Gödöllő irodalmi emlékei

GÖDÖLLŐ IRODALMI EMLÉKEI 2. (bővített) kiadás Összeállította: Halászné-Várady Ildikó

2/171

3/171 Összeállította: Halászné Várady Ildikó Műszaki szerkesztők: Szabó Margit Kovácsné Nagy Ilona Fotók: Halászné-Várady Ildikó Winkler Csaba Felelős kiadó: Képíró Kiadó Készült a Képíró Kft gondozásában Felelős vezető: Kovács Péter ISBN 963 00 606

4/171 Tisztelt Olvasó ! Minden ember életében van olyan korszak, vagy vannak olyan korszakok, amikor valamit gyűjt. Tanári pályám során szenvedélyesen gyűjtöttem azokat az írásokat, amelyekkel kiegészíthettem, színesebbé tehettem az irodalmi órák anyagát, és amelyekkel felkelthettem tanítványaim érdeklődését szűkebb pátriájuk irodalma iránt. Azokról gyűjtöttem anyagot, akik itt, Gödöllőn születtek, itt éltek, itt tanultak, dolgoztak életük bizonyos szakaszában, vagy itt vannak eltemetve. Gyűjteményem másik részét képezik azok a művek és azok részletei, amelyek Gödöllőről, vagy az itt élő emberekről szólnak. Ezeket ebben a munkában részben területi ( Besnyő, a Kastély és lakói), részben időrendi szempontból csoportosítottam. Tudom, hogy a megemlített csaknem száz író és költő névsora nem teljes, hiszen a szakírókat nem tartalmazza, a gyűjtő munka során csak a szépirodalomra koncentráltam. Hiszem, hogy éltek, és élnek Gödöllőn olyan írók és költők, akikről semmit, vagy csak keveset tudok, akiket nem ismerek. Kérek mindenkit, segítsen városunk irodalmi értékeinek felkutatásában, közismertté tételében. Gödöllő 2000. június – napisten – havában Halászné-Várady Ildikó

5/171 Gödöllővel kapcsolatos legrégibb irodalmi emlék a Máriabesnyői Töredék keletkezése a 15. sz. utolsó negyedére datálható; legkorábban a XV. sz. utolsó két évtizedében, legkésőbb 1510-ben keletkezhetett. Kódextöredék. Szabályosságában kevés magyar nyelvemlékünk hasonlítható hozzá. 58 sorból álló szöveg, elmélkedés Krisztus Urunk kínszenvedéseiről, vagy annak párbeszédes körülírása, parafrázisa. Eredetéről semmit sem tudunk, valószínűen Ferences-szerzetes írta. 1910 júliusában került elő a nagyszombati jezsuita rendház könyvtárában. Jablonkay Gábor figyelmét egy pergamenkötésű könyv vonta magára, amelyen a Loci Capucinorum – in Besnyő - 1765 volt írva. Eredetileg tehát a máriabesnyői kolostor tulajdona volt. Előtte kié volt, azt sem tudjuk, sem azt hogyan és miért került Nagyszombatba. Főleg azt nem tudjuk, mikor kötötték át, és hogyan került a kötés hátlapja helyére az a két hártyacsík, amely a nyelvemlék töredékét tartalmazza. Maga a nyelvemléktöredék 2 darabból áll (a.,b.oldalak), amelyeket a könyv hátán egyberagasztottak úgy, hogy 2-2 írott sor kölcsönösen fedte egymást. A töredékeket olyan szerencsésen vágták el hosszant, hogy a hasábfelező vonal éppen a pergamen szélére került, s így a szöveg összefüggő. Valószínű egy nyolcad rétű könyv maradványa. A hártyacsíkok mindkét oldalán olvasható a szöveg: 19-19-10-10 sorban. Az „a”oldal 7 sora (4-11.) “… Én édes uram Jé- zus vai könyörül immár avagy csak atte szentségös anyádon kit megtarta még az eredet bin- nek szepleitől is. Tekintsed meg atte szerető tanétványaidat, kiket ugyan tartottad, mint édes fiaidat…”

6/171 A besnyői kolostor több irodalmi műben is feltűnik. KRÚDY GYULA (1878-1933) számomra meglepő új oldaláról mutatta be A kékszalag hőse című művében. A regény különben főleg a közeli Erdőkürtön játszódik le, de egy vadászat alkalmával hősei Alvinczi Edvárd, Sziromi Ilona, Podmaniczky Geyza és Liptay Béla Besnyő felé kerülnek: “ - tehát megesküszünk most a besnyői kolostorban – mond Ilona kisasszony amint karcsú lovaglóruhájában, Erzsébet-királynés fátyolával, kutyabőr kesztyűiben keményen tartva a kantárt, Alvinczi mellett lovagolt, hogy az esküvői tanuktól ne maradjanak el messzire. (Így is az lett a vége, hogy fél órával megelőzték őket a virgonc öregurak a kolostor előtt). - A jegygyűrűk a zsebemben vannak. Két egyforma régi gyűrű Ince pápa híres gyűjteményéből. Nem kell mindenkinek megmagyarázni a jelentőségét, mint a karikagyűrűnek. Hogy mi van a gyűrűk belsejébe vésve az a mi dolgunk. A besnyői kolostor főnöke régi barátom, már régebben értesítettem őt tervemről. Olyforma szerepet töltenek be ezek a derék szerzetesek, mint Angliában a Gretna Green-i kovácsmester, akinek joga van megesketni a hozzáforduló titkos szerelmesek- Gretna Green utasok lovait patkolja: 21 napi tartózkodás után az öreganyjával is megesketi a vállalkozó fiatalembert, és ez a házasság érvényes – mond Ilona. Vajon szükségünk lesz nekünk valaha a besnyői gvardian írására?” FESSLER IGNÁC AURÉL (1756-1839) kapucinus barát, író és történész, aki a besnyői kolostor lakója volt több évig, több kötetes magyar és világtörténetet írt német nyelven. Ez a mű Arany Jánosnak is

7/171 forrásul szolgált. Fessler később kilépett a rendből és evangélikus lett. Megnősült és Oroszországba költözött. Az ottani evangélikus németek felügyelőjeként halt meg. JÓKAI MÓR (1825-1904 Tengerszemű hölgyének, Erzsikének a tragédiája is bizonyos mértékig a besnyői kolostorhoz kapcsolódik. A miszticizmusra hajló asszony át akar térni a katolikus hitre, erről beszélget az íróval: “Oh, azt az ön képzelete utól nem bírja érni, amit én szenvedek. Gúny, gyaláztatás a mindennapi eledelem. Gyanú kísér minden lépésemen. Ha szólok a szavamat magyarázzák félre, ha hallgatok, a némaságomért dorgálnak, ha sírok a könnyeimért fognak vallatóra. Sejt valamit talán kegyednek a férje a vallásváltoztatási eszmejárásáról?- Annyit megtudott, hogy én a kolostorhoz többször ellátogattam; hogy egy szerzetessel többször beszéltem. Istenre esküszöm, hogy a vallásról az áhítat dolgairól beszéltem vele! Semmi másról. És ő minő csúfsággal vádol emiatt! Azóta délben, este azzal mérgezi meg betevő falatomat, hogy ami csúfondáros nótát csak tud a barátokról, meg azokról a menyecskékről, akiknek a csuha és a facipő az ideáljuk, azt mind eldalolja előttem…” …” Hanem egyet mondok Önnek. Az az ember azzal fenyeget, hogy megver. Ha ezt meg találja tenni, akkor Isten legyen irgalmas neki is, nekem is.”… Magát a tragédiát nem írja le Jókai, csak a következményt. Az író 20 év múlva Márianosztrára látogat, ott találkozik Erzsikével. “Megöltem a férjemet. El vagyok ítélve élethosszig tartó fogságra.” Jókai regénye hőseit valódi személyekről másolta. Erzsike, Domokos Terézia, aki Sztregovay János gödöllői kántor-tanítóhoz ment feleségül. A Sztregovay ház dr. Berente István helytörténeti tanulmányai szerint a

8/171 Váci (ma Dózsa Gy. út 16. sz.); Heltai Miklós szerint a Szabadság tér (akkor Német sor vagy Új sor) 16. sz. alatt volt. A férj (a regényben Medvési Ézsiás) a ref. anyakönyv 1864. okt. 9-i bejegyzése szerint “meghalt 34 éves korában, puska által, szerencsétlenségből.” Jókai szerette Gödöllőt és környékét. Enyém, tied, övé című regénye Gödöllő környékén játszódik le. Rudolf trónörökössel együtt szerkesztette Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képekben című művet. RIPKA FERENC /1871-1944. márc.9./ Isaszegen született. 1893-ban a Hazánk munkatársa lett. 1894-től sok cikket írt a vidéki és közgazdasági lapokban. Jelentős társadalmi szerepet játszott. 1925-től a székesfőváros polgármestere lett, a felsőház megalakulásakor pedig a felsőház tagja. legismertebb műve a Gödöllő a királyi család otthona című, amelyhez Jókai írt előszót. A Fekete gyémántoknak is vannak Gödöllőre utaló szálai. Kaulmann Félixet, André Lagrand Dumonceau belga bankárról mintázta, aki a kastély utolsó tulajdonosa volt Ferenc József előtt. A kőszívű ember fiai egyik jelenete pedig a Malom tavaknál játszódik le: (két malom volt a Malom tavaknál; a III-as és a VI-os tónál. A jelenet valószínűleg a VI-os tónál játszódik le.)

