Karcsai Népélet Jó

DAKOS ZSUZSÁNNA FALUSI ÉPÍTKEZÉS A falusi ember életében a házépítés igen nagy gond és igen nagy elhatározás volt.Hogy mégis eljutott erre az elhatározásra, abban igen nagy szerepe volt annak, hogy élnikellett, valahol meg kellett húzódni, ha már családos volt. Maga nem is lett volna képesarra, hogy házakat építsen, de nem is maradt magára, mert régen ilyen alkalommal melléálltúgyszólván az egész falu és segítette, hogy minél hamarabb tető alá kerüljön a hajlék, aház. Az 1800-as évek végéig nem sokból állt egy házat felépíteni, mert ekkor mégpaticsházakat építettek. Ennek a háznak nem volt alapja. Építésekor kijelölték a háznak ahelyét, majd a sarkokra erősebb faoszlopokat vertek a földbe. Az oszlopoktól egy-másfélméter távolságra szintén faoszlopok kerültek. Ahol az ajtónak a helye volt, oda ugyancsakoszlop került mind a két oldalra, de ezek az oszlopok kifaragott fák voltak. Ezután azoszlopok közeit befonták füzfavesszővel, majd hozzáértő emberek rátették a tetőt. Amikorelkészítették igy a házat, akkor a fűzfavesszőből font falat kívül-belül sárral bevakolták ésamikor az megszáradt, fehérre meszelték. A háznak a tetejét náddal fedték be. A házközepén futott végig a mestergerenda, ez tartotta a többi gerendát és az egész tetőt. Ezutána házat lepadlásolták, a gerendákat deszkával lefedték és felülről letapasztották. Az ablakokhelyére betették az előre beüvegezett kereteket. Ezek igen kicsinyek 50 x 60 cm-es keretekvoltak és nem lehetett kinyitni. Az ajtó is alacsony volt. Fakilinccsel szerelték fel.Szélessége 80-90 cm, magassága 150-170 cm volt. A lakásból a füst a szabadkéményenkeresztül távozott. A szabadkéményt, illetve annak vázát szintén fűzfavesszőből fonták ésazt is sárral tapasztották be. A házak rendszerint 4 helyiségből álltak. Volt itt egy elsőház,egy pitvar, egy kamra és az istálló, vagy ahogy átt nevezték, az ól. Az elsőház fűtésére abúboskemence vagy kabola szolgált. Ez egy köralakú, fent csúcsban végződő kemencevolt. Körül rajta szélesebb, ülésre alkalmas párkány volt, amely a belső oldalon egészen afalig húzódott. Ez volt a sut, ahol a gyerekek és az öregek tartózkodtak télen. Füstelvezetőnyilása a pitvarban volt, innen lehetett fűteni is, bár nem mindegyiket fűtötték kivülről.

A főzést a pitvarban végezték. Itt építették meg a kemencét, amelynek a teteje laposvolt, és a lapos tetején vaslábon szabadtűznél főztek. Télen a kabola szájában főztek.

A házat 6-6,5 méter hosszu gerendára építették. Ebből 5 méter volt a ház belvilága, a többia tornác, vagy házalja volt. A ház méretei: Hosszúsága: 15 – 18 m. Szélessége: 4,5 – 5 m. Magassága: 2,3 – 2,5 m.A helyiségek méretei:1. Elsőház: Hosszúsága: 5 m. Szélessége: 5 m.2. Pitvar: Hosszúsága: 3 m. Szélessége: 5 m.3. Kamra: Hosszúsága: 4 m. Szélessége: 5 m.4. Istálló: Hosszúsága: 6 m. Szélessége: 5 m. A paticsházakat ebben az időben szükségből építették, mert majd minden évbenárvíz volt ezen a vidéken. Az árvíz nem döntötte össze a paticsaházakat, hanem csaklemosta a vakolatot és amikor az árvíz elvonult, akkor csak vakolni kellett a házat és márbele is lehetett költözni újra. Emlegetnek olyan árvizes időszakot is, amikor a házbanlehetett halászni, halat fogni. Ebből az időszakból egy mondás van: „ Örök, mint a Béresnékemencéjében a béke.” Ez a mondás onnan származik, hogy ilyen árvizes időben a Béresnéházát is elöntötte a víz. A kemencébe a békák brekegtek és a tulajdonos a brekegésből ezta szót értette, hogy örök. Ezen annyira feldühödött, hogy a kemencéjét összedöntötte. Érdekes volt itt a régi időben a házak építési, illetve elhelyezési módja is. Az elsőháznem az utcára, hanem a kertre nézett. Az utcára az istálló ajtaja nyilott. Az elmondás szerintazért építették igy, mert félteni kellett az állatokat. Jobban biztonságban voltak az állatok,nem kellett félni annyira az ellopásától, mintha a kertre nézett volna az istálló ajtaja. Az

utcán ugyanis éjjel az éjjeliőr, a vártás vigyázott, meg a legények is rendszerint kint aludtaka házak előtt tavasztól őszig. Az 1800-as évek végétől a paticsházak építése kezd elmaradni, és helyette kőalapravályogból építenek házat. Az ilyen építési módnak az elterjedését az tette lehetővé, hogy aKarcsát körülvevő mocsarat lecsapolták, és lehetséges lett a szomszédos Kiskövesd községkőbányájából a kő szállítása, hiszen ez a község csak 3-4 kilométer távolságra volt a falutól.A házépítéshez megvásárolt követ rendszerint egy vasárnap délelőtt leszállították annak,aki építkezni akart. Az építkező ugyanis amikor megvásárolta a követ a kőbányában, szólta faluban fogattal rendelkező embereknek. Azok szívesen segítettek, mert hiszen ez afaluban általános volt, és amikor mások építettek, akkor is ment mindenki. A házhoz avályogot cigányok készítették. A gazda megegyezett egy cigánycsaláddal. A cigánycsaládvállalta, hogy kivet annyi ezer vályogot, amennyire a gazdának szüksége volt. Általábanfolyóméterenként ezer vályogot számoltak egy lakásépítéséhez. Rendszert élelmet is kellettadni a vályogvetésért, és biztosítani kellett a vályoghoz a töreket, a polyvát. A vályoghazaszállítása is segítséggel történt. A házhoz a faanyagot a Hegyközben szerezték be kezdetben, majd később afakereskedőknél, a deszkászsidónál vásárolták. Amikor az anyag már megvolt, sor kerülhetett az építkezésre. Az építkezésnél csaka mesterek voltak fizetett emberek, míg a segédmunkások a rokonság, a szomszédok, ajóemberek közül kerültek ki. Falunkban a régi parasztházak hosszúak és alacsonyak voltak. Építéskor először afundamentomot ásták ki, amely körülbelül 60 cm mély volt. A fundamentom kiásása utánletették az első követ a sarokra. A mester a kalapácsát ezután a gazda kezébe adta, hogy asarokkőre üssön rá vele. Ahányat ütött a gazda a kőre, annyi liter pálinkát kellett nekifizetni. Amikor a követ berakták a fundamentomba, következett a fal felrakása vályogból.A falat a ház elején és végén hosszu vassal biztosították, hogy ki ne dőljön. Ezt a vasatankervasnak nevezték. A fal felrakása után a kőmüvesek bokrétát tűztek a sarokra. Ahány

mester dolgozott a ház építésénél, a gazdasszonynak annyi hosszúkendőt kellett a bokrétárafelkötni. A kőművesek után az ácsok feltették a házra a tetőt. az ácsok is kitűzték a bokrétát,amikor felállították a szarufákat, és nekik is kendőt kellett adni. A tető elkészülte után a házat náddal fedték be. Ennek is volt mestere abban azidőben. Ezután jött az ajtók és ablakok felszerelése. Az ajtókat, ablakokat ezekre a házakramár asztalos készítette. Amikor a ház megszállot, hozzáfogtak a vakolásához, simításhoz.Majd a száradás után bemeszelték a falat fehérre. ezzel készen volt a ház, de még nemköltöztek bele. Vagy egy macskát beletettek, hogy az háljon meg benne, vagy ha valakiszállást kért, hát annak megengedték, hogy benne aludjon, mert azt tartották, hogy akielőször alszik az új házban, az fog először meghalni. A falu nádfedeles régi házai ma már eltűntek. Jelenleg két nádfedeles ház van méga faluban. Pedig hatvan évvel ezelőtt még minden ház nádfedeles volt itt. 1908-ban épültfel az első cseréppel fedett ház, a mai Bajcsy Zsilinszky utcában. Ma pedig már a vályogból való építkezés is elmarad, mert egyre többen építenekházat a faluban téglából és betonblokkból.Adatközlők: Dakos Albertné 65 éves, Dakos Lászlóné 39 éves karcsai lakosok.

