Comment ne plus étre progressiste... sans devenir réactionnaire, Fayard, Paris, 318. 39

umot elrendelni annak érdekében, hogy a szóban forgó termé­ szetes élőhelyeket, az élővilág gazdagságát adó állati és növényi fajokat megőrizhessük. Egy álmegoldás: a népességcsökkentés Nem jelentene-e kézenfekvő megoldást az ökológiai fenntartha­ tóság problémájára egy olyan mértékű népességcsökkentés, amelynek következtében az ökológiai lábnyom elérné optimális nagyságát? A konzervatív geopolitikusok előszeretettel vetik fel ezt a leegyszerűsítő megoldást. Henry Kissinger 1974. december 10-én napvilágot látott feljegyzésében, amely A világ népességnöve­ kedésének hatása as^JdgyesültÁllamok és a tengerentúli érdekeltségi terüle­ tek biztonságára címet viseli, a következőket írja: „Ahhoz, hogy a világon fenntartható legyen az amerikai hegemónia és hogy to­ vábbra is biztosítani tudjuk az amerikaiak számára a hozzáférést a stratégiai ásványkincsekhez, vissza kell szorítanunk, illetve je­ lentősen le kell csökkentenünk a harmadik világ tizenhárom or­ szágának (India, Banglades, Nigéria stb.) lakosainak számát, hi­ szen ezek pusztán demográfiai súlyuk által jelentős szerephez jutnak a nemzetközi politikai színtéren.” E cél megvalósítása ér­ dekében — politikai nyomásgyakorlással, amelynek persze véletle­ nül sem szabad „gazdasági imperialista vagy rasszista” színezetet kapnia — a harmadik világ vezetőinek születésszabályozó mód­ szereket kell elfogadtatniuk a nevezett országokban. Ha mindez mégsem bizonyulna elegendően hatékonynak, direktebb kény­ szerintézkedések bevezetése szükséges. A demográfiai stratégia egyik felelőse, Dr M. King így vélekedik: „Rendben, próbálkoz­ zanak csak a családtervezéssel, de ha nem működne, akkor egy­ szerűen hagyják meghalni a legszegényebbeket, akik amúgy is gazdasági veszélyforrást jelentenek.” Az amerikai William Vogt már az ’50-es években úgy gondolta, hogy a népesség drasztikus csökkentése az üdvözítő út: „Egy lendületes, nagy hatótávolságú biológiai háború hatásos eszköz lehetne, hogy visszanyerjük az 10

erdőket és a legelőket.”82 Az a gondolat, hogy a népességcsökken­ tés az ökológiai probléma „végső” megoldása lehet, néhány egy­ szerű evidenciából indul ki, mint például abból, hogy a bolygó korlátái és a korládanul növekvő népesség összeegyeztethetetlen feltételeket jelentenek. Dávid Nicholson-Lord megállapítja: „Bár biztosan lehetne valamilyen változást tapasztalni, ha változtatnánk az életmódun­ kon, de be kell látnunk, hogy a környezetre ártalmadan életvitel csupán egy hiú ábránd, ugyanakkor a népesség nagysága nagyon fontos tényező. Az Andrew Ferguson által az Optimum Population Trust számára készített felmérések tanúsága szerint ahhoz, hogy 6 milliárd ember számára kizárólag megújuló ener­ giaforrások felhasználása mellett egy szerényebb körülmények között élő nyugati ember életszínvonalát lehessen biztosítani, még mindig 1,8 Földre lenne szükség!”83 Vészharangot kongat a ’70-es években Francois Meyer is La Surchauffe de la croissance című könyvében: véleménye szerint a népesség exponenciális növeke­ dése az egyik legfőbb akadálya, hogy sikerüljön visszatalálnunk valamiféle egyensúlyi állapothoz, mindegy, milyen logisztikai megoldással próbálkozunk.84 135 millió km2 rendelkezésre álló szárazfölddel számolva a következő megállapításra jut: míg 1650- ben elméletileg az egy személyre jutó földterület 0,28 km2 volt, 1970-ben ez már csak 0,04 km2, vagyis az előző hetede, 2070-ben pedig minden valószínűség szerint már csupán 0,011 km2 lesz, ami újabb negyedére való csökkenést jelent. Ezek mellett a felté­ telek mellett a rendelkezésre álló bioproduktív terület már nem lesz elegendő a túléléshez. Egy hasonlóan leegyszerűsítő, ám jóval optimistább megkö­ zelítés szerint, amíg a Föld lakossága kétszázötven év alatt egyről 82 Tertrais, Uo., 35. 