9/171 1948-as emlékmű, ahol az isaszegi csata sebesültjeit ápolták A HALDOKLÓ ELLENFÉL HAGYATÉKA SÖTÉT VOLT MÁR, midőn Baradlay Richárd mély kábulatából felocsúdott. Úgy tetszett neki eleinte, mintha az a sötétség, mind egy nagy súlyos tömeg volna, mely az ő fején fekszik; mikor a kezét megmozdítá, meglepte, hogy mozdulatai ebben a sűrű fekete valamiben meg nem akadnak. - Hohó!- kiálta, amint meggyőződött róla, hogy nyelve is mozog. Arra a neszre aztán megnyílt egy oldalajtó, s abból világosság jött be. A világosságnál aztán rájött Richárd, hogy a feje még mindig arra való, hogy visszaemlékezzék. A világosság huszárlámpától ered; a lámpát pedig egy hosszú kéz tartja, egy hosszú arc előtt, mely arc tulajdonosát Mausmannak hívják. Hanem még mindig úgy tetszett neki, mintha a napban volna, ahol az ember fejének a pondus specificuma ezerháromszáz mázsa, s ahol egy közönséges embernek négyszáz lóerőre van szüksége, hogy ha egyszer a földre, azaz hogy a napra lefeküdt, onnan megint fel tudjon kelni. - Nos? felébredtél valahára? – szólt bohó tréfás arccal Mausmann. - Hát élek? - Egy körmöd sem hiányzik. Csak vendégszerepelni voltál a másvilágon. - Hol vagyok? - A rákosi malomban.

10/171 - Akkor hát győztünk! – kiáltá Richárd, s egyszerre emlékezett már mindenre. - Tökéletesen. Isaszeg a miénk; a bán Gödöllőig flankenbewegolt, teljes a diadal. Nem érezte már többé ólomnak a fejét Richárd, nem kellett neki felső légnyomású gőzgép, hogy fektéből felugorjék. - Hát bizony csak állj talpra! – biztatta őt Mausmann; - nincs neked semmi bajod. Egy ökölnyi daganat van a fejeden, azon három hüvelyknyi solutio continuitatis a bőrön. Ez az egész. - Te orvos vagy? - Elhiszem azt, - felelt Mausmann, tudománybüszkeséggel. – Doctor medecinae és magister chirurgiae. Én vettelek gondjaim alá s nagy dolgot fogok belőle csinálni, hogy kigyógyítottalak, miután semmi bajod nincs, csak egy kis daganat és bőrrepedés. Lapjával ütött meg a kard. Richárd maga is megtapogatá fejét. Volt biz azon a flastrom alatt jókora daganat, de azt már föl se vette. - Holnapután nyoma sem lesz. Ezért nem érdemes velem tovább vesződnöd; láss a többi sebesültekhez. Ehhez egy kis hidegvíz borogatás kell; azt meg Pál úr is elvégzi. - Pál úr? – szólt Mausmann, kiülő szemeit még jobban kimeresztve. - Tán nincs itt? - De itt fekszik ő is a malom folyosója alatt. És alszik és alunni fog in saecula saeculorum. - Meghalt? - Bizony ott járt veled együtt, ahol a halált olcsón osztogatták. Mikor te leestél lovadról, szegény öreg fiú rád vetette magát a testével, hogy a lovak össze ne gázoljanak, s aztán őt taposták össze. - Nem lehet megmenteni?

11/171 - Három embernek elég volna a meghalásra, amit kapott. - Vezess oda hozzá. - Várj, hadd kössem be elébb a fejedet. Így ni. MIKSZÁTH KÁLMÁN (1847-1910) is sokat járt Gödöllőn, és szerette városunkat. Barátai és rokonai éltek itt. Két Mikszáth házról is tudunk: a József Attila utcában és Máriabesnyőn. Az Őz utcai és József A. u.-i Mikszáth házak

12/171 Barátja volt Gönczy Pál református lelkész, és gyakran látogatta meg őt és családját, akiknek háza kb. a mai OTP épület helyén állhatott. Gönczy Pál leánya volt Etelka, aki Csiky Kálmánné lett. Róla írta egy ízben Mikszáth feleségének: “mert van még egy asszony, akit szeretek.” (103. levél) Gyakran látják vendégül Csikyék is Mikszáthékat nyaralójukban Gödöllőn. Akli Miklós c. regényében Mikszáth egy Gödöllővel kapcsolatos anekdotát örökítette meg: Néha egy-egy ötletével nemcsak fölvidítá a császárt, de meg is védte, pedig többnyire az együgyűség lárvája alatt beszélt. Egyszer valami cercle alkalmával azt kérdezte a császár Grassalkovich herczegtől: - Milyen messze van Gödöllő Pesttől? - Két órajárás jó lovakon – felelte a herczeg. - És Pest Gödöllőtől? – folytatá a császár szórakozottan. A cerclenél levő urak elmosolyodtak, de különösen Stadion gróf vágott gúnyolódó arczot, csak Grassalkovich herczeg tartotta meg hódolatból loyalis komolyságát. - Ugyanennyi, Fölség. A császár elpirult, az udvari bolond közbeszólt, Stadionhoz intézve a szót: - Milyen messze van húsvéttól pünkösd, Kegyelmes Uram? - Úgy gondolom, lehet vagy ötven nap.

13/171 - És pünkösdtől húsvét milyen messze van? Stadion és a császár elnevették magukat – mert pünkösdtől húsvét már nem ugyanannyi. - Lássa, kedves Grassalkovich, - szólt a császár – milyen jó, hogy van a környezetemben egy bolond, aki be tudja bizonyítani, hogy nem mondtam egészen bolondot. Gönczyék udvarában olvasta fel Mikszáth a hatalmas diófa alatt a Különös házasság című regényét először. Ekkor a regény Butler János halálával ért véget. A regény felolvasása után a hallgatók mély csendjét a kis Csiky Etelka sírása törte meg, aki pityeregve csak annyit mondott: “Kálmán bácsi! Ne haljon meg Butler János!” Ekkor írta a regény végére az író a Tace, hallgass című fejezetet, amelyben Butlernek ál-temetése van, s ő szerelmesével külföldre menekül. Besnyőn játszódik le Mikszáth: Nóna című elbeszélése: NÓNA ELBESZÉLÉS, VAGY AHOGY TETSZIK,INTERPELLÁCIÓ A BUDAPESTI POLGÁRMESTEREKHEZ Vagy tizenöt év előtt egy hirdetés tűnt fel nekem a lapokban: “Homoki szőlő eladó Besnyőn” stb. Elmentem, megnéztem, egy kis dombon feküdt, vagy hat hold, a domb alatt csinos házikó fehérlett, ezzel a felírással: “Nóna”, ami nem asszonynév, hanem egy hosszú álom. Öreg, árnyas diófák szegték be a

14/171 fehér épületet. Szép volt, igen szép volt, de nem vettem meg. Lebeszéltek, hogy ihatatlan, bicskanyitó lőre terem rajta. “Ha már veszesz – mondták a rokonaim -, végy igazi szőlőt, hegyi szőlőt.” Vártam vagy két évig, míg végre megint megmozdított egy hirdetés: “Hegyi szőlő eladó.” Utánajártam a kiadóhivatalban, hol van és kié. Hát Besnyőn volt, egy szép asszonyé, akinek egy gavallér vette. A gavallér ott hagyta, elment tőle, minélfogva a szőlő se akart maradni. Megnéztem egy legközelebbi alkalommal, hát ugyanaz a szőlő volt, melyet két év előtt megnéztem. - Hogy van az – mondám a gyönyörű nőszemélynek, aki körülvezetett -, azelőtt homoki szőlőnek volt hirdetve, most pedig már hegyi szőlő? - Egyszerű előléptetés – felelte az vidáman. – A hegyi szőlőket kipusztította azóta a filoxera, helyeiket be kell tölteni. Hiszen látja az úr, hogy hegyen van. Miért ne mondhatnánk tehát, hogy hegyi bor? Gúnyosan mosolyogtam. - Nem csodálom ebben a mostani világban, hogy már a bor is stréberkedik. Mindamellett igen megtetszett a tuskulum. Mert a szőlő fekvése gyönyörű, a végiben egy ősrengeteg terül el: a gödöllői koronauradalom erdeje. Az ördögbe is, nem tréfadolog egy ilyen szűzies helyen nyaralni. Az őzek, szarvasok bejárnak éjjelenkint a szőlőbe. Meg lehet őket lőni, ha senki se látja. A Nóna bora, az igaz, nagyon rossz (olyannak tűnt fel, mintha ecetet nyeltem volna), de hát jó savanyúvizet vesz hozzá az ember. Denique alkudni kezdtem a tuskulumra, húszezer forintot ígértem érte, de az asszonyság nem akart engedni a huszonegyből.

