Karcsai Népélet Jó

HELYTÖRTÉNETI PUBLIKÁCIÓK III.

KARCSAI NÉPÉLET A karcsai általános iskola Erdélyi János honismereti szakkörének anyagából Szerkesztette: NAGY GÉZA - Kézirat -

Karcsa 1971Dr. Lektorálta Bodgál Ferenc muzeológus A borítókat és a rajzokatLipiczki ImrénéMegjelent a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tanács V. B. SátoraljaújhelyiJárási Hivatala, a Karcsa Községi Közös Tanács és a karcsai DózsaTermelőszövetkezet közös gondozásában.

Felelős kiadó: M a j o r o s L á s z l ó Készült a miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár sokszorosító üzemében 500 példányban A/5 formában. Műszaki vezető: S z a b ó S á n d o r Rot. eng. szám: 85/86/1972. MK. ELŐSZÓ Nem véletlen, hogy napjainkban egyre jobban terebélyesedik az a mozgalom, amely aszülőföld minél jobb, szélesebbkörű megismerést, a dolgozó nép hagyományainakmegbecsülését és megszerettetését szorgalmazza. A hazafiaság első érzése ugyanis magátólértetődően a szülőfölddel közvetlen társadalmi környezettel kapcsolatos élmények nyománvirul ki. A szülőföld, a szülőfalu hagyománya, története viszont szerves része az egész néptörténetének, hagyományainak. Egy kis része annak a területnek, amelynek mindendarabján a boldogabb jövő megvalósításáért dolgoznak. „ Ama magasztos érzelem, mely szerint szülő és lakóföldünkbecsülete és jóléte iránt buzgó részvéttel vagyunk – írja MajerIstván 1844-ben megjelent „Népneveléstan”-ában – hazafiságnak/patriotismusnak/ neveztetik. Már természetünknél fogva vonzódunk atyáink földjéhez,nem is engedjük bántani szülőföldünket, és pedig azért, mivel hazánkban vannak szülőink,véreink, atyáink fiai, rokonaink, barátaink; itt nyertünk első nevelésünket; itt töltöttünkéletünk legvidámabb, legkedvesebb emlékei korszakát, ifjuságunkat; itt nyugszanakmindazoknak csontjai, kiknek emléke nekünk kedves és szívemelő; itt vagyunk hon, pedigőseinkről ránkmaradt közmondás szerint: mindenütt jó, de legjobb otthon. Ezekért szeretiaz ember természeténél fogva szülőföldjét. ” Mostani eredményeinket úgy tudjuk igazán megbecsülni, úgy tudjuk igazán értékelni,ha ismerjük azt az utat, amelyen keresztül idáig eljutottunk. Éppen ezért meg kell

ismertetnünk a ma nemzedékével a múlt haladó hagyományait. S hogy ebben nem járunkrossz úton, azt bizonyitják Pártunk ideológiai irányelvei, mely szerint:„A szocialista hazafiság… kialakulásában bátran támaszkodhatunk a néptömeg mélyéngyökerező nemzeti érzésre, a szülőföld szeretetére, a nép történelmi harcainak éskultúrájának demokratikus hagyományaira is. „ Akkor tehát, amikor a szülőföldhöz, alakóhelyhez füződő szeretetet ápoljuk, nemcsak helyi jelentőségű dolgot művelünk, hanemolyan dolgot, amely társadalmi fejlődésünknek is egyik igen fontos tényezője. Ezeket a szempontokat szem előtt tartva alakítottuk meg általános iskolánkban 1963-ban a honismereti szakkört. A munka megindulásához nagy segítség volt, hogy a tanulókmindig lelkesen érdeklődnek a történelem iránt. Nem az iskolai értelemben vetttörténelemre, a tantárgyra gondolunk itt, hanem a tantárggyal összefüggő, szűkebbkörnyezetre, a falura, amelyről szívesen hallanak bármilyen történetet. Az óriási fejlődésekkorát éljük. A rohanó idő, a rohanó élettempó a felejtést is gyorsabbá teszi. S az időpusztulással fenyegeti a még meglévő tárgyi és szellemi értékeket. Még csak néhányévtized telt el a felszabadulás óta, s ma már gyermekeink számára történelem, érdekesmese, ami azelőtt véres valóság volt. Éppen ezért fontos a ma még megmenthető értékek,hagyományok összegyűjtése. A szülőföld szeretete tehát abban is megnyilvánul, hogy megmentjük a mának a múltértékeit, s ezzel saját jövőnkre is gondolunk. Tevékenységünk nem egyszerű időtöltés, nem alkalmai jellegű.Munkánk irányát az országos mozgalom határozza meg. Az országos irányító szerveknemcsak felhívással fordulnak az önkéntes gyűjtőkhöz, hanem útmutatást is adnak. Ezekaz útmutatások több évtized tapasztalatain alapulnak, figyelembe véve az önkéntes gyűjtőkeddigi eredményeit és kiszürve a hibákat. Éppen ezért használhatjuk az útmutatásokateredményesen, s az eddigi ösztönös gyűjtőmunkát most már szervezetté, egyöntetűvé téve,hogy az összegyűjtött anyag mondjon valamit a szakember számára is. Szakkörünk tagjai általános iskolás tanulók. Tőlük nem várhatunk olyan szinvonalumunkát, mint a középiskolásoktól, de igy is hasznos munkát végeznek, s ami a fődolog,

hogy örömmel és lelkesedéssel végzik ezt a munkát. Természetes, hogy nem mindenkiveszi ki egyformán a részét ebből a munkából. Vannak szorgalmasabbak és kevésbészorgalmasak, s többen az általános iskola befejezése után abba is hagyják ezt a munkát.Akik azonban középiskolába mennek, s olyan középiskolába, ahol ilyen irányútevékenység folyik, ott rendszerint tovább folytatják a gyűjtő és feldolgozó munkát ésrendszerint jó eredményeket érnek el. /Igaz, ez is egyik célunk, s utánpótlást is szeretnénkbiztosítani a középiskolai szakköröknek./ Szakkörünk 7 éves működése alatt még csak most tudtunk eljutni addig, hogygyűjtőmunkánkat szélesebb körben ismertethessük. Eddig erre a célra nem tudtunk anyagitámogatást szerezni, ezért az anyaggyűjtést végeztük. Igaz, több alkalommalközreműködtünk a faluról szóló tv és rádióműsorok elkészitésében. Igy 1963-ban is,amikor a Magyar Televizió „ Lámpafénynél ” cimmel műsort készített a faluban, s aszakköri tagok segítettek a szervezésben, a szereplők felkutatásában. Ugyanilyen szerepetkapott a szakkör 1965-ben is, amikor az Iskolatelevizió az 5. osztályos irodalom indulóműsorát „ Mesél a nép „ cimmel Karcsán készítette.Néprajzi pályázaton eddig egy alkalommal vettünk részt különböző okok miatt. 1960/70-ben a Magyar Rádió „ Haj regő rejtem…” címmel indított néprajzivetélkedőjén mi is ott voltunk a tizenkét általános iskolás szakkör között. A szakköri tagok által gyűjtött anyag közlésére is igyekeztünk lehetőséget teremteni.Ezáltal a gyüjtő és feldolgozó kedvet akartuk növelni. Ezért inditottuk meg 1969-benNapló címmel kéziratos újságunkat. Persze nem valami nagy vállalkozásról van itt szó,mert hiszen igen szerény keretek között működik a lapunk. Gépírással 5 példányban 20-30 oldal terjedelemben jelenik csak meg negyedévenként. A szerkesztést, a cikkek,dolgozatok kiválogatását, a fedőlap rajzolását, festését a tanulók végzik. Ennek ellenére avártnál sokkal nagyobb sikere lett. A gyűjtőmunkát eddig csak a falunkban végeztük. Csak most az 1970/71. évbengondoltunk arra, hogy gyűjtőterületünkbe soroljuk a szomszédos Karos községet is. Innen

felsőtagozatos tanulók 1963-tól a mi iskolánkba járnak, s ezek közül a tanulók közülnéhányan az utóbbi időben a szakköri munkában is résztvesznek. Gyűjtőmunkánkat mindig kisebb csoportokban végezzük, s egy-egy témakörben többadatközlő kikérdezésre is sor körül. A feladatokat, a témákat az év első szakkörifoglalkozásán ismerik meg a tanulók. A témák között vannak olyanok, melyek mindenszakköri tag számára kötelezőek, de emellett minden tag szabadon választ egy-egy témát,amelyet azután maga dolgoz fel. A kötelező témák között szerepel a mondák, történetek,anekdoták, balladák, népdalok és gyermekjátékok gyűjtése.Ezt mindenkinek végeznie kell, fel kell kutatni az adatközlőket. E mellett foglalkoznakévenként egy-egy témával egyénileg is. A gyűjtött anyag feldolgozása a szakköri foglalkozásokon történik. Itt kapnak a tagokesetleges kérdéseinkre választ és útbaigazitást, ha a gyűjtésben, feldolgozásbanmegakadtak, vagy valamilyen problémájuk van. Ezenkívül az új tagok számára agyűjtésre, feldolgozásra, a tárgygyűjtésre vonatkozó ismereteket is adnunk kell, hiszenminden évben kerülnek új tagok a szakkörbe az eltávozó tanulók helyett. Munkánkban egyetlen célt tüztünk magunk elé: megismerni népünket, falunk,vidékünk lakóit, hagyományaikat. szemünk előtt Katona Lajos 1875-ben mondott szavailebegtek: „ Mi még távol vagyunk attól, hogy hazánkat és lakóit tüzetesen ismernők.Pedig megköveteli tőlünk az emberi tudomány. „ Ezt a célt akartuk megközeliteni, és ez ha már csak egy kicsit is sikerült, ha másoknálegy kicsit jobban megismertük őseinket, hagyományaikat, ha néphagyományainkat nemolyan szemmel nézzük, mint elavult, felejtésre való lim-lomokat, már eredményes volt amunkánk. Hisszük azt, hogy szakköri tagjainknál – régieknél és a mostaniaknál egyaránt – nemdivat lesz a néphagyományok értékeinek megbecsülése. Érzékenyebben észreveszik majdmásoknál azokat az apróbb-nagyobb emlékeket, amelyek egy közösség múltjátdokumentálják, se nem fogják engedni, hogy a mélyszántás, árokásás közben találtkülönböző tárgyakat megsemmisítsék.