83 Dávid NiCHOLSON-LORD: Sommes-nous trop nombreux? JJécologiste N°20 2006. szeptember-november, 20. 84 Francois MEYER: Lz? surchauffe de la croissance, Fayard, Paris, 1974. (Lásd még: Probleniatique de l’évolution, PUF, 1954. A tavirózsa-tételben Albert Jacquart megjegyzi, hogy 0,5%-os éves növekedési rátával számolva a Jézus korában 250 milliós emberi népesség mára 5000 milliárdra növekedett volna. 41

hatmilliárdra, vagyis hatszorosára növekedett, a termelőerők ugyanakkor több százszoros hatékonyságra tettek szert. így tehát elméletileg a hatmilliárd egyén mindegyike statisztikailag százszor gazdagabb kell, hogy legyen, mint őseink. Aggodalomra tehát semmi ok! De hányán leszünk 2050-ben, az igazság ezen szimbolikus (és teljesen önkényesen választott) pillanatában, amikorra már fel­ halmozódnak a klímaváltozás hatásai, kifogynak a kőolajkészletek (sőt még a halászati erőforrások is),85 és egymást követik majd a gazdasági és pénzügyi válságok? Talán 12 és 15 milliárd között lesz a Föld lakóinak száma, ahogy azt a Római Klub első jelenté­ se előrejelezte? Netán 9 milliárd körül, ahogyan a demográfiai „átmenetről” beszélő demográfusok elemzései ígérik? Vagy még kevesebben, mert a reprodukcióra nézve toxikus anyagok hatása következtében sterilizálódik az emberi faj, és az emberiség a ki­ halás felé tart majd? Nehéz ebben a helyzetben prófétának lenni. Belpomme professzor szerint öt lehetséges forgatókönyv létezik az emberi faj kihalására: az első szerint valamilyen erőszakos cse­ lekmény, például egy atomháború során kiirtja magát [...], esetleg súlyos betegségek, járványok clharapózása következtében vagy a sterilitás kiterjedése miatt következhet be visszafordíthatatlan demográfiai csökkenés, az ok lehet továbbá a természeti erőfor­ rások végső kimerülése [...], esetleg a fajok (a biodiverzitás) ki­ pusztítása, végül pedig a környezetben bekövetkező olyan szélső­ séges fizikokémiai változások hatására is bekövetkezhet az embe­ ri faj eltűnése, mint az ózonréteg eltűnése vagy az üvegházhatás felerősödése.86 Mindezek ugyanakkor nem fedik fel a veszély valódi okozóját, mégpedig azt a mértéktelenséget, amelyre a jelenlegi gazdasági rendszer épül. Ha sikerülne ezen változtatni, és megvalósítani a szükséges paradigmaváltást, a demográfiai problémát egészen A FAO jelentése szerint, amennyiben a kitermelés a jelenlegi ütemben folytatódik tovább, az óceánok 2048 ra teljesen ki lesznek fosztva. (B. WORMS et al.: Impacts of Biodiversity Foss <>n (Imin l’.cosystem Services, Sáence, 2006. nov V. vol 314, 787 700. I )< >mini<|iie Ül i i’< >mmi< . \\r<int ,/it'il ne sóit trnp tárd, Fayard, Paris, 2007, 194. 42

másképpen, minden bizonnyal sokkal békésebb módszerekkel lehetne kezelni. A korlátok rugalmasak: ahhoz, hogy az amúgy számos egészségügyi problémát okozó, a tehetős rétegekre jel­ lemző túlzott húsfogyasztás igénye kielégíthető legyen, a bolygó megművelhető területeinek 33%-át ennek a célnak kell szentelni (a szárazföldi területek azon 30%-án túl, amelyeken természetes legelők találhatók).87 Az állattenyésztés relatív csökkentése — amennyiben ez a vágóállatok körülményeinek javításával járna együtt — egyszerre teremtene lehetőséget a népesség egy széle­ sebb rétegének