15/171 - No, majd alszom rá még egyet otthon. Hazafelé menet azonban a vonaton találkoztam egy régi barátommal, aki szintén besnyői villabirtokos, elmondtam neki, mi járatban vagyok, hogy a Nónát akarom megvenni. - Mire tartják? - Huszonegyezerre. - Nem éri meg, ne vedd meg! Huszonegyezer forint! No még mi? Bolond volnál, ha beleugranál. - De mikor nagyon szép. - Úgy, de ihatatlan csigert terem, valami rossz faj külföldi vesszőkkel ültette ki az öreg tudós doktor Bogray, aki nem értett hozzá. Attól a bortól úgy elszalad a borkereskedő, mint az ördög a tömjéntől. Ellenben a szőlő gondozása kétszer annyiba jön, mint a lent fekvőké, mert permetezni is kell, míg legfeljebb csak feleannyit hoz, mint a többi. - De a fekvése – ellenvetém -, az isteni fekvése, az a domb, az az erdő, szerelmes vagyok bele. - No, iszen nem mondom, hogy ne szerezd meg, hanem várd ki az illendő árat. Mert tíz év óta már a hatodik kézben van, s azóta egyre száll le az ára. Az első tulajdonos harminckét ezeren vette, a másik huszonnyolcért, a harmadik huszonötért, és így megy lejjebb-lejjebb. De mindegy, azért mégis mindenik belepusztul. Olyan ez a szőlő, barátom, mint egy párizsi kokott, aki rapid teszi tönkre, akihez kerül. Várd meg tehát legalább, míg közönséges Örzse lesz belőle. - Hogy érted azt? - Azt hiszem, hogy előbb-utóbb feladja, kiszántatja valamelyik tulajdonosa a tőkéket, melyek be nem hozzák a munkáltatási költséget sem, s akkor aztán mint közönséges szántóföldet megveheted a Nónát nyolc-kilencezer forintért. - Csakhogy mire való lesz nekem aztán a puszta föld?

16/171 - Ejh, hát a természeti fekvés, amibe szerelmes vagy, megmarad. Ördög nem viszi el a hátán púpnak azt a dombot. No, már most kiültetheted valami jóféle fajvesszőkkel, amelyek összeillenek a talajjal, mert hidd meg, ezen fordul meg minden. Ha megérted a földet, pajtás, a föld is megért téged. Semmi kétség, hogy új fajok jó bort is hozhatnak, és akkor aztán töltheted a kedvedet, nem vesztesz rajta évenkint annyi sokat. Okos volt a tanács, megfogadtam, azaz megszakítottam az alkudozást, de a távolból egyre figyeltem ezentúl a Nóna további vándorlását. A szép asszonytól egy mérnök vette meg húszezerért, aki minden vagyonát beleölte, és a végén főbe lőtte magát. Ekkor árverésre került, és egy középiskolai tanáron száradt tizenötezer forintban. Sanyarú esztendő következett, a szőlő elfagyott, a tanárt bánatában megütötte a guta. (De iszen mégis okos ember az én besnyői barátom!) A tanár örököseitől egy nyugalmazott generálishoz származott el a Nóna. Isten jól lefelé fordítá a bőségszaruja nyitott végét ez egyszer, annyi gerezd termett a Nónán, hogy a generális nem győzte hordóval (százakat költött új edényekre), de mi haszna, annyi jó bor termett mindenütt, hogy a rossz nem kellett senkinek, még ingyen se. Elkeseredett a generális, és arra a vakmerő útra vetette magát, hogy megissza hát az összes borát ő maga. A generális erős volt, a bor pedig nem volt erős, de sok volt, és ami sok, az sok egy generálisnak is, úgyhogy vízi betegségbe esett tőle és meghalt. Az özvegye Grácba költözött, és onnan árulta a Nónát tizenkétezer forintért. Aha! Jön már az én időm. Szalad már felém a Nóna! Legott kisiettem a besnyői pajtásommal tanácskozni. - Ne moccanj még most! Még korán van. Ne feledd, hogy új tőke kell a szőlőbe, ha boldogulni akarsz. S az sokba fog kerülni. Hát csak böjtölj ki még egy vagy két tulajdonost.

17/171 Megint szót fogadtam, nem moccantam. Csak úgy messziről vettem tudomásul, hogy valami németes nevű pesti nyárspolgár vette meg a Nónát tizenegyezerért. No ez már igazán potom pénz, s még ez is le fog apadni. Vidáman dörzsöltem a kezeimet. Kedves kis Nónácskám, most már hozzám kerülsz nemsokára! A nyárspolgár mind fösvény – okoskodtam magamban. – Az nemigen költ személyes kedvtelésekre. Nincs benne ragaszkodás a földhöz, legott túlad rajta, ha észreveszi, hogy gyengén ereszt az emlője. Meg is bíztam a barátomat, hogy rögtön hírt adjon, ha valami mozgolódást vesz észre. Nyár múlt, tél jött, új nyár, új tél, és csak nem írt az én barátom. Csak nem írt. Ejnye, mi dolog ez? Meghalt talán? De hiszen benne lett volna a lapokban, mert híres borászati író és nagy pomológus. Végre vártam még egy évet, s csak miután azalatt sem adott életjelt, kerestem fel az idén a besnyői villájában. Nagy zajjal, nagy vidámsággal jött elémbe. - Hollá! barátja az erénynek, hol jársz itt, ahol a madár se jár. Lassankint vallogattam ki: - Eljöttem tudakozódni a Nóna iránt. Nagyon türelmetlen vagyok már. Mit akar az a pesti cívis? Még most se árulja? - Talán nem is fogja sohasem. Nagy hasznot hajt az annak a kezében. - Mi? Hogy? Kinek? Nem értem. - Hát a szőlő, barátom. Őneki. Rengeteg jövedelmet hoz évenkint. - Lehetetlen! – mondom elképedve. – Mi hozza azt a rengeteg jövedelmet? - Hát a bor – felelte nagy komolyan. - A bor? Hogyan? Hiszen a bor gyalázatos savanyú vinkó. Talán újra ültette a szőlőt? - Dehogy. Nem csinált az ott egy keresztbe szalmát se azóta. - De hát akkor mi az ördög történt a borával?

18/171 - Avanzsírozott, bará. - Ki? A cívis? - Nem. A bor avanzsírozott. Gyógybor lett belőle. Úgy, úgy, gyógybor lett, és most Budapest minden kórházában azzal itatja a főváros a lábadozó betegeket, azt rendelik az orvosok. - Hogy lehet az? – motyogtam megzavarodva. - Nagyon egyszerű. A tulajdonos nagy befolyású városatya, és… és… hiszen eltalálhatod a többit. És én csakugyan el is találom – sőt még az olvasó is eltalálhatja, ha egy kicsit körülnéz a városházán. Mikszáth másik gödöllői története A gödöllői paraszt meg a király. A Gödöllőről szóló irodalom egyik nagy témaköre a kastély és annak lakói. A kastélyt építtető gróf maga is írt. 1757-ben írta kiadatlan bölcselkedő művét a Gyaraki Gróf Grassalkovics Antal beteges és unalmas gondolatai, amelyet a Magyar Nemzeti Múzeum kézirattárában őriznek. Az ókori Salamon király gondjáról, a világ hiábavalóságáról, megelégedésről bölcselkedő aforizmák gyűjteménye ez. “Önszeretetünk gátolja önismeretünket” – int bennünket. “Válogatás, vágyódás nélkül élni legnyugodalmasabb” – ajánlja. Hanem aztán mégis nagyon tudja, milyen módon lehet ezen hiábavaló világon hatalmat gyakorolni: “Mennyivel nyomorultabbak az emberek annál könnyebb velek bánni, mivel annál alázatosabbak és serényebbek…Midőn valamely helység vagy tartomány nyughatatlankodik, szükség annak felét, avagy jeles részét máshová szállítani, azok helyett pedig más nemzetűeket, más szokásúakat behelyeztetni, mert így egy rész a másiktól tartván és idegen lévén, az ő merészségük megzabolyáztatik.”