Megtanulják, hogy a múlt haladó hagyományaira támaszkodva kell napjainkat építeniés a jövőnket formálni. S ezeknek az ismereteknek a birtokában jelen eredményeinket,erőfeszítéseinket jobban értékelik majd. Először jelentkezik honismereti szakkörünk e kiadvánnyal. S amikor a kedves olvasókezébe veszi e könyvet, tartsa szem előtt, hogy nem gyakorlott, tudós emberek készítettékaz itt található dolgozatokat, hanem általános iskolás, 12 – 14 év közötti tanulók, akiktanulmányaik mellett jobban meg akarják ismerni ősei életét, életének örömökben éskeserves munkában eltelt mozzanatait. Munkájukat az ismeretszerzés utáni vágy és agyűjtőszenvedély vezette. Szeretnék, ha jelen munkánkkal buzdítást adhatnánk a még ezután születő és a márműködő szakköröknek. S boldogok lennénk, ha e kiadványunkban közölt dolgozatokkaltehetnénk valamint „ a köz asztalára is „, és használható adatokat közölnénk anéprajztudomány számára is. Végezetül szeretnénk köszönetet mondani a sátoraljaújhelyi Járási Tanács VB.Művelődésügyi Osztályának, a Karcsai Tanács Végrehajtóbizottságának, a Karcsai DózsaTermelőszövetkezet Vezetőségének az anyagi támogatásért, amely lehetővé tette e kötetmegjelenését. Karcsa, 1971. március hó. Nagy Géza szakkörvezető tanár

Nagy Géza: KARCSA TÖRTÉNETÉNEK RÖVID ÁTTEKINTÉSEHa valaki Karcsát választja úticéljául, elég körülményesen közelítheti meg még most is. Alegközelebbi vasutállomás, mint Sátoraljaújhely is, 18 km-re, Sárospatak pedig 20 km-revan tőle. Innen azután már autóbusszal lehet elérni, mert a Bodrogköz közepén fekszik azemlített két helytől keletre. Az autóbuszközlekedés megindulás előtt pedig / 1949-benindult az első autóbuszjárat / csak szekérrel vagy gyalogosan közelíthették meg. Ez eléggémegnehezítette az érintkezést a világgal, s talán ezzel magyarázható, hogy hagyományaitjól megőrizte szinte napjainkig. A község a Bodrogköz legrégebbi településeinek egyike. Már a honfoglalás idején lakottterület, és olyan zárt, hogy a későbbi századokon is nyugalmas hely, nem kell tartani sema tatár, sem a török csapatok garázdálkodásaitól. Szinte megközelíthetetlen terület voltegészen az 1800-as évek közepéig. Csak az indulhatott neki a Bodrogköznek, aki ismertea mocsárt, a nádast, mert végeláthatatlan mocsár és nádas borította az egész vidéket. A latinforrások is szívesen nevezgették ezt a területet hol „ insula ”-nak, hol „ Mesopotamia ”-nak. Találó ez az elnevezés, hisz a nagy folyók áradásai régente évenként kétszer ismegfutották lapályait, de még a szabályozás után is jókora földterület került víz alá mindenévben. A múlt század közepén még jelentős folyók a Karcsa és a Karcsába ömlő Tice. Hatalmasnyíltvizű tavak: Nagytó, Aranytó, Pallagcsa. Körülöttük végeláthatatlan nádasok ésmocsári tölgyerdők sorakoztak, amelyek mindenki számára szabad használatra kináltákmagukat. A Karcsát körülvevő mocsár miatt nem sok hely adódott a földművelésre. A víznemjártagerindeken, homokokon lehetett csak vetegetni, földet művelni, nem csoda hát, hogykenyérnek nem voltak bűvében sohasem, hogy kenyér csak ünnepeken került az asztalra.Még ezt a kenyeret is csak kukoricaliszttel keverve lehetett elkészíteni, mert agabonafélékből sohasem volt elég. Inkább pépes ételeket, kövön sült lepényféléketfogyasztottak, nem egyszer pedig a „ főtt hallal ették a sült halat. ” Nagy jelentősége volt

az állattartásnak, mivel a láp és a rét igen jó legelőt biztosított. Megélhetési forrás volt mégezen kivül a halászat, vadászat, méhészkedés, a réti gyűjtögetés. Hogy a falu honfoglalásköri település, azt bizonyítják azok a leletek, amelyek eddignapvilágra kerültek, valamint a 12. században épült temploma is. A 13. században mároklevelek is emlegetik a falut. /1/ A következő századokban is hol gyér, hol sürű feljegyzések bizonyítják, hogy a faluhosszabb ideig nem volt puszta. /2/ A 18. században apró, kicsi falu, nyolc és háromnegyedtelkes jobbágybirtokra csak181,5 holdra terjed a közel 7500 holdas határban. Mindezt 21 család – 14 féltelkes és 7negyedtelkes jobbágy – művelte. /3/ A század végén az uradalmi földekkel együtt is csak 277 hold a vetett terület. /4/ Ekkorindítja meg a helyi gróf Sennyey és a Pácinban lakó báró Sennyey allodiális birtokánakkialakítását. A falu határa ugyanis e két földesúr tulajtulajdonában volt. Bár a jobbágyok apácini földesúrhoz tartoztak, de a pácini földesúré csak a határ keleti része volt,mig a nyugati rész a Bélyben élő gróf Sennyey tulajdonába került. 1860-ban indul meg a mocsár lecsapolása, termővé tétele. A karcsaiak igen nagy harcotvívnak a földért, a legelőkért, a nádasokért. De mit tehetnek az urak, az erőszak ellen? Azúj, lecsapolt területet nem a falu kapta meg, hanem fondorlatos módon az uraknak maradt.A nádas és a falu határának nagyrészét kitevő mocsár ugyanis a falué volt. Amikor azonbana lecsapolást megkezdik, a földesúr felajánlja a jobbágyoknak, hogy az addig használtjobbágytelkeket és házhelyeket átengedi a falunak megváltás nélkül, ha a falu lemond amocsárról a földesúr javára. Még azt is megigérte a földesúr, hogy ezután is használhatjákaz erdőt és halászhatnak is. Természetes, hogy örömmel lemondtak a gazdálkodásraalkalmatlan területről, mert ők nem tudták azt, hogy a mocsár, a nádas rövidesen a legjobbtermőföld lesz. Igy a falu megkapta a kiélt dombhátakat, amelyeken hiába túrták a földet,a kimerült földek nem hálálták meg a fáradságos munkát. Ekkor szállt a faluban szájról-szájra ez a nóta: Búsulnak a szegények,

Mérnek az indzsellérek. Már az urak a határt, Egészen elfoglalták. Karcsán 1860-ban történik meg a kommasztáció. A földesúr ekkor engedi át az addigijobbágytelekként használt földet a falunak, illetve a faluban élő jobbágyoknak. Ebben azidőben alakulnak ki az uradalmi majorok, vagy ahogyan itt nevezik, a tanyák. Öt tanyaalakul ki. Az első és legrégebbi az öt közül a B e c s k e d . Ez a tanya a falutólészaknyugatra alig párkilométernyire fekszik. A 15. században még falu volt. Egy korabelifeljegyzés szerint: „ Bechud 1461-ben még helység ”possesio”, 1479-ben már puszta „praedium ”, Karcsa község északi tőszomszédságában.” /5/ Ez a tanya volt a Bélyben lakóSennyey grófok birtokának a központja.A N y i r t a n y a a falutól délre, mintegy 3 km-re terül el. Ez is a Sennyey grófoké volt. Ekét tanyán a cselédség nagyrésze még ma is ott lakik, de már nem a cselédlakásokban,hanem korszerű házakat építettek maguknak.A F á b i á n t a n y a a falutól nyugatra, mintegy 4 km-re feküdt. Ez is a Sennyey grófoktulajdona volt. Ma már csak a helye van meg. Lakói 1945 után lebontották az itt lévőházakat és Karcsán, illetve Karos községben építettek házat maguknak. A Pácinban lakó Sennyey bárók egyik tanyája a falu mellett épült B i h a r o m t a n y avolt. Ez sincs már meg. Helyén a Dózsa Termelőszövetkezet központi majorja épült fel.M i k l ó s f ö l d vagy ahogy régebben nevezték: G ó r ó s a másik tanyája volt a báróSennyeyeknek. Ez a falutól délre, 6 km-re, járhatatlan sártengerben, mindig alegnyomorúságosabb tanyának számított. Ide kerülni béresnek vagy hónapos cselédnekmár az igen mélyre kerülés jele volt még a cselédemberek szemében is. Ezeken a tanyákon mintegy 200 – 250 cselédcsalád élt a felszabadulás előtt. A falu népe a mocsarak lecsapolása után nemcsak föld nélkülmaradt, hanem elvesztette az addigi életét jelentő lápot, rétet, nádast is. A szabadhatárhasználat helyett most már a nagybirtok fojtogató ölelésébe került. Nem lehetettterjeszkedni, nem lehetett kitörni ebből a szinte halálos ölelésből. A 19. század végére

növekszik a lakosság száma, ami még nagyobb nyomorúságot hoz magával. Hat-nyolccsalád szorongott a faluban a szűkös udvarokon. Ez a zsúfoltság azután melegágya lettmindenféle betegségnek. A szegénység, a nyomor állandó társa lett minden családnak, eztanyázik minden udvaron. A falusiak lakáshelyzete rosszabb még a gazdasági cselédeklakáshelyzeténél is. Nem ritka az olyan család, ahol három nemzedék lakik egyetlenszobának nevezett valamiben. „ Közegészségi ügyeink azonban ázsiai állapotban vannak, aminek oka a kényszerítőszükség miatti túlzsúfolt lakások, udvarok és kertek. A járványos betegségek ugyszólván kibérelték a községet, a himlő, skarlát a gyermekekszámát minden évben, de különösen 1869-ban igen megdézsmálta. Vagyonkájuk is nagykárt szenved a majd minden évben, de a harmadikban elmaradhatatlan aprómarhavész, s ezévben nagymértékben fellépett sertésvész miatt is, pedig a mai napon már oly nagyramentállami és községi terhek elviselésére minden csekély bevételre szükség volna. Nagy ésnehéz gond és aggodalom között élik le már mai időben napjaikat. ” /6/ A nyomor, az embertelen életkörülmény a század végére elemi erővel kitörő földosztómozgalommá vált. A Bodrogközbe vezényelt nagyszámu csendőrség és két ezredkatonaság fojtotta el a már-már mindent elsöprő megmozdulást. Utána börtön és haláloscsend az egész vidéken. Két út között választhattak a karcsaiak is. Vagy beállnak szolgálni az urasághoz, vagykivándorolnak Amerikába. Karcsát 1898-ig egyetlen ember sem hagyta el, de ezután az1930-as évekig minden évben felhangzott a falu v égén a búcsúnóta: Isten veled karcsai föld, Lehetel már felőlem zöld. Begyepesedik az utca, Míg én végigmegyek rajta. Megsiratták azokat, akik elszánták magukat a hosszú útra, de nem tartóztatták őket, mertminek maradtak volna itthon? Nem várhattak semmi jót, azok akik itthon maradtak.Örültek, ha családjuknak a szűkös élelmet megtudták szerezni, hogy a család ne éhezzen.