1. Elsőház 1a. Kabola abb. Sut 2a2. Pitvar 3a. Kemence 43. Kamora4. Istálló

DAKOS ETALKA – TÓTH MARGIT

HÁZBERENDEZÉS RÉGEN A házak a faluban régen többnyire egyformán voltak berendezve. A célszerűség volta fontos, ezért csak olyan bútorok, berendezési tárgyak kerültek a lakásba, amelyekethasználtak. Az első házban mindjárt az ablaknál helyezték el a karosládát. Ez kettős céltszolgált. A felső ünneplő ruhát ebben tartották, de ezenkívül ebben tartották az évről-évreszőtt vásznat is, amig az feldolgozásra nem került. Azonkivül a pénznek is itt volt a helye,mert ezt csukni is lehetett. A ruhatároláson kivül pedig a legfontosabb ülőalkalmatosságvolt a lakásban. A karosláda előtt volt az asztal. Ennek a teteje elhúzható volt. Az asztal fiókjábantartották az evőeszközöket, a kisebb szerszámokat. Az asztal alatt egy deszka volt vagy aföldre téve, vagy asztal lábára felszerelve. Erre helyezték az ivóvizes vedret vagy a korsót. A ház balsarkában elől volt egy ágy. Ha többen voltak a családban, akkor készítettekdikót, amelynek a négy lábára kereket szereltek és ezt a dikót nappal betoltál az ágy alá, scsak este, lefekvéskor húzták ki onnan. Az ágy végében helyzeték el a nagyládát. Ez is a ruhaneműk tirolására szolgált. Anagyláda felett rendszerint volt egy falbaépített szekrényke, amelyet itt filkének neveztek.Ennek két-három polca volt. A kenyeret, és é főzéshez szükséges dolgokat tartották benne..A nagyláda után azon az oldalon újra egy ágyat találunk. Az első ágy mellé tették akarosszéket, amelynek itt karszék volt a neve. Ebből a butordarabból 2-4 darab volt alakásban. Az elsőház jobboldali sarkában találjuk a komótot. Ez 120-130 cm magas, 3-4fiókos szekrény volt. Ebben az asszonyok ruháit, vagy a háznál lévő lány staférungjáttartották, de ide kerültek a javításra váró fehérneműk is. A tetejére poharakat, tányérokatraktak, de ennek a tetején tartották a háznál lévő könyveket, az öregebbek szemüvegét is.A komót után a fal mellett a módosabb helyeken volt a karoslóka /lóca/. A ház falán voltak a tányérok. Ezeket csak akkor használták, ha nagyobb eseménytörtént a család életében. Lakodalom, keresztelő, esetleg cséplés esetén, amikor sok

tányérra volt szükség. Egyébként csak disznek volt felaggatva a falra. Nem hiányozhatotta falról a nagy fali tükör sem. Az 1920-as években lényegesen változott az elsőházberendezése. Kikerült a nagyláda, a komót és a karoslóca is a ház berendezéséből, éshelyette a sifony / szekrény / került a ház két sarkába. Amikor pedig a kabola is kikerült aházból, csikómasinát /tüzhelyet/ tettek a helyére és a dikó az elsőház hátsó sarkába került. A pitvar berendezése már egyszerűbb volt, inkább a célszerűséget szolgálta. Igaz, apitvar nagyrészét elfoglalt a kemence, és a kemence tetején levő szabadtűzhely. Később –a századforduló táján – a szabadtűzhelyet nem használták, hanem a kemencét falmasinávalegyütt építették. A falmasina tetejére masinalapot tettek, ezzel megszünt a szabadtűzhelyesfőzés. A pitvar falára volt felakasztva a kenyérsütéshez használatos fatál és a gyékénybőlfont szakajtó, a pataki tálak sora. A tepsiket is itt tartották a falra aggatva. A pitvar egyiksarkában tartották a zurbollót és 2-3 darab kisszéket. A tüzelőt a kemence mellett tartották. A lakás harmadik része a kamora volt. Ennek legfontosabb berendezési tárgya ahombár, amelyben a terményt tartották. Itt volt a káposztáshordónak és a lisztesládának isa helye. A kamora gerendáiba szögeket vertek és erre akasztották fel a szennyesruhát, azüres zsákokat, hogy az egér kárt ne tegyen benne. Amig nádfedeles házak voltak, addig a sertésvágás után csak azokon a helyekentartották a kamorában a megfüstölt hust, szalonnát, ahol nagy kamora volt, vagyis amódosabb helyeken. Egyébként ezeknek a helye a padlás volt. Később amikor cseréptetőkerült a házra, akkor a húsfélés a kamrába kerültek, mert nyáron a meleg miatt nem lehetetttöbbé a padláson tartani ezeket az élelmiszereket. A tejesedények kiszorultak a házból az udvarra. A tejescsuprokat az udvaron lévőágasfán, vagy a kerítés oszlopain tartották. A régi időben tisztaszoba a faluban nem volt. Csak egy lakószoba volt mindenházban. Ma már lényegesen megváltozott mind a ház beosztása mind pedig a berendezése.Egyre közelebb kerül a falusi lakásberendezés a városi lakáséhoz. A régi bútorok pedig apadlásra kerülnek, vagy eltüzelik őket.

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Adatközlők: Dakos János 75 éves Dakos Jánosné 72 éves földmüvesek, karcsai lakosok. xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx







Nagy Éva A FALUSI KONYHAA konyha berendezése a tüzelőhöz alkalmazkodott. A lakosoknak nem volt szabad azerdőből fát hordani, mert az uradalmi birtokhoz tartozott. Így hát tüzelni csak azzal tudtak,ami a termelvényükből kikerült. Fő tüzelő a szalma volt. Emellett felhasználták a jószág elől kikerült kukoricagórészálát is megszárítva, sőt előfordult az is, hogy a burgonya indáját megszárították seltüzelték. Tavasszal a földekről összeszedték a kukorica csatkáját tüzelőnek. A konyha szabadkéményes volt, a kemence beépített. Vaslábon főztek a tetején. Akemence körül kocikot /padkát/ raktak, ez volt az ülőhely, így melegedtek a kemence körül.A kemence mellett még sut is volt. Ezen aludtak a gyerekek. Ezért maradt fenn az a mondásarról, akinek nem akaródzott dolgozni, hogy „ a sutról a kocikba jár ”. Más mondás iskapcsolódik ide: „ Ha menyasszonnyá lettél, bujj a sutra, ott legyél. fonjál ötven, hatvandarabot, úgy lesz neked gatyamadzagod. „ Később a vaslábon való főzést felváltotta a falimasina. Vályogból rakták, ebben isszalmával, góréval tüzeltek. Ha a háziasszony főzött, gyerek vagy öreg tüzelt. Téli estékena férfiak ültek a masina elé és ők tüzeltek. Az asszonyok a tűz lángjánál fontak. Mécsest isritkán használtak. A konyha falába volt beépítve a fülke, ami a szekrényt helyettesítette. Az ajtajaszépen kimintázott festéssel volt diszitve. Ebben tartották a tejet, vajat, a megvágottkenyeret. A vajat meghatározott napokon készítették, zúrbolták. Erre a célra fazúrbollóthasználtak. A szombati zúrbolás hagyományos volt, mert erre a napra esett a kenyérsütés,majd vasárnap a túrós galuskához friss túró volt biztosítva. A meleg friss kenyeret frissvajjal és lehütött iróval ették. A vaj a főzéshez fő zsiradék volt, mert sertést nem vágtakcsak a gazdagabb emberek. A szegényebbek igyekeztek a hízósertés eladásából valamitszerezni, azért vontál el maguktól.

A telázsi polcos részeiben tartották az edényeket. Csiktökből készitették a sótartót,tojástartót. Csiktök tetejét használták még a zúrbolló siskájának, hogy a tejfel ki neverődjen.A tálas falra volt akasztva. Ebbe rakták a tányérokat. A kanálos is fából készült, festettrózsákkal volt kidíszítve. A kanalakat is kivágott részekbe akasztották. Asztal csak a maguk által készített kecskelábasztal volt. A székeket maguk a férfiakfaragták fából, de ez csak alacsony kisszék volt. A kisszéket tengeri morzsolásra isfelhasználták. Vaslemezből –a kisszék szélességének megfelelően – fogasos morzsolótkészitettek, igy morzsolták esténként a kukoricát, ha nagyobb mennyiségre volt szükségük. A vizet a lakószobában deszkán a földön az asztal alatt tartották. A kenyérsütésre használt fatálakat szép sorjában a falra felakasztva a kemence előttifalon tartották. A kamra berendezéséhez tartozott a hombár / deszkából /, melyben terményttartottak. A lisztet, sőt még a vetőgabonát is zsákokban vagy hordóban tartották. A családban elmaradhatatlan volt a káposzta taposása, illetve besavanyítása. Akáposztáshordó szintén a kamrában volt. A kamrában tartották még az eszvátát/szövőszéket/, bordákat, a szövéshez szükséges nyüstöt. Akinek lova volt, a lószerszámotis a kamrában tartotta. A szögre volt felakasztva a hám, a csengő, amit télen aszánkóhasználatkor, lakodalomkor vettek igénybe. A gerendába vert faakasztókon, gágón tartották a levágott sertés szalonnáját, húsát.A sütőteknőt, kenyérsütőlapátot, szénvonót, piszakfát is a kamrában tartották. A kamrábanvolt még a kabola, amit vesszőből fontak és kivülről sárral betapasztottak. Ebben volt akenyér. A kenyértartó kabola az Alvégen volt használatos, a Felvégen a kenyeret amestergerendán tarották; az Alvégen a zsellérek, a földnélküliek, szegényebb emberek, aFelvégen a gazdagabb, földdel bíró emberek laktak. / A templom körüli részen volt aFelvég. /Edények