19/171 Nem egyszer negatív értelemben írtak erről a témáról. Ismeretlen szerző írta azt a gúnyverset, amely a 18. századi ellenálló nemesség körében terjedt, a Grassalkovich uradalmat és levéltárt öröklő Hédervári Viczay család levéltárában maradt meg kéziratban: “Kamaré Prézes úr, Grassalkovich fráter, Már régen pokolban készen vár a kráter, Kárt teszel mindenkinek, kinek csak kárt tehetsz, Elhuzód, ahol csak legkissebbet vehetsz. A királyt meglopod, az országot csalod, Sok nemes vér zsírját, te átkozott nyalod, Álnok vagy ültödben, álnok állásodban, csalárd lefekzedben, csalárd járásodban. Jól megnézd életedben a kelő eget, Mert belől nem láthatod soha a sereget, Pokolban adnak rád tüzes köpenyeget.” Jókainak sem túl jó véleménye volt Grassalkovichról, amikor a Barátfalvi levitában így írt: Végre aztán csendesség lett. Elmúltak a kuruczok, elmúltak a törökök. Hát ekkor csak megpihentek a miskolcziak? Meg, de nem ingyen. A magas kamara a várost maga magának zálogba adta. A burkus háború alatt a miskolcziak negyvenezer. forintot vettek kölcsön az eperjesi Pulszky Sándortól, azt küldték föl a királynénak, a ki azért negyven esztendei háborítatlanságot engedélyezett nekik. Most ez az idő vége felé jár. Új contractust kellene kötni a

20/171 városnak a kamarával. De íme ez alatt a kamarai direktor, herczeg Grassalkovich Antal uram, azt a praktikát gondolá ki, hogy a miskolczi nemes urakkal külön egyezkedett ki jó előre. A polgárok magukra maradtak, a kik között nincs törvénytudó ember. Most azután ezeknek az együgyű embereknek respective a városukat reprezentáló bírónak az officiuma leend egy olyan in omnibus versatus urasággal pertractálni az új contractus iránt, mint a gödöllői herczeg, az omnipotens director camerans. Benyófalvi Benyovszki Imre az uradalom kiváló jószágigazgatója a 19. sz. elején Vásárhelyit megelőzve írt értekezést a Tisza szabályozásáról. (1804) A kastély 1841 után sokáig lakatlan. Erről ír GARAY JÁNOS (1812- 1853) az 1845. május 31-én Gödöllőn írott Egy nagyúri kastélyban című versében. “Mi átok ül épületed körében, / Hogy rajt az élet visszhangot nem ad? … Dús termeid fényt és pazart lehelnek, / A fényes bútor vendégkészen áll … / Mindent találok itt …csak ki ennyi kincsen / Örülne, embert nem és életet!… / Ez egy magyar családnak ősi fészke, / Csak az hagyhatja így el örökét! / A fecske visszatér szerény lakához, / A gólya régi fészkéhez siet… / Csak ember, aki hűtelen honához, / Vadász hazáján kívül élveket. / A manapság divatossá vált és sokféle kiadásban napvilágot látott Erzsébet királynéról szóló regényekek egy része a történelemnek megfelelően Gödöllőn játszódik le. BRIGITTE HAMANN Erzsébet királyné című könyvében ezt olvashatjuk: “Gödöllő Erzsébet birodalma volt. Itt az ő törvényei uralkodtak,

21/171 amelyeknek semmi közük nem volt a ranghoz és a protokolhoz. A vendégeket nem a nemesi címük szerint válogatták ki, hanem aszerint, hogy mennyire tudnak lovagolni. Erzsébet maga köré gyűjtötte Ausztria- Magyarország lovasainak elitjét, csupa gazdag, fiatal arisztokratát, akik életüket szinte állandóan a lóversenyeken és falkavadászatokon töltötték, s az égvilágon semmi más dolguk vagy kötelességük nem volt.” MARIELUISE von INGENHEIM: Sissy című regényének II. kötete, amely az Egy korona és egy szív alcímet viseli, szintén főként Gödöllőn játszódik. “Amióta a magyaroktól koronázási ajándékként megkapta a most már Budapestnek nevezett fővárostól nem messze fekvő kis kastélyt Gödöllőn, minden másképpen volt. Ide vissza tudott vonulni, és bár csak nagy nehézségek közepette, hiszen ősi tradíciót kellett ezzel megtörni, de sikerült meggyőznie Ferenc Józsefet is arról, hogy igenis okos és helyes dolog, ha a császár legalább szentestén és felesége születésnapján születésnapjá pihen, és nem foglalkozik kormányzási ügyekkel. A karácsony és újév közötti hét így gödöllői hét lett minden évben. Lassacskán a család más tagjai és rokonok is odajöttek, így aztán nagyon fesztelen és kedélyes, családi, idegenek kíváncsi pillantásai nélkül.” Erzsévet királyné 2000, Gödöllőn töltött napjának krónikája a „. . . gödöllői lakos vagyok. . .„cimű könyv, SZABÓ MARGIT /194 -/ munkája, amely sok eddig ismeretlen dokumentumot és fotót is tartalma, a gödöllői kastélyhoz kötődő kedves anekdotákkal. Szabó Margit összeállításában jelent meg a NEMZETÉNEK ŐRANGYALA VOLT című könyv, amely Ferenczy Ida emlékezetére jelent meg halála 75. évfordulójára. E könyv is részletesen szól az a királyné szolgálatában eltöltött évekről, Erzsébet és Ferenczy Ida

22/171 barátságáról. Ugyancsak Szabó Margit műve a SISI ÉS DIAN című könyv. WALLESHAUSEN GYULA: Erzsébet királyné és falkavadá -szatai című könyvének két fejezete: A koronagyémánt Gödöllő és A falkavadászat Gödöllőn is részletesen foglalkozik a kastély és a királyi család itteni életével. 1876 ... szeptember elején megélénkült az élet a gödöllői kastélyban. A hónap elejére megérkezett a király Bécsből, a királyné pedig néhány hetes Adria-tengeri útjáról. Itt volt az idősebb leányuk, Gizella bajor férjével, Lipót herceggel, és Rudolf trónörökös, aki éppen ebben az évben töltötte be 18. életévét , és most már a felnőttek társaságában volt a helye, bár még nem mindenki vette férfiszámba.... Az Erzsébet által fellendített falkavadászat nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy az 1870-es évektől a magyar falkavadászat és lótenyésztés a nemzetközi érdeklődés középpontjába került. Ennek az első, kiemelkedő bizonyítéka a Baltazzi fivérek által nevelt és futtatott Kisbér nevű mén győzelme volt: Angliában 1876. május 31-én megnyerte az Epsom Derbyt és a következő hónapban a legnagyobb francia díjat, a Grand Prix de Paris-t. ... Szeptember második felére megérkeztek a királyi vadászlovak Megyerre és Gödöllőre -- Ferenc Józsefnek 12, Erzsébetnek 14, Rudolf trónörökösnek 5 -- s megkezdődhetett a cubhunting, az elővadászat, hogy a lovak összeszokjanak a kutyákkal, és megismerjék a terepet. Ezt szolgálta a most már hagyományos gödöllő-máriabesnyői akadályverseny, amit ebben az évben október 8-ra hirdettek meg. Az első futamon a királyi pár 200 forintos díjáért küzdöttek, a második díjat ismét a Galgamenti Agarászegylet adta, a harmadik futamét pedig a Pesti Lovaregylet... 1878. ... november 8-án tartották meg a hagyományos máriabesnyői akadályversenyt -- amit díjugrató versenyeknek kezdtek nevezni. A szokásos három futamhoz negyediknek póniversenyt ikatattak be. Ismét

23/171 különvonat hozta a fővárosból az érdeklődőket, pedig előző este az időjárás hirtelen zordra fordult, havazott, és erősen fújt a szál.... STORCZ MÁTYÁS /1863-1938/ magyar királyi vadászati akit fiatal korában rendszeresen megbíztak azzal is, hogy erdei sétáin kí sérje -persze tisztes távolból- Erzsébet királynét, nem volt író, de munkája eseményeit, élményeit rendszeresen lejegyezte, s időnként a Magyar Erzsészben, Magyar Vadászban és a Vadászat és Állatvilágban publikálta is.Ezek közül az írások közül ad válogatást dr. FÁBIÁN GYULA /1949-/ „Wildhegerek ivadéka...’ című kötete. Foxlibarátomról Még nincs egész három éve, hogy kedves Móritzl barátommá lett., igazán annyira megszerettem, hogy ha tehettem, mindig az l igazi barátságát kerestem, mert nagyon sok kellemes és szép ór t szerzett nekem, de nemcsak nekem, hanem sok hivatásos vadászembernek is. Hosszabb ideig egy zsibói barátomnál is volt, hol tömérdek dúvadat küldött a másvilágra. Most siratjuk mindnyájan. Nincs nap, hogy ne keresnék és ne hívnák meg egy baráti összejövetelre. Móritzl nem attakírozza többé Gödöllő és vidékének dúvadvárait, nem ráncigálja elő azoknak lakóit, nem rettegnek tőle többé az éjjeli rablóhadak, a kedves, dédelgetett cicák, melyek a nappali órákban hanyatt fekve alusszák át alamuszi életüket és senki nem gondolná, hogy ezen csendes háziállatocskák, mikor a sötétség beáll, mily rettenetes ellenségei a mi kedves apróvadjainknak. Az alattomos görény, mely a sötétségben kúszik, mely mint egy láthatatlan valami, halad rablóútján, ne féljetek többé. Mindnyájan, akik ismerték, ezen nemes, önzetlen hű pajtást, siratják. Leírni nem lehet, hogy egy ilyen kegyelmet nem ismerő, dúvadpusztító kotorékeb mennyire hasznos egy olyan vadászterületen, hol az apróvadat