Hiába lett volna munkabíró ember a családban, aki elmehetett volna dolgozni, de erre nemvolt lehetőség, mert a nagybirtokra nem kellett olyan ember, aki nem is olyan régen mégarról álmodott, hogy a maga gazdájaként fog dolgozni a saját földjén. A falu népének sorsa nem javul a későbbiek során sem, hanem inkább rosszabbodik.Igaz ugyan, hogy már a nagybirtokon is lehetett dolgozni aratás idején, mert a háborúskészülődés következtében szükség volt a munkásra. Most már kepén lehetett keresni pármázsa terményt, de az is csak éhhaláltól mentette meg a családot. A világháború és az utána következő időszak is csak a roszszabb életet hozza a falunak.A háborúba elvitték az embereket. Itthon az asszonyokra, meg a gyermekekre maradt amezei munka végzése. Még ez is elviselhető lett volna valamennyire, de a keservesmunkával betakarított termés nem maradhatott azé, aki dolgozott érte, hanem jöttek arekvirálók és elvitték a kenyérnekvalót. Éppen ez, és az is, hogy az emberek a háborúbanszenvednek, az elkeseredést a végsőkig fokozza. Valamelyest változik a helyzet 1918 után, az őszirózsás forradalom és a megalakulóTanácsköztársaság idején. Ez a változás nem olyan nagymértékű, mint ahogy az várhatóvolna. Ennek az okát többféleképpen lehet magyarázni. Egyrészt még frissen élt bennünka két évtizeddel azelőtt történt mozgolódás emléke és annak következményei. Féltek attól,hogy megint az lesz a sorsunk, ami azelőtt volt. A másik ok pedig az volt, hogy a környezőnagybirtokokon egyenesen szocialista szövetkezetek alakulta, melyek tagságát az ott élőcselédség alkotta. Ellentét támadt a faluban élők és a tanyákon élő cselédség között. afalusiak földet követeltek maguknak, ők mindenáron földosztást akartak, míg a voltcselédség ragaszkodott ahhoz a földhöz, amelyen eddig dolgozott és hallani sem akart arról,hogy földet adjanak a falusiaknak. Változik azonban akkor a helyzet, amikor a frontokrólés a hadifogságból hazatérnek a katonák. Megindul a faluban is a szervezkedés. Megalakula direktórium. A direktórium tagjai megpróbálkoznak a földosztással is. Első lépéskéntfölleltározzák a környező tanyák gazdasági felszerelését és állatállományát is, mert addigezt nem végezte el senki. A nagybirtok területéből kihasítanak a falu számára is földet, amitkésőbb fel akarnak osztani, azonban a földosztásra a helyzet romlása miatt már nemkerülhet sor.

A Tanácsköztársaság honvédő harcai idején sokan lesznek vöröskatonák is a faluból, debelőlük csak kevesen tartottak ki végig. Többen az északi hadjárat befejezése, illetve avisszavonulás után kedvüket vesztik és hazatérnek. A bukás után újra sötét napok következtek a falu népére. Újra fojtogatja őket abizonytalanság, a munkalehetőség hiánya. A földosztás itt is olyan, mint másutt azországban. A hatalomra kerülő uralkodóosztály csak immel-ámmal elégíti ki a parasztságföldosztásra irányuló törekvéseit, illetve követeléseit. Itt is adnak 1-2 hold földet azoknak,akiknek egyáltalán nem volt földjük, vagy csak 1-2 hold földdel rendelkeztek. ezek az „igényelt ” földnek nem oldották meg a gazdasági és szociális helyzetet, de azelégedetlenséget bizonyos mértékig leszerelték. Az évszázadokon át húzódó problémákra a második világháború utáni helyzet hozottmegoldást. Addig csak harc volt a kenyérért, a megélhetésért. A Horthy-rendszer két és félévtizedes uralma sok mindent belesúlykolt a karcsai emberbe, sok mindent el akart velefelejttetni, de amit mindenképpen akartak, a föld visszaszerzésének vágyát kiülni, az nemsikerült. És 1945-ben végleg eldőlt a nagy per. A karcsaiak – a falusiak és cselédek egyaránt –megkapták a földet. Közel 5000 hold földet osztottak ki. Igen nehéz körülmények között,jórészt fölszerelés nélkül kezdte meg a harcot a nép most már nem a földért, hanem afölddel. 1949-ben egy kis csoport a közös gazdálkodást választotta és megalakította azazóta is működő Dózsa Termelőszövetkezetet. 1959-ben Karcsa termelőszövetkezetiközség lett. Jelenleg az 1949-ben megalakult Dózsa Termelőszövetkezet tömöríti magábaa falu lakosságát. A falu jóléte soha nem remélt lépésekkel jutott előre. Megnyilvánul ez többek között alakásépítésben is. 1945-től több házat építettek a községben, mint amennyi addig az egészfaluban volt. Ezek a házak nagyrészt saját erőből épültek. A meglévő házakat is felujították,s ma nem sok házat lehet találni a faluban olyat, amelynek földes lenne a padlója. Van aközségnek művelődési otthona, orvosi rendelője orvoslakással együtt, egészségháza,napközi otthona, óvodája. A középületek mind a felszabadulás után épültek. Afelszabadulás óta eltelt időszakban többet fejlődött a falu, mint a felszabadulás előtti

időszak 100 esztendeje alatt. Öltözködésben sincs különbség ma már a falusi és városiember között. Rádió minden családban van, néhol még több is, újság minden családnak jár.Minden második családnak televiziója van. Nagyapáink egész életükben azért küzdöttek, vállalták még a legnehezebb munkát is,hogy kenyér legyen az asztalukon, hogy a családjuk ne éhezzen. S azóta egészen más lettaz élet. Amiért harcoltak annakidején, az ma már kézzelfogható valóság lett. Az életegészen más, mint régen volt, és ezt annak is köszönhetik az utódok, hogy mindig voltak,akik nem vesztették el a hitüket, hogy biztak abban, hogy előbb-utóbbmajd csak siker koronázza fáradozásukat. S ez a fáradozás meghozta a maga gyümölcsét, és ma már mindenki szabadon, boldogan,jólétben élhet, nem kell senkinek nélkülöznie. Jegyzet1. 1214 Karacha appelantur. Akk. 19:205. Karacha, Karasahel, Karazahel, Karucha. Ortvay T.: Magyarország régi vízrajza a 13. szd. végéig. 404. Bp. 1882.2. Karacha /1443: Dl. 13 719: Dl 15 374/. Felében tokaj várához tartozott. Csánki D.:Magyarország történeti földrajza a Hunyadiak korában. 1:351. Bp. 1890.3. Karcsa Helységének Urbarioma 1774. Állami Levéltár Saujhely. Loc. 68. Nr. 3.4. Akk. 8:103.5. Adalékok Zemplén vmegye történetéhez. 1900. 71. old.6. A karcsai ref. egyház jkönyve 1819-1900. 97. 1.

BÖLCSŐTŐL A KOPORSÓIG Az alábbi dolgozatokban szülőfalunk lakodalmi, keresztelői és temetési szokásairólszeretnénk beszámolni. Úgy szeretnénk ezeket a szokásokat bemutatni, ahogy az régen mégélt a faluban. Ma már a szokások nagyrésze feledésbe merült, illetve nem gyakorolják.NOVÁK IRÉN LAKODLAMI SZOKÁSOK A lakodalom falunkban mindig nagy eseménynek számított. Nem csak azért, mert apárválasztás mindig fontos lépés volt, hiszen a fiatal ekkor lépett át a felnőtt embereksorába. A fiatal, úgy lehet, még nem is gondolt a házasságra, mikor a szülőt máreldöntötték, hogy kihez adják a lányukat, vagy kit választottak fiuknak. Szerelmi házasság nem nagyon volt általános a faluban. Minden szülő, de maguk afiatalok is arra törekedte, hogy legyen, ha nem is a házasság után, de később a fiataloknakvalamijük. Éppen ezért tartották itt is ezt a mondást, hogy „ suba a subához, guba a gubához”, azután azt is mondták: „ megleli a zsák a fótját, ecetes kanta a dugóját. ” A falu sohasem tartozott a gazdag falvak közé. Itt már „ nagygazdának ” számított az azember, akinek 10 vagy ennél valamivel több magyar hold földje volt, viszont nem voltolyansem a faluban, akinek 1 – 2 hold földecskéje és egy házacskája ne lett volna. A tízholdon felülieknél a párválasztás csak saját vagyoni állapotuknak megfelelőentörtént, míg a tíz holdon aluliaknál már nem volt ilyen merev határvonal, hanem itt márnem annyira a földterület nagyságát nézték a házasulandóknál, hanem a dolgosságot,takarékosságot, a viselkedést. A faluban lakók azonban vagyoni helyzetre való tekintet nélkül lenézték azokat, akik afalut körülvevő nagybirtokra kerültek gazdasági cselédnek. A lesüllyedésnek, azelszegényedésnek ez volt a végső foka. Ha valaki elszegődött a faluból cselédnek a tanyára,azzal nem tartották többé a kapcsolatot a falusiak, vagy ha igen, akkor az nagyon lenéző

volt. Még a rokonsága is igy volt vele. Nem is történt a faluban olyan eset, hogy tanyárólhoztak volna lányt férjhez falusi családhoz, vagy falusi lány tanyasi fiúhoz ment volnaférjhez. Még a legszegényebbek is nagyobbra, többre tartották magukat, mint a gazdaságicselédek. Ezért emlegették gyakran azt a történetet, hogy a koldusházaspár veszekedésealkalmával az asszony azt mondta a veszekedés hevében a férjének: „ Te, inkább egy utósóbéreshez mentem vóna, mint tehozzád!” Ez is mutatja, hogy mennyire lenézték a tanyasi embereket, hogy mennyire féltek attóla faluban, hogy olyan szegénységbe jussanak, hogy a tanyára kerüljenek. 1. Előzmények A fiúk és a lányok között a szeretőcskézés sokszor már az iskolában kezdődött. Itt mégaz érzelmek döntöttek a párválasztásban, de ezekből a szeretőkből legtöbbször nem lettekházasok, hacsak nem egyezett meg a vagyoni állapotuk. Ha nem ilyen volt a választás,akkor a szülők közbeavatkoztak amikor megtudták a dolgot, és eltíltották egymástól afiatalokat. A lányokhoz járás tulajdonképpen csak a házasság előtt történt közvetlenül. Amig a fiúle nem szolgálta a katonaidejét, nem házasodhatott meg. A lányt sem adták férjheztizennyolc éves koráig. Igen ritka eset volt az régebben, hogy tizennyolc évtől fiatalabbkorban férjhez ment a lány. Ennek az is oka volt, hogy a lánynak 18 éves koráig el kellettkésziteni azokat a dolgokat, amit férjhezmenetelkor a vőlegény, illetve a férje házhoz vitt,a „ staférungot ”. Ez pedig csak ruhaneműben is igen tekintélyes mennyiséget tett ki ésmindent házivászonból kellett lekészíteni. / Lepedőket, abroszokat, kendőket stb. / Enneklegtöbbjét a lány készítette el, csak a fonásban, szövésben segítettek a család nőtagjai, de avarrás, a kézimunkázás már a lány dolga volt. / pl. abroszt 6-12 darabot kellett készíteni alánynak, a lakodalmi kendőből pedig annyit, ahány vendéget szándékoztak hívni alakodalomba. / Ez a munka nem kis időt vett igénybe, de csak késő ősztől kora tavaszigfoglalkozhattak ilyen munkával, mert később már szüksége volt minden családtagmunkájára a mezőgazdasági munkában.