A főzőedények első változata a cserépedény volt, amit nagy ponyvás szekerekenárultak. Sárospatakról, Telkibányáról, Hollóházáról, Gömörből hoztak árulni. Leginkábbterményért árusították. Az edények ára a megvett edény egyszeri vagy kétszeri megtöltésevolt terménnyel. Az edényárus szekerek, ha bejöttek a faluba, a templomdombon álltakmeg, ott végezték az árusítást. Nagy cserépfazekakban főztek a már említett vaslábon. Ha több fazékkal akartakfőzni, például lakodalomra, keresztelőre, cséplésre vagy sátoros ünnepre,szakácsasszonyokat hivtak. Azok voltak a felkapott szakácsasszonyok, akiknek több tála,cserépfazékja volt. Minden lakodalmas házhoz vitték magukkal. A főzést ugy oldottákmeg, hogy vaslábon félig megfőzték az ételt és a vasláb köré kapart parázstüzre rakták afazekakat és ott főtt tovább. A lakodalomban a tálalás úgy történt, hogy 4 fő elé tettek egy nagy cseréptál ételt,s abból közösen ettek. A családon belül is a felnőttek egy közös cseréptálból ettek, agyerekek egy kisebb cseréptálból a földön ettek. Dédnagymamám mesélte, hogy az őgyermekkorában olyan rafináltak voltak a gyerekek, hogy ha jó étel volt, a nagyobb testvérebeleköpött a tálba, és a kisebbek sírva hagyták ott az ételt. A tejet is cserépcsuprokban tartották. A tejescsuprok is különböző nagyságúakvoltak. A csuportartót fából készítették, a konyha előtt állt, többféle formában. Acsuportartót fából készítették, a konyha előtt állt, többféle formában. A cserépszílkébentejfelt, zsírt tartottak, és a határba is az ételt cserépszílkében hordták. Ha a cseréptál elhasadt, félretették, s ha jöttek a Tátrából a drótostótok,drótszemekkel összefűzték és így tovább is használható volt. A vizet is cserépkorsóban tartották, abból ittak otthon, és a határba is. A korsónak afülén volt egy lyuk, a csesi és ezen szívták ki a vizet. A vizhordást a lányok végezték. AKarcsa tóból hozták a vizet a hajnali órákban. Aki később ment, azt lustának nevezték. Kétkorsót hosszú vászontörülközővel összekötöttek és a vállukra véve vitték. A koraivizhordásnak karácsony éjszakáján volt jelentősége. A lányok azon versenyeztek, hogy ki

hozza el elsőnek az aranyosvizet. Ha többen érkeztek elsőnek, akkor még hajba is kaptakazon, hogy ki merítsen elsőnek az aranyosvízből. A kenyérsütéshez nyárfából készült teknőt és fatálakat használtak, amit a fafaragóteknős cigányok faragtak. Ezt rendszerint a gazdák fájából felében faragták ki. A tekenőscigányok a fele részt a hátukon hordva faluról-falura árulták ennivalóért, lisztért,burgonyáért, babért. ezek a cigányok készítették még az evéshez és a főzéshez szükségesfakanalakat. A fakanalak különböző nagyságúak voltak. Az öntöttvasedények elterjedése csak az első világháború után észlelhető a faluban.Ekkor jött használatba a vaskanál is. Ebben az időben kezd elterjedni a porcelántányér is. Főleg a Hollóházán,Telkibányán készült festett, szép, rózsás porcelántányérok, amelyet azonban kiméltek és afalra felakasztva dísznek vásároltak. Ezekből a tányérokból még ma is lehet találni aközségben. Ezeket a tányérokat a szobában a falra akasztva tartották, míg a pitvarban apataki tálakat akasztották a falra. Ezeket a feketemázas, fehérvirágos nagy patakicseréptálakat is lehetett látni a faluban. Vásárolta a lakosság és használta a Hollóházán készült rózsás findzsákat, amit akomóton szép sorjában lerakva tartottak.Adatközlők: Dakos Andrásné 63 éves, Dakos András 68 éves, Sz. Nagy Józsefné 67 éves karcsai lakosok.







NAGY ÉVA KENYÉRSÜTÉS ÉS DISZNÓVÁGÁS A népi táplálkozás két igen fontos alkotóelemével, a kenyérsütéssel és adisznóvágással külön kell foglalkoznunk azok fontossága miatt. Éppen ezért azalábbiakban ezt akarom bemutatni úgy, ahogy az falunkban végbement.KenyérsütésA kenyérsütést a liszt előkészítése előzte meg. Amikor még paraszton őröltek, többszörösszitálással választották el egymástól a nagyobbszemű lisztet. A lisztek ugyanis különbözőminőségűek voltak attól függően, hogy melyik malomban őrölték. A szerdahelyi malomjobb lisztet adott, mint a ricsei, de ha még jobbat akartak őrölni, Sárospatakra,Vámosújfaluba is elmentek. a malomban mindenki az általa vitt búzát, rozsot őrölte. Abúzából háromféle lisztet adtak: első, második és harmadik /vörös/ lisztet és korpát. A háziasszony a malomból hazahozott lisztet a sütőteknőben megszitálta. Télen márelőző nap délután bevitték a szobába, hogy a liszt átmelegedjen. Általában hat-hét kenyeretsütöttek egy családban. Az előző kenyérsütésből meghagyott kovászt a zsojtárnak nevezettedényben langyos vizben elmosták. Élesztővel vagy ha ez nem volt, akkor komlóvalkovászoltak be. Általában ezt minden családban este végezték, hogy másnap hamarabbvégezzenek a kenyérsütéssel. A teknő egyik végébe tették a lisztet, a másik végében abekovászolás történt. Az elkészített kovászra kovászfát tettek, majd abrosszal letakarták. Reggel korán az egész család felkelt, mindenki a kenyérsütés körül mozgott. Vizetmelegítettek, sót adtak, burgonyát főztek, előkészítették a fatálakat, jól meglisztezték, hogya beleszakított tészta bele ne ragadjon. A megfőzött burgonyát burgonyatörővel megtörték,és úgy tették a tésztához, ami pótolta a lisztet és puhította a kenyeret. A háziasszony a fűtéssel egyidőben fog hozzá a dagasztáshoz. A fűtéshez szükségesszalmát, gallyat a gyerekek hordták, a fűtés öregebb, tapasztaltabb nagymama munkájavolt. Előkészítette a szévanót, piszkafát, kenyérsütő-lapátot.

A tapasztalat szerint akkor volt jobb a kenyér, ha minél több ideig dagasztották. Adagasztást akkor fejezte be a háziasszony, ha a tészta elvált a kezétől. Kidagasztás után aszakítás következett. A teknő végében kiformázta szép kerekre, utána lisztezett fatálbarakta. Ezután a leterített ágyra rakták kelni. Abrosszal letakarták, majd még arra dunnáttettek. A kemence befűtést akkor mondták jónak, amikor az alja szikrázott, ha szévanóvalkaparták egyik oldalra a hamut. Ekkor már a kemence belseje kész volt a kenyér berakására.A megkelt kenyeret a család tagjai kihordták és a nagymama rakta be a kemencébe, miutána lapátraborítás után a kenyértésztát vizzel megmosták. A kenyér behányása után a kemence száját becsinálták, a kemenceajtót bezárták,hogy a forró meleg jó magasra hozza fel a kenyeret. Katolikus családban szokás volt keresztet vetni a berakás után, hogy meg ne égjena kenyér. Még a kenyér berakása előtt szokás volt a lapáti lángos sütése. A kemence fenekétkitisztították, a kenyértésztából a kenyérsütő lapátra nyújtották ki a tésztát és úgy sütöttékmeg. Perceken belül megsült. Kettőt-hármat is sütöttek a családnak. Amikor kisült forrón,tejfellel megkenve, jól megsózva, melegen ették. A vakaró sütése is elmaradhatatlan voltminden kenyérsütéskor. A sütőteknőről összekaparták a rá ragadt tésztát, ehhez lisztet,szódabikarbónát, olajat, cukrot tettek és tejjel jó keményre összegyúrták. A nagyságát agyerekek száma határozta meg, mert minden gyereknek sütöttek egyet. Szokás voltmadáralakura is csinálni. A kenyeret másfél vagy két óráig tartották a kemencében. Amikor kiszedték,tollseprővel jól leseperték róla a papért. Lócára rakták kihülésig, onnan a kabolába vagy amestergerendára illetve a fülkébe tették. A kenyér megbecsülésére az öregek tanították a gyerekeket. Ha egy darab leesett,felvették, megcsókolták, megfujták, mert azt nem lehet eldobni, hiszen az Isten áldása, aztmeg kell enni.