ellátására, illetve a széndioxid-kibocsátás csök­ kentésére.88 Egyet kell értenünk Jean-Pierre Tertrais kijelentésé­ vel: „az emberi faj változásának kérdése réges-régen nem valami­ lyen matemaikailag megoldható probléma: az elkövetkező század során nyilvánvalóan valamiféle stabilizáció fog bekövetkezni. A központi kérdés sokkal inkább az, hogy ez a stabilizáció milyen események kapcsán fog végbemenni: politikai nyomásgyakorlás következtében, kényszerítő intézkedések bevezetésének hatására, vagyis valamiféle barbarizmusnak lesz-e a következménye, vagy egy olyan önálló döntés eredményeképpen fog lezajlani, amely til­ takozásként is értelmezhető az önmagát ilyen fajsúlyú döntésekre felhatalmazottnak érző elit születésszabályozási törekvései el­ len”.89 Hagyjuk a végszót bölcs rokonaink, a bonobók szakértőjé­ re, Frans de Waalra: ,A demográfiai robbanás kapcsán nem az a kérdés merül fel, hogy vajon képesek vagyunk-e kezelni a túlné­ pesedést, hanem sokkal inkább az, hogy el tudjuk-e osztani igaz­ ságosan és egyenlően a rendelkezésre álló forrásokat.”90 A nemnövekedés programjának valójában ezzel a kihívással kell szembenéznie. 87 Thierry PAQUOT: Petit manifestepour une écologie existentielle. Bourin, 2007, 13. 88 Ne feledjük, hogy az állattenyésztés okozza az emberi tevékenységből szár­ mazó metánkibocsátás 37%-át, vagyis a szállítmányozás által okozott széndi­ oxid mennyiségénél is többet. 87 Jean-Pierre 1ÜRTRAIS, Uo., 37. 90Frans DE WAAL: Le singe en nous, Fayard, Paris, 2006, 213. 43

Gazdasági növekedés és politikai korrupció A trente glorieuses, vagyis a világháború utáni gazdasági fellendülés di­ csőséges harminc esztendeje alatt a növekedés és a fejlődés hátul­ ütőiről kizárólag a déli országokkal kapcsolatban lehetett beszélni, itt voltak ugyanis az értékvesztés, a homogenizáció, az elszegényedés jelei a legszembeötlőbbek. Bár az északi fejlett országokban a konzumerizmus kezdeti időszakában az elszegényedéssel éppen el­ lentétes folyamat zajlott le a szó szoros, gazdasági értelmében, az ér­ tékvesztés és a depolitizálódás ugyanakkor rohamléptekkel terjedt. Ennek a folyamatnak a veszélyeire — többé vagy kevésbé emészthe­ tő formában — számos szerző hívja fel a figyelmet, gondoljunk csak Pasolinira vagy Guy Debordra. A békeidőkben is folytatódó város­ rombolással, amely egyrészt az új középrétegek és a bevándorlók periferizálását (ekkor épültek a kertvárosok és a nagy lakótelepek), másrészt a bevásárlóközpontok térhódítását jelentette, illetve az au­ tózás és a televíziózás elterjedésével láthatatlanul lezajlott az állam- polgáriság kilúgozása, létrejött egy kvázi láthatatlan, néma tömeg, amit a transznacionális vállalatokkal összefonódott gátlástalan média kénye-kedve szerint, akadálytalanul manipulálhatott. A mindent át­ alakító és a szociális védőháló szövetét felbontó globalizáció felhígította, lerombolta a tömegkultúrát. Ezek a változások aztán utat nyitottak a populista, korrupt politikának, amelynek karikatúra­ számba menő példája Olaszországban a „Berlusconi-jelenség”, de különböző verziókban nagyon hasonló megnyilvánulásokkal talál­ kozhatunk Európa-szerte. John Kenneth Galbraith találó elemzése szerint az „elégedett tömegek” felbukkanása nemcsak lehetőséget teremtett arra, hogy a középosztály a szolidaritás helyett az individu­ alizmus felé tolódjon, és hogy a nyugati társadalmak a gondoskodó állami modelltől eltávolodva a neoliberális ellenforradalom felé sod­ ródjanak, de ugyanakkor el is kendőzte ezeket a folyamatokat. Összegezve a fentieket megállapíthatjuk, hogy a nem­ növekedés programjának megvalósítása elképzelhetetlen a politi­ kai élet teljes újraértelmezése nélkül. 44