A lányoknál, mint az előbb is mondtam a 18 éves kor volt a férjhezmenés alsó korhatára.18 éves korban lett a lány nagylány, és a nagylányság 23-24 éves koráig tartott. Ha ez alattaz idő alatt nem ment férjhez, ezután már vénlánynak számított. A vénlánynak elég sanyarú helyzete volt a családba, mert ő volt a mindenes, ő végezteaz asszonynép között a leg ehezebb munkákat, ő dajkálta annak a testvérének a gyermekét,akivel a családban maradt. Egyszóval valósággal szolgáló volt. Éppen ezért nem igenválogatott az a lány, aki elérte a 25. esztendőt, hanem igyekezett férjhezmenni bárkihez,hogy megszabaduljon megalázó helyzetéből. Legtöbbször özvegyemberhez mentekfeleségül azok, akik vénlánysorba kerülte. A vénlány inkább már az asszonyok közé számítódott. Barátnői nem voltak, a lányruhátnem hordhatta, hanem sötétebb szinű ruhába járt. A haját kontyba rakta. Más a helyzet a legényeknél. Itt csak a katonaidő letöltése után számítottházasulandónak. Régen akkor lépett a fiú a legények sorjába, amikor sor alá került, vagyis20 éves korában. Addig suhanc, suhadér volt csak a neve. Az agglegénység, illetve a„ vénlegénység ” a 30 éves kor elérése után kezdődött. A családban jobban megbecsültékazt a legényt, aki 30 éves koráig nem nősült meg, egyszóval könnyebb volt a helyzete, minta vénlánynak, de a faluban a közvélemény nem tartotta egészséges embernek az ilyen fiút,hanem azt tarttották róla, hogy valami baja van, azért nem mert eddig megnősülni. Vénlegény igen ritka volt a faluban, mert egyrészt nem akart a család kiszolgáltatottjalenni élete végéig, másrészt pedig gondoskodtak róla az asszonyok, hogy „ komendáljanakhozzá valakit. ” Az egyik adatközlő erről igy vélekedett: „ Arra a legényre, aki mán betöltötte a 30.esztendőt, oszt még mindég nem házasodott meg, hát adót kéne vetni, mer minek él avilágban olyan vénlegény. Amelyik jány meg vénjánynak marad, a mán becstelen, merodavan az ékessége, elvirágzott, mint a virág. ” A házasságban szükségesnek tartották a gyermeket, sőt a több gyermeket a felszabaduláselőtt. A felszabadulás után változott a helyzet. Most már itt is csak 1-2 gyermek a divat,senki nem akar többet. Akinek pedig egy sincs, azt elítélik, mert meddő. ” Kell a pulya,

mer a szülő arra élt-halt, hogy a gyermekének szerezzen, oszt legyen kinek öregségéregondjátviselni. Akinek egy gyermeke vót, az olyan vót, mintha egyse lenne. Akinek meg nem vótgyermeke az bánkódott, oszt orvoshoz ment végette. Most meg mán úgy vannak vele, hogynem azér mennek orvoshoz, hogy legyen, hanem inkább azér, hogy ne legyen. Pedig milyennagy bűn az, ha valaki a magzatját nem hozi a világra. ” A megesett lány helyzete igen nehéz volt a faluban, az egész családjára nézve igen nagyszégyen volt. Ha tudta azt a lány, hogy a fiú nem fogja elvenni, akkor inkább elemésztettemagát, mert tudta, hogy valóságos kiközítés vár rá. Igaz, ritkán fordult elő, hogy a megesettlányt el ne vette volna az a fiú, akitől megesett, mert úgy a falu közvéleménye, íratlanerkölcsi szokásai és maga a családja is valósággal kényszerítette erre. „ Ha kitakartad, akkortakar is be! A szégyent vedd le rulla!”- mondták a fiúnak, ha a lányt tisztességesnekismerték addig, illetve a fiú szeretője volt hosszabb ideig. Érdekes azonban, hogy aközvélemény nem a fiú tarotta hibásnak. Az volt az általános vélemény, hogy a lány voltgyenge. Ahogy mondták: „ A fijunak ha leesik a kalapja a porba felveszi, megtörüli, osztmehet tovább, de ha egy jánynak a pártjára leesett a fejérül, akkor oda van minden ékessége,oszt azt mán nem lehet tisztán visszatenni oda.” A fiatalok között az ismerkedés, az összemelegedés a falu társas összejöveteleintörténhetett meg. Ilyen társas összejövetelek voltak a fonó, a tollfosztás télen, atáncmulatsá-gok minden időben és az esetleges társas munkaalkalmak. Fonó több is volt a faluban, illetve annyi, ahány csapat lány volt. Egy-egy csapatba azegyidős és főleg a falu egy részén lakó lányok tartoztak. Minden csapata lánynak megvolta maga fiúcsapata. Ezeknek a fiúknak ott volt a helyük a fonóban minden este. Ha másfiúcsapat ment be a fonóba, ezek nem ülhettek le a lányok mell, mert már a lányokfiúcsapata ott elfoglalta a helyet, ott már minden fiú a választottja mellett ült. Persze eznem jelentette azt, hogy a fiúk egész este csak egy helyen voltak, hanem voltak olyanok is,akik egy este a falu minden fonóházát bejárták.

A faluban házasság esetén nem volt külön határ a falurészek között. Nem a lakás, illetvea falurész szabta meg, hogy ki kit vegyen el feleségül, hanem a vagyon volt a döntő. Ettőlfüggetlenül azonban a felszabadulás előtt a faluban gyakran történtek véres verekedések azoka mindig egy volt. Nem akarták engedni az egyik falurész legényei, hogy az őkörnyékükre járjon máshonnan a legény a lányhoz. A szomszéd falvakból is hoztak menyecskét ide, innen is vittek a szomszéd falvakba,bár ez nem volt általános. Ezzel kapcsolatban van egy mondás: „ Ha tudol venni a falubanszalmát, ne menj más faluba szénáért! ” A lány szüleinek a lakására csak az a legény járt, aki már biztos udvarlója volt a lánynak,hacsak nem olyan ház volt, ahol máskor is összejöttek a fiatalok. Ez is csak a katonaidőletöltése után, illetve a sorozás után következett csak be. Addig a fiu a lánnyal csak akapuba beszélhetett. Régen a fiú úgy tudta meg, hogy kedves e a szülők előtt az, hogy lányuknak udvaroljon,illetve hozzá fogják-e adni lányukat, hogy elment a lányos házhoz. Az első este vittemagával a gubáját is. Amikor elindult hazafelé, akkor a lányos háznál felejtette a gubát. Haszívesen látták, akkor a következő alkalommal, amikor visszament a gubáért, hát benttalálta meg a gubát a házban. Ha nem szivesen látták, illetve nem akarták, hogy a lányukhozjárjon, akkor a gubát kiakasztották napszállat után az udvaron levő köcsögfára. A legényekkor már be sem ment a házba, hanem csak a gubáját vitte el az udvarról. Az első alkalommal a legény két-három cimborájával ment a lányos házhoz. A cimboráknem voltak ott hosszú ideig, hanem hamar elköszöntek és elmentek, míg a legény 9 óráigmaradt. Addig beszélgetett a család tagjaival. A legény helye a lány mellett volt a ládán.Amikor elérkezett a lefekvés ideje, a legény elköszönt a háziaktól és elindult. A leánykikísérte az ajtóba. Ott beszélgettek még egy kis ideig; majd a legény elköszönt a leánytól. A lány kikísérte a legényt akkor is, ha nem látták a fiút szívesen, mint udvarlót, deilyenkor még valaki kiment velük a családból, hogy a két fiatal ne lehessen egyedül. Perszea harmadik kikísérése nem kimondottan azt a célt szolgálta, hogy nem valamilyen ürüggyelment ki a harmadik.

Persze ez már csak történik meg, mert már a fiú jövetele előtt eldöntötték a családba,hogy hozzáadják-e a lányukat a fiúhoz. Ha szegény volt az egyik fél, akkor nemjutott el a két fiatal odáig, hogy a házhoz járásra kerülhessen a sor. A szabad párválasztás ritka volt a faluban. Bár előfordult az is – és nem is ritkán -, hogykét fiatal megismerkedett egymással, szerették is egymást és a végén csakösszeházasodhattak, de az ilyen esetek csak akkor történhettek meg, ha a várható vagyonmegegyezett, már ami az örökhagyók halála után a fiatalokra vár. Ha nem igy lett volna, akkor összeröffent a rokonság, megindult a pletyka, hogy ez eztmondta, az meg azt mondta. Egyszóval a szülők nyakára addig járták, mig el nem tört a kétfiatal által összekovácsolt szerelem. Falunkban a rokonságnak sokkal nagyobb szerepe volt a házasság összehozásában, vagyéppenséggel a széttörésben, mint a szülőknek. Hiszen a szülő szerette a gyermekét. Nemakart neki rosszat soha. Legtöbb családban az anyának volt nagyobb szerepe és szava. Haa fiataloknak – akár a fiúnak, akár a lánynak – sikerült megnyernie anyját elhatározásához,még csak félig volt kész a dolog. A rokonság jóváhagyása, beleegyezése nélkül nem értsemmit az egész, mert ha a rokonság nem egyezett volna bele, akkor addig ment volna aduruzsolás a szülők fülébe, míg el nem választották volna a fiatalokat egymástól. Ha pedigennek ellenére, a szülők beleegyezése nélkül jött létre a házasság, akkor a fiatalok teljesenmagukra maradtak, s a rokonságra – legalábbis egy ideig – nem számíthattak. 2. A házasságkötés előkészítése Mivel a házasság nagyjából a lány és a fiú szüleinek, rokonságának az akaratával ésközreműködésével jön létre, nincs szükség közvetítőre a házasság előkészítésében. nemmindig van azonban így. „ Azt a jányt is, akit nem nagyon kapnak a fijuk, a szülei férjhezakarik adni. Azt mán komendálni kell.” Ez úgy történik, hogy a lány szülei megbiznak valakit, a legtöbbször egy jóbeszédűöregasszonyt a hozzátartozók, a rokonság közül, hogy a kiszemelt legénynek, illetve azokszüleinek és a rokonságának komendálja el a lányt. Van úgy is, hogy a lány akar valamelyik