24/171 tenyésztjük. Mondhatom, hogy az éjjel kijáró házimacskákat elfogta vagy felzavarta a fára, vagy a fa alatt muzsikált, és ha görbés volt a fa, mint egy majom fent termett és onnan ugatta a tolvajt le. Sokszor nagyon kellett vigyázni, mert hát a sötétben a tehén is fekete, hogy a cica helyett ne Móritzlt érje a lövés,. Görény vagy menyét, sün, esetleg hörcsög, egy-két tompa ugatás és kinyomta fekete lelküket. A görényt egészen kipusztította, a friss havon alig-alig akad egy friss nyom, nagy öröm volt vele kimenni, mert ő neki ez kedvelt mulatsága volt. Találkoztam a budapesti kiállításon vele, lehorgasztott fejjel fogadott, rámnézett az ő jószemeivel, hallottam a keserves sóhajtásait, mintha mondaná: ezt érdemeltem meg, hogy öreg napjaimra más gazdám legyen. Visszafordult, sírt, valóban sírt.. . . /Vadászat és Állatvilág 1914. évf., 158-159.o./ DR. KARAFIÁTH MÁRIUS: Ferenczy Idáról írott életrajzában többször megemlékezik a királyi pár gödöllői tartózkodásáról: “Az uralkodó pár szeretett Gödöllőn tartózkodni, főleg a királyné, mert ott szabadon mozoghatott és mentes az udvar szertartásos külsőségeinek nyűgétől. A Burgban azonban a magyarországi tartózkodást nem jó szemmel nézték és azon voltak, hogy őfelségeik kedvét szegjék a hosszas ott időzéstől. Ezt a célt igen jelentéktelennek látszó, de elvégre mégis beváló eszközzel érték el. Az udvari konyha igazgatója ugyanis azt a “bizalmas” utasítást kapta, hogy Magyarországra a jobb erők, úgymint a főszakács, főcukrász, sat. ne kövesse az udvart, hanem csak a másodosztályú konyhaszemélyzet. Így történhetett aztán, hogy a királyné egy ízben a gödöllői erdőben sétálgatván, betért az egyik erdész konyhájába, ahol az asszony éppen pompás nyúlpecsenyét sütött. A királyné a jó pecsenyeillattól kedvet kapva megízlelte a nyúlpecsenyét. “No lám – mondta – de furcsa, hogy mi sohasem kapunk ilyen pompásan elkészített nyulat!” – Ferenczy Ida azonnal berendelte másnapra az erdész nejt Gödöllőre, aki a szakács nagy dühére elkészítette az ízletes nyúlpecsenyét.”

25/171 “Más alkalommal Gödöllőre készülődés közben azt mondta a királyné Ida előtt: “Milyen kár, hogy éppen most megyünk el, mert Gödöllőn nem eszünk olyan jó szőlőt mint itt. Magyarországon az olyan savanyú!” Ida kifejezte csodálkozását afölött, hogy miként lehetséges az, hiszen Magyarországon, világszerte híres, finom szőlő terem. És csakugyan, az a szőlő, melyet Gödöllőn a király asztalára tettek, kegyetlenül savanyú volt!… Ida azonban nem hagyta annyiban a dolgot, utána járt és rájött, hogy a gödöllői parkban van egy rosszfajta szőlővel befuttatott lugas, ennek éretlen fürtjeit tették a királyné elé. Ferenczy Ida éppen az nap délután Pestre ment nővéréhez, Hertzegnéhez uzsonnára, ahol egy nagy tál szebbnél szebb szőlő mosolygott rá. Ida mindjárt elkérte azt a tál szőlőt s úgy ahogy volt vitte magával haza Gödöllőre, ahol másnap a királyi pár asztalára tétette, annak bizonyságául, hogy Magyarországon is terem jó szőlő.” A gödöllői vadászkastélynál 1869-ben Sok, ma már -méltánytalanul - elfelejtett költő is megemlékezett a királynéról.

26/171 PÓSA LAJOS:A gödöllői erdő Szomorúan zúg a gödöllői erdő: \"Boríts be, boríts be, te sötét, nagy felhő! Szállj le minden ágra, minden kis levélre, Öltöztess tetőtől törzsig feketébe! Milliónyi lombom feketére váljon, Gyászlobogó gyanánt lengjenek a tájon. Sírj, te borongó ég, könnyet harmatozzál, Letörött a legszebb fehér liliomszál. Koporsóban alszik...mindörökre néma Árnyékos útaim tündérkirálynéja. ... Minek is indult el bujdosó útjára! Vagy mért nem mehettem el én is utána Hegyeken, völgyeken, hólepte sziklákon, Országról-országra széles e világon! Betakartam volna, védelmeztem volna, A lába nyomát is megőriztem volna! ...Kőkriptába' fekszik messze idegenben, Hol virág sem nyílik, hol madár sem rebben, -- Tudom én, tudom én, itt szeretne jobban, Szíve még holtan is vissza-vissza dobban. Ide húzza lelke, mely itt jár, sóhajtgat, S csöndes zokogással rezgeti a gallyat:

27/171 Ide húzza-vonja minden édes emlék ... Oh, ha temetője, sírja: én lehetnék! Hogy elaltatgatnám csörgő patakommal, Ezerféle hangú méla morajommal! Suttogó fáimnak zizegő zenéje Álomszövő dalként borulna föléje. ... Jer, te őszi szélnek hervasztó fuvalma! Lombjaimat tépd le, gyűjtsd össze avarba, Kapd föl és kavargasd fenn a levegőben, Abban a borongó, fekete felhőben, Szép tündérkirályném koszorúmat várja: Sírva-ríva sodord a koporsójára! LAMPÉRT GÉZA: Gödöllői zöld erdőben Gödöllői zöld erdőben Hűs fuvalom halkan támad... Hull a levél, amerre jár, Messze száll a dalos madár -- Hangos öröm víg berkében Tanyát ütött a borongós őszi bánat. Gödöllői erdő mélyén

28/171 Fű, bokor, fa néma búban ... A sárguló, gyér haraszton Jóságos, bús királyasszony, Magyarország királynéja Merengve jár, fönségesen ... szomorúan ... Halkan vígasztalóan súgja néki. Az enyészet Nagy fájdalma Sajgó szívét egyre tépi Nincs öröm mi el ne múljon, Nincs virág: mi le ne hulljon! Hervadó lomb, síró szellő . . . Gödöllői zöld erdőben Ne borongjon méla bánat, Nagyasszonyunk, te jó, áldott Rózsákra lép a te lábad: Magyar néped áldása jár Virágiíntve te előtted, te utánad! (1897) Erzsébet halála után így írt ADY ENDRE: Megpihent . . . Megpihent a szíved,

29/171 Nagyasszonyunk, végre, Rászállott bánatod A pirosló vérre, De pirosló véred Minden hulló cseppje Egy felszálló kétség A magyar egekre. Megpihent a szíved. . . Milyen sötét átok, Hogy neked szenvedés Volt egész világod, Hogy te, ki szent voltál Őrangyallá válva, Százszor tettét utat Nehéz Golgotára! Óh! mert egyszer sújtott A kegyetlen végzet, Elrabolta minden Földi üdvösséged. A te nemes szíved, A te érző lelked Nem talált a földön

30/171 Csak örök keservet. De mégis, \" A regék Ősi erdejében\" Megszállott az ihlet A szomorú éjben S amíg messze szálltál Egy tündér-világba, Elhagyott egy percre Életednek átka. Óh! azok a percek írt adtak szivednek, Fényesebb világot Fényes szellemednek. . . Nyugalmat a csodált, Üldözött költőnek (Heine) Mert besüppedt sirján Új virágok nőnek. Aztán újra tűrni Szivet tépő átkot, Feketén, komoran

31/171 Járni a világot. Hogy szent szivedet, mely Millióknak őre, Átjárja egy gaznak Megvillanó tőre! . . . Megpihent szent szived, Nagyasszonyunk végre. Rászállott bánatod A pirosló vérre. De pirosló véred Minden hulló cseppje Egy felszálló kétség A magas egekre. (1898) DURA MÁTÉ: Erzsébet királyné szobránál - Gödöllő 1901. május 1ö.- E jó királynő, ércalakban Ki tiszta szív volt, szeretet, Úgy érzem, mintha itt lebegne,

32/171 Ez erdős-lankás táj felett. Széttekintett rajtunk, víg a lelke, Hogy már örökre ide jött, Itt is maradhat miközöttünk... -- Magyar nép, ne feledd el őt! ... TÓTH BÉLA: Magyar anekdótakincs című művében is találkozhattunk Gödöllő nevével:: A szadaiak mindmáig nagyra vannak vele, hogy Mária Valéria főhercegkisasszonyt az ő földijük: Legéndi Lidia szoptatta. A hetvenes években egy szadai együgyű asszony bement Gödöllőre, s a kastély kapujában meglátta cifra ruhában a királykisasszony szerecsenét. Ez hát a Valéria? -- kérdi egy Gödöllőitől. Ez meg tréfából ráhagyta. No bizony-- mondja az asszony, -- ennél bizony a mi Lidink szebbre is szoptathatta volna! KONCSEK (Kondor) LAJOS, aki az Erzsébet királyné emlékfüzet szerkesztője volt, 1862-ben született Gödöllőn KÁROLYI MIHÁLY (1875-1955) az Egy egész világ ellen II. kötetében Az új Magyarországról címen írt IV. Károly lemondásáról és a család utolsó magyarországi napjáról: A forradalom kitörésekor a király gyermekei Gödöllőn rekedtek. A magyar kormány előzékenységéből azonban a nagy káoszban is a

