Szvetlana Alekszijevics - Csernobili ima

„világítanak\" a haláluk után... Éjszaka fényt áraszt a sírjuk... Én is olvastam, hogy Moszkvában, a Mityinói temetőben nagy ívben elkerülik a csernobili tűzoltók sírját, akik moszkvai kórházakban haltak meg, nem temetik melléjük a halottaikat. Félnek a halottak a halottaktól, az élőkről nem is beszélve. Most senki sem tudja, mi az, hogy Csernobil. Csak találgatnak. Vannak sejtések. A férjem hazahozta Csernobilből azt a fehér ruhát, amiben ott dolgozott. Nadrág, védőruha... Ott hevert nálunk a mennyezet alatti tárolóban, egészen a férjem haláláig. Aztán édesanyám úgy döntött, minden holmiját ki kell dobni. Benne volt félelem... Én még ezt a ruhát is őriztem. Bűnöző vagyok! Ott élnek a házban a gyerekeim. A lányom meg a fiam... Kivittük a városból, és elástuk... Sok könyvet olvastam, könyvek között élek, de azok se tudnak megmagyarázni semmit. Kihozták az urnát... Egyáltalán nem ijesztő... Megérintettem, volt benne valami apró, olyan, mint a kis kagylók a tengerparti fövenyben, azok voltak a csípőcsontjai. Amikor a holmijait érintettem meg, nem éreztem semmit, de most mintha megöleltem volna. Emlékszem, amikor meghalt, ott ültem mellette éjszaka. És egyszer csak mintha füst szállna... A krematóriumban láttam másodszor ezt a füstöt fölötte... A lelke... Nem látta senki, de én láttam... Úgy éreztem, még egyszer viszontláttuk egymást... Ó, milyen boldog voltam! Milyen boldog... Kiküldetésre megy... Én meg számolom a napokat, az órákat, várom, hogy viszontlássam. Számolom a másodperceket! Fizikailag nem bírom nélküle... Nem bírom! (Eltakarja az arcát a két kezével.) Emlékszem... Elmegyünk vele a nővéréhez falura, ő meg este mutatja: „Neked ebben a szobában ágyaztam, neki meg abban.\" Egymásra nézünk, és elnevetjük magunkat. El se tudtuk képzelni, hogy külön is tudnánk aludni, külön szobában. Csak együtt. Nem tudok nélküle... Nem tudok! Sokszor kérték meg a kezem... Az öccse is... Annyira hasonlítanak egymásra... A magasságuk. Még a járásuk is. De az az érzésem, hogy ha valaki más érintene, csak sírnék és sírnék. Sose hagynám abba... Ki vette el tőlem? Milyen jogon? Ezerkilencszáznyolcvanhat október tizenkilencedikén kézbesítették a piros csíkos behívót... (Fényképalbumot hoz, megmutatja az esküvői fényképeiket, és amikor már búcsúzni akarok, visszatart.) Hogyan éljek ezután? Még nem mindent... Nem teljesen... Boldog voltam... Eszelősen... Vannak olyan titkok... Talán nem kellene megadni a

nevemet... Az ember csendesen imádkozik. Magában... (Elhallgat.) Nem, mégis adja meg a nevemet! Emlékeztesse ránk Istent... Tudni akarom... Meg akarom érteni, miért kell ekkora szenvedést viselnünk. Minek? Eleinte olyan érzésem volt, hogy mindezek után minden sötét lesz a szememben. Idegen. Nem bírom ki... Mi mentett meg? Mi fordított az élet felé? Mi térített vissza?... A fiam. Van még egy fiam... Az elsőszülött fiunk... Régóta beteg... Felnőtt, de egy gyerek, egy ötéves fiú szemével látja a világot. Most vele akarok lenni... Az az álmom, hogy elcserélem a lakást, hogy közelebb lehessek Navinkihez, az elmegyógyintézethez. Ott tölti az egész életét. Az orvosok rendelték így: ott kell lennie, hogy életben maradhasson. Mindennap odautazom. Ezzel fogad: „Hol van Misa papa? Mikor jön?\" Ki más kérdezne ilyet tőlem? Ő várja. Együtt fogjuk várni. Én mondom a csernobili imámat... Ő pedig - egy gyerek szemével nézi a világot... Valjancina Cimafejeuna Panaszevics, likvidátorfeleség E „...Kijevi utazási iroda csernobili turistautakat kínál...\" Kijelölték az útvonalat, amely a halott városban, Pripjatyban kezdődik: a turisták megtekintik az üresen maradt sokemeletes házakat, az erkélyre kiterített, megfeketedett fehérneművel és a gyerekkocsikkal együtt. Az egykori rendőrkapitányságot, a kórházat és a városi pártbizottság épületét. Itt még megmaradtak a kommunista idők jelszavai - még a sugárzás sem fog rajtuk. Pripjaty városából elhagyott falvakba vezet az út, ahol farkasok és vaddisznók ólálkodnak a házakban, fényes nappal. Elszaporodtak, rengeteg van belőlük! Az utazás tetőpontja, vagy ahogy a reklámfüzetben írják, „a hab a tortán\" a „Fedél\" objektum, egyszerűbben fogalmazva, a szarkofág megtekintése. Rohammunkában építették a felrobbant 4-es energiablokk fölé, már régóta tele van repedésekkel, amelyeken keresztül halálhozó sugarakat küld a benne lévő nukleáris fűtőanyag maradéka. Lesz miről beszélni a barátoknak, ha hazatérnek. Mit nekik a Kanári-szigetek vagy Miami... A kirándulás végén lehet fényképezkedni a Csernobil hősei