A közmondás is azt tartja, hogy ha van liszt, kenyér, akkor bánat nem ér. A kenyérmegvágása előtt mindig keresztet tettek a kenyérre, és ha vágtak, mindig befele kellettforditani a megszelt részt, hogy soha ki ne fogyjon a házból a kenyér. A kenyeret a gazdagság, a boldogság jelének tartották. Ezért lakodalomkor az ifjupárt a feltartott kenyér alatt vezették be a házba.DisznóvágásAz esztendő utolsó hónapjában, amikor jó hideg az idő, leesik az első hó, megkezdődnek adisznóvágások. Kora reggel már arra ébred a falu, hogy visítanak itt is, ott is a sertések. Sokfelé látnimagasbanyuló lángokat, a disznóperzselést. A perzseléshez mindig gabonaszálathasználtak. A rokonság között mindig volt olyan ember, aki értett a disznóvágáshoz, afeldolgozáshoz. Azt hivták el minden évben. Korán reggel összegyültek a szomszédok. Még a harmadik szomszéd is eljöttsegíteni a disznót megfogni. A disznót kiengedték az ólból, közrefogták, leszorították aföldre és a szuróember leszúrta. A várfogóember vagy háziasszony odatartotta a nagytálatés beleeresztette a vért. Amikor már a sertés nem mozdult, a vért keresztbe vágta késével asertést vágó férfi. Ezután a perzselő helyre vitték a sertést és letakarták szalmával. A perzselést nemkezdték meg azonnal, mert a gazda minden segítő férfit behivott a konyhába egy pohárpálinkára. Az egy pohár pálinka sokszor többre ment, sőt néha már dalba is csaptak és akkormentek ki a sertést perzselni. Többször előfordult, hogy a pálinkázó férfiakat megtréfálták a szomszédok. A tréfaaz volt, hogy amikor bementek a sertésvágók pálinkázni, az alatt az idő alatt a sertéstkihuzták a szalma alól és eldugták az udvarban. A szalma alá furikot / talicskát / tették, ésugyanugy leszalmázták. Amikor kijöttek a pálinkázók a sertést perzselni, meg sem néztéka sertést a szalma alatt, csak meggyujtották a szalmát. Amikor a szalma elégett, csak akkor

vették, hogy nem a sertést perzselik, hanem a talicskát. Ijedten keresték, nevettek is,bosszankodtak is. Nem sokáig keresték, hamar megtalálták és nekiláttak a komolymunkának. A házbeli és a szomszéd gyerekek is összegyülekeztek ilyenkor. Kis tüzet raktak őkis, a disznó fülére, farkára várva. Az utcán járó emberek hangosan beköszöntek: - Kövér legyen a kigyelmetek szalonnája!A házbeliek erre azt válaszolták: - Része legyen benne kigyelmednek! A szegény családok általában kis sertést vágtak, körülbelül 50-60 kilósat, amitbizony szégyelltek. Pedig nem volt okuk a szégyenkezésre, mert a gazdagabbaknál iseseményszámba ment, ha 100 kilós sertést vágtak és sokáig beszéltek róla. Nem minthanem hizlaltak volna, de a nagyobb hizottsertést inkább eladták. Ha perzseléskor gazdagabbember ment be az udvarra, az elől igyekeztek eltakarni, csak tüzeltek, tüzeltek, várták, hogyelmenjen, s ne lássa meg, hogy milyen kicsi a sertés. Ilyenkor előfordult az is, hogy a sertéstannyira megperzselték, hogy a bőre kihasadozott. A gazda azt mondta: - Egyszer vágtam disznót, akkor is igy jártam. Hiába, a szegénynek a szerencséje is szegény. Amikor befejeződött a perzselés, a pápérra vizet öntöttek, azzal kenték le az egészsertést, hogy puhuljon a bőre. Eközben a gyerekek segítettek vizet hordani a sertéstmegmosására, hogy kiérdemeljék a fülét és a farkát. A sertésnek elsőnek a fülét mosták tisztára és szétosztották a gyerekek között.Mikorra a sertés bekerült a konyhába, füle már nem volt. Amig a sertést kint mosták, addiga háziasszony már előkészítettek az edényeket. Amikor teljesen tisztára kaparták, mégegyszer jól lemosták, majd kettéhasították a sertést. Ezután a feldarabolás következett ésdarabonként hordták be. Először a négy sódart / sonkát /, utána a szalonnát és a többi apróbbrészét. A régi sertésvágásnál a sertés felbontását nem a hasán kezdték, hanem a gerinc két

oldalán egymástól 10 cm-nyire vágták fel a sertést és a szalonnát levágva a fejjel együttbesózták és ugy füstölték. Ezt orjának nevezték. A sertéshus elnnevezése, illetve a részek nevei:A mostani elnevezésű karmonádlit, mint fentebb is említettem orjának nevezték. A többirészek: lapocka, lapockacsont, csukapecsenye, nyúlja / a karmonádlin levő hus /, csülök,láb, oldalas, sódar, fej. Belsőségek: mája, lépi, tüdeje, vese, szív, nyelv, velő, vér,vékonybél, vastagbél. A disznó hólyagját felfújták, kiszárították és dohányzacskót csináltakbelőle. A szalonnát – ugy, ahogy a disznót kettévágták – egész féloldalba hagyták meg,igy féloldal szalonnáról beszéltek. A háját nem sütötték ki, hanem összehajtva, átkötve apadláson felakasztva tartották. Sok mindenre felhasználták. Orvosságként, hajat is kentekvele és főzésre is. Azt tartották, hogy salátalevest csak avas hájjal jó főzni. A hust a sózóteknőben sózták be. Besózás után lekötötték tiszta ponyvával,bedugták az ágy alá a szobába, és egy hétig tartották ott. Azután a szabadkéménybe agatták,ott füstölték. A kolbásztöltés nagy munka volt. A hust vagdallóval vagdalták fel, mert a falunrégen nem volt husdaráló. A kolbásztöltést nagyobb kulcson végezték, igy elég sokáigtartott. Töltés után bent a szobában felkötött rudra aggatták, pár napig ott tartották, hogyszikkadjon. A húrka felbontását azonnal végezték, amikor kivették a disznóból. Melegen jóllejött róla a hurkazsír. A hurka mosásához előre elkészített háromélű sásat használtak. Asással többszöri vízváltással jól ledörzsölték a hurkát. Régen kukoricadarával töltötték, vértés hosszúra vágott húst tettek bele, s a töltelék izesítőjének borsot, sót, paprikát, de voltolyan is, aki kapormagot használt erre a célra. Sajtot régen nem készítettek disznóöléskor. Amikor már ilyet készítettek, aztgömböccének nevezték.

Disznóöléskor első ételnek pergelt vért volt szokás készíteni. A vér, amikorösszeállt, megfőzték, hagymás zsírban az agyvelővel együtt jól megpergelték, sóval,borssal ízesítették. Szegényebb családoknál, ahol kis disznót vágtak, és a család nagy volt,jóformán erről tudták le disznóöléskor az ebédet. Szokás a szomszédokba, a jóismerősöknek, a rokonoknak a lesi hordás.Toroskáposztát, húslevest, leveshúst és egy darab disznóhúst vittek rége, ma már kolbásztés hurkát is küldenek. A toroskáposztát vérrel, májjal és kevés hússal készítették. A jobbmódú családoknál disznótor is volt. Rokonok, komák, szomszédok jöttekilyenkor össze. Ettek, ittak. A disznótorba hívás kölcsönös volt, illetve visszaadni éppenúgy, mint a lesit. Disznótoron húslevest, toroskáposztát, lesipecsenyét és kolbászt adtak. A disznótor téli szórakozásnak számított a falusi ember életében. Adatközlők: Dakos Andrásné 63 éves, Dakos András 68 éves karcsai lakosok.





NAGY FERENC FALUSI FIUK SZABADTÉRI JÁTÉKAI Játékkal mindenki találkozott már életében. Minden kornak megvoltak a magajátékai, és minden társadalmi osztály gyermekei úgy játszottak, ahogy módjuk éslehetőségük volt rá. A falusi szegényemberek gyermekeinek mindig más volt a játéka, minta gazdagabb gyermekeknek, hisz legtöbbször a szegény gyermekek a játékszerüket magukkészítették. Ma már ott tartunk, hogy a régen játszott játékokat a gyermekek lassan elfelejtik,mert hiszen nincs szükség a rongylabdára, a régi idők legjobban elterjedt és legfontosabbjátékszerére, ugyanis ma már olyan körülmények között élnek a gyermekek is, hogy aszülőknek nem okoz a gumilabda, vagy éppenséggel a futball-labda megvásárlása sem. Smivel „ futball-nemzet „ is lettünk a felszabadulás óta, minden más játékot háttérbe szoríta futball. Ezért bátorkodtam apáink és nagyapáink korából összegyűjteni néhány játékot,hogy megmentsem a feledéstől. Ezeknek a leírását az alábbiakban adom: Régen alig ment el a hó, alig száradt fel egy kicsit az udvar vagy az utca, mármegjelentek a gyerekek az udvaron, utcán. Ahol pedig a gyermekek, vagy még anagyobbak is megjelentek, ott már a játékra is sor került. Kora tavasszal legelterjedtebb játék volt a brigézés. Ezt a játékot játszhatta kettőis, de játszhatták többen is. Nem is kellett hozzá sok eszköz, csak egy brige és egy bot,valamint a földbe kapart hosszúkás lyuk. A brige hengeres, 2-3 cm átmérőjű, 10-15 cmhosszu fából készült. A két végét hegyesre faragták. A bot 80-100 cm hosszú volt és olyanvastagságú. mint a brige. A játszók két csoportra oszlottak. Ez azonban nem ment akárhogy,hanem először is két ember illetve gyermek kellett, aki választott magához a többigyerekből társakat. A két vezér kijelölése a következőképpen történt: a gyermekekkörbeálltak, egy a kör közepén volt és a következő kiszámolót mondta: En den dé nusz,