33/171 legnagyobb biztonságban jutottak ki Ausztriába a rendelkezésükre bocsátott különvonaton. A kormány azt is megengedte akkor, hogy Gödöllőről a királyi család magánvagyonához tartozó dolgokat, amelyek számos vagonrakományt tettek ki, kivihessék. MÓRICZ ZSIGMOND ((1879-1942) Egy koronagyémánt s ezer koldustarisznya című cikke pedig a város problémáit mutatja meg a Tanácsköztársaság alatt: Gödöllő, 1919. február 28. A forradalmi átalakulás egyik legnagyobb problémája vetődött fel tegnap az államtitkárok gödöllői tárgyalása alkalmából: mi lesz a nagy nemzeti érdekekkel a mai osztozás éhes és szomorú valóságában. Gödöllő a Grassalkovich hercegek örökségéből bankkézre jutott, s attól vásárolta meg a magyar állam 1867-ben, s felajánlotta koronázási ajándékul a királynak. Ferenc József nála szokatlan nagylelkűséggel (mert csak Bécsben volt bőkezű fejedelem, nálunk csak bőmarkú volt), az ajándékot visszaadta a nemzetnek, a maga számára csupán a kastélyt s a vadászati jogot tartotta meg. Így azóta valóban állami gazdálkodás folyt ezen az uradalmon. Most a földmívelésügyi minisztériumban az a kitűnő idea van, hogy ezt az uradalmat, mint három törvény által is védett, s e célra kijelölt birtokot, ki kell képezni a magyar földmíves- képzés igazi központjává. Ide kell helyezni a legfőbb gazdasági akadémiát, ide kell hozni Budáról a kertészeti tanintézetet, amelynek a Gellérthegy oldalában kevés és rossz földje van, s amellett nem is való a fejlődő város közepébe. Már itt van a méhészeti tanintézet. Lehet itt felállítani burgonyakísérleti telepet, baromfitenyésztési intézetet: szóval a gödöllői uradalomból, amely eddig semmi nemzeti célt nem szolgált, egycsapásra meg lehetne teremteni a jövendő magyar gazdasági kultúra

34/171 ideális gócpontját. Így ez az egy koronagyémánt az egész ország drága gyémántjává lenne, amely örök időkre áldást hozna az egész magyar mezőgazdaságra. Szemben áll azonban a gyémánttal ezer koldustarisznya: Gödöllő lakosságának vagyontalan családjai, akiket ki kell elégíteni, mert joguk van rá a forradalom jogán. Gödöllőn az 1910-i statisztika szerint volt 3058 kereső. Ezek közt 814 férfi földmívelésből, 855 iparból élt. A földmívesek közt 197-nek volt vagyona s 617-nek nem volt semmije. (156 cseléd, 296 gazdasági munkás, 200 napszámos.) Az iparosok közt 358 a segéd. Nagyon könnyű számvetéssel el lehet hinni a gödöllői iparosok képviselőjének azt az adatát, hogy van 1000 felnőtt férfi, akinek szüksége van itt földosztásra. Most ezer embernek tíz holdjával, amennyit a helybeli földmunkások szónoka kívánt, tízezer holdra volna szüksége. A gödöllői koronauradalom azonban összesen legfeljebb ezerötszáz hold szántóföldből áll. (Az erdőséget felosztani egyelőre nem lehet.) Hol lehet most megoldást találni? Ez a nagy kérdés az egész országban: a lehetőségek s az igények között. Ha Gödöllőn meg lehet találni egy szerencsés megoldást, akkor bizonyára mindenütt lehet. Már a tegnapi tárgyaláson kibontakozott egy alapvető elv: nem az a nép kielégítésének a módja, s nem is az a nép kívánsága, hogy a személyek számára földet kell teremteni a föld alól is, hanem az, hogy a meglévő értékeken egyenlően osztozzanak, s hogy maguknak boldogabb jövőt teremthessenek az eddiginél. Ezt tekintetbe véve kitűnik, hogy Gödöllőnek, mint minden egyes helynek, speciális helyzete van. Gödöllő nyaralóhely. A természetes fejlődés is annak indította. Ezt ott mindenki tudja. Ők tehát nem akarják elpusztítani a régi királyi parkot: minden gödöllői tudja, hogy az egy nagy kincs s nagy érték és több haszna lehet belőle az egész népnek, ha megmarad ez a ritka nevezetesség, mintha egyszerűen szétdarabolják.

35/171 A népakarat tehát úgy kezd kialakulni, minden felső vagy külső befolyás nélkül, hogy a királyi kerteket meg kell hagyni ,de körül a széléből le kell vágni annyit, hogy utcát s házhelyet lehessen adni belőle nagy tömeg embernek, kisiparos, kiskereskedő elemnek. Ezek egy háromszáz öles házhellyel, de még ennek felével is jobban megvethetik Gödöllőn a jövőjüket, mint a távoli hegyek között egész birtokkal tudják az odavalók. Öröm volt látni azt, hogy az emberekben nincs meg az a vad vandalizmus, amelytől félteni kell az ország régi kultúráját s jövendőjének fejlődését. Szabadjára kell engedni az emberek akaratát, s mindenütt meg lehet találni azt az áldott középutat, amely a biztos fejlődés záloga. A gödöllőiek tegnap egy pompás kertváros alapjait rakták le: házhelyekkel kívánják végigszegni Máriabesnyőig az egész útvonalat, földet kívánnak az uradalomtól a város egész körzetének fejlesztésére, s a királyi park olyan szabályozását, hogy a város közepén ne feküdjön, mint egy gyilkos és gyilkoló holttetem, amelyről, mint ők mondták, “csak annyit tudott a világ, hogy itt történnek azok a híres királyi gazságok, hanem azt tudják meg ezentúl, hogy Gödöllő él és virágzik s itt boldog a nép.” Ezt akarja nemcsak a gödöllői nép, de az ország egész lakossága: amit az ország kormánya félt, azt maga a nép is félti. Nem kell tehát rettegni attól, hogy a nép pillanatnyi éhségében tönkreteszi a jövőt. Csak szervezni és vezetni kell a népet, s akkor végrehajtani az ő akaratát: az lesz a legbölcsebb törvény. Az Est, 1919. febr. 26. Móricz Zsigmond Gödöllő és a király kapcsolatáról így írt: GÖDÖLLEI SÉTA Gödöllő, január 27.

36/171 Na most egy kicsit Gödöllőre… Egy óra múlva már két öreg döcög mellettem a király kertjének hosszú téglarakott kerítése partján, az olvadó hólében, a meleg délutáni napsütésben, ahol az ember karcsú és hosszúszárú csizmát kíván és paripát maga alá. - Régen volt itt a király? Az öregek bólogatnak. - Ajaj! Öt éve, ki tudná azt… Most két éve itt volt a felség… S ezek nem tudják? Nem tartják számon?… - Hát a királynéra emlékeznek? - Hogyne. Sokszor lovagolt. Nem félt az itt semmit. A kis konok öreg paraszt nyugodtan bökte ki a szót. Templomba ment. Komoly volt a lelke mélyéről. - Hát az őszi munkát elvégezték? - El. - Az őszi esők nem ártottak? - Nem árt itt az eső. Homokfőd ez. Elissza. Belenéz a maga kis életébe, a maga kis földjébe, a maga kisded szűk világába s levonja a konzekvenciát. - De minálunk nem is terem meg más, csak a gabona. Itt nem terem tiszta. Bólint, sajnálja a búzát, aztán apró pillogású kis szemeivel kiereszkedik a távolba, a nagy magyar világba s szól: - Arra alá, ahun anyafőd van, ott egen. Ott elhiszem, hogy megáll a víz. Be van fejezve a világ előtte, immár nyugodtan ballag előre, a templomba. Ahol várja az Isten. A szép fasor végén nyitva a park kapuja.