fiúhoz hozzámenni, ezért elmegy egy javasasszony hírében álló vénasszonyhoz, hogyrontsa hozzá azt a legényt, amelyiket ő kiszemelte magának, hogy az őt szeresse, hogy aző utána menjen. Akkor azután a vénasszony legtöbbször vállalja, hogy készít valamilyenvarázsszert a lánynak, ha az megfizeti az árát. Az idősebbek szerint igen sok fiút megrontották régen. A rontás azután úgy sikerült,hogy a fiút nem tudták sehogy sem eltéríteni attól a lánytól, akihez járt. „ Vagy megétettéka fijut, vagy másképpen rontották meg. ” A rontások között első helyen szerepelt az a mód,hogy a fiutól a lány titokban elvett valamilyen alsó ruhadarabjából egy darabot /legtöbbször gatyamadzagdarabot /, és otthon eltette. Másik ilyen mód volt, hogy lányszőrszálát bevarrták titokban a legény gatyakorcába. Megétetésnél a lány szőrszálátbelesütötték a süteménybe és megetették a fiúval. Lánynézőbe csak másik faluba mentek a faluból. Itthon nem lett volna semmi értelme,mert a faluban mindenki ismert mindenkit. Ha másik faluba udvarolt a fiú, akkor az apjakelt utra a fiú keresztapjával, vagy egy másik közeli rokonával, hogy megnézzék a lányt.Valamilyen ürüggyel bekopogtattak ahhoz a házhoz, ahol a lány lakott. Vagy jószágot /tehenet, lovat, malacot / kerestek, mintha venni akarnának, vagy valamilyen más ürügyettaláltak ki, és ezzel az ürüggyel azután szétnéztek a portán, megnézték a lányt is, ha azéppen otthon volt. Ha a lánynézőknek és ezeken keresztül a szülőknek és a rokonságnak ismegnyerte a tetszését, akkor a fiú továbbra is járt a lányhoz és rendszerint házasság lett avége, de ha kedvezőtlen volt a vélemény a lányról, illetve a családjáról, akkor nem menttöbbet a fiú, mert szülei nem engedték. Más eset volt a helynézés. Ez már tulajdonképpen lánykérésnek számított. Ha a fiúmásik faluból akart magának feleséget hozni, akkor az esküvő előtt egy-két hónappalmentek helynézőbe. A fiú házától mentek először egy vasárnapi napon szekérrel. Ment afiú, az apja, az anyja, meg a rokonságból egy asszony és egy férfi. Itt egyeztek meg abba,hogy mit hoz a lány a házasságba. Egy hét múlva pedig a lány jött szüleivel a fiú házához.Egy-egy ilyen helynéző valóságos kis lakodalom volt. A vagyoni kérdésekről szóbelimegegyezés született mindig az érdekelt felek között, de ezt kötelezőnek tartotta magára

nézve mindkét fél és olyan esetről senki sem tud, hogy ezt a megállapodást valakimegszegte volna. Ha egyfaluban lakik a legény és a lány, akkor a lánykéréssel történik meg közöttük amegegyezés. Nem történhetett azonban bármelyik napon a lánykérés. Általában a keddi ésa szombati napot, illetve az estét tartják erre legalkalmasabbnak, mert az általánosvélemény szerint ezek a napok a szerencsés napok. „ Legtöbbször nyiltan mennek megkérnia lányt, de ha más fiju is szeretné, akkor lopvást mennek. ” Lánykérőbe a legény apja ésanyja megy és a lánynak a hozzátartozói vannak jelen a lánykérésnél. Amikor a kérőkelmondják jövetelük célját, a lánynak kell választ adni a kérőnek, de ez a válasz már csakigenlő lehet, mert a szülők ezzel kapcsolatban már megegyeztek és lányukat is igy oktattákki. Ezután, mivel már elkötelezték magukat egymásnak, szabad, sőt kötelező a fiúnakminden este meglátogatni a lányt. Ekkor már nem vigyáznak annyira a lány szülei sem alányukra, mint eddig. Egy-két héttel később kerül sor a kézfogóra, vagy mostanikifejezéssel élve az eljegyzésre. „ A kézfogót a lakodalom előtt egy-két hónappal tartják. Jelen vannak itt a szülők,testvérek és a rokonok közül azok, akiket a vőlegény és a menyasszony a szülőkkel történtmegbeszlés után meghív. A kézfogó a jányos háznál van. A katólikus vallásuaknál ilyenkorgyürőt is húztak a fiatal pár ujjára, de a református pároknál csak kézadás, kézfogás történt.Kézfogásra a lánykérő szólitotta fel a fiatalokat a következő beszéddel: „ Minden mán Ámbrahám idős ember vele, kiváná, hogy az ő fija Izsák megházasodnék.De ő semmiképpen sem akará, hogy az ő fija a Kánaánban lakó pogányoknak lányai közzülvegyen feleséget. Hanem ő a maga rokonsága közzül kiván magának menyet. E végre küldő az ő szolgáját Eliézert a maga földjéra és hazájába. Ábrahám rokonaipedig lakik Mezopotámiában Hakkord nevü városában. Elment Eliézer oda, megáll a bároson kívül egy kutfőnél, ahová a leányzók estefelé kiszoktak menni vizet meriteni. E kutfő felett Eliézer kéré az Istent, hogy az ő utjátszerencséssé tenné.

Még el sem végzé magába e beszédet, jöve ki a városból egy szép leányzó, kinek neveRebeka vala, mely szüz vala. Ennek apja Béthmel vala Ábrahámnak a rokona. Mikor aleányzó a maga vedrét megmeritette volna, mondá neki Eliézer:- Kérlek adj nekem egy kevés vizet innom a te vedredből.Örömest cselekedte azt Rebeka.- Igyál jó uram, sőt még tevéidnek is meritek, mig eleget nem isznak. Megajándékozá ezért Eliézer a leányzót arany karpereccel, fülbevalókkal és kérdé tőle,hogy kinek a lánya.- Én Béthmelnek a lánya vagyok, akit Nakhar szült neki.És megkérdezé őtet, hogy nem volna-é az ő házoknál hálásravaló hely. A leányzó haza futamodván megmutatta az ajándékot a szüleinek, melyet neki az idegenember ajándékozott és ez idegen ember hálásra való hely után tudakozódott. Egy kevés idő múlva jöve ki a városból Lábán, a Rebeka bátyja. Eliézert e beszéddelfogadá:- Jöjj be Istennek áldott embere, miért állsz itt kint, mikor én a helyet elkészitettem a te számodra? Eliézer mihelyt belépe, mindjárt a lánykéréssel kezdé, a felelet ottan abból állott: - Istentől vagyon a dolog, ezért hát nem mondhatok ellene jót vagy rosszat.Megkérdezték ezért Rebekát, ha elmegy-é?Azt mondta: - Elmegyek. Most pedig kérlek benneteket, hogy ti is adjatok nekünk ama bibliai Rebekához hasonlóan választ, hogy eredményes legyen fáradozásunk. Ha pedig kedvező lesz a válaszadás, akkor kézfogással is pecsételjük meg a mostani összejövetelünket. ” Ezekután a kézfogón már csak a mulatság következett, mely valóságos kislakodalomvolt.

Mint a köszöntőben is olvashattuk, a kézadásra a lánykérő szólította fel a fiatalokat. Alánykérő legtöbbször a fiú családjához tartozó legközelebbi rokon tölti be a lánykiadótisztét. A lánykiadó válaszolt a lánykérő szavaira a saját szavaival, majd a végén áldástmondott az ifjú jegyesekre. A két tisztségviselőre kendőt kötött a menyasszony. „ Néha vót gyürőcsere is. A fiju adta a gyürőt, a jány meg zsebkendőt adott a fijunak.Van jegyváltás is. Ez akkor történt, ha nem adtak gyürőt, hanem a jány adta a jegykendőta fijunak. A fiju a jegykendőt pézzel váltotta meg. Pézt tett arra a tányérra, amelyiken ajegyet adták neki. ” Ezután következett a megvendégelés, az ebéd. A fogások a következők voltak: husleves,főtthus, sülthus, tejbekása, töltöttkáposzta, sütemény. Italként pálinkát adtak ebéd előtt,ebéd után pedig bort. A kézfogó ülésrendje: Az asztal középső helyén, a főhelyen ült avőlegény és a menyasszony. A vőlegény mellett a lánykérő, a menyasszony mellett alánykiadó. Eztán következtek mindkét oldalon a szülők, illetve az apa, mert az anyának akonyhai felügyeletnél fontos dolga volt, majd a rokonok. Ma már eljegyzés van és itt alánykérés elmarad. 3. Lakodalmi előkészületek A kézfogó után az addigi udvarlás, lányhozjárás teljesen megváltozik. Addig szabadvolt a lánynak még más fiuval is szóbaállni, most azonban ez már tilos dolog. Most máregyüvé tartoznak, ezért nem lenne illő a lánynak más fiúval szóbaállni. Ugyanezvonatkozik a fiúra is. Igaz, hogy nincs is olyan sok ideje most már a lánynak arra, hogy fiúkkalbeszélgessen, mert a lakodalmi előkészületek minden idejét elveszik. Persze ez az időszaknem jelenti azt, hogy barátnőivel nem találkozhat. „ A jány nem különül el ajánybarátaitól, de mán nem barátkozik olyan gyakran velük, hanem a fijuval jár. A fijuvalmegy a bálba, meg más mulatságra. Az kiséri haza is, egyszóval a fiju, a vőlegény mostmán mindennapos menyasszonya házánál.”

A lány öltözködése még most nem tér el a többi lányétól, de fiúé sem. Régen a lányokviselet a kabát / ráncosszoknya, / , a ráncoska / testhezálló blúz / vagy litya / nemtesthezálló, hanem bő blúz / volt. Fejükön fejrevaló kendőt hordtak, alatta hátraszorítóval/ ez egy kisebb, háromszögletű fejkendő volt /. Lábukra csizmát húztak, a ruha elékötényt kötöttek. A fiúk nyári ünnepi viselete: darutollas fekete kalap, lajbi, ráncosgatya / hétköznapvászonból, ünnepnapra gyolcsból./. Fehér ing, melynek az ujja kissé széles volt, decsuklóban szük és a csuklóra gombolódott. Télen a lábra simuló nadrág, kabát, guba éscsizma. A csizma nyáron is az öltözethez tartozott, de csak ünnepeken, egyébkéntmezítláb, bakancsban vagy bocskorban jártak. Kinek-kinek a vagyoni helyzete szerint. Házasságig nem hálhatott a fiú a lánnyal. Az esküvő előtt tizennyolc nap volt avárakozási idő. Az esküvő előtt 18 nappal mentek a községházára, a „jegyzőnél”iratkozni, „ öszszeköttetésre ”. Itt megcsinálták a hirdetést, amelyet azután három hétrekifüggesztettek a községháza folyosójára. Ekkor jelentkeztek a papnál is kihírdetésre. Apap azután három egymásután következő vasárnapon kihírdette a faluban, illetve atemplomban összegyült falusi nép előtt a házasulandó párt. Ekkor még nem vitteksemmiféle ajándékot sem a jegyzőnek sem a papnak. A templomi kihírdetés napján afiatalok nem mentek a templomba, de a szülők mindkét részről ottvoltak. A kihírdetésután vette kezdetét a lakodalmi készülődés. A lakodalmi készülődés a meghívandó vendégek számbavételével kezdődött. A kétcsalád megállapodott abban, hogy a rokonság és a jóemberek közül kiket hívnak meg „előljáró embereknek.” Az előljáró emberek közül a násznagy szerepe volt a legfontosabb.A násznagy szerepe volt a legterhesebb és legköltségesebb, hiszen neki kellett mindenüttelőljárni jó példával, ha fizetésre került a sor. A vőlegény is, a menyasszony is két-két násznagyot hívott. Régen a vőlegénykeresztapja és keresztanyjának a férje, a menyasszony keresztapja és keresztanyjának aférje volt a násznagy. Ma már ezek mellé másokat is hívnak násznagynak és nem ritka azolyan lakodalom, ahol 5-10 násznagy is van egy-egy részről. A násznagyok amenyasszonytól két kendőt kaptak. Ez a kendő 20 cm széles, 120-140 cm hosszú