Mór reke dé nusz, Dike duka en den dusz. Akire az utolsó szó esett, az volt az egyik vezér, míg a vers ujra elmondása utánmár volt a másik csapatnak is vezére. Ilyenkor mondták még a következő versikét is: Kiugrott a gombóc a fazikbul, Utána a mónár fazikastul Stul, stul, stul, Fazikastul. Miután megválasztották a csapatok vezérét, következett a vegyezés, vagyis acsapattagok választása. Ezt a két vezér választotta ugy, hogy az egyik mondta a másiknak,hogy „ Aggy„ magához egyet a gyermeksereg közül. A következő választás joga a másikcsapatvezéré volt. Ez addig ment, míg a gyermeksereget két csapatra nem osztották. Ezutánazt kellett megállapitani, hogy melyik csapat lesz fent és melyik lesz lent. Erre a következőversikét mondták, és akire az utolsó szótag esett az volt a játékban fent vagy lent, attólfüggően, hogy egyeztek. Két kiskakas összeveszett, Mindenfélét szedegetett, Tücsköt, bogarat, Te kiskakas fent / vagy lent / maracc! A fent levő csapatból azután az egyik a lyukhoz állt, keresztbe tette rajta a brigét,és a botot úgy tette a brigéhez, hogy a bottal azt messzire el tudja dobni. A lent levő csapattagjai viszont úgy helyezkedtek el, hogy a levegőben szálló brigét el tudják kapni. Ha ezsikerült, akkor helyet cserélt a két csapat, de ha nem, akkor még volt lehetőség arra, hogyközelebb kerüljenek a feljutáshoz. Onnan ugyanis, ahol a brige leesett, a brigelyukonkeresztbe fektetett ütőbotot kellett eltalálni. Ha nem találták el, akkor az, amelyik a lyuktóleldobta a brigét, vette a botot és a brige hegyes végére ráütött. A brige felpattant a levegőbe,de ott a bottal el kellett találni. Ezt háromszor kellett, illetve lehetett ismételni és közbenarra igyekezett az illető, hogy a lyuktól minél messzebb üsse a brigét. A harmadik ütés után

a lépést számolva visszament a lyukhoz és annyi pontja volt a csapatnak, ahány lépéstlépett. Ha valamelyik ütésével többször találta el a brigét a levegőben, akkor a lépéseketannyiszor vették, ahányszor eltalálta. Ha tehát háromszor találta el, akkor a lépésekethármasával számolhatta. Ha azonban egyszer sem találta el a három ütésnél a brigét, akkorlesült és a helyét át kellett adni a csapat másik tagjának. Ez igy ment addig, míg a fent levőcsapat tagjai sorra nem kerültek, vagy a lent levő csapat tagja el nem kapták a brigét, illetvea brigelyukon keresztülfektetett botot el nem találták. Amikor sikerült, akkor helyetcseréltek. A játékban az győzött, akinek több pontja volt. Labdajáték volt a lekapó. Kellett hozzá egy labda és egy olyan fa, amelynek azegyik vége lapos volt. Ez volt az ütőfa. A játékosok közül két fiút a brigézéshez hasonlóankiválasztottak. Ezek kiálltak a többiek elé 6-7 méterre. Az egyik volt az adogató, a másikaz ütő, a többiek a kapók. Az adogató feladta a labdát, az ütő pedig magasra elütötte azütőfával. A kapók közül amelyik elkapta, az ment az adogató helyére. Az adogatóból lettaz ütő, az ütő pedig beállt a kapók közé. S igy ment, amig meg nem unták. A tótos is labdajáték volt. Itt is két csoport kellett a játékhoz. Az egyik volt lent, amásik fent. Két vonalat huztak egymástól 5-6 méterre. Amelyik csoport fent volt, abbólegy fiú a felső vonalhoz állt, a lent levő csoport tagjai pedig sorbaálltak az első vonalnál.Azok közül, akik az első vonal mellett álltak, egy a labdát a felső vonalnál álló fiúnakdobra. Az elkapta a labdát és az alsó vonalig szaladva igyekezett eltalálni valakit azokközül, akik az első vonatól már eltávolodtak. Ha ez sikerült, akkor akit eltalált, annak kikellett állni a játékból. A dobó visszament a helyére és folytatódott a játék tovább. Ha nemsikerült eltalálni senkit, akkor ő állt ki és a csapatból más váltotta fel. Míg a felső csapatbólmindenki nem üt, addig folytatódik a játék. Ha nincs találat, akkor megcserélődik a kétcsapat. Akik lent voltak, azok felkerülnek. Mikor kitavaszodott és felszáradt a sár, akkor játszották a fiuk a négylyuk nevüjátékot. Egymástól 3 méter távolságra 15 cm mély lyukat ástak. Mind a négy lyukhoz álltegy fiú kezükben egy bottal. A bot egyik vége lapos volt. A lyukaktól 2 méterre állt két fiúa négy fiútól hátrébb. Ezek kezében egy-egy rongylabda volt. A játék kezdetekor a botok a

lyukban vannak, a két labdás fiú pedig egymás felé dobja a labdát, de lehet úgy iscsalogtatni, hogy úgy tesznek, mintha dobnák a labdát, de nem dobják. Amikor dobják alabdát, a botosok arccal feléjük fordulnak és kiveszik a lyukból az ütőt. A labdások közülaz egyiknek az üresen hagyott lyukba kell dobni a labdát. Ha ez sikerült, akkor a lyukgazdája felváltja a labdást, és majd ő dobja a labdát. Legelterjedtebb játék volt a lefutó. Amig a futball nem honosodott meg a faluban,még a felnőttek is játszották. Nyáron, vasárnap délután a templomdombon még a nősemberek is beálltak a játszók közé. A lefutóhoz is két csapat kellett, de a csapat létszámanem volt meghatározva. A legkisebb létszám 4 fő volt, de ettől sokkal többen is játszhatták.Az egyik csapat fent volt, a másik pedig lent. Akik lent voltak, azok közül volt egy adogató,a többi pedig volt a kapó. A kapók ugy álltak el, hogy azok közül, akik fent vannak és ütika labdát, a labdát bármikor el tudják kapni. A játék megkezdése előtt kijelölték a métát,vagyis annak a területnek a hosszúságát, ahol fennlevőknek futni kellett a két vonal közöttés akkor a megkapott labdával el kellett őket találni. A két vonalon kivül eső fenti rész volta süntörködő. A fentlévők közül az első az ütőfával odaállt az adogató elé. Az adogatófeladta neki a labdát, vagy feldobta a levegőbe és az ütőnek el kellett találni az ütőfával.Amikor elütötte a labdát, akkor odaállt a süntörködőbe és várta, hogy a következő üssön.Ha a labda messze szállt, akkor nekiindult a két vonala közti távolságnak, hogy azt lefussa.Ez a távolság rendszerint 20-30 méter között váltakozott attól függően, hogy hányanjátszották a játékot. Ha az ütő nem ütötte messzire vagy magasba a labdát, akkor asüntörködőben levők nem indultak neki a távnak, hanem várták a következő ütést. Ha azutolsónak sem sikerült távolra ütni a labdát, akkor azok akik lent voltak, egymásnakadogatták a labdát, de ekkor már mindenképpen neki kellett vágni a távnak és a métátlefutni, mert ha nem volt ütő, akkor lesültek és helyet kellett cserélni a másik csapattal.Akkor helyet kellett cserélni, ha a futók közül valakit eltaláltak a labdával. A nézők afutókat még biztatták is. Ez igen népszerű játék volt. Nem volt szándékomban minden játékot bemutatni azok közül, amelyeketfalunkban régen játszottak, csak a legkedveltebbeket. Azt hiszem, hogy a legnépszerűbbjátékok bemutatásával is eredményt értem el, mert ezek olyan játékok, amelyeket ma már

nem játszanak. Pedig régen ezek olyan népszerűek voltak, hogy még falurészek között is,sőt másik faluval is összemérték erejüket ezekben a játékokban és legalább annyi nézőjevolt egy-egy ilyen játéknak, mint ma egy futballmeccsen. Adatközlők: Nagy József 45 éves karcsai lakos.