37/171 - Ez a királyné kastélya? - Ez a palota. Ez. Meghatva nézek föl a fenyves közül kinövő kedves kis palotára. Arra lejjebb egy nagy görbe fa, lám ez még itt áll ma is, s aki onnan az ablakból annyiszor láthatta, a drága királyné asszony, ő már hol van. - Nézze csak, temetés. Zsidó temetés. Gyászmenet jön szembe. A kis fekete halottas kocsi után fiákerekben a kísérők. Falusi, bozontos szakállú öreg zsidók, kívánatos, elegáns fiatal szép zsidólányok. Csöndben, lépésben haladnak el a királyné ablakai alatt; most bizonyára kinézne rájuk, mondana valamit, hiszen ő is ember volt, asszony volt. A keskeny park hosszában vágja át a községet; ha a kapukat becsukják, két Gödöllő van Magyarországon. A piac dombjáról visszanézek. A park mély útjáról szép fehér-tarka parasztlányok billegnek erre föl. Fehér ujjasok és piros szoknyák, rózsaszín kendők és fekete kötények. Teltek, bögyösek, vastag karúak és vastag, erős lábúak, piros az arcuk és alig van szemöldökük szőke szemeik fölött. A hajuk le van simítva fényesen és hosszú fonatban s olyan egy- ügyűen szaporázzák a lépést a királyi palota előtt, mint a Burg udvarán piacról piacra siető bécsi nők. Lám, nekünk is van hát egy pontunk, ahol a nép közel a királyhoz. Van egy Gödöllőnk, ahol a paraszt nem emeli meg a kalapot, ahányszor ezt a szót kimondja, hogy a király. Nekik az életnek, az életüknek része a király. Náluk közbirtokos és talán a pótadókivetés ellen is tiltakozó társuk. Szemben a városháza. Újdonatúj, dísze fala alatt ott álldogálnak a kékmándlis magyarok, a vágásba dugott kézzel, köpcös testükön szétfeszülő lajblikkal s erős, frissen borotvált tokákkal. - Én megmondtam a tiszteletes úrnak, hogy: kicsinált dolog vót e! Nem

38/171 írásbul kell szavazni, hanem azt, akit a nép akar! Hogy rámutassanak, hogy ezt akarjuk… Mert ha mán ű kimondja, hogy ezt! akkor ki mer ellene szólani… Én fel akartam szólalni… - Mér nem tette? - Megmondtam neki négyszemközt. Két erős, igás muraközi lóval vágtatva jön egy hetyke legény. A lovak hatalmas patkója vágja, veri a köves utat s csattog a vas a kövön. Mintha mastodont űznének. - Aj, a betyár. Ha a rendőr látná, felírná. - Meg is érdemelné. - Hogy elbukik az a ló a fordulón. - Most még az apja veszi, hát nem bánja. Majd akkor rontsa a lovat, ha ő maga veszi, S az emberek élnek. Csendesen. Főnek a maguk levében, mint lassú tűznél a vasárnapi káposzta. Rotyogva. Villanyos csörtet keresztül a piacon… A legsajátosabb szélsőségek zagyva világa terped körül. Minden van itt, ami egy magyar faluban lehet és nem lehet. Királyi kastély és száguldó villanyos. Tarka kendő a lányok derekán és nagy gömbökkel lógó villanylámpák. A Mi boltunk néven pingált szövetkezet. És száz darab úri lányka, polgáristák, akik két tanítónő vezetése mellett mennek, mennek… Hova?… Hova mennek a lányok, úrilányok, bárhová indultak? Férj után. Szép tanítónőikkel együtt. A templom ajtajában már ácsorognak az asszonyok. Még nem húzták össze a harangot harmadszorra. Csudaszép fiatal asszony söpör be közéjük, finom régi-urakról maradt ringó léptekkel, millió ránccal a bő dagadó szoknyán, sárga selyemkendőben, lilavörös nyakkendője átfogva a derekán, fekete selyemkötény. Ez is szőke arany, szőke pillantású, mély hangú,

39/171 nyers és kemény szerelmek lehetősége csap ki belőle. Hogy élnek az emberek! Milyen meggyőződéssel. Milyen kitartással. S ezek a falusiak, így télen milyen hihetetlen úri nyugalommal. Hét és félezer ember ím itt egy telepen. Ezerötszáz házban. Mind, kis percent híjával, tiszta magyar, csak a felekezet vág köztük némi távolt. Kétharmaduk katolikus, egyharmaduk kálomista. Kétszázötven luteránus, ezek jobbára cselédek. Háromszázötven zsidó: ezek mind urak. És egy király. Ez micsoda? Ahogy beljebb vágok Gödöllőbe, s elvész a kastély utolsó fája is, megérzem, hogy ennek a népnek: vendég. Ritka vendég. Akit kissé megbámulnak, mikor szűk kis napi életük ablakán, a kapa vagy a villa mellől, felnéznek, meglátják, hogy lovagolnak karcsú lábú nemes paripákon, aztán tovább végzik a munkájukat, mert az életük komoly és szakadatlan, de a vendég csak pillanatnyi… S tovább sétálok a bazalt kockákból kirakott járdán, amelyre a magas, deszkás kapuk alól tégla lejtőn folyik le az udvarokból a hólé, hogy a maga ismert résein fusson szét az árok havában. Két gyerek játszik a túlsó oldalon. Fitos ötéves kis csöpp szőke lány visongja: - Egér, egér, ki a házból, most jöttem a kávéházból… Fiúnak visong, nagy sipkás, nagy csizmás, sápadt, de ugráló és huncut kis fiúnak, s messze hallatszik a sikkantása, mikor a varkocsánál fogva elcsípi a fickó. Az Est, 1913. jan. 28. FEKETE ISTVÁN /1900-1970/ 1918-ban Gödöllőn volt katona (káplár). A koppányi aga testamentuma /1937/ cimű ifjúaági regényével tűnt fel. A paraszti életről és az állatok világáról irta műveit. Főként ifjúsági íróként szerzett népszerűséget. Később is, különösen a 40-es években minden bizonnyal sokszor

40/171 megfordult Gödöllőn, mert fia, ifj FEKETE ISTVÁN /1932- / a gödöllői Szt. Norbert premontrei gimnázium tanulója volt, s az 1950-es évfolyamban érettségizett. Így ír erről egyik önéletrajzi írásában: GÖDÖLLŐI NEVELTETÉSEM ... kezembe akadt egy levél és egy lap, melyeket az alábbiakban megosztok nyájas Olvasóimmal. A levelet 12 éves koromban Fényi Ottó perjel úr, rajongva szeretett osztályfőnököm és magyar tanárom írta Édesapámnak Gödöllőről., ahol a híres premontrei francia gimnáziumnak voltam hangyaszorgalmúnak cseppet sem mondható diákja. Hogy az alábbi levél kikor íródott, azt diszkréten elhallgatom, mert az évszámból sokan arra következtetnek, hogy egy szenilis vén hülye vagyok. Miután az igazság nagyon tud fájni, kikérem magamnak ezt a sértő rondaságot! Tehát íme a levél: \"Mélyen tisztelt szerkesztő úr! Istvánnal kapcsolatban írt kedves levelére az alábbiakat válaszolhatom: István fiú múltkori verekedése lényegében nem volt nagy dolog. A büntetést inkább szerencsétlen következménye miatt kapta. Ugyanis a két párbajozó az elsősök helyiségében harcolt egymás ellen, és a harc hevében az egyik érdeklődő is \"megsérült\". (én akkor másodikos voltam, és egy harmadikossal akasztottam össze bajusz híján a lőcsöt. A bunyó nagyon egyoldalú volt - a javamra- és amikor az idősebb srác bőgni kezdett, elsős öccse a védelmére kelt. Erre neki is bevágtam egyet, mire fejjel beleesett a mosdókagylóba, és a homlokán csúnyán beszakadt a bőr. Hát, hogy én szóban, tettben és különböző megtorló intézkedésekben mit kaptam Paulay Imre rektor úrtól, arra én még ma sem szeretek gondolni.) \"Ez az ügy azóta tökéletesen lezajlódott...- folytatta levelét Fényi Ottó osztályfőnök úr. Természetesen István barátunk azóta is összeméri erejét társaival, de eddig még mindég szerencsés kimenetelű volt a

41/171 párbaj. Én nem is haragszom érte, ha kint az erdőben egymást egy kicsit megrázzák, legalább valahol levezetik energiafeleslegüket, csak bent ne bírkózzanak a tanteremben. Különben nincs semmi baj a fiúval, még apró verekedéseit is meg tudom érteni, hiszen csak úgy duzzad a kölyök az erőtől. De azt már nem nézem el neki, hogy mindég van egy jó \"bemondása\". Sikerült vele beláttatnom, hogy ez férfiemberhez nem illik, s most már a javulás útjára lépett. Az tetszik nekem a fiúban, hogy ha valamit belát és megígér, azt meg is tartja. Olyan dologra azonban, amit nem lát be, nem igen lehet rákényszeríteni, -igazi magyar fajta! Apró fegyelmezetlenségei, hanyag mozdulatai, gunyoros mosolygásai, szellemes bemondásai miatt a tanári kar néhány tagja nem a legjobb véleménnyel van róla, ugyanis viselkedése gyakran a tiszteletlenség látszatát kelti. Nem rosszakaratból csinálja ő ezeket, inkább nyegleségből. Kérem a vakációban ebből a szempontból is figyelni István gazdát, mert le kell neki szokni ezekről a látszólag sértő külső megnyilatkozásokról. Ezzel be is fejezem levelemet, mély tisztelettel: Fényi Ottó premontrei tanár. Hát csoda, hogy ezt a melegszívű, megértő embert az összes tanulója rajongva szerette! Fényi Ottó perjel urat 1998 augusztusában Gödöllő díszpolgárává választották. A városházán lezajlott nagyszabású, szép ünnepségen én is részt vettem. S egy másik Édesapámnak írt levele társaságában, a fent idézett levelét is átadtam neki. Simogató mosolyára életem végéig emlékezni fogok... Fényi osztályfőnök úr fent idézett levele után két héttel én is küldtem egy lapot Szüleimnek, melyet megtaláltam és így szóról- szóra idézhetem.\" Drága, jó Szüleim! Tegnap is írtam Maguknak, és ma is írok. Ami azért van, mert a Paulay prefektus úr rám parancsolt, hogy minden verekedésem után küldjek egy lapot a0Szüleimnek. Kezeit csókolja, hálás és szerető gyermekük: Öcsi.\" Ez igen! így kell magyarul írni! Tömören, világosan és szabatosan!