II. rész A NEMNÖVEKEDÉS KONKRÉT UTÓPIÁJA „Egyjobb minőségű élethez kevesebbet kell termelnünk és másképpen kell fogyasztanunk, kevesebből kell létrehoznunk jobbat és többet. Kezdhetnénk mindjárt azyytl, hogy megszjintetjük a pazarlás forrásait (afelesleges csomagolást, a rossz hőszigetelést, a közúti szállítás kivéte­ lezett helyzetét), és növeljük a termékek élettartamát. ” (André Gorz91) A nemnövekedés forradalma Manapság sokkal inkább igaz, mint bármikor a történelem során, hogy7 a fejlődés ára a lakosság konkrét, lokális jól-létének feláldo­ zása, valamilyen absztrakt és delokalizált jólét oltárán. Persze a mitikus, testetlen nép javára hozott áldozat a „fejlődés vállalko­ zói” számára jelent valódi nyereséget (vagyis a transznacionális vállalatoknak, a politikai döntéshozóknak, a technokratáknak és a maffiának). A növekedés ma csak akkor nyereséges üzlet, ha a vele járó terheket a természetre, az elkövetkezendő generációkra hárítják, ha az árat az egészségükkel és a rossz munkakörülményekkel a fogyasztók, illetve még inkább a Dél országai fizetik meg. Szinte mindenki belátja, ezzel a rendszerrel sürgősen szakítani kell, mégsem meri senki megtenni az első lépést. Minden modernkori uralmi forma és kormányzati rendszer kivétel nélkül produktivista volt, függetlenül attól, hogy éppen republikánus­ nak, diktatórikusnak, totalitáriusnak, bal- vagy jobboldalinak, li­ berálisnak, szocialistának, populistának, szociálliberálisnak, szoci­ áldemokratának, centristának, radikálisnak vagy kommunistának 91André Gorz: Capitalism, Sodalism, Hcology, Verso, London, 1991,194. 45

nevezte magát — a rendszer alapkövét valamennyi számára a gaz­ dasági növekedés jelentette. Ezek között a keretek között hiába választunk tehát új kormán}!, vagy szavazunk bizalmat egy másik pártnak, valódi változás ettől még nem fog végbemenni. Ennél sokkal radikálisabb lépésre van szükség: nem kevesebbre, mint egy kulturális forradalomra, amely képes gyökeresen új alapokra helyezni a politikát. A jelenlegi ökológiai helyzetet figyelembe vevő valamennyi politikai akció kiindulópontja a nem gazdasági növekedésre alapozott társadalom körvonalainak megrajzolása kell, hogy legyen. A nemnövekedés programja utópisztikus: reményt és álmokat táplál. Mégsem légvárakat építünk, hiszen a jelenlegi helyzetből adódó lehetőségeket objektíven mérlegelve küzdünk a program megvalósításáért. Ezt jelenti a konkrét utópia elnevezés, mégpe­ dig abban az értelemben, ahogy Emst Bloch írja: „Anélkül, hogy feltételeznénk, hogy lehetséges egy másféle világ, nincs többé po­ litika, csak emberek és dolgok puszta adminisztratív irányítása.”92 A nemnövekedés egyrészről a szó szoros értelmében vett po­ litikai program, amelynek célja, hogy északon és délen egyaránt autonóm, takarékos, élhető társadalmak épüljenek, ugyanakkor mégsem választási program: miközben megkísérli visszaadni a politika méltóságát, nem kíván szerepet vállalni a jelenlegi politi­ kai játszmákban. Bár alapját a helyzet reális elemzésén nyugvó program adja, mégsem alakítható át azonnali, közvetlenül megva­ lósítandó feladatokká. Meg kell találni az elméleti koherenciát: ha az egyes lépések megfogalmazása nem is ütközik különösebb akadályokba, ezek a lépések mégsem értelmezhetőek egy ütem­ terv pontjaiként. Az ütemterv elkészítése majd egy következő lépés lesz, min­ denekelőtt azonban meg kell érteni a nyolc ^modellt és a modell­ ből adódó lehetőségeket. A következőkben röviden áttekintjük az átmenet egyes sarokpontjait (amelyek nem egyeznek meg a 3. 92 Geneviéve DECROP: Redonner scs chanccs a L’utopie, Utópiáéi0 1, 81. 46