DUDÁS ZSUZSANNA – ISZLAY ÉVA EGY MONDA ÉS EGY VERS Szakkörünk nemcsak az élő néphagyományok összegyűjtésével foglalkozik, hanemaz irodalmi emlékek fellelhető adatait is megpróbáljuk összegyűjteni. A falura vonatkozótörténeti mondák nyomában gyűjtőutunkon sok érdekes adatra bukkantunk már eddig, detalán az a legérdekesebb és legértékesebb, amely a legutóbbi gyűjtőutunkon kerültfelszínre, s amelyről az alábbiakban szeretnénk néhány szót szólni, mielőtt a talált anyagotközölnénk. Közismert a falunkban egy, a múlt században kivágott diófához fűződő monda. Milejegyeztük ezt a mondát. S amikor a református egyház régi iratait böngésztük, nagy volta meglepetésünk és örömünk, mert az 1840-es évek iratai között megtaláltuk ennek amondának a verses feldolgozását. Hogy ki a vers szerzője, azt nem tudjuk, az nem derül ki a kéziratból. Talán az akkorireformátus lelkész, de ez nem valószínű, hiszen a hivatalos jegyzőkönyvek között akkormit keresne? Talán Tompa Mihály vázlata az itt hallott mondáról? Ezt nem állíthatjukhatározottan. Tény az, hogy Tompa Mihály pataki diák korában két alkalommal ismegfordult falunkban és a karcsai templomról verset is írt. Nem mondhatjuk tehát azt, hogyő írta a verset, de biztos, hogy az ő látogatásának hatására kerültek a versek az egyház irataiközé. Ezért gondoltunk arra, hogy közöljük a versek a mondával együtt. A versetszószerint közöljük, ahogyan azt írva találtuk. Először a mondát közöljük, majd a mondaután a verset.A diófaVóut itt a faluban eggy dióufa, amiről az öregek azt beszélték, hogy eggy kurucnak azsebjébül nyőütt ki, akit a kurucok idejébe itt öltek meg a határba. Ez pedig abba az időbetörtént, mikor a kuruc meg a labbanc csapatok kóuboroltak szerteszéjjel az országba ésvállogatás nélkül rabolták mindenütt, ahun vóut mit rabolni.

Megjelentek hát eccer itt is a karosi dombokon, oszt meglátták, hogy nem messziattul a dombtul a nádbul eggy szép épület emelkedik ki. Ez vóut a karcsai templom.Gondolták, hogy ott gazdag nép lakhat, de semmiképpen se tudtat ide utat találni. Mindentelkövettek, hogy valakit találjanak, aki átvezeti üköt a templomhoz, a karcsai dombokra.Végül sikerült is nekik eggy öreg halászt találni, aki vállalkozott arra, hogy átvezeti üköt.Igen ám, de csak eggyesével tudta üköt vinni, mer csak eggy embert birt meg a ladik ahalászon kívül. A kurucok hát eggyesével ültek a ladikba, a halász meg elindult az eggy kuruccal afalu felé a nádba. Mikor már elevezett olyan távolságra, hogy biztos vóut abba, hogy nemlátják és nem hallják meg a parton maradt kurucok, csak megbillentette a ladikot. Abillenéstül a kuruc megtántorodott, a halász meg fejbevágta az evezőüvel, oszt mikor azkiesett a ladikbul, hát a vizbefojtotta. Igy tett a többivel is, akik egymás után beleültek aladikjába. De eggyel megjárta. Mikor azt vitte, hát az nem tántorodott meg, mer az mindégrésen vóut. A halászra ráfogta a kardját, oszt megfenyegette, hogy ha mégeccermegpróbálkozik, hogy ütet a vizbe boritsa, hát megöli. Mit vóut mit tenni, kénytelen vóut vele kievezni az eggyik dombra, a somosdombra.Mikor partot értek, hát a kuruc nekiesett a halásznak, oszt vallatni kezdte, hogy hova tettetársait. Az öreg váltig bizonygatta, hogy ű kitette űköt a partra, de a kuruc nem hitte. Addigvitatkoztak hogy a kuruc a halászembert meg akarta ölni. De az öreg mán akkor nem félt,mert észrevette, hogy a falubeliek körülfogták űköt, ott vannak a nádba megbújva. Hátmikor a kuruc le akarta vágni a kardjával a halászt, ezek előürohantak a nádbul oszt akurucot agyonverték. Ott kaparták el a kuruc hóuttestét a dombóudalon. A kurucnak eggydióu vóut a zsebjébe, oszt abbul eggy nagy dióufa nyőütt ki. Az öregek azt beszélték, hogy mikor a Somosdombon kivágták a fát, hát a gyükerekalatt eggy ember csontvázzát tanálták meg. Igy hát a monda mégiscsak igaznak bizonyult,mer tényleg ott vóut a dióufa alatt eggy embernek a csontvázza.A vers Terméketlen fája az áldott szigetnek,

Miért nem zöldülsz „ime régen elmult a tél”Mi bánt? Mi késztet ily korán enyészetnek?Mond meg? Mond az időt amelybe születtél?

Hisz az ily fák századokig élnek, S ember fajt izről izre szemlélnek. Átkozott volt gyököm átkozott életem Mert hulla zsebéből átokba születtem. Hol halálos kinja a hörgése végződött, Az én létem éppen akkor, s ott kezdődött, A szivében elállt a megfagyott vércseppek Ezek mindjárt létem nemzőivé lettek, Amint a torzonborz kuruc haragjába, Letombolt a nyirnek paradicsomába, S ott a jámbor munkás agyba-főbe verte Midőn ütlekelné őket hahotával A többség megölte egy lapos kapával. Sukkos sirba vetvén rája földet hánya S koránt nem tett neki emlékül márványt. Zsebét kikutatván egy diót ott hagyott, Hogy átkos emléke abból nőne fel ott. Igy lettem és voltam A midőn egy hitvány pertzbe kivágatott Zsellér Györi István/1845/ Hiven előadtam éltem vázza im ez Érd be vélle földi és többé ne kérdezz.„ 1840-ben midőn mint lelkész Karcsára hozattam mint tradiciót hallanám, hogy a Győridiófája alatt egy kuruc fekszik. S a tradició 845-be igazoltatott, mert midőn a nevezett gazda

a fát kivágta a s kelet elnyulva gyöke alatt. S az élet gyökér a csontváz közepin találtatott.Hiven jegyzé FS pap.” A mondát elmondta: Dudás János 65 éves földmüves karcsai lakos. A vers helye: Egyházközs. jegyzőkönyvek 1840-1850.

DAKOS IRÉN – NAGY PÁL ÉVA JELES NAPOK Szakkörükben állandó feladatként szerepelt a különböző névnapokhoz fűződőszokások összegyűjtése. Ezek a szokások, hiedelmek nem minden névnaphoz fűződtek, deazokat a szokásokat, hiedelmeket, melyek néhány naphoz fűződtek mindig megtartották éshittek is benne. Ma már ezek a hiedelmek feledésbe mentek, és ha említenek is egyet-egyet,csak érdekességként tartják számon. ennek az az oka, hogy ma már lényegesen többlehetőség áll a művelődni, szórakozni vágyük rendelkezésére, míg régen egyedül a fonóházvolt az, ahol szórakozhattak a fiatalok és idősebbek. A fiatalok a szórakozási lehetőségekethasználták ki ezeken a napokon, míg az idősebbek igyekeztek úgy cselekedni, hogy bajukne essék, rontás ne érje házuk népét, tehát szigorúan betartották az ártalmakat. A jeles napok közül legtöbb hiedelem füződött a Luca naphoz, illetve az előtte valóestéhez. Erre az estére a fiatalok fonójában nagyon készültek. Mivel Luca napon tiltottdolog volt a fonás, ezért előtte való este felkészültek az éjszakai fonásra, „ átfonták azéccakát „. A fiatalok ezen az estén a fonóban vacsoráztak. A vacsorához a fiuk hozták abort, a lányok pedig csőrögét sütöttek, teát és tengerit főztek. A vacsora után egy ideig csak beszélgettek, nótázgattak, majd megkezdték amaskora öltöztetését. Ezt a fiatalok minden fonóházban, amely csak volt a faluban,megtették és a maskorának is el kellett menni minden fonóba. Csináltak ugyanmaskaroaöltöztetést máskor is, de Luca napján csak meghatározott maskorát lehetettöltöztetni, de küldeni. Ezen az estén minden csak fordított lehetett, vagy nőként csak férfi,férfiként csak nő öltözhetett fel. Leggyakoribb maskora ezen a napon a Luca asszony volt.Luca asszonynak azonban csak olyan fiú öltözhetett fel, amelyik fonni tudott. A maskorátfehér ruhába öltöztették, és amikor készen volt, el kellett neki menni minden fonóházba.amikor a Luca asszony megérkezett a fonóházhoz, kísérői egy szekérkötőláncot az ajtóhozcsaptak. Ezzel jelezték, hogy a maskorával be akarnak menni, illetve így jelezték, hogyLuca asszony megy be. Benn pedig ezalatt helyet készítettek neki, lehetőleg elől, a