pamutból készült hosszúkendő volt a végén rojttal. A két végére és a közepére amenyasszony rózsákat himzett. A lakodalom idején a násznagyok a bal és jobbvállukonátvették és az ellentétes oldalon, a derekukon összekötötték. Ezt viselték a lakodalomideje alatt. Ezenkivül a menyasszony ház részéről 2-3 lánykiadót, a vőlegény ház részéről2-3 lánykérőt hívtak. Ezek egy-egy kendőt kaptak, amelyet a jobbvállukon átvetve és abal derekukon összekötve viseltek. Kaptak kendőt még azok is akiknek nem volt ilyentisztségük. Persze a kendősök száma mindig aszerint változott, hogy a menyasszonyokmennyi kendője volt. A mai lakodalomban már nincs kendőosztás, mivel a fonás-szövéssem szokás a faluban. Külön kell beszélnünk a nagyvőfély szerepéről. Ez volt az egyetlen tisztség alakodalomban, amelyet nem viselhetett akárki. Szinte hivatásos tisztség volt, bár nemfizettek érte. Régen kb 1930-ig egyetlen ilyen embere volt a falunak Séra Jánosszemélyében. Az ő halálával újak kerültek egy-egy lakodalom élére. Most sincs azonbantöbb 5-6 embernél több a faluban, aki el tudná látni a lakodalomban a nagyvőfély tisztét. Egy másik vőfély, aki a tanyai lakodalmaknál vőfélyeskedett / Kovács Albert / igyemlékezik meg arról, hogy lett vőfély: „ Úgy lettem nagyvőfény, hogy egy nénémnekkézfogója volt. Járt hozzá ez a Gács Miska. A kézfogó után elment osztán a keresztlevelér– oda Felvidékre való vót. Kivette a keresztlevelet. Akkor azt mondták neki az urak:- No, itt vagy mán, csakhogy megleltünk!Mer itt Gács Miska vót, de ott Kovács Mihálynak híjták. Haza se eresztették, egyenesenberukkolt katonának. Akkor oszt mondta a néném:- Ha bátyád elment katonának, mán én nem várok utána, többet nem várom.Ezt meg mán tudta a juhászlegény, aki régebben szerette vóna. Elgyütt egy szombat este,hogy csináljuk meg a kézfogást. Megcsináltuk. Vosérnap ebéd után, mikor elgyütt – meritt lakott az Árpáson, juhászkodott -, azt mondja:- No, kissógor! Ha akarsz lenne vőfény, hát akkor gyere, tanuld meg, ha nem akarsz, hát nem lesz vőfény, mer nekem nincs mikor vőfény után járni.- Mit csináljak mán? Hun vegyek vőfénykönyvet?

Aszongya egy lukai ember – Vajda Miskának hijták:- Semmi sógor, elmennyünk eggy este Lukára. Elmennyünk Szakács Józsinál, oszt elkérjük tülle. Úgy is vót. Elmentünk osztán hozzá, oszt a szóbul az gyütt ki, hogy adja ide nekünk a vőfénykönyvet. No, oszt nehezen elcsaltuk. Mondom neki:- Lakadalom után elhozom a vőfénykövet. Nem kell nekem csak a lakadalomig. Elmúlt a lakadalom, oszt hazavittem a vőfénykönyvet. Fizettem a gazdájának a kocsmába, ennyi vót a fizetés. A vőfényvers ojan vásári vót, irott vót, olyan akit kézzelirnak. És három hét alatt tanultam meg az egészet. ” Hivatásos násznagy nincs. Ez nem is lehetséges, mert elég költséges tisztség, hiszen anásznagy visel a lakodalom napján majdnem minden költséget. / pl. menyasszonykiváltás,menyasszonytánc, pap, egyházfi, szakácsasszony költségei, násznagypálinkát és kalácsotkell adni a lakodalomban a vendgeknek. / Az első nyoszolyóasszony legtöbbször a vőlegény nőtestvére, vagy a násznagyfelesége. Van több nyoszolyóasszony is a lakodalomban, de csak egy-kettő az, akinektisztsége van. Ez a tisztség annyiból áll, hogy mikor mennek a menyasszonyért amenyasszonyos házhoz, akkor a nagyvőfély és a vőlegény párjaként megy a lakodalmimenetben. Ezen kívül a többi nyoszolyóasszonnyal a menyasszony öltöztetésében és anásznagy elkészítésben segédkezik. A hivogatás egy héttel történt a lakodalom előtt.Hivogatónak a rokonlegényekből hívtak kettőt, mégpedig a menyasszony és a vőlegényrokonát kérték fel régen erre a tisztségre. Ha a menyasszonynak és a vőlegénynekfiútestvére, öccse volt, akkor azok lettek a hivogatók. A hivogatók megkapták a névsortmind a menyasszony, mind a vőlegény részéről, hogy kiket kell meghívni, a menyasszonyadott rájuk egy-egy kendőt, bokrétát. A hivogatópálcát / kisvőfélypálcát / a hivogatókdiszítették fel szalagokkal, a bokrétát a kalapjukhoz tűzték, a bal kabáthajtókra csokorbaszedett fehér vagy színes szalagot tűztek, amelynek két vége 20-25 cm. hosszan csüngöttle. Igy felkészítve azután útnak indultak és a menyasszonytól, illetve a vőlegénytől kapottnévsor alapján felkeresték a házakat, hogy az ott lakókat meghívják a lakodalomba. Alakodalomba régen a következő verssel hivogattak:

„ Én XY megbizásából követ vagyok kigyelmetek házánál. XY kigyelmet tiszta szivvel kéri, Hogy az ő fiának / lányának / mennyegző napjára, Szombat estére várja vacsorára.Egy másik hivogató vers igy hangzik: Ez érdemes házba bátorsággal léptünk, Mivel XY követei lettünk. Engedelmet kérünk illő alázattal, Hogy belépni mertünk ily nagy bátorsággal. XY családjukat tiszta szivvel kéri, Hogy az fiának / lányának / mennyegző napjára, Szombat estére várja vacsorára.A vőfélyek, illetve a hivogatók mondókájukat aszerint mondják még ma is és mondtákrégen, hogy a menyasszony vagy a vőlegény részéről történt a meghívás. A hivogatókbent a házban mondták el mindig a hivogató verset. A hivogatók a feladtuk teljesítése után a menyasszonytól kapott kendőt megtartottákmaguknak. Ma már a hivogató tiszte nincs meg. A lakodalom előtt a menyasszony és avőlegény hívják meg a fiatalokat esküvőjükre, a fiatalok után pedig a szülők hivják megaz idősebbeket és a tisztségviselőket. Újabban pedig nyomtatott esküvői meghívótküldenek a meghívottaknak. A lakodalomba való meghívást illetlenség volt visszautasítani. Ez szégyen volt mind ahívóra, mind a meghívottra. Különösen a meghívottra szégyen, mert azt tartják róla, hogysajnálja az ajándékot, amit el kellene vinni. A meghívás után a részvétel kötelező. A hívogatás után következő hét már a lakodalomra való készlődés hete. Megkezdődika sütés-főzés, hogy a meghívottakat illően elláthassák.

Régen is szokás volt, és most is az, hogy a meghívottak ajándékot vigyenek alakodalmas házhoz. Régen ajándékként egy szakajtó lisztet, 5-10 darab tojást és egytyukot vittek azok, akiket vacsorára is meghívtak. Mert régen a fiatalság nem vehetettrészt a vacsorán. Ezen az ajándékon kívül még valamilyen háztartási eszközt, vagyruhafélét vettek, majd a menyasszonytáncban pénzt adtak az ifjú párnak. Ma sem változott lényegében ez a szokás csak annyiban, hogy most már miveltehetősebb a nép, több mindenfélét visznek, a sótól a paprikáig és a zsirig, mindent.Ajándékot is értkésebbeket vesznek, mint régen. A lakodalmi ételek sütéséhez, főzéséhez fáról mindig a gaz-da gondoskodik. Legtöbbször mindkét helyen, a vőlegényes ésa menyasszonyos háznál is van lakodalom, legalábbis régen ígyvolt, de ha máshonnan, másfaluból hoztak asszonyt, akkorvagy a vőlegényes, vagy a menyasszonyos háznál tartották alakodalmat. Ma azonban már csak egy helyen tartják. A lakodalmi ételek főzéshez, sütéshez külön konyhát nem készítettek. Az ételeket aszakácsasszonyok készítették el mindig. A szakácsasszonyok a rokonság köréből kerültekki. Esetleg egy-két jól főző asszonyt is meghívták a lakodalomba szakácsasszonyként, dehivatásos szakácsasszony nem volt. A lakodalom végeztével a szakácsasszonyok iskaptak ajándékot a menyasszonytól. Mégpedig egy katrincát, vagy ahogy itt nevezték,gyurósurcot, mely egy vászonból, vagy pamutból készült és szépen kihimzett kötény volt. A szakácsasszonyok tisztsége nemcsak megtiszteltetés, hanem kötelesség is volt.Lakodalom előtti nap estéjén volt mindkét háznál a csigacsináló. Ekkor összegyültek alányok és meggyúrták a csigának való tésztát, majd megkezdték a csigacsinálást. Ez igenunalmas és hosszadalmas munka. A kis kockákra vágott tésztát egy bordán az orsónyelénkis csővé sodrották. / A szövés és fonás két eszközét használták fel erre a célra. / A csigáta lányok készítették. Rendszerint odavetődtek a fiúk is, zenészek is kerültek és acsigacsinálás befejeztével megkezdődött a tánc. Táncra perdültek a fiatalok, de még aszakácsasszonyok is. Ezt a táncot régen konyhatáncnak nevezték. Ma már nincs meg ez a

szokás. Igaz, a csigát is csak ritkán csinálnak a lakodalomra, mert legtöbbször a boltbanvásárolják meg a levesbe való tésztafélét. A vásárlás a lakodalom előtt egy, másfél hétteltörtént. A vőlegény régen a menyasszonyának kontyolóruhát, több fejrevaló kendőt,menyasszonyi ruhát vett. A menyasszony pedig inget vett a vőlegényének, amelyet az alakodalom napján vett fel először. Házilag nem készítettek soha inget, vagy másruhadarabot a vőlegénynek, hanem mindig vásárolták azt. 4. A lakodalom napja Minthogy a parasztember számára mindennek rendelt ideje van, igy a lakodalomnak isrendelt ideje volt. Azt tartották, hogy dologidőben, amikor mindenkire szükség van, halálosvétek lenne munka nélkül eltölteni a napot. Ezért volt hát az a szokás, hogy a lakodalmakatősszel / szüret után, amikor már a bor kiforrt /, és télen / farsangban / tartották. Igaz, ennekgazdasági okai is voltak. A borhoz ősszel lehetett legolcsóbban hozzájutni, és ez isnagymértékben hozzájárul a lakodalmak időpontjának meghatározásához. Igaz, hogy faluna lakodalomban tulajdonképpen csak a bor került pénzbe, mert más dolgokról, anyagokrólgondoskodtak a meghívott vendégek, de az italról mindig a lakodalmas háznak kellettgondoskodni. A lakodalmat szombaton tartották mindig. Egy időben az egyház illetve azegyház vezetőinek rendeletére csak hétközben, csütörtökön lehetett lakodalmat rendezni,mert az egyházi esketést csak ezen a napon végezték el. Ezt a határozatot azért hozták, mertha lakodalom volt, akkor vasárnap csak kevesen mentek templomba. Ez azonban nemsokáig volt igy a hivek ellenkezése miatt, ezért ezt a határozatot visszavonták, ésvisszaállították a régi gyakorlatot. Az első világháború előtt még három napig tartott egy lakodalom. Kezdődött vasárnapreggel és tartott kedd estig, de a tulajdonképpeni kezdés már szombat este volt a konyhatáncelkezdésével. Vasárnap reggel a fiatalság, a kisvőfélyek és kocsisok kezdték a lakodalmatazzal, hogy a vőlegényes háznál elkészítették azt a járművet, amellyel a násznagyot hoztáka vőlegényes házhoz. Ez nem volt más, mint a szekérnek az első része, az első két kerékkelés a ruddal. A tengely fölé ülést szerkesztettek, a rudat megfogták maguk és a nagyvőfélyvezetésével dalolva mentek végig a falun a násznagy házához. A násznagy már várta őket