42/171 KAFFKA MARGIT a 40-es években sokat látogatta meg Gödöllőn apja unokatestvérét, Kaffka Lászlót. A jelenlegi Clevelandban élő ÁGOSTON EDE Fény és árnyék című kötetében, amelyben verseit, elbeszéléseit, riportjait publikálta Egy kastély múltja címmel ír a gödöllői kastélyról, illetve Csillag érkezik délről címmel a besnyői Mária-szobor legendájáról. Ágoston Ede Géniusz címen verses életrajzot írt Petőfiről a költő születésének 150 éves évfordulójára. Ennek 9. és 11. éneke Petőfi gödöllői tartózkodásáról szól. “Gödöllői templom Kálvin-egyház papja, Erdélyi Ferenc, ki Petőfi barátja. Mint selmeczi diák együtt inaskodtak. Végén elbucsúztak. Erdélyi keletre, mint a Kálvin Convent Debrecen neveltje járta a vidéket. Ezután megnősült és lelkipásztorként Gödöllőre került.” A volt Dózsa György út 10. Ágoston Edéék háza, majd járási könyvtár (lebontották)

43/171 PETŐFI SÁNDOR (1823-1849) Erdélyi Ferenc meghívására hosszabb időt töltött itt 1843-ban és 1845-ben. Egy módos gazda, Szombat János házában száll meg. 1843-ban itt fordítja le a Robin Hoodot. Két versét a Merengést és a Temetőben-t is Gödöllő aláírással publikálja. E ház helyén állt a Petőfi utcában a Szombat ház Petőfi gödöllői lakása (a felvétel 1997-ben készült, a házat ma már lebontották) TEMETŐBEN Fölhangolom olykor a lant idegeit, Megzengeni téged, o kellemes élet! --Mert kellemes az, noha sok sebet ejt, És rengetegekbe nem egy uta téved. De bármi magasra törekszik a dal, Bármint csalogassam az életi mézzel: Mélázva örömtelen hangjaival

44/171 Mindenkor a sírban, a sírban enyész el. Kívánatos a tavasz éke nekem, Indúlok is olykor örülni virághoz; S míg kertbe röpíti sugárit a szem, Lábam temetői keresztek alá hoz. Itt élek a szív komoly álmainak A halk temető morajatlan ölében; Akáczai lombja rezegve inog, Hintázza az est fuvalomja szelíden. A szobrok a domboru hant elején Mindannyi betűi egy isteni lapnak; Nagy gondolatit mikor olvasom én: A sírba, a sírbul az égbe ragadnak. Bús, tompa harang konog a faluban. Új gödröt amott komor emberek ásnak. Gyászhanga kíséri áhítatosan A holtat honához a hamvadozásnak. Sejtése szívemnek aligha csaland: Nem messze lehet keze már az időnek Mely engem is ágyba tesz itten alant,

45/171 S szememre halál örök álmai jőnek. Isten neki! Üssön, ha ütnie kell, Mely pályafutásom elállja, az óra: Létem fonalai, szakadozzatok el, Társim, búcsúcsókot a hervadozóra. S mit sorsom elérni nem engede, nem! Bár vágyaimon koszorúba szövődék: Isten veled, égi virág… szerelem! S föld hajnali csillaga, napja … dicsősé (Gödöllő) MERENGÉS Jó Petőfi, te sem félhetsz, Hogy két vállad valahogy A szerencse áldásának Nagy terhétől összerogy. Adománya mindössze is E lantocska és a dal, Mit belőle búsan, vígan Érzelmid játéka csal. Hátha így találna szólni

46/171 Egy tündérvilági hang: “Nos, fiam, mi kell? jó kedvem Ime mindent megadand.” Mondaná, hogy: “Rád ruházom A bübájat, a varázst, Daljaid, mivé kivánod, Azzá testesülni lásd. Hogyha kell hír: minden hangod Egy borostyángaly legyen, Míg Petrarca koszorúja Nem vet árnyat fürtiden. --Hisz Petrarca és Petőfi Félig-meddig már rokon; Annál inkább osztozhatnak A borostyánlombokon.— Hogyha kincs kell, mind megannyi Gyöngygyé válik éneked. Mígnem gyöngygyel rakhatod ki Gombod, sarkantyúszeged.”

47/171 Mit felelnél mindezekre, Mit felelnél, jó fiú? Tudom én szíved bibéjét, Tudom, a szél honnan fú. Te bizony csak ezt felelnéd: Szép a hír és jó a kincs; És hogy őket ne kivánnám, Abból ugyan semmi sincs. De ha már ezermesterré Engeded, hogy válhatom: --Van a hírnél, van a kincsnél Egy igézőbb hatalom; Mint csillagfüggés az égen Változatlan, végtelen, Úgy függ rajta és csak rajta Vágyban égő kebelem!— Hadd legyen hát egy lépvessző, Egy kalitka énekem. S a legszebb madárt … egy lyányka Szívét fogja meg nekem. (Gödöllő)

48/171 Egy családi hagyomány szerint Gödöllőn Petőfi szívét lángra lobbantja házigazdájának, Szombat Jánosnak Katalin nevű lánya (aki akkor már 5 éve Farkas György felesége volt és 3 gyermekes családanya), állitólag verset is irt hozzá, , de az igazán lángoló érzéseket Mednyánszky Berta váltja ki. Hozzá írja a Szerelem gyöngyei című ciklusát, amely 39 szebbnél szebb Berta verset tartalmaz. Nem egyet közülük már szinte népdalként ismerünk. Ilyen pl. a Fa leszek ha fának vagy virága… Megkéri a leányt, de az apa: ”…nem mondott csak ennyit: Mednyánszky tartozik azzal őseinek, leányát nem adja nőül egy színésznek.- De poétához sem!…” A Mednyánszky Berta szerelemmel és Petőfi Gödöllőn töltött napjaival sokan foglalkoztak: Horváth János Petőfi Sándor című tanulmányában, Kéry Gyula: Friss nyomon című művében. ERDÉLYI GYULA, Petőfi barátjának fia (Gödöllő, 1851 – 1912) is író volt. Humorától szikrázó tollával teremtette meg a Bolond Istókban Peczek Demeter, a Borszem Jankóban Czenczi néni alakját. Sok érdekes történetet, anekdotát megőrzött Gödöllőről Ez is, az is című kötetében. Munkatása volt a Közérdek, Kelet Népe, Magyarország, Új Községi Közlöny lapoknak, Leírja például, hogy SZILÁRDY ÁRON (1837-1922), a kiváló irodalomtörténész, műfordító, nyelvész, orientalista, a régi magyar irodalom egyik legjelesebb kutatója, pályája kezdetén Gödöllőn volt reformátussegédlelkész, és itt tanult meg cigányul.

49/171 GÁRDONYI GÉZA (1863-1922) Az a hatalmas harmadik című regényének egy része Gödöllőn játszódik. “Délután 2 órakor kiszálltam Gödöllőn. Viráglankasztó, forró junius végi nap. Szinte lelkileg is megfrissített az árnyékos fasor hüvöse az Erzsébet királyné útján. Sétálva haladtam befelé. Azon gondolkodtam, hogy mégis csak jobb, ha ez lesz az utolsó látogatásom…” TOLNAI LAJOS (1837-1922) besnyői nyaralójában fejezte be Nemes vér című regényét. Máriabesnyő, Szabadság út 137. HIDAS ANTAL, aki 1899-ben Gödöllőn született Szólok az időkhöz és Nagy hegyeknek ormán című műveiben emlékszik meg Gödöllőről. Apám és anyám esküvői képe 1894, Gödöllő. A házassági adatok szerint: Apám – cipészsegéd, 23 éves; anyám – háztartásbeli, 22 éves. Apám apja – napszámos; anyám apja – szíjgyártó és nyerges.

50/171 G. BEKE MARGIT, Az Ata könyve, Alpesi rózsa szerzője, író, műfordító, 1880. július 11-én született Gödöllőn. FÉNYES ELEK (1807-1876) statisztikus, közgazdasági író, akinek könyvei forrásanyagként jól használhatóak, hosszú ideig élt Gödöllőn. GYŐRI VILMOS (1838-85) író, műfordító sokáig élt Gödöllőn. A 80-as évek elejéig lehetett látni díszes emléktábláját a Kossuth Lajos u. 38. sz. alatti u.n. Magyar Kázmér ház falán, amely a háborúig magánmúzeum is volt. A két világháború közötti idő egyik ismert és mindenki által kedvelt és szeretett alakja volt MAGYAR KÁZMÉR néprajzi író és műgyűjtő, aki lakását rendezte be néprajzi múzeumnak. Magyar Kázmér és felesége a Győri-ház ablakában (1943. VIII. 5.)