legfényesebb helyen, hogy felismerhessék, mert ha sikerült a fonóknak felismerni Lucaasszonyt, akkor már megtörték a hatalmát, nem ronthatott meg senkit. A maskorának a házba szó nélkül kellett bemenni a házba. Ott elvett egy guzsalytés szintén szó nélkül le kellett ölnie a számára elkészitett helyre és 10-15 percig fonnikellett. Amig font, a háziak megpróbáltak mindenfélét, hogy megszólaljon, de nekivigyázni kellett, hogy ne szóljon egy szót sem, mert ha megszólalt, akkor kiseprűzték aházból. A házban lévő gyermekeket erre az időre elrejtették. Azok nem láthatták Lucaasszonyt. Azt tartották ugyanis, hogy amelyik gyerek hozzászól, vagy amelyik gyerekreLuca asszony ránéz, azon rontás lesz, vagy szerencsétlen lesz egész életében. Ha Luca asszonyt nem ismerték fel a negyedóra alatt, akkor visszaadta a guzsalytés szó nélkül elment. Ha azonban felismerték, akkor menekülnie kellett, mert másképpenmegverték volna. Ezen az estén még vihettek gólyát is maskoraként, de ezt már óvták a kísérők, hogyle ne tudják leplezni. A gólyát úgy készítették, hogy valamelyik fiúra fehér lepedőtterítettek ugy, hogy az teljesen betakarta. A gólya fejét hosszu napraforgószárra tették. Agólya nem szólt semmit, csak a fonóban levő lányokat csipkedte. Amikor már a maskorával minden fonót bejártak, akkor visszatértek a sajátfonójukba. Szokásban volt ezen az estén az is, hogy a fiúk annak a lánynak az apjával; aki igenrátarti volt, vagy megbántotta a fiúkat tréfát űzzenek. Ez sokszor igen borsos tréfa volt,ezért tiltották, és annakidején a csendőrség ha valakit megfogott, igen szigorúanmegbüntette. Kedvelt tréfa volt, hogy éjjel elmentek a fiuk a gazda udvarára, ott a szekerétszéjjelszedték, majd a szétszedett szekeret bevitték az istállóba és ott összerakva megraktáktrágyával. Megtették azt is, hogy a szétszedett szekeret felvitték az istálló tetejére és anádtető gerincén rakták össze. Az 1920-as években minden esztendőben megcsinálták akövetkező tréfát Luca estéjén: Lakott a faluban egy öreg kereskedő, akinek volt egy fehér

lova. Ezt a lovat a fiúk minden évben ellopták és ahol tudták, hogy félnek a kísértetektől vagy a boszorkányoktól, hát odavitték és a házajtó kilincséhez kötötték. Azután egy fiú az ablak alá ment és elváltoztatta hangon beszól a gazdának, hogy jöjjön ki. A gazda jött is ki, de hogy az ajtaja befelényilott a fehér ló lépegetni kezdett befelé. Ez után legtöbbször olyan rémületet okozott az egész családban, hogy világos reggelig ki nem mertek lépni a házból. Persze a lovat már nem találtak ott, mert a fiúk továbbvitték. Az időjárással kapcsolatos hiedelmek szerint a Luca-napi időjárás a karácsonyi időjárásnak az ellentéte, de kihatással van a következő évi termésre is. Ha Luca esős, akkor karácsony fagyos. Ha Luca fekete, akkor karácsony fehér. „Ha Lucca locsogós, karácsony popogós. Fehér Lucca, fekete karácsony.+ Ha Luca napján nagy volt a hótakaró, akkor a következő esztendőben jó termés várható. Luca napján igen sok tilalom kötötte meg a nők kezét, talán azért is fonták át az éjszakát Luca előtt, ne szegjenek meg egyetlen tilalmat sem. Tilos volt a házból ezen a napon bármit is kiadni, mert azt tarották, hogy akkor odaadják a tehénnek az egész esztendei hasznát, vagy a család egész évi szerencséjét. Tilos volt varrni is, mert akkor Luca asszony rontást küld a házra. Ezt igen komolyan vették, mert a faluban közszájon forgott egy történet arról az asszonyról, aki Luca napján varrt és ezért meg kellett neki halnia. A történet különben igy hangzik: „ Lucca estéjén eggy asszony éjfélig varrt, oszt mán nem sok lett vóuna a varrnivalóuja, de elfogyott a cérnája. Aszongya az asszony:- Jaj Istenem, csak eggy keves cérnám lett vóuna még, hogy elkészíthettem vóuna ezt a munkát: Ahogy ezt mondta, hát abba a szempillantásba a kezébe hulott a kéménybül eggygombajég cérna. Előüször megörült az asszony igen, hogy mán van cérnája. Hozzáfog osztánvarrni. No osztán ugy éjfél után befejezte a varrást, hát kiment szokás szerint, hogymegnézzen mindent, mielőtt lefeküdne. Ahogy állt, oszt csak az asszonyt nézte. Az asszonyigen megijedt, oszt alig tudta íjedtségébe becsukni az ajtóut. Mikor becsukta, hát elkezdik

verni az ajtóut, oszt hijták ki az asszonyt. De hogy nem nyitotta ki, meg osztán ki se ment,hát akkor bekiabáltak az ablakon:- Amijér Lucca napján varrtál, ezér meghalsz!Hát az asszony eggy hét mulva meg is halt. „ Tilos volt ezen a napon kenyeret sütni. Tilos volt mosni, hogy a szennyes vizzel kine öntsék a szerencsét a házból, vagy a tehén hasznát el ne rontsák. Viszont szerencsés volt atehén és kóvásárlás ezen a napon. Luca napján aki először mosdott meg a kutból elsőnek hozott vizzel, az a következőLuca napig friss volt. Aki azt akarta, hogy a tyúkja sokat tojjon, az Luca nap estéjén szemes tengerit tetta zsebébe, elment a szomszédasszony ablaka alá és a tengerit az ablakra szórva azt kiáltotta:„ Szomszédasszony! Az én tyukom mindég tojjon, a kendé meg kotkodáljon! „ Vagy pedig amikor már mindenki lefeküdt, elmentek a szomszéd tyúkoljához,megriasztották a tyukokat és beszóltak a tyukólba: „ Az én tyukjaim üljenek, tojjanak, ezekmeg csak káráljának. „ Volt olyan szokás is, hogy a gazdasszony sürvedéskor, vagy éjfélkor elment atyúkólhoz, és megkotozta a tyúkokat, hogy sokat tojjanak a következő esztendőben. Hogy a tyúkok jól öljenek, hogy sok csirkét keltsenek, a látogatót Luca napjánleültették és a házbeliek is sokat ültek aznap. Luca napján félteni kellett a tehén hasznát is. Voltak ugyanis olyanok, akik ezen anapon valamit mindig kértek a házbeliektől. Nem volt szabad ezen a napon semmit kiadni aházból, mert a hiedelem szerint elvitték ilyenkor a tehén hasznát is. Nem engedtek be azistállóba sem ilyenkor senkit, és különösen nem engedték meg, hogy a tehén mellől, vagy alólvalamit felvegyenek és elvigyenek. Ha ez mégis megtörtént volna, akkor a tehenetmegfüstölték. A füstöléshez a tehén alól vettek trágyát és a halottvivő fáról hasitottak egyszál forgácsot. Ezzel a rontást elfüstölték a tehénről. Luca nap estéjén kezdték készíteni a Luca széket. Ficfából vagy nyárfábólkészítették ugy, hogy minden nap csináltak rajta valamit és a széknek igy éppen karácsony

estéjére kellett elkészülnie. Aki ezt elkészítette, az elvitte az éjféli misére karácsony estéjénés ott ráült vagy ráállt. A hiedelem szerint a misére összegyült nép között megismerte aboszorkányokat már akkor, amikor azok beléptek a templomajtón, mert akkor aboszorkányok félrefordították a fejüket. A Luca szék tulajdonosa meglátta, hogy ezek az asszonyok azért fordítják félre afejüket, mert szarvuk van, és másként nem férnének be a templomajtón. Aki széket készített,annak a zsebébe mákot is kellett tenni, mikor ment az éjféli misére. Mikor vége volt amisének, akkor a szék tulajdonosának az elsők között kellett kijutnia az ajtón és szaladnihazáig, mert a boszorkányok üldözték. A mák azért kellett, hogy amikor már szorították aboszorkányok, a mákból maga mögé szórt. Ez megállította a boszorkányokat, mert addig nemmehettek tovább, míg az elszórt mákot szemenként fel nem szedték. A Luca szék tulajdonosaazután otthon is mákot szórt az ajtó elé, a széket pedig bent össze kellett törni és elégetni,mert másként a boszorkányok megölték volna. Ha a lányok Luca napján meg akarták tudni, hogy mikor mennek férjhez, akkorLuca estéjén derelyét készítettek. A számbajöhető fiúk nevét kis papírszeletekre irták ésbeletapasztották a derelyébe. A derelyét főzés közben ki kellett kapni a fazékból. Ki milyennevű fiú nevét kapta ki a fazékból, olyan nevű fogja elvenni feleségül. Hogy melyik lányhány éven belül megy férjhez, azt ugy tudták meg, hogy Luca estéjén kimentek a disznóólhozés belerugtak az ólajtóba. Ahányat röffent a disznó bent az ólban, annyi év mulva mentekférjhez.Márton nap Tavasszal, mikor jöttek a vadlibák, összekapartak egy csomó szemetet és eltették.Ezt a szemetet Márton napig őrizték. Ennek olyan hatása volt a hiedelem szerint, hogy aki eztmegőrizte, annak a jószága nem döglött meg azon az éven, mert a szemét távoltartotta arontást a gazda házától. Ha pedig a háztól az év folyamán elveszett valami, akkor Márton napján elővettéka rostát, abba egy ollót beleszurtak. Ezután megforgatták a rostát és amerre az olló mutatott,arra lakott az, aki elvitt a háztól valamit.