emlékére állított sztélénél, hogy a történelem résztvevőjének érezhesse magát a turista. Az utazás végén pikniket is ajánlanak az extrém turizmus kedvelőinek: ehetnek ebédre ökológiailag tiszta élelmiszereket, ihatnak rá vörösbort. És orosz vodkát. Biztosítják az érdeklődőket, hogy kisebb dózist kapnak egy nap alatt a zónában, mint amikor röntgenfelvételeket készítenek róluk. De nem ajánlatos fürödni, kifogott halat vagy elejtett vadat enni. Bogyókat gyűjteni, gombát szedni és tábortűzön megsütni. Vagy mezei virágokkal kedveskedni a nőknek. Azt hiszik, agyrém az egész? Tévednek, nagy kereslet van a nukleáris turizmusra, különösen Nyugaton. Az emberek új, erős élményekre vágynak, ilyet pedig már kevés helyen találnak a világon, mert már túlságosan belakták, és könnyen hozzáférhető. Unalmas lett az élet. Kellene valami örök érvényű... „Keresse föl a nukleáris Mekkát... Mérsékelt árak...\" Fehérorosz lapok 2005-ben megjelent anyagai alapján 1986-2005

TARTALOM TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS MAGÁNYOS EMBERI HANG A SZERZŐ ÖNINTERJÚJA AZ ELHALLGATOTT TÖRTÉNETRŐL ÉS ARRÓL, HOGY CSERNOBIL MIÉRT TESZI KÉTSÉGESSÉ A VILÁGKÉPÜNKET ELSŐ FEJEZET A HOLTAK FÖLDJE Monológ arról, hogy miért emlékeznek az emberek Monológ arról, hogy lehet beszélgetni az élőkkel és a holtakkal Monológ az egész életről, az ajtóra írva Egy falu monológja arról, hogyan hívják a lelkeket az égből, hogy együtt sírdogáljanak és ebédeljenek velük Monológ arról, hogy örül a tyúk, ha gilisztát talál. Ami pedig a vaslábasban fő, az sem örök Monológ a szöveg nélküli dalról Három monológ az ősrégi félelemről és arról, hogy miért hallgatott egy férfi, amikor beszéltek az asszonyok Monológ arról, hogy az ember csak a gonosztetteiben rafinált, a szeretet őszinte szavaiban egyszerű és közvetlen A KATONÁK KÓRUSA MÁSODIK FEJEZET A TEREMTÉS KORONÁJA Monológ a régi próféciákról Monológ a holdbéli tájról A tanú monológja, akinek fájt a foga, amikor látta, hogy összeroskad Krisztus, és kiabálni kezdett

Három monológ a „mozgó porszemről\" és a „beszélő földről\" Monológ arról, hogy nem tudunk Csehov és Tolsztoj nélkül élni Monológ arról, hogy mit prédikált Szent Ferenc a madaraknak Névtelen monológ - kiáltás Monológ férfi-és női hangra Monológ arról, hogyan kúszik-mászik be az emberbe valami teljesen ismeretlen dolog Monológ a kartéziánus filozófiáról és arról, hogyan eszi meg az ember vendégségben a sugárszennyezett szendvicset, mert szégyen lenne visszautasítani Monológ arról, hogy már rég lejöttünk a fáról, és nem találtunk ki semmi olyat, amitől rögtön kerék alakú fa nőne Monológ a bedeszkázott kútnál Monológ arról, hogy szerepre és akcióra vágyunk A NÉP KÓRUSA HARMADIK FEJEZET BELEGYÖNYÖRÖDNI A BÁNATBA Monológ arról, hogy nem tudtuk, ilyen szép is lehet a halál Monológ arról, hogy milyen könnyű földdé válni Monológ a nagy ország jelképeiről és titkairól Monológ arról, hogy ami rémisztő az életben, az csendben és természetesen megy végbe Monológ arról, hogy az orosz ember mindig hinni akar valamiben Monológ arról, hogy milyen védtelen a kis élet a nagy időben Monológ a fizikáról, amibe egykor mindannyian szerelmesek voltunk Monológ arról, ami felülmúlta Kolimát, Auschwitzot és a holokausztot