részben tárgyalt konkrét fázisokkal),93 és egy kicsit hosszasabban időzünk a stratégiai jelentőséggel bíró elemeknél. A gyakorlatban ezek az állomások folyamatos kölcsönhatásban vannak egymás­ sal, ami által egy olyan fokozatos, óvatos átmenet lehetséges, amelyet az elméleti modell nem képes lefedni. A nemnövekedés angyali köre A hatvanas években a közgadászok és a technokraták ugyanazt mantrázták: a gazdasági növekedés egy angyali kör. A háború utáni gazdasági növekedés dicsőséges harminc évét a közgazdászok által siralmas harminc érnek minősített évtizedek követték Valójában azonban a dicsőséges idők mind a természetre, mind az emberiségre súlyos terheket róttak. Igazat kell adnunk a sokszor „világkertész”- ként aposztrofált Gilles Clément-nak, aki csak úgy emlegeti ezt az időszakot, mint a katasztrofális harminc év.94 Végső soron a sokat emlegetett angyali körről bebizonyosodott, hogy sokkal inkább ördögi kör: az akkor elkövetett bűnökért most kell lakolnunk, például ezért kell elszenvednünk a klímaváltozás következményeit A nemnövekedés autonóm társadalmának felépítéséhez szükséges gyökeres változás nyolc egymással összefüggő és egymást erősítő kulcsfogalom segítségével írható le, amelyeket a nyolc R angyali körében foglalhatunk össze: Réévaluer (értékcsere), Reconceptualiser (koncepcióváltás), Restructurer (átstrukturálás), Redistribuer (újraelosztás), Relocaliser (visszatérés a lokálishoz), Réduire (csökkentés), Réutiliser (újrafelhasználás), Recycler (újrahasznosítás). Ennek a nyolc, egymással szoros kölcsönhatásban lévő kulcsfogalomnak a mentén elkezdődhet az átmenet egy konviviális és fenntartható, nemnövekedésen alapuló társadalomba.95 A nyolc R-ről bőséges anyagot talál az olvasó a szerző E? Pari de la décorissance című művében. 94 Gilles CLEMENT et Louisa JONES: \\Jne écologie humántste, ed. Aubanel, 2006. 95 Tovább lehetne még folytatni a listát, és szinte valamennyi új elem felvet egy újabb, alapvető fontosságúnak tűnő újabb elemet, mint például radicaliser (radikalizálás), reconvertir (megtérés), redéfinir (újradefiniálás), réinventer (a 47

Réévaluer — értékcsere. Olyan társadalmakban élünk, amelynek alapját állítólag a jó öreg „polgári értékek” jelentik: becsületesség, az Állam szolgálata, a tudás átadása, a jól végzett munka tisztelete. Ugyanakkor „ezek az értékek köztudottan nevetségessé váltak, [...] ma már semmi más nem számít, mint hogy ki mennyi pénzt tud bezsebelni, mindegy, milyen eszközökkel, vagy hogy ki hányszor jelenik meg a televízióban.”96 Dominique Belpomme szavait idézve a rendszer hordaléka individualista megalomániáról, az erkölcs teljes tagadásáról, kényelmességről, egoizmusról árulkodik.97 Egészen nyilvánvaló, hogy mely értékeknek kellene előtérbe kerülni a jelenleg uralkodó értékek (vagy még inkább a jelenleg uralkodó értékhiány) helyett. Az egoizmus helyét az altruizmus, a féktelen versenyét az együttműködés, a munkamániáét a szabadidő öröme és a játék éthos^a, a mértéktelen fogyasztásét a szociális élet fontossága, a globálisét a lokális, a heteronómiáét98*az autonómia, a produktivista hatékonyságét a jól végzett munka öröme, a racionalitás helyét a méltányosság, a materializmus helyét a kapcsolatok fontossága kellene, hogy átvegyék. „A törekvés az őszinteségre és az igazságosságra, a felelősségérzet, a demokrácia tisztelete, a kiválóság elismerése, a szolidaritás kötelessége, a szellemi élet: ezeket az értékeket kellene bármi áron visszaszereznünk, hiszen demokrácia újrafeltalálása), redimensionner (új dimenziók meghatározása), rehabiliter (rehabilitáció), ralentir (lassítás), se relaxer (pihenés) restituer (visszaszolgáltatás), racheter (visszavásárlás), rembourser (visszatérítés), repenser (újragondolás) és még folytathatnánk tovább, ám ezek az „R”-ek már többé-kevésbé benne foglaltatnak az első nyolcban. 