pálinkával és kaláccsal, majd mikor megelégelték itt a mulatozást, akkor felültették anásznagyot a szekérre és elindultak vissza a vőlegényes házhoz. Dalolva mentek végig afalunk és útközben szedték össze a nyoszolyólányokat is. Úgy, hogy mire a vőlegényesházhoz értek, már valóságos lakodalmi menetben mentek. Itt azután a banda már hőzta éskezdetét vette a tánc. A nagyvőfély kezdte a táncot egy-egy nyoszolyólánnyal, a kisvőfélyés kocsisok pedig ott álltak sorban a banda mellett. A nagyvőfély egyet-kettőt fordult enyoszolyólánnyal, majd átadta annak a kisvőfélynek vagy kocsisnak, amelyiknek akarta.Addig ment ez, míg minden kocsisnak, amelyiknek akarta. Addig ment ez, míg mindenkocsisnak és kisvőfélynek ki nem osztotta a nyoszolyólányokat. Mindenkinek jutott, merta lakodalomba csak párosan hivták mindig a fiatalokat. Ez a kiosztás igen nagy hatalmatbiztositott a nagyvőfélynek, mert rajta mulott, hogy melyik fiúnak melyik lányt adta. Ezérta fiúk a lakodalom előtt igyekeztek mindig kedvébe járni a nagyvőfélynek. Mire a nyoszolyólányok kiosztásának vége lett lett, már el is következett az ebéd ideje.Megebédeltek, majd délután megtörtént a templomi esküvő, amit reggelig tartó tánckövetett. Másnap folytatódott a mulatozás és a menyasszonytánccal ért véget a másodiknap. Harmadnap a szakácsasszonyok és a Hőrészesek mulatozásának napja volt. /Hőrészeseknek a menyaszszony rokonait nevezték, akik a harmadik napon a vőlegényesházhoz mentek és ott mulattak. / A lakodalmat az újasszonytánc zárta be. Ma már nincs háromnapos lakodalom. Ma csak délben kezdődik és vasárnap reggeligtart. Mindkét háznál úgy két, három óra között gyülekezik a vendégsereg. Ekkor gyülnekössze a fiatalok és a lakodalom előljárói, a kendősök. Az idősebbek helyet foglalnak azasztaloknál, iszogatnak, beszélgetnek, nótáznak, a fiataloknak meg szól a zene, táncolnak.A fiataloknál az dönti el, hogy ki kivel megy párban az esküvőre, illetve a menyasszonyért,hogy az első táncot kivel járt. Ekkor adja ugyanis a lány a fiúnak a kisvőlegényszalagot, ésa szalaggal feldiszített rozmaringszálat. A lány a kisvőfélyszalagot a fiú kabátjának balhajtókájára tűzte. A fiú ott tartja a lakodalom végéig. A lakodalomban ilyenkor azasztalokon bor és sütemény van. A menyasszonyos háznál is ugyanez történik, közben amenyaszszony a szomszédban öltözködik a nyoszolyóasszonyok segítségével.

Amikor elközelgett az az idő, hogy indulni kellett a menyasszonyért, megjelenik anagyvőfély és felszólítja a lakodalmi sereget a következő rigmussal: „Kedves vendégsereg Isten szent nevébe, Induljunk utunkra csöndben, békességben. Vőlegény urunknak keressük föl párját, Az ő drágakincsét, ékes menyasszonyát. Szerezzünk ma néki vidám boldogságot, Hozzunk a keblére egy szép gyöngyvirágot. Először vezessük az Isten házába, Részesüljenek az ő szent áldásába. Most a jó Isten is mosolyog az égbe, Induljunk utunkra csöndbe, békességbe.A násznép azután erre a felhívásra párba áll a következőképpen: elől a nagyvőfély egynyoszolyóasszonnyal, azután a vőlegény szintén egy nyoszolyóasszonnyal. Majd akisvőfélyek a nyoszolyólányokkal kor szerint. Végül a kendősök, az előljárok mennekösszeölelkezve a banda előtt dalolva. A menet nótaszóval megy a menyasszony házához.Indulásnál a násznép rendszerint a következő nótát énekli: Utca, utca, utca, utca, hej karcsai utca. Utoljára megyek végig rajta. Utoljára megállok egy háznál, A szeretőm zöldre festett rácsos kapujánál.Mikor közelednek a menyasszonyos házhoz, akkor a következő nótát kezdik énekelni: Erre, erre gyere itt az ut, Nyisd ki rózsám a kaput, Nyisd ki rózsám előttünk, Ugyis, ugyis teérted jöttünk.

A menyasszonyos házhoz érve már várják őket, de bemenni azért még nem lehet, mertelőször vámot kell fizetni. El van zárva ugyanis boronával a bejárati ajtó és az ajtóban ottállnak a boronával elzárt ajtó tulsó oldalán a menyasszonyos ház emberei, asszonyai.Megkezdődik azután az alku, hogy mennyiért engedik be a násznépet. Régen ilyenalkalommal találós kérdéseket is adtak fel, de most már nem tesznek fel kérdéseket.Alkudozás közben buzát és szemeskukoricát szórnak bentről a násznép közé, hogytermékeny legyen a fiatal pár élete. Amikor megegyeztek, illetve a násznagy kifizette a kialkudott összeget, akkor elveszik aboronát az ajtóból és beeresztik a násznépet. Ott azután az idősebbeket, az előljárókatleültetik a menyasszony vendégei közé és miután a nagyvőfély elmondta a köszöntőjét, afiatalok táncolni kezdenek, az asztalnál ülők pedig mulatoznak. A nagyvőfély a következőversel köszön be a menyasszonyos házhoz: Midőn ránk köszöntött a várva-várt reggel, Utrakeltünk e szép ünnepi sereggel. Itt van a vőlegény gyönyörű kis párja, Aki már jöttünket bizonyára várja. A szép vendégsereg ott bent várakozik, És mint látjátok nagyon unatkozik. Legyetek szivesek őket befogadni, Mi sem fogunk érte adósok maradni.Régen a lakodalom első napján a nyoszolyólány-osztó tánc előtt került sor anyoszolyólányok beköszöntésére. Ma viszont mivel mindkét helyen van lakodalom, amenyasszonyos háznál történik meg a következő verssel: Szerencsés jóreggel kívánok e háznak, Istentől minden jót ennek gazdájának. Neked is jó uram, kedves főnásznagya, Körülötted lévő egész kompánia. Örvendjünk hát gazdánk becses vendégei,

Kiknek legyen áldott minden személyei, Legény seregei, mint tiszta vénei, Leányi mint tisztes asszonyai. Mink is örvendezzünk, kik jöttünk próbára, Szerencse vezetett ily vigságos házra. Itt van a bokréta, tündöklik sugára, Nyoszolyó lány kötötte a mi számunkra. No most muzsikusom vedd fel hegedüdet, De jól fel tekerd most csavargó eszedet, Huzd el hát most nekem a császár nótáját, Hadd táncoltassam meg a nyoszolyó lányát.Mulatozás közben sor kerül a kendők kiosztására. A kendőket a nagyvőfély a következőrigmussal kéri ki: Csendes békességet e háznál kivánok, Én itt a vőlegény követként állok. Midőn bemutatnám e háznál magamat, Kérem hallgassák meg esdeklő szavamat. A vőlegény nekem arra adta szavát, Ha szépen megkérjük kedves menyasszonyát, Majd annak jutalmát meg is fogjuk látni, Mert lobogó kendőt fog mireánk adni. Tehát a menyasszonyt igen szépen kérem, Hogy kendővel minket diszitsen fel szépen.A kendők kiosztása után felteszik azok, akik megkapták, s ezzel megmutatkozik mindenlakodalmi vendég minősége. A násznagyok kettőt, az egyéb tisztségviselőt egyet-egyetkapnak. A kendők kiosztása után a nagyvőfély megköszöni a kendőket a menyasszonynakigy:

Megtaláltam immár azt amit kerestem, Hideget, meleget ezekért szenvedtem. Ezen személyekkel, kikkel megjelentem, Zászlóját egy szüznek immáron elnyertem. Ezzel jelenthetem az ő jegyesének, Holtig való társul az ő kedvesének, Zászlóját kitette a szép szüzességnek, És magát odadta a páros életnek. Áldja meg az Isten ki ezeket fonta, Sok nagy bajok között ezeket dolgozta, Nekünk előljáróknak ide adta, Istennek áldása maradjon őrajta, azt kívánom!Amig ez történtik a menyasszonyos háznál, csak mulatozás van. Nem végezték azonbanmég el a menyasszony kikérését. Ezt is nagyvőfély végzi el a következő verssel: Hála az Istennek, megértük e napot, Meglobogtatom a pántlikás kalapot. Itt áll a vőlegény, menyasszonyát várja, Ölelő két karját feléje kitárja. Adják ki kérem a menyasszonyt minékünk, Akit zeneszóval templomba kisérünk. Lám az óra is már kellő időt mutat, Adják ki uraim, tegyük meg az utat.A menyasszony kikérés sok játékra ad alkalmat. A ver mondása alatt ott a vőlegény anagyvőfély mellett és ekkor megkezdődik az álmenyasszonyok felvonulása. A vőlegénypersze nem vállalja egyiket sem, de ez a vőlegény részéről hang nélkül történik, csak afejével jelzi, hogy a bemutatott menyasszony nem az igazi. Végre behozzák az igazit ésakkor a nagyvőfély a következő verset mondja:

Kivánom barátom légy jó egészséggel, Töltsd napjaidat csendes békességgel. Ne kivánjad tőlem több fáradságomat, Ha akarod immár ösmerd el a párodat. Mert a bölcs teremtő neked ezt rendelte, Fele segitségül melléd ezt helyezte. És ebben magát megdicsőitette, Legyen ezért áldott mindenkor szent neve. Vigyázzon tirátok a jó gondos atya, Minden veszélytől őrizzen szent karja, Majd ha pedig elhervad éltetek rózsája, Isten országának legyetek lakója, azt kivánom!Az idő ezalatt telik és lassan indulni kell a templomi esküvőre. Éppen ezért most márkezdetét veszi a menyasszony elbúcsúztatása. A násznép elhelyezkedik ki hol tud. Aközépre a menyasszony szülei, testvérei, nagyszülei, barátnői, rokonai, kerülnek. Ezekkörülfogják a menyasszonyt, vőlegényt és a nagyvőfélyt. A zenészek szöveg nélküli busdallamokat játszanak. Ilyen dallam hangzik fel minden bucsuztató végé, amig amenyasszony csókkal bucsuzik a hozzátartozóitól, rokonaitól. A búcsúztató, melyet anagyvőfély mond igy hangzik: Mielőtt a háztól elindulunk, E ház ajtajánál utólag megállunk. Most jön a vőfélynek nehéz hivatása, A kedves menyasszony elbúcsúztatása. Tisztelt vendégsereg eljött a nagy óra, Midőn nyitom ajkam leány búcsúszóra. Legszebb ifjuságom tetőfokán állok,

Ime elibétek búcsúzni kiállok.Jaj, miként indítsam szájamat szólásra,Jaj-jaj mint ösztönöz szivem búcsúzásra,El akarok menni férjemhez lakásra,A nagy keserüség ösztönöz sirásra.Reszketnek tagjaim, reszketnek tetemim,Reszketnek alattam kezem, mint lábaim,Megháborodtanak minden én csontjaim,Nem tudjam hogy kezdjem búcsúzó szavaim.