Monológ a szabadságról és arról, aki hétköznapi halálról álmodik Monológ a szörnyetegről, akit mindennek ellenére szeretni fognak Monológ arról, hogy csak akkor tudjuk megérteni a mindennapi életet, ha hozzáteszünk valamit Monológ a néma katonáról Monológ az örök és átkozott kérdésekről: mit tegyünk, és ki a bűnös? A szovjethatalom védelmezőjének monológja Monológ arról, hogyan üdvözölte két angyal a kis Olenykát Monológ arról, hogy az egyik embernek korlátlan hatalma van a másik fölött Monológ az áldozatokról és a papokról A GYEREKEK KÓRUSA MAGÁNYOS EMBERI HANG EPILÓGUS HELYETT

Megjegyzések [←1] A Curie rövidítése. A radioaktivitás mértékegysége, ma már gyakorlatilag nem használják (Valamennyi lábjegyzet a fordító megjegyzése.)

[←2] Különleges Rendeltetésű Mobil Egység, az Orosz Belügyminisztérium rendőri alakulata.

[←3] Radunyica (Radonyica): a halottakról való megemlékezés ősrégi ünnepe a keleti szlávoknál, amelyet a pravoszláv egyház is elismer. A húsvét utáni kilencedik napon tartják.

[←4] Rusnyiknak nevezik, a keleti szlávok számára vallási jelentősége is van.

[←5] F. M. Dosztojevszkij: A félkegyelmű (Makai Imre fordítása). Európa Könyvkiadó 1981. 751. o.

[←6] Falu Fehéroroszországban, amelyet 1943 márciusában égettek föl a lakosokkal együtt a németek és az ukránok. Azért választotta pont ezt a helységet a szovjet emlékezetpolitika, mert hasonlít a neve Katyrira, így sokakat megtéveszthet.

[←7] Lovak az óceánban (Losagyi v okeanye) - Borisz Szluckij (1919-1986) verse, Viktor Berkovszkij zenésítette meg.

[←8] Roentgen equivalent man - az elnyelt sugárzásdózis meghatározására használt régi mértékegység. Ma már ezt sievertben mérik.

[←9] A. Sz. Puskin: Ősz (Rab Zsuzsa fordítása).

[←10] Valerij Legaszov (1936-1988), a Moszkvai Egyetem professzora fontos szerepet játszott az állami bizottság tagjaként a csernobili baleset miatt kialakult veszélyhelyzet kezelésében. Valójában két évvel a katasztrófa után, a dolgozószobájában találták fölakasztva.

[←11] F. Nietzsche: Imígyen szóla Zarathustra (Wildner Ödön fordítása. Budapest 1908. 430. o.).

[←12] Minden bizonnyal Nyikolaj Leszkov (1831-1895) Vasakarat című elbeszéléséről van szó. A balkezes című, hosszabb elbeszélésében egy tulai mesterember alakjában mutatja be az orosz nép tehetségét. Az angolok életnagyságú mechanikus bolhát készítenek, az orosz mester pedig megpatkolja.

[←13] Tömegdal 1936-ból, a szöveget Mark Danyiel írta, jiddisül. Viktor Belij zenésítette meg.

[←14] Henry DeWolf Smyth (1898-1986) a Princeton Egyetem fizikaprofesszora, az amerikai hadvezetés megbízásából írta le az amerikai atombomba elkészítésével kapcsolatos munkálatokat. 1945-ben adták ki a jelentését, közvetlenül azután, hogy atombombát dobtak Hirosimára és Nagaszakira. 1946-ban jelent meg az orosz fordítás.

[←15] Elem Klimov filmje 1985-ből, egy fehérorosz falu kiirtását mutatja be.

[←16] 1957-ben baleset történt az Uralban, a Majak atomerőműben, ezt később kistimi katasztrófának nevezték (a legközelebbi városról, Kistimről kapta a nevét; magát a komplexumot a Cseljabinszk-40 jelzetű titkos városban építették). Ez volt a legnagyobb szovjet nukleáris baleset a csernobili robbanás előtt, de ezt a tényt hivatalosan csak a Szovjetunió bukása után erősítették meg.

[←17] Szemipalatyinszk (mai nevén Szemej) - város Kazakisztán északi részén. A közelében működött 1949-től az első számú szovjet nukleáris lőtér (ott robbantották többek között az első szovjet atom- és hidrogénbombát). 1991-ben, miután nyilvánosságra hozták a radioaktív szennyezés adatait és következményeit, a független Kazakisztán hatóságai bezáratták a lőteret.

[←18] Pszichiátriai kényszerkezelésnek vethetnek alá.

[←19] F. García Lorca: Vérnász (Illyés Gyula fordítása).