96 Cornélius CASTORIADIS: La Montét de l’insignifiance, Les carrefours du labyrinthe IV, Seuil, Paris, 1996, 68. 97 Belpomme később hozzáteszi: „Mit látunk a világban? Hazugságot, kétmércés igazságot, a hatalom, a pénz önmagáért-valóságát, a szegények kirekesztését, rágalmazást, kapzsiságot és korrupciót, a demokrácia megcsúfolását, az értékek megszentségtelenítését, ugyanakkor az önmagukért való eszközök szentté avatását, a kultúra megtagadását, háborúkat, kínzást, végezetül pedig a jog áthágását.” (Dominique Belpomme: Avanl qu'il ne sóit trop tárd, Fayard, Paris, 2007, 220.) 98 A heteronómia (a görög heterosz, vagyis más és nomosz, vagyis törvény szavakból) az autonómia ellentéteként idegen hatalom uralmának és törvényeinek való alávetettséget jelent. (.1 ford.) 48

ezek jövőbeli biztonságunk és kiteljesedésünk letéteményesei.”\" Sok-sok év eltelt azóta, hogy a filozófus John Dewey kritizálta az „elanyagiasodott kultúrát”, és az iskolarendszert tette felelőssé, amiért a gyerekeket a versenyre tanítja ahelyett, hogy az állampolgárság műhelyeként működne.100 Hogy elképedne, ha látná a mai, reklámok által manipulált kommunikációs társadalmat! Ahogy Francois Brune írja: „Éppen úgy, ahogy nehéz elképzelni, hogyan tudna fennmaradni a fogyasztói társadalom, miközben az emberek aszketikus értékeket vallanak, és szerzetesi életet élnek, lehetetlen elképzelni egy olyan nemnövekedésen alapuló társadalmat, amelyet olyan állampolgárok népesítenek be, akiknek már az ösztöneit is átitatta a fogyasztói társadalom életmódja és gondolkodási sémái.”101 Elsősorban arra volna szükség, hogy a hamis hiedelmeken felülkerekedhessen a harmonikus beilleszkedés keresésének természetes igénye, a ragadozó-attitűdön a kertész szelídsége. A keresztény környezetvédők szinte tizenegyedik parancsolatként vallják: >yA természetet Isten teremtményeként tiszteld!”102 A művivé tett univerzum mémöki-prométheuszi fantazmagóriája tulajdonképpen a világ és a lét visszautasításának egy formáját jelenti.103 Reconceptualiser — koncepcióváltás Az értékváltás újfajta világkép kialakulását és a valóság másféle értelmezését vonja 1 Philippe ClIANIAL: Une fois commune: démocratie, dón et éducation chez John Dewey, in Reme du MAÜSS N° 28 második szemeszter, 2006, La découverte. 101 Francois BRUNE: La Frugalité heureuse: une utopie? Entrópia 1, 73. 102A Paul F. Knitter teológus által kidolgozott Eleventh Commandment Yellowship- ben (A tizenegyedik parancsolat társadalmi) hivatkozást találunk Lanternari Vittorio: Ecoantropologia. Dall'ingerenza ecologica alla svolta etico-culturale című munkájára (edizioni Dedalo, Bari, 2003) Nem véletlen, hogy Knitter egyúttal a vallási relativizmus és az interkulturális dialógus híve is, amiért számos támadás éri a konzervatív teológusok részéről, akik ugyancsak nyeregben érzik magukat Ratzinger kardinális trónralépése óta, ld a konklúzióban. 103 Ld Laurea DE Camilla Narboni: Sull’incuria della cosa: considerai^oni jilosofiche sui rifiuti e sül mondo saccheggiato, című szép disszertációját (Université de Pavie, 2006). 49