Aki tehette, Márton nap estéjén libát sütött. Azért ettek vacsorára libahust, hogy amásik esztendőn több liba kéljen. Ha az ezen a napon sütött libának a melle veresre sült, akkor a tél elejére nagy hidegvolt várható.Erzsébet nap Ha ezen a napon szél fúj, akkor azt tartják, hogy hamar beáll fagy és hamarosankemény télre lehet számítani.Katalin nap Még napkelte előtt zabot adtak enni a libának ezen a napon. Ezt azért tették, hogy aliba sokat tojjon és jól tudjon repülni. Tilos volt ezen a napon szapulni, mert aki ezen a napon szapult, annak nem kelt mega fonala. Nem volt szabad ezen a napon kenyeret sem sütni, mert aki ezen a napon kenyeretsütött, annak rontás lett a házán.András nap Ezen az estén a lányok lefekvéskor négylevelü lóherét tettek a fejük alá, amelyetmég nyáron tettek el és akkor megmondták, hogy ki veszi el őket. Másik eljárás volt, hogy este a lányok a favágótőkére kendermagot vetettek, és azingükkel boronálták el, közben ezt mondták: „ András én kendert vetek. Add meg Uramistentudni, ki veszen el éngem. „ Éjszaka azután megálmodták, hogy ki fogja őket elvenni. Ezen a napon volt eredményes patkányok elüzése is a háztól. A szőlőbenösszeszedték a vinyikók szalma-, vagy sásköteleit, meggyújtották és bedugták apatkánylyukba. Igy űzték vele patkányt.Borbála nap Tilos volt ezen a napon fonni, mert akkor a kacsa, csirke és liba három lábbal keltki a tojásból. Fonós helyett tollat fosztottak ezen a napon. Ha valamilyen állatot vettek ezen a napon, akkor amikor hazavitték, az ólba farraltoltál be, nehogy rontás legyen a házon.

Idegen embert napkelte előtt nem engedtek be a házba, mert azt tartották, hogy nemlesz akkor szerencse a házon. Tilos volt pénzt adni ki ezen a napon a házból, mert akkor egész esztendőben nagyszerencsétlenség éri a családot. Nagyon el fognak szegényedni. Ezért inkább nem is adtakpénzt senkinek. Ha valaki este vagy reggel vitt át egy kis tejet a szomszédba, mert ott éppen fejtek,és útközben véletlenül kilöttyent belőle, akik az utcán arra mentek és meglátták, hátkikerültek, mert azt tartották, hogy ott rontás van és ha belépnek, akkor a rontást magukraveszik.Miklós nap Ha Miklós napkor karmol a macska, akkor rossz időre lehet számítani.Aprószentek napja Ezen a napon ha megcsordul a szerha, akkor el kell rakni az izzéket, mert hosszulesz a tél. Nem szabad fonni sem, mert aki fon, annak a születendő gyermeke sánta lesz.Újév napja Ha Újév napján férfi megy először a házhoz, akkor abban az évben a tehén bikát fogelleni. Ha pedig nő ment elsőnek, akkor a tehén üszőborjút ellik. Ha újévben sovány ember megy először a házhoz, akkor sovány esztendőre lehetszámítani. Ha a tyukok kárálnak ennek a napnak a reggelén, akkor az aprójószágra dögvészkövetkezik. Ha szilveszterkor megrúgják a disznóólat és az ólban a disznó elröffenti magát,akkor a következő esztendőben bő termésre lehet számítani.Vízkereszt napja Az oroszok karácsonyának is nevezték. Ha ezen a napon ragyogó, napfényes idővolt, akkor azt tartották, hogy a kender és a len jó termést fog hozni, az hosszú szálú és könnyű

munkájú lesz. Ha azonban vizet eresztett, akkor igen nehéz esztendő következett. Ezértmondták: „ Vízkereszt ha vizet ereszt, az izzéket jól beszerezd! „Pálfordulás napja „ Pálforduláskor a derült ég gazdag esztendőre kész reménység. Szentpál napján fúja szél, már nyomában essőü kél.” Adatközlőink: Szabadka Pál 70 éves, Szerdi Ferenc 67 éves, Balázs Gyula 61 éves, Balázs Gyuláné 59 éves és Balázs Albert 66 éves termelőszövetkezeti tagok, karcsai lakosok.

BAJUS KATALIN – KUDERNA KLÁRA MONDÁK, TÖRTÉNETEKMátyás mondák 1. Mátyás király sokat járt a nép közt, mer nem hitt a jelentéseknek, hanem maga akartmeggyőüzöüdni arrul hogy él a nép. Ilyen vándorlás közbe jutott el este eggy faluba, oszt ottszállást kért az eggyik házba. Csak eggy igen szomoru menyecske vóut a háznál otthun, akiigen szivesen fogadta, de azt mondta, hogy csak az istállóuban tud szállást adni, mert csakmaga van otthun, oszt ha beeresztené a házba, hát a falu megszóulná érte. Vocsorázni azérbehijta a vándort, amit az el is fogadott, mer a menyecske igen szivesen hijta oszt jóuszivvelkinálta meg. Vocsora közbe Mátyás király ugy forditotta a szóut, hogy megtudja, mijér van azasszony egyedül, oszt mijér olyan szomoru. Kérdezte hát az asszonytul, hogy mi a baja? Erre az asszony sirni kezdett, oszt elbeszélte, hogy az ura ezelőütt eggy héttel kétökröt hajtott a leleszi vásárra, oszt azóuta nem tud rulla semmit. Érdeklőüdött mán azoktul,akik vóutak a vásárra, hogy nem látták-e az urát? Hát azok mondták, hogy az ökröt eladta,oszt egésszen az ompodi kocsmáig gyött velök, de ott azt mondta, hogy ü bemegy eggy kicsita kocsmába pihenni. Be is ment, de onnan mán semmi hir nincs rulla. Hogyne lenne gyászba,mikor azt beszélik, hogy az ompodi kocsmáros olyan ember, hogy akinél pénzt érez, hát aztleitati oszt megöli, hogy elvehesse a pézit. Biztosan az ű urát is az tette el láb alóul. De hátezt biztosan megtudja nem nyugszik meg addig, míg igazságot nem szóugáltat, míg ki nemkeresi igazát, oszt ha kell, elmegy még a királyhoz is. A beszélgetés után nyugovóura tértek, oszt korán reggel Mátyás király elindulttovább. Meg sem állt az ompodi kocsmáig. Ahogy megérkezett, bement, leült az asztalhoz,oszt italt rendelt. Iszogatott ott csendesen, oszt hallgatta, hogy mit beszélnek a kocsmábanlevőük.

Nemsokájra odahíjta magához a kocsmárost, hogy kifizesse amit elfogyasztott.Kivett a ruhájábul eggy zacskóut, de úgy bontotta ki, hogy a kocsmáros lássa mennyi péz vanbenne. Kivett osztán a zacskóubul eggy aranyat, oszt odaadta az italér. Mikor a kocsmáros meglátta a sok pézt, felcsillant a szeme, oszt elkezdett a vándorkörül járni, igen szives lett hozzá. Beszélgetni kezdett a vándorral, oszt beszélgetés közbenfelajánlotta, hogy van neki eggy külön szobája, hát ha el van fáradva, oszt pihenni akar,szivesen rendelkezésére bocsátja. A vándor kapott az alkalmon mer – ahogy mondta – igen fáradt, hát szeretnelepihenni eggy kicsit. A kocsmáros elment, hogy elkészitse a szobát, Mátyás király meg kiment azudvarra. Mikor kiment, a szóugállóu megszóulitotta, oszt mondta neki, hogy meneküljön el,mer a kocsmáros megöli a péziér, mint ahogy a mult héten is megölt eggy embert. Mátyásakkor lehúzta az ujjárul a gyürőüjét, oszt megkérdezte a szóugállóut, hogy elmenne-é akövesdi várba. De olyan gyorsan mennyen, amilyen gyorsan csak tud, oszt mongya meg akapitánynak, ha felmutatta a gyürőüt, hogy a gyürőü gazdája azt parancsolta, hogy azonnalgyüjjön eggy század lovas a kocsmához. A szóugállóu vállalkozott, hogy azonnal el is indul, hogy idejében érjen. Mikor aszóugállóu elment, Mátyás is bement vissza a szobába. A kocsmáros rögtön mellette termett,osztán mondta, hogy van neki igen jóu pályinkája, abbul igyon meg eggy pohárkávallegalább. Mátyás király elfogadta az italt, úgy, hogy eggy deci méreg se ártott meg neki. No, akkor elhozta a kocsmáros az italt, Mátyás király meg megitta. A zsidóu várta,hogy a méreg megöli, de hogy nem halt meg az italtul, hát kihuzott eggy nagy kést, osztnekiment Mátyás királynak, hogy igy öli meg. Testes, izmos ember vóut a kocsmáros. Mátyásúgy gondolta, hogy nem bir meg vele, hát elkezdett előütte körül-körül szaladni az asztalon.A kocsmáros meg mindenütt utánna. Igy ment ez mán vagy eggy óuráig, oszt Mátyás is kezdett elfáradni, mer akocsmáros mindég csak szoritotta, utánna meg utánna ment, a közelébe akart férkőüzni, hogymegölhesse. Eccercsak lúdobogás hallatszik, oszt az ajtóut mán be is lökték a katonák. Éppen