Az apostol szent Pál bölcsen azt állitja,Hogy a leány atyját és anyját elhagyja.Megyen hitveséhez, szivét annak adja,Szüleit végképpen, de meg nem tagadja.Először is atyám tetőlled búcsúzom,Patakzó könnyemet tartani nem tudom,Hiszen tiéd voltam, a te kicsi lányod,Kacagó, mosolygó élet sziverványod.Gondterhes arcodat sokszor simogattam,Hányszor elaludtam ringató karodban,Nyakad átkaroltam, két szemedbe néztem,Jóságos arcodat sokszor megigéztem.Boldog idők voltak, drága gyermekévek,Előttem rebegnek a sok szép emlékek,Látod most búcsúzom, elhagyom e házat,Minden egyes szavam köszönet, alázat.Bocsássa meg ha néha bánatot okoztam,Hiszen én még csak egy gyenge leány voltamIsten veled atyám, minden jót kivánok,Életed utjain nyiljanak virágok.No, mostan forditsad könnyes szemeidet,Jó édes atyádnak add oda kezedet!Kedves édesatyám, a te hüségedet

Megfizeti Isten. Csókold meg hát őtet!

Kedves édesanyám, hát hozzád hogy szóljak?A te lábaidhoz mostan hogy boruljak?Idegen egy házhoz jaj, jaj, én hogy szokjak?Inkább a világból mai nap kimúljak?Drága édesanyám, meghasad a szivem,Midőn arcom újra a kebleden pihen.Te ringattad bölcsőm, életem te adtad,Szemeidből rám csak jóságok áradtak.Éjszakákon által nyugalmat sem leltél,Engem szeretettel mégis felneveltél.Fizesse meg Isten minden lépésedet,Szeresd továbbra is édes gyermekedet.Isten úgy akarja, hogy váljak el tőled,Férjemhez szólit el a sors tetőled.Ölelő karodat sohase felejtem,Valahányszor drága nevedet kiejtem.Köszönöm én anyám te dajkálásodat,Dajkálásod után rám vigyázásodat,Hogy értem elhagyád sok édes álmodat,Mégis elbocsátod magadtól lányodat.Köszönettel veszem, hogy eddig szerettél,Csecsemő koromban hogy el nem vetettél,Most érdemem szerint férjemhez készítettél,

Mint galamb a fiát szárnyamra eresztél.

Megszerzője voltam mindég örömödnek,Megvigasztalója bánatos szivednek,Alakja, lakosa hűséges keblednek,Ékesen mondója anyai nevednek.Mindig szeretettel gondolok e házra,Hol őrködtél reám remegve, vigyázva,Bocsáss meg ha mégis valamit vétettem,Drága édesanyám, áldjon meg az Isten.No mostan forditsad könnyes szemeidet,Jó édes anyádnak is add oda kezedet!Kedves édesanyám, a te hűségedet,Megfizeti Isten, csókold meg hát őtet!Kedves testvéreim valakik csak vagytok,Valakik vérszerint csak rokonim vagytok,Sajnálom megvallom, tőlem elmaradtok,Már tovább énvelem nem nyájaskodhattok.Közeli, távoli szerelmes feleim,Bátyáim, nénéim vagy kicsiny öcséim,Akik körülöttem szerelmes feleim,Szánlak titeket is, halljátok áldásim.Az Isten titeket számos esztendőkre,Nyújtson – ne juttasson sok szük időkre,E földön menjetek előbbről-előbbre,

Mennybe végezetre örök dicsőségbe.

Kedves jó nagyszüleim hogy kell megköszönni,A te sok jóságod hogy kell meghálálni,Kívánom is reád az urnak áldását.Fordítsa tereád minden áradását.Ha megbántottalak a Krisztus sebéért,Kérlek bocsássál meg az ő szent véréért,Ha meghalsz vigyen fel magához a mennybe,Vigadjál szüntelen örök dicsőségbe.Kedves lánybarátaim szüz tiszta virágok,Tirátok is szórók pár lélek virágot,Köszönöm, hogy mindig szeretetek engem,Igaz barátságtokat sehasem felejtem.Áldja meg az Isten, ki gondolt ránk sokat,Ti is találjátok meg a párotokat,Boldogság mezején csak rózsát szedjetek,Szép páros asszonyi életét éljetek.Álljatok elébem ti hires legények,Kik mondottatok nekem annyi jót és szépet,A templom előtt sokszor megnéztetek,Minden elmullott már, nem leszek tietek.Éljetek boldogan egészségben, frissen,Valamennyiőtöket áldjon meg az Isten.

Kedves rokonaim és keresztszüleim, Búcsúzom tőletek drága jó hiveim, Rátok is az Isten bő áldását kérem, Hogy tetteitekben mindig megsegéljem. Boldog kinek dolgát Isten igazgatja, Mert boldogulását mindenbe várhatja, Kinek a Jehova Istene és atyja, Azt semmi kár, veszély el nem boríthatja. Valakik e házban mostan jelenvagytok, Ha vétséggel voltam mind megbocsássatok, Az én bűneimet ne hánytorgassátok, Mert gyarló az ember, magatok látjátok. Nem érkezik nyelvem, hogy több kérést tegyem, Az én kivánságom már itt végbe megyen, Éjetek igazán, dolgotok jó legyen, Mert kivánságomhoz Isten Áment tegyen!Itt kell megjegyeznem, hogy nemcsak menyasszony-búcsúztató volt a lakodalomban,hanem búcsúztatták a vőlegényt is, de csak akkor, ha az elkerült a háztól. Ha a vőlegényvőnek ment, vagyis a menyasszony családjához költözött, akkor nem a menyasszonyt,hanem a vőlegényt búcsúztatták a következő verssel: Nemes gyülekezet kik ide gyűltetek, E helyen mint rendben megtelepedtetek, Egy kevés ideig csöndesen legyetek, Míg búcsúzik fülem hallja meg szivetek.

Mióta az Isten a világra hozott,Erős és bölcs karja mind eddig hordozott,Hogy most is a szerencse éltemre vigyázott,Mert egy kedves párral megajándékozott.Mint gelice madár ha párjától elváll,Keresi párját zöld ágra nem is száll,Az én életemnek így vagyon a sorsa,Mert bokros búbánat szivemet futkossa.Szivemet a bánat mint víz partját mossa,Hervadni kezdtem, mint ősszel a rózsa,Eddig legény voltam, óhajtom eltemet,Szabadságnak szele táplálta szivemet.Kedves édes atyám halld meg beszédemet,Ki mind ez ideig megtetted kedvemet,Sok veszedelemtől őrizted fejemet,Áldalak is téged, mint fő vezéremet.Az egek nézzenek élted folyására,Ne akadj szerencse ingó ingó játékára,Épűljön, újúljon lelked, tested vára,Messze kiterjedjen éltednek határa.Házad oltalmára az Isten éltessen,Mint maga sajátját téged úgy szeressen,A te éltednek hosszu határt vessen,

Ha meghalsz az égben jobb felől ültessen.No, mostan forditsad könnyes szemeidet!Jó édes atyádnak add oda kezedet! Kedves édes atyám a te hüségedet Megfizeti Isten. Csókold meg hát őtet! Édes anyám mikor tehozzád beszélek, A szivembe akkor nagy fájdalmat érzek, Te neked köszönöm, hogy e földön élek, És hogy felneveltél hálát adok néked. Te irányítottad addig az utamat, Lelkemről elüzted minden bus gondomat, Örömmel töltötted be mindég a valómat, És adtál énnékem mindenféle jókat. Isten rendelése, hagy tőled elváljak, Választott feleségemmel külön uton járjak, De azért lelkembe mindig veled leszek, Irántad eztán is mindeddig érezek. Mert habár tetőled másfelé haladok, Mégis mindenkoron a fiad maradok, Légy szerető anyám, bár nem leszek veled, Áldja meg az Isten minden lépésedet.

No mostan forditsad könnyes szemeidet!Jó édes anyádnak is add oda kezedet!Kedves édes anyám, a te hűségedetMegfizeti Isten. Csókold meg most őtet!

Kedves testvéreim kikkel felvonultam, Kikkel majd minden nap gyakran zugolódtam, De sokat megbántam amiket án szóltam, Mégis előttetek igaz és hiv voltam. Vegyen az Úr a maga jobbjára Ültessen a legjobb szerencse szárnyára, Azért hát titeket mindig eggyen-eggyen, A magas egeknek a szárnya befedjen. Legény pajtásaim valakik voltatok, Könnyező szemekkel nézem már reátok, Ne fogjon rajtatok semmiféle átok, Kedves jó pajtások igy szólok hozzátok. Szerencse mint jó kincs melletetek álljon, Mint kívül úgy belül veletek sétáljon, Nektek is egy lánnyal ilyennel szolgáljon, Akibe szivetek örömet találjon.A búcsúztatás befejezése után kerül sor a templomba vonulásra. A búcsúztatásnál azenészek minden búcsúztató vers után egy szomorú dallamot játszanak addig, amig amenyasszony vagy a vőlegény csókkal el nem búcsúzott azoktól, akiktől a nagyvőfélyéppen búcsúztatta. Amikor ez befejeződött a két vendégsereg együtt vonul a templomba akövetkező sorrendben: Elől a nagyvőfély megy a menyasszonnyal. Utánuk a vőlegény az elsőnyoszolyóasszonnyal. Ezután következtek párban régen a kisvőfélyek a nyoszólányokkal,míg hátul a zenészek előtt összeölelkőzve a kendősök, az előljárók mentek dalolva. Mailyen esetben annyiban változott a helyzet, hogy a vőlegény után párba állnak a násznagyok,